Ketten a világ ellen

2009/11/09. - írta: Modor Tibi

Volt még réges-régen szó a modoros fiatal párokról - na most viszont inkább az egyre jobban összenövő, addigi környezetüket fokozatosan megtagadó, majd velük szembeforduló, egymásra utalt párokról szeretnék írni.

A romantikus filmek legtöbbször úgy végződnek, hogy a szerelmesek egymásra találnak vagy összeházasodnak, erről szerintem már többen hallottunk. Na de kérdezhetnők, mi történik ezután?

Aki egy irányításmániás partnert fog ki, de szeretne addigi kedvteléseinek továbbra is hódolni, a lehető legkevesebbről lemondani a béke kedvéért, ott folyamatos harc és szenvedés következik. Lehet az életfogytig tartó kompromisszumot (behódolást), vagy a könnyebb utat választani; külön utakon folytatni. De ma nem ez a téma.

Ám mi van akkor, ha példának okáért egy aranyos srác (lány is lehet persze!) nagyon boldog végre ebben a régóta várt, új állapotában, az erőszakos amazon pedig örömmel fogadja magáévá az alattvalót?

Nos, ilyenkor kezdődik a Ketten a világ ellen-folyamat.

 

Az aranyos srác barátai megdöbbenéssel tapasztalják, hogy az addig mellettük kitartó, megbízhatónak tűnő haver hirtelen nem lesz rájuk többet kíváncsi, vagy ha mégis elmegy velük bárhova, pár óra elteltével szalad haza, vagy esetleg magával hozza kedvesét is.

-Na mi van, Ferkó, hova sietsz? Éjfélig van még két óránk, az utolsó troli meg még hol van!

-Hát, mennem kell, fáradt vagyok. Holnap reggel meló, vágod.

-Ne kampáljál már apám, ez soha nem volt probléma régebben, tízre jársz úgyis. Fogadjunk, hogy becsicskultál a Trixikének, mi?

-Dehogyis, ő mondta, hogy jöhetek nyugodtan, maradjak, ameddig jólesik.

-Persze, képzelem, elengedett. Hát akkor meg?

-Hát, tudom, hogy azért ő is jobban örülne, ha időben hazaérnék.

 

Elkezdődik tehát a leválási folyamat az addig biztosnak hitt Társaságról.

A Társaság és minden más időtöltés csak addig volt fontos, amíg Ő nem volt. Rajta kívül minden más csak pótcselekvés volt - eszköz arra, hogy feledtesse az egyedüllétet és az állandó sóvárgást Valaki iránt.

Elsorvad az ÉN, és kialakul a MI. Egyedül már nem lehet csinálni, nem lehet szeretni semmit.

-A Beussal nem nagyon járunk el már sehova, nem szeretjük a füstös-zajos helyeket. Meg is beszéltük, hogy többet nem megyünk a Klószterbe, túl messze van nekünk, nem szeretünk sokat bumlizni. Meg elég lassú a Margitka néni.

Inkább veszünk itthonra egy üveg vörösbort, főzünk egy jó kis spagettit al dente, gyertyát gyújtunk, közben Enigmát, Deep Forestet, Enyát hallgatunk, jól megvagyunk.

 

Az addigi, egynemű társaságokat így eséllyel kezdik el kerülni, és vagy felváltják őket modoroskodó fiatal párokra és egymás családjára, vagy inkább a kettesben maradást választják.

Kezdetét veszik a közös bevásárlások, otthoni főzőcskézések, étterembe járások, lustálkodások, a másik rossz étkezési, nassolási szokásainak átvétele, és ezek  együttes folyományaként az együtthízás.

Bár sokáig annyira összehangolódik kettejük stílusa, hogy ezt kifelé egyre több módszerrel próbálják mutatni: medál a másik monogramjával, összeöltözés, extrém esetekben a két testre igazságosan kettéosztott szépségtetoválás -  de aztán ketten úgy összezárnak minden külső hatás elől - egymást védve - hogy az évek során egyre igénytelenebbé válnak a másik és maguk külsejével is szemben. Egyrészt úgy vannak vele, hogy "így is szereti őt a másik", másrészt pedig ezzel is elejét vehetik bármilyen szerelemféltésnek. A csúnya kedvest talán nem irigyli tőlünk senki.

Jöhet hát a házasság már hurkákkal, sörhassal, jöhetnek a gyerekek... és persze mondhatnánk, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak, de egy idő múlva  csak rájön valamelyikük, hogy "alig éltek".

Az pedig az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent.

104 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.09. 07:45:24

Felütésnek 100%-os, de igényel még néi utómunkát.:)

Ver Sacrum 2009.11.09. 08:19:08

Érzek némi érintettséget, Tibi. Csak nem Nyelvész Józsinak készülnek bekötni a fejét?

Tökös Veréb 2009.11.09. 09:15:02

ez a becsicskulás téma sajnos igen jellemző.

greggrant 2009.11.09. 09:15:10

ámen, brádör! :)
Persze az ilyen párocskák nem csak a barátok, de a szülők elől is eltűnnek - és ha mégis társaságba mennének, akkor életbe lép a Modoros fiatal párok c. poszt 'Társaság' bekezdése. Ha pedig valami csoda folytán nem párokkal keverednének, akkor pedig lehetetlen csak egyikükkel beszélgetésbe elegyedni, mert folyton egymás mellett vannak.

Lenry 2009.11.09. 09:23:33

magamra ismertem... ez most jó vagy rossz? :)

Lenry 2009.11.09. 09:29:38

mondjuk én előtte egy kocka voltam, aki nem járt el sehova, most egy kocka vagyok, aki időnként eljár valahova, és nője is van (tudom, hígul a szakma)
azt hiszem most jobb...

függetlenül ettől a post akkor is igaz rám

irdesmond 2009.11.09. 09:36:09

Egy idő után az ilyen párok más hasonló párokkal járnak össze, szerintem ez természetes.

A baj ott szokott kezdődni, ha a pár egyik tagjának nincs saját baráti köre, nincs saját kedvtelése, de ha van, hát az sem probléma mentes.

Többnyire egy pasi is csak addig érzi jól magát a haveri körben, ha tudja, hogy a párja otthon várja, de ha míg ó sörözik a cimbikkel, de ha a bartánő meg a barátnőivel bulizik valahol, már is nem olyan jó ízű az a sör.

Egy nőnek a társadalom nem tolerálja, ha a saját életét akarná élni ugy, hogy esetleg családja van.

Én régebben túrázni jártam, no meg kedvtelésből egy főiskolára (a szak volt a hobbim, érdekelt a téma csak úgy). - Én nem hagynám ott a gyerekeimet vasárnaponként, nekem első a család,a férjem. - állandóan ez ment, néha már úgy éreztem, magam,mint egytitkos életet élő kurva, aki pofátlanul a saját kielégülését kergeti.)

Ha társaságba mentem,én szivesen elvittem magammal a férjemet, de ha a férjemmel terveztem közös programot akkor is szivesen vontam be unatkozó barátnőket. (nem valószínű hogy egy kiránduláson fogok szexuális életet élni, tehát nem zavar ha más is ott van).

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 09:51:27

Kedves Blogolvasók!

Én aztán kinetikai érdeklődésem nem adnám fel senki emberlányáért, de nem ám. Mondjuk momentán kevés időt tudok kedvesemmel tölteni, aki kényszergyógykezelését tölti az Országos Hülye Intézetben. Szóval a begubózás veszélye nem fenyeget momentán, így nyugodtan túrázhatom a Mátrában Joshsal és Bandival.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

nadivereb 2009.11.09. 09:54:04

Ú, ne is mondjátok. Ismerős.

-Bocsi srácok, nem megyek a gólyabálra, mert tudjátok, a Gyöngyi külsős, és nem kérhetem, hogy vegyen olyan drága jegyet... (ki kérte, hogy kérd meg?)
-Ú, bocs, hogy nem válaszoltam, nem megyek meccsre, mert hosszúhétvégén (!) vagyok a párommal (!!) a Zemplénben, egy szuper kis faluban (!!!)
-(minimum ötödik időpontegyeztetés: ) Na jó, megnézhetjük a Rambo Makes the Alien and the Predator Die Hard 4-et, de ugye hozhatom a Gyöngyit is? Tudjátok, már megbeszéltünk egy mozit és nem szeretném (=nem merem) lemondani...

mici˙ 2009.11.09. 10:07:20

ebben az egymáson lógásban az a baj, hogy eleinte még talán természetes igénynek is nevezhető, de amint felszáll a köd és már nem csak nyuszikára és mackókára kíváncsiak, de már nem igazán tudják újra felvenni a kapcsolatot a barátaikkal. tehát két okból is frusztráltak lesznek és egymást okolják az egyhangú életükért. no, ekkor kezdik megutálni egymást.

ami még kiakasztó, hogy az ilyenekkel nem lehet programot megbeszélni. ha holnap lenne a program, akkor az a baj, hogy nem szóltunk időben, ha viszont két hét múlva, akkor mindig ugyanaz a válasz: még nem tudja hogy ráér-e akkor!!

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 10:16:15

@ifj. Farkas Gyula: Gyuszikám, te most szivatsz minket, bazze?
@Lenry: rossz
@Frengi: nálam hasonló a helyzet. 6 éve vagyok együtt az asszonnyal, most várjuk az első gyereket. Én ugyanúgy el-el járok a haverokkal bulizni, és ő is rendszeresen találkozik a barátnőivel, vannak közös programjaik. persze van otthoni punnyadás is, de begubózni abszolút nem fogunk. Az egyenlő az agyhalállal. Egyébként sajnálattal megállapítható, hogy ez utóbbi a gyakoribb eset.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.11.09. 10:18:21

Gyakori, hogy a párocska az erősen domináns fél hatására külföldön (Írország, Anglia, esetleg Finnország) próbál szerencsét. Vagy ott tudja csak elképzelni KÖZÖS életüket!
Itt jön a képbe az itthon szar, külföldön minden jó efektus... De ez már egy másik történet.
:-)))

manonlescault 2009.11.09. 10:19:20

Nem értem, a bandában ott nem vész el az ÉN, az nem MI, vagy mi van?

De nekem a jó barátokkal is az volt a bajom, hogy milyen beteges már eza kapcsolat hatuk közt, nincs ezeknek saját élete? ! (Volt is egy olyan rész, ahol Phoebe összejön egy pszichológussal, és az kiosztja őket, aztán persze ejtve lett. :)))

Valamilyen szinten szerintem normális egy kapcsolat elején a befelé fordulás, na a közös igénytelenség a későbbiekben már nem.

Sajnos a cikkben leírt helyzet, és a harmincX évesen tizenötként viselkedő egyedülállóan modoros példányok közt elég vékony átmeneti sáv van.

Meg az jutott még eszembe, hogy tényleg nem mindegy, mindezt hány évesen adják elő. Húszévesen röhejes, negyven évesen meg érthető, hogy örülnek, hogy végre találtak valakit.

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 10:26:29

@mici˙: a saját tapasztalatom egyébként az, hogy általában a krapekok azok, akik fülük-farkuk behúzzák és kuksolnak anyu mellett a kégliben. Sőt meg merem kockáztani, hogy elsősorban azok ilyenek, akik korábban sem igazán voltak bulizós fajták és az adott hölgyike életük első, esetleg második komoly kapcsolata (értem ezalatt a dolog szexuális részét is).

Volt egy nagyon jó, gyerekkori barátom. Tizenéves koromban non-stop együtt buliztunk. Évekkel ezelőtt összehoztam egy épp akkor szingli ismerős csajjal. 3 randi után össze is jöttek, utána a haversrác felszívódott. 2-3 alkalommal próbáltuk hívni ide-oda, de mindíg kifogást talált. Azóta nem beszéltünk. Ennek 5 éve.:)

nadivereb 2009.11.09. 10:26:55

@manonlescault: Az érthető, hogy örülnek, de az szánalmas, hogyha onnantól kezdve CSAK annak örülnek. És nem, én még nem hallottam, hogy valaki egy baráti társasággal kapcsolatban elkövesse azt, amit párban oly sokan: T/1-ban kezd beszélni E/1-es dolgokról.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.11.09. 10:52:27

Impozáns poszt! Már az első mondat is üt, amiben benne van az egész folyamat :) Pazar.
"Dehogyis, ő mondta, hogy jöhetek nyugodtan, maradjak, ameddig jólesik." - Ezt a "menjél nyugodtan"-mondatot a kizárólagosan párkapcsolatban élő nők (=nincs az életüknek más értelme) olyan hangsúllyal képesek mondani, hogy a férfinak több kedve legyen leugrani a Szabadság hídról, mint ezek után a haverokkal bárhová elmenni. A nő nem talál magának programot, mert 100 %-ban a férfira épít minden szempontból, és ha neki rossz, legyen a férfinak is az. Az elsárkányosodás kezdő lépéseihez tartoznak ezek a dolgok :) Aztán később az is baj, ha a férfi be- vagy visszajelöl valamilyen nőt iwiwen, ha női telefonszámok vannak a mobiljában, és ha buliban, kocsmában szóba áll nőkkel (ahová ha elmennek, csakis együtt mennek el => mint a kisvárosi barátnős posztban).

bekbórd! 2009.11.09. 10:53:08

Így párban már egész élvetetesek a családi programok is. A (náluk) idősebb rokonok kezdik őket "emberszámba" venni, vagyis már nem gyerekként kezelik az unokaöccsöt/húgot, miután bemutatta jövendőbelijét. Van közös téma: esküvő, családalapítás, építkezés. A pár nagyon élvezi, hogy komoly dolgokról lehet beszélgetni családi körben, és a haverok idétlenkedését kicsit már úgyis szégyellték a barát/-nő előtt.
-Mostanában falun nézegetünk telkeket. Sokkal olcsóbb, mint itt bent, és kocsival 15 perc alatt ott vagyunk a munkahelyen. Kicsit előbb indulok, akkor Ági is beér, sőt, ha lesz egy trónörökös, őt is ki tudom tenni az ovinál, isinél.
-Húha, és mikor jön az a trónörökös? Le vagyok maradva valamiről ;-) ?

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 11:05:24

Kedves @Blackrock: !

Dehogy viccelek, az én elveim sziklaszilárdak! Első a botanika, második a szittyó, csak utána jöhetnek Éva lányai!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Ernoke 2009.11.09. 11:07:56

az a férfi, akinek egy nő mondja meg, h meddig maradhat, hová mehet, stb., egyáltalán akinek _engedélyt kell kérnie_, h társaságba menjen, az meg is érdemli. meghát igazából férfinak sem nevezhető.:D

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 11:16:07

@ifj. Farkas Gyula: Éva lányai...bazz. Ultimate modorosság.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.11.09. 11:36:21

Amióta együtt vagyunk a férjemmel, azóta sokkal többet/jobban/gyakrabban mozdulunk ki otthonról, mint a korábbi években együttvéve. (Ő egészen biztosan, de gyanítom, hogy én is.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.11.09. 11:41:50

@HRita:

" "Dehogyis, ő mondta, hogy jöhetek nyugodtan, maradjak, ameddig jólesik." - Ezt a "menjél nyugodtan"-mondatot a kizárólagosan párkapcsolatban élő nők (=nincs az életüknek más értelme) olyan hangsúllyal képesek mondani, hogy a férfinak több kedve legyen leugrani a Szabadság hídról, mint ezek után a haverokkal bárhová elmenni. A nő nem talál magának programot, mert 100 %-ban a férfira épít minden szempontból, és ha neki rossz, legyen a férfinak is az. Az elsárkányosodás kezdő lépéseihez tartoznak ezek a dolgok :) "

Azért nehogy már úgy állítsuk be, hogy a férfi papuccsá válásáért kizárólag a nő legyen a felelős... Egy normális (férfias) férfi eleve nem is hagyja, hogy az asszonyka rátelepedjen, és szívja a vérét. A férjemnek például sose tudnám megtiltani, hogy elmenjen bulizni, egyszerűen azért, mert ő nem az a fajta, akinek csak úgy bárki bármit megtilthat.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.11.09. 11:51:40

@HRita:

Jaj, nehogy már kizárólag a nőket tegyük felelőssé a faszi bepapucsulásáért... Szerintem egy normális férfi eleve nem csicskul be, hanem idejében leállítja a csaj rátelepedési kísérleteit.

A szolga típuson kívül a másik jellemző pasitípus a passzív-agresszív típus, aki ugyan fél nyíltan szembeszállni a házisárkánnyal, viszont igyekszik minden közös projektet szabotálni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.09. 11:52:37

@hatja: @El Topo (Sgt. Elias): karc-karc - de akkor kezdjétek is el kibontani :D

@Ver Sacrum: na pont rá ne is gondoltam, de most, ahogy mondod...

@Sz.Lacc: na a közös külföldremenésbe gyakran belerondít valami egzotikus hősszerelmes, láttam már ilyet :-))

Zorita 2009.11.09. 12:07:52

@HRita: azért az első mondat annyira még nem üt

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.11.09. 12:10:43

@Ön: A posztban leírt pároknál ha nem is kizárólagos, de szerintem sokkal nagyobb a nő felelőssége. És nem úgy működik, hogy az ilyen típusú nő a második randin azt mondja, hogy nehari Putyikám, de jobb lenne elfelejteni a haverokat. Mert akkor persze, hogy egyből viszon'látás a nőnek. Ahogy én tapasztalom, ez olyasmi lehet, mint az az elcsépelt békás sztori, hogy ha forró vízbe rakod a békát, egyből kiugrik, de ha lassan melegíted alatta a vizet, megfő... Laposkúszásban, okosba' taktikázik a ketten a világ ellen-nő, és mire észreveszi magát a férfi, már mindketten méhecskés pizsiben alszanak.

noirp 2009.11.09. 12:18:10

@scsaba1: zene, zene...
Na, a Popslágerek gregorián stílusban, szvsz büntetendő.
Ha meg Vangelist hallgatnak, akkor csak az 1492 és a rákövetkező könnyes-flitteres-üstdobos _ópuszok_jöhetnek szóba. búúúúhö...
[Megj.: vannak ám neki bőven jobb dolgai is, a 70-80-as évekből, szal amikor még nem slágerszerző volt, csak úgy zenész]
Esetleg az 1492 Kovács Kati-féle feldolgozása.
Vagy valamilyen "ezoterikus" zene, olyan relaxálós. "Erdő", "Virágos rét", "Észak-amerikai indiánok", "Pétfürdő, karbamid-II üzemegység", "A tenger".

manonlescault 2009.11.09. 12:23:46

Nadivereb, nem nem normális hogy csak annak örülnek, persze, de ilyenkor az ember hajlamosabb nagyobb áldozatokat hozni, ha úgy néz ki, működni fog a dolog. (Ismerős példája).

A többesszámot tényleg ritkán használják baráti társaságokban, és? Ettől még nem egy olyan embert ismerek, aki azért van egyedül, mert a haveroknak/barátnőknek egyik jelölt sem volt szimpi.

Meg a tipikus, azért nem csinálok/csinálok valamit, mert "mit szólnak majd a haverok." (Ez gyakran nem is tudatos) Szóval az ÉN elvesztésének (vagy soha meg nem találásának) nem a párkapcsolat az egyetlen lehetséges módja.

Nem akarom én az ilyen párokat védeni, nekem is vannak hasonló, baromira idegesítő ismerőseim, de azért nem annyira egyszerű ez.
Mert ha marhára a barátaimtól függök, akkor sem lesz saját életem, és ha túlzotta a páromtól, akkor sem.

Vagy van egyáltalán olyan, hogy "saját" élet? Mi az?

Na jó, befejeztem, mert kezdek elszállni. :)))

manonlescault 2009.11.09. 12:28:11

Egyébként vicces, de eleinte a pasim volt inkább ilyen, hülyén nézett ki, hogy még én akartam küldözgetni. Mondjuk egyedül azóta is ritkán jár el, többnyire együtt.
De én nem zavartatom magam, nekem kell néha egy kis egyedüllét, eddig még nem szólt, hogy zavarná. :P

IndaMuncher 2009.11.09. 12:30:55

@manonlescault: Miért érzem úgy, hogy az az egyedüllét sem klasszikus értelemben vett egyedüllét nálad?

manonlescault 2009.11.09. 12:43:54

@F.house: Az egyedüllétet itt most inkább (a párunktól való) különlétként használtam. Jelenthet konkrét egyedüllétet, de barátokkal való együttlétet is. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.09. 12:45:14

@HRita:

Ott a pont!
A férfiembernek sem egyből csavarják le a tökeit. Egyszerre mindig csak egy negyedet tekernek rajta.

Zorita 2009.11.09. 12:46:56

@manonlescault: 10:19-re: na igen, mindenki rettegve reméli, hogy az arany középúthoz tartozik

virágelvtárs 2009.11.09. 12:49:29

Most kivételesen nem kiegészítek, bár ami eszembejutott, megírtam a Maccs-nál.
Én majdnem 5 évet boldogan kettenavilágelleneztem, felhőtlenül, majd egy nap egyszercsak megkattantam, és elhúztam egyedül Nagyonmesszire, azóta sem mentem haza, csak látogatóba.
Szóval kurvára odakell figyelni srácok. Na.

irdesmond 2009.11.09. 12:49:31

Én anya vagyok, és néha (1évben 1x fél napot) szeretnék a gyerekemmel lenni, vagy mind a 3-mal egyszerre, vagy külön külön a csatolt részek nélkül, de nem lehet, mert még egy délutánra sem tudnak a csajok más programot csinálni maguknak, nekem mindig ahhoz kell igazodnom, hogy milyen program van a lány szüleinél, mert ha a keresztgyerekének farsang van az ovodában, akkor egy ezért le kell mondani egy családi vacsorát.

Egyszer azt mondta a fiam, hogy nem tud jönni, mert az anyósának születésnapja van, hát jó osszátok meg magatokat, te gyere ide, Lola meg menyjen a mamájához, és mindenki jól jár, na úgy nézett rám mint egy véres rongyra, hogy akkor ő most egyedül utazzon? Csak tudnám mi a faszt csinált azalatt a 25 év alatt amig a fiam nem fogta a kezét?

(miért nem tudom én itt dőlttel szedni ha hülyeséget írok?)

cd-r 2009.11.09. 12:54:13

okés ez a poszt, de értitek nem élheti mindenki a _szinglik szabad életét_, akkor nem lenne népszaporulat :D

jaj de hány ilyen becsicskult ex-haverom van :(
viszont mindegyik totál elvan így, nem tűnnek boldogtalannak.

csak aztán nehogy az itt teleszájjal agitáló szinglik is becsicskuljanak pár év múlva, mikor elkezd ketyegni a biológiai óra_ és még mindíg sehol senki a láthatáron. ;)+

nagyaron86 2009.11.09. 12:58:21

zenékhez még jöhet Kegye János a pánsípos is...
plusz:
-este sör?
-nem lehet, Zsuzsinak rajzolnia kell...
-téged?
-nem.

IndaMuncher 2009.11.09. 12:59:47

@manonlescault: Nem pont erre utaltam, de mindegy.

manonlescault 2009.11.09. 13:01:03

@Frengi:
Ne haragudj, de nekem erről az jut eszembe, amikor a volt pasim mindig engem/családomat hozzott fel "alibinek", mert nem volt kedve annyiszor meglátogatni az anyját, ahányszor az szerette volna.
Szegény nagymamám életében nem volt még annyit beteg, mint az alatt a másfél év alatt. :P

Biztos, hogy a gyerekeid is annyira akarják ezeket a programokat? Úgy értem, akkor biztos találnának időt rá.

Zorita 2009.11.09. 13:03:59

@Frengi: :DD ez az. és látod, ez a nagy rejtély, miért hagyja magát az a sok jófej fickó?? :D

Zorita 2009.11.09. 13:07:05

@ifj. Farkas Gyula: egyébiránt, nincs az a bombázó, aki egy gyenge pillanatodban kibillentene a szabadon alkotó, független férfi státuszából?

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.11.09. 13:12:45

@Modor Tibi: vagy eppen a parocska egyik tagja megy kulfoldre egy egzotikus hosszerelmes miatt ;)

lr 2009.11.09. 13:24:48

Üt a post és a kommentek is.

@bekbórd: ez fájt. Szinte hallom a az önnön frissen felismert zsenialitása felett érzett gyermeki öröm leplezésére tett gyengécske kísérlet hangsúlyát a mondatokban.

nadivereb 2009.11.09. 13:30:13

@Zzz_: Ugyan már, ifj. Farkas Gyulát legfeljebb egy gyönyörű Geiger-Müller-számláló zökkenthetné ki, egy csokor szittyóval a kezében.

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 13:36:38

@Frengi: sajnos az már a vég kezdete, amikor a csaj az "anyósa" ellen kezd dolgozni és elkezdi kisajátítani magának a srácot. Az ilyennek sosincs jó vége...
Én biztos reptetném az asszonyt egy ilyen beszólásért. Nálam a szülők szentek és sérthetetlenek, akkor megyek hozzájuk, amikor akarok/akarják. Igaz ez természetesen a nőm családjával kapcsolatban.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.09. 13:44:09

Ja, volt egy csajom, akinek ha megpendítettem, hogy valahova nélküle mennék, akkor mondta, hogy jó, de akkor ő is megy addig valahova, mégsem várhatom tőle, hogy otthon unatkozzon. De ezt olyan hangsúllyal tudta mondani, hogy kurvára értettem a szóból...

surranómacska 2009.11.09. 14:25:16

@Blackrock: nekem ismerősebb, mikor drága "anyuka" kezd el dolgozni a menye ellen, hogy kisajátítsa a pici fiát... nehogy már egy ilyen senkiházi "ribancé" legyen :)) Én ettől megyek a falnak. Meg persze mikor mindehhez egy anyucipicifia társul, aki ki sem tud állni magáért, és a nője szopja meg mindenképpen. Na én az ilyen pasit röptetném (és röptettem is). Szomorú.

GAbica 2009.11.09. 14:25:48

Számomra mindig természetes volt, hogyha a másik szeretne külön programot , menjen. Csak tudjam, meddig ne aggódjak érte, de miért akarnám én korlátozni?
Viszont fordított esetekről én is tudnék mesélni.

Zorita 2009.11.09. 14:26:17

@nadivereb: @Blackrock: most lehet, hogy ezzel fojtjátok belé a szót, olyan ritkán teszi tiszteletét eme becses helyen

Mitya Ivanov 2009.11.09. 14:30:05

a gyermeki lélekkel rendelkező férfiak azok, akiket be lehet vonni az ilyen ketten a világ ellen típusú játékba. Az ilyen férfiak agyműködése olyan, hogy van egy alapállapotuk, amely a következő: ha nem teszek a feleségem/barátnőm kedvére, vagy ellentmondok neki, akkor el fog hagyni, és én kiesek ebből a jó kis meleg családi fészekből, aztán jaj lesz nekem. Ennek tényleg rossz lesz a vége, szóltam is a haveroknak, hogy cibáljanak el meccsre, meg garázsbuliba. Mert azt már világos, hogy az asszony szerencsére nem összetartozás demonstráló és meccsrejáró és_ezzel áldozatot hozó nő (lásd HRitablog). És ha most egy bulizós este, vagy meccs után durci is van, később sokkal jobb lesz.

sorica123 (törölt) 2009.11.09. 15:08:05

@El Topo (Sgt. Elias): na de akkor miért nem ment ő is valahova, frankón? Ki tiltotta meg neki? Neked is lehet külön programod, meg neki is. Az ilyen célozgatós, nulla saját élettel rendelkező, viszont ezt valahol sejtő és ezért irányításkattant asszonyemberektől a falnak lehet futni... értem saját élet alatt azt, hogy nem csak játszma-panelekből épít valaki, hanem tud csak úgy lenni. És pl békén hagyni a másikat, ha annak pont arra van szüksége.

Kisandie 2009.11.09. 15:08:27

En ismertem olyan not is aki mar akkor elkezdett dolgozni a 'kiszemeltjen' amikor meg messze voltak attol hogy egyutt jarjanak. Ezt szepen modszeresen felepitett kisajatito technikaval csinalta: a MI, MI KETTEN, KETTEN EGYUTT en-kepet kezdte el adagolni eloszor kisebb majd nagyobb lepesekben es mire a pasi eszbe kapott, o mint egyedulallo leny, szemelyiseg mar nem letezett mert mar mindenki ugy tekintett rajuk mint egy parra. Peldaul, eloszor csak egy artatlanul felajanlott 'hazaviszlek kocsival ceges rendezveny utan'-bol mar rendeszeres hozlak-viszlek lett. A csaj a megfeleloen pletykas kollegaknak ejtett el szigoruan bizalmas kozleseket hogy oh a Gabor mindig jon ertem, megvar, elvisz, stb stb. Majd a lany iwiw profiljara kerultek fel fotok amin ketten egyutt lathatok az aldozattal, termeszetesen jo kis ketertelmu kepalairasokkal: pl. Akivel a legjobb csapat vagyunk, Aki mindig tudja hogyan vedelmezzen stb stb. A lany iwiw barati kore pedig strategikusan osszevalogatott kollegakbol allt hogy termeszetesen mindenki meglassa veletlenul a kepeket.
Es ez igy ment egy teljes evig, mikozben a srac szepen lassan, modszeresen be lett halozva a szo szoros ertelmeben. Ket evi egyutt jaras utan a lany strategiaja a lanykeres, gyuru, eskuvore iranyul.

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 15:16:10

@surranómacska: igen, van ilyen is, olyan is.
@Mitya Ivanov: abszolút így van. elsősorban olyan palik dőlnek be ilyennek, akik semmilyen, vagy egészen minimális tapasztalattal rendelkeznek nőügyekben. ennél ha lehet, még egy fokkal rosszabb, amikor a nő a puncival zsarolja emberünket. na, az a totális vég.

Kisandie 2009.11.09. 15:16:59

@Blackrock: vagy amikor a no egy veletlen, nem tervezett gyerekkel zsarolja a pasit.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 15:17:01

@Zzz_: Kedves Kommentelő!

Tény, hogy igen vonzó tud lenni egy gyönyörű Geiger--Müller-számláló, de ezerszer elmondottam volt, hogy nem vagyok kockafejű. Éppen ezért írom immáron másodszor, hogy már régóta nem vagyok facér férfi, ugyanis nemrégiben eljegyeztem a kedvesem, akit a József Nádor Műszaki Egyetemen ismertem meg négy boldog évvel ezelőtt. Sajnos most távkapcsolatban élünk kedvesem sajnálatos betegsége miatt, de én bízom felépülésében.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 15:18:01

Persze működik a dolog fordítva is, amikor a krapek "kasztlizza be" a nőjét. sajnos ilyenkor az esetek többségében már az pofon-faktor is bejátszik...

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 15:19:55

@ifj. Farkas Gyula: Gyuszikám, de azért az igazi szerelem a kinetika! Igaz-e?

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 15:21:01

@Kisandie: és ez kb. 90%-ban nem jön be nekik.

Mitya Ivanov 2009.11.09. 15:27:26

@ifj. Farkas Gyula: mi itt mindannyian bízunk a felépülésében és jobbulást kívánunk neki.

Zorita 2009.11.09. 15:31:06

@ifj. Farkas Gyula: bocsáss meg, ismertem szerelmi életed szövevényes múltját, csak még mindig nehezen realizálom / letaglóz végtelen odaadásod a kedvesed iránt. sok boldogságot!

nadivereb 2009.11.09. 15:36:17

@ifj. Farkas Gyula: Senki nem mondta, hogy kockafejű lenne a (dőltbetűt tessék ideképzelni) Tisztelt Kollega. Hiszen ki is tudna ellenállni egy Geiger-Müller-számlálónak, szittyóval súlyosbítva?

Erzsebet 2009.11.09. 15:37:50

Valamikor ez természetes volt, hogy akinek már komoly kapcsolata volt megszűntek a régi barátai. Az én régi legjobb barátnőm nemsokkal az érettségi után férjhez ment. Egy kis nyiszlett gazdag pasi vette el a falu legszebb lányát. Mi négy évig a legjobb barátnők voltunk. Egyszer a születésnapjára utaztam ki, meg volt beszélve. Ő akkor moziba készült az urával. A pasi finoman lepattintott. Kiderült, hogy már őhozzá tartozik. Szüleitől, rokonaitól is elszeparálta. Rém féltékeny volt, egy munkahelyen is kellett dolgozniuk.. Katinak semmi önálló élete nem volt. Most unatkozhatnak. Gyerekeik felnőttek, kirepültek. Nem messze laknak tőlem, nem tudom, mi van most velük. Két éve találkoztunk az utcán. Nem tudom, fel ismert-e, nem üdvözöltük egymást. Fiammal is találkozott, de ne érdeklődött felőlem. Az exférjem az ő unokabátyja volt.

Zorita 2009.11.09. 15:45:54

@Erzsebet: igaz, én is elgondolkodtam már azon, az hogy lehet, hogy anyám aztán tényleg nem panaszkodhatott a fiatalkorára (buli, barátok, utazás (!_még a szociban is_!), és azokból az emberekből nem maradt jóformán senki. 5 évente 1x telefon: boldog karácsonyt! azt ennyi. Úgyhogy gyanítom, az én generációmmal sem lesz másként, csak még ki vagyunk akadva azon, hogy hamarosan nem úgy mennek majd a dolgok, ahogy eddig :)

Ernoke 2009.11.09. 15:48:52

én 2 ilyen párt ismerek. az egyik haverom elvileg legjobb barátja az egyik "áldozat", sajnos a srácot a nő nem kedveli, ezért valószínűleg az áldozat tiltva van tőle. rendszeresek lettek a "figyelj, kb. 2 perc múlva fogok hazaérni, _addig még tudunk beszélni_" -dolgok (-> otthon az áldozatot már nem lehet hívni, mert ki van kapcsolva). az "áldozat' ráadásul megbízhatatlan lett, volt olyan, h haveromnak nagyon nagy szüksége lett volna pusztán arra, h a srác legyen bekapcsolva késő estig. megígérte, de mikor szükség lett volna rá, nem volt. a haverom elég kitartó volt, mivel mégiscsak gyerekkori barátságról volt szó, de egy legutóbbi rohadékság után azt mondta, h ő az életben nem fogja többet keresni. jobban is teszi.

a másik sajnos már házaspár, és jön a gyerek is.:( a csaj hisztérikus és elviselhetetlen, ha társaságban a srác _bármennyire_ is jól érzi magát (nevet, stb.) ilyenkor bőgni kezd, h "be vagy rúgva, azonnal menjünk innen, ez szörnyű". egyáltalán az ritka, h elengedi társaságba, mert ő nem szeret járni, a srác egyedül meg nem mehet. kibaszott buta, semmi érdeklődése nincs, ráadásul ronda és még házimunkát sem végez, főzni se tud... semmire nem jó tehát. teljesen érthetetlen, hogy tudta ennyire megfogni ezt a gyereket, de tény, h sikerült neki. szerencsére a srác baráti társasága kitartó, és rendszeresen próbákoznak elhívni ide-oda, néha sikerül is. de ennek se lesz jó vége, a srácból vagy zombi lesz, vagy a gyerek pár éves kora körül meg fogja azt unni, h csak ő végzi a házimunkát és a gyereknevelést is (sokba le merném fogadni, h nem ez a hülye picsa fog felkelni a babához éjjel), és lelép.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 15:49:40

Kedves kommentelő @nadivereb: @Zzz_: @Mitya Ivanov !

Úgy érzem, értitek a dörgést! Azok a csodás Geiger - Müller számlálók. Ha csak rájuk gondolok, végigfut rajtam a borzongás. Kedvesemmel igen sok romantikus estét töltöttünk el ezen számlálók társaságában. Sajnálom, hogy Skolasztika ilyen cudarul van, átadom neki a jókívánságaitokat, amint tudom. Ha minden jól megy, már olyankor láthatom, amikor a kényszerzubbony helyett láncra verik a dokik az Országos Hülye Intézetben.

Üdv:
ifj. Farkas Gyula

Ernoke 2009.11.09. 15:52:50

@Zzz_: ez nem természetes a szüleink generációjánál sem... csak voltak, akik naivak voltak v nem elég előrelátóak, és nem figyeltek a barátok megtartására. most meg ugye a házastárssal sok közös dolog nem maradt, a gyerekekkel sem kell már törődni... nagyon boldogtalanok tehát, mert most ütötte meg őket az, h semmit nem tudnak elmondani senkinek, és senkivel nem tudnak sehová elmenni (pedig pont most lehetne már). elrettentő példának mondjuk jók.

Erzsebet 2009.11.09. 15:54:29

@Zzz: Ez tényleg így volt. 80-as évek elején minden napra jutott valami program. Ápoltuk a gimis barátságokat, leveleztünk, belvárosi munkahelyemre mindig bejöttek meglátogatni. Most már csak a család maradt.

Zorita 2009.11.09. 15:55:40

@ifj. Farkas Gyula: és akkor már elviheted sétáltatni?

Erzsebet 2009.11.09. 16:03:10

@Ernoke: Egy helyes srác ismerősöm is egy hasonlót vett el. Az vonzotta, hogy diplomás tanárnő, ő csak egy műszerész. A srác lakásában laktak. A csaj egy nagy tunya, trampli volt. Terhességeit végig feküdte. Minden házimunkát a férfi végzett. vasalástól, a felmosásig. Mondanom sem kell, hogy a csecsemő gondozáshoz is jobban értett. A kisgyerekekhez állandóra bébiszittert kellett fogadni, mert az anya egyetemre járt. A nő nem volt egészséges, beteg gyerekeket hozott a világra, egy gyerekük halva is született.

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 16:12:27

@ifj. Farkas Gyula: tudom, hogy indiszkrét kérdés, de Skola (ugye nem baj, ha ilyetén módon becézem) érti-e a dolgát amúgy "nőiesen"? Ha érted, hogy mondom...

Ernoke 2009.11.09. 16:14:31

@Erzsebet: ez szomorú. egyébként az általam elsőnek említett csaj is hasznavehetetlen, emlékszem, mikor évekkel ezelőtt elhívta magához a srácot (nemrég ismerkedtek meg akkor), és főzött neki... nagy büszkén meg is osztotta velem, h mennyire jófej ettől (aminek egyébként természetesnek kéne lennie).:D másnap pedig, mikor nála voltam, láttam, h milánóit főzött - instant poros szósszal...!!!:D

Blackrock (törölt) 2009.11.09. 16:17:00

@Erzsebet: nekem kb. 15 éve ugyanaz a baráti köröm (volt 1-2 új belépő és kilépő is). Mára javarészt mindannyian családos emberek vagyunk, de 2 hetente azért összegyűlűnk egy kis piálásra, meg néhanap elnézünk a nagy, büdös pesti éjszakába is. Ezek pl. stabil pontok az életemben.

irdesmond 2009.11.09. 16:42:13

@manonlescault: nagyon ritkán vagyok otthon, ilyenkor többnyire egy - az általuk kiválasztott étterembe megyünk, bár én szivesen ennék olyan helyen ahol a pincér hozza a kockás abroszra a rántott húst. - és nem a divatos belvárosi pizzériában feszengenék a magas székeken, de hát egy anya mit meg nem tesz a gyermekéért.

Az én igényem csupán anyyi lenne, hogy a gyerekemmel néha csak úgy kettesben egy órát elbeszélgessek, valhol egy sör vagy egy kévé mellett, évente legalább 1x 1órát, ugy hogy nem a monitoron látom.

Megjegyzem ha pénz kell, akkor azonnal eszükbe jut a mama telefonszáma, még a reptére is kijönnek elém.

dzsíni 2009.11.09. 16:52:49

@Erzsebet:

Jaj egyszer mondaná valaki egy pasira, hogy lusta vagy tunya, mert nem takarít és még a gyerekhez se kel fel éjjel! Nem mintha az normális lenne, hogy mindent a férfi csinál, de én már pl. dobtam ki pasit azért mert úgy gondolta, hogy én fogom takarítani a fürdőszobáját pusztán azért mert járunk.

nyílméregbéka 2009.11.09. 17:01:58

Én több ilyen párt ismerek. A normálisabbja családalapítás után is eljár a heti / havi /negyedéves összeröffenésre, ezt max. a gyerekek számának növekedése befolyásolja.
De van olyan a bandában, aki összejött egy csajjal, fél év múlva hipphopp befigyelt a baba, esküvő, duplaműszak, gálya, asszony otthon gyerekkel; aztán most meg már két éve nem látta senki a srácot, mintha a föld nyelte volna el :-(

Viszont megfigyeltem, hogy amint válságba kerül A Kapcsolat, neadjisten: válófélben vannak a párok, rögtön eszükbe jut a régi barátok telefonszáma, és jön a "jaj, de régi barátok vagyunk ,csakhát elsodort bennünket az élet egymástól". Holott pedig nem is, csak a Sanyival / Marissal kellett otthon lenni, de most, hogy a Sanyi kicuccolt és elköltözött ahhoz a kurvához, neki már nincs kinek elmesélni a napját este, ergo nem volt más választása, mint előszedni a nyocl évvel ezelőtti telefonregiszterét.

(cinikus volt, tudom, de ha nem éltem volna át 4-5ször ilyesmit, nem írnám).

Ernoke 2009.11.09. 17:02:43

@dzsíni: egy pasitól is elvárható, h ne legyen rendetlen, meg ne szolgáltassa ki magát, de ez akkor sem elsősorban az ő dolga. plusz, a gyerek mellett ő még dolgozik is, tehát a kismamának azért több lehetősége van alkalmazkodni az éjjeli felkelésekhez, mint neki. nem véletlenül alakultak ki úgy a szerepek, ahogy...:)

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.11.09. 17:03:43

@El Topo (Sgt. Elias): ez annyira alap pedig :).
En is be szoktam vetni, de nem is az! Ha tenyleg komolyan gondolom, hogy akkor addig en is elmennek valahova, miert van az, hogy a pasi egybol faradt lesz/nincs is mar kedve kimozdulni??? (tobbszor tesztelve)

Zorita 2009.11.09. 17:09:02

@dzsíni: én szoktam neki mondani, aztán összeverekszünk, majd _együtt, szerelmesen_ kisikáljuk a kádat :D
na jó, nem, de úgy érzem, néhányan kicsit túllihegik ezt a párostémat (ez a szakítosmaffia befolyás megint?)

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2009.11.09. 17:38:17

áá köszi:) nem hiába kommenteltem naponta a facebookon, hogy legyen. mert mi is ilyenek voltunk a volt csajommal. de mikor már az összes barátomnak feltűnt, hogy nem csak kisajátít, de módszeresen el is szedte a pénzem, szerencsére kidobtam, mielőtt megcsúnyulok én is..ja és még utoljára kirabolt há!

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 17:46:02

@nadivereb: Kedves Kommentelő!

Elnézést, ha kissé ingerült volt a válaszom. Ez annak tudható be, hogy oly sokszor neveztek már -- megjegyzem, jogtalanul -- kockafejűnek, hogy igen érzékeny vagyok a témára.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.11.09. 17:51:38

@Blackrock: Kedves Kommentelő!

Természetesen Skolasztikám érti a dolgát, hiszen neves fizikusdinasztia leszármazottja, valamint a magához való esze is megvan: míg egészséges volt, a József Nádor Műszaki Egyetem egyik büszkesége volt! Sajnos azóta történt vele egy s más, pályát változtatott (a kommunikáció szakot megfelelőbbnek találta), meg egyebek, ettől függetlenül merem állítani, hogy értelmes, okos leányzóval van dolgom, máskülönben nem tartottam volna meg vele a kézfogót.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

manonlescault 2009.11.09. 18:00:43

@Frengi:
Bocsánat, a nem írtad, hogy külön országban éltek. Így már rögtön más a helyzet, igazad van.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.11.09. 18:01:04

@afromagyar:

Őőőőő, ehhez kissé ismerni kellene az illető hölgyet. Az a helyzet, hogy én is úgy akadtam össze vele, hogy éppen külön bulizot... kell-e tovább magyaráznom?

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.11.09. 18:30:47

Én csak azt nem értem, hogy ha valaki ilyen otthonülő, ki akarja sajátítani a pasiját, akkor miért nem keres magának egy otthonülő pasit? Oszt mindketten boldogan élnek, míg meg nem haltak.

Der Beste 2009.11.09. 18:55:43

Nyáron volt az esküvőm, gyerek még nincs, s az a szabály, hogy a feleségem és én is elmehetünk a másik nélkül szórakozni, s nem is volt még ebből probléma.
Sőt, abban is egyetértünk, hogy csak azért, mert házasok vagyunk, nem kell egymást nézni minden áldott este, hanem továbbra is megyünk az erdőbe, vagy étterembe, moziba, s minden olyan helyre, ahova még az első x randin időszakában jártunk.

irdesmond 2009.11.09. 19:00:53

Az exem is szeretett külön utakon járni, nem is volt ezzel baj, mert én is, de megtette velem, hogy oda nem vitt el, ahová mások partnerrel mentek - sosem bocsátottam meg neki, (el is váltunk, nem csak ezért, de nem haragszunk) időnként előveszem a témát, csak hogy el ne felejtse, mert a bosszú megőszül de meg nem öregszik.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.11.09. 21:25:20

Én utálok társaságba járni, nem szeretem az ún. bulizást. Ettől még miért ne mehetne el a férjem? Sőt, ha sokáig nem megy, akkor én cseszegetem, hogy mit eszi már itthon a penész megint.
Társaság helyett kirándulok, bogarászom, fényképezek, vagy egyszerűen csak olvasgatok. Hasznosabbnak tartom, mint mások unott képét bámulni. Évente 2-3 alkalommal elviselem, de nem többször. A vége általában az szokott lenni, hogy megbánom, hogy nem maradtam itthon. Ha a férjem megy a haverokkal valahova, legalább mesél pár jó sztorit, ami sokkal élvezetesebb az ő előadásában, mintha vele lógtam volna és a saját unott képemet kényszerítettem volna rá másokra.
Azok láncolják magukhoz a másikat, akik unatkoznak, nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Ha van bármi, ami foglalkoztatja, leköti, érdekli az embert, akkor rá sem fog érni a másikat azzal csesztetni, hogy hova akar már megint menni....

Erzsebet 2009.11.10. 15:09:50

Én is igazat adok Ormótlannak. Mindenkinek legyen külön hobbyja, engedje el a párját, ha szórakozni akar. Ismeretségi körömben az idősebb párokra vonatkozik, hogy nem tudnak egymás nélkül létezni. Mindent együtt csinálnak, mint a borsó és héjja. Ha valamelyikük megözvegyül teljesen kilátástalannak találja az életét. Hasragszik a világra. Az rosszabb, ha még utódja sincs. Van olyan ismerősöm, aki a felesége nélkül még nem tud meccset sem nézni. Nem hagyja, hogy az asszony a másik szobában olvasson, ott kell ülnie a férje mellett. A férfi nem fogadta el kollégái közeledését, nem vett részt semmiben.

Chazz Reinhold 2009.11.10. 17:41:29

elolvastuk a NEJEMMEL ezt a posztot és nem tetszett nekünk, egyoldalúan ábrázol és cinikus ;)

lárvalányhaj 2009.11.10. 19:42:57

@Mitya Ivanov:

Tapasztalataim szerint az ilyen pasi általában félénk, lúzer, nehezen talál partnert, és fél, hogyha nem úgy lesznek a dolgok, mint ahogyan a zasszony akarja, akkor ki lesz penderítve, és újabb szomorú, dugásmentes esztendők következnek.

nácivadász tűsarkúban 2009.11.11. 10:26:16

@Ernoke: Ernőke, te "mire vagy jó"? ébresztő, 21 század, házimunkát te is elvégzed, nem "más dolga"

Az ilyen tepedék nőt pedig nő létemre megvetem, gyűlölöm az összenőtt párokat, akiknek nincs saját élete többet. Sajna én barátnőket is veszítettem így el, minden szabadidőben a srác után rohantak, annak a programjaihoz idomult a hétvége stb. szóval ez fordítva is működik és ugyanolyan kiábrándító.

Ernoke 2009.11.11. 13:18:47

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: sztem ezt nem nekem akartad címezni... pont azt mondtam, h alapvetően a mi dolgunk az, nem a férfié...

cd-r 2009.11.11. 16:24:38

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: gyűlölöd? azért mert nem úgy él mint te?
kibaszott egy toleráns ember lehetsz bazzeg

lr 2009.11.18. 15:38:09

Kedves Tibor!

Azon gyanú felvetődésének lehetőségével számoltál-e a poszt írásakor, miszerint te egy ilyen pár nő tagja iránt még mindig gyengéd érzelmekkel viseltetsz?
És ha igen: bevállaltad?

(Csak azért pendítem meg, mert 100+ kommentből már bántóan hiányzott a konspiráló típusé ;))

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.11. 09:26:00

egyből magamra ismertem. atya gatya!

nyílméregbéka 2010.10.28. 14:47:34

Ezt egy évvel ezelőtt írtam:
"De van olyan a bandában, aki összejött egy csajjal, fél év múlva hipphopp befigyelt a baba, esküvő, duplaműszak, gálya, asszony otthon gyerekkel; aztán most meg már két éve nem látta senki a srácot, mintha a föld nyelte volna el :-( "

Ez a pár most válik, de azóta a srác újra feltűnik a társaságban.