A Kenderbarát

2009/11/04. - írta: Modor Tibi

Legtöbbször mindenféle tudományos háttérmunkát mellőzve, a saját környezetemben szerzett tapasztalataimból merítek és ítélek - sokak szerint bizonyára elhamarkodottan. Folytatom ezt a kedves szokásomat ma is.


A marihuána mintha mostanában kevésbé lenne elterjedt, mint 5-10 éve (vagy csak öregszünk), de kitartó fogyasztói továbbra sem tágítanak. Ahogy nosferato cigis posztjában is megbizonyosodhattunk róla, minden más szenvedélybetegséghez hasonlóan itt is a legritkább esetben ismeri be a fogyasztó, hogy rá van szokva. A tényleges mennyiségnél lényegesen kevesebbet vall csak be - az elszívott grammok helyett pl. a vásároltat emlegeti, vagy egyenesen hazudik. 

-Te, most néha a csácsókkal cseterünk egyet-kettőt, békéssyesen elpippantjuk, nincs itt semmi paradicsumut gázoá, jól érezzük magunkat vala. Bármikor le tudnék állni vele, ha akarnék - de nem akarok, nem akarok állni, ha futnak a percek. Most heti 1-2 gé szerintem bőven belefér-elemér.


A következő lépcső a szer minden körülmény közötti védelme, főleg az alkohollal szemben, természetesen az alkoholt hozva ki erkölcsi vesztesként, minden baj eredőjeként. Persze előtte az erre specializált honlapokat, fórumokat figyelmesen végiglátogatjuk, és csak azt hisszük el, amit el akarunk hinni - ezáltal is igazolva saját magunkat. A lényeg: tanuljunk be minden ismert, a THC káros hatásait feltáró kutatási eredményre egy cáfolatot. Továbbá kötelező sikeres embereket felhozni ellenpéldaként. 

-Hülyeséget beszélsz, ombre. Szerinted hány millió ember hal meg évente az alkohol miatt? Hány család megy tönkre, hány ember él félelemben egy alkoholista családapa agressziója miatt? Ezzel szemben a könnyűdrogok bizonyítottan nyugató hatással vannak az emberre, kifejezetten lazának, békésnek érzi magát tőle az ember fia-lánya-borja. Rövid távú memória, igenző-nemzőképesség károsodna? Bullshit. Rengeteg kutatással, kútásással sikerült bebizonyítani már ennek az ellenkezőjét. Túladagolás, halálos mennyiség pedig egyszerűen nem is létezik. Számtalan értelmiségi, felsővezető, orvos, mérnök, jogász csókát ismerek, akik szintén rendszeresen szívnak, és hibátlanul ellátják a feladatukat, sikeresek a szakmájukban, társadalmi problémák niente.


Következő lépcső: a marihuána nemcsak, hogy alig ártalmas, egyenesen jót tesz.

-Számtalan jótékony hatása van a Zöldnek: étvágygerjesztő, nyugató, fájdalomcsillapító, nem véletlenül alkalmazzák haláli betegeknél is. Emellett szélesíti az ember látókörét, olyan dolgokra ébredsz rá, amire korábban soha.


Nem maradhat ki a könnyűdrogok védelme sem: szóval túladagolni nem lehet, függeni se lehet tőle, és hogy a keménydrogok előszobája lenne, szintén balgaság. A 90-es évek mindenki Apukája, Csiszár Jenő intelmei ugranak be elsőre:

-Óvszer a zsebben, és csak semmi SZLSZ (szintetikus lószar), rendicsek?

 

Vagyis: a "természet ajándéka" anyagból előállított hasis vagy marihuána teljesen rendben van.

Még egy fontos szempont: nem nevezzük nevén a gyereket - (marihuána, hasis) ezernyi fedőnevet aggatunk rá, kicsit azt a hatást keltve, mintha nem is azt fogyasztanánk: zöld, zöldség, vegeta, vicces cinnya, humoros cigi, okosság, móka-kacagás, csoki, trombita, tuba, dzsoja, dzsó, johanna, marcsa.

 

Egy külsős milyen tüneteket, viselkedésbeli elváltozásokat vehet észre függőgyanússá vált ismerősein, családtagjain?

Megbízhatatlanság, linkeskedés: aki előtte mindig állta a szavát, pontosan érkezett, elkezd először késni vagy lemondani a programokat, sőt, inkább nem is szól és el se jön, telefonját kikapcsolja, nem veszi fel, eltűnik, máshova megy. Teljesen jelentéktelen témákban is az egyre gyakoribb hazudozás, félrebeszélés, ködösítés jellemzi.

Viccesnek hitt beszédstílus: a vélt kreativitás megnövekedése kihat a fogyasztó mindennapi beszédére is: mindenből idétlen szóvicceket kreál, mondatait, mondanivalóját az érthetetlenségig kiforgatva - erre próbáltam az eddigiekben is példákat gyártani.

-Hallásra nem, viszont látásra!

-Na akkor van búcsúd eladó? Búcsút vennék.

 

Hasonló stílusban pl. Pandacsöki Boborjánék vagy a Rapülők sziporkáit tudom  még ajánlani - bármi is szülte ezeket a poénokat.

Kattogás: vagyis rákattanás bármilyen érzésre: álmokra, zenékre, filmekre - együttélés-lélegzés ezekkel, minden újraértelmezése, zenére relaxációs utazás. Aki megzavarja a kattogót/utazót élményében, halálos ellenséggé válhat. Ugyanez a lelki függőség másfelől rettegést, félelmet is szülhet - ilyenkor mókás szórakozás lehet beparáztatni az enyhén besztondult állapotban levőt.

Belsős (insider) nyelvezet, viccek: a közösen elszívott marihuánánál kialakult közösségi élmény, fuldokolva röhögés jelentéktelennek tűnő részleteken, a (kizárt) külső szemlélők teljes értetlenségével kísérve.

Szakemberkedés: a fent már kitárgyalt, betanult "pro" érvek mellett a már ismerős szakemberi allűröket is fel kell venni a laikusokkal szemben:

-Na és már behalkáztál a zöldségedtől, haverkám?

-Ne égesd már magad ilyen faszságokkal, Zsozsó, ha nem értesz hozzá. Kevered a szezont a faszommal. És inkább halász előd (halászd elő) azt a kis  vegetás zaccsert onnan a kesztyűtartóból. Dánkezer.

És persze a történet vége mi más is lehetne, mint hepiend - utólag (ill. tisztább időszakban) azért kritikusabb a Kenderbarát is:

-Lejöttem a cuccról, baszod, tiszta vagyok már két hete. Végre érzek ízeket, tiszta hepi vagyok meg szánsájn. Nem is hiányzik, de tényleg.

 

Dehogynem.

74 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LEN 2009.11.04. 07:42:42

Öregapám úgy a 80. szülinapja környékén konkrétan jelezte, hogy ő szívesen kipróbálná, mert eddig kimaradt neki! :-) Tőlem nem kapott szegény, én inkább az alkoholista családapára gyúrok.

Ernoke 2009.11.04. 09:03:36

namár, ezt én akartam megírni:)

a poszt remek egyébként, de _valóban_ vannak kedvező hatásai is, pl. gyomorbajra kurvajó.:P

hatja 2009.11.04. 09:04:23

újabb telitalálat, van egy budai ismerősöm akire egy-az-egyben ráillik az egész poszt. majd megpróbálok idézni tőle :D

sajnos a dolog kevésbé vicces része, hogy néhány közelebbi ismerősöm is "elsztondult" amit hamar a barátság rovására ment... tényleg nem úgy épít le mint mondjuk a heroin, de szociálisan nagyon káros.

Ernoke 2009.11.04. 09:04:52

plusz: tényleg nagyon serkenti a kreativitást - az összeszedettség kárára.:)

hatja 2009.11.04. 09:08:11

kimaradtak amúgy a posztból a legfontosabb füves kulcsszavak: flesselés, haluzás, tip(p), cépé, "min tekerjek?", sátor, dekk,...

cd-r 2009.11.04. 09:18:34

ez a poszt egy az egyben igaz kivéve az idióta szóvicceket, azzal még nem találkoztam.
külön altípus a kendertermesztő aki végtelenül büszke az 5 db csökött kenderbokrára. féltve őrzi, metszegeti, becézgetti őket, majd ősszel leszüretel néhány gramm torokkaparó lapulevelet, amiben épp annyi hatóanyag van, hogy megfájduljon tőle az ember feje.

persicsbalint 2009.11.04. 09:33:20

"Hallásra nem, viszont látásra!"
Köszönöm, ez így reggel szépen betette a gyárkaput nálam.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.04. 10:02:47

@hatja: igenigen, a gyakorlati megvalósítás, valóban - görög volt a falóban!

A haluzást viszont a "szakemberesen" kikérem magamnak, az másik kategória.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.11.04. 10:08:51

Jól megírtátok, viszont magától a témától sikítófrászt kapok.
Volt ilyen ismerősöm, kipróbáltam én is, az egészre visszagondolni is rossz. Azért persze kellően mazochista vagyok, mert elolvastam :)

hatja 2009.11.04. 10:10:42

@Modor Tibi: kezdők a dzsojától is szoktak haluzni, aztán hogy mennyire beszélik be maguknak az már más kérdés :D

G_P 2009.11.04. 10:22:32

Jaj, kurvaidegesítő, amikor a tisztelt "belsősök" ennyire durván védik a szert, meg a maguk kis világát, másokat már szinte lenézve. Én azt (is) vettem észre az ilyen embereknél, hogy nem motiváltak semmivel kapcsolatban, minden kisebb nagyobb kezdeményezés "ciki" nekik, ők csak flashelgetnek a zöldtársakkal. Ja, meg az önjelölt filozófus:

"Valójában a nők mimikájának minden része a szexsszel és a pénzzel kapcsolatos. Figyeld csak az Adrit! Mosolygott, amikor az új autódat említetted neki. Na apám, ilyen részletekbe is csak egy cigi után látsz bele!"

virágelvtárs 2009.11.04. 10:29:29

A tekerési sebesség is fontos, mindenkivel le kell állni, hogy ki tud nálánál gyorsabban, és bárhol tekerni, bátran.

"Múltkor cseszed, a metrón rendőr mellett tekertem, hallod, fasztória és deák között simán készvolt a spangesz, geci, akkora volt mint három kubai."

Meg kipróbálni, minden élethelyzetben: Moziban, órán, vezetés közben, templomban, temetőben. Utána pedig ezek a Kenderbarát kedvenc sztoriai.

Plusz, kultikus helyek, ahol fűből van a kerítés:

"Dzsí, nyárra összekalapálok dellát, leszippantom fél amszterdamot, ott kell élni, vagy dzsamaikán, az tiszta písz, nem kell bujkálni se."

IndaMuncher 2009.11.04. 10:32:01

@hatja: Ebben a bebeszélésben van valami. Egyszer - kétszer én is próbáltam és egy másik gyerek azt próbálta figyelni, hogy mikor csinálok a fű hatására valami hülyeséget, (pedig kurvamagas pulzusszámon és kis pörgésen kívül semmit sem éreztem), és minden jelentéktelen megnyilvánulásomnál röhögött, mert azt hitte hogy attól a szartól van.

IndaMuncher 2009.11.04. 10:33:05

Amúgy mondtam már, hogy kurva jó poszt? Néha meg tud lepni a modoros tök váratlan témákkal.
"Life is like a box of chocolate" LOL

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.04. 10:42:47

@Grace Park: bölcselkedés-filozofálás: nagyon-nagyon igaz!! Életvezetési tanácsok, problémamegoldó-képesség felszorozva.

@virágelvtárs: és igen!! Amszterdam-Jamaica :-))) Furcsa, hogy Svájcba nem vágynak annyira, pedig a legtöbb kantonban ott is szabad. Mire nem jó a kommentelés.

@F.house: dánkezer. Figy, kis papírt nem tudsz lízingezni?

2009.11.04. 10:48:02

Nekem a legkisebb fiam szokott mindig hozni, ha jön meglátogatni, és akkor együtt elfüstölünk egy jointot, de nem visszük túlzásba. A férjem szerencsére nem izgul rá, több marad nekünk.
Volt egy munkahelyem, ott a kisbárónőnek a macedón barátnője organizálta, de adott nekem is, és mivel otthon cikis lett volna szívni, és elvittem sétálni a tolókocsiban a 97 éves nagymamáját, ő meg tolta az ikerlányait, és séta közben az erdőben szivtuk. Jó volt.

Neketek nem tudom miért mesélem el, mert egyszer saját korosztályomból való társaságban elmodtam, azt hittem dobnak egy hátast, utána úgy néztek rám, mint egy masszív drogosra - pedig hát nagyon ritkán jön össze, mert a korom miatt nem tudok ott venni, ahol bármelyik fiatalt gond nélkül kiszolgálnak.

Ernoke 2009.11.04. 10:53:49

namost én több mint 10 éve modoros, és megint aszittem, rólam fog szólni a poszt, de megint nem igazán.:D lehet, mégsem vagyok olyan szélsőséges, mint amit gondolok néha... az itt említett szavak-kifejezések nagy részét pl. soha nem hallottam, vszeg az agyamra is menne, ha vki így beszélne.

Mitya Ivanov 2009.11.04. 10:56:11

egy volt (azért volt, mert pszichiátrián kezelik, és sose lesz már a haverom) drogos haverom, homályosított fel a hasissal turbózott füves cigi előnyeiről. Csak mesélt összefüggéstelenül, majd megkértem, hogy mondja el értghetően, hogy mitől jó ez: Erre sokáig hallgatott., majd az úton jött egy kék színű kocsi. Rámutatott, és azt mondta: "mert nézzem, meg hogy az a kocsi is milyen már? Hogy jön, elképesztő...villog. hát ezért jó és ezt nem értheted".
A kék autó egy metálfényű suzuki swift volt, tehát semmi extra. Azóta nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit nem érthetek, és mit látott abban a kocsiban.

doszy 2009.11.04. 10:59:17

Tibikém, ha ez kimenne a címlapra, te kapnál _hideget-meleget_. :-)

Ernoke 2009.11.04. 11:11:00

@Mitya Ivanov: kiélesíti az érzékeket, és megnöveli az asszociációs képességet, ennyi. de ennek megint az lesz az eredménye, h semmire nem tudsz koncentrálni, és ezerfelé mennek a gondolataid. valamit valamiért.

rajen 2009.11.04. 11:42:55

Nem élesít ez semmilyen érzéket ki, hanem pont, hogy beszűkít. Amit a füvesek viccesnek találnak, abban semmi vicces nincs, csak ha valami bejut a beszűkült agyukba, az már rohadt vicces. Ha-ha. Világmegváltó gondolatok a nagy semmiről, miközben nem veszik észre, hogy teljesen szét vannak esve... Nagyon gáz. Plusz a belső rituálék, igen. Az alkohol azért népszerűbb, mert közösségi tevékenység egy szintig, kicsit becsípve jobb kedve lesz az embernek, szociálisabb, oldja a gátlásokat. A fű meg... aki nincs beszívva, az kimarad, szerintem inkább izolál. Beszívva tényleg csak a reagge-zene hallgatása az egyetlen alternatíva...

_UnderCover_ 2009.11.04. 11:43:06

@Ernoke: Kreativitást serkenti? Ez a legnagyobb kamu duma.
AZT HISZIK, hogy kurva kreatívak, közben meg flesselnek a kék Suzuki Swiftre... Kívülről nézve mindenek, csak nem kreatívok.
Régi modoros francia mondás:

"People on drugs think they are creative.
To everyone else, they seem like people on drugs. "

extrovertalt 2009.11.04. 11:46:59

íscigi?
(mor)zsoló van nálad?
kifelé csináljam?
kihúzós (végtelen) nincs?
tippet csinálj addig
ne, azon ne, azt még nem fizettem be
kajak kiszórtad az egészet gec?
hot box (közben igazoltatás)
buligyilkos
kólásüvegből bong

nadivereb 2009.11.04. 12:01:18

Namost ha én nem szívok füvet, mégis idióta szóvicceket gyártok, az mi miatt van?

_UnderCover_ 2009.11.04. 12:08:48

@Ernoke:
nem, de van egy haverom, aki csinál zenét, és beszívva.
Nem nagyon megy neki.

cd-r 2009.11.04. 12:09:27

egy ideig (kb az elszívás utáni 1 órában) néha jobban megy vele a zenélés vagy más kreatív tevékenység, de sokszor tényleg csak beképzeli az ember és közben egy nagy szar amit csinál. ez a gyakoribb eset. az érzékek közül is csak a hallást és az ízlelést élesíti ki, azt is csak az említett kb 1 órában, amíg a legjobban rajta van az ember. 8 évig szívtam nem a levegőbe beszélek.

cd-r 2009.11.04. 12:11:55

a fű nem pótolja a tehetséget ahogy más drog sem. ha valaki béna vagy nincs hallása, nyilván nem lesz jimmy hendrix egy cigitől.

Ernoke 2009.11.04. 12:21:41

@cd-r: viszont attól jönnek a legjobb ötletek. és igen, muszáj letisztáznod józanon, különben nagy katyvasz lesz az egész, de én sem a levegőbe beszélek. nekem 7-8 óráig működik ez a kiélesítés.

Ernoke 2009.11.04. 12:22:46

@diwat26: "1 haverod".... ok.:) a haverod biztos azt gondolja, h az már művészet, ha beszívva összegányol vmit, pedig a munka csak ott kezdődik. de ettől még áll az, amit mondtam.

Ernoke 2009.11.04. 12:30:53

nem agitálni akarok, a poszt telitalálat, a fű pedig igenis durván függőségkeltő és rengeteg káros hatása van. de nem fekete-fehér, mint ahogy általában semmi sem.

Zorita 2009.11.04. 12:31:56

hát, ja, úgy 5-10 (15?) éve hányszor felhúztam magam a haverjaim miatt, amikor elkezdtek szívni, és mindegyik kurva idegesítő lett hirtelen. :D ennek köszönhetően nem vagyok az a szívos arc
és tényleg rémisztő a szoc.leépülés egy idő után (ismerek 40-eseket is, akik rendszeresen szívnak, hááát...)

dzsefi 2009.11.04. 12:37:41

jó post :)
Bizony, a filozofálás-flashelés nagyon ott van, a belső poénok is - bár tapaszatalat szerint ha később, már kijózanodva elmagyarázza az ember egy "külsős" embernek a poént, általában nekik is tetszik, szóval ez nem cuccfüggő dolog. Nem csak kék suzuki swiftek vannak a világon, és ahogy Frengi példája is mutatja, nem csak beszűkült agyú junkie-k... :)

hatja 2009.11.04. 12:38:40

hát igen a fű azért annyiban "könnyű" drog, hogy inkább csak életvitelbeli függőséget okoz. én inkább szociálisan érzem károsnak, klikkesedés, józan emberek társaságának elvesztése, linkeskedés. lehet ésszel is csinálni, azt a társadalom észre sem veszi de sokaknak nem megy a mértékletesség.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.11.04. 12:40:24

@hatja: igenigen. Ami megint _kimaradt_, az az, hogy a Kenderfüggő ura a helyzetnek, teljesen normálisan tudja kezelni a vegetát. Még Ő az úr.

cd-r 2009.11.04. 12:51:19

@Ernoke: "viszont attól jönnek a legjobb ötletek" ez viszont igaz. mondjuk tényleg lehet több 1 óránál ez az időszak, akár 7-8 is, de akkor azért nem árt 2-3 óránként rátenni :DD

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.04. 12:56:41

@Ernoke: Nem fekete-fehér.

Egészen addig, amíg nem tudsz dönteni.

Amúgy meg:

Jamaicai gyerek valami furcsa véletlennek köszönhetően feltisztul. Nézelődik körbe, szokja a helyzetet, egyszer csak megszólal:

- MI EZ A SZAR ZENE???

arongeri 2009.11.04. 14:06:10

Sose szívtam, de a szóviccek tetszettek. Akkor most velem mi van? Lehet, hogy betépve születtem?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.11.04. 14:37:54

Jajjistenkém, hát ne szívjátok már azt a vacakot kismucikáim, hát az egy ollyan hülyeség te, hogy csuda!

Zorita 2009.11.04. 14:39:46

@arongeri: azért nem mindegyik rakétából lesz szóvicc-cigi :)

"k" (törölt) 2009.11.04. 14:41:28

na igen, szóviccekkel ilyen sűrűségben én se találkoztam. itt ilyen nincs. külön posztot érdemelnének a külvárosi suttyó füvesek.

sorica123 (törölt) 2009.11.04. 15:34:26

Irazából nekem az nem szimpi a fúben, hogy akinek eleve benne van a habitusában a hárítás, belassultség, linkség, az olyan mértékig lebegős-esetleges lesz tőle, hogy borzasztó. Nyilván nem mindenki lesz ilyen hülye tőle, de ettől a túljátszott, ki-bemagyarázós, folyékony embertípustól baromi gyorsan hiperaktív leszek... azaz kifutok a világból:) pl extrém eset: srác eleve sem volt az összeszedettség és a figyelmesség mintaképe - 'éljünk a mának' jeligére hagyta, hogy a barátnője hozzá meneküljön szar családi körülményei közül. Lányt kidobták otthonról, mire csávó rájött, hogy már uncsii a kapcsii és ő is dobni akarta a nőt. A semmibe, abba bele...
A modorosság másik fele az, amikor az ilyen sztorikat mint elrettentő példát hozzák és satanizálják a füvet (piát, szenteltvizet). Pedig példa helyzetben is az ember felfogása a ludas: amikor nem ismeri a saját adottságait, vagy egyszerűen csak szarik rájuk. Magyarul persze, hogy rá van kattanva, ersze, hogy hárít, de inkább kidumálja és dagonyázik benne, mert az kényelmes (jelzem, csak annyira az, mint a frissen bepisilt pelenka...).

pwpw 2009.11.04. 15:37:13

ez most elég szar volt

scsaba1 2009.11.04. 15:38:54

Nagyon jó lett. Tényleg. Nekem ez a post benne van a top 5-ban.

Ill. nagyon jellemző még a legalizációért való folyamatos nyígás, példaként hozva Hollandiát, hogy "bezzeg...", meg "itt, a balkánon".

Tényleg, ha ha címlapos lesz, akkor majd jönnek a ganja-trollok és mondatonként lesz cáfolva a "posztoló irománya", aki "úgy nyilvánít véleményt, hogy fingja sincs az egészről".

scsaba1 2009.11.04. 15:42:20

Jah, hoppá: másik jellegzetesség: "bármikor le tudnám rakni". Ha már ezt így hangoztatja (gyakran kérdés nélkül), na akkor már keményen rajta van.

Ez mondjuk minden szenvedélybetegségre igaz...

"k" (törölt) 2009.11.04. 15:46:53

"az indiánok se véletlenül szívták a békepipát" :D

loláb 2009.11.04. 15:55:13

Az kimaradt, hogy a szittyázós emberkék egész napja a zöld körül forog. Most menni kell, találkozni a bélával, vele eltolunk egy cigit. Két óra mulva beugrik a lacika, vele is eltolunk egy cigit. A zotya kérte, hogy vegyünk neki 5g-t, elvisszük neki, persze eltolunk egy cigit. Este lemegyünk sétálni a kutyával, persze csak azért, hogy eltolhassunk egy cigit. Kivülről nézve mérhetetlenül szánalmas.

cd-r 2009.11.04. 16:24:27

@"k": "külön posztot érdemelnének a külvárosi suttyó füvesek"

az egy kihalóban lévő állatfaj :D
régebben minden padon szmókoltak a baseballsapkás srácok, aztán mióta már az erzsi néni a közértből is vágja mi van velük, kicsit mintha kisebb publicitással nyomatnák :D

idoutazo 2009.11.04. 17:14:38

Amikor először találkoztam vele, nem tudtam róla semmit. Valószínűleg már ennél az első találkozásnál sok minden eldől. Lehet borzalmas az első benyomás, lehet felejtős. Persze van egy-két okos srác, aki már próbálta, és tanácsokat ad, vagy nem próbálta még, de olvasott, hallott róla ezt-azt. Nem tudom, mit higgyek. Kicsit izgatott vagyok, hogy akkor ez most hogy. Mit fogok érezni? Milyen lesz? Tudom, hogy tiltott, és ez fokozza az izgalmat. Nem félek, védett közegben vagyunk, barátok között. Majdnem mindegyikünk szűz, szinte mindenféle értelemben. Valaki azt mondja, minél kevésbé figyel rá az ember, annál jobban beüt. Már pedig én azt szeretném, ha beütne, ha jól sikerülne. Szeretnék profi lenni már elsőre is, szeretnék jó lenni. Próbálok ellazulni, nem foglalkozni túlzottan semmivel. Ősz van vagy tavasz, talán inkább mégis ősz, kora délután. Magunkban ácsorgunk, beszélgetünk. Már el is szívtuk, szép lassan, sokáig benntartva, ahogy kell. Fejem kicsit zsibbad, talán oxigénhiány. Akkor most hogyan tovább? Bemegyünk valami helyre, leülünk egy boxba. Sárgásbarna fények, faborítás, fapad. Iszogatunk valamit, kólát meg ilyeneket. Jól elvagyunk, gyorsan telik az idő, hangoskodunk, de ismerős a hely, szinte csak magunk vagyunk, nincs gond. Idővel azért keletkezik valami hiányérzet. Nagyon fel sem pörögtünk, és máris kezd lejtőssé válni a dolog. Előbb-utóbb be kell ismernem, hogy ennyi volt benne. Mondjuk mit vár az ember azok után, hogy összedobott pénzből előre besodort cigit vesz az ismerős ismerősének az ismerősétől?

Styxx 2009.11.04. 18:51:38

cca 10 éve szívtam utoljára, akkor se sokat. engem gyakran beparáztatott. Pl bambán bicajoztam és azon morfondíroztam, hogy ki az a piros ruhás geci, majd alig úsztam meg az infarktust, amikor a kereszteződés előtt nulla méterrel leesett, hogy a szemafor.

majkifiam 2009.11.04. 20:16:55

tényleg vannak emberek akik szívnak és így viselkednek?

Der Beste 2009.11.04. 22:29:25

@nadivereb: Én is ismerek egy csomó embert, akik irgalmatlan rossz szóvicceket gyártanak, lehet, hogy mind szívnak?

Középső Nevem Déndzser 2009.11.05. 14:21:51

Nekem rengeteg ilyen ismerősöm volt az évek során... mind kikoptak, bár ezek az erőltetett szóviccek nem voltak meg, szerintem nem szerfüggő. a szakzsargon az igen. Talán ismerős mementók: BKV bérletből csigát/tipet gyártani, bármire, ami zöld "megtekerem azt is" felkiáltással reagálni, (lehetőleg autó, vagy épület), így-vágod-így szókincs, a cigik képtelen eseményekhez kötése: elindulós cigi, lehozós yoint (ejtsd joint) és a függőség biztos jele: elalvós cigi. Egyéb esetben nyugtalanság, álmatlanság, feszültség stb. "barátomnak mindig kell egy elalvós cigi, mert attól jobban alszik"- szőke naiva. Playstation előtt bambulás, Guitar Hero. Kedvenc sztorim egy termesztőtől: "hazaviszem a két plus-os szatyor gandzsát vágod, így kiterítem a padlásra szárítani, nyitva hagyom az ajtót, kereszthuzatot létesítek, na ettől így egy kilométeres körzetben fűszag lesz a faluban vágod? Azt szépen kiporciózom így egész évre előre, ünnepekre kicsit nagyobb adagokat csomagolok, vágod, mégiscsak ünnep azt így húsvét tájékán már hívom a dílert, hogy kéne anyag, merígy mindet elszívtam vágod?" még fért volna bele így meg vágod, változó a súlyossága.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.11.05. 16:24:12

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: jó vicc, de nem teljes: "És mi ez a szar zene".

Amúgy a témához személyesen (szerncsére) nem nagyon tudok hozzászólni. De a poszt megint nagyon jó. Sok ilyet ismerek.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.11.05. 16:25:20

@aesculus: igen azt már mondtad. Ez hiányzik: "és hogy néz ki a a hajam"

hejhó a raszta 2009.11.06. 21:02:40

Kár hogy egyáltalán fel se merült a normális használat lehetősége :( mellett valakinek ez alaptermészete.
Akiket én szmókernek ismerek nem ilyenek.

Alkalmanként, hetente egyszer Rekreációs céllal fogyasztott marihónajja nem káros ahogy az alkohol se, ha mértékkel élnek vele.

Mindennek vannak + 0 és - hatásai, ez pontosan igaz, de mit tegyen a szerencsétlen szmóker, ha az emberek annyit tudnak a fűről, hogy "A drog rossz, értem?" beszélni kell róla.

A kender nem okoz függőséget!
ez nem így igaz. Pontosítok!
A kender nem okoz fizikai függőséget!
Tovább pontosítom!
A kender közepes erősségű pszichikai függőséget okoz!
Mint minden ami jó arra rá lehet függeni.
összehasonlításként a függőség erőssége
kávé < fű < alkohol < dohányzás~heroin

HMM?

cd-r 2009.11.07. 16:45:18

@hejhó a raszta: figy ez nem a piliscsabai himzőkör honlapja, sztem mindenki tud annyit a fűről, amit te itt leírtál.

sorica123 (törölt) 2009.11.07. 17:42:44

@hejhó a raszta: ezt a spanyolviaszt már feltaláltam egyszer ugyanezen az oldalon, ugyanez alatt a poszt alatt. T. i., hogy nem a fű/pia/akármi a zellencség, hanem az emberi természetnek a link, hülye, ilyenolyan problémás része.

Dr. Cica75 2009.11.08. 16:50:38

Finoman jelezném, hogy a kattogás meg a rákattanás két tök különböző dolog, a kattogás az inkább amphetamin. Ha már a szakértőségnél tartunk.

OrulunkVincent? · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/marketing-es-reklamugyintezo.php 2009.11.09. 16:42:29

ez a post úgy ahogy van igaz... rengeteg ilyen embert ismerek, és sajnálom őket, mert többnyire maguknak okoznak gondot a függőségükkel. láttam pár embert akik évek alatt szépen leépítették magukat és kissé félresiklott az életük sajnos (persze nem brutális szinten, de azért valahogy semmi se jön össze azóta, hogy megvan a heti 2-3 g alapjáraton)

nickita 2009.11.13. 14:18:11

ejj, de jó poszt lett. totál ilyen figurákat ismerek egy-kettőt. a legidegesítőbb a szóviccgyártás. nem is tudok velük emiatt nagyon miről beszélni. szal jó a poszt baszod.

lárvalányhaj 2009.11.13. 18:27:03

Nekem is vannak ilyen ismerőseim, fiatal pár, velem egykoraszületésűek, volt osztálytársak. Linkség pipa, késés pipa, találkozók utolsó pillanatban lemondása szinténpipa. Elkezdtek többféle egyetemet, egyiket se fejezték be. Hibákat, saját felelősséget persze nem ismerték föl, kifogásokat viszont profin tudtak gyártani.
Szerencsére a csajnak volt annyi esze, h otthagyja a srácot, remélem, hogy most egy kicsit jobb irányba áll az élete.

zaq 2009.11.16. 17:50:14

a tartalom elég oké, valóban vannak ilyenek. a nyelvezet az viszont nagyon gáz, alig érthető + én még nem találkoztam olyannal, aki ilyeneket tol, hogy:
"Hallásra nem, viszont látásra!"
meg hogy "békéssyesen" (mivan?).
elég érdekes lehet a közeged, ahol ezeket tapasztalod.

IndaMuncher 2010.03.29. 10:24:36

LOL, Tipikus önigazolóval készített interjú.
www.akg.hu/press/9798_2/98feb6.htm

Velo the monk 2014.12.09. 21:12:53

Háát, igazi személyes tapasztalat nélkül ítéletet hirdetni tényleg buta dolog, de ezt legalább a poszt elején leírtad.
A kenderhasználatot egyébként kb annyira veszélyes mint mondjuk egy átlagos konyhakés. Attól függ, mire és hogyan használjuk.
Másrészt van az említett növénynek még rengeteg felhasználási módja.
Aztán ha már feltétlen az elfüstölésről beszélünk akkor se mindegy sem a minőség sem a mennyiség.
Mint ahogy az az alkohollal is van.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy éppen tablettás bort fogyasztasz, esetleg valami aromásított metilalkoholt amitől szerencsés esetben csak megvakulsz vagy olyan házipálinkából kortyolsz amihez a készítő csak ép és egészséges gyümölcsöt használt fel.
Azért megsúgom, hátha érdekel, a kender megmentheti még az emberiséget, ezért is folyik ellene ez a boszorkányüldözés...

Mala Suerte 2014.12.25. 00:17:03

@Velo the monk:

"a kender megmentheti még az emberiséget"

hogyan?
süti beállítások módosítása