A volt testépítő

2009/10/18. - írta: Modor Tibi

A kiadós szakmai vitát előidéző kezdő testépítőn túllépve egy másik karakteres arcot fedezünk fel ma: azt, aki valamikor gyúrt.

A szigorú diétának, párhónapos-éves munkájának köszönhetően valamikor tényleg szép (felső)testtel rendelkezett, ám úgy érzi, hogy amit egyszer megszerzett, az magától meg is marad. 

Két típusát különböztetem meg, tessék:

 

Az elhízott:

A túlsúlyosak eleve szeretnek arra hivatkozni, hogy nekik könnyebb lesz majd a testépítés, mert a háj könnyebben alakul át izommá. Ez persze eleve hülyeség, de ne vitatkozzunk velük, inkább adjunk nekik esélyt a bizonyításra.

A testépítést abbahagyók egyik fajtája az, aki szépen hízásnak indul.

Hozzászokott ahhoz, hogy edzés mellett korlátlanul zabálhatott, ihatott - a megterhelő gyakorlatok elmaradásával viszont nem változtat étkezési szokásain.

A mellizmokat, bicepszeket így már tényleg zsírpárnák váltják fel, de ő ezen nem ijed meg, még sokszor örül is férfiasabb, emberesebb megjelenésének. Úgy érzi, hogy bár már nem annyira fitt, de még mindig nagyon erős és tekintélyt parancsoló.

Mivel növekedésnek indult sörhasát úgyse tudná behúzni, ezért még rá is játszik: büszkén mutogatja kocsmázások közben a pocakját, lebegteti, játszik vele: ráadásul a barátnője is biztatja, hogy mennyire szereti ráhajtani a buksiját elalvás előtt.

Megmaradt izmait továbbra is szívesen ugráltatja: mellizmát ülve, bicepszét tömegközlekedési járművökön fogódzkodva, bárhova felcsimpaszkodva. Minden lehetőséget megragad arra, hogy alkarját a felkarjával derékszög-közeli állapotba emelhesse, és hozzá tüdejében a szükségesnél jóval több levegőt tároljon. Tipikus módszere bulikon a poharak, korsók görcsös markolászása, állandóan félig felemelt állapotban tartása.

Strandon első dolga, hogy beugrik (fejessel természetesen) a medencébe, és leúszik egy-két hosszt, amivel bedurrantja a melleit.

Fényképezések alkalmával - hogy ezzel is kisimítsa valamennyire úszógumiját - állandóan YMCA-sen emeli fel mindkét karját, így még a delták is jobban kirajzolódnak. Ő még mindig nagyon erős ember, nem kövér.

Családi összejöveteleken pár feles után szívesen válik meg felsőjétől, áll be focizni-bunyózni-birkózni a gyerekek ellen; a szőnyegporolón, faágakon nekiáll húzódzkodni. Szívesen vállalkozik szkanderpárbajokra, vegyes eredménnyel.

 

A leeresztett:

Neki az elhízottnál talán rosszabb dolga van. Eleve vékony testalkatú: meggyőzően kidolgozott izomzatát csak emberfölötti akaraterővel, kitartással és fehérjekészítményekkel tudta elérni.

Mivel kevesen tartják élvezetesnek és még kevesebben tudják napirendükbe beilleszteni az élethosszig tartó, folyamatos edzést, ezért fokozatosan leáll, és ezzel villámgyorsan elveszíti a kreatinnal, mesterséges aminosavakkal felturbózott izmokat.

Saját szemszögből kevésbé feltűnő bármilyen változás, saját, radikális tömegveszteségére sokszor csak ritkán látott ismerősei döbbentik rá. Az izmok eltűnésével felismerhető sokszor már fiatal korban is az időközben kinyúlt bőr lefittyedése.

Bár ő is próbálkozik az elhízotthoz hasonlóan izomcöcögtetéssel meg magamutogatással, hamarabb rádöbben gyengülésére.

 

Jó esetben mindkét forma újrakezdi néha az edzést, ezáltal is követve a feltöltés-szálkásítás ritmusát, kissé szabadon értelmezve...

90 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.10.18. 20:10:32

"a barátnője is biztatja, hogy mennyire szereti ráhajtani a buksiját elalvás előtt."
Ne már, a csaj csak kamillázik. Hát legurul róla!
Itt della van a háttérben, azért adja alá a lovat. A hanyagolt tömegnövelők meg a kondibérlet árából csak csurran-cseppen egy-egy mangós felsőke a barátnőnek.

parrre 2009.10.18. 21:06:29

Jó a poszt, mondjuk az látszik, hogy nem értesz hozzá :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.18. 21:08:39

tündököltök, mint mindig:)
a mai estémet is bearanyoztátok, köszi:)

2009.10.18. 21:17:09

Még jó, hogy a barátnője nem azért szereti a pocakot, mert amikor _szájjal kényezteti kedvesét_, árnyékban van a feje. :)

Minden sportágban találunk olyan leépült veteránokat, akik egykori dicsőségükből élnek. Mára az egyetlen kapcsolatuk választott sportágukkal az, hogy időnként bemennek a fiatalok edzésére, a kispadról nézik egy darabig fejcsóválva, aztán megállapítják, hogy "hát, hogy felhígult az emberanyag, bezzeg amikor még mi együtt nyomtuk a x-kával/kével...". (x-el jelöljük az adott sportág egykori legendájának becenevét, tetszőlegesen behelyettesíthető az egyes sportágak függvényében.)

Legszélsőségesebb formája a kocsmák "Edző bá" jellegű beépített alkesze. (Tényleg Tibi, mikor lesz egy összefoglaló post a kocsmabútorok legjellemzőbb típusairól? Már elég sok szilánk volt erről a szlengblogon is.)

csati 2009.10.18. 21:24:35

nagyon modoros lennék, ha azt mondanám, hogy kreatinnal és "mesterséges" aminosavakkal nem lehet az izmot "felpumpálni"...? :)))

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.18. 21:27:57

Nyáron majdnem megvettem Arnold Schwarzenegger Acélizom VHS-kazettáját.

Ács Ferenc 2009.10.18. 21:28:18

Szerző még életében nem gyúrt. Szerintem.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.18. 21:29:13

@tff: "a kocsmák "Edző bá" jellegű beépített alkesze."

Remek párhuzam.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.18. 21:36:42

@Ács Feri: Kit érdekel, hogy gyúrt-e vagy sem? Attól még ez az írás nagyon működik, még ha mindjárt jönnek hangoskodni a testépítők, hogy ez szar, mert nem is úgy van, meg hazugság. De ne feledjük:

"A művészet olyan hazugság, amely leleplezi a valóságot." (Pablo Picasso)

Egyébként Picasso gyúrt. Szerintem.

scsaba1 2009.10.18. 21:48:02

Istenem.... köszönöm! Annyira, annyira jellegzetes... Remek, csak kár, hogy nem hosszabb.

A volt testépítő természetesen biológus, tornatanár ,táplálkozástudományi szakember és életmódtanácsadó egy személyben.

Kéretlen életvezetési tanácsait jó szívvel osztogatja, ha kell, ha nem. Te, aki valamilyen véletlen folytán _tényleg_ tanultál táplálkozásélettant, biológiát stb. vele szemben csak szép lehetsz, okos nem.
Természetesen mindig igaza van vagy legalábbis nem látja be, hogy nem.
A vitákban is gyakran érvel mell- és karizom feszegetéssel, csuklyásizom remegtetéssel.

Egyébként ez a nagy testépítőmánia is általában onnan eredt, hogy általánosban össze-vissza verték az osztálytársai vagy a cigók egyszer elvették a pénztárcáját a hetes buszon/vonaton és azt gondolta, hogy... Persze bicepszének a feszegetésétől továbbra sem ijednek meg a jövőbeli támadóinak többsége, de mindegy... Pláne, így csúnyán behízva, hogy inkább Micimackóra hasonlít, mint Arnie-ra. (Ellenben attól igen, ha az egyiknek felütöd az állkapcsát és eltöröd a csuklóját)

Munkahelyén, haveri társaságban, szórakozóhelyeken szeret "emberkedni", "köpcösként" viselkedni egészen addig, míg egy olyan valakivel nem találkozik össze, aki valóban péklapátot vagy cementes zsákot emelget napi 8-10 órában és két oltári csicskalángossal a földre nem küldi.

Közöd?? (törölt) 2009.10.18. 21:52:31

Engem a barátnőm a nagy faszom miatt szeret.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.18. 22:00:25

@scsaba1: valóban, lehetne kicsit terjedelmesebb az iromány

csati 2009.10.18. 22:00:43

@Közöd??: Az jó, mert ha jön egy nagyobb faszú, akkó repülsz...:D

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.10.18. 22:13:54

Inkább az ilyen hozzászólások a modorosak:
"tündököltök, mint mindig:)
a mai estémet is bearanyoztátok, köszi:) "
Az írás meg szerintem lapos, nembaj majd a következő talán.

llll5 (törölt) 2009.10.18. 22:14:06

@parrre: @Ács Feri: egyetértek veletek.A posztiró tényleg nem ért hozzá és konditeremben is maximum csak újságot olvasott:)Az a tipus lehet, akitől nem azt kérdezed meg, hogy még hány sorozat van hátra, hanem, hogy még hány oldal/mármint az úságból, amit éppen a fekvenyomó padon olvas/:)

llll5 (törölt) 2009.10.18. 22:18:51

@csati:21:24 :))A posztíró úgysem értené, hogy miről beszélsz:)

Közöd?? (törölt) 2009.10.18. 22:26:06

@csati: ilyen az élet mindenkinél van jobb:-)

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.18. 22:37:42

ez a posztíró nagyonhülye és nem ért a témához
javasolnám ipari áram átvezetését a testén

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.10.18. 22:52:37

@Közöd??: Az igen! Legfaszább komment a poszton. :)

Én három évig gyúrtam, elég keményen, edzés után fehérjét és később kreatint toltam. Kb egy év alatt 49-50 kilóról mentem 85 körülre tisztán izomra. Annyira nem volt izomzatom, hogy szinte orvos írta fel a gyúrást. Ma 70-75 között csapatom neki, és a télen elég kemény bádizásokat tervezek, mert kurvára nem szeretnék mégegyszer olyan vékony lenni, gecire megalázó. A posztból a "leeresztett" típus vagyok.

A "posztíró" is gyúrt, rendszeresen, ezt konkrétba tudom.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.10.18. 23:06:41

Nekem is gyúrnom kéne, elvisz a szél...
Jó, megnézem holnap az edzőtermet itt a sarkon, ha nem tetszik, mellette van a kocsma :)

Amúgy nem értem, ha valaki tök vékony és azért kezd el edzeni, minek hagyja abba, amikor az eredményt kínkeservvel szerezte meg?

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.10.18. 23:07:26

@Nyelvész Józsi: Aztán a "posztíróból" melyik kategória lett? :)

Tomzone 2009.10.18. 23:13:33

En is gyurtam regen es a vekony tipus voltam ezert csontsovanyra fogytam es a kitagult borom lotyogott. Nehany evvel ra, hogy anyagilag jobban ment, tobbet is ettem, es kegyetlenul elhiztam, de valahogy megsem erzem ugy, hogy a tomegem tekintelyt parancsolo lenne. En melyik tipus lehetek, erdemes ujra gyurnom?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.18. 23:16:21

@csati: nem-e..?

@parrre: @llll5: @anyahajókabinajtóhajtogató: na, megjelentek a szakértők. Valami konkrét hibát is sikerült találni, vagy csak nem tetszett? :-))

llll5 (törölt) 2009.10.18. 23:20:41

@Vorg a Halhatatlan Báró: @Tomzone: ne csináljátok, mert meghalok a röhögéstől:)))Ja, jut eszembe, én leeresztett tipus vagyok 2 kúra között:DDD

llll5 (törölt) 2009.10.18. 23:25:12

@Modor Tibi: hát de facto az egész hibás, konkrétan:)Anno, írtál egy blogot a XII. kerületiekről, az csak általánositás volt, ez viszont dezinformáció:)De, azért tetszik, jók a kommentek:)

laccc 2009.10.18. 23:53:13

Beszarok gecc! A kommenteket olvasva sokkal jobban szórakoztam. Fordítva kellene: előbb a sok faszántos komment, majd a félrevezető post! :D:D REFORM ecsém, R-E-F-O-R-M

laccc 2009.10.18. 23:58:49

@Nyelvész Józsi:

Ez az ami nincs még talán kokszal se. :D 35 kiló ejj te... Ilyen faszságot írni.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.10.19. 00:00:10

Legközelebb heggesztőálarcban fogok leülni a gép elé, hogy ne tudjam elolvasni a modorost. Már kurvára unom, hogy a legalázóbb posztokban mindig magamra ismerek. Pedig eredetileg röhögni jönnék ide, vagy mi.

Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2009.10.19. 00:02:57

"Minden lehetőséget megragad arra, hogy alkarját a felkarjával derékszög-közeli állapotba emelhesse, és hozzá tüdejében a szükségesnél jóval több levegőt tároljon. Tipikus módszere bulikon a poharak, korsók görcsös markolászása, állandóan félig felemelt állapotban tartása."

Ezen jót nevettem:D

llll5 (törölt) 2009.10.19. 00:14:21

@Modor Tibi: Pl.az, amit Fricsek idézett.Vagy kreatinnal, aminosavakkal feltúrbózni az izmokat...hát...
@laccc: abszolút így van, csak nem akartam megbántani:)Ráadásul tiszta izomban...hmm:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.19. 00:22:19

@llll5: jaaa, akkor megnyugtattál.

@laccc: ja, hát akkor biztos nem úgy volt, ha te nem hiszed el! :-)))

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.10.19. 00:27:43

Klasszikus mondatok az edzőteremben:

- én ezt "így szoktam" csinálni. (és megmutatja)
- "dolgozol" azon a gépen?
- hány sorod van még?
- csináljuk felváltva? de akkor úgy csináljuk, hogy nekem minden sor után 27 mp pihenő kell (és siettet)

csodás barátságok, csodás párbeszédek vannak a teremben. imádnivaló.

llll5 (törölt) 2009.10.19. 00:28:50

@Modor Tibi: nem akartalak megbántani, ettől még nekem tetszett ez a poszt, talán pont így lett jó:)Az a szomorú, hogy az interneten ezzel foglalkozó egyes testépitő blogok néha nagy marhaságokat írnak, na az már nem vicces.

llll5 (törölt) 2009.10.19. 00:30:43

@Interstellar Overdrive: te barátkozni vagy eddzeni jársz a terembe?:)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.10.19. 02:18:28

francba, én az elhízott típusra emlékeztetek. Mindjárt meg is eszem a maradék pizzát bánatomban.

flimo13 2009.10.19. 02:28:53

Aztán mi a fasz az a mesterséges aminósav?

szopimaci (törölt) 2009.10.19. 02:38:48

@Modor Tibi:

biztosan nem úgy volt

"Én három évig gyúrtam, elég keményen, edzés után fehérjét és később kreatint toltam. Kb egy év alatt 49-50 kilóról mentem 85 körülre tisztán izomra."

35 kg tiszta izom = 35:12 = 2,9 kg izom / hó

tisztán izom nem jön fel sosem, legjobb arányokkal számolva se érhet el 2/3-3/4 : 1/3-1/4 feletti izom:zsír arányt, tehát 8,75-10-12 kg zsírt szedett fel a gyerek egy év alatt

az a nagy büdös helyzet hogy 50 kilósan kilógtak a bordái, volt vagy 5-8 %os testzsírja, 85 kilósan meg fedettebb volt de örült nagyon, szépen eloszlott a zsír

még jobb hogy a 35 kilót egy év alatt csak zabálással meg valószínű napo szemestakarmánnyal vagy kokszot, inzulint szúrva érhette el és bizony hízott mint a disznó. ha nem így volt mert mutáns szörny akkor 3 év után 155 kg-os szálkás profi versenyző lett :D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.10.19. 03:21:57

@szopimaci: OK, biztos valamennyi zsír is feljött, kalkuláljuk már ki pontosan. A kalkulálás fontos :)

35 kilót felszedtem, és keszi izmos voltam. Most visszaestem valamennyit, has nincs / rosszabb napokon kevés, Kar nagy, a hát még mindig tiszteletet parancsoló, a mellszerkezet viszont visszaesett, mindig az volt a gyengém.

Amúgy a változás olyan drámai volt, hogy emberek nem ismertek meg.

szopimaci (törölt) 2009.10.19. 04:22:34

@Nyelvész Józsi:

"Ma 70-75 között csapatom neki"

Már hogy lenne nagy karod és hátad? Nyilván nagynak tűnik bölcsész körökben amikor puhos bicajos alkoholisták között a Sirályban vagy romkocsmában emelgetitek a poharat de azért nem fossuk össze magunkat :D

Ne csak fikázzalak: legalább dolgozol magadon! Csak így tovább.

?aztaaa? 2009.10.19. 04:48:25

ezert elmondanam hogy 35kg-t hizni egy ev alatt szimplan kreatintol, meg proteintol.....haaat elegge kamu szaga van. Mar ha igaz.
Mert ha az, akkor bizony valami cucc is volt a dologban.

Es igen, jarok konditerembe, es igen regen is jartam konditerembe. De az mindig megfigyelheto volt hogy a latvanyos novekedes egyenesen aranyos a kox szedesevel.

belekotty 2009.10.19. 06:23:13

@Rorschach: Gondolom akkor te a teszten a pacákban is magad látod. Pszichiáter doktorit lehetne ebből írni. :-))

SciNu 2009.10.19. 06:56:37

@Nyelvész Józsi: Engem az érdekel hogy nem jelentek-e meg terhességi csíkok a hirtelen súlynövekedéstől?

Amúgy én tipikusan a második típus vagyok :D És a kéretlen okoskodás is nagyon betalált :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.10.19. 07:34:23

A posztban említett személy lenézi a "csilivili" edzőtermeket, ő még rozsdás vonatsínnel, nehézfémfelnivel, horgonylánccal gyúrt a 70-es években, a gyár udvarában.

Mitya Ivanov 2009.10.19. 07:34:55

az elsőhöz említhetnénk még a két kézzel _történő_ szendvicsevést, melynek az alapanyaga legtöbbször szikkadt zsemle, amit csak úgy lehet enni, hogy az ember belerharap, majd a harapás helyett karjait és bicepszét mutotandó eltépi a szenyót. Nagyon tipikus.

RoFä 2009.10.19. 07:57:20

@elinnen: En egy honap alatt siman magamra rakok 5, 6 kilot, bar hosszabb tavon meg nem probaltam. Es ez nem viz, mert nagyon is latszik. Ez ilyenkor zsir (zabalas, konnyen hizom), nem tudom, hogy ha megint gyurnek melle mi lenne. Pld. szimplan futastol is birok hizni, ha eleget eszem. Ilyenkor ez vicces, mert mindenki mondja, hogy de lefogytal, kozben meg csak atrendezodes tortent, a merleg tobbet mutat...

Ps: eletemben nem kokszoltam, feherjet haromszor ettem mert hanyingert kaptam az izetol, kreatint kiprobaltam egy hetig aztan hanyingert kaptam a melle keverendo szolocukor izetol... a tomegnovelessel sosem volt gondom, zaba :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.19. 08:12:46

Volt egy csávó, akivel együtt jártunk evezni. Na az ilyen gyúrós gyerek volt, akkori szlengünkben "strandpista" (Nyelvész Józsi, itt vagy?).
Na az nagyon durva volt. Bicepsz, mellkas, lepke, mint egy izompacsirta, hozzá ropi lábak, mert azzal ugyen nem foglalkozunk, nadrág eltakarja.
Az ürge nehéz minuszokban is atlétatrikóban csapatta, mert úgy mégiscsak több embernek feltűnt, hogy ő mekkora gyurma, másrészt zsugázás közben is derékszögben tartotta a lapokat.:D

Amusing 2009.10.19. 08:25:48

a lányok babáznak, a fiúk fociznak a férfiak edzőterembe járnak.

Mitya Ivanov 2009.10.19. 08:38:43

az milyen modoros, amikor egy testépítókről szóló modoros poszt kommentjeiben a testépítők elkezdenek szakmázni?

Snake_Ey3s · http://jokerdes.blog.hu 2009.10.19. 08:41:16

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

A nagy izomtömeg növekedés elég relatív, leginkább a testsúlyodhoz és testalkatodhoz viszonyítva. Én sosem voltam az a kibaszott nagy gyúrós jóska, de azért foglalkozom a testemmel, úgy mondanám szálkásan fitt ;)

Kondizni is gyakran járok, de nem rendszeresen(viszont sok fekvőtámasz, felülés meg dinamikus edzések)..ergo nagy izomtömeg növelésről nálam nem lehet beszélni.

A lényeg: az általad terhességi csíknak nevezett bőrnyúlásból adódó csíkok, attól függően jelennek meg mennyire rugalmas a bőröd. Nekem például mindkét vállam alatt van egy jó 6-7 cm-s csík, pedig mondom nem drasztikus izomtömeg növekedésről van szó...

Zz_ 2009.10.19. 08:45:43

Nincs tervben esetleg a Modoros Küzdősportos típus kifejtése? (box, kungfu, stb) :-)

scsaba1 2009.10.19. 08:59:04

@Nyelvész Józsi:
"a télen elég kemény bádizásokat tervezek, mert kurvára nem szeretnék mégegyszer olyan vékony lenni, gecire megalázó. "

Újabb tipikus vonása a volt testépítőnek. Mindig _tervezi_ az újrakezdést, hogy újra formába hozza magát. Majd télen... Majd januártól... Majd tavasszal...

scsaba1 2009.10.19. 09:09:16

A volt testépítő egyébként mindenben úgy viselkedik, mintha még gyúrna. Az öltözködésében sem tud elszakadni az edzőcipő-fehér zokni - tréningalsó - kapucnis pulóver vonaltól. Ebben jár dolgozni, a teszkóba, kisebb családi ünnepségekre stb.
Hál' Istennek a '90-es évek meghatározó ruhadarabjáról, az MC Hammert idéző buggyos pamut gyúrósnadrágról már ő is levette, hogy ciki, illetve már nem is nagyon lehet kapni.

A csirkemell roston, rizzsel még mindig a gasztronómia csúcsa.

csakabill 2009.10.19. 09:09:30

benyomsz egy tonhalkonzervet, azonnal kihányod, ez az animal, vállalod?!

andreasue (törölt) 2009.10.19. 09:16:36

Apám, neked fingod nincs a testépítésről. Te az a fajta hülye vagy, aki azt hiszi, hogy kreatintól meg lehet erősödni, felülésektől bordás hasizmod lesz, "kondizni" jár az edzőterembe.

cd-r 2009.10.19. 09:16:43

@Mitya Ivanov: hahhha jaja és jönnek és osztják. de azért vicces is valahol.

amúgy nektek még senki nem mondta hogy a kigyúrt testalkat nagyon ciki?
max a lenőtt szőke plázacirkálóknak jön be.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.10.19. 09:17:31

@llll5: hm. edzeni, ellenben a tipikus arc, aki ott keres barátot, folyamatosan ilyen mondatokkal traktálja a többieket.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.19. 09:49:03

@llll5: nem zavar, ha valaki jobban tudja, de még továbbra se tudom, hogy az aminosavakkal és a kreatinnal miért ne lehetne izmot fejleszteni.

@andreasue: jaja, ezt már mások is leírták előtted, de ez így kevés.

Prophet 2009.10.19. 09:58:02

@Nyelvész Józsi: mégegyszer olyan vékony lenni, gecire megalázó

Szar is vékonynak lenn:

Á, vidd csak ezt a kurva nehéz táskát az utca végéig, nem árt!

Vagy akkor most te pakolod ki a tujákat, rád fér egy kis izmosodás.

Lány: jézus, az én karom vastagabb, mint a tiéd (mert kövér vagy, geci)..

Mitya Ivanov 2009.10.19. 10:07:14

az kurvaélet, hogy ha a mai fiataloknak kapát és ásót adnának a kezükbe, akkor megtudnák mi a magyarok istene! Hordjanak trágyát, cipeljenek krumpliszsákokat, egyszerre kettőt, menjenek szüretelni, árkot ásni, na akkor nem lenne szó gyúrásról meg konditeremről meg éjszakai partizásokról, ez egyszer biztos. Faszom ebbe a sok városi gecibe!

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2009.10.19. 10:10:50

Én már fiatal csúcsra járatott bádist is láttam pláza mozija előtt úgy telefonálni, hogy minden izma dagadt, annyira feszített. Majd kiköptem a kávét a röhögéstől.

Andras18 2009.10.19. 10:44:52

szerintem az itt kommentelők többsége szabadidelyében nem csinál semmit nem sportol nem fut nem kondizik a kondi az meg egymagában nemjó kiegészítésnek kell használni "arany középút"
És ott ahol az élsport kezdődik ott az egészség végetér" másrészt aki ma a sportból él az vagy nagyon tehetséges vagy kokszol ...ezért nemjó a versenysport, a tisztességtelenek a tisztességeseket is bemártják a kakiba
Azokat az embereket igazábol tényleg nem bírom felfogni hogy azért doppingolnak hogy majd jól nézzenek ki persze hogy mivan a májukkal veséjükkel az levan szarva, és az hogy nemáll a jani az még a kisebb gond
De az olyanokat sem értem meg akik itt fikáznak otthon tespednek és aki már egy kicsit jól néz ki az már kokszos meg buzi töstépítő meg primitív és itt éli ki a pofázhatnékját

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.19. 11:07:36

nah, kimaradt a modoros hozzászólások közül egy típus, hadd reprezentáljam:

A gyúrás alapból gáz. Az ember az intellektusával nőtt ki az állatvilágból, kit érdekel, hogy erős vagy, egy kölyökcsimpánz orrba ver bármilyen gyurmarudit. Agyra nem kellene gyúrni?

Várom a válaszokat arról a vonalról, mely szerint: a gyúráshoz komoly ész kell, ha jól csinálod, és téves sztereotipia, hogy aki gyúr, az hülye.

Varánusz · http://varanusz.blogspot.com 2009.10.19. 11:27:18

Ahogy volt testépítőedzőm mondta volt: Ha abbahagyod a gyúrást, 3 dolog történhet veled:
- meghízol
- lefogysz
- tartod a súlyod.

Hiába, a bölcsesség örök és izomtónusfüggetlen :)

cd-r 2009.10.19. 12:11:55

azért lássuk be nem a gyúrástól halad előre az emberiség :D

llll5 (törölt) 2009.10.19. 12:36:34

@Interstellar Overdrive: bocs, nem tudtam, hogy csak ironizálsz:)
@Modor Tibi: lehet, de csak minimálisat, 35 kg tiszta izmot biztos nem.A szervezet egy ideig az un. táplálékkiegészitőktől is fejlödik-abszolút kezdők esetében még anélkül is-egy ideig.Aztán már csak a gyógyszerek ésszerü szedése útján lehet további fejlődést elérni.
@scsaba1: tévedésben vagy.A testépitőkről szóló előítéletek az esetek nagy részében megalapozatlanok.A terembe, ahova én járok, rengeteg jogász, közgazdász, mérnök jár,Gondolod, hogy ők is így öltöznek?:)
@szopimaci: erről van szó:)Esetleg némi HGH, stb. is volt:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.19. 13:58:16

A testépítőket védők helyesírása e blogon annyira magas labda, szinte röstellem lecsapni.

Szinte.

@llll5:

pont szóköz új karakter
szóköz kötőjel szóköz
kiegészítő
fejlődik
ún.
testépítő

bocsi:)

llll5 (törölt) 2009.10.19. 14:13:59

@vészmadár (pica pica): semmi gond.Egy ujjal tudok csak gépelni és csak nemrégóta netezek.Egyébként a való életben ügyelek a helyesírásra.Amúgy egy jogi diplomával és egy szakvizsgával csak ennyire "fussa":)

2009.10.19. 15:00:34

@Nyelvész Józsi:

Annál a 35 kiló/év történetnél befigyelt némi vitamin is illegálba? Már ha érted, mire célzok. :))

A Gyulabá-vonal meg a gyurma gyakori felbukkanása tehát személyes érintettségre vezethető vissza. Ha azt mondod, hogy cseresznyefát is kellett kiásnod manuálba, azért tudod ilyen plasztikusan ábrázolni, én lehidalok, brádá. :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.19. 15:06:51

hibátlan, mondom én:

- diplomájának meglétéről mindenkit értesít, mintegy mellékesen.
- a helyesírását arra fogja, nem figyel (elárulom a titkot: attól a helyesírásod, hogy nem kell figyelni rá, egyszerűen a folyosót nem tudod máshogy írni).
- mindent jóvá tesz azzal, hogy fejlett az öniróniája, így végül jól jön ki a dologból:)

nah, szval TANÁRként (látod, höhö) maximális üdvözletem, így kell ezt megélni:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.19. 15:09:49

@Zz_: nem nagyon értünk hozzá, az a baj. Szóval ha valaki önként vállalkozna, hogy írna hasonlót, tárt karokkal várjuk.

@Varánusz: a csávó nem mondott nagy hülyeséget, lássuk be. Nem ő volt az, aki az edzőtársaival általában hányásig gyúrt?

Asidotus 2009.10.19. 19:46:11

"Minden lehetőséget megragad arra, hogy alkarját a felkarjával derékszög-közeli állapotba emelhesse, és hozzá tüdejében a szükségesnél jóval több levegőt tároljon. Tipikus módszere bulikon a poharak, korsók görcsös markolászása, állandóan félig felemelt állapotban tartása."
Na, ez talált nálam :)

llll5 (törölt) 2009.10.19. 19:59:19

@vészmadár (pica pica): nézd, te provokáltál engem, én csak a tényeket írtam le.Azért, tanárként sportolj is egy kicsit:)Egyébként ez a blog nem a netes helyesírásról szól:)
@Modor Tibi: Valamit, azért tudtam segiteni?:)Blog írására nem vállalkozom, no meg aztán még leszólnának a tanárok:DDD

llll5 (törölt) 2009.10.19. 20:08:09

@vészmadár (pica pica): ja , még valami:amit írtam, azt értelmezted is?Akkor uis rájöhettél volna, hogy csak a neten nem tudok figyelni a helyesírásra, mivel örülök, hogy egy ujjal gépelni tudok egyáltalán.Arra még nem gondoltál, hogy miért közli veled mindenki a diplomája meglétét?Talán, mert mindenkit provokálsz...na, téma lezárva.
@Nűnű: lehet, hogy van ilyen ember, de azért nem jellemző:)

szopimaci (törölt) 2009.10.19. 20:10:54

@vészmadár (pica pica): ő nem védte a testépítőket csak a tényeket rögzítette

szöveget értelmezni nem kell tudni egy tanárnak csak felböfögni a szart :)

llll5 (törölt) 2009.10.19. 20:25:20

@Modor Tibi: még egy kérdés:tudom, hogy ez nem egy politikai blog, de esetleg-mondjuk vicces stílusban-nem írsz majd valamikor egy politikusokról szóló modoros blogot?Tudom, hogy ez esetleg problémás lehet, de szerintem meg tudnád ügyesen oldani és nagy sikere lenne:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.20. 10:56:40

@szopimaci: azért néha nem árt, ha átlát időben a kőfalon, de az esetek 90%-ában valóban csak felböfög, ezen nem fogunk összeveszni:)

@llll5: nem, nem provokáltam, tipizáltam, és magadra vetted. De tényleg lényegtelen:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.20. 11:08:46

@szopimaci: de azért nem tudom megállni, még utoljára, hogy megkíséreljem éreztetni, mi is adott nekem okot a vidámságra.

- "A testépitőkről szóló előítéletek az esetek nagy részében megalapozatlanok."
- plö a szar helyesírás? (ld. példa)
- amúgy megy, csak most nem. Jah, és van ám diplomám is...
- testépítő ÉS jogász, hibátlan típusjellegzetességekkel.
- megsértődik, személyeskedik.

engem mulattat ez az ív, de tényleg:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.20. 11:42:06

@llll5: ja, hát volt pár poszt a politikáról meg a hozzá kapcsolódó nyelvezettel, keresd ki a cimkék közül a "politiká"-t.

llll5 (törölt) 2009.10.20. 12:04:25

@vészmadár (pica pica): nézd, a testépités nekem csak hobby, a személyeskedést meg te kezdted,sőt továbbra is provokálsz.Én viszont nem foglak sértegetni, a további kommentjeidre nem válaszolok.Ennyi.
@Modor Tibi: köszi, megnézem!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.10.24. 00:59:06

@Prophet: Ja, én pakoltam ki a tujákat a Dénesnél, és a csajok kamilláztak, hogy nekik nagyobb karjuk van. Azóta se láttam olyan vékony csávót, mint amilyen én voltam.
@tff: Volt olyan spanom, aki mindig a Faháznál vette át az okos kis vitaminokat, szemestakarmányt, érted ;) Amúgy a valóságban meggyfa volt, olyan nehéz volt a földlabda, hogy nem akartam elhinni.

Celtic 2009.10.24. 19:05:28

"Eleve vékony testalkatú: meggyőzően kidolgozott izomzatát csak emberfölötti akaraterővel, kitartással és fehérjekészítményekkel tudta elérni."

Na itt, magamra ismertem, csak az izomzatot helyettesitsuk zsirral: nem volt egyszeru vekony, szalkas gyerekkent szep zsiros arcca hiznom. De a mertektelen kenyer-bevitel megtette a magaet! Amugyis:

- elküldve Szerkeszti a hozzászólást idézetes válasz Ha valaki esetleg nem ismerné, 1 klasszikus: [mosolyka]

Mondj nemet a veknire!

1. A büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott elítéltek több, mint 98%-a kenyérfogyasztó.
2. A kenyérfogyasztó családokban felnövekvő gyermekek 50%-a a nemzetközi szabványoknak megfelelő teszteket átlag alatti eredménnyel teljesíti.
3. A XVIII. században, amikor gyakorlatilag minden kenyér otthon, háztartásban készült, az átlagéletkor nem érte el az 50 évet, a csecsemőhalandóság elfogadhatatlanul magas volt, sok nő belehalt a szülésbe, és a lakosságot olyan járványok tizedelték, mint a tífusz, a sárgaláz és a kolera.
4. Az erőszakos bűncselekmények több mint 90%-át kenyérfogyasztást követő 24 órán belül követik el.
5. A kenyér alapanyagáról, a tésztáról kísérletek során bebizonyosodott: néhány dekagramm elég ahhoz, hogy egy egér megfulladjon. Az átlag magyar ennek sokszorosát fogyasztja el egy hónap alatt!
6. A primitív törzsi társadalmakban, ahol a kenyérfogyasztás ismeretlen, évszázadok óta
feltűnően kevés rákos megbetegedést, Alzheimer-, Parkinson-kóros, csontritkulásos esetet jegyeztek fel.
7. A kenyér bizonyítottan addiktív: kísérlet alanyok, akiktől egy időre megvonták, és csak vízzel táplálták őket, alig 2 nap elteltével már kenyérért könyörögtek.
8. A kenyérfogyasztás sok esetben csak előkészítője a "keményebb" élelmiszerek, mint pl a vaj, párizsi, lekvár fogyasztásának.
9. A kenyérről bebizonyosodott, hogy magába szívja a vizet. Mivel az emberi test javarészét víz alkotja, a huzamos kenyérfogyasztás beláthatatlan következményekkel járhat a szervezet molekuláris összetétel e szempontjából.
10. Klinikai tesztek bizonyítják, hogy az újszülöttek köhögnek a kenyértől.
11. a kenyeret 200 celsius fok körüli hőmérsékleten sütik; ez a hőmérséklet nem egészen egy perc alatt elpusztít egy felnőtt embert.
12. A legtöbb kenyérfogyasztó képtelen megkülönböztetni a tudományos tényeket a statisztika álruhájába burkolt értelmetlen locsogástól.

E riasztó adatok értelmében a következő korlátozó intézkedések foganatosítását javasoljuk:
I. A fiatalkorúak kenyérvásárlását be kell tiltani.
II. Azonnal felvilágosító kampányt kell indítani az összes médiában "Mondj nemet a veknire" címszóval.
III. Minden kenyérféleséget 300%-os büntető adóval kell megterhelni, a kenyér által okozott ártalmak költségeinek fedezésére.
IV. A kenyérfogyasztás reklámozásának gátat kell
szabni.
V. Az iskolák környékén kenyérmentes zónákat kell kialakítani.

Kérünk, ezt a felhívást juttasd el mindenkihez, akiről tudod, hogy szívén viseli embertársai érdekeit.

Mindig lebegjen szemed előtt jelszavunk:
Gondolkodj hülyén, cselekedj izomból!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.11.08. 01:09:13

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Dehogynem, olyan csíkok vannak a hónaljam mentén, apám, hogy nem nagyon teszem magasra a kezem. :)

De még mindig jól jártam, egyik spanom a háta közepére kapott ilyen csíkokat keresztbe. Gecire büntet a strandon. :D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.11.08. 01:12:23

@laccc: Ötven kiló alatt voltam, tesó. Szerinted nem lehet? És ehhez nem is kellett okosság, csak fehérje, de annyi, hogy megőrülsz (+ a kreatin is inkább kisérleti jellegű volt)

vblog 2010.09.07. 15:59:56

A volt 50 Kilós srác védelmében. Van aki tényleg egészségügyi okok miatt edz. Nehéz dolog.
süti beállítások módosítása