A Balek

2009/08/23. - írta: Modor Tibi

Nem szeretem azt a szót, hogy "balek", kicsit ódivatú és modoros is... eredetileg a Vesztesen gondolkoztam, de talán mégis ez fejezi ki legjobban a ma tárgyalt emberfajtát, aki az Ingyenélő tökéletes párja (a lúzer műszó nálam tiltólistán van).

A Balek sosem tud ellenállni a kísértésnek, hogy jótékonykodónak, nagyvonalúnak látsszon - és rögtön utána meg is bánja, ha ismét túl gavallér volt. Ami igazán balekká teszi, az az, hogy nem fejlődőképes, saját kárán sem tanul.

Pénzügyek:

Bármiről is legyen szó, mindig ő jár rosszul. Össznépi sörözésekkor ő marad utolsónak, magára vállalva ezzel a sumákolók "elfelejtett" rövideinek, söreinek, és persze a személyzet által kamuból behúzott italok költségeit.

-Csucsukám, te mennünk kell, fáradtkák vagyunk, összedugtuk a fejünket a Beussal, nekem volt négy Borsodim, a Beus ivott egy Bacardikólát meg egy Bailey's-t, figy, az összesen háromezerkilencszáz, itthagyunk négy forintot, ebben már benne van a jatt is.

Természetesen nem megy bele semmilyen vitába, a béke kedvéért inkább állja a cechet és még bőségesen jattol is, amit a csaló pultos sátáni mosollyal zsebre is tesz. Ne felejtsük el, hogy aki adott is a társaságból pénzt, az természetesen a borravalóhoz nem, vagy csak kis mértékben járult hozzá.

Más alkalmakkor udvariasságból fizeti ő a kört, hogy aztán feledésbe merüljön a gesztus viszonzása - általában a meghívottaknak sürgős dolguk akad, nem akarnak aznap többet inni, vagy valami másik buliba mennek tovább.

-Na mi toljuk tovább a cangát az M2-be. Tessék, tudsz visszaadni ötezresből kettőt?

-Hagyd csak, állom én. Majd legközelebb rendezed te.

-Oks, de szóljál, nehogy elfelejtsem!

Szegény Vesztes ilyenkor már szívja a fogát, mert tudja, hogy ezt már nem látja újra. Igazából most se lett volna kedve jótékonykodni, de kényszert érez a jófejségre, azonnal meg is bánja előzékenységét. Visszaút nincs.

 

A Fuvaros:

Eleve vesztes helyzetből indul az, aki hivatalosan is fuvaros, taxis. A rokonság, a szomszédok mind úgy érzik, hogy a Fuvaros az ő személyi sofőrjük, és hogy a taxis mobilszáma az egy 0-24-es ügyfélszolgálat.

-Lórikám, szevasz, baszod. Nem zavarlak, felébresztettelek?

-(álmos hang) Á dehogy, mondjad csak.

-Figyelj, a Praktikerben veszünk a Kingusékkal egy létrát meg egy új fűnyírót ma este. Nem lenne nagy gáz, ha esetleg segítenél elszállítani a cuccost? Természetesen nem ingyen gondoltuk.

-Ne hülyéskedj, persze, hogy segítek.

A fizetés persze itt is elmarad, köszönhetően a balek fuvarosnak, aki udvariasságból nem fogadja el a felkínált pénzt - ne sérts meg, hagyd már, ne hülyéskedj...

A hivatásosok után persze még többen magukra ismerhetnek, következik az ismerős, akinek van autója.

A fenti fuvaros esete vele is gyakran megtörténik, de még kellemetlenebb a baráti társaságok közös programjaikor az elvárt kocsikázás.

-Bandesz, öreghaver! Te apukám, figyelj már, mit szólnál, ha a jövő hétvégén leugranánk a Dáciékhoz Harasztira? Lesz valami oltári nagy bográcsolás gitározással egybekötve, na?

-Ja, nem is rossz ötlet, végülis megoldható.

-Na, ez állat. Hogy gondoltad, kocsival mennél esetleg? Mert ha beférnénk...

A kényszerfuvaros persze belemegy, és nem egyszer kénytelen mindennemű alkoholfogyasztásról lemondani, a benzinre pedig nem fogad el semmilyen hozzájárulást. Persze csendben szívja a fogát, hogy de jól jönne az a kis pénz...

Útközben kénytelen elviselni a potyautasok okoskodásait, rövidebb, gyorsabb, hátsó utas tippjeit, kedvenc zenéjének fikázását, a kényszerű megállókat - hazafelé pedig még nagylelkűen mindenkit ajtóig visz, hogy ő mászhasson utoljára ágyba.

-Király ez a Bikini, imádom őket, kicsit csavard föl, hijj! Ma éjjel nem hat rám a józanság szava, részegen a BANDESZ visz haza! Bandesz, király volt nagyon. Na, ha itt ki tudsz dobni az éjszakai hatosnál, az tök jó.

-Hagyd már, hazaviszünk titeket.

-Frankón? De nyugodtan tegyél ki, hazatalálunk, nagyfiúk vagyunk.

-Ugyan már, tíz perc, nem mentek sehova.

-Á, kösz, édes vagy. Ha nagyok leszünk, tényleg megháláljuk!

 

A telefonközpontos:

Alapesetben ő szervezi le a Társaság aznap esti programját, saját költségen.

-Na csá apám! Mi lesz ma este?

-Hát nem tudom, szerinted? Belga vagy a Haxen esetleg? Kik jönnek még? (kulcsfontosságú szempont, ezen is múlik, hogy elmegyünk-e)

-Nem tudom, gondoltam, szólok a Macskának meg a Koponyának. Tudsz róluk valamit, hogy ráérnek-e?

-Nem sokat. Beszélsz velük?

-Ja.

-Aztán csörizz már vissza légyszi, hogy jönnek-e.

Ennél még durvább eset az, amikor a Balekot az Ingyenélő csupán megprenkeli (rácsörög röviden), mert pont nincs pénz a kártyáján, vagy egyszerűen így szokta meg, mert a Balek úgyis dolgozik már, ő meg még csak tanuló. Ennek ellenére a sikeres diplomázás és munkába állás után is sokan megtartják ezt a jó szokásukat, és örömmel prenkelik a Balekot kenyérkeresőként is.

 

A házigazda:

A házigazda szerepe sosem könnyű, főleg akkor nem, ha mélyen tisztelt Társasága ingyenélő szadistákból és rontópálokból áll.

Fiatal korban meghatározó probléma az összejövetelek helyszíne, mert kezdetben még kocsmákban sem mindig szívesen látott vendégek a tizenévesek, később meg spórolás címén próbálnak inkább olyan helyet keresni, ahol az olcsón beszerzett alkoholt is gond nélkül be tudják vinni (a szervezetbe mármint).

Így lesz mindenki legjobb barátja az, akinek már saját búvóhelye van, esetleg a szülei annyira vesztesek, hogy örömmel engedik át a családi fészket egy-egy  meghitt összejövetelre.

A szadista látogató ilyenkor örömmel teszi pokollá a házigazda estéjét, és bosszantja őt szándékos rongálásaival, a többiek bujtogatásával.

Fuldokolva röhög, amikor a házigazda szorgos hangyamunkával feltöltött éléskamráját, bárszekrényét tücsökként kifosztja, rögtönzött divatbemutatót tart az anyuka/barátnő fehérneműit felpróbálva, örömmel dobálja ki az ablakon a szemetet, cigicsikket, sörösdobozt, üveget. Minden hangszeren megtanul játszani,  szívesen teszteli a hifi hangerejét, különösen hajnaltájt. A háziállatokat is gyakran itatja alkohollal, kínozza hülyeségekkel. Távozáskor heccből szívesen visz magával emlékül bármit.

Az aggódó házigazda ekkora már sokszorosan kiérdemli a sóher zsidó bélyeget, aki minek filléreskedik, amikor mi csak jól érezzük magunkat.

A balek házigazda hiába fogadkozik, hogy többet nem szervez semmit, pár hónapon belül újra meggyőzik a többiek, "behízelgő modorban", üres ígéretekkel... a történelem pedig ismétli önmagát.

78 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2009.08.23. 18:34:14

Asszem mindegyik fajtát végigjártam, de szerencsére én tanultam belőle... :)

Vágási Matyi 2009.08.23. 18:37:32

A lúzer az sztem a gyökérhez áll inkább közelebb.

Nem tudtam, hogy a prank-nek van egy ilyen jelentése is.
Ha valaki ezt ismeri, akkor a prank call kifejezést tuti nem tudja hova rakni. Mondjuk ez igen ritka lehet, mert szinte biztos, hogy a másik jelentést ismeri meg előbb.

Fuvart akaró ismerősből akadt olyan, amelyik helyből beoltotta, hogy kifizeti, persze mikor nem engedtem el az összeget (odavissza 60-70 km), akkor duzzogva, hiányosan pengette ki, később pedig elhordott mindenkinek, hogy mekkora skót szarházi vagyok.
Én meg körberöhögtem, haverjaim szintén.

ufó - a keményvonalas egzisztencialista 2009.08.23. 18:51:41

'megprenkelésre' nem volt szüxség abban az időben, amikor a 30-as mobiltelefonoknál az első 3 másodperc ingyen volt
mindent meg lehetett dumálni... :)))
csak aztán megszűnt ez a szolgáltatás... :(

jokonicsy 2009.08.23. 19:29:47

Limoncsellómat nem meginni, te sóher zsidó :)

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.23. 19:32:34

Hát én is balek vagyok. Bár azt hiszem én is képes vagyok tanulni, de ennek lehet, hogy az lesz az ára, hogy olyan embereknek sem fogok segíteni, akik valóban rászolgálnának, megérdemelnék. :(

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.23. 19:45:42

Azon gondolkodom, hogy léteznek-e női balekok, de szerintem nem nagyon vagy nem ilyen típusban. Bár jópár éve egy nem kicsit gazdag szülők csemetéje-haverina házibulit rendezett a gellérthegyi villában, olyan diszkréten indulós, de elfajulós fajtát. Valamelyik pernahajder betörte az erkélyablakot, ami elég hangos volt és elég drága volt (=szadista látogató?), de nem igazán zavartatta magát. Az est további részében a bulizós massza kettévált. A fiúk tovább duhajkodtak, mi, lányok a sírást abbahagyni nem akaró lányt pátyolgattuk.
Fuvaros-nő valószínűleg nem is létezik. A hatszázhuszonegyedik spagettipántos topot elvisszük kézben, a fűnyírót meg majd a _pasi_ elintézi.

2009.08.23. 19:46:55

Nagyon jó volt a cikk, több dolog visszaköszönt a valós életből. :)

A házigazdához kiegészítés:

"- Szevasz, Jocókám, hogy tolod neki mostanában?
- ...
- Ja figyi, gondoltuk megint összejöhetnénk a Totyáékkal kicsit bulizni, lenne pár kaphatós bige is, ééérted. Volna kedved?
- Hát persze!
- Oké! Mivel neked se kutyád, se macskád, de ott van az jó kis kecó, gondoltuk lehetnénk akár ott is, így olcsóbb a történet. A többieket már oda is hívtuk, de persze semeddig nem tart lemondani…
- Jaj, maradj már! Szívesen látok mindenkit.
- Rendes gyerek vagy, mindig is tudtuk. Ja, egyébként bocs a múltkori bulin az erkélyről kidobott padlóvázáért, meg a telehányt subwooferért. Tudod milyen a Csöpi, jó gyerek ő, csak ha iszik, nem bír magával. Természetesen ha konkrétan megmondod, mennyi a kár…
- Jaj, menj már a hülyeségeiddel! Már rég el is felejtettem.
- Oké, akkor szombaton ott leszünk, nem üres kézzel*. Ja, és még annyit, h mi megisszuk a Royalt is szó nélkül, de most csajok is lesznek, szóval azért legyen már valami komolyabb piád otthon, ha érted mire célzok. Na csá!”

*A nem üres kéz azt jelenti, hogy mindenki visz valami kommersz szart, amihez persze senki nem nyúl, helyette kifosztják a házigazda bárszekrényét.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.23. 20:35:04

@jokonicsy: már elajándékoztam, te niemandhäuser!

@tff: "persze semeddig nem tart lemondani", "mennyi a kár" ... szegény Jocó.

coucou 2009.08.23. 20:35:08

@tff: a poszt is jo, ez a komment meg szinte hozzasimul :)

2009.08.23. 20:47:24

@coucou:
Az élet írja a legjobb kommenteket. ;)

2009.08.23. 20:52:30

@Modor Tibi:

Még annyi kiegészítés a bejegyzéshez, hogy a balekkal való tárgyalási stratégia fontos elemei a kész tények elé állítás, illetve a rávezetés:
"- Ja, meghívtuk a Csöpit is, persze ha a múltkori után nem látod őt szívesen, megmondjuk neki, meg fogja érteni..."
"- Figyu, Andinak el kéne kapnia a 23.50-es buszt, persze megoldja majd taxival, de most az építkezés miatt nem állnak túl jól, vágod. Nem tudsz valami jó olcsó taxis társaságot?"

Dr. Panasz Muki 2009.08.23. 21:09:48

Nagyon jó az írás, de ez nem annyira modorosság, inkább játszma. Az alany úgy érzi, ezt neki meg kell adnia ahhoz, hogy kedveljék. Elnézést a tudálékosságért.

Voltam hasonlóban, egy faszi gondolta azt, hogy egy ilyen szombat reggeli (7 óra) ébresztés + "nem érem el a buszt, mennem kell a gyerekért" című műsor belefér a kapcsolatunkba. Ő tanított meg arra, hogy a telefon le legyen némítva éjszakára....

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.23. 22:21:25

Ez nagyon ott van megint, tesaú. EPIC kurvajó!

Én - természetesen - egyik típusba sem tartozom, de van egy nagy spanom, aki sokszor (volt) házigazda. Nem tudom, játssza-e még azt a szerepet, Tibikém, ha érted, kire gondolok!

IndaMuncher 2009.08.23. 23:10:43

Heh hát ha az embernek iyen érdekhaverjai vannak csak,az gáz. Persze az ingyenélők elkerülhetetlenü bele tudnak keveredni bármilyen társaságba, nincs kivétel.

booo 2009.08.23. 23:43:34

@HRita: Fuvaros nő igenis létezik... ráadásul még balek is (bár mindíg megfogadja, hogy ez volt az utolsó) :)

virágelvtárs 2009.08.24. 01:25:35

Az Ingyenélőnél említettem az előre megköszönős módszert: a Balekra nagyon tud hatni.

A Balekot ráadásul megtalálják a szenvedélybeteg nagyonnehézkihúzniaszarból cimborák is.
"Figyi, most én elmegyek kaszinózni, félóra és ittvagyok, ma nyerni fogok, meghívlak SZÁZ sörre. Adjál lécci egy ötöst, persze azt is odadom, te olyan kurvajó gyerek vagy, ne legyél most se paraszt, nagyon fontos, ma nyerek, érzem!"

"Csak egy gé haska, tényleg ez az utolsó, de el van cseszve az estém, nagyonálat lenne ha beledobnál kicsit, persze te is beleszippanthatsz!"

múvemáccsó 2009.08.24. 02:35:42

a telefonosnál plusz egy kimaradt, ami kurva idegesítő:

ha az ember telefonjáról intézi a hívásait, mert a tiéd előfizetős/céges/anyád fizeti...etc.
ő meg egy csóró feltöltőkártyás, és már csak annyi van rajta , hogy "egy-két sms-t írjak rajta"

hát persze bazdmeg, akkor írd meg most.

ciginél dettó: a balek, ha cigizik, mindig lehúzzák, volt olyan, hogy emberünktől kértek cigit, és persze egyszerre 3-t 4-t vettek el, és a SAJÁT CIGIS DOBOZUKBA rakták el.

ejj


a balek eleve indukálja az ilyen viselkedést.


más a kocsi dolog: mondhatod, hogy sok a benzin, meg ilyenek, egy szar alak leszel, ha csepelről szentendréig nem viszed el ajtóig az arcot- mondjuk emberünk már az elején úgy rendezkedik be hogy nem is akar ott aludni, bkv (hahaha) nuku, kocsi pedig nincs.
tehát te cserbenhagyod, ha nem furikázod- ja és alkalmazkodni is kell néha hozzá, te mennél, ő meg "várj még ezt megiszom/elszívom", és valahogy az a sör 10 perc alatt sem akar elfogyni...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.24. 08:50:36

@Nyelvész Józsi: sajnos nem vágom, de a Szlengblog hasábjain esetleg adózhatsz emlékének :D

@HRita: "majd a pasi elintézi", már kezd ott is körvonalazódni a Balek figurája! :-) Ettől függetlenül tudok a barátnőit folyton csak megprenkelő, nemrég tanuló, de már dolgozó lányokról.

scsaba1 2009.08.24. 08:59:25

Én viszont "töredelmesen bevallom" hogy 18-20 évesen ('90-es évek első fele) voltam balek, ilyen idióta megfelelési kényszertől vezérelve. A fuvaros egy az egyben illett rám akkoriban. 5-10 km-es, de a fél napomat felemésztő kis utak, amiért én sem kértem semmit (orvos, ilyen-olyan ügyintézés). Házigazda is voltam túl jól sikerült szilveszteri buliban Komolyabb balhé/kár nem volt, leszámítva egy összetört fotelt, leszakadt és folyó radiátort, a pirosaranyat a plafonról meg a folyosón eldobált petárdákat. Illetve attól a 8-10 fős társaságtól eltekintve, akik egyik ismerősöm ismerősének az ismerősei voltak, 11 körül megjelentek és felittak-felettek mindent majd elmentek.

Tanultam az esetekből. Mára már leépítettem az összes ingyenélőt, szadista látogatót, tücsköt meg az anyósülésről okoskodó idiótát.

LyukasBogrács 2009.08.24. 09:10:36

@HRita:
"Azon gondolkodom, hogy léteznek-e női balekok, de szerintem nem nagyon vagy nem ilyen típusban"

Mert a nők többsége ingyenélő.

"a fűnyírót meg majd a _pasi_ elintézi. "

Ugye-ugye?

scsaba1 2009.08.24. 09:13:56

@LyukasBogrács:

Igen, mert a pasik -általában répázási céllal - önként vállalják a balek szerepét.

LyukasBogrács 2009.08.24. 09:19:06

@scsaba1:

Aztán utánaszámolnak és rájönnek, hogy ennyiért már többmenetes profit is lehetett volna szerválni.

Ernoke 2009.08.24. 09:51:38

@HRita: léteznek női balekok, nyugi.::D

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.24. 09:53:17

A férjem ügyvéd volt:

Haver, tudnál nekem egy papirt csinálni? legyen rajta pecsét meg minden.
-?
ja, vettünk egy kis telket tök olcsón, alkalmi vétel.

társaságban mindig mindenkinek volt valami jogi poblémája, de amikor azt mondta, hogy hozza be az iratokat az irodába, akkor sosem láttad többet.

Ha azt mondta, hogy felesleges még a papírra is költeni, mert nem nyerő, elment a sztárügyvédhez, és nagy pénzekert ott bukta el a pert.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.08.24. 10:11:47

Van még a "menjünk egy taxival!" trükk, amit nyilván mindig az előbb kiszálló kezdeményez, mondván, hogy nagyjából (!) egy az irány.

Aztán persze egy otthonához közeli piros lámpánál "nekem itt jó is lesz!" dumával kiugrik, a balek kezébe nyom valamennyi pénzt, de mivel eleve nehéz igazságosan rendezni a számlát ilyen esetben, a végén úgyis a balek jár rosszul. :)

BigTwix 2009.08.24. 10:12:51

A legkeményebb, az volt hogy az egyszeri gyerek mondta a csajnak akit randira hívott, hogy mehetnek egyenek egy gyrost, persze, ha beszáll a benzinbe...

cd-r 2009.08.24. 10:28:21

@BigTwix: ez teljesen korrekt. drága a benzin. :DD

egy haverom egyszer megjátszotta, hogy első randin étterembe vitt egy csajt, majd miután látta, hogy ebből nem lesz semmi, szólt hogy kilép, elintéz egy gyors telefont. persze azonnal elhúzott a helyről. na azt az arcot azért megnéztem volna, mikor félóra malmozás után leesett a lánynak, hogy mi van.

cd-r 2009.08.24. 10:29:56

ja, az kimaradt, hogy kb 6 rongyos számlát hagyott a csajra, akinél valszeg nem volt annyi pénz.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.08.24. 10:38:15

Itt-ott magamra ismertem.
Meg a haverjaimra :)

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.08.24. 11:04:58

Bevallom, amikor gimnazista-egyetemista voltam, én is az ingyenélő kategóriába tartoztam. Bátyám akkoriban (90-es évek eleje) taxis volt, persze ha este bejött a sarki kocsmába alvás előtt, én megjelentem, ott voltak a kollégái, ciki lett volna neki, ha nem fizeti pár sörömet.:-)
Aztán felnőttem, most én vagyok a balek.:-) Próbálok kicsit visszaadni, mert régen én is ingyenéltem.:-) Vkit hazavinni/elvinni, az mindennapos dolog. Szerencsére nem dohányzom, de azt látom, hogy ott mi megy, ki az, akinek 'épp nincs elég', vagy 'most szokok le, de adj már egy szálat'...
Megcsöngetni engem is szoktak, végülis céges a telefonom, ez igaz, nekem ingyen van...:-)

Asidotus 2009.08.24. 11:46:45

A dohányzókészletből csak a pofáját hozta el...

A megcsörgetéssel kapcsolatban én meg azt utálom, amikor felhívok valakit, az fölveszi, beleszól, hogy visszahívlak, és leteszi, és ugrott is mindjárt 30 forint. Inkább nyomd ki, és akkor tudni fogom, hogy nem érsz rá most, de vetted, hogy kerestelek.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.24. 12:26:42

@BigTwix: Ez tök jó, mert előre deklarálja a csajnak, hogy az ne legyen ingyenélő. Én pl. megfogadtam, hogy a jövőben csajt nem hívok fel. Max. 1-2 percre. Korábban jelentős összegeket pazaroltam kurvákra, akik persze ezt nem is becsülték.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.24. 12:48:09

@Modor Tibi: @LyukasBogrács: Hát most találjátok már ki "drága szép testvéreim", hogy minden Balek a nők miatt lett balek :D
És főleg nem vagyunk ingyenélők, csak hagyjuk, hogy a férfi gáláns legyen :)
Remélem pedzegetitek már a dolgokat :)

LyukasBogrács 2009.08.24. 13:16:46

@HRita:
Igen, az ingyenélők még pofátlanok is.

Csoda, hogy nem foglalkozom magyar nőkkel tíz éve?

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.24. 13:36:09

@LyukasBogrács: Valószínűleg nem véletlen a dühöd, de akkor sem értem egészen. Kinek mi egyáltalán az ingyenélés? Mert az egyik férfinak már az is sok, hogy kocsival hazavigyen, a másik meg négyesével próbálja belédtömni a jégkrémet azzal, hogy ha ő eszik, akkor a lány is egyen, plusz felvásárolja az egész ruhaboltot, ugyancsak anélkül, hogy a lány ezt akarná.

Mi próbálunk megfelelni, de úgy tűnik, nem megy...

váj mí 2009.08.24. 13:44:43

@HRita:
Khmm .. a ruhaboltossal ismertess már össze, léci, léci, léci, léééccciiiii ;)
A jégkrémet annyira nem szeretem.

Billy_Bright 2009.08.24. 13:45:39

"Lesz valami oltári nagy bográcsolás gitározással egybekötve, na?"

Behányok! Zseniális :DDDDDDD

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.24. 13:58:20

@Billy_Bright: köszi, most már másképp írnám: "lesz itt egy bográcsozós-gitározós-activityzős buláj/hepaj/okosság/történet/zsúr", de hát majd legközelebb ;-))

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.24. 14:04:08

@váj mí: Épp próbálom menteni a menthetőt, erre te meg jössz ingyenélni, ajajj :)

váj mí 2009.08.24. 14:27:50

@HRita:
Túl erős volt a kísértés ;)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.24. 14:38:17

Azt figyelitek, hogy a balekkal való kommunikáció alapeleme a te-MI szembeállítás?

LyukasBogrács 2009.08.24. 14:46:07

@HRita:
Nos, én nagylelkű, hálás, gáláns, önzetlen nővel, aki meg akart volna felelni még nem találkoztam.
Olyannal viszont igen, akinek ez a mondat hagyta el a száját:
"Légyszi azzal a kocsival ne gyere értem még egyszer, mert nem látok ki belőle."
Az ominózus jármű egyébként egy Porsche volt (nem Cayenne).

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.24. 15:00:34

@LyukasBogrács: Valóban gáz, amit a csaj mondott és ahogy viselkedett. Az ilyen nők Trabantban, Porschéban és magánrepülőben sem látnak ki. De az még sajnálatosabb, hogy ezt ráhúzod a többi (magyar) nőre is. Bár lehet, hogy én is ezt tenném a helyedben, nem tudom.

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.08.24. 15:21:07

@HRita: Hát, sajnos, nekem sincsenek jó tapasztalataim a magyar nőkkel. Ez talán már szinte a szakítósblogra illő dolog, de dióhéjban:
Nem vagyok adonisz, távolról sem (kövér vagyok, a téma szempontjából mindegy). Nyilván ez egy másik téma, hogy miért, de nem ez a lényeg.
SOKAT próbálkoztam, mert hát az ember mindig bízik. Nyilván sokkal többet chaten, mert hát az ember fél, hogy a külseje alapján ítélik meg.
Nem kevés randit összehoztam, és lett is néhány kapcsolatom.
A magyar nőkről SEMMI jót nem tudok elmondani, ha csak azt nem, hogy többé-kevésbé normálisan küldtek el a melegebb éghajlatra.
Aztán lett amerikai barátnőm, majd erdélyi, ők normálisan álltak ehhez a dologhoz hozzá (nem néhány napos, hanem több hónapos/éves kapcsolatok).
A mostani kapcsolatom is egy erdélyi lánnyal van, nem köntörfalazott, amikor először meglátott, hogy nem tetszik neki a külsőm. Egy éve együtt élünk, talán mondhatom, hogy elfogadott ilyennek.
Szerintem hiányzik a magyar nőkből a tolerancia, nekik csak a hejjespasi, gazdagpasi jöjjön (gazdagnak nem nevezném magam, de lakás, kocsi, normális fizu van - eddig a témáig általában el sem jutottunk a madjarpitsákkal). Aki elsőre nem 'elég', az mehet a levesbe.
Biztosan általánosítok, de mindenki a saját tapasztalataiból indul ki. Nekem ez jutott.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.24. 16:06:50

@LyukasBogrács: nana! :) Ez _ebben a formaban nem igaz_.
En egyebkent akar balek is lehetnek, de az az igazsag, hogy akkor a barataim is balekok, ugyanis mi mindig akkor segitunk a masiknak, ha annak szuksege van ra.

Viszont (es most jojjon a modoros emigrans dumaja) votl egyszer, h kijott hozzam Belgiumba egy meg csak is barat. Mondjuk ugy, egy barat baratja. Szallast eppen szerzett magank, de :
- Ugye, kiugranal ertem a repterre, ne nezzunk ott ugy, mint a _vett malac_, azt se tudjuk, mi-merre-hany meter. Termeszetesen kifizetem!

En meg termeszetesen kimentem (220 km oda-vissza reptertol a varosig, ahol lakunk), meg utolso nap kivittem megint (ujabb 220 km). Plusz nem gyenge parkolasi dij a repteren, ketszer.

Termeszetesen nemhogy nem fizette ki, de meg meg sem probalta. Ha megprobalta volna, talan igy lett volna:
-Na, mivel tartozom, Afromagyarkam, neked is ido, benzin.
- A, hagyjatok csak, legkozelebb hozzatok egy uveg Tokajit meg egy csomag Turo Rudit.
- Oke, megdumaltuk, rendes vagy.

Igy aztan csak en alltam ott, mint a "vett malac" es neztem ki a fejembol.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.24. 16:08:42

"A fenyobe", elszabtam. Meg csak is = meg csak nem is.

Sand Lover 2009.08.24. 16:20:46

Pókember
„A magyar nőkről SEMMI jót nem tudok elmondani, ha csak azt nem, hogy többé-kevésbé normálisan küldtek el a melegebb éghajlatra.”
Hát, erre mit lehet mondani? Sajnálom, hogy rossz tapasztalataid vannak, de nehezen hihető, hogy _mindig_ te jártál rosszul. Írod, hogy kövér vagy. Hidd el, ezt férfiként talán könnyebb megélni, mint nőként. Ha mondjuk, rajtad van 10 kiló plusz, ami ugyan sok, de nem a világvége, nőként a legkedvesebb jelző, amit kapsz, az a „bálna“. Engem – bár nem érint a probléma – nagyon elszomorít a sok durvaság, amit a testes vagy egyenesen kövér nők kapnak. Tehetnek róla vagy sem, ez van.

Az is elég gáz, hogy a fiúk rinyálnak, hogy a „madjarpitsák“ (pfuj, ez a gusztustalan kifejezés itt is) ingyenélők. Hát most őszintén: nem muszáj csajozni....Ha sajnálod a pénzed akkor hívd meg a haverodat italra/fagyira/vacsorázni. Ez nem modoros, csak szánalmas. Nekem pl volt olyan fiú ismerősöm, aki – érdekes módon – sosem tudott felhívni, mert _éppen_ nem volt pénz a kártyáján, hónap végén néztem is nagyot amikor kijött a 20E Ft-os számla. Olyan is volt, akit – csóró egyetemista koromban, ösztöndíjból élve – nekem kellett „kisegítenem“ illetve a cigarettámat is a magáénak érezte. Pedig ő dolgozott...na meg olyan is, aki első randin (!) kezdte el azt feszegetni, hogy a mai nők milyen anyagiasak...és elvárta, hogy egyetértsek! :)

Szóval mondhatnám, hogy a magyar férfiak milyen izék, ilyenek, meg olyanok, de nyilván sokakat sértene az általánosítás, ezért nem is teszem. Inkább azt mondom, hogy a nők és férfiak között ugyanolyan arányban vannak ingyenélők meg nem ingyenélők.

Hejjespasi, gazdagpasi, madjarpitsa? Komplexusod van?

Ernoke 2009.08.24. 16:39:47

@LyukasBogrács: azt a nőt, aki az első randin nem ajánlja fel, hogy beszáll és kifizeti a fogyasztását, vagy legalább nem kérdezi meg, hogy "mennyit adjak, mivel tartozom?" azonnal ott kell hagyni a picsába, hang nélkül. ennyi a trükk.

ti foglalkoztak a lehúzós ribanc piócákkal, aztán csodálkoztok, h a nyakatokon maradnak.:D eleve milyen mongolidióta lehet az, aki elvárja, h kocsin menj érte? nincs lába?:D

Ernoke 2009.08.24. 16:43:09

@HRita: a faszikban valamiért benne van az az őskori csökevény, hogy nekik kell fizetni. ez frusztrálja is őket, másrészt viszont így mondhatják programokra, hogy "most ezt ne csináljuk, mert nincs rá pénzem", és így irányíthatnak. hülye az a nő, aki ezt hagyja, ez a véleményem.

IndaMuncher 2009.08.24. 16:51:09

@Ernoke: Akiben ez a kényszer megvan, és még ezzel irányít, az sem sikeres, sem ép lelkű ember nem lehet.

Billy_Bright 2009.08.24. 17:17:03

Nagyon OFF leszek, bocs, de most beugrott valami , mivel ti nyilván sokfelé megfordultok a neten, gondoltam hátha van itt valaki aki tán emlékszik még raba mester-re? Az indexen voltak saját fórumai 99-2000 környékén (akkor még nem voltak blogok, basszátok meg) és néhanapján a matula-n is vendégszerepelt. Az indexről persze állandóan kitiltották hetekre-hónapokra, végül örök időkre, elmebeteg, nem egészen pc, fordulatos történetei miatt. Valami mégiscsak volt benne, mert annak idején elég komoly kultusza volt. Érdekelne, hogy tud-e valaki róla, hogy máshol, esetleg más néven nem irogatott-e később hasonló faszságokat, meg úgy általában hallott-e róla valaki?

Végül egy rövid szösszenet ízelítőként raba mestertől:

"
"Alföldi Róbert kapta idén a Huszár Ferenc emlékplaketet." Adta hírűl az MTI hírszolgáltató Intézménye.
Alföldi Róbert a díjkiosztón malév-galléros, fekete színű ingben, leokádott zakóban, és bepálott műbőrnadrágban jelent meg. A vészhelyzet Carter doktorának magyarhangja elmondta mennyire boldog, hogy idén övé lehet Huszár Ferenc (ívhegesztő) nevével fémjelzett emlékplakett, és a hozzájáró 13ezer Forintos anyagi jutatás.
Az emlékplaket átvétele után elénekelte a "Hej, de figura a guriga" című magyarnótát, majd rögtönzött, egy közel 3 órás stepp-előadást.
Alföldi Róbert ezekután elköszönt a pusztaisépi település művházában megjelent 34 érdeklődőtől, majd hangos ováció közepette elhagyta az intézményt.
Róbert később nyilatkozott a TV2-nek, hogy számára igen sokat jelent ez a díj, mert Pusztaisép igenis a művészet fellegvára, a színjátszás Mekkája.
A TV2-vel folytatott beszélgetésből kiderült az is, hogy a Praktikerbe megérkeztek a 48LE-ős, Husiquara benzinmotoros, professzionális láncfűrészek (tartalékláncal, 80cm-es vágóéllel, illetve újra lehet kapni az aknafedélfelszedő kampókészletet. Ezekről a "tényekről" Svábi Pici úgy nyilatkozott, hogy szeretne mérlegelni:
Vegyen egy 48LE-ős Husiquara benzines lácfűrészt, vagy cserélje le elkoptatott Diesel farmerjét.
Akkor Svábi nem tudott mérlegelni, mert iszonyatosan be vót baszva!
"

Még egyszer bocs, nyilván nem ide kellett volna írni, de akkor hova?

Ernoke 2009.08.24. 19:18:38

@F.house: az emberek többsége sajnos sem sikeres, sem ép lelkű. (én sem, de én legalább igyekszem.:D)

Ernoke 2009.08.24. 19:28:09

Na _más_. Most itt pénzről volt szó, de szerintem ezen túl is létezik egy Balektípus, a TársaságiBalek, vagy Lelki Szemetesláda. Őt találják meg minden hasfájásukkal a haverok, akiktől - mivel azért mégse a barátai bazmeg - nem várhat el semmit azért cserébe, hogy órás rinyálásokat, vérszívó panaszkodásokat kénytelen meghallgatni, tűzdelve azzal, hogy "neked bezzeg könnyű...". Jellemző még, hogy 50 éve nem látott ismerősök bírják megtalálni, ha éppen életük válsághelyzete van, vagy csak "beszélgetni akarnak kicsit". Ő pedig többnyire túl lágyszívű ahhoz, hogy visszautasítsa őket, pedig tudja, hogy a találkozások végén olyan lesz, mint a mosott szar, a rázúdított problémák miatt (amikhez neki semmi köze nincs amúgy). Persze utólag jön a "Ne haragudj, hogy ezt így rád zúdítottam", de minek.

Az ő párja a TársaságiPióca, akiről a Piócás bejegyzésben volt már szó.:)

Takeda Shingen 2009.08.24. 19:54:45

@tff: Abszolút igaz! Persze mindenki egy üveg bort hoz, általában a 400 Ft-os édes vörös típusból, amit lerak valahol, aztán el is felejti - egy perc múlva már a hűtőt bújja sörért, vagy a házigazda whisky-jeit szakérti ...

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.24. 20:09:41

@Takeda Shingen: Egyszer egy haver 1.5 literes szénsavmentes ásványvízzel állított be hozzám partira. Azt mondta, csak ezt találta otthon... Nem kicsit voltam nagyon dühös.

De a _számos_ off után végre valami poszthoz kapcsolódót is: fájdalmasan jó cikk, még sok ilyet légy szíves, Modor Tibi.

2009.08.24. 20:11:25

@Nűnű:
"A dohányzókészletből csak a pofáját hozta el..."

Ez odabaszott, de rendesen. :DD

doszy 2009.08.24. 20:35:21

@Billy_Bright: www.matula.hu/raba.html
Ez nem ő? A stílus alapján annak tűnik. :D

A google dobott még ki pár találatot: www.google.com/search?client=opera&rls=en&q=%22raba+mester%22&sourceid=opera&ie=utf-8&oe=utf-8

"Ma úgydöntöttem meghívom magam a Törzsasztalba!
Rögtön válaszolok is a kérdésekre, csak szarok egy nagyot előre."

sóskatáska 2009.08.24. 21:49:41

Index - Zámbó Jimmy fun club - Kultúra - Fórum.htm
itt voltak jó szólásai

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.08.25. 08:44:30

Morgan:
CSAK 10 kiló? Hol kell aláírni?:-)
A szakkifejezéseket nem én találtam ki, de sajnos nagyon találóak (bizonyára nem a magyar nők egészére, de jelentős részére). Elsődleges, hogy a pasi hejjes és gazdag legyen, az, hogy kőbunkó, és néhány nap-hónap-év múlva kiderül, hogy kibírhatatlan, és 'jaj, én szegény, hogy mehettem ebbe bele', én meg akkor röhögök, kínomban. Mert lehetek én bármilyen rendes srác, meg minden, az első randin már kiszórtak, mert nem vagyok PC kinézetű, hogy így fogalmazzak. Talán máshol a nőknek több a türelmük, nem tudom.
Ami az ingyenélést illeti: remélem, az nem nekem szólt.:-) A magam részéről mindig is természetesnek veszem, hogy én fizetek, akár első randi, akár utolsó.:-) Elég nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről, még akkor is, ha látom, hogy ebből a találkozásból nem lesz második. Bizonyára túl régies a neveltetésem.:-)
Avagy én is Balek vagyok.:-)

Balance Of Power 2009.08.25. 09:30:40

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak: Forditsuk meg - te is igenyled, hogy a lany "PC" kinezetu legyen, nem? Amugy pedig mindenkinek mas jon be, egy jelentos reteg mindket nembol kimondottan bukik a teltebb formakra meg a "mackos" alkatra.

@HRita: 1,5 literes asvanyviz :)))) Hehe, ez zsenialis. Neha en is balek vendegnek erzem magam, mert viszek egy csomo mindent, mas meg semmit.

Viszont ra kellett jojjek, hogy magam is "sofor-balek" szoktam lenni, de az igazsag az, hogy annyira nincsenek Pesten tavolsagok, foleg ejszaka, hogy tenyleg semmi jelentosege annak, hogy eldobok-e valakit valameddig vagy nem. Mas kerdes, hogy masoknak nem termeszetes, hogy hasonlokepp tegyen forditott esetben.

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.08.25. 09:46:02

@Balance Of Power: Nyilván, adjon valaki magára, de az nem szokott zavarni, ha vki pl. túlsúlyos (elég bénán is nézne ki, ha én panaszkodnék:-) ). Sőt, volt is ilyen kapcsolatom, mert NEKEM nem a külső a fontos.
Najó, hagyjuk ezt, nem ide tartozik a téma.

Ernoke 2009.08.25. 10:20:35

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak: már miért ne lenne fontos, hogy a pasi jóképű legyen? ki akarna olyannal lefeküdni, aki nem tetszik neki...? hogy szerethetsz egy olyan ember testével foglalkozni, akit nem tartasz szépnek...? ezen sírni nem is tudom... olyan izé. _üdv a való világban._

cd-r 2009.08.25. 10:32:20

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak: nem akarok tanácsokat osztani neked, de a túlsúlyos lányokat szerintem sokkal kevésbé zavarja, ha a partnerük is az. talán megérné inkább rájuk fókuszálnod.

LyukasBogrács 2009.08.25. 11:28:04

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak:
En se vagyok buszke a noimre, pedig vekony vagyok es magas, jololtozott, apolt, jolszitualt, tanult, muvelt, tajekozott, udvarias, vilagotjart, nyelveket beszelek, nincsenek karos szenvedelyeim, szeretem a latin tancokat.

@HRita:
En azt mondom probalkozz kulfoldiekkel es majd meglatod a kulonbseget.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.25. 12:32:39

@HRita: a haver női párja a havera, és nem a haverina, mely szavakat a zsidóktól voltunk szivesek átvenni teljes sikerrel.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.25. 12:37:26

@Prinzessin Erbsen: Köszönöm, ma is tanultam valami újat, sőt kettőt:)

Prophet 2009.08.25. 15:58:33

A lovag párja meg a lo-vagina:D

Billy_Bright 2009.08.25. 16:22:10

@doszy, @sóskatáska:
Köszönöm, egy részét már ismertem, a többit lecsekkolom most!

ÁdidiGaga 2009.08.26. 11:51:07

@Prinzessin Erbsen:
a téma szempontjából rokon szakma, én építész vagyok...

ezzel egy időben egy félig-meddig befutott yuppie-társaságban (ahol mindenki látszólag sikeresebbnél sikeresebb üzleteket bonyolított a másikkal) sikerült a férjedhez hasonló szak-balekká avanzsálnom.

tipikus jelenet akkoriból:
Hú, figyelj már Gabikám, tudnál nekünk SEGÍTENI olyanban, hogy kinéztünk egy házat (8 lépcsőházas sor-panel!) és állítólag ré lehetne építeni egy tetőteret, csak ehhez kéne valami kis RAJZ, érted, nem kell belemenni nagyon, csak hogy az önkormányzatnál is rábólintsanak, aztán onnan tied LEHETNE a munka, engedélyezés, kiviteli minden, csak előbb ezt kellene GYORSAN lezongorázni a főépítésszel, a lakókkal már megbeszéltem.

Eleinte feszélyezve éreztem magam (Balekság alappillére!!!) a frappáns válaszomtól, később nyugodt szívvel ment a replika:
ez nem egy rajz, hanem "Megvalósíthatósági tanulmányterv" a neve és 300 ezer körül van egy ilyen, nagyon szívesen megcsináljuk a TERVEZŐGÁRDÁMMAL!"

bocs ha túl szakmai voltam, de nálunk ugye a politikához, a focihoz , az autóhoz és az ÉPÍTKEZÉSHEZ mindenki ért! ;-)

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.26. 12:44:51

@ÁdidiGaga: Ez nagyon nagy! xD "...valami kis RAJZ, érted, nem kell belemenni nagyon... csak előbb ezt kellene GYORSAN lezongorázni..." Én ugyan nem vagyok építész, de gondolom nem 5 perc megrajzolni egy ilyet, meg ugye gondolom nem kerül kevés energiába. Ez meg úgy beszélt a munkáról, mintha egy kis pitiáner semmiség lenne. Pff... érdekes mentalitás. Az rendben, hogy nem ért az építkezéshez, de azért azt le kéne vágnia, hogy egy azért nem kis munka, és alapból más hangvételben kellett volna hozzád fordulnia.

Én meg ugye informatikus vagyok (na jó, hivatalosan még nem vagyok az, amíg le nem diplomázom), és egyes emberkék elég érdekesen gondolkoznak az informatikáról. Jön egy csaj MSN-en, hogy meg tudnék-e keresni neki egy csávót a neten. Furcsálltam, hogy ő ezt miért nem tudja megtenni magától, de mondom "rendben, mit tudsz a csávóról?" Erre a csaj azt mondja, hogy ma látta a villamoson, fekete haja, sötétbarna a szeme, stb., kajakra adott egy személyleírást a muksóról. Ráadásul azért kereste a srácot, mert nagyon megtetszett neki. Azt hittem beszarok. xD Mondtam neki, hogy az ilyen személyleírásokkal a rendőrséghez tessék fordulni, de ennyi infó alapján talán még ők sem tudnák megtalálni, főleg nem azért, mert csak tetszik a csajnak. :D Pár hónappal később azért írtam neki, hogy talán a veledutaztam.hu -n még be lehet próbálkozni ilyesmivel, ott sincs sok esélye, de mégis nagyobb a nullánál.

Ami még tetszett - egy csaj, aki letiltott, feloldott azért, hogy megkérdezze mit csináljon, ha nincs hangja a gépnek. Driver problémája volt, és megoldottuk, csak azért mégis - megérdemelte ő a segítségem?

scsaba1 2009.08.26. 20:50:43

@MegaBrutal:

Jah, ez jó...

"Te figyejjé má... te ilyen számítógépes suliba jársz, nem? Akkor értesz hozzá, ugyi? Van egy kis probléma gépemmel, állandóan lefagy, meg ilyen furcsa felugró ablakok jelennek meg, amikor netezek, ilyen jóféle képekkel. Meg multkor áramszünet volt utánna egy hétig be sem tudtam kapcsolni, de utánna addig nyomogattam a gombokat, míg elindult.
Ugorjá már át vasárnap, te biztos pikk-pakk rendbehozod.

Hát...izé... szervízben próbáltad már?

Hívtuk, de aszonták, hogy 4000 az óradíj. Oszt a suhancár elszarakodik rajta nekem fél napot is, hát asziszik, hogy lopom én a pénzt...

Eszembe is jutott, hogy van nekem egy kedves unokaöcsém, úgy szeretem, mint a saját kölkemet - tényleg, emlékszel még, hogy kölyökkorodban hogy szerettél nálunk lenni az érdi telken? - naszóval ránézel ugye, Lacikám, arany fiam?

Hát, tanulnom kéne zéhára...

Na, akkor legalább este pihenésképpen igazán ránézhetnél, szólok az asszonynak, hogy süssön palacsintát, szereted ugye?

Hát, inkább a piskótatekecset...

Na jó, akkor az lesz -bár mi nem szeressük, de van egy kis gond is, lejár holnap a zöldkártyám, úgyhogy nem tudok érted jönni vasárnap. Kérd már el apádtól a kocsit, mond meg neki, hogy majd odaadom a benzin árát..."

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.26. 21:53:05

@scsaba1: Muhaha! :D

Az külön poén, ahogy le tudják írni a problémát. Az én kedvenc szófordulatom az, hogy "és akkor kiír valamit". De mit ír ki? "Hát... azt nem tudom..." Anyád!

killermoney 2009.08.26. 22:44:27

Hát a házibulihoz: Nálam egyszer volt házibuli 15 emberből 40 lett akiből 30-at soha nem láttam ezek után megmondtam hogy nekem ez nem kell.

Aztán egy évvel később konkrétan beállítottak hozzám egy 20 fős társasággal hogy akkor itt most szilveszter lenne na megmondtam nekik hogy elmentek a.... ezután persze jött hogy de nem csinálunk semmit a múltkor se volt akkor a kár....én nem álltam kötélnek megmondtam a legjobb haveromnak hogy pofán verem ha belép az ajtón (hozzáteszem ekkorra már fél órája álltunk a ház előtt), végülis jobb belátásra bírtam és mentünk más házához aki viszont kötélnek állt na ő is megbánta....

IndaMuncher 2009.08.27. 12:53:52

@scsaba1: A mókás az lenne ha az arcába is mondanád, hogy a sok warez és pornóoldal miatt jönnek fel az ablakok a jóféle képekkel. :) De ha tényleg van ilyen akit leírál, hogy még érvelni is próbál miért menj le... Áááá látnom kéne ilyet, hogy elhiggyem.

ördög_ (törölt) 2009.08.27. 17:49:27

@LyukasBogrács: ki milyen típusra hajt, ugyebár...

steleto 2010.03.26. 22:06:10

Ez hibátlan!!!!!!!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.07. 11:03:12

A telefonközpontos vagyok én, de inkább gmailen és msn-en szervezem a találkozókat, és már nem csak én vagyok ebben a szerepben. Persze igazán jól szervezni továbbra is csak én tudok :D

CorollaVVTI 2012.03.28. 12:33:58

@LyukasBogrács: Az ev beszolasa, autobuzikent vonyitottam a rohogestol. :D Hatalmas Darwint a csajnak!