40 felé - a Házibuli-generáció - 2. rész

2009/04/08. - írta: Modor Tibi

Innen folytatjuk, az előzményeket és a sikeresebbeket már kiveséztük, és a többiek?

Az átlagpolgár:

Igazán rajtuk lehet látni, hogy 25 éve ők voltak Balatonszabadi-Sóstón meg Zánkán a tábor szépei, később pedig a Tó Disco álompárja, mintha a Szerelem második vérigből látnánk Gombócot és Bery Arit. 

Akkoriban még nem erőltették feleslegesen a főiskolát-egyetemet, így a legtöbben az akkori divatszakmákat tanulták ki és ott is helyezkedtek el. CC Catch nagy eséllyel lett és maradt fodrász, kozmetikus, varrónő, műkörmös, bolti eladó, Bodnár Attila pedig karosszérialakatos, autószerelő, fényező. A tupírfrizura megmaradt mindkét oldalon, hacsak a fiatalember homloka nem indult időközben növekedésnek.

A lakás legtöbbször többszobás panel a gyerkőcök miatt, de ők már haladnak a korral: az ablakok szép, hermetikusan záró műanyagok, a szobák falait pedig narancssárgára, blendamed-zöldre, ciklámenre festették a legutóbbi felújítás alkalmával. A lejártlemez-PVC-t járólappal váltották ki, a parkettát vagy szőnyegpadlót  korszerű laminált padlóra cserélték, a szobákat továbbá örömmel díszítik görögországi vagy tunéziai nyaralásról hozott tájképekkel, fafaragásokkal.

A korszerűtlen kádat a Praktikerből hidromasszázsos zuhanykabinra cserélték, mellette törülközőszárítós radiátor a család minden tagjának. A falon négydarabos motorosfogkefe-tartó és töltő.

A tévét ők is mindig bekapcsolva hagyják, különösen, ha vendégeket fogadnak.

A hifi-toronyhoz szerencsére van igazi lemezjátszó is, mellette a minden polcon ott a helye-lemezgyűjtemény: Depeche Mode: Music for the Masses, Beatles: Hard Day's Night, Dolly Roll: Eldoradoll, Hungária: Hotel Menthol, Bonanza Banzai: Induljon a banzáj!, Exotic: Trabant, Modern Talking: Cheri Cheri Lady, Kiss: Lick it up, Iron Maiden: The Number of the Beast (korai kedvencek, csak ezekkel még nem lehetett csajozni).

Könyvespolcon CC Catch kiskori Delfin-könyvei, Beatles biblia, Stephen King, Robin Cook, Agatha Christie - és persze a már sokszor tárgyalt Müller-Popper-sorozat. Bodnár Attila mostanában is sokat olvas: rajong a III. Birodalommal és a II. világháborúval kapcsolatos irodalomért, erről árulkodik a rengeteg gót betűs és szvasztikával díszített ponyva.

Gyerkőcök szobája vidám, tarka, a régi számítógépet ők örökölték meg elsősorban tanulási célra. Minden alkalomra amúgy az iszonyatos High School Musical posztereit, DVD-it, CD-it kapják a szülőktől.

A szülők politikai állásfoglalása: nem bonyolítják túl, az éppen győztes pártra szavaznak, és erre büszkék is.

1990: Hazudtatok nekünk 40 évig, de mi most itten Ausztriát csinálunk!

1994: Ez a Hóbagoly inkább pakoljon, inkább jöjjenek azok vissza, akik értenek hozzá!

1998: Most már tényleg a fiatalokon a sor, az ő múltjuk még makulátlan! A népnyúzó banda meg mehet a levesbe, becsaptak minket!

2002: Ez a felcsúti paraszt zsebviktátor úsztassa a Koronát máshol, egészséges váltógazdaságra van szükségünk!

2006: Jó nekem ez a baloldal, látszik, hogy épül-szépül ez az ország.

2010: ?

A többi már a jövő zenéje... ;-)

53 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. No 2009.04.08. 11:40:16

Ez dedurva, különösen a lemezpolc meg a Bery Ary klipje... Pedig akkor azért már lehetett normális zenéket is hallgatni, pl. sziszikeccset :-))) (Komolyan, hol marad a magyar underground?)

Szerintem azt kihagytátok a többszobás panel mellett, hogy ebben a generációban már tombol egy ideje a családi ház-őrület, ami külön misét megérne. Az "ezer kisvállakozó övezetében", mint Csepel-kertváros, Újpest-Rákospalota, Érd, szinte az összes Pest (értsd szó szerint: Budapest pesti fele) környéki település, ahol a családi ház mellett a garázsban berendezik a lakatos-, gumis- vagy asztalos-műhelyt.

Dr. No 2009.04.08. 11:41:00

Ja, meg a beteg színű gyerekruhák, rószaszín vagy bilikék a kislányra, bézbólsapka a kopaszra nyírt fiúra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.08. 11:55:51

@Dr. No: Tóalmás, Újhartyán, Inárcs, Vácduka? :-)

Azért családi ház aljában a kozmetikus, fodrászat, kisközért se rossz, kötelező a dzsungelfüggönyös bejárat!

Dr. No 2009.04.08. 12:17:18

@Modor Tibi: Látom, érted, mire gondolok :o)

hoel 2009.04.08. 12:38:11

Már "annyirajólélünkmintnyugaton "és bróker lesz a gyerekből. ( De lehet, hogy már én is bróker vagyok, kitudja)

Balance Of Power 2009.04.08. 13:04:52

Ebbol a posztbol is lesz majd sertodes :D

Mitya Ivanov 2009.04.08. 13:59:25

ez az utóbbi két poszt nagyon félrement. A többinél mindig telitalálatot éreztem, de itt nem. És nem is értem hogy mi van abban modoros, hogy valaki panelban lakik és megvannak a delfin könyvei, vagy a búvár zsebkönyvei.
ebben a két posztban csak bizonyos társadalmi csoportok kötelező attribútumai és /vagy a rájuk aggatott sztereotípák lettek összegyűjtve

smalladam 2009.04.08. 13:59:37

@Modor Tibi: a kilencvenes évek első felében épült házaknál a barna xyladekorral bevont esztergált fa korlát és egyéb túltengés, kilencvenes évek második fele óta pedig "meditterrán" hangulat, ami kb kimerül abban, hogy idétlenül lapos a tető, kúpcseréppel.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.08. 14:03:29

@Mitya Ivanov: jól látod, ez egy tipizálás, vélemény - max. 1-2 általam modorosnak tartott szöveget csempésztem bele.

A régi olvasóink már megszokták, hogy néha csapongunk :-)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.08. 14:09:51

Most tíz évvel idősebbnek érzem magam. A gyerkőcöket leszámítva a többi rám is igaz. Gyereknek is koravén voltam...

Archenemy 2009.04.08. 14:16:30

Ehhe, először nem nagyon értettem a blogot, de kezdem megkedvelni :p A politikai rész nagyon tuti :p

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.08. 14:16:51

@smalladam: Xyladekor nagy divat volt már a nyolcvanas években is. Mellette kötelező kellék a tuja, a farkaskutya és a fenyőfaelemekkel tupírozott vaskerítés.

Mitya Ivanov 2009.04.08. 14:22:23

@Modor Tibi: nem irtad le egyszer sem?
vendégségben első italkínáláskor a hangulatot OLDANDÓ
"-sör-e, bor-e, pálinka?
-ebben a sorrendben jöhet

Dr. Panasz Muki 2009.04.08. 14:31:07

"zsebviktátor"!!! :DDDDD

Köszönöm! ;)))

hotten totta 2009.04.08. 14:34:08

A nappaliban meg az obligát Koloniál

mobo 2009.04.08. 14:43:43

"Obligát", ez aztán a modoros szó! : )

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.08. 14:44:56

@Mitya Ivanov: én szerintem pont nem, de az alkoholos posztok kommentjeibe jutott belőle. Legközelebb lehozom én is, becsszó!

@smalladam: főleg olyanokat ismerek, akiknek az erkélyén még mindig nincs ott a korlát (max. a fémváz), a ház vakolatát meg kívülről a pepita mintás "csíkozások" díszítik a mai napig, festésre várva.

bekbórd! 2009.04.08. 14:52:11

Gyerekkoromban siófoki nyaraláson felültünk a családdal a zenés sétahajóra, méghozzá a Beloianniszra. Nagyon tetszett egy szám, amit a zenekar játszott (talán többször is), nagyon jó basszusmenet volt benne. Utána egész nyaraláson azt brummogtam. Jópár év múlva kiderült számomra, hogy az egy Pink Floyd szám volt, aztán még jópár év múlva összeállt a kép, hogy ott, akkor azt miért és kiknek játszották, és hogy miért nem énekelték a szöveget hozzá.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.04.08. 15:17:56

@Modor Tibi: Vakolásra várva. A csíkozás azért van, hogy megtapadjon a vakolat.

KateLondon 2009.04.08. 15:21:04

Nagyon jo, csak nem ertem mi a baj a torulkozoszaritos radiatorral - egy is eleg ugyan, de nagyon praktikus!

peti papagáj 2009.04.08. 15:31:08

"a régi számítógépet ők örökölték meg elsősorban tanulási célra" :-D

butatót 2009.04.08. 15:49:01

"Szerintem azt kihagytátok a többszobás panel mellett, hogy ebben a generációban már tombol egy ideje a családi ház-őrület, ami külön misét megérne."

Na most nem azért, de ha a többszobás panel és a családi ház is modoros, akkor hol lakjon már az a szerencsétlen? Főleg, hogy annak a generációnak most nagyjából tízéves körüli gyereke(i) van(nak). Ha jól értem, akkor egyszobás panel, szálloda ill. saját kastély jöhet számításba.

rizla 2009.04.08. 15:54:08

"Minden alkalomra amúgy az iszonyatos High School Musical posztereit, DVD-it, CD-it kapják a szülőktől."

sajnos ez tényleg talált, kicsit féltem a nővéreim gyerekeit, LOL

butatót 2009.04.08. 15:59:50

@rizla:
De hát csak van valami oka, hogy azt kapják, nem? Vagy a szülők maguktól találják ki és veszik? Az én gyerekeim valszeg kivágnának vele, de attól még másnak bejöhet. A tube-on is top20 ban van, valakik hallgatják (nem kevesen) és nem hiszem, hogy a szülők.

pause 2009.04.08. 16:19:11

hátígy én a beryarysok utáni generáció vagyok,de ezt a számot imádom imádom

eszembe jutot közben hogy ez a gen. szeretettel hoz görögből meg tunéziából ajándékot a bartácsaládok gyerekeinek... hogy fogja a port ott is

Dr. No 2009.04.08. 16:21:57

@Yamamoto Isoroku: Yamamoto, térjél magadhoz, bazmeg, hát miről van szó ezen az egész blogon?! Nem kéne ennyire komolyan venned az egészet meg magadat!

Mindjárt szólok a fiúknak Guadalcanalon, hogy kapjanak már el téged!

Nadsat (törölt) 2009.04.08. 16:31:40

Remekbeszabott post, az említett réteg a poszt-kádárista/pre-blogoszféra években (Gy.k:'89-kétezernéhány) volt a legvirgoncabb hazánkban, amikor még mindenki 'görögbe' járt nyaralni ("Egy hét romantikázás Korfun az asszonnyal, egy hét Balaton a gyerkőcökkel a nagymamánál" - előbbiért a hitelt persze ma is fizetik vissza), MÉG sikk volt a "sógoroknál" vásárolni (Mehrwertsteuer, ring any bells?), mert (áfamentesen) csak ott lehetett bespájzolni "a kisebbiknek sűrített levegős búvárlegót, a nagyobbiknak pléjsztésönt, apunak Minolta fotómasinát, anyunak VALÓDI francia rucikat".
Anyu eredetileg kozmetikus, vagy alacsony prioritású aktatologató, a 9/11-es sokk okozta poszt-posztmodern érában azonban betanulta az indián asztrológia workspace applikációját (OKJ, ofkóz), és átnyergelt középkorú HR-esnek( Egy ilyennel beszélgetni amúgy a legfájdalmasabb élmény a sajtreszelővel rejszolás után).
Apu "technikai jellegű" munkát végez, jobb esetben sofőr, rosszabb esetben autószerelő - sofőrként csak gázolajat lop, szerelőként motorolajat is, illetve a hozott gyári alkatrészt aftermarket fosra cseréli - "Hiába, a nagylány maholnap egyetemre megy, kell egy kis mellékes." Adóbevallásuk több fiktív elemet tartalmaz, mint a Star Wars-saga.
Zeneileg a Hungária és a Depeche Mode telitalálat, de játszik még Jean-Michael Jarre, Mike Oldfield és (extrém esetekben) D. Nagy Lajos is.
Mindezt szigorúan bakeliten.

hotten totta 2009.04.08. 16:33:54

@mobo:
Ebben teljesen igazad van. Szépemlékű Albert Györgyi óverjúzolta, hogy üríteném emlékére.

Szvsz túlerőltetett inglicizmus: obliatori qvescsön.

A másik HVG alapú steril kedvencem pedig a "fémjelez"
modoroskodó tárgyi tévedés, és akkor még az AB, mint "taláros testület" emlegetéséről még nem isbeszéltem .Mintha már nem lenne M-on minden tanácsban eljáró bíróság az.

De nem tudsz mit tenni, a nyelv már csak ilyen. Mindkét végén rugalmas. Ahhoz, hogy egy modoroskodó nyelvvédő torkán le tudd nyomni mondjuk azt az újsütetű összetett szót, hogy "fosgeci" akkor el kell, hogy
fogadd azilyen fosgeci modorosságok használatát is.
Szekularizált szabad államban egy sátánistának is tűrni kell a bigott katolikust, nem csak fordítva.

öntelt radírpók 2009.04.08. 16:42:26

@Yamamoto Isoroku:

nem az a lényeg, hogy hol lakik, hanem hogy hogyan VISZONYUL hozzá és hogyan LAKJA BE - na az tud elképesztően modoros lenni

Mo-n a lakberendezés általános színvonala egyébként is kényes pont (értsd: valami elképesztően borzalmas), és az anyagi helyzettől teljesen független

a petya 2009.04.08. 16:43:32

Na azért Európa Kiadóra, 2. Műsorra, Balkán Futouristra is lehetett akkoriban járni meg bulizni. Meg Bizottságra és Sziámira is, volt alternatíva bőven.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.08. 16:48:34

@a petya: ők nem is annyira átlagpolgárok. Persze de, csak nem úgy, mint sziszikeccsék!

Mindenki sorra fog kerülni idővel :-)

dr. Sigmund Fraud 2009.04.08. 16:53:53

A könyvespolcon kötelezően ott van az 50 dolog amit tudni érdemes a borról c. alapmű. Rögtön Friderikusz könyve(i) mellett. "Zsennnnniális a pasas."

hoel 2009.04.08. 17:53:55

@a petya: Azért ezeknek a rajongóiknak is van egy jellegzetes életútjuk- már aki él még a csapatból.

cd-r 2009.04.08. 21:41:05

@Nadsat: látom te se tanulsz pre - blogoszféra na ennél modorosabb kifejezést még életemben nem hallottam mintha a blogolás valami eszeveszett világmegváltó, az emberiség gondolkodását alapjaiban megváltoztató dolog lenne hahah a munkásrétegeket mélyen megvető büfészakosokról nem lesz post?

Nadsat (törölt) 2009.04.08. 21:59:48

@cd-r: Műszaki mióta büfészak, mókuspofa? Hogy mást ne mondjak, motorolajat saját kocsiba önteni, adót nembefizetni mióta munkásréteg?

Nadsat (törölt) 2009.04.08. 22:02:58

Saját kocsi== a drága jó, cocializmusban nevelkedett szaki gépjárműve, tuningkadett természetesen.

cziczmiczpindur 2009.04.08. 22:08:01

Vasárnap délután Bud Spencer-t néz, egyszer volt egy agykontroll-előadáson ahol rájött, hogy ő különleges, "görögből" kis konzerv olajbogyót hoz a rokonoknak.

cd-r 2009.04.08. 23:23:05

az agykontroll stimmel !!! rosszabb esetben azóta szcientológiára váltott
futottak még kategória: nejlonzacsiban tárolt sivatagi homok (kolléganőtől), macskás vagy virágos naptár az előszobában, nők esetében "édesvíz" ezoterikus könyvek teljes kollekciója, piros porcelán kávéskészlet a vitrinben, világítós földgömb a polc tetején, durvábbaknál szobaszökőkút....

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.04.08. 23:47:26

72-es vagyok, és valóban.. A Tilos az Á azért eddig kimaradt, csakúgy, mint a kevésbé konszolidált Golgota. Nálam Hobó és Mini játszott még, Edda és Piramis már lefutóban volt. Középiskolából a kötelező etyeki szüret is megvan még, meg a túraszakosztály, és azok a lányok. Egyetem, majd a kib katonaság, szűk és ócska kis kégli menyasszonnyal és szar munkahely, a fizetésem fele az egyik első internet kapcsolatra ment el, és 20 órás havi korlátja volt. A BBS-t váltotta az Internettó. Majd a hócipőm teleszaladt, Osztyapenkó, stop. - Merre mész? - Mindegy, csak el innen.

Jelenleg Németország, szép család, jó meló és semmi honvágy.

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.04.10. 13:44:27

Tiltakozom, a könyveket kérem kivenni, akár delfin, akár King, akár Christie. Legalább betű és nem kész kép. Olvasni akármit meg hadd ne legyen már ciki...
Amúgy a lakberendezési résszel egyetértek, bár elgondolkodtam, hogy Modor Tibor mit hozna ki a mi "családi fészkünkből..." :-D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.10. 13:57:46

@Vaszilisza: szerintem a fent felsoroltak közül szinte semmi nem ciki - egyszerűen leírtam, amit látok ennél a korosztálynál. A könyvek is tök jók, bár a Robin Cook-féle vonulat szerintem nem lesz értékes attól, mert betűt tartalmaz.

Avenarius 2009.04.10. 15:06:14

várom, hogy a'80-as generációról is írjatok, bár mi még nem csontosodtunk meg annyira

amzso 2009.04.13. 13:27:26

ez a poszt végre megint betalált :)

Leijon 2009.04.18. 19:25:25

Véleményt mondhatok-e vagy csak dicsérni szabad a blogot/posztot?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.19. 01:16:08

@SzarkaTarkaFarka: bármit, csak azt ne áruld el senkinek, hogy négerek vagyunk és leszbikusok.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.14. 13:01:48

külön köszönet a hóbagolyért, nem tudtam, hogy nagynénémen kívül más is így hívja boross pétert.

a kilencszáshatvanasok voltak az úgynevezett (modor!) kis generáció.

scr 2010.03.05. 19:26:12

"2006: Jó nekem ez a baloldal, látszik, hogy épül-szépül ez az ország.

2010: ?"

2010: Tolvaj banda ez mind... Jobbik!

:D

AZATYAURISTEN 2010.03.05. 20:34:19

@Dr. No: butatot lett belöle? mert nem talaltam az eredeti posztot, amire valaszoltal:o

AZATYAURISTEN 2010.03.05. 20:44:53

@Nadsat (törölt): anyam, apam Csehszlovakiaba jart busszal bevasarolni akkoriban, meg kisgyerek voltam (hozott nekem gyöngyöket, maguknak meg hatalmas csiszolt kristalylampat, amit csak lehuzott redöny mellett szabadott felkapcsolni), meg Jugoszlaviaba (sötetkek Adidas strandpapucsok, sötetkek es fekete Adidas esökabatok es a kötelezö feher bör Puma magasszaru cipö, bakelitek mint Bananarama, BoneyM, Pink Floyd etc...), Lengyelorszagba (kozmetikumok, ruhak). Az a Mehrwertsteuer meg kesöbb maga volt az örület, es miutan a kisse trehanyabb vagy feledekenyebb emberkek a hataron sokszor nem dobtak be a postaladaba a vamon lepecsetelt papirt (mert az osztrak gondolta magaban, miert is ne dobnak be, ök maguk bedobnak), meg is szünt egy idö utan ez a leegyszerüsitett valtozat...elöbb penz, aztan papir, majd forditva.

AZATYAURISTEN 2010.03.05. 20:57:53

@koborló: ez erdekes, mert honvagyam az nekem sincs, en barhol megelnek szerintem, ha nagyon akarnam, szüleim viszont patriotak es öcseim is, csak magyar elelmiszert vesznek, mindent, ami amerikai messze elitelnek es szidnak, es SOHA nem hagynak el az orszagot! totalis agymosason mentek ök sajnos regebben keresztül, öcseim meg valoszinüleg örökölhettek:D engem meg adoptalhattak, mert mindigis a megvetni valo es lazado fekete barany voltam ebben a beteg csaladban:)