A Tagbaszakadt

2009/11/18. - írta: Modor Tibi

 

Visszatérünk a Társasághoz, és egyben a külsőségekhez, születési adottságokhoz.

-Mert ugye a vaddisznó és a férfi is száz kilónál kezdődik, háhhá, akkor kérek szépen még egy korsó Dréhert, előételnek egy hortobágyi palacsintát, utána pedig ezt az olyan szépen leírt Ezüsthegyi Bőségtál á lá Krottendorfot legyen szíves, a többit meg meglátjuk.

A Nagydarab a Kisember tökéletes ellentéte - és nagyon gyakran egyben Öblös is, bár a nagydumásság, a folyton dörgő hang nem követelmény a Nagyembereknél, csak extra. A nagy emberek a közvélekedés szerint nyugodtak, jóságosak, elnézőek, csendesek - a mitugrász kis agresszív egyéneken csak együttérzően somolyognak.

A Nagyember sosem verekszik: nincs rá szüksége. Az ő megjelenése már önmagában is elég arra, hogy tiszteletet parancsoljon, és ő ezzel tökéletesen tisztában van, egészen kicsi kora óta - őt eleve nagynak nevelték. Iskolában őt küldték segíteni Imi bának kipakolni a szertárt, 1990-ben vele gyűjtették be a Kádár-címereket a tantermekből. Jól bevált módszere szerint dübörgő hangoskodás helyett halk morgást, szinte suttogást alkalmaz, amivel szerinte még félelmetesebb hatást kelt a hallgatóságban.

Hogy testi fölényét bizonyos esetekben kihangsúlyozza és ezáltal kicsikarhasson valamit, hajlandó finoman fenyegetően ráhelyezni borzasztó méretű kézfejét a célszemély vállára, hogy az érezhesse karjának teljes súlyát.

-(szuszogás, söröző fiatalok megközelítése mackós léptekkel, a kézfejek vállakra helyezése, halk, bajusz alatti morgás) Srácok, nem tudnátok kicsit lehalkítani ezt a zenét? Beszélgetni szeretnénk a hölggyel.

-Dehogynem, örömmel, de hát a zenegépet nem mi állítottuk be, ez ilyen.

-Halkíttassátok már le Margitkával, jó? Köszönjük.

-Margitka drága, le tetszene csavarni kicsit a gépet?

-Persze, kedvesem.

-Most mit csicskulsz be neki, utálom ezeket a melák nímandhajzereket, nem tud semmit, csak kétméteresre meg százötvenkilósra nőtt, és ebből él egész életén át. Kap tőlem egy krav-magás hereszorítást, és elfekszik a gecibe.

Máskor a kisebbeket, elesettebbnek tűnőket bármiféle kérés nélkül pátyolgatja, védelmébe fogadja, egyáltal "jóindulatúan" viccelődik a másik gyengeségén:

-Na mi van Kicsi, hogy tetszik a koncert?

-Szó ami szó, nagy Ákos-rajongó vagyok, de azért közelebbről még jobb lenne.

-Na kisapám, gyere közénk, mi majd törjük neked az utat, nyomás!

Ugyanígy hajlandó folyton emelgetni, nyakába venni a kisebbeket - fényképezésekkor viccesen, látványosan berogyasztja lábait, hogy még jobban látsszon: ki a leereszkedő, nagyvonalú nagyember, szintén fotózáskor kötelességének érzi, hogy mindenkit ölelgessen, látszólag oltalmazzon.

Társaságban is mindig örömmel átveszi a védelmező szerepét: ha esetleg koldus, reklámember, prostutuált, cigitarháló csapódna hozzájuk, ő mindig udvariasan, de határozottan, és egyben meghunyászkodásra késztetően lekezeli a zaklatót:

Köszönjük, kedves Hölgyem/Uram - de NEM.

 

Miután a pióca eloldalgott, ő csak szerényen, de mégis kicsit büszkén néz körbe: látjátok, ennyiből állt az egész. Mindenkit bevédtem.

A kisembereket szánja, és le is nézi egyben - főleg, ha a szóban for kisember arányos, netán vékonyabb testfelépítésű.

-Ne viccelj már, édesapám. Ideküldték nekem ezt a 150 centis, negyvenkilós hülyegyereket, ránézek: hát te aztán szíjas kisember vagy, he! Odahajítottam neki pár Ytongot, a forma borult egyből, esélye nem volt, beszart, eldobta, összetörte. Mondtam is a Majsayéknak, hogy nekem normális embert küldjenek, ne ilyen zsákosfrodókat.

A tagbaszakadt nagyemberek ezzel együtt általában jólelkűek, még ha kategóriától függően hajlamosak is az együgyűségre.

Vigyázzunk hát rájuk.

81 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VizsLAjos 2009.11.18. 11:12:55

Én pont ilyen vagyok, bár kölök koromban még vékonyka voltam, mostanra 182cm és 105kg. Stilusra sokszor stimmelek, bár együgyű nem vagyok szerintem. :)

Amúgy az ilyeneknek tényleg mindig van bajuszuk/szakálluk, és sokszor kopaszok. De nem "olyan" kopaszok. Jámbor kopaszok.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 11:27:50

A társaság az ilyeneket többnyire Picinek, Picurnak, horribile dictu Törpének nevezi.
Nekünk is volt ilyenünk, akkora volt a gyerek mint én, csak háromszor. Átlagosan hetente egyszer mondott egy-egy kevéssé bővített mondatot, igaz, akkor szakadtunk a röhögéstől, mert az az egy mondat nagyon betalált.
Valamiért nagyon szeretett settenkedni. Tehát irgalmatlan testméretéhez képest kurva váratlanul bírt megjelenni az ember közelében és befelé baromi jól szórakozott az ijedezőkön.
Egy baj volt vele, hogy nagyon szeretett verekedni, és hiába volt nagyon erős, mert általában még sokkal erősebb, nagylétszámú társaságokba kötött bele, úgyhogy ha vele mentem valahova, garantáltan úgy mentem haza, hogy anyám megkérdezte: kit keresek.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.18. 11:42:59

Ott volt a kulcsszó, ilyennek nevelték. Egész gyerekkoromban ezt hallgattam, "Te vagy a nagyobb..." "Vigyáznod kell az erőddel..." "Nagyobb erő, több felelősség..."

Csoda, ha itt magamra ismerek? Amúgy viszont sokat beszélek és nem öblösen, de valóban rendszeresen falnak mennek tőle... vagy így, vagy úgy.

váj mí 2009.11.18. 11:50:28

@El Topo (Sgt. Elias):
Ez még az "állatorvosi ló"-like exed előtt volt? ;)

GAbica 2009.11.18. 12:14:23

A Nagyemberek szerintem mindig bajszosak-körszakállasak. És legtöbbször tényleg jóindulatú-elnéző mosollyal szemlélik az alattuk elterülő, nekik behódoló világot. Hamar megkopaszodtak és valahogy mindig fényesen csillog a fejük, már messziről, sötétben is kiszúrható módon.
A rosszabb fajtájuk a kisebbeket lenéző, gecibunkó, de arra még betűt sem pazarlok (ááá, nincs benne tapasztalatom, dehogy) :)

raoul_duke 2009.11.18. 12:15:36

Igen! :)) Egyébként szerintem az tud zavart okozni náluk, ha egy még nagyobbal találkoznak (gondolom a helyzet szokatlansága miatt).

Amit viszont nagyon szeretnek, az az, ha a nagyságukat (a biztos győzelem reményében persze) összemérhetik a társaságon kívüli valakivel, a legtutibb pedig ha erre valaki (pl. a kisember, vagy főleg a balek!) kéri. Csendes mosollyal ül (az asztal alatt persze feszegeti nagyra a tenyerét), miközben a balek a külsőst oltja: Tuti, hogy a Picinek nagyobb keze van mint neked, száz százalék, mérjétek össze, na, mondom, mutasd! Na ugye, mondtam én!

cornholio 2009.11.18. 12:29:12

Az igazán nagyokat még Macinak szokták hívni. Én kettőt ismertem, és egyik sem volt az a kimondottan jámbor - pontosabban előszeretettel használta ki a két méterét és két mázsáját az érvényesülésre.
Ja, meg volt Tartály is :D

virágelvtárs 2009.11.18. 12:30:44

A verekedős helyzetre az ilyen csak annyit mondd:

"Ha valakinek baja van velem, simán ráülök a fejére, nincsen itt gond."

Idet 2009.11.18. 12:39:34

Lányok, ha ti találkoztok az ilyen egyeddel, és az illető fenyegetőleg lép föl, legjobb megoldás a férfiak nők általi kezelésének japán módszere! Csak ajánlani tudom, rendszerint mindenfajta agresszív hím kezelésére alkalmas!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.18. 12:46:02

@Idet: Most arra a szappanos masszázsra gondolsz? A nagydarabok az olyanért nagyon hálásak tudnak lenni...

Hiába, a csontok hozzáerősödnek a tömeghez, az izületek kevésbé.

aribeth 2009.11.18. 12:49:53

"nekem normális embert küldjenek, ne ilyen zsákosfrodókat"

:-DDD

Margitka pedig zseniális lett, szinte hallottam a hangját. Ő a bérszámfejtő Jutka kocsmai változata.

@El Topo (Sgt. Elias):
"A társaság az ilyeneket többnyire Picinek, Picurnak, horribile dictu Törpének nevezi."

Add hozzá az Öcsit is. Erre e névre hallgat a negyven körüli unokabátyám, aki még a kurva magas belvárosi lakásokban is képes beütni a fejét az ajtófélfába.

Kedvelem ezt a típust, a legtöbb, akivel találkoztam, rendes és/vagy udvarias volt. A modoros japán harcművészes korszakomban imádtam velük edzeni.

Idet 2009.11.18. 12:53:04

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Neeem, a módszer verbális+testbeszéd. "Uram, bocsánat! Én vagyok a hibás, kérem, bocsásson meg. Ostoba voltam, önnek van igaza, kérem, ne haragudjon!" És így tovább, kéztördelés, kerek cicaszemmeresztés, nyuszihang és a többi. Célravezető.

Utána jöhet a masszázs!

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 13:00:36

Az egyik unokabátyám ilyen óriás fickó. Mondjuk mostanra már kevésbé délceg, mert a szélessége is erősen hozzáidomult az ülőmunkájához.
Egy időben, bár nem a legjobb csapatban játszott, a vizilabda OB1 legerősebb játékosai közé tartozott, ha valaki esetleg bennfenteskedne, a vizilabdások között csak Debella névre hallgatott. Na most gondoljatok bele, mekkora lehet, ha a pólósok hívták így!
Na, egyszer Szegeden, mikor már nem voltunk szomjasak, az egyik étteremben elkezdtek velünk pimaszkodni a pincérek. Nem akartak nekünk kaját hozni. Egy darabig így elbeszélgettünk velük, aztán unokabátyám felállt az asztaltól. Valószínűleg nem látták, ahogy bejött, mert ha látták volna, eleve nem kezdenek velünk.
Summa summarom: unokabátyám felállt, és az egyik elhaladó pincér kezéről leemelte a tálcát, majd feltartotta, körülbelül a mennyezetig. Vagy öt percig próbálták elvenni tőle. Feledhetetlen látvány volt.:D:D:D

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 13:05:24

@Idet:

Látszik, hogy nem vagyok egy szamuráj, mert nálam ez nem jönne be.

Blackrock (törölt) 2009.11.18. 13:12:28

A katonaságnál volt egy ilyen buflák, nagydarab parasztgyerek. Én sem vagyok egy mélynövésű, egyszálbél pacák, de a csávó mellett - aki, amúgy a Nünü becenévre hallgatott - erősen kisebbségi komplexusom volt. Ezt ellensúlyozandó, emberünk nem volt egy agytröszt (ha jól emlékszem félig analfabéta volt szegény), viszont 17 évesen már 3 gyereknél tartott...de amúgy én bírtam, meghát alapvetően kedvelem a csendes idiótákat is.;)

No, szóval egyik este a kaszárnyából kiugrottunk piázni és Nünü olyan szinten baszarintott be, hogy a lebujban összeesett (előtte még behugyozott)és meg sem mozdult. Katatón volt az arc. Se kép, se hang. Ki kellett hívni hozzá a mentőt. Nünüt bevitték a zalaegerszegi kórházba, ahol - ne kérdezzétek miért - kitalálták, hogy megkatéterezik...a doki keltegette előtte, de semmi hatás. Bazz, abban a pillanatban, amikor a nővér bedugta a pöcsébe a katétert, Nünü egyből magához tért. Ilyen üvöltést emberi szájon kijönni még nem hallottam, geci. Nünü azt hitte, hogy valami bogár mászott bele a farkába. Én ott be is sírtam a röhögéstől.

Idet 2009.11.18. 13:16:01

@El Topo (Sgt. Elias): Dehogynem, dehogynem! Ez csak durva közelítés volt. Nincs az férfi, akit az egoja simogatásával ne lehetne megszelídíteni.

Egyébként, ez így van rendjén, a nők éljenek a nők fegyvereivel.
És milyen hihetetlenül kedves tud lenni egy ilyen megszelídített lény!Tigrisdorombolós, mackóbrummogós, az emberlánnya meg elolvad...
Persze, nem vitatom, hogy vannak kivételek.

És nem jobb, ha megszelídülünk, mintha egymás torkát harapnánk el?

váj mí 2009.11.18. 13:18:45

@El Topo (Sgt. Elias):
Mert utána már pirosat kaptak a hasonló haverok? ;)

Amúgy a kommentjeidet olvasva, simán írhatnál olvasóit a modoros feleségről ;)

smartdrive 2009.11.18. 13:21:10

de legalább korán halnak

Franky4fingers 2009.11.18. 13:27:27

Nagyemberlét árnyoldalai.

Az csak hagyján, hogy egész életemben azt hallottam, hogy vigyázz mert te vagy nagyobb/erősebb stb. ráadásul a "nagyember" ha konfliktusba keveredik nem jöhet jól ki belőle. Ha elverem az illetőt én vagyok a szemét, hogy a nálam kisebbel bezzeg könnyű. HA engem vernek el? Gúnyos összenézés a tetem felett: Na a nagy melák aszitte neki mindent lehet.

Aztán elkezdtem küzdősportolni. Sok helyzet kezelésére megtanított.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 13:27:53

@Idet:

Szerintem én ettől gyanakvóvá válnék.
@váj mí:
Írhatnék, de már annyit elmondtam róla, hogy lassan ismeri mindenki.

Franky4fingers 2009.11.18. 13:28:18

Bocs váltogattam az E/1 és az E/3-t. Szóval magamról beszélek.

Gumineaux 2009.11.18. 13:31:20

@Idet: “a férfiak nők általi kezelésének japán módszere” – mi az? Lemeradtam valamiről:)

Régebben Csöpinek hívták az ilyeneket (mert olyan csöppecske – innen Ötvös Csöpi neve is)
Amúgy egy-az-egyben az a tardai arc jutott eszembe, aki banán szplittel kényeztette Brigittát. _Azon_ a sztorin szénné röhögtem magam anno. :D

váj mí 2009.11.18. 13:33:37

@El Topo (Sgt. Elias):
Egy összefoglaló emlékeztető azért sosem árt ;) Biztos Modor Tibi is szívesen veszi.
A lakberendező oldalán vigyorogtam leginkább. Ki kell jelentenem, hogy egy angyal vagy, minden nő férji álma ;)

vincere 2009.11.18. 13:37:06

köszi a zsákosfrodót! :-)
tényleg mondanak ilyet egyébként?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 13:40:39

@váj mí:

Ettől tartok én is, baszodalásan!:D

vincere 2009.11.18. 13:50:34

@váj mí: támogatom én El Topo külön posztját :-)

GAbica 2009.11.18. 13:52:36

@vincere: már volt az oldalon nemrég egy tőle. az is jó volt :)

a_fater 2009.11.18. 13:53:54

"Hogy testi fölényét bizonyos esetekben kihangsúlyozza és ezáltal kicsikarhasson valamit, hajlandó finoman fenyegetően ráhelyezni borzasztó méretű kézfejét a célszemély vállára, hogy az érezhesse karjának teljes súlyát."

Ezt Piedone, azaz Rizzo felügyelő is csinálja, mégis mennyivel jobb arc a posztban megjelenített típusnál. Csak sajnos a tagbaszakadtak többsége nem olyan, mint Piedone. Nagy kár.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.18. 14:04:09

imádom a nagyembert :) úgy, ahogy a posztban van, a legtöbbje jólelkű és jámbor, a végletekig türelmes és nagyon bújós :)))) egy nagy cupp nekik (ez mennyire volt modoros?)!

lr 2009.11.18. 14:05:05

Külső megfigyelők szerint általában jól áll nekik a kispók, R5, és hasonló méretes interceptorok. :)

(Nekem az utóbbi van, igazából a szülőszoba-pozíciót, és azt leszámítva, hogy télen nem tudsz kikönyökölni, tök jó móka. :))

Rejtett a Szám 2009.11.18. 14:21:24

Akkor beszéljünk a "nagyság" hátrányairól is!

-Mindenhova bevered a fejed!

-Régi tipusú ( olcsó ) lakókocsiban nem férsz el!

-Kétszer annyit kell költened autóra, hogy ne egyszerre nyomd a kuplungal a féket!

-Az összes kisember méreget, vajon megtudna-e verni!

-Mobilon az sms írás horror!

-Repülőn turista osztályon nyomorékot csinálnak belőled!

-Mindig az az érzésed, a mostani kávéscsészéket a gyerekednek csinálták a barbie házához!

-Kádban már nem férsz el, marad a zuhany.

-Stb...

Idet 2009.11.18. 14:25:23

@El Topo (Sgt. Elias): De miért? Az ember csak a dühöt és a haragot akarja legyőzni, hogy az ember hozzáférhetővé váljék. Brumm!

Idet 2009.11.18. 14:29:24

@Gumineaux: Legjobban a Sógun c. örökbecsűből lehet levenni, mármint a könyvből, nem a filmből. Ott, ahol Buntaro kardélre akarja hányni a háztartást nőkkel-szolgákkal együtt, mert utálja az Andzsin szant, meg gyanítja, hogy a felesége nem kedveli őt igazán...

Idet 2009.11.18. 14:31:13

@Rékuc: Teljesen igazad van!

Blackrock (törölt) 2009.11.18. 14:39:32

@Rejtett a Szám: +minden csaj azt találgatja, hogy vajon a farkad arányos-e a testméreteddel.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.11.18. 14:40:04

én az ilyeneket hécolosnak vagy hédagadtnak hívom.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 14:40:35

@Idet:

Mert nem japánban szocializálódtam, azért.
Ha nekem rákezdené egy csaj, hogy "Dozo arigato, Topo szama! Az én hibám minden, ha nem találsz mindent elég tökéletesnek! Vedd értéktelen életem, ha nem elég forró a szake, és még ma levágatom a hajam, ha nem ízlik a szushi. Arigato gozaimasita!" én frászt kapnék, hogy mit csinálhatott vajon, amiről nem tudok?

váj mí 2009.11.18. 14:57:30

@El Topo (Sgt. Elias):
Öööö.. per pill nős vagy? ;)

Különben meg, vox populi, már nem csak én olvasnálak szívesen, úgyhogy ne kéresd magad.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 15:05:56

@váj mí:

Jesszusom, mire megy ki a játék?:O
Egyébként meg nem vagyok az és Isten segítségével ez most már marad is.

mokaficek 2009.11.18. 15:12:28

Hello, látom mindenhol ugyanazok kommentelnek :)
Nem tudok nem hozzászólni: Én imádom az ilyen nagy macikat. Küldjetek fénypostán, lécci.

labi 2009.11.18. 15:13:36

Hmmm... hát én valami alsókategóriás nagyember vagyok, a seregben a "Felhő" nevet kaptam. A nálam sokkal nagyobb embert a században "Csöpi"-nek hívtuk. No ő mesélte hogy ismer egy bazi nagy embert... :)
Azt a nagyon nagy embert "Favágó"-nak hívta.

Styxx 2009.11.18. 15:15:31

@Rejtett a Szám:
+ írta valaki (poénból nyilván) hogy hál' istennek korán halnak. Ha jó arcok (és többnyire azok) akkor viszont sajnos. És tényleg. Nekem volt egy ismerősöm, 2m 10cm körüli, ráadásul arányos is, kb 120-130 kg, nagyon normális tag. Egy koccanástól max egy fokkal durvább balesetben négyen ültek a kocsiban, a többiek közül talán egy könnyebben sérült, ő meg meghalt. Gerincvelő szakadás. Sajnos nagy darab embereknél az ilyesminek nagyobb a kockázata. RIP.

mokaficek 2009.11.18. 15:16:40

@Blackrock: Tapasztalataim szerint többnyire nem :)

Idet 2009.11.18. 15:43:01

@El Topo (Sgt. Elias): Én sem. És ebben igazad lehet... De azért az a véleményem, hogy módfelett bizalmatlan vagy, és kevéssé megbocsátó. Továbbá nem értékeled eléggé a jó szándékot, a törekvést a jóra. (tudjuk, a pokolba vezető út is...)De mégis: nem lehet, hogy a másik jót akar? Horribile dictu, szeret téged?

GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.11.18. 15:50:24

ezt megint sikerült jól elkapni. tényleg van egy ilyen típus. és vannak köztük akik között a kissebbségi komplexus súlyos infantilizmussal és szélsőséges stílusok képviseletével is párosul (pl. metálos arcok 40 évesen)

aribeth 2009.11.18. 15:51:44

@Idet:
Rögtön ez a jelenet jutott eszembe, éreztem, hogy innen az ötlet. :-) Buntaro viszont egy barom volt, ráadásul abban a jelenetben a szeme kettéállt a benyakalt piától, és hiába jó a "ó, hülyének tettetem magam" módszer, nem működik minden helyzetben. Pölö egy sötét sikátorban.

Alhazred 2009.11.18. 15:58:02

pfff, magamra ismertem :(

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 16:10:54

@Idet:

Módfelett bizalmatlan vagyok, viszont eléggé megbocsátó, úgyhogy ötve százalékos találati arányt értél el.
Egyébként sokminden lehet, még az is, hogy valaki szeret engem. De ezt tűnődés nélkül már csak a gyerekeimről hiszem el.

fragmented figure 2009.11.18. 16:27:00

@Blackrock: ilyenkor azt mondom, hogy igen és picit felemelem a nadrágom bal szárát. azért odasasolnak ilyen érdeklődő fejjel :D

Fapuma (törölt) 2009.11.18. 16:30:33

háj mét, jú méd máj déj
/ez egy reszájszling komment, hogy legyen klóz konneksön két poszt között/

"Kap tőlem egy krav-magás hereszorítást, és elfekszik a gecibe"

ez elég fanni volt, már ha érted mire gondolok
ROFL

vizesnyolcas 2009.11.18. 16:39:32

Sajnos az előzményt nem láttam, csak annyit, hogy valamiért nem tetszik egy mercis (vagy bmvés? -legalább tizenöt évvel ezelőtt történt) csávónak az egyik 7-es busz manőverezése, és nagyon móresre akarja tanítani a vezetőt: A buszsávba bevág, satufék. Természetesen mögötte a busz is leáll. A csávó kiugrik, rohanás hátra, ököllel püföli a busz oldalát: "Gyere ki (ha mersz)!". -
Vágás a filmben: Pilóta leszáll, és teljes terjedelmében a talajon állva már látszik, hogy egy szőrös King Kong közelebb a két mázsához, Piedone is csak a hónaljáig érne. (Nem is értem, hogy férhetett el a vezetőfülkében.) A pattogós csávó úgy égett, hogy lehetett hallani a sercegését.

Leggy 2009.11.18. 16:47:32

tapasztalataim szerint csag a dagadt nagydarabok bajszosak. a kigyúrt, vagy csak simán sportos nagydarabok nem bajszosak.

Ernoke 2009.11.18. 17:27:35

@Rékuc: "a legtöbbje jólelkű és jámbor, a végletekig türelmes és nagyon bújós :))))"

az ilyen jámbor nagyemberek biztos nem rossz fejek, de engem halálra idegesítenek. a testméretük alapból, ezek az úgymond járulékos tulajdonságok meg csak rátesznek egy lapáttal. én a lobbanékony, gyors kicsikre szavazok.:D
persze ezek sztereotípiák, de valahogy én még nem találkoztam olyan nagydarab emberrel, aki vibráló, ideges, pattogós típus lett volna. valaki már esetleg igen...?

Zorita 2009.11.18. 17:43:33

@Ernoke: az ba'na be :D a természet tudja, ki mennyit nyom

2009.11.18. 17:54:08

@Rejtett a Szám: ismerős a probléma, a fiaim 2m körül, és verik a mázsát, volt egy ház, amit már majdnem megvettem, mire eszembe jutott, hogy a szuterént gyakorlatilag csak én tudnám használni, pedig amúgy egész jó vétel lett volna.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 17:59:08

@Ernoke:

Neked az idegbajosok az eseteid? Nem mondom, az is egy fíling lehet...

Ernoke 2009.11.18. 18:04:38

@Zzz_: megnyugodtam, okkal vagyok előítéletes akkor.

Ernoke 2009.11.18. 18:06:36

@El Topo (Sgt. Elias): ideges nem egyenlő idegbajos. olyan értelemben használtam, h "a környezete minden rezdülésére hevesen és azonnal reagáló ember". de szerintem ez úgyis érthető, mit magyarázzak akkormeg?:)

cd-r 2009.11.18. 18:16:24

jóarcok az ilyen nagydarab csókák. geci gyorsan fel tudták ma is rámolni a cégnél 3 iroda teljes bútorzatát egy teherkocsira. bejöttek, fél óra alatt megmozgattak pár tonna bútort azt elhúztak.
amúgy mi van itt ? mici-mackó fan klub? :D

cd-r 2009.11.18. 18:17:50

@Ernoke: végre valakinek nem cseppen el a nyála ha szóbajönnek a buflákok. (akikkel amúgy nekem teljesen vegyesek a tapasztalataim)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.18. 19:02:25

@Ernoke:

Na engem meg pont ezek visznek a sírba. Nőkkel szemben engedékenyebb vagyok, de egy ideges férfit legszívesebben leütnék.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.11.19. 00:54:44

Ez a nagydarab, tagbaszakadt ember néha bír olyan lenni, hogy megszólal és hülye, sipító magas hangja van. Az együgyünek meg össze van növe a szemöldöke, kbaszott késön kapcsol, és bilire van körbe nyírva az a nagy busa, süni feje, mert ö egy nagy maci.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.11.19. 03:14:13

a "nagydarab" archetípusa az orosz bokszoló Valujev. úgy néz ki mint egy neandervölgyi de állitólag egy végtelenül békés ember, nagy opera rajongó, remek humora van, verseket és könyvet is ír.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.11.19. 06:56:08

Az altalam ismert tagbaszakadtnak meg 16 evesen az anyja vagta a kormet, szoval nem jok a tapasztalataim. A legtobb nagydarab, akit ismerek, boszme, teszetosza alak, akik csak nemi alkohol hatasara "nyilnak meg", de akkor nagyon. Onnantol megy a kotekedes rendesen.

cd-r 2009.11.19. 08:20:44

mondjuk tényleg sok köztük a jámbor, jóindulatú ember, sőt éleseszűt is ismerek bár sztem nem jellemző, viszont a diszkók bejáratát torlaszoló, 16 éveseket rángató típustól felfordul a gyomrom.

Smacika 2009.11.19. 13:56:43

Én az ilyeneket általában szarágyúnak, vagy hombárnak hívom. Nem kell becézni, hogy maci meg pici.

Zorita 2009.11.19. 14:14:06

@Smacika: :D baszki, neked akkor nagyon szimpatikusak lehetnek :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.19. 14:46:35

@Ernoke: ebben lehet valami, mindenkinek más jön be, én inkább a lomhább nyugis típust kedvelem, az izgágától én is nyugtalan leszek :)

lárvalányhaj 2009.11.20. 10:05:59

@afromagyar:

meglepődnél, hogy hány férfi nem tudja levágni a körmét a jobb (ügyesebb) kezéről...

Ernoke 2009.11.20. 13:58:55

@Rékuc: én meg alapból nyugtalan vagyok, és hát nehogymár a férfi nyugodtabb legyen nálam, mikor nekem kell a stabil háttérnek meg ilyen faszságoknak lenni.:D

Spiritmonger 2009.11.20. 19:28:50

gyerekkorom óta én is elég nagydarabnak számítok, ennek minden előnyével és hátrányával

legnagyobb hátránya az a "hetero férfi méretnek", hogy szinte kizárólag külföldön lehet ruhát beszerezni, valami okból kifolyólag itthon a boltok nem tartanak nagy méreteket

előnye a típusnak az, hogy vannak nők, akiknek ez a típus jön be, szerencsére ezek az értelmesebbek, akik nem az "értelmiségi testalkatra" gerjednek

soha sem kötekedtem, van mögöttem közel 20 év versenyszerű küzdősport-tapasztalat, és tényleg, belém se kötnek

az előbbi posztokban említett hátrányok viszont nagyon is valósak, egyszerűen egy bizonyos méret felett nem lehet elférni normál méretű autókban, a repülőn vészkijárathoz kell kérnek a jegyet, kisebb lakásban megőrülök, stb

ugyanakkor nagyon jó érzés az, hogy tudom, a fizikai adottságaim miatt nem támadnak meg az utcán, bármikor tudok bárkinek fizikai munkában érdemben segíteni, és a számomra fontos embereknek biztonságérzetet adok

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.11.21. 21:25:53

Nekem van egy ilyesmim itthon. :-) Mindig a csillár alatt veszi le a pólóját, így a csillár állandóan hintázik. :-) Amúgy igen éles eszű és kiváló humorú (speciel egész nap röhögünk), valóban pillanatok alatt kipakol egy szobányi bútort, olyan vállai vannak, ha egymás mellett ülünk a buszon, nekem oldalra kell fordulnom, különben nem férek el a vállától. A legnagyobb erénye azonban a velem szembeni végtelen türelme. Én nagyon dilis és izgága vagyok, mellém muszáj a türelmes ember. :-)
@Rékuc: Átadom neki, ha hazaér. :-))

lárvalányhaj 2009.11.21. 22:55:50

@Ernoke: ja, de a két nyugtalan ember nem szekálja ki a lelket egymásból? nekem már volt szinténnyugtalan partnerem, és feszt veszekedtünk.

Ernoke 2009.11.22. 22:37:02

@lárvalányhaj: én mellettük béketűrő leszek, a lassúságtól viszont felidegesítem magam, és veszekedős ribanc válik belőlem.
süti beállítások módosítása