Olvasói rovat - Az ember, akinek elvei vannak

2010/06/02. - írta: Modor Tibi

Volt nekünk tavaly novemberben egy Modoros lakberendezőnk lárvalányhajtól - itt egy fájóan találó újabb darab, új témában -, hamisíthatatlanul nőies stílusban. Aki kitartó és figyelmes, azért nemcsak férfiak szapulását követheti nyomon, lesz benne szó nőkről is.

 

Az Ember, Akinek Elvei Vannak

Az EAEV legfőbb jellemzője a merev elvrendszer, az elvekhez való görcsös ragaszkodás. Az EAEV mind intellektuálisan, mind erkölcsileg felsőbbrendűnek gondolja magát a többi embernél, lenézi őket, amitől még rugalmatlanabbá válik. Jóllehet elvrendszerének köszönhetően rendre a farkinca csúnyábbik végén találja magát, a saját felelősségével sohasem képes szembenézni, hanem mindig másokat hibáztat.

Két altípusra osztható: a simánfaksznis és a lázadó, az egyik a geek - a másik pedig a művészlélek embercsoportra jellemző.

A Simánfaksznis

A Simánfaksznis EAEV életének minden területét átfogó szabályrendszer hálózza be. Az élet majd' minden területével kapcsolatban megvannak a maga szilárd elvei, amelyekhez körömszakadtáig ragaszkodik. Jóllehet az EAEV szilárdan meg van győződve elvei szent felsőbbrendűségéről, valójában a nevezett elvek nemhogy nem praktikusak, de az elemi racionalitást is nélkülözik.

Ezek a szabályok bármik lehetnek. Multinál nem vásárol, mert a multik csúnyaelnyomókapitalisták, szórakozóhelyre nem jár, mert ott neki nem tetsző zene szól, és még dohányoznak is (a dohányzást valamiért minden Simánfaksznis rühelli). Moziba nem jár, mert onnét a szarszemét konzumkultúra ömlik (ahelyett, hogy érdekes ismeretterjesztő filmeket vetítenének hazánk szép tájairól, s a túzokról, amely már csak itt költ), és különben is, minek, színházba pedig azért nem jár, mert ott sok a bölcsész, és különben is, oda ki kell öltöznie, és arról szó sem lehet, hogy akár csak egy estére is megváljon hőn szeretett Dang Bao-balfasznadrágjától. Szigorú vegetáriánus, vagy éppen büszke húsevő, és szívesen tart kiselőadást a vegetarianizmus veszélyeiről (vitaminok bevitele / nem-bevitele stb) mindenkinek, aki nem menekül el elég sebesen.

Nemére nézve a Simánfaksznis 95%-ban férfi, foglalkozását tekintve pedig az esetek 80%-ában valamilyen mérnök, de lehet programozó, matematikus, esetleg jogász is (persze nem a kabriós típus, hanem a visszamaradott kis tintanyaló fajta). Általában valóban intelligensebb a többi embernél, akár Mensa-tag is lehet, de ennek ellenére (vagy pont ezért?) képtelen felismerni ennen korlátoltságát, ugyanis így mindenkinél ügyesebben tudja megideologizálni baromságait, ezenkívül minden kudarcát azzal magyarázza, hogy ő mindenkinél jobb és okosabb, és nyilván a sok lúd a hülye, akik kicsinyes, kispolgári frusztrációik levezetéseképpen lépten-nyomon megszívatják a magas intelligenciahányadosú disznót.

A Simánfaksznis mindenhez hozzá tud szólni, mindig mindent jobban tud, és mindenhez jobban ért, mint a "pórnép" halmaz többi eleme, akkor is, ha az adott területről nincs első kézből származó tapasztalata. Szilárd elveinek köszönhetően csupán az élet egyetlen szűk szegmensét ismeri (ez jellemzően a szakmája és az azzal kapcsolatos dolgok). Minden más kívül marad a látókörén, az elvrendszer ugyanis biztosítja, hogy még véletlenül se találkozzon semmi olyasmivel, ami meg találná zavarni punnyadtpuki-aromájú privátbuborékjának belső rendjét. Ez ugyanis előbb-utóbb az elvei megkérdőjelezéséhez vezetne, abból pedig semmi jó nem származna.

A fenti tulajdonságai miatt a Simánfaksznis a nők között se valami népszerű. Ez érthetetlen, hiszen igényes, műbőr övtáskájával, esőember-fazonú ingjével (betűrve + nyakban is begombolva) és nyakig felhúzott Dang Bao-pantallójával rendszerint ő a legdélcegebb jelenség az egész szerverteremben. Ha valaki nagy nehezen össze is jön neki, az - akármilyen jólelkű, anyáskodó típus legyen is - csakhamar levágja, hogy valami nem smakkol a kedves-szelíd geeksráccal, és menekülőre fogja. Általában csak a legkomplexusosabb áldozattípusok tartanak ki mellette hosszabb távon, ők is csak azért, mert nincs más választásuk.

Tudálékosságát és rugalmatlanságát a Simánfaksznis munkahelyén is nehezen viselik, egyedül azért tolerálják, mert jó szakember. Sokszor tapasztalható azonban, hogy rugalmatlansága és együttműködésre való képtelensége miatt képtelen egy bizonyos szintnél feljebb lépni. Ezért természetesen a vezetőség a felelős, akik középszerű elméjükkel nem képesek meglátni a Simánfaksznis zsenijét, és - óh, borzalom! - arra kényszerítik szegény Michelangelót, hogy mindörökké széklábat faragjon.

Mindennek köszönhetően a Simánfaksznis életének más területei sem téveszthetők össze a fáklyásmenettel. Imádott elvrendszerének köszönhetően ugyanis mindenütt a farok rossz végére kerül, viszont a két dolog (ti. a mere... izé, rugalmatlanság és a szívás) közti összefüggést nem képes meglátni, ezért a kudarcaiért rendszerint a környezetét okolja. A Lárva-Ipsos kutatásai szerint ezen embercsoport tagjai, önvizsgálatra való képtelenségük miatt, minden más csoportosulásnál nagyobb eséllyel válnak turbómagyarrá.

Akár turbómagyar, akár nem, biztos lehet benne a kedves olvasó, hogy a Simánfaksznis roppant kidolgozott, már-már a formális rendszerek strukturáltságát idéző politikai nézetrendszerrel rendelkezik, amit természetesen nagyon szívesen ki is fejt az érdeklődőknek (és a kevésbé érdeklődőknek is). Általában polfórumokon is megtalálható, ahol természetesen munkaidőben is állandóan fent lóg.

A Simánfaksznis állampolgári jogait is imádja érvényesíteni. E minőségében a pártalapszervek, a lakossági fórumok és a társasházi lakógyűlések réme. Kérdései, észrevételei terjedelmesek, minden apró részletre kiterjednek, és irritálóan modoros hangneműek. Miatta nem lehet végleges döntést hozni semmiről, mert minden, de minden apróságba képes belekötni. Az Országházba azért nem kerül be egyetlen Simánfaksznis képviselő se, mert a honatyák az első hét végén felakasztanák a csillárra.

A Lázadó

A Lázadó igazi gerinces ember. Vagy legalábbis szeretné, ha ezt hinnék róla. Bőszen hangoztatja, hogy ő egyéniség, aki nem hajlandó beleolvadni a szürke tömegbe.

Munkahellyel rendelkező ismerőseit lesajnálja, bérrabszolgának nevezi őket, és minden adandó alkalommal kifejti, hogy ő soha, semmilyen körülmények között nem lenne hajlandó ilyen helyen dolgozni, mert az már a betagozódás első lépése lenne. Különben is, az ilyen helyeken az ember nem más, csupán egy szám egy képleten.

A valóságban a Lázadó nem feltétlenül intelligensebb vagy kreatívabb, mint a blog exceLLgyárban dolgozó törzsolvasói, az arca viszont lényegesen nagyobb. Ráadásul lusta, trehány, megbízhatatatlan, képtelen magát tartani bármiféle megállapodáshoz, hatalmasra duzzadt egója miatt pedig semmiféle kritikát nem tűr. A jó szándékú tanácsokat szent autonómiája korlátozásának veszi, főnökkel pedig egyáltalán nem tud együtt dolgozni, mert nincs az a főnök, akinél ő ne tudna jobban mindent.

A valóság az, hogy a Lázadó egyrészt végtelenül lusta és trehány, másrészt képtelen tartani magát bármiféle megegyezéshez, másrészt az egója is hatalmas, így a legtöbb munkahelyről idejekorán kipenderítik. A Lázadó persze azt gondolja, hogy ez az ő "kreativitása" és "nonkonformizmusa" miatt van, később pedig már bőszen hangoztatja, hogy ő túl jó ahhoz, hogy holmi bérrabszolgaként vesztegesse el határtalan tehetségét.

A Lázadó tehát sok közös vonást mutat a Szellemi Szabadfoglalkozásúval, de nem csupán a művészlelkek tartozhatnak ebbe a csoportba. Az intellektuális vonal képviselői között előfordul az Örökbölcsész, aki többnyire gyolcsingben és saruban csapatja, és az összes létező bölcsészképzést elvégezte, de még keresi a helyét. De, bármily meglepő, a kétkezi munkások között is előfordulnak Lázadók. Természetesen ők rendkívül öntudatosak, művésznek képzelik magukat, és nem adják el magukat csak úgy akárkinek. Ha olyan munkákkal keresik meg őket, amiket rangon alulinak tartanak, akkor kb. ebben a stílusban reagálnak.

Érdemes még megemlíteni az Ezoterikus Jánost, aki látó ember. Ő asztrológusi, látnoki, jógaoktatói vagy káoszpapi szolgáltatásait próbálja értékesíteni több-kevesebb sikerrel. Paradox módon neki van a legnagyobb esélye a sikerre, mert ha ügyes, akkor a Lakótelep Sámánjává is kinőheti magát, és jelentős számú játszóterező anyukát dughat meg.

A Lázadó formális végzettséggel ritkán rendelkezik - ha mégis, az jellemzően egy cca. 10 év alatt abszolvált bölcsészdiploma, esetleg a Mantra Parapszichológiai Szabadegyetem által kiadott oklevél -, viszont sosem felejti el hangsúlyozni, hogy ő ennek ellenére és ezzel együtt rendkívül művelt. Meggyőződése, hogy a felsőoktatás csak felesleges korlátok közé szorítja a Szellem szabad szárnyalását, és bármikor kész bebizonyítani, hogy sokkal műveltebb, mint nem egy diplomás.

Párkapcsolatok terén a Lázadó nem valami szerencsés. Könnyen ismerkedik, mert elég karizmatikus, de hosszú távon nem nagyon tudja senki se elviselni. A másik lehetőség az, hogy idejekorán kifog egy áldozattípus barátnőt, aki, miként a drogosnál láthattuk, jóban-rosszban kitart mellette, megbocsátva a megcsalásokat és a családon belüli erőszakot. A nőknél a dolog nem ennyire zökkenőmentes: kevés olyan férfiú van, aki hosszú távon felvállalna egy ilyen nőt, ezzel az életformával egyetemben, így általában csak alkalmi partnerként, esetleg szeretőként vagy egyéb fel nem vállalt kapcsolatként funkcionálnak.

Jóllehet a Lázadó menekül minden felelősség elől, a nagy szabadságvágy azért abban mégsem akadályozza meg, hogy gyereket csináljon - ha lehetséges, mindjárt hármat is.

A Bűn és bűnhődés Marmeladovjához hasonlóan a Lázadónak is a szíve hasad meg, amikor végigtekint soványka, kopottas ruhájú, rémült szemű gyerekein, akik üres krumplipürét vacsoráznak (már ha egyáltalán). A világnak a mellét verve bizonygatja, hogy bármit megtenne Gyermekeiért és Gyermekei Anyjáért, normális megélhetés után nézni viszont továbbra sem hajlandó. A nagy családszeretet közepette minden lelkiismeret-furdalás nélkül szolgáltatja ki gyerekeit a teljes nyomornak, létbizonytalanságnak és az ebből fakadó megaláztatásoknak.

Ha a Lázadó történetesen nő, a gyerek kapcsolaton kívül fogant; a gyerek apja nem ritkán házas, drogos, drogos házas vagy ismeretlen (magyarán több apajelölt is van).

Ez a típus világnézetére nézve vagy váccpávör, vagy (a Simánfaksznisnál említett frusztrációfaktor miatt) turbómagyar. Utóbbi esetben imádja szidni a megélhetési gyerekgyártókat, bebizonyítva ezzel, hogy az elemi absztrakciós készségei is hiányoznak.

Címkék: férfiak olvasói
210 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 07:39:46

Igen! Nagyon nagyon jó lett!
És ezeknek milyen szezonjuk van most a blogvilágban, azt kifigyeltétek? Már a választások előtt is elemükben voltak, de most van egy olyan érzésük, hogy ŐK nyertek kétharmaddal, és most úgy lesznek a dolgok, ahogy ŐK szeretnék.
A valóságban persze jól átverik saját magukat, mert még maguknak sem merik bevallani, hogy valójában ők is eszméletlenül bebaszva bulizni, felelőtlenül kefélni, nyerítve szívni szeretnének, és nem azt, hogy másnak se lehessen. De ezt nem merik bevallani.

Lúdtalp 2010.06.02. 07:51:35

"lárvalányhaj", ez de gáz. Az ilyen fantáziadús nickekről is lehetne egy poszt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 07:57:21

@Lúdtalp:

Baszki, ha azonnal nem magyarázod meg, hogy a lúdtalp mennyivel jobb nick, mint a lárvalányhaj, szétbasz az ideg.

noirp 2010.06.02. 08:16:38

Lárvalányhaj! Asztat hittem, elvesztél! De eszerint nem, hanem Műveden dolgoztál :)))
[taps taps taps]

noirp 2010.06.02. 08:22:12

@El Topo (Sgt. Elias): Ne idegeld magad, korán reggel? Inkább keressük ki neki a legközelebbi Scholl-bolt címét. Megvan a napi jócselekedet.

On: Vigyáznom köll, mert ha nem figyelek, Simánfaksznis leszek negyven fölött, pedig nem szeretnék. Mégpedig a mérnök/antiezotér fajtából. Elevenembe trafáltál Lárva, marha jó :D
Lárva Ipsos :)) ezen külön röhögtem

scsaba1 2010.06.02. 08:31:09

Tök szar ez a poszt, az írója csak fikázni tud mindenkit, megyek is a facséra, törlöm a modorost a kedvenceim közül... :D

Szóval a lázadóban kicsit magamra ismertem, csak én nem vagyok ennyire élhetetlen kis pöcs, mert a lovettát legalább annyira szeretem, mint Gyula bá'.

Ráadásul és nonkonformistának is túl nonkonformista vagyok: mélyen lenézem a gyolcsinges-sarus-freetibetes-vegyszermentes idiótákat, akik azt hiszik, hogy ettől már marha nagy egyéniségek, közben csak egy kisebb isten rabjai. Beszólok a vegáknak, de beszólok a húsevőknek is. Beszólok az idióta jobbosnak is, de a balos segghuszároknak is.

Néha tényleg úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen normális ember.

pPanni 2010.06.02. 08:41:25

"nem smakkol a kedves-szelíd geeksráccal"

a smakkol tök mást jelent, mint amit a szerző közölni akart, vagy én öregedtem meg, és nem követem a német jövevényszavak értelmének alakulását napjainkban.

lárvalányhaj 2010.06.02. 08:43:06

@noirp: Alkotói szabadság, kell néha az elvonulás... meg még félő, hogy betagozódom valahová.

Amúgy az általam ismert mérnökök közül szerintem téged fenyeget a legkevésbé a Simánfaksznissá válás veszélye, te túl erős szálakkal kötődsz ahhoz a valóság talajához :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 08:46:01

@Lúdtalp: az indexen volt is ilyen topik annak idején, az én "Égensétáló Lukács" nickem is szerepelt ott, az külön szép volt, mikor időnként valakinek leesett, hogy ez bizony egy über-erőltetett poén...

A mesterember-lázadó gyakran előfordult ilyen tévés "hát hogy állunk a hagyományos izékkel műsorokban" amint vaskerítést, tajtékos kapanyelet, tekerőlantot, ihaj-csuhaj pozdorjamácsonyát gyárt. (a pozdorjamácsonya szót a firefox nem húzz alá pirossal, míg a firefox szót igen. WTF?)

Ha talál nőt (mert a világon minden férfinak el van rendelve legalább egy nő) akkor az még rosszabb, mert akkor a nő még spannolja is az elvek mentén élésben. A kedvencem a hatgyermekes családapa volt, aki rendületlenül hitt asszonyostul a naptárszámolgatós fogamzásgátlásban...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 08:47:00

@noirp: Lehel csarnok, számítógépes méretvétellel talpbetét. Áldom az eszét annak aki kitalálta.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 08:47:55

@scsaba1: Hát igen, nehéz nekünk, szerény zseniknek.

2010.06.02. 08:49:58

@scsaba1: kinek nem szólsz be?:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 08:50:08

@scsaba1:

Nem, az egyetlen normális ÉN vagyok. Annyira, hogy bizonyos blogokról ki is vagyok tiltva emiatt.:)

lárvalányhaj 2010.06.02. 09:04:11

@scsaba1:

Bennem is van valami a Lázadóból, de közelről látva pár példány életét, úgy láttam, hogy sokkal nagyobb szívásokat vállalnak föl ezzel az életmóddal, mint amennyit sikerül megspórolniuk.
Például hiába nem kell minden nap reggel hatkor fölkelned, hogyha azon kell aggódnod minden nap, hogy miből fogsz enni adni a gyerekeknek.

noirp 2010.06.02. 09:06:10

@Professor Pizka: Ah! Jól emlékszem Lukács mesterre. Tőle tudtam meg, h a műszálas nyugdíjas-otthonka milyen besorolású vegyifegyver.

lárvalányhaj 2010.06.02. 09:09:30

@Professor Pizka:

"akkor a nő még spannolja is az elvek mentén élésben."

Ez így van, az emberpárok sokszor egymást viszik bele a baromságba. De van olyan is, hogy a (10 évvel fiatalabb, több kategóriával jobban kinéző) apucinak elege lesz a lázadásból, megpattan anyutól, és beáll öltönyös rabszolgának egy multihoz. anyu meg ott marad a három gyerekkel, és csak néz kifele a lukon.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 09:11:56

@noirp: ja, az egy népszerű beírás volt, talán elő kellene ásnom a viccesebb beszólásaimat, ha már egy porbafingó moderátor beszüntette a nicket... (modoros ősfórumos is vagyok ám, majd egyszer megírom az ötezer alatti regszám gyönyöreit ide...)

baby bee (törölt) 2010.06.02. 09:18:31

Jó lett :) a Simánfaksznis nem az a típusú szakbarbár mérnök, aki kizárólag Apple termékeket használ? És nem tud helyesen írni?

noirp 2010.06.02. 09:21:22

@Professor Pizka: off "Lehel csarnok, számítógépes méretvétellel talpbetét. Áldom az eszét annak aki kitalálta." Hm...igaz, ami igaz, egy kezdődő lúdtalp/bokasüllyedés beszarásul tud fájni.
(Egy életre leszoktam az "ezerér' két párat" típusú Zbanng Cseng-bong Csüng tornacipőkről és inkább összepuzzléztam a szétesőfélben lévő gyári melóscipőmet...Leszarom, hogy hogy néz ki, mert azóta nem fáj a lábam...)

on
Még egy típus, akinek elvei vannak: az "én már letettem valamit az asztalra, és ti?"

A közelmúltban (4-5 éven belül) valamiben, akármilyen területen, nagy teljesítményt nyújtott, most stagnál. Jó pozícióban van, sokszor saját vállalatán belül. Szó nincs már olyan kirobbanó munkatempóról, mint amikor (mondjuk) létrehozta a cégét. Talán kompenzációképp, most kezd rajta elburjánozni az öregisten-tudat.
1) Polihisztornak képzeli magát (ez tragédia szvsz)
2) Neki minden JÁR, de tényleg minden, amit most nincs gyomrom fölsorolni. Kissé furcsán áll hozzá olyan elemi szabályokhoz is, mint a "házinyúlra nem lövünk..."
Ciki, mert ez a típus tényleg tehetséges és munkabíró--de ha elveszti a kontrollt maga fölött,jobban odabasz, mint a hitelválság és a Zsófi ciklon együttvéve.

noirp 2010.06.02. 09:25:43

@baby bee: Nehehehehem, dehogy, rosszabb. A haladó Simánfaksznis, az Vágó István, amikor mint szkeptikus kifejti a véleményét az ezotériáról. Mármost: alapjában véve nekem ugyanaz a véleményem; de ahhoz, hogy ilyen ökölbemászóan elő bírjam adni, legalábbis egy marék amfetamin kéne...

lárvalányhaj 2010.06.02. 09:30:51

@baby bee:

Apple termékeket nem az őskockák használnak, hanem metroszexuális fiatalok, akik webkettes konferenciákra járnak, és cellkeretes szemüveget hordanak a geek chic végett.

A posztban körvonalazott típus minimum linuxbuzi (határozott elképzelésekkel arról, hogy miért is az az edíció a legjobb, amit ő használ, és a többi miért szar), de ennél egzotikusabb opciók is előfordulhatnak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 09:33:53

@noirp:

Én nem tudom, mit magyaráztok, a bokasűlyedés (a.k.a. lúdtalp) mostanában kimondottan divat. Főleg cicababáknál, akik még olyan csizmát is vesznek fel, ami kiemeli a minél nagyobb deformitást.

lárvalányhaj 2010.06.02. 09:43:39

@noirp:

Ez egy nagyobb típusnak az alesete, amelynek a neve a Polihisztor Vállalkozó.

A Polihisztor Vállalkozó általában intelligens, aki viszont nem rendelkezik formális képesítéssel. Igazi self-made man. A rendszerváltás után nem sokkal összegründolt egy céget, elkezdett szaladni a szekér, vele meg a ló, el-. Azóta a világ legokosabb emberének hiszi magát, azt hiszi, hogy attól, hogy van egy sikeres cége, a cégen belül mindenhez ő ért a legjobban. Az agya valóban jól vág, viszont többnyire bántóan félművelt. Ez még nem is lenne baj, de nem hajlandó szembenézni entudása hiányosságaival, hanem amolyan vállalati kontrolfríkként mindent kézivezérléssel akar irányítani, az olyan dolgokat is, amikhez nem ért. Mindenről megvan a maga elmélete, és szívesen meg is osztja, pláne beosztottaival, akik hülyét kapnak tőle. Pénzügyi tanácsadást, hiteltanácsadást nem vesz igénybe, mert minek. Nagy vagyonával sokszor nem tud mit kezdeni, elkezdi szórni a pénzt baromságokra.
Ez egészen addig így folytatódik, amíg a mindenhez értő ügyvezető igazgató úr akkora baromságot csinál, ami az egész céget csődbe viszi.

noirp 2010.06.02. 09:45:02

@El Topo (Sgt. Elias): Hátde én annyira nonkonformista vok! Nem lájkolom a divatot.
(Se meg nem azt, ha déli tizenkettőkor is látom a tejút összes csillagát, szabad szemmel :)

Olyan suxx vagy, hogy te ezt nem ércsized. Kezedre fogok tapcsizni a köfémcsi topánkámmal.

Sand Lover 2010.06.02. 09:47:46

’reggelt.
Ezekkel a típusokkal IRL szerencsére nem, neten annál többször volt szerencsém találkozni.
Amikor egy bevallottan férfi arról szónokol, hogy - teszem azt - milyen a női orgazmus, na attól el szokott szállni az agyam. Pedig nem kéne, nekem nincsenek ilyen szilárd elveim. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 09:50:13

@Morgan LeFay:

Hát azért nem árt, ha egy férfi nagyjából tudja, milyen a női orgazmus. Legalább külsőleg, érted.:)

Styxx 2010.06.02. 09:51:26

@lárvalányhaj:
Te, ez akkora poszt, hogy legszívesebben küldenék a T. Vendégposzter Kollegina öltözőjébe egy gigacsokor, frissen vágott lárvalányhajat:-)

Az a veszélyes a jól megírt posztokban, hogy az ember óhatatlanul szinte mindegyik altípusban egy kicsit magára ismer. Mint a medikus betegség, b+. Még jó, hogy itt van eme altípus is:

"Ha a Lázadó történetesen nő, a gyerek kapcsolaton kívül fogant; a gyerek apja nem ritkán házas, drogos, drogos házas vagy ismeretlen (magyarán több apajelölt is van)."

na vele hál' istennek nem tudtam azonosulni:-)

Ha lesz egy Modoros vetélkedő remélem benne leszel a zsüriben és űberpikírt porig alázod a versenyzőket:-)

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.06.02. 09:55:52

Simánfaksznis németek. A rendmániájukkal és az ülve hugyozásukkal. Én voltam a barbár magyar, mert állva mertem wécézni. És megmagyarázta az ELVEIVEL..

baby bee (törölt) 2010.06.02. 09:56:35

@Morgan LeFay: :) igen, megvan! meg amikor arról szónokol, hogy "minden női táskában pontosan 15 perc alatt lehet bármit is megtalálni"...mintha lett volna már nője.

scsaba1 2010.06.02. 10:00:20

@El Topo (Sgt. Elias):

Na, na, na... Ha ki vagy tiltva, akkor mégsem vagy normális. Én például sehonnan ne vagyok kitiltva.
Te viszont általában küldetésednek érzed, hogy alázd a hülyéket, én meg mondjuk nem. Általában nem.
Te is rab vagy, a józan ész rabja. Viszont van egy néhány dolog, amit nem lehet megközelíteni racionális síkon, mert nevetségessé válsz.

Sand Lover 2010.06.02. 10:05:12

@El Topo (Sgt. Elias): Nem, emberünk nem arról osztja az észt, hogy milyen _külső_ jelei vannak, ez rendben lenne. De arról szoktak előadást tartani, hogy mit kell éreznie a nőnek…és hol, és hogyan. Minden más eset helytelen, infantilis és beteges. :)
Baby bee: ismertem olyan emberkét, aki azzal terrorizálta a barátnőjét, hogy táskát hordani hülyeség, inkább rakjon mindent a zsebébe.

scsaba1 2010.06.02. 10:07:02

@El Topo (Sgt. Elias):

Erre is van egy sztorim: egy volt kollégám ecsetelte élénk gesztikulációval, hogy az új nőjének mindkét(!) csiklójában van egy-egy pirszing. A szerencsétlen balfék a két szeméremajkára gondolt...

Mivel vizuális típus vagyok elképzeltem, ahogy bőszen birizgálja "mindkét" csiklóját, és közben kérdezgeti: na, jó már, jó már, élvezed?

Styxx 2010.06.02. 10:07:56

@Morgan LeFay:
"Amikor egy bevallottan férfi arról szónokol,"
ez véletlen, vagy tudatos alpoén?

A neten magukat bevállaló biszex csajnak kiadó recskakirályokra gondoltam, mint a másik csoport tagjaira, vagyis a neten rejtőzködő álnőre aki, valójában sunyi hetero férfi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 10:10:30

@scsaba1:

Ja, néha kialakul bennem a gyanú, hogy konfliktusfüggő vagyok, ugyanis bármilyen gondolattal képes vagyok vitába bocsátkozni, ha azt hülye ember képviseli. Ha meg ráadásul ugyanezt csoportosan követik el, akkor nem állok jót magamért.

Ernoke 2010.06.02. 10:11:00

ez az utóbbi idők legnagyobb posztja, gratulálok!

én mindkét típusból ismerek embereket. egy jó barátom pl. klasszikus simánfaksznis. zenész, de egy együttessel sem jön ki hosszútávon, mert mindenki kutyaütő, és ő, mint az ország egyik legjobb zenésze, nem hajlandó amatőr, trehány gecikkel együtt dolgozni. a munkahelyén alig fél év alatt sikerült elérnie, h külön asztalhoz küldjék, természetesen azért, mert ő annyira jó munkaerő, h nem való a huszonéves visítozó hülyepicsák közé. egyébként pedig a nők nagy százaléka gerinctelen ribanc, a jobbik nácipárt, a cigányokat utálni tilos, a melegeket viszont kötelező, mert az természetellenes.

a második típus gyakran fizikai munkás vagy örök munkanélküli. tényleg vág az agya és sokkal műveltebb az átlagnál, de ezzel az életstílussal képtelenség hosszútávon elviselni. jobb esetben mindig rendbe akarja hozni az életét, csak valamiért soha nem sikerül neki (tanfolyamot elvégezni képtelenség, munkahelyen tartósan megmaradni nem lehetséges), rosszabb esetben még a szándék sincs meg. ő az, aki nem érti, h miért kapják el folyton a rendőrök (ja, h nem közterületen rendőrség előtt kéne csíkokat szippantani), miért rúgják ki folyton (talán nem kéne hétköznap annyira bebaszni, h másnap órákat késik), és miért hagyják el a nők folyton (egyik nap hősszerelmes 10 sms-sel, aztán nyomtalanul eltűnik 2 hétre). stb. stb. én sem értettem soha, h miért nem egyszerűbb pár szabályt betartani, mint folyton vergődni...

baby bee (törölt) 2010.06.02. 10:11:10

@scsaba1: ajjaj, ezt most viccnek szántad, de van ilyen...és utána megkérdezi: "na jó volt? vagy neked valami bajod van, hogy nem tudsz elmenni?"

Ernoke 2010.06.02. 10:13:52

@Morgan LeFay: az előbb említett simánfaksznis barátomnak az ilyesmiről is megvan a véleménye. ő nagyon szenvedélyes, hűséges, tehát túl jó minden nőhöz, és a nők egyébkéntis vagy frigidek, sótlanok, vagy perverzek (mert persze minden rossz, ami nem a szex nagy szent egyesülés jellegével van összefüggésben).

volt egy barátnője, aki fél évig bírta mellette, de azzal is olyanokat csinált, h pl. a csaj meg akarta nézni a harry pottert, ő elment vele (mekkora áldozat már!), de 10 perc múlva közölte, h akkor most mindketten mennek, mert ilyen kezdetleges, primitív amerikai szemetet nem enged a lánynak se nézni. amúgy a csaj nem vette elég komolyan a kapcsolatukat, pedig ő mindent megtett érte.

lassan sehova nem merem már elvinni, mert minden barátom menekül tőle.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 10:14:03

@Morgan LeFay:

Ez nevetséges. Férfiként még azt sem kell hogy tudjam, hogy egy férfinek mit kell éreznie.

Mondjuk azon én is szoktam tűnődni, hogy a csajok miért viselnek előszeretettel olyan ruhát, aminek nincs zsebe, és ha van (például farmernadrág), akkor miért nem használják?

Sand Lover 2010.06.02. 10:15:17

@Styxx: „Férfias” nick-kel rendelkező, magát ffinak valló egyedre gondoltam, nyilván lehet bármi, az magában irritáló hogy kioktat egy szubjektív dologról.

scsaba1 2010.06.02. 10:19:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Végigkövettem a vitádat a vastagbőrön is, be is akartam szólni egy ősmodorosságot, hogy nyilván a cukrásztól is elhozod a kétség kívül szar tortát, mert nem vagy te cukrász, nem értesz a sütéshez, így a tortáról sem mondhatod meg, hogy szar vagy nem szar.

De aztán láttam, hogy van vagy 250 komment, letettem róla.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 10:20:23

@scsaba1:

Ó, megtették azt mások is.:)

scsaba1 2010.06.02. 10:20:41

@Styxx:

Miközben tulajdonképpen latens buzi és transzvesztita.

Sand Lover 2010.06.02. 10:28:47

@El Topo (Sgt. Elias): „Mondjuk azon én is szoktam tűnődni, hogy a csajok miért viselnek előszeretettel olyan ruhát, aminek nincs zsebe”
Női ruhákra jellemzően nem varrnak nagy zsebet.
„és ha van (például farmernadrág), akkor miért nem használják?”
Mert kidudorodik, kényelmetlen, bénán néz ki. Mobiltelefont farzsebben szoktam hordani pl, hogy meghalljam ha csörög, de hová teszem a lakáskulcsot/pénztárcát/bérletet/noteszt/tollat/rágót/zsebkendőt/púderkompaktot? Ehhez min. szerelőoverall kellene. .)

Styxx 2010.06.02. 10:29:24

@scsaba1:
bcs, egy OFF vicc a témára:
Mi a különbség az emos és a travi között?
Emo: Depi vagyok, öngyi leszek.
Travi: Peti vagyok, Gyöngyi leszek.

_UnderCover_ 2010.06.02. 10:33:40

Valaki világosítson fel, hol lehet megtalálni a "váccpávör" interjút, mert eddig csak hallottam róla.
Megnézném.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 10:34:00

@Morgan LeFay:
Nyilván nem úgy értettem, hogy miért nem hordják a zsebükben az Új Magyar Lexikon összes kötetét.:)
Ha könyvet viszek magammal, akkor nálam is van táska. De mondjuk kulcs, apró, papírpénz, szükséges mennyiségű irat simán elfér a nadrágomban. Plusz telefon, meg kés. Nőknek kés még nem is okvetlenül kell.
Az, hogy hülyén néz ki mert kidudorodik, szerintem nem oszt, nem szoroz. Egy jó csaj kitömött zsebű farmerben is jó csaj, aki meg nem jó csaj, az meg hiába viteti a cuccát maga után akár limuinnal is.

Styxx 2010.06.02. 10:47:17

"Nőknek kés még nem is okvetlenül kell."
B+, akkor elég feminim lehetek, mert elég ritkán hordok magammal kést.
Topo, te napi szinten Rejtő Jenő típusú kocsmákba jársz?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 10:53:01

@Styxx:

Jajmár, azért ezt ne úgy képzeld, hogy egy rambókés van nálam napi szinten!:) Csak egy sima bicska, amit nagyon kedvelek, mert állati jó minőségű, és szerény külsejű. Egy nagyon profi szerszámgyártó cégtől kaptam ajándékba. Gondolhatod, milyen fasza.
És nem embert ölni hordom magamnál, hanem praktikus célokra. Sokszor látom, hogy szerencsétlenkednek az emberek, amikor kéne egy kés, de nincs náluk.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 10:55:37

@Morgan LeFay: ismerek olyan nőt (kb tucatnyit) akik szerint zsebben hordani a fél életem hülyeség, és nem férfias, hogy olyanok a zsebeim, mint a pocok pofazacskója betakarításkor. Amikor olyan szép táskák vannak. Kis autós táska az okmányoknak stb.
Sőt. Anyukám még általános iskolában zöld, műbőr övtáskával járatott iskolába. Minden reggel kaptam bele három-négy zsepit, für alle Faelle. Ettől egy idő után úgy nézett ki a cucc, mintha lenne még egy hasam. Mondjuk az összképen nem sokat rontott...

bekbórd! 2010.06.02. 10:57:01

Csak a Google és én nem tudjuk, mi az a Dang Bao gatya?

Sand Lover 2010.06.02. 10:58:51

@El Topo (Sgt. Elias): „Egy jó csaj kitömött zsebű farmerben is jó csaj”
Csak éppen úgy érzi magát, mint egy ószeres. :) Akkor már inkább hordjon mindent egy csinos táskában.

medvedr 2010.06.02. 10:59:59

@El Topo (Sgt. Elias): Te hatalmasan beleszülettél a Te korszakodba. Age of Aquarius rulez.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 11:00:05

@Morgan LeFay: vagy nagy zsebek. Hogyaszondja pénztárca, pénz, irodakulcs, üzletkulcs, lakáskulcs, telefon, igazolvány/bérlet (egy tokban, benne illetékbélyeg). Igazán nem sok, kényelmesen elfér zsebben, főleg mióta elkerültem otthonról és nincs nálam zsebkendő :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 11:01:54

@Styxx: amikor Pestre kerültem, és megtudták honnan, gyakran kérdezgették, hordok-e magamnál késtem. A végén már annyira meguntam, hogy azt válaszoltam mindenkinek, hogy nem, bazmeg puszta kézzel ölök.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 11:03:34

@bekbórd: a Jong Hae tornacipő, a Taewong magnó és a Shi Hao Dae műszálas ing édes testvére.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 11:04:39

@Morgan LeFay:

Esetleg otthon kéne felejteni egyszer a Szent István Bazilikát, és akkor mindjárt könnyebb lenne eloszlatni a maradék cuccot zsebekben is.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 11:05:41

@medvedr:

Most ez célzás akar lenni arra, hogy hippi vagyok, vagy hogy?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 11:07:21

@Professor Pizka:

Puszta kézzel ölni az nem nagy cucc. Puszta kézzel felbontani egy FedEx csomagot, na az már valami!

_UnderCover_ 2010.06.02. 11:09:16

@diwat26: Saját magamnak válaszolván:
"Ez a típus világnézetére nézve vagy váccpávör, vagy turbómagyar. "

Váccpávör:
index.hu/video/2010/04/07/a_no_nem_csak_nylonharisnya/?k=belfold&p=4
Utolsó másodperceknél van.

Sand Lover 2010.06.02. 11:16:51

@El Topo (Sgt. Elias): Pedig bármikor kellhet. Lehet hogy valami portable rendszerű Szent István Bazilikát kellene beszerezni. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 11:19:08

@diwat26:

Nahát, ezt én eddig nem is láttam!
Na, nekem pont van sikeres gyógymódom erre a váccpávör szindrómára!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.02. 11:21:49

@Morgan LeFay:

Felfrújhatót. Ilyen kis vízben oldódó, instant pappal.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 11:22:50

@Morgan LeFay: szóval nálad is bujkál még egy kisebb Waffen-SS különítmény hadtáppal, légitámogatással és tüzérségi fedezettel a telefon-kulcs-szemceruza-plüssmaci határolta területen, a kitörési lehetőségre várva?

noirp 2010.06.02. 11:36:17

@Kacagó gerle: Miiiiii? Pasas, és ülve hugyoz? Nem lóg rá a kagylóra a...?
Na, hát ilyen dolgok nincsenek benne az útikönyvekben. :P

noirp 2010.06.02. 11:37:16

@El Topo (Sgt. Elias): Ne már. Az antikváriumponthú szerintem még durvább.

noirp 2010.06.02. 11:40:37

@Ernoke: Ez az ember nem simánfaksznis, hanem beteg. Szerintem...
elég durva lehet.

noirp 2010.06.02. 11:43:21

Ja: végre találkoztam néhány zsebpárti nővel. Végre!
Rühellem a zsebtelen kosztümöt, a nagy bumbuc női péztárcát, a csincsi ridikült! Coming out!

Sand Lover 2010.06.02. 11:45:27

@Professor Pizka: Esernyő+napszemüveg pl mindig van nálam és nem érhet rontás. :) Kismaciról meg szó sem lehet, de szükséges minimumhoz ragaszkodom. (kulcstelefonpénztárcapzsrágókönyv)

Sand Lover 2010.06.02. 11:46:42

@noirp: Tudod, praktikus, ha valaki nem tud célozni… :)

noirp 2010.06.02. 11:48:40

@Morgan LeFay: Hát csezmeg, tanuljon már meg célozni, ha egyszer férfi! Mi lesz vele, ha nem a porcelánba kell céloznia? Ejnyeno. A férfi az legyen férfi, nekem ez elvem :)))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 11:49:39

@noirp: éljenek a lapostalpú cipők, a bő szárú nadrágok és a kényelmes 100% pamut tundrabugyik! Fel a barikádra elvtársnők! :-)

Ernoke 2010.06.02. 12:02:30

@noirp: nem beteg, és csomó jó tulajdonsága van egyébként (intelligens, vicces, energikus stb.). mondjuk én az átlagnál jóval türelmesebb ember vagyok, ezért lehet nekem fel se tűnik, ami az emberek többségénél már kicsapná a biztosítékot.

Ernoke 2010.06.02. 12:04:20

@Morgan LeFay: nálam van ernyő, napszemüveg, rágó, telefon, pénztárca, telefon, szőlőcukor, szőlőzsír. meg ha mondjuk könyvet viszek valakinek, sört kell venni vagy csekket befizetni, az is belefér a táskámba, pedig nem olyan nagy. nem értem a zsebpárti embereket, engem zavarna, ha nem tudnék eltenni ezt-azt még ezeken kívül is.

paranoid T.R. marcipan 2010.06.02. 12:05:07

@Professor Pizka: nagy biznic kinyírni a libidódat tundrabugyival :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 12:07:59

@Ernoke: egyszer anyám meglátott öltönyben, nyakkendőbe, sparos szatyorral közlekedni. Azóta van iylen "hűdesikeresgecivagyok" bőrtáskám :-) Viszont marha nehéz, mert ezt nem szoktam kimosni ezért nem pakolok ki belőle soha...

scsaba1 2010.06.02. 12:11:18

@noirp:

Sokon hgyoznak ülve. Általában rendmániás nők nevelik rá őket erre az enyhén femin szokásra, mer'így nem hugyozzák össze a vécét.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 12:12:33

@paranoid T.R. marcipan: Amikor az én libidóm teremtetett, akkor begépelésre került az IDKFA és az IDDQD kód, ezért soha nem fogy el és nem lehet lelőni. Na.

scsaba1 2010.06.02. 12:15:29

@noirp:

Nem a célzással van a baj, hanem azzal, hogy a becsapódó sugár finom húgy-harmattal teríti be a fajanszot, opcionálisan a csempét is.

Ezt sok cf nő nem tudja elviselni, így arra kényszeríti a férfit, hogy ülve hugyozzon, mutatóujjával leszorítva a lompost.

Ernoke 2010.06.02. 12:18:26

@scsaba1: mivel úgyis felhajtják a deszkát, ezért ez az összehugyozás csak ilyen hiszti szerintem ugyanúgy, mint a deszka fel-meg lehajtás. a másik, h optimális esetben az ember néha szokott wct pucolni, és akkor volt-nincs kosz.:D

paranoid T.R. marcipan 2010.06.02. 12:19:44

@scsaba1: mutatóujjával leszorítva?? ez jó, mindig is tudni akartam, hogy néz ez ki:)

scsaba1 2010.06.02. 12:23:01

@Ernoke:

Igen, csak sok nő undorodik a diszkrét ammónia szagot árasztó, összehugyozott vécécsészék takarításától. Mondjuk igazi férfi nem takarít soha vécét (kivéve persze a katonaságot, ott ez annak a jele, hogy te vagy a legtökösebb, mert be mersz szólni az öregeknek és a tiszteseknek is, ezért alapból mindig te nyered a vizesblokkot), viszont az igazi férfi ülve sem hugyozik. :)

Sand Lover 2010.06.02. 12:25:06

@scsaba1: „Ezt sok cf nő nem tudja elviselni”
Hm. Egyik ismerősöm fürdőszobájában állandó jelleggel vasútiklotyó-szag volt, innen tudtam, hogy a srác nem tud célozni, a csaja meg naponta takarítani.
Persze lehet, hogy ez csak engem zavar, mindenesetre ritkán mentem ki náluk.

scsaba1 2010.06.02. 12:25:32

@Professor Pizka:

Huh, az öltöny-sportszatyor kombó, súlyosbítva esetleg sportcipővel, erősen a '90-es évek házalóügynök-filingje, akik három darab "menedzserkalkulátort" akarnak rádsózni 1000 forintért.

noirp 2010.06.02. 12:27:20

@Professor Pizka: Hát, néha szégyellem, de tényleg kényelempárti vagyok, egyszerűen: lusta disznó. Bakancs, farmer, póló, oszthaddszójjon. Ha _kell_, tudok öltözni, pl. fogadásra nyilván nem szakadt farmisban megyek (bár most Pozsonyban láttam 1-2 sudri suttyót, mindenféle nációból, aki megtette) Aki meg akar, az overállban is észrevesz. Tapasztaltam ám. :DDDD A tundrabugyit azér' kikérem magamnak. ;))
A barikádra meg a rák mennyen, inkább hazamegyek oszt beülök a nem bari-, csak szimpla kádba kipihenni a semmittevést. Üdv: Lustánszky et.nő

@Ernoke: Bocs!!! Nem akartalak bántani.

@scsaba1: "Ezt sok cf nő nem tudja elviselni, így arra kényszeríti a férfit, hogy ülve hugyozzon, mutatóujjával leszorítva a lompost."
Anyám, add el a házat.

noirp 2010.06.02. 12:27:53

@scsaba1: Az öltönyön birka-béléses bőrdzseki.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 12:28:36

@scsaba1: nem, én ezt vizsgáról hazafele baktatva adtam elő, nem tudva, hogy édesanyám szintén Pesten van...

Mitya Ivanov 2010.06.02. 12:34:29

de még mennyire, hogy nagyot üt ez a poszt.
a határozott politikai nézetekről szóló és a turbómagyaros résznél döbbentem rá, hogy kikről is szól ez az írás. Nos az egyik példány itt ül velem szemben, a másikkal pedig a buszon szoktam találkozni. Előbbiről nem mesélek, mert ő is olvassa ezt a blogot és meg fog sértődni:)
Utóbbi személy most a választások alkalmával nagyon aktív lett, igazi Jobbikos, ezt ugye mondanom sem kell. Reggelente a buszra 3 kiló Demokratával, barikáddal és fasztudja milyen szittya újságokkal száll fel már évek óta. a félórás busz út alatt úgy olvassa őket, hogy mindenki lássa, majd 5 perc után megszólította az éppen mellette ülőt. Ezekből a beszélgetésekből mindig lejött, hogy ő elvhű ember, és megmarad annak ami. Nem úgy, mint a demokrata c lap, amit ő már csak seggtörlő papírnak használ, mert lefeküdt a fidesznek. És mindezt jó hangosan egy tömegközlekedési eszközön, hogymindenki hallja. Persze hogy hallja mindenki, de le se szarják. Csak a mellette ülő hümmög néha.
április 9-én viszont durván kibasztam vele: a Jobbik kampánystábjában állt be a faszi, és osztogatta a szórólapjaikat. Arrafelé mentem vártam arra, hogy felismerjen és odajöjjön hozzám. Megtörtént, odajött, megszólított, hogy elfogadom e ezt a szórólapot, vagy valami ilyesmi, de én csak annyit mondtam, hogy: SZDSZ-esektől nem fogadok el semmit.

Ernoke 2010.06.02. 12:35:07

@noirp: itt azért elég nehéz lenne engem bármivel bántani, nyugi:D

@scsaba1: 2 nem túl rendszerető férfi családtag társaságában nőttem fel, lehet ezért magasabb az ingerküszöböm.

lárvalányhaj 2010.06.02. 12:36:41

@scsaba1:

"Ezt sok cf nő nem tudja elviselni, így arra kényszeríti a férfit,a hogy ülve hugyozzon, mutatóujjával leszorítva a lompost."

Ez amolyan szimbolikus kasztrálás lehet, amely lehetővé teszi, hogy a cf nő a maga passzív(?)-agresszív módján átvegye az alfahím szerepét a háznál, nem?

lr 2010.06.02. 13:14:58

Hát, kommentekkel együtt azért megnyugodtam, h van még hova romlanom, de jobb lesz odafigyelnem, mert már így 30% táján is vérig sértődött az a 30%-om. :P

Mondjuk abból, hogy a valóság egy szubjektum, és abból, hogy kis beesési szöggel kel a sugarat a fajanszra engedni a szétpermetelődés elkerülése végett, nem engedek.

Mitya Ivanov 2010.06.02. 13:32:21

@lr: hugyozni tudni kell, ez nem kérdés

noirp 2010.06.02. 13:36:47

@Mitya Ivanov: "április 9-én viszont durván kibasztam vele: a Jobbik kampánystábjában állt be a faszi, és osztogatta a szórólapjaikat(...)"

Nagyon karaj :)))

scsaba1 2010.06.02. 13:38:03

@lárvalányhaj:

Nagy valószínűséggel.

Mert ugye evolúciós okai is vannak annak, hogy a hím állva vizel. Egyfelől csak ebben a pozícióban tud kiürülni teljesen a húgyhólyag. Másfelől az emberiség hajnalán az állva vizelő egyed továbbra is szemmel tudta tartani a környezetét, illetve az egyik kezében meg tudta tartani kezdetleges fegyvereit is, így nagyobb eséllyel vette fel a küzdelmet a rárontó vadállatokkal és vademberekkel . Míg a korai cf nőstény egyedek által guggoló pózba kényszerített hímek rendre kiszelektálódtak a kardfogú tigris és a barlangi medve közreműködésével.

Tehát látható, hogy alapvető genetikai programot próbál meg felülírni az, aki ülve hugyozásra kényszeríti a vele kapcsolatba kerülő hímnemű egyedeket.

scsaba1 2010.06.02. 13:45:26

@Professor Pizka:

Nah, azért egy diszkréten féknyomos tundrabugyi szerintem nálad is system errort okozna örökélet poke ide vagy oda.

lárvalányhaj 2010.06.02. 13:48:43

@scsaba1:

Szerintem a korai cf nőstényeket maguk a hímek szelektálták ki :)

Sand Lover 2010.06.02. 13:51:47

@scsaba1: Továbbá azokat az ősembereket, akik nem tudtak pontosan célozni, nagy ívben elkerülték az okosabb ősasszonyok, mert – hiába volt esetleg nagy a bunkója – a vadászaton nem találta el a zsákmányt és szégyenszemre üres manccsal tért haza, míg a többiek vígan ropogtatták a mamutkarajt. :)

medvedr 2010.06.02. 14:02:02

@El Topo (Sgt. Elias):" ...gondolattal képes vagyok vitába bocsátkozni, ha azt hülye ember képviseli. Ha meg ráadásul ugyanezt csoportosan követik el, akkor nem állok jót magamért."
Gondoltam, hogy manapság bőven van muníció, ami táplálja a konfliktusfüggőségedet - függő- hippi -dawning of aquarius -így akartam egy kissé erőltetett poént gyártani. Sajna ennyire futotta. Bocs!

Balance Of Power 2010.06.02. 14:04:32

@Ernoke: Rabasztal, mert o a te "aranyos sracod". Ra fog jonni, hogy te vagy az egyetlen no, aki megerti.
Viszont kar mosdatni: ez a Harry Potter-es sztori elegge zerotolerancia-eselyes az olvtarsaknal szerintem. De a Szakitosra azert meg kellene irni a teljes tortenetet.

scsaba1 2010.06.02. 14:06:33

@lárvalányhaj:

Na na, a patriarchális társadalom csak a hanyatló nyugat opiuma...

scsaba1 2010.06.02. 14:09:25

@Morgan LeFay:

Így, így. Ezzel kapcsolódik ide a térlátás is, ami miatt a férfiak ma jobban vezetnek mint a nők. Az őskorban ha nem volt térlátásod, akkor nagyon gyenge eredménnyel tudtál vadászni, így alulmaradtál a nőstényekért vívott harcban is.

Mitya Ivanov 2010.06.02. 14:14:40

@scsaba1: és ugyanezért van az, hogy az ősember nőstényeknek haza kellett találni a gyüjtögetésből, ezért megjegyezték anagyobb fáknak, köveknek, szikláknak a helyét, ami útjukba került, és az alapján mentek. Ennek mai lenyomata az, hogy ha egy hölgy kiszáll a kocsiból, és a ház melletti kuka 5 méterrel arrébb van, mint amikor elindult, akkor azthiszi, hogy eltévedt.

Ernoke 2010.06.02. 14:16:48

@Balance Of Power: a szakítóst utálom, én oda soha nem fogok írni, esetleg ha valaki nagyon sok pénzt ad nekem érte.:D egyébként igazad van, már rájött.

Sand Lover 2010.06.02. 14:20:30

@scsaba1: „ami miatt a férfiak ma jobban vezetnek mint a nők.”
Hmm. Mondjuk úgy: könnyebb nekik a parkolás. De szerintem semmivel sem vezenek jobban, több ffi autós okoz balesetet, mert gyorsan megy, mert agresszív, mert türelmetlen. Az tény, hogy a ffiak térlátása jobb, ezzel nem is kívánok vitázni, de – és itt reflektálnék Mitya Ivanovra – térképet olvasni a nők is meg tudnak tanulni és akkor nem tévedünk el. :)

lárvalányhaj 2010.06.02. 14:27:37

@Ernoke:

Azért sajnálom a simánfaksznisokat, mert nem veszik észre, hogy saját maguk építenek falakat maguk köré, és emiatt érzik aztán bezárva magukat.

A csajjal meg nem csoda, hogy nem jöttek ki, nyilván ő se tudta hosszú távon elviselni a fickó rugalmatlanságát. De ezzel én is úgy vagyok, hogy dugni még csak-csak, de hosszú távon elviselni már nem. A saját mentális egészségem megőrzése végett.

Styxx 2010.06.02. 14:30:25

@diwat26:
Hú, ez tényleg durva.

noirp 2010.06.02. 14:34:39

@scsaba1: Hát igen, pl. Indiában kifejezetten nem dívik, a boldog Arábiáról nem is beszélve :)))

GERI87 2010.06.02. 16:29:54

váccpávör:D
ezen szartam be legjobban komolyan..
"én átrepülni amerika felett nem beszélni jól magyar"

GERI87 2010.06.02. 16:45:48

mi a francnak annyi bölcsész kommunikáció meg marketing szakos??
Nálunk ne keress értelmet mert nincs ilyen téren.

GERI87 2010.06.02. 16:52:02

mi a francnak annyi bölcsész kommunikáció meg marketing szakos??
Nálunk ne keress értelmet mert nincs ilyen téren.

scsaba1 2010.06.02. 16:58:47

@GERI87:

Így van testvérem, bezzeg egy jó vízszerelőt meg nem lehet találni. Ezért tart itt az ország...

GERI87 2010.06.02. 17:05:49

hát asse:D

csak azt nem látom hogy hol van az a komment amire ezt irtam????

noirp 2010.06.02. 17:07:36

@GERI87: Vannak még nagy létkérdések, ja

GERI87 2010.06.02. 17:20:15

hát pedig eskü hogy valaki irta hogy minden 5 dik emberre jut jogász MO-on..
itten valami susmus van:D

aribeth 2010.06.02. 17:22:00

@Professor Pizka:
"A kedvencem a hatgyermekes családapa volt, aki rendületlenül hitt asszonyostul a naptárszámolgatós fogamzásgátlásban..."
Kapóka! :)

GERI87 2010.06.02. 17:22:06

hát ez egy szar:)
bekrepál, nem küldi el meg nem lehet irni...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.02. 17:28:38

@GERI87: Budapesten ügyvédből és ügyvédjelöltből van kb 8000 (kb 5000 üv. és kb 3000. üvj.) adj hozzá kb 4-500 bírót 100-150 közjegyzőt kb ennyi bírósági végrehajtót, a minisztériumokban-önkormányzatokban még vagy 3-4000 jogászt. A rendőrség tisztikarában is szerintem simán megvan 1000...

Szóval, ha Pesten el akarsz találni egy jogászt, csak dobj el egy követ bármerre, sikerülni fog...

aribeth 2010.06.02. 17:32:42

@Professor Pizka:
Ha jól emlékszem, ő volt az, aki a fórumtalálkozón a szomszéd pizzériából sasolta a népet.

csbaly 2010.06.02. 17:33:41

Azért tegyük hozzá, hogy a posztoló elég végletesen látja a dolgokat. Az ilyen embereknek valóban van bajuk a mai világba való beilleszkedéssel, de ez nem csak az ő hibájuk. Ma ha elveid vannak, az ciki, mert nem vagy elég nyitott. Ha nem akarsz becsapni másokat, akkor nem vagy elég életre való. Ha nem tartod jó dolognak, hogy "bérrabszolgaként" élj, akkor meg baszhatod az életed, vagy saját erőből kell elérned mindent, ami nem egyszerű. Persze vannak kompromisszumok, amiket meg kell kötni, hogy élni tudj, de ne tegyünk már úgy, mintha a világgal nem lenne tényleg komoly baj.

Styxx 2010.06.02. 17:47:27

@csbaly:
Megvan a te igazságod is, csak ez a modoros-paradoxon.
Modorosra sarkítva nagyon is helytállóak az ilyen típusok. Jól megírt poszt, na (mármint annak, aki csípi ezt a stílust) ezért a váccpáuörért meg külön köszönet, eddig kimaradt az életemből. A sokdiplomások válasza a nefürgyéle-re meg a bikicsunájra:-)

Tibi, önnálló váccpáuör posztot akarunk!:-)

lárvalányhaj 2010.06.02. 17:53:42

@csbaly:

Önmagában nem az elvekkel van a baj, hanem azzal, ha valaki annyira körülbástyázza magát velük, hogy ki se lát belőlük.
A világ persze olyan, amilyen. Én hiszek abban, hogy minden ember megtalálhatja azt a kis csücsköt, ahol nem kell túl nagy kompromisszumokat kötnie, hanem csak elviselhető mértékűeket. Ehhez is kell viszont egy alapvető rugalmasság, ez az, ami az EAEV-ből hiányzik, mert ő csak 100%-os megoldással hajlandó beérni, és ha mondjuk csak 90%-ban teljesülnek az elvei, akkor már nem is érdekli a dolog.

TheQuestion 2010.06.02. 17:55:43

lehet én vagyok a műveletlen vagy túl öreg?, de mi az a "váccpávör"?

csbaly 2010.06.02. 18:00:49

@Styxx: Na ezt most nem értettem! :)
Fejtsd ki kérlek! Miért paradoxon ez?
Én nem érzem a fent említett csoport tagjának magam, meg nem is járok betűrt ingben. Na meg se bölcsész, se geek nem vagyok. Azzal mégis egyetértek, hogy elbaszott egy társadalomban élünk. Bár egyes részei kifejezetten élvezetesek! :)
Mégis, az elvek adják meg egy ember tartását, ezek fogják meghatározni, hogy milyen ember lesz az illetőből. Azért ilyen elbaszottak ma az emberi kapcsolatok, mert senki nem ragaszkodik semmilyen elvekhez.

csbaly 2010.06.02. 18:02:16

@lárvalányhaj: Megjött a válasz! :) Na ez így már igaz! :)

fuzzbomb 2010.06.02. 18:14:53

Bocs, de a poszt címében szereplő embertípust, altípus ide vagy oda, egyszerűen úgy hívják, hogy sznob.

lárvalányhaj 2010.06.02. 18:15:21

@csbaly:

Nem mondom, hogy könnyű, én tudom a legjobban, hogy azoknak, akik valamelyest elütnek az átlagtól, nem könnyű megtalálni a helyüket a világban. Az efféle Lázadók és egyebek viszont sokszor nem is akarnak megtalálni semmit, hanem pont ettől a sodródástól érzik magukat különlegesnek.

2010.06.02. 18:53:09

Ajánlott irodalom: Eszteházy: haermonia celestis; szépen megírja az apja elveit, simánfaxnis kategoria.

Nekem is vannak elveim, de nem túl sok, és erről nem is vagyok hajandó vitát nyitni.

1. A gyerekeim: mert a legjobb és legokosabb gyerekeim nekem vannak, minden kritika és bírálat csak rossz indulatból adódhat.

2. A hitem: Katolikus vagyok, minden más valláson csak elnőzen mosolygok, tévelygők majd meg találják a helyes utat.

3. Politika: stabil jobb oldali, szabadelvű nézeteim vannak, a baloldal ördögtól való.

4. Nem eszem cukorral a káposztástésztát, és az én házamban ilyen ocsmányság nem is engedélyzett, valamit spárgát nem főzök és nem is eszek.

Kész ennyi, minden egyébre nyitott vagyok.

2010.06.02. 19:01:44

@El Topo (Sgt. Elias): nekem a svájci mindig ott van a táskámban - nő léttemre - egyszer 2 fasz kinylódott a buszon egy boros üveggel (távolsági járat) csak átnyujtottam nekik a sváci bicskámat és csend lett.
Máskor meg egy beépített szekrényt szedtem szét vele. Nélküle félkarú üriás lennék.

Styxx 2010.06.02. 19:43:18

@Frengi:
:-) a cukor + bors kombó, na az a legdurvább:-)

eN 2010.06.02. 19:45:12

Simanfaksznis pl TotaW es kis allatkertje a w blogon.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.02. 19:47:25

mond vkinek vmit az a név, h Oblomov?

amúúgy, nem ő mondta először, hogy a munka büntetés.

csipikeazóriástörpe 2010.06.02. 19:58:12

Az elv olyan, mint a fing.
Az ember tartja, amíg tudja...

2010.06.02. 20:58:30

csipike: ezzel megfogalmaztad az egész poszt és mind a 140 komment rezüméjét.

scsaba1 2010.06.02. 21:23:28

@eN:

Uh, ezen besírtam... :D

nyílméregbéka 2010.06.02. 21:54:50

Nekem volt egy Lázadó, "nem leszek bérrabszolga"-fajta haverom. Többnyire feketén dolgozott, adó és tb fizetése nélkül, és ezzel elégedett volt. Egészen addig, míg egyszer el nem törte a karját, és akkor másfél hónapig sem táppénzt, sem fizetést nem kapott.
Mondjuk, nem kárörvendeztem rajta, mert szerettem; de sok más tróger él így, akiket nem szeretek, így ha más jár így, azon (ha megérdemli) kárörvendezek :-P

m4rc11 (törölt) · http://vilagrol.blog.hu 2010.06.02. 22:49:51

Valaki mutasson már egy képet a balfasznadrágról, el nem tudom képzelni.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.06.02. 23:00:06

Kedves kommentelők!

Azt hiszem, nekem is vannak elveim!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója

lárvalányhaj 2010.06.02. 23:10:03

@ifj. Farkas Gyula:

Na és a diplomamunkáját leadta-e már? Védés mikor lesz? PhD-re jelentkezett?

m4rc11 (törölt) · http://vilagrol.blog.hu 2010.06.02. 23:14:08

@lárvalányhaj: én eredetileg egy térd alá érő, világos farmer rövidnadrágra gondoltam, oldalzsebekkel + valami piros, vastag, álkínai kalligráfiával varrt felirattal (akár Dang Bao is lehetne) .

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 23:14:55

@lárvalányhaj: hehe, én is ezt kérdeztem tőle épp most, egy másik blogon:) hogy hány éve végzi már azt az ötödévet.

m4rc11 (törölt) · http://vilagrol.blog.hu 2010.06.02. 23:15:29

@ifj. Farkas Gyula:
kvantum.wigner.bme.hu/kvantumV2/main.php?m=8&p=1
nem látom kegyedet a listán, pedig szinte mindenki rajta van. Vagy kegyed csak egy álszemély avagy nemszemély?

lárvalányhaj 2010.06.02. 23:21:14

@nyílméregbéka:

Számla nélkül dolgozni, apró okosságokból éldegélni nyilván baromi felemelő lehet, én se ereszkednék le a helyében a sárba, a bérből és fizetésből élő nyomorult pórok közé.

GERI87 2010.06.02. 23:42:20

@ifj. Farkas Gyula:

Hú hát ez remélem csak vicc mert normálisan az ember ilyet nem irogál:D
fura
Látom nagyon fontos közölnöd hol tanulsz és mit:)

noirp 2010.06.03. 07:59:58

@Styxx: Csatlakozom. Váccpáuört kéééérüüüünk.

noirp 2010.06.03. 08:07:32

@Frengi: Svájcibicska "nő létedre"? ugyan, nincs azon mit csodálkozni:)
Anyám mint informatikus fázisceruzát és csavarhúzókészletet hordott a ridikülben (bicskája amúgyneki is volt). A hardveresek miatt. Mert, mondta, ha hosszas imádkozásra kijön hozzá a hardveres, öt perc után el akar menni "csavarhúzóért". Hát nem megyen! :)
Nálam (mindig degeneráltabb a következő nemzedék!) csak kés, vegyszereskanál és csipesz van...Na a csipeszre furcsán szoktak nézni

(Megj. A baloldal szvsz nem ördögtől való, de hol van itt baloldal? nem folytatom)

noirp 2010.06.03. 08:08:20

@GERI87: Kicsit járj utána, hogy Farkas Gy kicsoda, akkor fogsz csak igazán elcsodálkozni :D

noirp 2010.06.03. 08:10:27

@Frengi: Káposztástészta cukorral: maximálisan egyetértek!!

Balance Of Power 2010.06.03. 09:10:04

@Frengi:
1. Remelem, azert te mered kritizalni oket, ha az jogos. De azt is remelem, hogy nem zenel egyikuk se :)))

2. Katolikus jobbos SZABADELVU - ezt igy hogy...?

scsaba1 2010.06.03. 09:21:46

@Balance Of Power:

Tudom, ez sokaknál agyi rövidzárat okoz a lineáris adatfeldolgozó egységben, de létezik ilyen.

Olyan katolikus, aki nem akarja kiirtani a buzikat, zsidókat és az ateistákat, na. Van ilyen.

A katolikus vallás nem hitgyüli, hogy teljesen hitgyülis vagy és ájuldozol vidámvasárnap, vagy semennyire sem, mert a guru kitagad, hanem ezerféleképpen élheted meg a hitedet. Lehetsz bigott térítős tenyérbemászós is, de lehetsz olyan is, akiről csak a legszűkebb családja tudja, hogy meghitt viszonyban van Istennel.

scsaba1 2010.06.03. 09:26:12

@nyílméregbéka:

Aki így él, az bevállalja ezt.

zoltanatya 2010.06.03. 09:47:10

@scsaba1:
Szépen összefoglalta a kortárs katolicizmus lényegét scsaba1 testvérem.

Dicsértessék a Jézus Krisztus minden kedves olvasónak!

Mitya Ivanov 2010.06.03. 09:49:26

@Frengi: de még mennyire

+1 túróstészta tepertővel és cukorral. betiltanám

Balance Of Power 2010.06.03. 10:15:54

@scsaba1: OK, nem akarsz kiirtani senkit (fel sem merult bennem, nem is ertem miert ez jutott eszedbe), de "elnezoen mosolyogsz" - mas a nagysagrend, de a lenyeg ugyanaz.

Balance Of Power 2010.06.03. 10:17:58

@scsaba1: Ja bocs, nem figyeltem, aszittem Frengi valaszolt. De gondolom, te is elnezoen mosolyogsz.

noirp 2010.06.03. 10:28:32

@Balance Of Power: Hadd mosolyogjon elnézően.
1) Ha nem térít, és nem akarja rám/a gyerekeimre/az állam berendezkedésére: higgyen, legyen benne boldog.
2) (ez durva lesz) ha majd ugyanúgy nitrát és karbonát lesz belőle, mint az ateistából, akkor már nem mosolyog. Addig meg hadd tegye.
3)Fogadjunk, hogy kevesebbet gyötrődik/költ xanaxra, mint egy ateista? Én fogadnék.

Mondom mindezt úgy, hogy vallásügyben nem értek vele egyet. De nem térítek. Minek. Ha vitapartner van, vitatkozom, de nem akarok gabonaraktárat látni a templom helyén (érted ugye?)
Hülyén nézne ki, ha ateista egyházat alapítanék.

noirp 2010.06.03. 10:30:32

@Mitya Ivanov: tepertővel ÉS cukorral? Nehezemre esett elképzelni. A tejfölös-cukros változatot próbáltam; megettem, mert nem volt más...De a cukros tepertő után mi jön? Mézzel abált szalonna?

Mitya Ivanov 2010.06.03. 10:33:19

@noirp: igen piritott szalonnával, és cukorral. Sőt, káposztástészta borssal és cukorral, sőt, vajas-mézeskenyér kolbásszal.
Ezek nagymama-kaják, akik az unokákat (+engem) így vettek rá a hús megevésére. Gyerekkoromban megettem ezeket, de ma már hányok tőlük

lárvalányhaj 2010.06.03. 10:37:43

@Balance Of Power:

Azért arról mindenki meg van győződve, hogy az ő világnézete jobb/szebb/racionálisabb/autentikusabb, mint a hitetl...izé, a többieké, nem?

lárvalányhaj 2010.06.03. 10:39:42

@Mitya Ivanov:

Nálunk a menzán simán így terítették. Amúgy simánfaksznis kisgyerek voltam, pont az ilyen dolgok miatt végig az oviban, és később az iskolában is minden étkezéskor lekváros kenyeret ettem. A szüleim vittek be lekvárt, és a konyhásnénik nekem külön kentek lekváros kenyeret.

lárvalányhaj 2010.06.03. 10:40:57

@noirp:

Pedig már van ateista vasárnapi iskola is... :)

scsaba1 2010.06.03. 10:48:24

@Balance Of Power:

Rosszul gondolod, mert nem is ismersz. Okos ember meg nem gyárt prekoncepciókat. Annál is inkább mert én ateista vagyok, például. Viszont nem az a tótavé féle sötét bunkó fundamenalista ateista, hanem az, aki tiszteletben tartja, hogy más esetleg másként gondolja (a gondolat szabadsága, vágod), és nem érzem kötelességemnek, hogy karácsonykor vagy húsvétkor hányjak egy kiadósat a blogomba a kereszténységről.

Jobbosnak túl balos vagyok, balosnak túl jobbos. Konzinak túl libber, liberálisnak túl konzervatív.
Ugye mondtam már, hogy szerintem én vagyok az egyetlen normális ember?

Valamilyen szinten irigylem is azt, akinek erős hite van, és nem úgy gondolkodik a haláról, mint én, hogy kész-pász, lekapcsolják a villanyt, és vége.

scsaba1 2010.06.03. 10:50:00

@lárvalányhaj:

Én azt mondom, hogy szükség van mindenkire. Ha ez világnézet, akkor igen. Ez a világ legjobb világnézete.

lárvalányhaj 2010.06.03. 10:57:14

"Ez a világ legjobb világnézete."

:D na látod, te is csak azt mondod, hogy a tiéd előbbre való, mint a többieké :)

lárvalányhaj 2010.06.03. 11:01:43

@scsaba1:

Máskülönben igazad van, én is azt látom a leghelyesebbnek, ha mindenkit hagyunk szóhoz jutni.

Balance Of Power 2010.06.03. 11:09:29

@lárvalányhaj: Egy vilagnezet sztem folyamtosan alakul, hiszen egyreszt az ember egesz elete soran valtozik, tapasztalatokat gyujt, masresz a vilag is valtozik.
Alapok persze kellenek, nekem pl. alapelvem, hogy igyekszem ertelmes dolgokat csinalni eletem soran.
De azert szar lehet egy Ku-Klux Klanosnak, akin egy neger orvos hajt vegre eletmento mutetet vagy annak a homofobnak, akinek a fia atigazol a masik csapatba. Na, rajtuk en is tudok mosolyogni.

scsaba1 2010.06.03. 11:19:23

@Balance Of Power:

Egészen addig, míg egy producer értesül a dologról, és jó pénzért megveszi megfilmesítés jogait, és érzelgős filmet forgat a történetből ami kap vagy 15 Oscart. Már a Kkk-s sztorira értem.

Bár a buzis is jó filmtéma.

noirp 2010.06.03. 11:28:46

@lárvalányhaj: ??? És ott kiket tanítanak? Mire?
Krisnásokat kvantumfizikára vagy hogyan??

Különben, ha nem volt jobb dolgom, el-elgondolkodtam, milyen lenne egy ateista kolostor, de végén mindig vmi egyetem-vagy alkotóházszerűség jött ki a dologból: könyvtár kell, internet kell, egymással vitatkozni kell...lejárt ötlet :))

noirp 2010.06.03. 11:30:44

@lárvalányhaj: Csakis. :) Mindenki meg van róla győződve, pedig az enyém a frankó ;)

noirp 2010.06.03. 11:35:22

@Mitya Ivanov: Hát tudod, megértem, hogy mostmár elborzadsz a mézes kolbásztól:)
Mondjuk igaz ami igaz: gyerekként mindent megesz az ember, ami édes, én is emlékszem, legszívesebben mindennap vajasmézest nyomtam volna reggelire, pilótát tízóraira! (Ezt tudom hogy így van, csak nem egészen értem. Talán ösztönösen buknak a kicsik a kalóriára, mert kell nekik. Vagy hogyan?)

noirp 2010.06.03. 11:38:07

@Balance Of Power:
Tudod, hogy miért sír-rí a szkinhed, szegény? Mert nem érti, hogyhogy fekete az árnyéka.

Ernoke 2010.06.03. 12:43:46

@noirp: na én aztán még kevésbé ettem édeset kiskoromban, mint most... a húsvéti-ilyenolyan csokik konkrétan ránkrohadtak. az édes tésztát sem ettem meg soha (ok, mostmár semmilyet se, sztem a szervezetem alkalmatlan a szénhidrát befogadására), a mákostésztát pl. mindig elcseréltem a gulyáslevesre v mire, ami a kísérője volt. viszont nagyon húsos voltam. nem minden gyerek egyforma, gondoltad volna?:D

lárvalányhaj 2010.06.03. 14:16:46

@noirp:

Szerintem elég elvetélt ötlet egyébként, nekem ti. pont ez a nagy bajom a tételes vallással, hogy állandóan mindenféle módokon tágítgatni próbálják az emberek fejét, és csepegtetik befele a zideológiát.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.06.03. 14:29:36

Ez jó poszt, én is félig magamra ismertem az első típusban.
Meg én (is?) zaklattam a barátnőmet a zseb miatt :)
És természetesen az én világnézetem a legtutibb, függetlenül attól, hogy néha változik, alakul. Talán amiatt, hogy az alaptörekvés, az EAEV-ség, hogy egyáltalán _legyen_ koherens világnézetünk, az állandó.

Veronka 2010.06.03. 15:03:13

A női retikül mellékszálhoz adalék 1.
Van a részlegnek egy közös használatú autója, aki hamarabb bejelentkezik érte és szabad, az viheti. Elég új volt még a kocsi, akkortájt jött egy mégújabb fiú hozzánk, és úgy adódott, hogy pont ő vitte rendszerint. Egy alkalommal nekem volt rá szükségem, átadási ceremónia (kulcs, forgalmi, tankolókártya, meg egyéb papírok, jótanácsok). A végén megjegyezte, hogy milyan rendes tag ő, mert még le is mosta, ki is takarította. Teljesen. És néz rám ártatlan boci szemmekkel. Hát úgy képzeljétek el, tényleg teljesen. Egy papírzsepi, egy palack víz vagy egy cetli nem volt a kocsiban, kizárólag a jogszabály előírta tartozékok. És induljak több száz km-es bejárásra. Áááááá.
Azóta domesztikáltuk. :))

A Tyne folyó déli partja 2010.06.03. 19:08:04

@scsaba1: és a kardfogú tigris meg a barlangi medve az ősnőket elkerülte? merthogy ezek szerint ő guggolva pisilt, tehát könnyű préda volt az állatoknak.
na és mi a helyzet a pottyantós vécékkel? ott is állnak felette, nem? ez az elmélet kissé sántít, amit itt előadsz.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.03. 19:14:57

@noirp: miért, kicsoda? és hoy kell utánajárni, nyilván nem ez a a neve, meg az ötödévre is már évek óta jár...

scsaba1 2010.06.03. 21:23:53

@Animacs:

A nőstények már akkor is kettesével vagy csoportosan jártak pisilni. Az egyik hugyozott, a másik figyelt. Ebből alakult ki az ajtótartás szokása.

Minden valamire való pottyantós vécé mellett ki van alakítva egy kis elkerített rész, ahol lehet állva hugyozni. Soha nem voltál még vidéki sátras lagzin?
Ha meg nincs, akkor el lehet engedni akárhol. Mert ahol hagyományos pottyantós vécé van, ott van farakás is, vagy tégla halom vagy szalmakazal, melléképület, tehát ezernyi hely, amit oldalba lehet hugyozni.

Mivel poénkodtam, így meglehet, hogy tévedtem.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.03. 21:31:28

@scsaba1: én sose jártam kettesével pisilni:) különben is, többségben voltak a hímneműek a törzshelyen.
vidéki lagzira nem emlékszem, Bulgáriában voltam nyolcévesen, az majdnem 30 éve volt, az rémlik, h. ott pottyantós vécé volt.

scsaba1 2010.06.03. 21:33:07

@Animacs:

Oltári mákod van, hogy feltalálták az angolvécét, és kardfogúak meg barlangi medvék sem kószálnak már a csalitosban...

noirp 2010.06.04. 08:24:52

@Animacs: www.kosbor.blog.hu, itt nézd meg. Csak annyit árulok el: poénkodtak velünk. Én jót röhögtem rajta.

noirp 2010.06.04. 08:26:08

@scsaba1: öhm...elképzeltem, ahogy egy kardfogú megjelenik pl. a pilisi parkerdőben. Ciiiicaaaaa, ciciciíííc...!

noirp 2010.06.04. 08:31:25

@lárvalányhaj: Soha nem is gondoltam komolyan. Az emlegetett templom=gabonaraktár képlet is a térítős-inkvizíciós ateizmus terméke. az meg ne jöjjön elő mégegyszer...
szvsz a rendszerváltás után az intézményesített ateizmus bedőlése marha nagyot ütött vissza, műveltségben, felkészültségben, hittételeken való gondolkodásban stb.

Megnéztem az ateista vasárnapi iskola cikket, kösziszépen! Sose gondoltam volna, hogy van ilyen, bár ami indokokat leírtak, az alapján érthető, hogy van.

noirp 2010.06.04. 08:36:20

@noirp: Azt elfelejtettem megírni, h. a 2010 februári bejegyzések közt, a Fin c. cuccot kell megnézni. Bocs, Animacs.

lárvalányhaj 2010.06.04. 10:08:01

@noirp:

Szerintem a Fin c. poszt szerzője is kamu. Nézd meg a profilját wiwen, ember nem rak föl magának olyan profilt. Ezenkívül a képek sem igaziak, jól látszik, h vmi tv-sorozatból lettek kivágva.

2010.06.04. 13:46:26

@noirp: engem egyszer két balfasz ipari alpinista akart otthogyni meló közben, hogy lemennek tokmány kulcsért (a pasim lakásában voltam) mondtam nekik, hogy ne fáardjank, itt lakom a szomszédban, madj hozok egyet.
Az hitték nem tudom mi az, de hogy még van is otthon, hát azzal kiakasztottam őket.

2010.06.04. 13:50:58

@Balance Of Power: merem én a gyerekeimet kritizálni? Ezeknek lelkük van, még megsérül.
Meg egyébként is: anya ez te nem érted, anya ezt te nem tudhatod.

2010.06.04. 14:01:13

@scsaba1: szerintem az én valásom egy igazi, jó bulis, és vidám vallás, nagyon megengedő, az én egyéniségemek nagyon megfelel.

Kollegnő refkós, és az ápoltját minden vasárnap katolikus misére kell vinnie - nem győzök kárörvendezni.

De azon is jót röhögtem, hogy Vizsolyban a refkósok kénytelenek freskók alatt dicsérni az urat, mert ugye annak idején a katolikusoktól zsibizték el a templomukat,akkor lemeszelték a képeket, ami mostanára szépen lepergett, de a műemlékesek nem engedik lemeszelni, sőt, mint kincset mutogatják.

Bene Robi 2010.06.04. 17:26:51

Sziasztok! Nekem is van egy ismerősöm, akinek Elvei vannak (nagy e-vel). Nagy rocker a srác! Ritka idegesítő ember, le nem rohad róla a zenekaros póló (nem ez a legidegesítőbb benne, persze).

nyílméregbéka 2010.06.05. 11:34:50

Nem emlékszem, a kommentek mely pontján jött elő a női zseb-téma, de ez nekem is érzékeny pontom. Zsebpárti vagyok, ami farmernél OK, de nem járhatok mindig abban. És az elegánsabb női ruhákra (fulladjanak meg a divattervezők) csesznek zsebet varrni!! Se szoknyára, se elegáns fekete nadrágra, de még kosztümkabátra sem tesznek.
Ha értekezletre megyek, de előtte be kell ugranom pisilni, konkrétan a fogam között kell tartanom a kulcsomat, a mobilomat, a papírzsepit és a jegyzeteléshez való golyóstollat...

lárvalányhaj 2010.06.05. 11:48:23

@nyílméregbéka:

Van egy ennél is rosszabb opció, ha az ember könyvtárba megy. A könyvtárba semmilyen táskát nem engednek bevinni, ezért aztán ha az ember például vécére megy, viheti magával a
+ lakáskulcsot
+ telefont
+ laptopot
+ spirálfüzetet
+ golyóstollat
+ olvasójegyet.

Oké, mondhatjátok, hogy vegyünk aznap sok zsebbel ellátott nadrágot, de akkora zseb semmilyen ruhán nincs, amibe ez a sok szar mind beleférne. És a laptopot mégse hagyhatom ott az olvasóterem kellős közepén.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.05. 20:09:14

@Frengi: én eltanultam egy szerelőtől: bal marok tokmányra rászorít, gomb jobbal óvatosan nyom és szépen enged/szorul az a tokmány...
@lárvalányhaj: pecásmellény is your friend :-)
@Veronka: ennek az ellenkező véglete a hatnapi hidegkaja, társasjáték, focilabda...stb egy kocsiban. Én is a kopár autóbelsőt szeretem. Pedig amúgy k. rendetlen vagyok.

noirp 2010.06.06. 16:10:08

@nyílméregbéka: 10/10! A divattervezők tényleg fulladjanak meg.
(Legutóbb, mikor muszáj volt kiöltöznöm, én is megállapíthattam, hogy a kulcskarikámnak fos íze van, a fém hátú kitűző már tűrhetőbb.)

Fedrőcz 2010.06.10. 22:38:25

Ma egész nap bőgtem családi tragédia miatt, most azonban órák óta röhögök, ahogy a simánfaxnist olvastam, na meg a kommenteket. Tessék, miattatok lettem mániás depressziós!

[c] 2010.06.19. 18:58:46

@scsaba1: Ja, igazi férfi összehugyozza, aztán igazi férfi oldalbordája takaríthatja :P Így könnyű.

[c] 2010.06.19. 19:02:33

@aribeth: LOL, tényleg :) De ők azt a hatot mind akarták, és pontosan akkor, amikor jöttek.

nandras01 2010.09.24. 19:27:32

@scsaba1: "...viszont az igazi férfi ülve sem hugyozik..."
aha... és akkor milyen pózban olvasod ki az aktuális hetilapot??

A Tyne folyó déli partja 2010.09.24. 22:40:29

@scsaba1: ez milyen szánalmas már, hogy igazi férfi nem takaríthat vécét. körbepisilni meg szabad, mi, az elég férfias?

scsaba1 2010.09.25. 08:44:25

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Az milyen szánalmás már, hogy egy törzsolvasónak is kell magyaráznom, hogy a kommentjeim a modoroson erősen idézőjelesek, kellő iróniával kezelendők. Bár az iróniának nincs explicit nyelvi jele, de úgy gondoltam, hogy az erős túlzások miatt ("igazi férfi", "soha nem", kérkedés a katonasággal) lejön, hogy ez egy karikatúra akart lenni...

blur7 2010.09.25. 09:48:16

@scsaba1: Pedig használtad a :) jelet is.
süti beállítások módosítása