És olyan okosnak, osztályfüggetlennek és szabadnak hiszed magad
De akárhogy is nézem, mind csak kibaszott prolik vagytok...

/John Lennon - Working Class Hero/

-Ne is mondd. Sok megjátszós kis köcsög, de utálom ezeket. Még érzem rajta a kelkáposztafőzelék meg a szemétledobó szagát, de úgy csinál, mintha mindig ott lakott volna Nagykovácsiban. Pedig emlékszem én, ahogy a Stefanikéknál is felültünk commodore-ozás után az étkezőpultnál a hokedlire, és lapátoltuk a csipetkés paradicsomlevest, néztük a lichthofot. Elég furcsákat főzött néha az Irma néni, de szerettük a főztjét akkor is. Nem volt ezeknek semmijük. Irma néni gyors- és gépírónő volt a Tanácsnál, a Pityu bá pedig valami tefus vagy mi. Sofőr. Mindent megadtak ennek a hülyegyereknek, csak hogy meglegyen az érettségi meg a diploma, a belüket is kidolgozták, mindenről lemondtak. Persze ebből se vitte volna sokra, de jött az Eszter. Nem volt túl szép lány soha, de dörzsölt volt, meg hát az ügyvédfamíliával a háta mögött nem volt soha napos gondjuk. Hamar jött az esküvő, gyerek, asszonyka már kis... mit kis- nagygömböc - de hát mindenért kárpótol a starter kit. Négyszobás kertesház Nagykovácsiban, kocsi, csókos állás, faszom. A Stefanik azóta szóba se áll velünk, lekezelő bunkó paraszt volt az osztálytalálkozón is. Ott igazgatta folyton a krokodilos mellényből kikandikáló inggallért meg a dizájner óráját, és szinte csak az Óbermayer-féle sleppel állt szóba.

De én, én igazi puritán, egyszerű ember maradtam. Most nem akarok itt erre rájátszani persze, ez tényleg őszintén jön. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. Muter a BRG-ben galvanizált, Fater darukezelő volt a Házgyárnál. A rendszerváltás után nem egyszer volt olyan, hogy hónap végén a mi perselyünkből kommandóztuk ki a pénzt a kenyérvágó késsel. Muterék hajnalban újságot hordtak ki, mi segítettünk nekik. Rendszeresen jártam rendezvényekre iskola mellett, és a dellát hazaadtam. Mások elbiliárdozták meg elniagarázták a játékteremben, én hazaadtam. Az első külföldi munkáim után pedig sütőt meg tévét vettem a családnak, pedig akkor még nagykorú se voltam.

Figyelj, most sem vagyok gazdag, hatalmam sincs sok - 1-2 beosztott, azt csá. De azért jól keresek, jó a cég, jó a pecó, heti többször étterem, söröző, érted. Pont annyi, amennyi jólesik. Kint is maradhattam volna Stuttgartban, most is hívnak vissza - és? Soha nem lettem volna ott boldog. Amit elértem, azt garantáltan saját erőből értem el. Nekem aztán szegény Muttiék soha nem tudtak volna a seggem alá tolni semmit, inkább én tolok most is nekik.

Összekalapoztam kint egy fél lakásnyit, indulásnak jó volt. Vehetnék simán olyan cuccokat, mint a Stefanik-félék. Megtehetném - de minek? Én így érzem jól magam: a tornacipőben, farmerban meg a kereknyakú pólóban. Oda meg, ahova nem engednek be így, azok bevehetik a végét. Oda én nem megyek úgyse. Sok felkapaszkodott, megjátszós csicska.

Én lemegyek melegítőben a kocsmába, minden culágerrel eldumálok: egy vagyok közülük. És igen, kocsma - nem pub. Nekem a kiskocsma kell a füsttel, a fröccsel, a csapolt Ászokkal, a nagydumásokkal, a helyiekkel. Az országról, az emberekről többet tudsz meg a kocsmákban egy este, mint bármilyen diplomagyárban három-öt év alatt.

Meg a kerület. Kínálhatnának nekem bármilyen palotát a hegyen vagy Budakalászon, Telkiben, leszarnám. Nem ismerek ott senkit - itt meg harminc éve ugyanazokat az ismerős arcokat látom, a piacon ugyanahhoz a kofához megyek folyton, ennyi. Nekem ezt nem váltja ki semmilyen ház garázzsal. Amióta itthon vagyok, a kerület határait is csak úgy hagyom el, hogy jó mély levegőt veszek előtte, útlevéllel. Külföld kizárt, max. ha a cég küld.

Na jól van, apám. Eleget beszéltem, toljunk valamit a gépbe! A Járom az utam jó lesz? Ne, itt egy ötvenes.

Járom az utam, macskaköves úton,
Sok régi barát köszönt énreám,
Itt minden öreg haver nevét tudom,
Mert én itt születtem, ez a hazám.

/Vámosi János - Járom az utam/