Olvasói rovat - A szárazbarát

2010/04/28. - írta: Modor Tibi

Kacagó gerlétől kaptuk - Az aranyos srác tökéletes folytatása. Nagyon kellett már egy ilyen is.

A szárazbarát

A saját élmények, illetve a jelenség általános létezése miatt legjobb cimborámmal folytatott végtelen telefonbeszélgetések és kocsmai lerészegedések mellett megalkottuk a szárazbarát fogalmát.

 

Definíció: Köztudott, hogy a szárazdajka egy olyan gyermekőrző, aki nem szoptat, tehát nincsen testi kapcsolat közte és a gyerek között. Ezzel párhuzamot vonva: a szárazbarát egy olyan férfiegyed az Aranyos Srác-kasztból, aki alapvetően egy nő barátja, de mégsem történik fizikálisan közöttük semmi.

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a férfi szinte mindennap találkozik egy nővel, akivel jól érzi magát, és a hölgy is élvezi a társaságát. Azonban a csupasz randevúkon kívül mégsem történik semmi, ami egy párkapcsolattal összeegyeztethető jeleket mutatna.

 

Az indokok a következők:

A fiú igazából nem jön be lánynak.

A lány nem tekinti Férfinak az illetőt, csupán barátként tekint rá. Ha gonosz a lány, akkor könyörtelenül kihasználja az Aranyos Srácot (ajándékok, pénz, munkahelyi segítség, stb.). Azonban a szárazbarát nem fogadja el a kialakult helyzetet, és alkalmazza a "lassú víz partot mos"-taktikát. A támadás vége sajnos egyértelmű: kapufa.

 

Jellegzetes szárazbarát-tettek: 

  • A fiú úgy kedveskedik a kiszemeltjének, hogy nőnap alkalmából virágokat fest a járdára a hölgy lakása elé.
  • Egy másik fiú kimegy a reptérre a viszonzatlan szerelméért egy kölcsönautóval hajnalok hajnalán. Ha hozzáteszem még azt is, hogy kiírta a lány kedvenc dalait egy cédére, hogy azt hallgassák a kocsiban akkor már-már maflást érdemelne…
  • A lány mindig csak megcsörrenti a fiút, ha beszélni szeretne vele. A fiú azonnal visszahívja, mert a lánynak biztosan nincsen pénze, és amúgy is így lett megbeszélve.

 

A lánynak van barátja

Itt a helyzet első látásra kedvezőbb, azonban a probléma itt súlyosabb más okok miatt. Szóval a férfi és a nő alapvetően egy hullámhosszon van, azonban a lánynak már van barátja. Általában valami ősrégi kapcsolat még az általánosból vagy a gimiből. Szóval egy jól megszokott dologról van szó - a szárazbarát számára egy vastag betonfal az akadály. Nos, a kapcsolat eleje fantasztikus, minden heppi. Jól érzi magát a szárazbarát is és a lány is. Telik az idő és elérkezik egy fordulópont, amikor a nő rájön, hogy ez egy veszélyes játszma. Talán azért, mert ő is érez valamit a szárazbarát iránt; talán azért, mert meg akarja kímélni a szárazbarátot a nagy csalódástól. A megoldás pedig: leépíteni a kapcsolatot. A végeredmény tehát itt is kapufa - a szárazbarát szemszögéből.

 

Azonban ne ragadjunk le szegény szárazbarátnál! Nézzük meg, hogyan hatott a szárazkapcsolat a lányra:

 

A lány marad a régi, jól bevált párja mellett

A kapcsolat leépítése után a hölgy megújult szerelemmel szereti régi kedvesét, az érzelmi eltévelyedést pusztán lelkiállapot-változásnak fogja fel, ami erősíti a kapcsolatát a nagy Ő-vel. A szárazbarátot örökre elfelejtette. Csupán egy Aranyos Srác a múltból.

 

A lány lelép egy nevető harmadikkal

A szárazbarát számára ez a legszörnyűbb eshetőség. A szárazbarát hatása megingatta a kiszemelt hölgyet a kapcsolatát illetően és befagyasztotta egy időre. Természetes, hogy a lány nem a szárazbaráttal akar vigasztalódni, hiszen teljesen össze van zavarodva a szárazbarát miatt (is). Ilyenkor ugye jönnek a bulik meg a mókázások, és a hölgy máris egy másik férfi karjában van.

A legrosszabb esetben a szárazbarát ismeri az új hódítót. Ilyenkor a szárazbarát jutalma egy jófajta sör, amit a nevető harmadik fizet neki. Odamegy a pulthoz, ahol a szárazbarát szomorúan üldögél. Megveregeti a szárazbarát vállát - mosolyog, átnyújtja a korsót, és kacsint egyet.

148 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2010.04.28. 11:50:39

@Mitya Ivanov:
nem törvényszerűen buzi, inkább csak egy marhanagy, gátlások között vergődő balfasz :)

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2010.04.28. 11:54:40

A Károj sokszor nem jön be a nőknek, viszont sokszor leönti magát, sőt eggyszer be is pisilt igyekezetébe. Igazábol eggy nedves barát.

Pernilla 2010.04.28. 11:58:24

@lr: én se nagyon tudom elképzelni a női változatot. olyan, akit a srác azért megkúrna, de a csajnak meg ennyi nem lenne elég, úgyhogy inkább nincs semmi?

rezfaszubagoly (törölt) 2010.04.28. 12:04:36

Ismerek ilyen szárazbarátot, kívülről nézve nagyon szánalmas, de jobban haragszok a csajra, aki minden téren kihasználja a szerencsétlent hülyét, élvezi, hogy végre valaki körülugrálja.
Ráadásul a csajnak van barátja, akire folyton panaszkodik, de azért sose jönne össze a szárazbaráttal.
A lány amúgy nem egy nagy szám, buta, beképzelt liba, pont nem barátnak, társnak való. Egyszer megkúrni, arra jó, de nem másfél évig a seggét nyalni a semmiért.

timetraveller 2010.04.28. 12:06:38

@pernilla: nem, a női verzió olyan, akinek van egy fiú barátja, de a lánynak ez nem elég,viszont a fiú minden jel szerint nem akarja megdugni.de a lány nem ronda,sőt,nem is buta,sőt. csak önbizalomhiányos.van ilyen...

lárvalányhaj 2010.04.28. 12:08:25

@Pernilla:

Hát vagy az van, h nem dugná meg, mert nem jön be valami miatt, vagy a srác semmit se tud a csaj szándékairól, mert a csaj csak titokban epekedik, és arról ábrándozik, h majd lesz valami.
Vagy a kettő egyszerre. :)

Frucsasz 2010.04.28. 12:10:46

Olyan, mintha félbeszakadna a jellemzés... ugyanis nem csak az az eset van, amikor a csajnak van pasija. Ott van pl, amikor a csajnak VOLT pasija, nagy a csalódás, kell némi idő neki, de az új férfi túl korán érkezett az életébe.
Vagy amikor a csaj csak úgy alapból nem akar testi kapcsolatot, csak biztonságot. Vagy amikor a csaj leszbikus, csak nem talál párt a megfelelő mezőnyben. ésatöbbi.

Továbbá van olyan is, amikor összejön a végén a szárazbarátnak. Na, ezt hívják udvarlásnak :)

Gumineaux 2010.04.28. 12:12:47

@GAbica: Akkor nem volt jól definiálva a szárazbarát, mert a posztból nem derült ki, hogy a csávó mit is akar a csajtól. Párkapcsolatot-e vagy csak egy kósza numerát? Vagy barátságot egy kis extrával? Hogy ne kelljen felvállalni a csajt a haverok előtt viszont mindig legyen kéznél egy elérhető punci?

bajor gizella 2010.04.28. 12:12:58

a legszomorúbb persze akkor lesz a szárazbarát, ha a csaj a ténykedése alatt beújít. jönnek majd a piroson áthajtós majd csikorgó fékkel megtorpanások, és hisztériás "ugye attól mi még örökre barátok leszünk" és "már nem lesz soha annyi időnk együtt" féle hisztériák, sőt ha nagyon berug az amatőr boxedzések során elsajáított mozdulataival, nevetségesen megpróbál párbajt vívni az új hímmel. mivel köznevetség tárgyává vált, és egyértleműen kiderültek az érzelmei (nem mintha eddig bárki elött titok lett volna) a lány pár napig nem veszi fel neki a telefont-mert ezt így szokás- majd sms érkezik, hogy "bent vagyok az egyes pszichátrián, kimosták a gyomrom de már jól vagyok."
ekkor a lány meglátogatja, és vetíteni kezdni az angliai munkavállalás remek lehetőségeit,és a távolságot mint minden sebet meggyógyítót. és reménykedik hogy ha eddig úgy ugrált ahogy ő fütyült,akkor talán még egyszer eztán is megteszi.

baby bee (törölt) 2010.04.28. 12:13:15

@Frucsasz, az őzikelány: és mi van akkor, ha a szárazbarátnak valahonnan lesz barátnője? megmarad a "barátság" a szárazbarátnőjével?

timetraveller 2010.04.28. 12:13:31

mondjuk számomra felfoghatatlan hogy ha egy fiúnak egy lánnyal baráti a viszonyosza, de alapból nem jön be neki valamiért (mittudomén,vastag a lába), akkor ha amúgy szereti mint embert,akkor ezen nem lehetne már túllépni?a fiú sem tökéletes adonisz, a lány ezen mégis túl tudott lépni..

GAbica 2010.04.28. 12:15:02

@Gumineaux: Már maga az, hogy az Aranyos Srác egyik kasztja definiálja. Mivel aranyos srác, ezért a párkapcsolat az, amit akar.

mocc 2010.04.28. 12:15:38

Tinédzserként előfordult, hogy szárazbarátom volt, miközben én egy másik srácnak a szárazbarátnője voltam, eközben kiderült egy nagyon jó fiúbarátomról, hogy többet szeretne tőlem...ahh, bonyolult a tinik élete :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 12:19:04

@GAbica:

Azám.:)
Emléksze még, mennyire besérültem, mikor egy lány kereken megmondta, hogy csak a testemre volt szüksége.:D De most komolyan! Majdnem sírva hívtam fel anyámat.:D:D:D

lárvalányhaj 2010.04.28. 12:21:27

@Frucsasz, az őzikelány:

"Ott van pl, amikor a csajnak VOLT pasija, nagy a csalódás, kell némi idő neki, de az új férfi túl korán érkezett az életébe."

Ez inkább a "Lekoptatós dumák" témakörbe tartozik.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 12:23:11

@lárvalányhaj:

Bizony.:) Ez megint nem ennek a blognak a témája, de az igazi hellyespasi nem tud rosszkor érkezni.:D

dekás dezső 2010.04.28. 12:28:19

telitalálat.
17? évesen voltam én is jó darabig szárazloser. aztán nagy nehezen végül csak sikerült elbasznom a dolgot. szó szerint. szerencsére.

scsaba1 2010.04.28. 12:28:26

@El Topo (Sgt. Elias): @lárvalányhaj: @baby bee:

Hohó, de a balfaszkodásomat tudom ám még fokozni is:

Főiskolára bekerülés, jófej csinos kis csajszira rámozdulás, flörtölgetés, randizgatás, de semmi komoly nem levés.
Félévkor géptanból elsőre átmenés (ez ám nagy szó levés, más pirosvizsga is kivevés), csajszi megbukás, 1x-2x is. Telefonon beszélés, megsajnálás, Nyíregyházára hajnalban lemenés, csajjal találkozás, diákszálló jellegű hotelban szobakivevés (én fizetés), 24 óra alatt az egész géptan anyag átvevés, rajzolás, számítás, magyarázás, pizzarendelés(én fizetés), pizzásdobozból és ceruzákból működő tengelykapcsoló készítés - például. Hajnalban beájulás, reggel kelés, kómás csajszinak a recepción kávé vevés, ágyba vivés, vizsgára elkísérés, izgulás, csajszinak vizsga -így a félév is - sikerülés, örülés, vonathoz kikísérés. Rá két napra a csajszi Gyöngyösre átjelentkezés, én megint pofáraesés...

Igen, ez is én voltam, ilyen lúzer balfék. Nyugodtan kiröhöghet mindenki, mert megérdemlem.

Gumineaux 2010.04.28. 12:29:49

@lárvalányhaj: Szerintem ez helyzetfüggő. Nem mindenki tudja azonnal túltenni magát egy kapcsolaton. Ha még ez exbe szerelmes valaki akkor jöhet a hellyespassy is, akkor sem fog készen állni egy új kapcsolatra. Persze epic fail, ha valakinek ezt úgy adják be, hogy mondjuk társkeresőn találkoztak…

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 12:30:43

@scsaba1:

Hombre, te nyertél. Ez bazmeg royalflush.:D

Gumineaux 2010.04.28. 12:32:52

@scsaba1: Miért röhögnélek ki, az én szememben egy igazi, régivágású lovag voltál.
Más kérdés, hogy a csaj ezzel nem tudott mit kezdeni. Körülmények ismerete nélkül akár még korrekt is lehetett.

webmestar 2010.04.28. 12:33:57

egy exemnek szerintem most pont ilyen "szárazbarátja" vagyok. És bár szeretek vele lenni, néha tényleg sokat vár el...
Már másfél éve, szar egy helyzet.

bajor gizella 2010.04.28. 12:34:46

lett márvalakinek szárazbarátjából faszija?

webmestar 2010.04.28. 12:35:19

@scsaba1: mint ha magamat látnám:)

bajor gizella 2010.04.28. 12:37:43

na én ezért nem hagyom hogy a szárazbarátaim nekem fizessenek. miután nem jössz velük össze, mindig ez fáj nekik a legjobban. elötte meg jaj dehogy fizeted ki cicus, ezért vannak a barátok nem?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 12:38:49

@bajor gizella:

Lettem már szárazbarátból faszi.
Igaz, a szárazbarátság és a fasziság közt volt pár év pauza. Utána meg nem volt átvezetés.

Zuzu Petals 2010.04.28. 12:40:31

A szárazbarát jövője: Miután a szárazbarátnő lelépett a harmadikkal, a szárazbarát kicsit megzuhan. Néha elmegy bulizgatni, de szerencsétlen még ahhoz is balfasz. (Minden vasárnap - mert a szárazbarát köztudottan szombat este mulat - rajta röhögnek a arátai Facebookon, de ő azt hiszi,h vele nevetnek)
Egy idő után nagyon egyedül kezdi érezni magát, újabb szárazbarátnőt keres - nem talál (vagy talál, és megismétli az első kudarcot). Ezek után a munkájára koncentrál. Szorgalmas, és folyamatosan képzi magát, ezért egész jó kis pozíciót kap, de egy sintnél nem tud tovább jutni, mert ahhoz túl balfék és határozatlan, nem tudja magát eladni szóban.
Közben az édesanyja folyton piszkálja, h már unokát szeretne, ezért szerezzen magának végre egy barátnőt legalább. Ezért heti 3 alkalommal konditerembe jár h jobban eladható legyen az örökítőanyag-piacon is. Egy továbbképzésen (vagy a román nyelvtanfolyamon - amit azért kezdett, m beígértek neki egy zsíros fizut, ha elmegy marosvásárhelyre területi képviselőnek) megismerkedik egy igen határozott nőszeméllyel, aki le is csap rá azonnal, mert 28-30 évesen kéne egy apa a tervszerinti gyerekhez. A szárazbarát beadja a derekát, 1 év múlva esküvő, 4 éven belül két gyerek, kertes ház Zuglóban, egy Toyota Yaris az asszonynak és egy Ford a családnak. Ennyi a mérlege. Már beszél románul, de mégsem ment ki dolgozni a "család" miatt. A családi ügyekbe beleszólása nincs, a felesége folyton leugatja, a barátaival nem találkozik, mert azok nem bírják az asszonyt, meg az asszony amúgy sem engedné, h csak úgy sörözgessen néha. iszonyatos energiát öl mindenbe, de sehol sem ér el megfelelő eredményeket...

Pernilla 2010.04.28. 12:48:01

@lárvalányhaj: azesetben, ha a csaj titokban epekedik, az meg nem passzol a fenti leíráshoz, ahol a csaj pontosan tudja, hogy a másik bele van pistulva és élvezi, hogy ugrálnak körülötte.
ugyanez meg nekem férfi-szárazbarátnő felállásban elég szokatlannak tűnik, de lehet, hogy csak elbaszottak az ismerőseim, mert még nem láttam ilyen példát. Max. olyat, ahol a srác egy dugást azért szeretne (a lány meg általában hagyja is, aztán jön a "szemétpasikihasznált" :D)

rezfaszubagoly (törölt) 2010.04.28. 12:50:12

@scsaba1: megvan a fatökű szárazbarát cím nyertese, jutalma egy fából faragott, pókhálós, szúette fallosz.
Az ilyen kis laza kis csajokat meg tudnám rugdosni.

baby bee (törölt) 2010.04.28. 12:58:29

@Zuzu Petals: jé honnan ismered az ex-szárazbarátomat? kivéve, hogy "családi" kocsija Fiat Punto.

Edward Nygma 2010.04.28. 13:01:04

Na basszus, magamra ismertem.
Most keresek egy tükröt, hogy szembeköphessem magam.

lárvalányhaj 2010.04.28. 13:11:56

@Zuzu Petals:

Az ő párja a a Kétségbeesett Határozottnő. Általában vmi multinál dolgozik vezetői állásban, de egyetemi tanszékek környékén is előfordul, többnyire magasabb beosztásban, akár azok élén is. A sportolónők között sem ritka. Van egy bumfordi, törtető alaptermészete, aminek köszönhetően a munkaerőpiacon remekül elboldogul, a karrierje ível felfelé, mint a rakéta, viszont a pasikat a hideg rázza tőle. Általában nemhogy hosszútávra, de rövidtávra se talál senkit, aki alkalmanként lepókhálózná. Egy bizonyos életkor fölött kétségbeesik, és már minden mindegy lesz a számára, az egyetlen kritériuma az lesz, hogy az illetőnek legyen farka, és tudjon gyereket csinálni.
Általában vagy lúzerekkel áll össze, vagy minden szempontból rangon aluli arcokkal.

Zuzu Petals 2010.04.28. 13:13:19

@baby bee: Régóta kutatom ezt a létformát. Néhány balfasz cimborával kezdődött az egész... :)
Ez egy genetikai eredetű betegség lehet szerintem, és apáról fiúra öröklődik, yógyíthatatlan. csupán néhány esetet ismer a tudomány, amikor szárazbarát apának talpraesett fia lett. (Neves orvosok azóta is kutatják a jelenséget, hátha ezzel megelőzhető lesz a baj.)
Amúgy a fiatpuntós a legrosszabbak közül való, már többedik generációs (ex-)szárazbarát.

Zuzu Petals 2010.04.28. 13:14:23

@lárvalányhaj: Látom, te is jártas vagy a témában :)

korlat 2010.04.28. 13:39:13

Így jártam anyátokkal-ban van erről egy rész. Hooked up asszem. Jó a poszt, riszpekt!:)

timetraveller 2010.04.28. 13:43:18

@Pernilla: én pedig azt hittem, hogy a fiú-szárazbarátnő egy elterjedt dolog..!
ördögi kör ez egyébként, és számomra teljesen érthetetlen. napi kapcsolat,mindent megbeszélnek,egyiknek sincs csaja/pasija,szmíthatnak egymásra,bárhol-bármikor elérhetők egymás számára,hasonló vikágkép...és semmi.pf

baby bee (törölt) 2010.04.28. 13:46:26

@timetraveller: az semmi, én olyant is ismerek, hogy mindennap beszélnek, bárhol bármikor elérhetőek egymásnak, egyiknek sincs komoly kapcs, be is jönnek egymásnak, néha a csaj ott alszik, ilyenkor meztelenül csókolóznak, de ennyi! saját bevallásuk szerint CSAK és kizárólag barátok. hm.

cd-r 2010.04.28. 13:47:22

@lárvalányhaj: ez megvan. egyre több ilyet látok.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.28. 13:57:37

A nők egy része próbál ilyen "szárazbarátot" szerezni magának, mert kényelmes. Mindent elvárhat, de semmit sem kell nyújtania. Próbáltak belőlem is ilyet faragni, hát nem sikerült. A tipikus szöveg a "legyünk barátok" kezdetű. Aki beszopja, az megtette az első lépést a "szárazbarát" kategóriába :)

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.04.28. 13:58:04

mega cool ez a cik apám. jól látod a sok lúzert.

Styxx 2010.04.28. 14:02:51

@scsaba1:
B+, nem az a csajszi ihlette az anyjával Sype-ozó diáklányt, amikor felbukkan a koliszobába egy United Colors of Benetton plakátra elegendő srác, élükön a raszta: Finom a kokuszkocka! beszólóval, majd felettébb felidegelt anyuka kijelenti, hogy a tizenhét ötvenes vonattal indul Gyöngyösre?:-)

A poszt 10/10, sajnos(?) a szárazbarátizmus = jámbor lúzer kategória. Már Móra Ferenc is megaszondta, hogy a nők imádják a rablót, a tolvajt is szeretik, de megvetik a koldust.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 14:02:58

van egy volt kolléganőm, mindig tetszett, de sosem hajtottam rá, és másoknak se mondtam el. 10 hónap után írtam neki emilt, hogy van, válasz nem jött, és nagyjából sejtettem hogy ez így is lesz. szárazbarát-e vagyok? :)))

Gumineaux 2010.04.28. 14:06:01

@balage_81: Nem. Max határozatlan. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.28. 14:08:04

@balage_81:

Nem ugráltatott, nem pattogtál neki annak reményében hogy lesz valami köztetek => Nem vagy szárazbarát.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 14:17:09

@Gumineaux: amanda vagyok, munkahelyen mindig vigyázni köll hogy kivel kezd az ember, percek alatt híre megy. ha egy bárban kellett vóna leszólítani, tán meg is hágom:) (nem)

Kassian 2010.04.28. 14:20:29

Azt a szituációt Viszont mindenki kihagyta, amikor a "szárazbarátnak" megjön az esze! :) Van ám ilyen is!

Ez az esetek java részében drámai gyorsasággal történik. Egyszer csak elmúlik a varázs és akkor az "imádott" nő hirtelen hódoló nélkül marad. Először kétségbe esetten hívogatja a korábbi pacskert, majd ha találkoznak zokogva próbál hatni rá épp aktuális nyomorúságával. Emberünket ez azonban már valahogy egyáltalán nem érdekli. Ha az egykori szárazbarát elég talpraesett kitűnő alkalom kínálkozik egy potya dugásra.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 14:28:04

@Kassian: én kétszer kúrtam rá az ajtót szárazbarátként egy hisztis picsára, legutóbb 1,5 évvel ezelőtt. ez azóta is változatlan, már el sem tudom képzelni hogy két szót beszéljek vele, de ettől függetlenül nagyon tudom utálni magam ha a vele töltött 2 évre gondolok. mondom ezt úgy, hogy közben döntögettem csajokat bőven, és szerelmes is voltam másba. de a szárazbarátság egy nyomorúságos állapot, és az ember utálja magát érte rendesen. legalábbis én

Gumineaux 2010.04.28. 14:29:19

@balage_81: "10 hónap után írtam neki emilt, hogy van," Ezt előbb is kideríthetted volna, munkahely vagy sem. Ezért írtam a határozatlant. Igazad van h melóhelyen óvatosan kell ügyködni, na de 10 hónapot várni...:)

IndaMuncher 2010.04.28. 14:55:58

@balage_81: Ha tényleg annyi csajod volt alatta akkor nem lehetett annyira kínzó állapot.
Amúgy az "aranyossrác" jellemzője, hogy neki épphogy nincs más csaja emellett.

Asszem ez egy olyan poszt lett,ahol tényleg meglepően sokan bevallják a saját hülyeségeiket. Asszem ez ennek a blognak a lényege. :)

Motorpenis 2010.04.28. 15:33:43

Ez fasza! Én is voltam szárazbarát, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer valaki megénekel, köszönöm!

Volt erre egy másik szó is, a "puncisfiú" és a "segítőkisbarát", de ez az új kifejezés sokkal erőteljesebb.

Egyébként most is készülök erre a szerepre, bár ki tudja, talán nem maradok száraz. Megálmodtam, hogy összejön.

Salad 2010.04.28. 15:36:29

A csaj szárazbarátró olyan megcsavart sztorit tudok(éltem át), hogy csak na. A srác az egyik legjobb barátom volt és volt egy kedves barátnője. Eddig minden rendben is lett volna csak a barátnő bennem talált rá az igazira úgy, hogy közben még együtt volt a sráccal is. Én nem tehettem semmilyen lépést mert ugye házi nyúlra nem lövünk és nem hajtok rá a barátom nőjére, de ez a csajnak nem esett le és még kb. 1 évig próbálkozott velem.

Zorita 2010.04.28. 15:45:29

@Salad: igen! ez a "házi nyúlra nem lövünk elv" is mekkora kavarásokat okoz már, azt ott húzódozunk, mint valami balfasz brazil sorozathős

lárvalányhaj 2010.04.28. 16:33:57

@Zuzu Petals:

A másik lehetőség az Anyáskodó Asszonyság. Többnyire szingli anyuka, aki jellemzően a nála fiatalabb és életképtelenebb pasikat _preferálja_. Csak azért nem MILF, mert a betűszóból egyedül az "M" kritériumnak tesz eleget. Ha megkérdezed, azt fogja mondani, hogy azért választ fiatalabb pasikat, mert ők még zsengék, és tisztább a lelkük, mint az idősebb mocsokmacsóknak, a valóság viszont az, hogy csak úgy érzik jól magukat a kapcsolatban, hogyha az utolsó szögig mindent ők kontrollálhatnak a gyere... izé, a kapcsolatukban.
AA egyébként nagy eséllyel a gyerekeire is rátelepszik, a fiuk jó eséllyel 30 éves koráig otthon lakik majd.

666E 2010.04.28. 17:00:43

Azért nem árt egyszer beleesni az ilyesmibe.
nem lehet róluk elmondani, hogy ne tisztelnék a nőket (más dolog hogy ez kell-e nekik vagy sem).
Csak az a baj, hogy ezek úgy kezelik a csajt, mintha MÁR párkapcsolatban lennének vele (elvárnak egy viszonzást) és ez riasztóan hathat a nőkre. Pedig maga a tett (pl két órás hóviharban való várakozás) azért egész hősies. Megaztán mindíg az ilyen gáláns viselkedés hiányára panaszkodnak.. De ha a macsóság/bunkóság előtt kapják ezt meg úgylátszik arra a következtetésre jutnak, hogy az aranyossrác soha se lehet macsó.
Viszont/bezzeg a macsóban képesek örökké keresni az aranyossrácot. Ezzel lehet a nők is ugyannabba a hibába esnek mint a szárazbarát/aranyossrácok.

lárvalányhaj 2010.04.28. 17:10:51

@666E:

Szerintem nem a gáláns viselkedés a baj az aranyossrácokkal. Az a baj, hogy az egész viselkedésük egyetlen nagy mentegetőzés: "Tudom, hogy túlsúlyos vagyok, és pattanásos az arcbőröm, de remélem, hogyha fölveszem CD-re a kedvenc dalaidat, akkor végre szeretni fogsz."
Pont mint a másutt már tárgyalt balek, hogy azt hiszi, h alázatossággal és különböző szolgáltatások nyújtásával megvásárolhatja más emberek rokonszenvét.

Motorpenis 2010.04.28. 17:19:33

@666E: Ezzel kapcsolatosan jut eszembe még a szárazbarát és a nő közötti viszony egyik fontos aspektusa, tudniillik a szárazbarát azért (is) viselkedik így ("tisztelni kell a nőket", " a nők nem szeretik a nyomulós bunkókat", "kedvességgel sokra mész", stb.), mert ezzel tömik a fejüket a nagymamák, anyukák, és az előnyre szert tevő nők.

Ilyeneket hall a szárazbarát a nőtől, hogy"bárcsak volna egy ilyen testvérem" (!), "irigylem a leendő barátnődet/feleségedet", de bakker, a szárazbaráttal, bármilyen tuti arc, azért össze nem jönne. Esetleg felajánlja egy kövér barátnőjét, mert "olyan remekül összeilletek", és tovább kábítja a szárazbarátot arról, hogy mennyire szeretik a nők az ilyen férfiakat (csak pont mindig az az egy nem, akitől a szárazbarát akármit is várna).

lárvalányhaj 2010.04.28. 17:24:33

@Motorpenis:

A stréber kockakisfiúk is azért olyanok, amilyenek, mert anyutól és a nagyitól szerzik a beilleszkedési tippeket. Anyu és nagyi rájuk adja a fehér inget, az elegáns kötött mellénykét, és a fejébe veri a kisdednek az illemtudó viselkedést. A kisfiú meg azután csodálkozik, hogy az összes többi osztálytársa kiröhögi, kicsúfolja.

Konklúzió: szociális kérdésekben nem anyucira kell hallgatni, hanem meg kell nézni, hogy mit csinálnak a többiek, akik népszerűek/sokat dugnak.

lárvalányhaj 2010.04.28. 17:25:22

@Motorpenis:

(bocs, ha túl csücskösre sikeredett a megfogalmazás. :) )

timetraveller 2010.04.28. 17:25:50

@Motorpenis: ugyanez azért megvan akkor is ha a szárazbarátnő-pasi a felállás.
én továbbra sem tudok naprendre térni a jelenség fölött..:(

Motorpenis 2010.04.28. 17:58:24

@lárvalányhaj: Csak az a baj, hogy ezek az arcok általában túl későn veszik észre, hogy valami nem stimmel, rendszerint a húszas éveik végére, vagy a harmincas éveik elejére, addigra meg összeszednek egy rakás csalódást, mert persze ők mindig azt hitték, hogy a nők..., holott pont az ellenkezője, mert a nők képesek rávetni magukat a helyespasira a legnagyobb szerelmi bánatuk közepette is.

Nem tehetnek róla, hogy hittek az anyjuknak, és a "jóindulatú" női rokonoknak/ismerősöknek. Miért kell ostobaságokkal tömködni a hímek fejét?

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 18:00:22

van nekem egy elméletem, el is mondom:) a nők azért szeretik a gennyládákat, mert azokat nehéz megkapni/sosem kapják meg őket igazán. ellenben a helyes aranyosfiúk azonnal ott vannak, így nincs bennük kihívás

Motorpenis 2010.04.28. 18:00:55

Na és a szárazbarát kollekció? Van a szárazbarát, akivel jó táncolni, van, aki igazi modoros borszakértő (jó vele az étteremben), van a vízvezetékszerelő, van a jogász, és van az orvos is. Ezeket mind lehet hintáztatni, szívességért cserébe. Dugás persze semmi, de néha egy köszönöm-puszi azért belefér.

Motorpenis 2010.04.28. 18:11:48

@balage_81: Meg a gennyládák mellett "gyenge nők" lehetnek, míg a szárazbarát mellett egyenrangú felek.

Meg a gennyládáknál sor áll, és sokkal menőbb sorban állni, mint nem sorban állni. Pl: Timi érezni akarja, hogy jobb Móninál, ezért ráhajt Móni pasijára, Henrikre. Henrik él a lehetőséggel, Timi örül, de nem sokáig, mert ott a kanyarban Szandra, ki érezni szeretnék, hogy mind Móninál, mind Timinél jobb, és ő is ráhajt Henrikre. Henrik baromira élvezi a helyzetet, szívdöglesztő kisfiús mosollyal az arcán, semmit nem kell tennie, hogy nője legyen, nem kell tisztelnie őket, blablabla. Hol jön itt képbe a szárazbarát? Timi, Móni, és Szandra neki panaszolja el, hogy minden pasi szemét, és csak "azt" akarja.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 18:16:11

@Motorpenis: ilyenkor okos férfi finoman közli a női neművel hogy fejezze be a rinyálást, vagy kap egy őszinte véleményt, ami még két pofonnál is rosszabb. ezek után a szárazbarát akár dugópajtás is lehet. na jó, ebbe már belefér a rinya hallgatása, de csak reszelés után:)

belidzs_ 2010.04.28. 18:38:26

Mi is felismertuk a szarazbarat fogalmanak letet, csak mi forditva kozelitettuk meg a dolgot: azt az axiomat alkottuk meg, hogy "mindenkinek van egy szopatoembere". Ez a szopatoember minden esetben az, akinek a szarazbaratja/szarazbaratnoje vagy. Es tenyleg :)

timetraveller 2010.04.28. 18:51:51

a nagy kérdés az, hogy ezt meddig lehet csinálni? szárazbarátnőnek lenni egy életen át nem lehet, még akkor sem, ha a pasi akinek a szárazbarátnője vagy, nem egy nőcsábász, akkoris, egyszer lesz egy csaja. amitől a szárazbarátnő frászt kap, és vagy kilép az egészből, vagy folytatja (na ez gáz) vagy megfojtja a képbe éppen bekerülő csajt. ergo, csak szarul jöhet ki belőle. de ha meg odaáll a pasi elé, akkor bukta az egészet, és szárazbarátnőből kerülendő ex-szárazbarátnő lesz.olyan ez mint a drog...

sorica123 (törölt) 2010.04.28. 19:21:48

@timetraveller: és nyilván ha van egy haverod, aki történetesen pasi, akkor partnered már nem is lehet soha. Csak ha ezt a havert elirtod, mert ugye a nő életében csak egy férfi lehet. Gratulálunk, egyes, lehet tovább szagolgatni egymás seggét, tavasz van.

lárvalányhaj 2010.04.28. 20:50:26

Az aranyos srácok és a tudomány:

"Tony Clink offers an explanation for why many women are attracted to the jerk rather than the nice guy:

"It's not because women like jerks. Women prefer polite over rude, and attentive over distracted. The problem is the way nice guys present these positive characteristics. In order to appear friendly and romantic, these 'nice guys' think they have to turn off their sexuality. They hide their desires in order not to offend, presenting an androgynous, asexual persona. The first impression they give is one of emasculation, weakness, and lack of desire. At best, they confuse the woman as to whether they even find her attractive. That's what jerks offer women that nice guys don't: they're not afraid to be sexual.""

Továbbá:

"In early 2002, the website Heartless Bitches International (HBI), which "employs irony as a strategy to offer humorous explorations of contemporary gender relations"[16] published several short essays (which they labelled "rants") on the concept of the "nice guy". Central to the theme of these essays is that a genuinely nice male is desirable, but that many people purporting to be, or believing themselves to be a "nice guy" are actually clingy, self-abasing, and insecure to such an extent that their attempts to be nice and desire to be loved, make them neither nice nor loveable. The worst examples of such behavior being caricatures of behaviors that would be more desirable in moderation.[17][18]"

Forrás:

en.wikipedia.org/wiki/Nice_guy

medvedr 2010.04.28. 20:55:30

A legszarabb a helyzet, ha olyan nőnek vagy a szárazbarátja, aki kurva ronda.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 21:05:39

@lárvalányhaj: hú ez nagyon ott van, komolyan. ezen még nem is gondolkoztam.

Motorpenis 2010.04.28. 21:28:51

@lárvalányhaj: "Angol tudósok", "brit kutatók", "amerikai egyetem" színvonal.
A valóság sokkal egyszerűbb.

lárvalányhaj 2010.04.28. 21:30:44

@Motorpenis:

Mint az általam idézett dolgok is alátámasztják, nem önmagában a kedvességtől lesz valaki aranyossrác.
Nekem az a tapasztalatom, úgy a saját esetemben, mint a lánybarátaimat is elnézve, hogy azokat a srácokat látjuk vonzónak, akik erőt sugároznak, és akikre fel lehet nézni valamiért. Nem kell feltétlenül extra dolgokra gondolni. Meg az erőt sem feltétlenül szó szerint kell érteni, erőt képviselhet pl. az intelligencia is, vagy ha valaki kompetensen meg tud oldani dolgokat. (Vagy ha legalább tudja ennek a látszatát kelteni.)

Az aranyossrácok jó részéről viszont pont ennek az ellenkezője sugárzik. Egyrészt azért, mert az ember lánya azt látja, hogy görcsösen tepernek, hogy megnyerjék a nő rokonszenvét. Ez pedig nem a domináns típusok sajátja, hanem a szubmisszíveké. Ha azt látod, hogy valaki minden jeles napon hordja neked a Milkát, és úgy táncol, ahogyan fütyülsz, akkor nem az fog róla az eszedbe jutni, hogy ez egy erős férfi, hanem inkább az, hogy egy megalázkodó figura, akit az se zavarna, ha beletörlöd a lábad. Egy ilyen figurára pedig elég nehéz felnézni.
Ami meg a másik, hogy az aranyossrácok egy részén már első pillantásra is látszik, hogy olyan kis szerencsétlenek. Látszik, hogy tök bizonytalanok, semmi sem sikerül nekik, és ez a nők többségének a számára nem vonzó. Persze vannak ilyen anyáskodó típusú nők is, de ők nem biztos, h jó választás egy olyan férfi számára, aki szeretné férfinak érezni magát.

Nyilván ezt azért nem mondják a családok nőtagjai, mert ezek elég elvont dolgok, és a legtöbb nő nem is gondolkozik rajta, hanem zsigerből cselekszik.

Nem azt akarom mondani, hogy _minden_ nő így gondolkodik, de a legtöbb nő ösztönösen is így fog viselkedni.

lárvalányhaj 2010.04.28. 21:57:43

@Motorpenis:

""amerikai egyetem" színvonal."

Yale?

2010.04.28. 21:58:34

Én egyszerűen nem értem, hogy ha valaki a barát, akkor a szex miért van kizárva?

Számtalan barátom van, többnyire volt pasik, akkikel valahogy szét ment a kapcsolat, nem mert nem volt jó, csak mert más utakon járunk.

Ha néha összejövünk, és épp nincs senki (de ha van akkor is) egy kis vacsi, sörözgetés, dumálgatás, és ha még van idő és energia akkor szex is.

Az ember nem hagyhat ki egy kis szexet, ha van kivel, és van rá alkalom. Higgyétek el lányok, idős korotokra nagyon meg fogjátok bánni az ilyesmit.

balage_81 (törölt) 2010.04.28. 21:59:18

@lárvalányhaj: és a műszaki intelligencia hiánya szerinted mennyire gáz? mondjuk ha megpróbálom elhülyülni? :))

farkasokkal tancolo 2010.04.28. 22:00:35

Nekem volt egy szárazbarátom, aztán végül ő lett a fréjem immár 38 éve...

A nagyobbik lányomnak is volt egy de arról meg egy idő után kiderült, hogy meleg...

farkasokkal tancolo 2010.04.28. 22:02:35

@Frengi:

Bizony, bizony, rövid az élet... :-)))

Bár házasság után elég kockázatos. Én kétszer voltam ilyen helyzetben, és nem mertem megtenni, mert tudtam magamról, hogy belezúgnék a pasiba.

lárvalányhaj 2010.04.28. 22:37:50

@balage_81:

Elég nagy gáz, mert a nők odavannak a kimagasló műszaki intelligenciájú pasikért. Pont a minap hallottam, hogy a kávézóban a szomszéd asztalnál arról beszélgettek, hogy "kéééépzeld, a Béla a tizedikről ollllyan, de olllyan jó alacsony szintű kódot írt a négymagos Intel procik kezelésére... hát én teeeeljesen elájultam..."
Szóval a helyedben én nekiállnék képezni magam, de kurvagyorsan, mert még a végén a jóképű műszakis srácok elhalásszák az orrod elől a legjobb csajokat...

szupertirpaak 2010.04.29. 01:00:43

@lárvalányhaj:

Aztán ezekből a szárazbarátokból kétféle ember válhat később. Ilyen emberi érzéseket nélkülöző mizantróp warnerd mint én, vagy olyan partyarcok mint a Charlie Manson meg Ted Bundy.

Motorpenis 2010.04.29. 06:17:08

@lárvalányhaj:
Az a baj, hogy ebből a szempontból kétféle fiú van:az egyik naivnak születik, na ők azok, akik elhiszik a nagymamák, anyukák, nő ismerősök és óvónénik, tanítónénik meséit a nőkről. Innen egyenes az út az aranyossrácig, aki nem feltétlenül abszolút aranyos, de legalábbis hiányoznak belőle olyasmik, amiket elvileg a nők nem szeretnek, ezt alátámasztja a női környezet kórusa is.

A született fiúk másik fele ebből a szempontból szerencsés:ők úgy születnek, hogy leszarják a női véleményt, ők rosszak lesznek, fegyelmezetlenek, etc. na, ők lesznek a szívtiprók, akik olyan izgalmasak tudnak lenni, tudod, akiktől elvileg minden nő menekül, de aztán mégse.

IndaMuncher 2010.04.29. 10:48:32

@lárvalányhaj: Ezen még ma is röhögök. :D

balage_81 (törölt) 2010.04.29. 12:07:54

@lárvalányhaj: nem erre gomdoltam:) autó megjavítása, parkettázás, az otthon körbejárásakor a szükséges műszaki teendők megállapítása és azok egyedüli, vagy haverral történő kivitelezése, etc. de azért jó amit írtál:)

balage_81 (törölt) 2010.04.29. 12:09:14

@balage_81: nem beszélve arrók amikor tanácsot adnak a csajoknak hogy melyik mobiltelefont vegyék, mert az most a legújabb és ár-érték arányban a legjobb. én rávágnám, hogy "a pirosat bazmeg", de egyes nők szerint ez kevés, érteni kell hozzá min. szinten. mondjuk leszarom, ez már a hülyeség kategóriája, csak érdekelt egy női vélemény:)

lárvalányhaj 2010.04.29. 12:22:13

@balage_81:

Szerintem nincs szükség erre, én legalábbis egy műszaki analfabéta apa sarjaként nőttem föl, akinek elmondása szerint fiatalkorában semmi gondja nem akadt a csajozással.

Azt hiszem, nem annyira az a fontos, hogy mutatni tudj valamit, hanem hogy ideig-óráig elő tudd magad adni úgy, mintha. Utána persze úgyis kiderül, de akkor már megvan a csaj.

lárvalányhaj 2010.04.29. 12:23:21

@Motorpenis:

Az aranyos srácoknak észre kell vennie egy idő után, hogy zsákutca, ha mindig mindenkinek meg akarnak felelni. Inkább bízniuk kellene önmagukban, és menni a saját fejük után.

lárvalányhaj 2010.04.29. 12:25:23

@Motorpenis:

Különben ezért hazudik rohadt nagyokat a gyereknevelést megcélzó összes intézmény. Mindenhol alkalmazkodásra, szervilisségre, zokszó nélküli parancsteljesítésre nevelik az embert. Az igazán sikeres arcok viszont sohasem azokból lesznek, akik mindig, minden helyzetben becsicskulnak másoknak.
Sokszor, sok helyen tömik hazugságokkal a gyerekek fejét. Meg a felnőttekét is. Ez van.

F79 2010.04.29. 12:38:23

@lárvalányhaj: Nem elég ha ideig óráig tudja előadni. De az sem hogy pont a műszaki cuccokban legyen önbizalma. Amikor közeledik hozzád, ahhoz leygen önbizalma, hogy ezt a közeledést ( és az avval esetleg járó kudarcot is) felvállalja, mert ebből látszik, hogy erős.

Motorpenis 2010.04.29. 15:41:02

@lárvalányhaj:
A szárazbarát-típusnak különben mindegy, elég nyomorult a helyzete, még ha fel is ébred belőle, függetlenül attól, hány évet pocsékolt el a jófiúságával.
Persze, aztán fellázad, hogy ezentúl nem lesz hülye, de ugyanolyan szánalmas marad, mert nem lesz belőle macho, csak egy duzzogó kis köcsög. Ez még a jobbik eset, mert nincs benne, hogy agyilag és lelkileg mennyire viseli meg a felébredés, és ennek fényében az elbaltázott évek/évtizedek értékelése. Sehogy nem jár jól.

WE 2010.04.29. 16:39:40

Olyan modoros leírás volt már, mikor a nem túl szép / avagy nem túl vékony, de aranyos és a másikért mindent megtévő lány a szárazbarát, aki alapvetően mindenkit "meggyógyít" lelkitárs lesz, aztán jól ott lesz hagyva egy nagyon csinos ámde köcsög/kihasználós/ujja köré csavarós lányért, mert ugye vele nem lehet a haverok elött megjelenni ugyanis az égő?

k.g. (törölt) 2010.04.30. 14:22:37

Én kb 4 évig voltam ilyen szárazbarát, és visszamenőlegesen már látom, hogy KURVÁRA kihasználtak. Erre minden szárazbarátnak rá kell jönni, de ez sem fogja megspórolni nekik a kínszenvedést, viszont talán újabb elvesztegetett éveket igen. További tanács nekik, hogy az érzékenységedet/érzelmességedet mélyen el kell rejteni a hódítási időszakban, viszont ha már összejöttetek, a legtöbb nő nagyra fogja értékelni.

balage_81 (törölt) 2010.05.01. 09:50:26

@solmyr: én igazán akkor tudom rejteni az érzelmeimet, ha nincsenek is. ilyenkor bezzeg mindig könnyen megy a csajozás. ha az ember szerelmes, automatikusan szárazbarát-esélyes lesz

lárvalányhaj 2010.05.02. 01:33:24

@Motorpenis:

Ennyire azért nincs kőbe vésve az emberek élete. Az aranyosságot ki lehet nőni. Az más kérdés, hogy sokan aranyossrácként élik le az életüket, de ez csak azért van, mert kényelmesek, és nem akarják felvállalni a változtatással járó kényelmetlenségeket.

A "duzzogó kis köcsög"-mentalitás tényleg zsákutca. Azért, mert az ilyen emberekről akkor is lerí a frusztráltság, amikor nem adnak hangot neki, vagy próbálnak nagyonlazának tűnni. Meg kell próbálni valahogy békét kötni a világgal, elfogadni annak szabályait, még ha ez nem is könnyű.

Maestro 2010.05.02. 12:24:14

Régi szép emlékek... szárazbarátként ki a reptérre, de nem ám kölcsönautóval mert előző nap valami elromlott, hanem gyalog bazmeg!!!:D

Amúgy jó kis fél 3/4 év volt, majdnem kex lett a vége...

1szárazaranyosbalek 2010.05.03. 12:41:21

Az a jó ebben a blogban, hogy elég könnyen magunkra/barátunkra/ismerősünkre lehet ismerni, és ennél kíméletlenebb/őszintébb véleményt a barátaitól sem (igen) kap az ember. Nekem teljes arculcsapás volt, de jó érzés, hogy ezt leírva láttam. Köszönöm a kommentelőknek is. Remélem, mindig van visszaút.

1szárazaranyosbalek 2010.05.03. 12:44:11

@szupertirpaak:

Ezek szerint meg kell tanulnia utálnia az embereket, hogy túléljen/sikeres legyen? Hogy lehet máshogy megváltozni?

steleto 2010.05.03. 13:26:03

Húúha, most önkritikát kéne gyakorolnom, mert szerintem a gyerekkori legjobb barátom simán otthagyná a mostani barátnőjét, ha azt mondanám, gyere :)

Akkor én egy gonosz ember vagyok, olyan lazán csinálok szárazbarit az emberekből, hogy csak na.. S észre sem veszem.

A másik fontos tanulság: ha rájöttök, hogy szárazbari, akkor sem szabad beadni a derekatokat, ha mindent megtesz, mert kurvára nem lesz jó vége!!! Ez már saját tapasztalat. Egyszer estem bele ebbe a hibába, de 3 és fél évig szívtam miatta..

(meg)törölt dick 2010.06.12. 20:59:25

Rommá basztam az önbizalomhiányos és mint kiderült száraz barátnőm amikor kérte. Miután újra gyűjtött egy kis önbizalmat a pár hónap alatt utána az összes gazdag érzéketlen köcsög faszából kiszopta a gecit aki elébe került és hogy óvatosan építsen le még az enyémből is. Szerencsére nem kaptam el semmit.
süti beállítások módosítása