Olvasói rovat - A sportszakma modorosságáról

2009/08/27. - írta: Modor Tibi

A legutóbbi sportközvetítésünk után következzék hát egy újabb sportélmény, ezúttal Muhi az önzetlen beküldő.

Itt már egy-két riporter kolléga név szerint is szerepel, de remélhetőleg nem sértődnek meg, hogy bekerültek a kis Pantheonunkba :-))

Modoros sportkommentátorok, sportújságírók

 

Ha modorosságról van szó, gyakran előkerül Vitray Tamás és id. Knézy Jenő neve, nem véletlenül. Vitray puszta látványa is azonnali csatornaváltásra készteti az átlagos tévézőt, a néhai Knézy munkássága pedig akkora hatással volt a saját fiára, hogy bár többen reinkarnáció-hívők lettek, de a Duna Tv péntek esti NB1 közvetítéseit még véletlenül sem nézi senki. És akkor Hegyi Ivánt még nem is említettük, aki borzasztóan vontatottan, a mássalhangzókat jól hangsúlyozva beszél kétezredszerre is a Hidegkuti-Göröcs-Eusebio tengelyről, meg arról, hogyan szöktette príma mozdulattal Puskás a jobbfedezet helyén felbukkanó Jairzinhót az 1817-es Goncalves-kupán.

A sportszakemberek alapvetően két kasztra oszthatók: az egyik az adott sportágban dolgozik, a másik beszél vagy ír róla. Az utóbbi kategóriában megkülönböztethető az újságíró és a kommentátor. Őket vizsgálva lássuk tehát, mi fán teremnek a modoros sportszakértők.

 

Sportnapilap

Kis hazánk egyetlen valamirevaló sporttémájú sajtóorgánumában csak úgy tobzódnak az unalomig ismételt közhelyek, modoros megjegyzések, eposzi jelző, szókapcsolatok, miegymás. Valahogy így:

A mérkőzés kisebb incidenssel kezdődött: a lelátón felcsendülő rigmusok közt sajnálatos módon rasszista bekiabálások is hallhatóak voltak. Eme kis közjáték után megkezdődhetett az összecsapás. Eleinte lassan csordogált a játék, az első félidő derekára azonban megélénkült a mérkőzés: vendégbedobást követően Kovács II. került helyzetbe és ballal magabiztosan értékesítette a helyzetet. Az Egyetértés megérdemelt vezetése azonban nem tartott sokáig: Szabó iramodott meg a jobbszélen és tálalt középre pontosan, éppen az ott ólálkodó Nagy I. elé, aki közelről mattolta Szabó-Kovácsot. Az eredmény a félidőben már nem változott, 1-1-ás állással vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész kezdetén ismét zörrent a háló, ezúttal a másik oldalon. Tetszetős Barátság-akciót követően Varga varázsolta Kis fejére a játékszert, aki 8 méterről a jobb alsó sarokba bólintott. A meccs hajráját nagyon megnyomták a mályvaszín-barnák, több alkalommal is tűzijátékot rendezve a hazai kapu előterében. Kiegyenlíteniük azonban nem sikerült, így a tabellán még lejjebb csúsztak és immár kieső helyen tanyáznak.

A meccs lefújását követően a csalódott drukkereknek „köszönhetően” parázs jelenetek alakultak ki a lelátón, de a biztonságiak hamar helyreállították a rendet.

 

Sportközvetítés

A V. és K. urak, na meg Vitár Róbert szellemi örökségén felnőtt sportkommentátoraink számára nem jelent különösebb nehézséget a modorléc megugrása, annál inkább a sallang- és közhelymentes, a játékot is élvezni engedő közvetítés. A következők bosszantanak leginkább:

 

* felbillent a pálya
* rendkívüli feszültség tükröződik az arcán, ami persze nem is csoda, ha figyelembe vesszük a tét nagyságát
* Les! Les, les, les, les, les.
* Rooney visszakocog, valamit mond magában. Angolul beszélők előnyben, de azt hiszem, mindenki számára sejthető, hogy nem a jókívánságait tolmácsolta a játékvezetőnek.
* Hercegfalvi láthatóan feldúltan fogadja a spori ítéletét, őszintén szólva én nemigen tudom, miért reklamál, tényleg nem tudom, mi szükség van erre.
* Mélységből indult, a partjelző sem lengetett.
* A bődületes erejű lövés valósággal szétforgácsolta az alumíniumot
* Rendkívül erős testfelépítésű játékos
* Hátvéd létére szélvészgyors
* Futballünnep
* Az álmok színháza (Old Trafford, a gyengék kedvéért)
* Jó iramú első félidőt láthattunk, változatos játékkal és sok történéssel, reméljük, a második játékrészben a gólokkal sem maradnak adósok a csapatok
* biztos vagyok benne, hogy szabálytalanság történt, igen, igen, most a lassításban is világosan látható, hogy a védő nem ért hozzá a labdához (közben a játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem történt szabálytalanság), igen, nagyon érdekes eset, lesz mit elemezni a szünetben (ez a korán ítélő, a tévedését soha be nem látó riporter).
* az utóbbi időben védjegyévé vált jellegzetes gólörömöt láthatjuk tőle
* ízelítőt kaptunk küzdeni tudásból, lelkesedésből
* a belga tizenegy fáradt, fásult csapat benyomását kelti
* az egész csapatot mintha megbabonázták volna, úgy játszanak, már amennyiben ezt játéknak lehet nevezni. Persze Gerets edző nyilván vitatkozna ezzel a megállapítással.
* Ordító helyzetben lyukat rúgott
* De mint tudjuk, a pályán a bíróé az utolsó szó.
* Aurelio alkalmi partjelzővé lépett elő, hevesen integet, hogy Mineiro lesen kapta a labdát
* Nem idegen tőle az ilyen pimasz megoldás
* Ez a kapura lövés felszabadító rúgásnak is beillett volna
* Az ötösről az égbe lőtt
* Sarokrúgás! Ha jól számolom, a tizenkettedik a meccsen. Nézem itt a statisztikákat, amelyek a lelkiismeretes angol kollégák jóvoltából a rendelkezésünkre állnak, hát itt az áll, hogy utoljára 1989-ben játszottak olyan mérkőzést a legfelső osztályban, ahol a 47. percben már a tizenkettedik szögletre is sor került, nevezetesen a Derby County-Wimbledon meccsen.
* Alapvetően védekező beállítottságú játékos, de nem idegen tőle a támadó szerepkör sem.
* A labda felgyorsult a vizes füvön. (Lehet, hogy én vagyok hülye, de ha a szálló labda bármilyen borítással érintkezik, csak lassulhat. Tudom, hogy más szögben pattan fel, ha csúszós a fű, de akkor is lassul, nem gyorsul.)
* Hintába ültette a védőjét
* Három védőből is bolondot csinált
* Kétségbeesett becsúszással taccsra mentett

 

 

Még nyolc oldalt tudtam volna írni, de elfáradtam. További sportsikereket!
 

 Még egy kedvenc tőlem: kettészakadt a pálya, de legyen ennyi elég mára, zárul Tibi mókatára.

124 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naumov 2009.08.27. 15:15:44

@raoul_duke:
"- fodball"

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.27. 15:43:06

@végh hanta: negyed óra qwertz billentyűn, a te javaslatod 22 mp, de ebben már az eamiles szerkesztőségbe küldés is benne van.

Pernilla 2009.08.27. 15:47:34

Már tűkön ülve várom a ma esti BL sorsolást... meg leszek lepve ha nem az lesz az eredmény, hogy: "A DVSC-TEVA kaphatott volna nehezebb és könnyebb ellenfelet is"

Mitya Ivanov 2009.08.27. 16:06:55

a sztárok veszekednek (knézy 898-as vb jugoszláv meccs)
Denilson haszontalan játékos (knézy 98-as VB)
a fekete fiúnál van a labda (Vitár Róbert afrika kupa meccs a 90-es évek közepén, talán Zambia-elefántcsontpart, de az biztos, hogy fehér ember nem volt a közelben)

Mitya Ivanov 2009.08.27. 16:11:02

stolwerkosok, sarkantyúsok, vörös ördögök, kalapácsosok, zöld sasok, blankók, gránátvörös kékek, kikötővárosiak, sárkányok, vidékiek, bikák, öreghölgy, rosszonérik (!), jobb esetben rossonero-k, bőrgatyások, svábok, parkőrök, vasgyáriak, északiak, kanárik, hercegségbeliek

MacPhisto 2009.08.27. 16:14:42

Jaja, ez mind így van. Sajnos nem a szakmájuk a szenvedélyük, ezért nem is néznek meg egy valóban jó közvetítést, hogy tanuljanak belőle. Jó ez ide, falura...

Herlock Sholmes 2009.08.27. 16:16:32

- Magunkra húzzük a cseheket/albánokat/izlandiakat
- Egészséges/tért ölelő felszabadító rúgás
- Megnyújtja a labdát
- A kígyótérről belőtte a hosszúba
- Lepókhálózta a felső sarkot
- A kapus lepkére vetődött

Jim Raynor 2009.08.27. 16:17:54

"A jobb sarokra tartó bombát a kapus egy parádés robinzonáddal fogta meg"

classics:

És most 22-es számmal beáll a 22-es játékos. (Vitár Róbert)

Tizenegyes, érdekes döntés. De lássuk csak, az argentínok újabb támadást vezetnek, szinte lekopírozzák az előző akciót és tizenegyes újra. Azaz bocsánat, az előző ismétlése volt. (Vitár Róbert)

Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Porto kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül. (Vitár Róbert)

Hrutka, jó lövés, bedobás. (Knézy Jenő)

Töfting egy Popeye nevű, spenótot evő reklámfigurára emlékeztet.”(Vitár Róbert)

Most pontot tehetett volna a továbbjutás kérdőjelére. (Hajdú B. István)

Dzurják a felső sarokba gurított. (Gulyás László)

Most nem akarok beleszólni, mert gyászszünet van. (Knézy Jenő)

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert. (Vass István Zoltán)

Zidane eltéveszthetetlen stílusban kezeli a labdát. Hoppá, most látom ez nem is Zidane (Knézy Jenő)

Nem mondom a játékos nevét, mert nem látom, hogy mi van a hátára írva (Vitár Róbert)


és ez csak a jéghegy csúcsa......:D :D

newnt55 2009.08.27. 16:18:02

- xy csapat verhető ellenfélnek tűnik
- elkerülhető gólokat kaptunk
-odaérhetünk az első 2 hely valamelyikére
-itt már nincsenek könnyű ellenfelek

adelaidestyle 2009.08.27. 16:18:30

Minden nagyobb nemzetközi meccsen hallom azt a hasonlatot, amikor a fodballjátékosokat modern kori gladiátorokként emlegetik. Figyeljétek meg, hogy minden EB-n, VB-n, BL-ben egyszer legalább elhangzik ez a hasonlat. Miért?

Mitya Ivanov 2009.08.27. 16:20:31

@adelaidestyle: mert a római korban a gladiátorok jövőbeli fodballjátékosok voltak

newnt55 2009.08.27. 16:21:51

-miccccsoda dráma, mennyország és pokol kéremszépen - Knézy Jenő
-egy vonaton utaztam a szurkolókkal, fánntásztikus hangulatot teremtettek... - Knézy
- minden hájjal megkent védő

backdoor · http://backdoor.puruttya.hu 2009.08.27. 16:25:40

Kedvenc (nem emlékszem ki követte el):
Lion-Barca meccs
És ilyet szólt: Nem jut a Lion el messzire, ha nem figyel Lionel Messi-re.
:D

Baromméter 2009.08.27. 16:27:07

Nekem a legtöbb idézettel semmi bajom. A műfaj korlátaiból (ti. focimeccs) adódik .

adelaidestyle 2009.08.27. 16:27:53

@Mitya Ivanov: A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy miért hangzik el mindig tornákon? :)

Mitya Ivanov 2009.08.27. 16:37:19

@adelaidestyle: ja
mert a nagy gladiátortornákon is elmondták mindig

johevi 2009.08.27. 16:39:26

Az hagyján, de minden rendezvény, torna végén ( pl döntőkön ) megjelennek és potyáznak, pitiznek a vip-jegyekért, meg kunyiznak belépőket csakhogy megnézhessék, mert simán venni az nem menne...

Héttörpe (törölt) 2009.08.27. 16:41:51

Darabos a gyerek, mint a dorogi szén by KJ.
Egyébként a kedves szerző hogyan kommentálna egy meccset?

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.08.27. 16:41:57

@raoul_duke: az íme-lám valószínűleg az ímmel-ámmal-ból jöhet :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.08.27. 16:43:36

Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor aludni szoktak,
meg a nap is pont rossz szögben sütött a pályára.
Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel,
aztán a Gullit a kapus Gabesz mellett laposan a hálóba gurította a labdát.
A második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, a partjelző intett valamit,
mi meg minbdannyian félreértettük.
A meleg is egy kicsit megnyomta a fiúkat, a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny.
A 3. gólról sajnos lemaradtam, mert éppen akkor ápoltak.
A 4. gólnál éppen a Gabeszt cserélték be, nem sikerült felvennie a ritmust.
Az 5. gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutnunk.
A szünetben az edző Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre,
úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület.
Ez jelentette igazán a meccs fordulópontját.
Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.
A Gabesz utolérte volna a Gullitot, csak megbotlott egy vakondtúrásban,
a Gullit kitette szélre a Kannavárónak, aki már várta a labdát,
a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki,
onnan meg már a Gullit elfutott, de addigra már gól lett.
A 7. gól olyan gyors volt, hogy nem is láttuk, majd a videóról kielemezzük.
Aztán gyors 3 góltól megzavarodtunk egy kicsit, egyszerüen kihagytak a fiúk
és gyorsan bekaptunk még kettőt.
A 13-nál, a szabadrugásnál már úgy tünt, hogy mellé, fölé megy a labda,
de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba.
Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.

Lucius Flavius Arrianus 2009.08.27. 16:44:01

@Jim Raynor:
mit lehet mit tenni, kapusból pl. volt nálunk Holló (Dunaújváros), Szarka (Haladás), Sólyom (Pécs), Veréb (Diósgyőr), hogy az alsóbb osztályokban védő Pókról, Májról és Szénről ne is beszéljünk... Ha a kapus már elmúlt harminc, óhatatlanul felbukkant az "immár joggal veteránnak mondható cerberus" eposzi jelző is.
A kedvencem viszont, még a nyolcvanas évekből az ózdi balszélső, Asszony volt, és a Népsportban az "Asszony viharzott el a balszélen" kezdetű evörgrín. Jó volt továbbá a Tömböly-Hurguly-Kuczmog csepeli belsőhármas is :-)

Balance Of Power 2009.08.27. 16:49:31

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: @F.house: Hozzateszem, Vitray profizmusat, kaliberet abszolut elismerem, sot, modorosan nehany modoros konyvet is olvastam, melyeket lebilincseloen erdekesnek talaltam.

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Nem is ez a baj, hanem hogy ezt elvarta-varja, igenyelte-igenyli es talan nehany karrier is ezen mulott.

scsaba1 2009.08.27. 16:49:45

@F.house:

Nem, nincs. Sunáznám még most is...

robinzone 2009.08.27. 16:52:56

Azért lehet ez a nagy modorosság - bár én se fedeztem fel nagy különbséget a blogíró saját szövege és az általa idézett között, - mert sportról beszélünk. Ahol általában ugyanazok a szabályok, ugyanazok a jól ismert játékosok, és ebből a kettőből gyakran nagyon hasonló szituációk születnek. Szóval ismétlődő jelenetek, amit általában gyorsan kell visszaadni. Szerintem ezzel addig nincs baj, amíg nem öncélúan csinálja (mint az az idióta sporttévés a kocsmai közvetítéseit), mert segít követni az eseményeket. Amit a szemünkkel amúgy is követünk, értelmezünk. Ismétlődő jeleneteket meg nehéz végtelen számú megfogalmazással visszaadni. Ki is kell gondolni, fel is kell fogni, elment 5 perc. Akkor már inkább sémák, élőben. De írásban azért lehet erőlködni!:) (Ki hallgat ma rádióban meccset??? az épp úton lévő drukkereket kivéve)

robinzone 2009.08.27. 16:54:05

aztán ott vannak az egyszerű sportok, mint pl a kalapácsvetés. ettől még izgalmas, de mégiscsak egyetlen mozdulatsor...

smartdrive 2009.08.27. 16:55:24

más sportág meg nem is létezik, mi?

robinzone 2009.08.27. 16:59:41

az igaz, hogy kevés az igazi egyéniség, akinek neaggyisten némi sportmúltja is van, rendelkezik megfelelő szociális intelligenciával, ki is tudja magát fejezni, és még a humorral sem áll hadilábon...
mindig elfog a szánalom, mikor a nyugati csatornákon mondjuk (a kapus) Rossi, Baresi, vagy épp Lauda osztja az észt, itt meg a jó Puhl Sanya és Tornyi Barnesz, valamint a mindenhez értő "retekklub" Balázs...

robinzone 2009.08.27. 17:00:31

teylah, ez nem az a hely!

robinzone 2009.08.27. 17:01:24

smartdrive: mondtam én ilyet? A fociban nincsenek ismétlődő mozdulatsorok?

Freŝa 2009.08.27. 17:05:23

A játékos meccs végi megszólalását a Belga nevű táncdalegyüttes örökítette meg legplasztikusabban, "a huszonkét férfi" című klasszikusukban:

"Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor aludni szoktak,
meg a nap is pont rossz szögben sütött a pályára.
Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel,
aztán a Gullit a kapus Gabesz mellett laposan a hálóba gurította a labdát.
A második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, a partjelző intett valamit,
mi meg minbdannyian félreértettük.
A meleg is egy kicsit megnyomta a fiúkat, a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny.
A 3. gólról sajnos lemaradtam, mert éppen akkor ápoltak.
A 4. gólnál éppen a Gabeszt cserélték be, nem sikerült felvennie a ritmust.
Az 5. gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutnunk.
A szünetben az edző Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre,
úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület.
Ez jelentette igazán a meccs fordulópontját.
Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.
A Gabesz utolérte volna a Gullitot, csak megbotlott egy vakondtúrásban,
a Gullit kitette szélre a Kannavárónak, aki már várta a labdát,
a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki,
onnan meg már a Gullit elfutott, de addigra már gól lett.
A 7. gól olyan gyors volt, hogy nem is láttuk, majd a videóról kielemezzük.
Aztán gyors 3 góltól megzavarodtunk egy kicsit, egyszerüen kihagytak a fiúk
és gyorsan bekaptunk még kettőt.
A 13-nál, a szabadrugásnál már úgy tünt, hogy mellé, fölé megy a labda,
de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba.
Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.

pandacsökiboborján 2009.08.27. 17:07:28

Horti Gábor, na őt kéne vb közvetítésre szerződtetni.

robinzone 2009.08.27. 17:08:28

szóval ott van még a jó Palik, aki mindjárt egyszemélyben cáfolja a fent említett elképzelésem a jó riporterről. A versenyző, akit megfogtak a benzin oktánszámának a jelentésével, és fogalma sincs általában a F1-es pályán történtekkel. (ezzel nem vonom kétségbe a tereprally-s eredményeit, meg üzletemberi kvalitásait, sőt szerintem stílusa is van, ami ugyan tenyérbemászó, de van. Olykor élvezhető.) Egy ilyen okos ember miért nem képes megérteni alapvető összefüggéseket??? Ezért pedig pénzt kap, és így már nem annyira vicces.

kerdeozo 2009.08.27. 17:10:18

Egy tipp: próbáljátok ki tis kábé két hétig, közvetítsetek otthon magatoknak minden nap egy meccset és hallgassátok vissza. Érdekes lesz.

robinzone 2009.08.27. 17:10:32

fresa, ez frenetikus volt, köszönjük! (a Belganak is!)

Jim Raynor 2009.08.27. 17:10:54

@Lucius Flavius Arrianus:

és a Böőr-Kabát páros? :)

/szent megggyőződésem, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy Magyar Kupa meccsen volt egy Konyha - Szekrény páros, de a részletekre már nem emlékszem....../

robinzone 2009.08.27. 17:11:25

kerdeozo, te nem írtad el a nicked véletlenul?:) csak kérdezem!

robinzone 2009.08.27. 17:15:39

De múlt hétvégén Gyula vitte a primet: épp on-board mutatják, amint Button visszaengedi Webbert a levágott sikán miatt, miközben ezt egy percig nem vesz észre, majd igen, de elkezd siránkozni, hogy nem mutatták a béna spanyolok... lol

robinzone 2009.08.27. 17:16:47

ja igen, Horti az az idióta, akiről beszéltem.

Hoppázó Beléndek 2009.08.27. 17:17:12

- kovács köszönt be a második percben
- kettőnullal búcsúztatta a vendégegyüttest
- veszi birtokba a játékszert
- a technikás, fineszes magyar játékosok

meg az összes stadion utcanévként.. az különösen vicces,h "ezt biztos nem veszik majd jó néven az Oláh Gábor utcában/Fáy utcában/Üllői úton". feltételezem,h az utca nagyrészén leszarják, bármi is az.

Pridix 2009.08.27. 17:18:37

ááá, kimaradt két klasszikus:

- cimbalomszögből lő
- lesipuskás (kisgyerekként mindig azt hittem, hogy Puskás még játszik és ő lesi a labdát)

robinzone 2009.08.27. 17:20:36

oké-oké srácok, csak azt is írjátok ide, mit mondanátok-írnátok HELYETTE? :)

Jim Raynor 2009.08.27. 17:21:33

@Pridix:

Csikar-szög, körömpassz, panyenkázás, játékszer..........

dr66 2009.08.27. 17:28:24

@robinzone: Pontosan.Ha úgy vesszük,meg se szólaljunk mert minden ,közhely,modorosság,lejárt lemez.Hallgatni kéne, abba neme lehet belekötni.De mindenkinek!

Bellagio 2009.08.27. 17:33:15

A kigyoterrol lovi :)

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.08.27. 17:36:21

Nem tudom kimaradt-e. De a medő mezönyfölény verhetetlen!

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 17:39:08

Bocsánat a klasszikus Knézy Jenőzésért...!
" -Jó estét! Jó szurkolást!"
Vagy a régimódi általános:
" -forintos labdát adott..."

Bambano 2009.08.27. 17:44:54

Kezdjük a mostanában aranyköpéseiről és balfék közvetítéseiről elhíresült duóval:
- Gyulám!

innen már mindenki tudja, kire célzok:)

Klárensz 2009.08.27. 17:45:56

Igazán jó fociközhelyes írásokat szerintem az nst-n kell keresni, most csak egyet találtam, de tuti van még ezen kívül is.

nst.blog.hu/2009/03/19/futballfilologia?fullcommentlist=1#comments

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 17:46:06

@kerdeozo:
Engem nem ezért fizetnek, a sportriporterek meg állítólag "profik".
Folytassam, vagy érted ennyiből is...!?

Fekete Pákó 2009.08.27. 17:47:25

a legdurvábbak a Sportban szerintem a focistákkal készített interjúk, amikben mindegyik 40-es IQ-jú spíler olyan választékosan beszél, mint valami irodalmár. azok is tele vannak sablonokkal, de könyörgöm, ki hiszi el, hogy tényleg azokat a mondatokat mondják???

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 17:48:32

@Bambano:
"...a kigyorsítás után elnyúlott tőle, mint a gumi..."

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 17:49:47

@Fekete Pákó:
aki a szájába adja a szavakat, az mennyivel jobb...:)

Jim Raynor 2009.08.27. 17:49:49

@Bambano:

Palik:

"ez a NAGYSÁGRENDILEG 1 egész 26 századmásodperces előny....."

Bambano 2009.08.27. 17:50:58

@zauberpferde: boxutcából kijőve körrekordot futni, ezt így hogy? :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.08.27. 17:52:34

Előrejöttek a jól fejelő játékosok.

cd-r 2009.08.27. 17:54:49

@Jim Raynor: LLLOOLLLLLL

ez kurva kemény !

a posztból nekem a "FUTBALLÜNNEP", ami a legeslegjobban tetszik. verhetetlen.

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 17:57:29

@Bambano:
"...Gyuláááám! Láttad ezt, fullra megtankolva, hideg gumikkal...! Aaaaaazzztttaaa.....!"

jocóka 2009.08.27. 18:03:37

a kedvenceim azok, amikor az ég világon semmi sem történik, ekkor jönnek elő a "meddő mezőfölény" és a "küzdőjelleg dominál" örökzöldek

Jim Raynor 2009.08.27. 18:05:37

@zauberpferde:

"Ha szemben ülnek a képernyövel, akkor a bal alsó sarokban... Ja persze, miért is ülnének a TV háta mögött, szóval a bal alsó sarokban"

"Te Gyula, milyen szörpöt csinálnak a gumimacik amitől olyan ruganyos lesz a mozgás?
-> Czollner: Ez most nincs meg nekem!
-> Palik: Barna te szoktad tudni ezeket a rajzfilmes dolgokat
-> Akkor egyértelmű: Räikkönen gumibogyószörptől gyorsult fel ennyire, csak a gonosz Hókuszpók meg ne tudja ezt
-> Hát de nagyon hülye vagyok, most mondta valaki hogy a Hókuszpók az egy másik mese"

mediumnasty 2009.08.27. 18:08:45

kedvesnézők - ez egy összetett szóvá változott valahogy, akkor is, ha nem megszólítás, pl nagyon sok smst kaptunk a kedvesnézőktől

átütőerő - ezt is úgy mondják, mintha fizikaórán tanulták volna

a játék küzdő jellege dominál

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 18:13:35

@Jim Raynor:
Köszönöm, ez mindent felülmúlt...!
Te felvetted, hogy ezt tudod idézni, vagy séróból vágod...? :)))

Lucius Flavius Arrianus 2009.08.27. 18:20:50

@Jim Raynor:
Konyha tutira volt, de hogy hol...
Szép volt még az Ifjú-Vén csatárduó is, ha emlékezetem nem csal, pécsiek voltak.

Jim Raynor 2009.08.27. 18:21:23

@zauberpferde:

melyikre gondolsz? :)

szinte mindig nézem a forma 1-et, és az ilyenek nagyjából megmaradnak bennem, a pontosításban meg segít a gugli :D (azért perverz nem vagyok, hogy felvegyem...)

Jim Raynor 2009.08.27. 18:22:30

@Lucius Flavius Arrianus:

az Ózd színeiben kergette a bőrt egy Konyha Péter.......

MakoG 2009.08.27. 18:25:30

Lizarazu. Menetrendszerűen érkezik, mint egy expresszvonat. Lizarazut most elragadta a hév. Ha már a közlekedési eszközöknél tartunk. (Hajdú B.)

Jaguar 2009.08.27. 18:25:57

szar lett a blog. modoros. az utolsó néhány post szart sem ért, és önmagában modoros volt. kár érte. remélem csak átmeneti állapot. ;>)

MakoG 2009.08.27. 18:26:04

@Jim Raynor: A Kazincbarcikai Vegyészben meg egy Asszony Béla.

szemtanú 2009.08.27. 18:27:29

Junior női kézilabda EB riportere:
- Most pedig időn túli szabaddobás következik... , mégsem , nincs idő az időn túli szabaddobásra.

Jim Raynor 2009.08.27. 18:34:14

bassza meg, az ultimate Vitár Róbertet kihagytam:

jégkorong:

"és az egész csapatot kiállítják!! ja, nem, sorcsere...."

és egy bónusz, eg régebbi téli olimpia talán szuperóriás műlesiklás közvetítéséből, by Gyulai:

"itt ülök fent a legkakasabb ülőn"

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 19:02:35

@Jaguar: méééééé....? mer közöd sincs hozzá, akko má szaar...?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.27. 19:04:35

@Jaguar: mit szeretnél olvasni? Most tényleg sok sportos gyűlt össze & lesz, de így jött ki.

Mondjuk a sportriporterek ARANYKÖPÉSEIT idézgetni az tényleg kicsit modoros ;-)

Néztél a címlaposokon kívül mást is?

zauberpferde (törölt) 2009.08.27. 19:17:02

@Modor Tibi: Szerintem minden rendben van itt. Semmi anyázás, semmi politika. Talán vannak kommentelők, akiket zavar a szofisztikáltabb stílus. Vagy nincsenek képben. Más helyett nem szólhatok, de az a véleményem, hogy sokan élveztük a tegnapi, és a mai posztot.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.08.27. 22:14:36

hogy ne csak foci legyen:

Knézy: Cancellaranak igen jó az ideje a feles időmérőpontnál!
Sipos: A feles mérőpontnál nekem is jó időm lenne...

Sipos: Noénak jól kell mennie ebben az esõben.

Jim Raynor 2009.08.27. 22:36:03

@Johann Gambolputty de von Ausfern schplenden:

na ja, tour az eurosporton..:)


Sipos: Lance ArmStrong, magyarul Láncos ErőKar.......

paha · http://paha.blogspot.com/ 2009.08.28. 00:10:05

@Jim Raynor: Sipi + Jenő + kerékpár -> nincs ennél jobb

***

idegesítő kifejezés még számomra: bekezdett

"a hazai csapat az elején nagyon bekezdett"

Nullszög 2009.08.28. 00:17:04

Megnyugtató, hogy nem csak nekem futkos a hideg a hátamon a sportriporterek makogását hallva.

One China 2009.08.28. 06:09:31

Nade, tudja valaki, hogy hova tûnt Damon Hill?

Mitya Ivanov 2009.08.28. 09:09:53

H csoport helyett: H jelű kvartett

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.08.28. 09:13:33

Bár szándékosan sosem hallgatok sportközvetítést, azért időnként jön ilyesmi a rádióból két műsor között. Viszont az elmúlt 40 évben nem hallottam másmilyen szöveget, mint a posztban és a hozzászólásokban leírtakat. Mégis milyennek kellene lennie egy _nem modoros_ közvetítésnek? Nem lehet, hogy inkább magával a közvetítéssel, mint műfajjal van a baj???

Egyébként sport nem az, amit nézünk, hanem az, amit csinálunk; ezt pedig nem kell közvetíteni, hisz jelen vagyunk benne...

BigTwix 2009.08.28. 09:40:17

Török Pétert ismeritek-e?

szpartak 2009.08.29. 00:30:15

a kommenteket most nincs energiám végigolvasni, de a ctrl+f szerint az én kedvencem még nem került beírásra, nem is értem, hogy maradhatott ki a posztból:

„Az indítás a _légüres_térbe_ bemozgó Kisst találja meg..."

paha · http://paha.blogspot.com/ 2009.08.29. 11:42:57

vannak olyan kifejezések, amelyek az adott sportág szaknyelvéből kerülnek át a sportriporterek szövegébe.

pl. most hallom evezésnél:

"jó pályát megy"

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.08.29. 13:27:14

Szerbusztok,
Vitár Róbert nevét olvasva könnybe lábadt a szemem.
Ha jól emlékszem még a Friderikusz féle bordó zakós korszakban is fel-fel sejlett a képernyöön bölcsességtöl fénylö fejjel.

Potyoló 2009.08.31. 11:08:02

A kapuban Király, Sebők, Mátyus, Fehér. (Rokob P.)
Zamorano kicsit későn tette be és nem is volt jó. (Gundel)
Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon. (Hajdú B.)
Hogy tud egy nő ilyen okosan futni! (Gyulai)
Kobaljov megvárja, míg ki áll a pattogás a labdából. (Gulyás)
Négyes pályán a jónevű görög: Szteliosz Bizbasz. (Fülöp)
11:11 a Fotex javára. (Gulyás)
A pilóta kiszalad. Az autó elég. A szerelők szomorúak. (Palik egy boxtűzről)

És a kedvencem:
És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom. (Knézy)

skru 2009.09.01. 15:42:40

ilyenek még:
-gól
-kapus
-felezővonal

valahogy csak közvetíteni kell baszki. mondjuk az olyan mint a foci. ahhoz is mindenki ért, kivéve a focistát, az edzőt, a szövetségi kapitányt, meg kistelekit

Ted Striker 2009.09.01. 16:57:46

@Jim Raynor: olvasta ám más is Szily Listák könyvét...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.09.01. 23:29:31

Lehet hogy már volt, nem olvastam végig a kommenteket, de a sport 1-en szokott lenni az a kommentátor akinek helyes spanyolkiejtés perverziója van. A Pepe nevű focista nála Peöeöepeé, mondjuk Quique González "kike gonzález" helyett "kiekeöé gonszalhesz" és így tovább...

Jim Raynor 2009.09.02. 00:00:40

@Ted Striker:

hát én pont nem :) azt sem tudom, mi az. de tényleg.

@Professor Pizka:

erről az jut eszembe, hogy Knézy anno a mu-s Solskjaer nevét egy időben következetesen "Szolcsör"-nek mondta......

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.02. 10:12:39

@Jim Raynor: jaja, valószínűleg valamilyen brit közvetítésből vehette át.

@Professor Pizka:

Amúgy más országokban nem csinálnak túl nagy problémát az idegen nevek kiejtéséből, max. a németeknél meg nálunk szánnak rá a riporterek hosszú perceket :-))

Puszkasz, azt csá.

paha · http://paha.blogspot.com/ 2009.09.02. 13:04:09

szerintem az Eurosport magyar kommentátorai, amellett, hogy mindegyikük rendkívül felkészült (a legtöbbjük sportmúlttal rendelkezik) egyáltalán nem modorosak. és lehet, hogy pont ettől jók.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.06. 17:32:37

Teljesen egyértelmű, hogy a modorosság ground zérója a sportriporteri tevékenység. Tévében, rádióban a sporthírek a halálom, olyan, mintha minden nap tökéletesen ugyanazt mondanák be. Örülök, hogy újabb _ékes bizonyítéka_ került ide a jelenségnek.

sTormy 2010.06.20. 14:38:36

És a kedvencem kimaradt. A "nem véletlenül".

Nem véletlenül mutatja Szabót a kamera.
Nem véletlenül küldte be Birkás helyére Szecsőy II-t a THC szakvezetője (!).

Hát nem is véletlenül, baszki, hanem direkt.

a_fater 2022.10.13. 08:14:10

@végh hanta: és 13 évvel a poszt születése után jöttem rá, hogy senki nem írta még le ide, hogy "maródiak listája"
süti beállítások módosítása