Híd az Ipolyon

2009/11/10. - írta: Modor Tibi

Kedd délelőtt, ünnepélyes keretek között közösen lerakta a ráróspusztai új Ipoly-híd alapkövét Miroslav Lajčák szlovák, és Balázs Péter magyar külügyminiszter.

Ahogy Balázs Péter az alapkőletétel után rámutatott: egy híd újjáépítése mindig szimbolikus jelentőséggel bír: megépítésével nemcsak egy, a folyót átívelő műtárgy fog létesülni, hanem egyfajta kapocsként hozhat új pezsgést a határmenti régió, az itt egymással évszázadok óta békességben élő szlovák és magyar lakosok életébe. Nem csupán a határokon átnyúló regionális együttműködés, de a két ország egymáshoz való közeledése jegyében is kiemelkedően fontos a mai nap - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

Miroslav Lajčák osztotta kollégája véleményét, és a pozsonyi parlament köszönetnyilvánítását tolmácsolta mindenkinek, aki hozzájárult a ráróspusztai hídprojekt sikeréhez. A sajtótájékoztatón elhangzott újságírói kérdésre válaszolva taglalta: bár a nyelvtörvény szlovák jogszabály és ezáltal belügy, Pozsony a nagyvonalúságát kívánja bizonyítani azzal, hogy hajlandó tárgyalni arról a magyar féllel. Hozzátette: a félreértések csak így tisztázhatók. A Budapest részéről sokat bírált nyelvtörvény egyáltalán nem a szlovákiai magyarság ellen irányul, ráadásul a végrehajtási rendelet véglegesítése még folyamatban van - tette hozzá a szlovák külügyér.

Balázs Péter ünnepélyes keretek között kiemelte a kölcsönös párbeszéd fontosságát, hiszen erre kötelezi a két népet az ezeréves közös történelem. Míg negyven esztendőn keresztül szögesdrótot emeltek országok, népek, családok közé, a jelenkor a hidak építéséről kell, hogy szóljon - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

A két miniszter ezek után közös munkaebéden vett részt, hogy a délután folyamán együttesen tartsanak előadást a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen.

-Bél Mátyás, a szlovák-magyar, klasszikus hungarus tudatú gondolkodó szintén kulcsfontosságú szerepet tölt be mindkét nemzet történelmében. Szeretnénk, ha az ő szelleme adna útmutatást a XXI. század Közép-Európájában is - mutattak rá rövid megbeszélésükön a felek.

26 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.11.10. 08:50:29

Ozt majd nem engedik át a hídon :)

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2009.11.10. 09:10:19

ezen már nincs mit kigyűjteni:)

jimaymay 2009.11.10. 09:47:56

ez nekem már túl modoros

BUNKÓ 2009.11.10. 09:53:00

Munkaebéd.... na ez a hihető történet.

2009.11.10. 10:00:28

Amíg a politikusok között folyik az egymás fikázása, addig a népek meg szépen intézik a maguk dolgát: ismerősömék - egyébként B.gyarmatiak - egy Sovensko Darmatin vettek lakást egy lakóparkban, ahol a lakók kb 10%-a magyar, mármint olyan aki állampolgár is, mert amúgy több. A vállalkozók gondoskodtak a papirok magyar fordításáról, magyarul beszélő ügyvédről, és mindenről ami kell. Hiába, na az általános egyenértékes mindig jobban működik, mint a politika. A munkahelyük Salgótarjánban van, amit a szlovák oldalon rövidebb úton lehet megközelíteni, a nyelvtörvényt meg leszarják, senki nem foglakozik vele,
Romingolni sem kell, csak nem szabad automatára állítani a mobilt, nehogy véletlenül beleszaladjanak az Orage hálózatába, vagy ilyemi.

Maestro 2009.11.10. 10:12:40

semmittevő szarházi bürokraták, politikusok....

a kedvencem amikor XY üdvözölte a döntést.
ez vajon hogy néz ki? XY azt mondja, Üdvözlöm, kedves Döntés. ??

Mitya Ivanov 2009.11.10. 10:54:07

Bezzeg a szlovákok!, Bevállalták az alcsony nyugdíjakat, az alacsony adókat és tessék megnézni. 100 éve még nem is létezett szlovákia, a szlovákok is csak egy szükkörben beszélt protoszláv alnyelvjárásváltozat-reliktumnyelv használata miatt különböztek a ruszkiktól, mára pedig a világ jár a csodájukra. Kérem ezek úgy lekőrőztek bennünket, hogy öröm volt nézni, persze nem innen ebből a szerencsétlen magyarországról. Mert itt a politikusok minden ellopnak, kiárusítanak. Egyik se jobb, mint a másik, aki már volt kormányon az lopott, aki még nem, az lopni fog. ez van, ez egy ilyen hely, a magyarok ilyenek. Aztán megy az árokásás, a végén a saját árkunkba dőlünk bele és ki sem jövünk onnan. Megértem azokat a fiatalokat akik el akarnak húzni innen, menjenek is, itt nincs semmi lehetőség, csak a korlátok, tisztességesen itt nem lehet megélni. Mindenki, de főleg a politikusok a saját maguk pecsenyéit sütögetik, egy kis jatt, egy kis kenőpénz, költségelszámolás, miegyéb. Tudom ám én, hogy megy ez! A zorbán is csak pofázik, dehát az se tud mit csinálni, neki is megvannk a szőlőbányái, aztán más már nem is érdekli. Nem is beszélve a gordonról, neki a bőre alatt is pénz van. Persze mindet úgy lopta, a fletóval együtt. A szlovákok jól csinálták, kis nacionalizmus, kis sovénizmus, gazdasági teljesítmény, a cigányokat falak mögé zárták, majd ha visítottak jól odacsaptak és máris bennünk törlik a sáros lábukat. Ez van kérem...

lr 2009.11.10. 11:26:16

Ctrl-C-Ctrl-V FTW? :S - igen, a _soxor a valóság szüli a legmekhökkentőbb történeteket _

@Mitya: :D - én még annyit finomítanék rajta, hogy pont-nagybetű kombókat vessző-kisbetűre cserélném ;)

(Milyen rekurzív már, hogy ha elkezdenék azon szomorkodni, hogy az ilyesmi közhellyé válhatott, akkor célcsoportba kerülök ?!? Előre a humor erejével a ...i úton!)

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 11:33:53

Érik már egy poszt a politikusgyűlölő modorosokról.

Mitya Ivanov 2009.11.10. 11:43:43

@lr: próbáltam ügyelni a rossz pontozásra, a tipikus helyesírási hibákra. Párszor elrontottam, majd legközelebb sikerül

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.10. 11:51:38

@Mitya Ivanov: @lr: sőt, pont helyett felkiáltójel minden mondat végére, lehetőleg több!!!

@trolibusz: egész poszt nem volt, de pár bekezdést már kaptak :-)

Blackrock (törölt) 2009.11.10. 11:57:28

@lr: mert lehetne T nélkül és az itt az szigorúan ITTEN.:)

sorica123 (törölt) 2009.11.10. 11:59:38

@Maestro: Aha... mint a pohárköszöntő, szervusz, pohár! formában.
@trolibusz: meg a sok felkiáltójelről jut eszembe: a modoros magyarságtudatos kommentelőkről! Bár ott a paródia háznál van mindenféle túlpörgött Kündük meg egyebek személyében...

Mc_Fly 2009.11.10. 20:51:42

'Európa rajtunk röhög'- eléggé ideillik:D

Bár az is lehet, hogy tényleg röhög. Akkor meg sajnos jogosan teszi, egy ilyen nulla érdekvédelemmel rendelkező, 'megmondalak az EU-nak' országot nem is lehet komolyan venni, ahogy (az ő szempontjukból nagyon helyesen) a szlovákok sem teszik. "Északi szomszédunk" (már életkorából adódóan is) úgy viselkedik, mint egy gyerek/kamasz: feszegeti a korlátait, és amíg valaki pofán nem vágja, addig nem is fogja ezt a tevékenységét abbahagyni.

Ez a kölcsönös párbeszéd fontossága meg 10/10-es közhely:D Aki ilyet mond, az vagy tudatában van a jelentős fölényének, és hogy úgysem mersz majd keresztbetenni neki, vagy ilyen magyar külügyesekhez hasonló beszari, óvatoskodó gerinctelen entitás.

butatót 2009.11.10. 21:28:48

Tibor môj, len tak mimochodom, nemáš ty náhodou nejaké slovenské korene? ;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.10. 23:35:51

@butatót: prepács, szprosztiszlovaak, nyehovorím po szlovenszkí ;-)) a gyökereket már a 3. generáció is letagadta sajnos.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.11.11. 14:32:46

@Modor Tibi:
Mám ti preložiť?

A szprosztíszlovákért ugye a lelked mélyén számítasz a szvinyamagyarra? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.11. 17:08:45

@Gudea enszi: proszím :) hacsak nem a szlovák gyökereimről kérdezett butatót.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.11.12. 12:09:52

@Modor Tibi:
Máš čerta! :) Odkial poznáš slovanský esperanto?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.13. 12:58:26

@Gudea enszi: az ellenség nyelvét mindig hasznos (lenne) megtanulni :))

Sir Nyű 2010.05.27. 15:53:37

Na ezért tart itt ez az ország!
süti beállítások módosítása