Hazaáruló!

2009/07/26. - írta: Modor Tibi

-Na apafej, láttad a meccset? Most aztán nagyon elegánsan visszavágtak az újpestiek a román szurkolóknak, komolyan mondom, megint szégyellem, hogy magyar vagyok. Ott volt a lehetőség aranytálcán, hogy bebizonyítsuk szellemi és kulturális fölényünket, ne ereszkedjünk le 1-2 hülye szintjére, hogy ne vegyük fel a kesztyűt, erre volt ott minden a Megyeri úton: szarromániázás, vesszentrianonozás, cigányozás.  Egy olyan országban, amelyik azt a röplabdás gyereket is megsiratta! Bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk sehol Európától, ez még mindig a Balkán, sőt: rosszabb, süllyedünk, immáron megállíthatatlanul. A meccs abszolút és erkölcsi győztese is a Steaua volt, ez nyilvánvaló sajnos - megmutatták, hogy hol a helyünk.

-Meg hát, kőkeményen. A futball, és persze a történelem szemétdombján. Töredelmesen bevallom, sosem értettem igazán, hogy mit esznek egyesek azon, ha húsz plusz két hülye kerget egy labdát, a többi meg nézi, de hát ők tudják. És ez már rég nem a sportról szól. Kimennek köpködni, anyázni, cigányozni, politizálni, csak a balhé kedvéért. Emlékszem, annó a kettősrangadókon a rendőrség már azt is vitte a meseautóval, akinek csak a szája mozgott, és adtak nekik kegyetlenül a fradiszalámival. Én ezt a csürhét ahogy van, megmondom az őszintét, összeereszteném egy hermetikusan lezárt stadionban, aztán üssék agyon egymást, mindenki jobban járna. Ezek nem szurkolók, ezek primitív állatok. Azzal a különbséggel, hogy az állat a fajfenntartásért harcol, nem passzióból, mint ezek.

-Jól beszélsz, országos cimbi. És ez a Székely nevű gyerek, ott hazaárulózták szerencsétlent, hát tehet ő arról, hogy hova született? Utána persze lenyilatkozta, hogy ő román - hát mindenkinek szuvenír joga eldönteni, hogy minek vallja magát. És tudod mit? Azok után, hogy a csonkaországi, agymosott, megvezetett magyarság 2004. december 5-én ellöki magától az övéit, én is inkább románnak vallanám magam! Ezekhez tartozni, ezekhez? Akik megtagadják a saját vérüket? Ennek a csőcseléknek meg még van képe szájára venni a Székely himnuszt, hát leég a pofámról a bőr, komolyan mondom. A vörös rongyokba öltözött bűnös város legalja.

-Ne is folytasd, Dodikám, mert csak felidegesítem magam. Gabi bácsi! Kéne még ide két feles! Jövő héten meg találkozunk az első hazain!

266 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csárli hárper 2009.07.27. 10:17:58

"@Rékuc: netán te vagy az az erdélyi, magyarul tudó román állampolgár, aki Svédországba disszidálván ossza folyton az észt nekünk, hogy mit csinálunk itt, a saját országunkban rosszul?" és itt van a lényeg! Trianonoznak , székely himnuszt énekelnek ,buziromán,buziszlovákoznak, de ha egy ott született igaz magyar embernek más a véleménye már rögtön hazaárúló és az összes előbb említett jelzőt megkapja. Ennyire "értelmes" a "mivagyunkazigaziahúdeturulhúdegárda" csipet-csapat....

vivax 2009.07.27. 10:22:12

ez kész ez a csaj, de jókat lehet röhögni rajta azért;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.27. 10:23:26

@terrer: "ossza folyton az észt" - azért te se vagy semmi pók :-))

thedealer (törölt) 2009.07.27. 10:26:52

fuggetlenul a tortentektol...
... aztu uvolteni a romanoknak, hogy "mocskoz zsidok" az ... azmiezez?

de tenyleg - nagymagyarok... valaki elmagyarazhatna... a roman miert is erezte volna magat szarul ha valaki le "mocskoszsidokurvaanyatok" ozza?

ez kicsit olyan minth a romanok azt uvoltottek volna, hogy "rohadt nigger magyarok"...

nanagabor 2009.07.27. 10:30:55

Nekem az "abszurdisztán" kifejezés fájt eddig a legjobban.

Viktor H 2009.07.27. 10:32:11

@thedealer:

És amikor a románok "ERDÉLY A MILYÉNK" transzparenst mutattak annak mi értelme ? :D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.07.27. 10:36:09

A magyar emberek a legrosszabbak szövegértés terén. Olvasgattam a kommenteket és rá kell erre jönnöm, ez igaz. 2 ember "egyszerű" párbeszédéből csináltok egy politikai kinyilatkoztatást???!

renugard 2009.07.27. 10:37:59

Rájöttem, hol lett elkúrva. A címkék között szerepel a politika is. Ott nyílt ki a mustosbutykos a muslincáknak.

terrer 2009.07.27. 10:38:29

@Modor Tibi: bocsánat, de ezt nem én mondtam!!!
Ez, ha nem tudnád, Garázs Zsoli bácsi kedvenc mondása a Bartók körúti alagsori becsületrongálóból.
Csak úgy gondoltam, nem kell mindenhova odaírni, hogy "mondta Zsoli bácsi", erre meg "Józsi bácsi felnevetett", hiszen ez csak egy idézet, nem vélemény.
Elvégre MODOROSblogon vagyunk!!!
Vagy nem?

Viktor H 2009.07.27. 10:40:16

@Interstellar Overdrive:

A két ember egyszerü beszélgetése csak a képzelet szüleménye és a blogger véleményét tükrözi .
Fel nem fogom ,ha szabad a kommentelés akkor miért kell csodálkozni azon ,hogy egyesek kifejtik a véleményüket a cikk kapcsán.

Viktor H 2009.07.27. 10:42:23

@Interstellar Overdrive:

mellesleg te is Magyar ember vagy és te is rosszul értelmezted a dolgot :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.27. 10:42:40

@terrer: nem is neked címeztem, csak nekik, rajtad keresztül.

Látom, kezdesz belejönni, ez az!

terrer 2009.07.27. 10:44:42

@Rékuc:
"arctalanul fikázó hülyegyerekeket."

Hallod-e, óriási szerencse, hogy te viszont nem személyeskedsz!
Mert mi lenne, ha még azt is tennéd?
Méegyszer kérlek: relax...
Az is ember ám - valahol -, akinek más a véleménye, mint a tiéd... Tudom, ez így elsőre neked hihetetlennek fog tűnni, de igaz. Komolyan...
Béke veled:-)

renugard 2009.07.27. 10:45:56

@Viktor H: valóban szerencsétlen témaválasztás volt. A Modoros eddigi posztjai semmi politikai szinezetet nem tartalmaztak. Erre sem gondolnám, hogy magánvélemény, csak egy szituációs gyakorlat.
Hangsúlyozottan szerencsétlen témával

terrer 2009.07.27. 10:46:30

@Modor Tibi: jó duma:-) Látom, te is...
Én meg nem neked válaszolok, hanem félrenyomtam:-)))

harcsaparcsa 2009.07.27. 10:47:25

nekem a szuvenír tetszett! Tetszik azon kívül, hogy a kommentelők folytatják a bejegyzést, gratula!

nanagabor 2009.07.27. 10:48:40

Akkor Chaplin igazából azért csináltam meg a Diktátort, mert egyetért Hitlerrel, és hirdetni akarja a szellemiségét?

Moliére meg egy vén zsugori, mert megírta a Fösvényt?

"ecetet rá, ecetet rá"

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.07.27. 10:48:55

@nosferato: "Amúgy szerintem volt 1-2 nagyon szép fejelés a meccsen! Természetesen a lelátón."

Ezen besírtam. :D

nanagabor 2009.07.27. 10:50:37

Bocsi, a Diktátort, Chaplin csinálta, nem én. Biztos, ami biztos.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.27. 10:52:58

@renugard: alul azért kattints rá a "politika" cimkére :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.27. 10:56:56

@ezittenkéremmagyarország: hát igen, szoktam is mondani, hogy kösz, de az ilyen szimpátiából nem kérek, amely a lakótelep határain nem terjed túl... nem tudom, az ilyen hogy merészeli Trianont és Erdélyt egyáltalán a szájára venni.

renugard 2009.07.27. 10:58:02

@Modor Tibi: na jó, én is tévedhetek :)

chydorus 2009.07.27. 10:59:32

Az indexen lettem figyelmes a főcímre! Elolvastam a posztot, sok hozzászólást, és aztán több posztot is. Így valamelyest betekintést nyerhettem a modoros modorába. Mert ugye itt sok ember le lett oltva, hogy biztos el sem olvasta, meg eleve nem érti a modoros lényegét... Azt látom, hogy elég sok hűséges tag van. Le is hülyéznek mindenkit, aki idetéved és nem érti meg ezt a magas szellemi színvonalat, viccet, iróniát. Eleve nem értem, miért baj az ha valaki egyszerűbb ember, esetleg kevésbé ért meg fennkölt dolgokat?! Ettől még nem biztos, hogy alkoholista állat, aki bunyózni jár meccsekre és fröcsög a fórumokon...
Na mindegy... Ez más kérdés...

@terrernek szerintem sok mindenben igaza van és @Viktor H is jól fogalmazott!

De én túllépnék a poszton, a hozzászólásokon és tegyük fel, hogy mindent értek, a párbeszédet, a megközelítést...
Egy dolgot viszont tényleg nem értek, többen írták akik visszajáró modoros olvasók, hogy amikor meglátták a főcímet már előre készültek, jót fognak röhögni és jót is röhögtek!

Bárhonnan is nézzük, ez tényleg ennyire vicces volna?
Lehet bennem van a hiba...

terrer 2009.07.27. 11:01:15

@nanagabor: jó, de te láttad valahol a Diktátort százezrek előtt valaha is úgy reklámozni, hogy "Chaplin egyetért Hitlerrel, és együtt is működne vele"? És semmi több?
Mert én még csak nem is hallottam ilyet. És alighanem Chaplin bácsinak is kinyílt volna a bicsak a zsebében...
Mint ahogy - remélem - kinyílt a blogíró zsebében is, amikor az index annyira ostobán tette őt ki.
Vagy nincs is bicsakja?

Ja, és tudtad, hogy Chaplin később úgy nyilatkozott, hogy ha tudott volna a haláltáborokról, nem készíti el a filmet?
Asszem utólag ő is rossz viccnek tartotta... irónia ide vagy oda.

harcsaparcsa 2009.07.27. 11:04:23

@chydorus: igen, nagyon vicces amikor valaki képes az iróniát félreérteni, és kicsinyes módon teljesen párhuzamos síkon érvel

mobilus 2009.07.27. 11:06:04

Amíg a hazai klubok nem szabadulnak meg saját mostani szurkolóiktól (v.ö.: söpredék), addig itthon foci nem lesz. (Ez biztos, hogy szükséges, bár nem elégséges feltétel.)

Milyen érzés lehet ezeknek a focista gyerekeknek itthon hétről-hétre játszani az üvöltő söpredék előtt? Mást évek óta nem lát és nem hall. Ebben 'szocializálódik'. Ha tehát egy kis tehetsége van, menekül is az országból.

Ez a szurkolóhad/csürhe is magyar. Ez a mai Magyarország. Sok területen nincs mire büszkének lennünk, és a 'magyarságunk/magyarkodásunk' biztosan nem tartozik bele. Szebb jövőt!

hivatásos rettegő 2009.07.27. 11:09:03

"Azt a röplabdás gyereket is megsiratta"

nagyon otthon van a sportban a posztoló

Koky_ 2009.07.27. 11:09:54

@duncan: mert az újpesti nem magyar, igaz? akkor mégis ki?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.27. 11:17:02

@chydorus: 'miért baj az ha valaki egyszerűbb ember, esetleg kevésbé ért meg fennkölt dolgokat?!'

ez önmagában nem baj. De ha a nemértésből fakadóan elkezd hörögni és fröcsögni, akkor vállalja, hogy esetleg kiröhögik.

Viktor H 2009.07.27. 11:17:18

@mobilus:

Talán a focistáinknak elkéne kezdeni normálisan szépen játszani ,hogy a hülye huligán a játékkal legyen elfoglalvaés ne csalódottságában kezdjen el törni zúzni és ha meg örömében tör zúz akkor meg kelljen fizetnie a kárt ,ergo legyen következménye a dolognak !!

Az Abszurdisztán jelző sajnos igaz Magyarországra ,mert itt nincsenek következmények és felelősség csak jogok amik mőgé lehet bújni .

nanagabor 2009.07.27. 11:24:41

@terrer:
hadd másoljam ide egy korábbi hozzászólásomat:
"A Cozmát én sem hoztam volna be, az tény, az index kiemelése szintén klikk-vadász, cinikus dolog."

"Ja, és tudtad, hogy Chaplin később úgy nyilatkozott, hogy ha tudott volna a haláltáborokról, nem készíti el a filmet?
Asszem utólag ő is rossz viccnek tartotta... irónia ide vagy oda." Igen, tudtam. Csak éppen semmi köze ahhoz, amiről vitatkozunk. Ez egy utólagos, morális kérdés, fontos kérdés, de egy másik kérdés. Én egyedül szövegértésről beszélek.
Szerintem meg ezen nyugodtan lehet nevetni, sőt örülök, hogy nevetünk a posztban megidézett nyelvhasználaton, (mármint a sokak által szarházi hazaáruló stb. nyelvhasználaton, tényleg csak a félreértés elkerülése végett), mert felszínes, buta, sem a focihoz, sem a történelemhez nem ért, nem ismeri a társadalmi konfliktusokat, fájóan felszínes. Máshol olyanokat lehet olvasni, ahol ez nem ironikus, vagy nem gúny tárgya (bár a gúny az talán nem a legjobb szó), hanem úgy tálalják, mint akik most épp "megmondják a frankót". Itt ezeket lehet kiröhögni, és igenis jó, hogy ki lehet őket röhögni, mert akik ilyeneket mondanak, általában rohadtul meg vannak győződve a szellemi fölényükről, és arról, hogy nekik mindig igazuk van. Ha valamit érdemes kiröhögni, akkor ezt.
(1. Én speciel szeretem a hazámat, szeretem a focit, sőt, fradista vagyok, még meccsre is kijárok. 2. Mindemellett még az iróniát is értem. 1.+ 2. = összességében nincs bajom a poszttal. Egy két dologtól eltekintve.)

nanagabor 2009.07.27. 11:26:27

"felszínes" 2X egy mondatban: nem szép. Bocsánat érte. A másodikat utólag javítanám közhelyesre :)

RedHotTears 2009.07.27. 11:27:16

Már a poszt első mondatainál kíváncsi voltam a kommentekre. Nem is kellett csalódnom, 95% gyönyörű és nyílegyenes folytatása a szövegnek, lehet belőlük mazsolázgatni újabb bejegyzésekhez.

chydorus 2009.07.27. 11:28:26

@harcsaparcsa: Arra nem gondolsz, hogy
valaki tesz az iróniára és egyenesen kifejti a véleményét az esetről? Mert ugye bárhonnan is nézzük, itt nem asszociálni kell, hanem konkrét esetről van szó... Valaki így közelíti meg, valaki úgy... Ettől még a modorosok modorosok maradnak, az emberek akik pedig ide tévednek, legalább több megközelítést olvasnak. Mi ezzel baj? Szerintem teljesen természetes, hogy nem mindenki a poszt mondanivalóján, stílusán ragad le, hanem átsiklik felette és magára az esetre reagál.

@Rékuc: teljesen kulturált véleményeket is kikezdtetek...

Baszkurátor 2009.07.27. 11:29:48

@Viktor H:

Anno az én édesapám még simán kivitt meccsre.
Én ma nemmerem kivinni az unokámat mert féltem.
Nem, nem a csúnya szavaktól hisz olyant ( sajnos ) máshol is hallhat.

A kommented második fele csak részben igaz.

Viktor H 2009.07.27. 11:32:31

@Baszkurátor:

ha már a második fele részben igaz akkor nem írtam hiába :-) Amúgy mivel nem értesz egyet?

nanagabor 2009.07.27. 11:32:32

@chydorus:
Nekem ezzel nem is lenne bajom, én is csak azért szólaltam meg, mert nagyon beindult az anyázás - - alapvetően mégiscsak félreértés miatt. Ezt pedig nem árt tisztázni.
A világ legszerencsésebb hazája ez az ország, ha én vagyok az árulója.

Viktor H 2009.07.27. 11:34:30

@Baszkurátor:

Nem akarok a korodra tippelni és ne is értsd félre mikor azt mondom ,hogy abban az időben még nem volt divat a huliganizmus ugyanis a nyugati szennyet az a rendszer határon kivül hagyta .

Baszkurátor 2009.07.27. 11:36:14

@Viktor H:

Vannak következmények és felelősség.Csak nem mindenkinek.

Baszkurátor 2009.07.27. 11:40:11

@Viktor H: Igen.Ezért is írtam, hogy anno az édesapám engem simán kivitt meccsre ma viszont én ezt már nemmerem megtenni az unokámmal.Valamint abban is tökéletesen igazad van, hogy DIVAT lett huliganizmus.

Viktor H 2009.07.27. 11:45:57

@Baszkurátor:

Sajnos ettől vagyunk abszurdisztán ,mert nyugatról csak a szart vesszük át és nem csodálkozom azokon akik mindig a dicső múltról ábrándoznak , ami persze nem volt annyira dicső ,de mégsem volt ilyen szar mint ez a jelen .

szixous 2009.07.27. 11:47:07

"Eleve nem értem, miért baj az ha valaki egyszerűbb ember, esetleg kevésbé ért meg fennkölt dolgokat?!" váháháhááá!!! :)

a nagymamák igen szépek...

ez a sok jó ember, aki védi a magyarságot, halomra tudná gyilkolni drága honfitársait egy jó kis ironikus poszt miatt, amit többé-kevésbé azért félreért. e!

(amúgy azt osztom, hogy bármit lehet kommentelni, nem kell azon felháborodni)

dicsakbuksi 2009.07.27. 11:48:30

ne keverjük a szezont a fazonnal!

2004-ben NEM-mel szavaztam, mégis minden évben meglátogatom a székelyeket, mert szeretem őket!

csőcselék lennék én is?

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.07.27. 11:55:08

@Viktor H: szerintem senki nincs felháborodva h kifejted a véleményed. ez viszont nem a te blogod, a blog szerzője meg azt ír amit akar. ő sem hiszem h csak egyetértést vár. ennyi. te is megírhatod, neked is be fog szólni egy réteg. és ez így szép.

Viktor H 2009.07.27. 11:56:23

@dicsakbuksi:

Miért szavaztál NEMmel ha szereted őket? Szereted őket amig csak te mész hozzájuk ,de ők ne jöjjenek ide vagy miért? Bocs a cinizmusért ne értsd félre.

csillagkutya seven 2009.07.27. 11:56:36

ez is egy vélemény, amivel én nem értek egyet!

székely pedig legyen román, én leszarom, amúgy is annak nézett ki...
mondjuk ,legyek inkább lesajnált magyar a régióban, mint egy cigóromán...

Viktor H 2009.07.27. 11:59:50

@Interstellar Overdrive:

Félreértetted. Te azt irtad,hogy a Magyar emberek a legrosszabbak szövegértésben és Én erre irtam amit irtam ,mert úgy irtad mintha fel lennél háborodva rajta ,hogy valaki merészel reagálni...
De lehet Én értettem félre valamit?

nanagabor 2009.07.27. 12:01:13

@csillagkutya seven:
A Székely nevű focista nevét írd nagy betűvel, mert félreértés lesz a vége, és megkapod, hogy románozod a székelyeket. Csak egy jótanács.

oscar dirlewanger 2009.07.27. 12:19:32

modoros, te ne szégyeld, hogy magyar vagy, mert nem vagy az, csak egy buta szarházi..székelyt meg szopd le.

oscar dirlewanger 2009.07.27. 12:20:20

atombombát bukarestre!!!!!!

e_e 2009.07.27. 12:22:10

a magyar neplelek ostobasaga kimerithetetlen, felderithetetlen. halleluja, folytassatok, draga, edes kommentelok! stilisztikai bravurok a nyelvi blogon.
koszontem, viszhall.

dicsakbuksi 2009.07.27. 12:23:05

@Viktor H: nem bírtuk volna el őket...hisz saját magát sem bírja el ez az ország, sajnos :((

Viktor H 2009.07.27. 12:28:24

@dicsakbuksi:

Na most ebböl nem akarok újabb vitát gerjeszteni ,de nem arról szólt volna a dolog,hogy akkor most hirtelen átözönlik ide 700ezer semmittevő Székely akiket majd az állam tart el ,bár tény ,hogy biztos lett volna köztük ilyen is .
És az amit akkor művelt a kormány eléggé idegen ellenes kirekesztő dolog volt .

öntelt radírpók 2009.07.27. 12:43:52

- nagybetűvel: "a Magyar emberek"
- "kívül tartotta a nyugati szennyet"
- "antimagyarabb"

mégiscsak jó, hogy címlapra került a poszt :D

Baloggie 2009.07.27. 12:46:04

Nagyon ott van a poszt, az ilyen beszélgetések a legnagyobb modorosságok. Mint egy abból a kevés mazochistából, aki még kijár a magyar bajnokikra, az ilyen emberekkel inkább nem is beszélek, mert a végén még jobban felidegesítenek, mint amennyi figyelmet a baromságaik egyáltalán megérdemelnek.

pusztuljatok kispolgári kocadrukkerek :D

GaZe 2009.07.27. 12:48:13

hűha...

szánkig ér a szar.

szövegértés duplazéró, a tények ismerete nélküli ítélkezés, önfelmentés, vegytiszta frusztráció, makacs tagadás (már-már inkább konfabuláció...)

én támogatnám, hogy a focistadionokban inkább termesszenek paradicsomot. Jól körbe is lehet ültetni az emberkéket, hogy nézzék ahogy nő.
Akkor talán kicsit észhez térnének, lemennének alfába.
Mert ami most van...
fühühühühhűűűűűű

Azért mondjuk szerencse valamilyen szempontból, hogy a magyar nyelvet nagyon-nagyon kevesen értik a világban. Így attól annyira nem kell félni, hogy valaki "idegen" a kommentek alapján vonna le következtetéseket.

magyar vagyok. duplaplusszosjólgondoló.
és ez jó nekem, nem szégyenlem. hiszen minden ember más. a futball rajongók is, és én is.

Viktor H 2009.07.27. 12:49:53

@öntelt radírpók:

selytettem ,hogy megjelennek a hejesírássbuzi nadj okossok :D:D:D

"mégiscsak jó, hogy címlapra került a poszt :D "

igy lett teljes a paletta !!

juhatreder yujionkgh 2009.07.27. 12:54:37

Jó kis "modorossággal" leplezett magyargyalázó egy írás ez.
Szar alak vagy modoros tibi.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.27. 13:01:23

@juhatreder yujionkgh: reménykedtem, hogy senki nem jön rá, de sajnos a Te eszeden nem tudtam túljárni...

belabenyo 2009.07.27. 13:01:50

fászombászmek, mivanitt? 2 hétig nem olvasom a modorblogot aztán átmegy a nép nagymagyarba? Ez vmi feltételes reflex lehet egyeseknél, h ha meglátják a magyar meg román szót egy szövegben, akkor egyből elborulnak.
Amelyik állat szerint meg ez egy ilyen bújtatott hátulröljövős seggbetámadós románblog, az elolvashatna 1 esetleg 2 régebbi posztot is, hátha leesik neki, h faszságokat ugat.

kraut 2009.07.27. 13:02:01

@juhatreder yujionkgh: Szia!
Ha neked azt mondják, hogy a kurva anyádat, akkor attól édesanyád már prostituált lesz?
Nos, amennyiben nem, akkor ugye a sértés okafogyottá válik, tehát céltalan.
Büszke ember nem vesz fel rangján aluli sértegetéseket.
Tehát: mi a bánatos fenéért pörög a 'nemzeti' oldal az ilyen "magyargyalázó" gumicsonton?
Annyit hajtogatta már a saját baromságát, hogy a végén el is hitte?

Gondolom az, hogy a blog a közélet egy-egy jellemző pillanatát csípi el, az már nem is érdekel téged, csak a "szentmagyarlobogósárbatiprása" vörös köd úszik be a hazaszeretettől amúgy is könnyfóliás szemed elé, és agyad kikapcsol.
Derék dolog ez, sokra lehet ám vele vinni!

Viktor H 2009.07.27. 13:05:39

Illene már elkezdeni szídni azt a szar Újpestet is nem de bár? Már csak az kell és teljes lesz a paletta :D

Viktor H 2009.07.27. 13:11:16

@kraut:

van hát :D még pár téma van ami nem került szóba ,de ha még azt is előhozza valaki akkor lehetne ez a legalja.hu

kraut 2009.07.27. 13:15:56

@Viktor H: ez már így is az.

buzik.
na az talán még nem volt, nem?
szóval, hogy a sok buzi miatt nem tudtuk megverni az erdelyt megszallo romanciganyokat, mert a sok buzi miatt feminim lett a magyar ver - amit naturlich az armanykodo zsidok hoztak ossze - es meg radasul egy hazarulo is ellenunk fordult, pedig egyutt jottunk a sziriuszrol.

mi szokott meg lenni...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.27. 13:18:13

Kár ezen acsarkodni, úgyis ki fog hűlni a Nap mindjárt és mindenkinek vége lesz.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.27. 13:19:27

Hobbisportrajongóhoz még:

- Kár ezért a _forma_ 1-es gyerekért is, pedig olyan jó _pilóta_ ez a MESSI!

Viktor H 2009.07.27. 13:23:08

@öntelt radírpók:

ha az következik ,hogy merre lax meg szeretsz -e kúrni megöllek :D

amúgy a téma szempontjából teljesen lényegtelen , úgy hogy meg se próbáld a koromat viszonyitani a helyesírásomhoz ..
Mellesleg közöd?

Albandi 2009.07.27. 13:31:00

kár volt a népszavazásért az "agymosott, megvezetett" magyar társadalom tényleg nem érett meg ilyen döntésekre... ha már foci akkor jó nagy öngól lett az is...

azért az a pár százezer aki igennel szavazott, a szájára vehet a székely himnuszt, aki meg nem-el az meg jó lenne hogyha megértené az egybites agyával, hogy a határontúliak elvannak mint a befőtt, mi leszünk kevesebbek nélkülük!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.07.27. 13:34:51

@nosferato: Bár állítólag a növények megmaradnak, csak az emberek és állatok pusztulnak ki, a szomszéd Ildi szerint, most hallom a Kisnováktól. :)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.07.27. 13:37:14

Egyébként nagyon faszák a kommentek, Tibikém! Ha lesz időm, egyesével végigolvasom az összes SZAKVÉLEMÉNYT. :D

kraut 2009.07.27. 13:42:14

@Nyelvész Józsi: tudtam én, hogy célja volt ennek az egésznek! Titkos anyaggyűjtés köv postokra.
kandikamera volt! eztdebeszoptuk!

Koori 2009.07.27. 14:28:36

fuu tibikem ebbe csunyan belenyultal, pedig a poszt azert kurvara ott van, csak az index egy kicsit kibaszott Veled:(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.27. 14:49:03

@Koori: köszi! Az Indexnek pedig hálás vagyok a címlapért, szerintem így kifejezőbb, mint mondjuk 20-30 törzsolvasói kommenttel :))

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.27. 15:14:58

@Modor Tibi: ebből is látszik, hogy a funkcionális analfabetizmus oldalfüggetlen. :)

mama ottmarad 2009.07.27. 15:29:27

Szép volt, Modorkáim :))) Ez (is) tetszett.
Tudtam, hogy sokaknál kicsapja a biztosítékot, és kart karba ölt a meg-nem-értés végeérhetelen szalagja.
Így kerek a világ.

oscar dirlewanger 2009.07.27. 16:23:08

lesz még robert fico anyja szajha a hungaroringen!!!!!!!!

Viktor H 2009.07.27. 17:01:05

@mama ottmarad:

mostakkor Modor Tibi az okos az isten és mi vagyunk hülyék ?

chydorus 2009.07.27. 18:03:06

Némelyektől önteltség felsőfokon.
Modor Tibi megírta ezt a posztot és kész, olyan lett amilyen. Nincs is ezzel baj. Viszont azok a törzstagok, akik papagájként analfabétákról, hirtelen jött nagy-magyarokról, iróniát meg nem értő, ugató, fröcsögő barmokról papolnak, ugyanolyan egysíkúak, mint ahogy azt állítják az újonnan érkezőkről...
Mondom, fel kellene fogni, hogy nem mindenkinek van ínyére az irónia, vagy épp eleve átsiklik felette és tesz a "mély" értelmekre. Van regisztrációja, van véleménye és beír, ennyi.
Még ha egy poszt egyértelműen is fogalmaz, azt is sokan félreértik, hát még egy ilyen többértelmű, kétséges szándékú mondanivalót. És csak nézőpont kérdése, hogy bújtatott magyar gyalázást vagy épp iróniát lát valaki benne.
Elhiszem, hogy Te törzstag vagy és nagyon vágod a lényeget, de ettől még lehetsz barom.
El kellene fogadni, hogy mindenkiben más-más érzéseket válthat ki egy ilyen írás és amennyiben kulturáltan fogalmaz, nem a poszt író anyját szidja, semmi kivetni valót nem látok a különböző megközelítésekben, hisz az eset valóban sokféle érzéseket váltott ki.
Tehát, hogy ki milyen szellemi szinten van és ki mennyire nyitott, számomra nem egyértelmű.
Modor Tibinek sikerült felkavarni a port, vagy épp az indexnek. De ehhez nem feltétlen kell tehetség...

mama ottmarad 2009.07.27. 19:56:13

@Viktor H: újraolvastam, és én ezt olvastam a hozzászólásomban: "Tudtam, hogy sokaknál kicsapja a biztosítékot, és kart karba ölt a meg-nem-értés végeérhetelen szalagja." Nincs benne senki lehülyézése. Senkit nem istenítettem, szerintem, csak közöltem, hogy ez is tetszett. Tetszett, mert egyetértek azzal a csendes többséggel, akiknek nincs ínyére, hogy pár durva fickó miatt lesül a pofánkról a bőr. Ráadásul a gyengébbek kedvéért hozzáfűztem, hogy "Így kerek a világ."
Vagyis, lehet másként is gondolkodni, mint én, és én ezt elfogadom. Mert szerintem így kerek a világ. :)

Viktor H 2009.07.27. 20:12:28

@mama ottmarad:

Nem személyed ellen szóltam és nem sugalltam ,hogy mindenki hülye :-)
Csak sokan vagy félreértik a posztot vagy istenítik a posztírot mert jajj mekkorát alkotott .
Az UTE -Steablablabla meccs nem válogatott meccs volt ergo nincs okunk az arcpirosodásra ,legalábbis nem érzem hogy nekem kellene ...

Prophet 2009.07.27. 20:24:12

Micsoda gyűjtemény, meg felhozatal... születik majd pár poszt még a kommentekből!

Viktor H 2009.07.27. 20:50:26

@Prophet:

és a tied is benne lesz ...

Viktor H 2009.07.27. 20:55:21

@Prophet:

.. és a tied is köztük lészen :D

Celtic 2009.07.27. 21:26:33

@h734790: +1 :) Felelmetes ez a logika :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.27. 21:33:04

Micsoda dolog számolni a hülyéket?! Neked jól esne, ha te is HÜLYE VOLNÁL, és számolnának? Na ugye? :))

Celtic 2009.07.27. 22:03:01

@nosferato: Errol a rajottem.blog.hu jut eszembe:
xy: "Unom a negereket!"
the Dragon: "Hogy jon ahhoz egy neger, hogy untasson teged? Plane tobb..."

Prophet 2009.07.27. 22:14:35

@Viktor H: És kebelem hálás is, hogy ilyen nagyszerű atyafiakkal kerülök egy kiskátéba!

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.28. 10:28:50

Tibi, fogadd őszinte gratulációmat!
A funkcionális analfabéták ilyen szintű megborítása gyönyörű dolog.

Kedves "megborult funkcionális analfabéták"!
Nem vettétek észre a gondolatjelet a szövegrészek előtt? Na az vajon mit jelenthet...? Óra indul!

kardinálispinty 2009.07.28. 12:01:33

Nem fogom ezt mind végigolvasni (ejjdemodoros vagyok), a véletlenszerű mintavátel épp elég volt.

Gondolom már elhangzott, de azért megjegyezném: hasonló párbeszédet lehetett volna hegeszteni mondjuk a Nabucco kontra Kék áramlat geopolitikai és karvalytőkei vonatkozásairól, mégpedig olyanok között, akik amúgy az előző napi Népszabadság olvasása előtt Azerbajdzsán nevét sem hallották.

Jól értem a posztot?

Zoltanius 2009.07.29. 06:11:24

A cikk lényegével egyetértek. A "20 + 2 hülye kerget egy labdát a többiek meg nézik" kitétellel viszont nem. Ilyen alapon az összes többi sportágra rá lehet sütni valami ehhez hasonló ostobaságot. Persze, nem kell szeretni a futballt, de aki szereti, az érti ennek a játéknak a szépségét és izgalmait.

renugard 2009.08.01. 11:51:28

@Zoltanius: felesleges védened a labdarúgást.
+kb 10 strigula