Pannónia Hangja, XIX. évfolyam, 6. szám

2039. június 3.

Ahogy közeledik a II. vesztfáliai döntés 20. évfordulója, úgy erősödnek fel egyre inkább a szélsőséges, irredenta hangok nyugati szomszédunknál. Ahogy ismert, a frissen megválasztott vesztrák kormány - élén Hölzel Johann kancellárral - már az első ülésnapon, lehengerlő többséggel szavazta meg a vesztrák diaszpóra státusára, illetve a vesztrák nemzeti egység átértékelésére vonatkozó törvényeket.

Pulsay Krisztián, a Pannon Köztársaság miniszterelnöke rendkívüli sajtótájékoztatón közölte kormánya állásfoglalását:

-Növekvő nyugtalansággal figyeljük a Vesztrákiában megalakult kormány ténykedését, melyek arrogáns, a nemzetközi normákkal és a jószomszédsági irányelvekkel gyökeresen ellentétes módon avatkoznak bele Pannónia belügyeibe. Aggodalmunknak adunk továbbá hangot azzal kapcsolatban, hogy mind több vesztrák politikus jár úgy Pannóniába magánlátogatás ürügyén, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne - az itteni politikusokat és a nemzetközi protokoll szabályait megkerülve.

Egyszer s mindenkorra le kell szögeznünk, hogy Nagy-Ausztria nem egyenlő Vesztrákiával, és hogy keleti szomszédjuk nem egy gyarmat vagy kisöcs, hanem egy szuverén, erős és büszke Pannon Köztársaság.

Nem hagyjuk szó nélkül, hogy avitt, történelmi kifejezéseket használjanak politikusok, nem tűrjük, hogy a rosszemlékű Burgenlandról, Stájerországról vagy Alsó-Ausztriáról beszéljenek hivatalos kommunikációban. Nem tűrjük, hogy a pannon népet magyarnak vagy ungárnak nevezzék. Ilyet a nemzetközi diplomácia írott és íratlan szabályai egyaránt elítélnek.

Válaszlépésként a kisebbségi törvény módosítását helyezzük előtérbe, valamint az Óperencia innenső partjára - közadakozásból természetesen - több Vesztfália-emlékművet tervezünk elhelyezni, "egyeseket" emlékeztetve arra, hogy hol van az államhatár. Ez egyébként minden nemzetközi egyezménnyel összhangban fog történni.

 

Pulsay után Munteanu László, a Transzilván Köztársaság államfője kapott szót a sajtótájékoztatón:

-Természetesen amint értesültem az új vesztrák kormány döntéséről, azonnal pesti hivatalomba kérettem a pannon nagykövetet, Hornyák Milán urat, és biztosítottam minden körülmények közötti támogatásomról - egyúttal a transzilván nemzet aggodalmát és nyugtalanságát is tolmácsoltam neki. Hosszú ideje figyelem a vesztrák politika nagyosztrák álmainak újbóli éledezését, amely hosszú távon alááshatja a régió, de Európa békéjét is. Úgy látszik, egyesek nem tanultak a történelemből és a múltból - még mindig sok évtizedes sérelmeken rágódnak.

Mindenkinek - nemzetiségtől függetlenül - kötelessége belátni, hogy a II. vesztfáliai döntés a kontinens békéjének egyik alappillére. Az itt élő népek és kultúrák egyenrangúságának biztosítása mellett a Döntés visszafordíthatatlan és megkérdőjelezhetetlen, újratárgyalása lehetetlen.

 

Mint ismeretes, a Döntés utáni rendezésben többszázezernyi, megszálló vesztrák hagyta el önkéntes alapon a nyugati országrészt és települt vissza az Encián túlra - de  még napjainkban is jelentős vesztrák közösségek élnek Bécsváron és Gráczföld környékén. Velük kapcsolatban szólaltattuk meg Dr. Bakóczky János professzort, a bécsvári Universitatis Gurtsnanius Betsvariensis történelem tanszékének vezetőjét.

-Igen, namost azt tisztázni kell az elején, hogy a vesztrákok a régió talán egyik legnagyobb traumáját élték át húsz éve a II. vesztfáliai döntés miatt, de  bántóan keveset beszélünk az előzményekről. Az évszázadokon keresztül tartó erőszakos osztrakizáció - különösen a mai Nagymoson- és Nagyvas-megyékben vagy Linczfalu környékén elképesztő méreteket öltött. A germánajkú lakosság ilyenkor már bizonyítottan kisebbségben élt a saját országhatárain belül, de még mindig erőszakkal próbálták a pannon gyerekeket is asszimilálni, példának okáért kötelező tantárgy lett az iskolákban a vesztrák nyelv és irodalom. Ez példa nélküli egy pannon többségű területen.

A vesztfáliai döntéssel vitathatatlanul igazságot sikerült szolgáltatni: az addig elnyomott pannon nép végre önszántából új államban folytathatta: először a transzilvánokkal közös Pannontranszilván Köztársaságban, majd a 10 éve történt békés szétválást, a Selyemfelkelést követően önálló országban.

A pannon nép az őt jogosan megillető életteret szerezte így vissza: ezt bizonyítják az őspannonok, az eraviszkuszok magas szintű kulturális és tárgyi emlékei is. Talán ideje szembenézni saját örökségünkkel: nekünk nem szükséges múltat gyártani, amikor az egyik leggazdagabb történelmet mondhatjuk magunkénak - igenis van mire büszkének lennünk! A proto-pannonok voltak itt legelébb: itt az idő megszabadulni a Habsburgok és a germán-vazallus Stephanus nyomasztó örökségétől: a mi királyaink és államalapítóink az itt élő kelta fejedelmek voltak, nem ők. Nem véletlenül támogatjuk a Cuchuláin- és Szent Patrik-szobrok emelését országszerte.

Tagadhatatlan tény, hogy napjainkban a Pannóniában élő kisebbségek - köztük a vesztrák is - egyenrangú és megbecsült tagjai a társadalomnak: Európa-szerte példaértékű hazánkban a vesztrák nyelvű közép- és felsőoktatás, a vesztrákok parlamenti képviselete - a legújabb közvélemény-kutatások szerint pedig a németajkú közösség nagy része lojális Pannóniához: csupán 10%-uk érez sorsközösséget a Vesztrák Népköztársasággal. És ez korántsem azért van, mert az ominózus kérdéseket pannon rendőrök pannon nyelven tették fel nekik!

És bár mindezek alapján tudjuk, hogy eszük ágában se lenne élniük a vesztrák parlament által, nem titkoltan destabilizációs szándékkal felkínált előjogokkal - a Pannon törvényhozás nagyon bölcsen és határozottan lépett akkor, amikor az esetleges elbizonytalanodóknak teljes vagyon- és életmegfosztást helyezett kilátásba, természetesen szigorúan preventív szándékkal.

 

Miképp vélekedik a vesztrák-pannon kapcsolatok befagyásáról az utca embere?

Kőbányay-Deák Gyula, Buda:

-Nézze, én nem vagyok rasszista meg gyűlölködő, és tényleg semmi bajom a vesztrákokkal - vannak vesztrák ismerőseim, barátaim is. A munkahelyen, mindenhol jól megértjük egymást, mert tisztelik az országot, rendesen dolgoznak. Nekem csak a hangos, szakadár kisebbséggel van bajom. Meg kéne  végre érteni, hogy ez itt már húsz éve nem Nagy-Ausztria, hanem Magyarpannónia. Ha nem tetszik, haza lehet menni az Óperencián túlra! És meg kéne tanulni végre rendesen az államnyelvet, mert ilyet, hogy Kalányfúrtban is a boltban előbb németül köszöntek, csak aztán pannonul, hát ez mégiscsak felháborító.

 

Hogy megszólalhassanak maguk az érintettek is, a vesztrák kisebbség pár tagját kérdeztük meg a fejleményekről.

Stollmájer Valtraut, Bécsvár:

-Nem értem, miért punkt most kellett ezt a megosztó törvényt megszavazniok a Hölzel úréknak - talán előbb a vesztrák gazdaságot kellett volna rendbetenniök? Papierokat, diplómákat, bulletinokat osztogatni nem kerül sokba - nékik. Ebből csakis a szélsőségek profitírozhatnak, mink meg ittmahadunk túsznak. Márpedig ha választanom kell: Bécsvár, Gráczföld vidéke az én otthonom, büszke vagyok Budára, Balatonra, a gulyáslevesre, a somlói galuskára, a Szobi szörpre, a világ élvonalába tartozó pannon focira - és ha bármikor egy hetet is el kellett töltenem Brégenczben vagy Innsbrukkban, már honvágyam volt. Engem itt soha nem bántott senki a vesztrákságom miatt, a szomszéddal is jól kijövünk, köszönünk egymásnak. Nem kell itt a lázítás egyik oldalról sem. Békesség legyen és együttélés. A nevemet is írhatják nyugodtan a pannon züsztéma szerint.

 

Sveikkhart Valter, Szentpöltyén:

-Mi, hogy vesztrák? Az igenis osztrák, bitteschön, bárki bármit mond. Az apám, nagyapám, dédapám is osztráknémet volt, itt születtek St. Pöltenben, igen. Itt is vannak eltemetve. És madjar csak vendéglátózni, építkezni, lomizni jött erre. És akkor itt még mindenki németül beszélt, bizony. Aztán folytatódott az egyre gyorsabb átszivárgással, majd az őspannon hazugságokkal, az Enns elterelésével, a kitelepítésekkel, usw. Nagyon jól tették a Hölzl úrék, hogy meghozták ezt a törvényt, és ezzel a jogommal élni is fogok - mert nekem ez jár. Ez nem kegy vagy szívesség, én is ugyanolyan osztrák vagyok, mint ők odaát Zalcbuagban.

 

Bizonyára kedves Olvasóink is belátják, hogy sajnos szükség van még az éberségre, a megfelelő erejű megelőző- és ellenintézkedésekre.

Következő számunkban a Transzilván Köztársaság és Havasalföldi Vajdaság közötti rendezésről ejtünk szót, elsősorban a különösen vitatott konstanczi tengeri kijárat kapcsán.

Közérdekű felhívás

Eltűnt: Sveikkhart Valter (65, Szentpöltyén): a keresett személyt utoljára május 26-án látták a Lakatos kocsmában interjút adni, onnan már nem tért haza.