Beszéljünk tájszólással!

2009/02/21. - írta: Modor Tibi

Mert a böcsületes kétkezi munkás megitta a maga kis stampedlijét mindig is, ezt jegyezzétek meg!

Mondotta volt modoros magyartanárunk még anno decibel.

Magyarország nagyon sajátságos helyzetben van: a regionális tájnyelvek politikai határainkon belül mára közel teljesen kihaltak, szinte csak az idősebb korosztály és a tanulatlanabb rétegek vállalják fel dialektusukat. Még a gyakorlottabb fül is csak 1-1 jellemző kifejezésből, elszólásból (jösztök, lehet lesz, közért, elkéretőzni) gyanakodhat beszélgetőpartnere születési helyére.

Lehet ezt magyarázni a média erejével, az erőszakos elmagyarosítással (szakdolgozatok hálás témája bölcsészkarokon), a nyelvújítással, az ország főváros-központúságával, de Tibornak egyik magyarázat sem kielégítő, mert bármelyikre tudna ellenpéldát hozni akár a szomszédból is. A szerbhorvát már örökké szabályozhatatlanul szétdarabolt és egyben elválaszthatatlan marad az ijéző nyelvjárásaival, a szlovák a maga 4,5 millió anyanyelvi beszélőjével három, élesen elhatárolt régióra oszlik, az osztráknémetről meg jobb nem is beszélni. Egy tiroli otthonosabban érezheti magát St. Gallenben, mint Bécsben. Ennyire egységes, mint a magyar, talán csak a francia lett Európában, bár ott még maradt 1-2 vadhajtás.

Szóval itt maradtunk mi, akik minden gond nélkül megértik a szegedieket, debrecenieket, csallóközieket, de kis odafigyeléssel még a csángókat is. Szegény magyar ahogy a nyelvrokonait keresi a mai napig hasztalanul, úgy próbálja erőltetni a változatosságot a nyelvében.

Budapestiektől és másoktól is hallok hasonlókat vagy viccesen, vagy komolyan:

Szögedies: böcsületes, bötű, köll: mondják a modoros tanárok.

-Viktorkám, azt a sö bötűt biggyeszd még oda, és meglesz a kettes!

Erdélyies:

  • régmúlt:

-Mint mondottam volt, vettem az alimentárában szukkot s a mészárnál miccset. (vettem az ABC-ben gyümölcslevet és a hentesnél micsnek való darálthúst)

  • (é)s: a s túlzó használata azonnal feltűnik az edzetlen hallgatónak. Mivel az és románul şi, ezért így mindkét nyelvre nézve egy békítő megoldással állunk szemben :-)

-S a Metallicát szereted-e még?

  • kell legyek, kell adjak  és a többi: az erdélyi köznyelvből jutott el hozzánk is az eredeti kell lennem, kell adnom mellé. A fentiekkel szemben teljesen hétköznapi és komoly társalgásokban is használatos.

-No kisfiam, tehát a háromszög súlyvonalai hol metszik egymást?

-Hát... a súlypontban?

-Kérdezed vagy mondod?

-Mondom...

-Bine. És mire jó ez a súlypont?

-Hát, a súlyvonalakat kettő az egy arányban ossza...

-Da, kicsi Dumitrukám. Nos, ezt kell most neked bebizonyítsd.

Vegyes:

  • Névelők elhagyása: ahogy az ennek szentelt posztban írtam, Magyarország nagyobb részén igenis tehetünk névelőt a személynevek elé.
  • Mégy: a mész régiesebb formája, tudomásunk szerint nem köthető kifejezett régióhoz.
  • Küldjed, adjad: amikor ilyet olvasok, akkor arra gondolok hirtelen, hogy az író nem volt biztos pl. a küldd helyes alakjában... telefonfelvételkor gyakori a mondjad, de más formában a felszólító mód rövidebb verziója az elterjedtebb.
  • -ván -vén: a -va -ve irodalmias, mai használatban kifejezett modoros változata.

Hogyan töltöttem a nyári vakációt

 

Ahogy felírtuk a V betűt a táblára, kitört a boldogság: vidám gyermekzsivaj töltötte be a közeli játszóterek csöndjét.

Ili néniékkel júniusban rögtön vándortáborba indultunk, ahol számtalan izgalmas kaland várt ránk. Ellátogattunk Máriabesnyőre és Aszódra is, ahol megtekintettük Petőfi Sándor egykori iskoláját. Feledhetetlen élmény volt!

Hazatérvén Tatabányára, boldogan vettük ismét birtokba a Ságvári Endre utca sporttelepét. Itt mérkőztek meg baráti hangulatban a Bárdos és az Árpád Gimnázium legjobbjai. Még Géza bácsi is beállt védeni.

Szeptemberben kissé szomorúan pakoltuk be az iskolatáskát, de várakozással telve nézünk a 7. osztály megkezdése elé!

Ha bárkinek a már megszokott szövegértelmezési gondjai merülnének fel: nem a tájszólások ellen vagyok, hanem a született városi erőltetett beszédjirül próbálok szólni.

-Kezicsókolom, tessék mondani, hogyé a krumpli?

-Nahát, azt hittem, Pesten nem majomkodnak ilyenekkel...

Címkék: magyar nyelv
127 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2009.02.21. 17:47:00

@ifj. Farkas Gyula: figyeljen csak ide, kolléga úr! Nappali tagozaton van-e maga és állami képzésben? (ha ezt is ki tetszik írni, már két sor lesz a titulusa)

Jó nagyot kiáltok!
noirp

okleveles vegyészmérnök finomkémiai műveletek szakirányon

lárvalányhaj 2009.02.21. 18:12:13

cserébe valaki megmondhatná, hogy a "lehet lesz" szószerkezet mely tájegységre jellemző. a saturnban ti. ezzel a fordulattal vették át a garanciális javíttatásra bevitt szórakoztatóelektronikai termékemet, nekem meg időbe tellett, mire végre sikerült dekódolni.

feltételes reflex 2009.02.21. 18:17:50

@noirp:

lárvalányhaj már tökéletesen megmagyarázta! :-)))))) Mindazonáltal én fuzsitUsnak imerem, dehát ez egy olyan nüansznyi különbség lehet, mint az E vagy A a vinete vagy vineta között... :))

s hogy ne csak erdélyi írókból művelődj, neked is ajánlom a székely nyelvleckék IX., akadémiai szintjét: videoteka.manna.ro/showvideo/838
Bémutatom a családomot. Pont.
:))))))

(amúgy fogalmam sincs, ki az itt, aki még erdélyi)

a feJérvári gethás meg bejött :)

feltételes reflex 2009.02.21. 18:20:37

@Modor Tibi:

jól van, na, jól...:) akkor eltegyük a bicskát a farsangi bálra ;D

feltételes reflex 2009.02.21. 18:42:51

de hogy végre _ON_ is legyek:

én is falnakmegyek az erőltetett népieskedéstől.

én két kategóriát szúrtam(szűrtem, haha) ki magamnak:

1. '90-es évek vidéki egyetemista szint - Tökmindegy, hogy egyetemre is a fővárosba járt, vagy csak később került oda, még ötvenes éveiben is előszeretettel alkalmazza a népies kifejezéseket. Fiatalabb és vehemensebb képviselői a stílusnak valaha a Magyar Nemzetnél végezték, a többi nónéjm alkoholista, vagy egyéb módon elcseszett egyén maradt: Pl. még 40 éves korában is poénnak tartja, hogy akár munka _ímélben_ is "kő"-t írjon "kell" helyett.

2. A mesemondó művész. Csűri-csavarja, fittogtatja, ihajt megest imhol egy történetke, (vagy faxom se tudja mi, kezicsókolom), há'sze csaknem ijedünk meg egy kis kellemetlenségtől, ejsze. Rendszerint főváros-környéki településeken turnézik, úgymint Szentendre, Leányfalu vagy Pilisborosjenő, esetleg Debrecen környékén. Országos hírnévre rendszeresen a Fábry-showban tesz szert.

(Most biztos egy tonna követ kapok a nyakamba, de nekem ezügyben még a Berecz András is idetartozik)

DrJohnson 2009.02.21. 18:45:17

En mindig azt hittem hogy a "mondottam volt" szerkezet a latin praeteritum perfectum magyarositasa... (bocs az ekezetekert, nem bunko vagyok, ezen tenyleg nincsen)

feltételes reflex 2009.02.21. 18:48:11

@DrJohnson:

ezt én is így... de legalábbis nem népiesch kifejezésre gyanakodnék.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.21. 18:48:29

@lárvalányhaj: Borsod :-)

Lehet lesz = Majd lehet
Kell lesz = Kelleni fog, muszáj lesz

lárvalányhaj 2009.02.21. 19:02:09

@Modor Tibi:

köcönet. közben rájövés.
azt hiszem, hogy a csaj nem is azt mondta, hogy "lehet lesz", hanem hogy "kell lesz". először csak néztem, hogy _mit kellek_? :)

~~~

a régmúlt idő pedig nagy kár, hogy kikopott a nyelvből, mert sokszor az egyértelműség miatt indokolt lenne a használata.
a "szokott" szó pl. már eleve múlt idejű alakkal használatos jelen időben is, és ha egy múlt időben szokásos cselekvésről akarok beszélni, akkor mindenféle gondok lépnek föl. nem mondhatom pl., hogy "Tavaly nyáron minden reggel ki szoktam vinni a kutyát a Rákos-patak mellé", mert az milyen már. ilyenkor játszik be nálam a plusszkvamperfekt, ha modoros, ha nem.

lárvalányhaj 2009.02.21. 19:03:54

@lárvalányhaj:

ugyanígy nagy kár, hogy a szenvedő szerkezet kiveszett a magyar nyelvből. ennek köszönhetően pl. a szoftverhonosítás merő szívássá változott, ugyanis az operációs rendszerek kezelőfelülete angol nyelven szinte kizárólag passive voiceban kommunikál a júzerrel.

noirp 2009.02.21. 19:05:29

@feltételes reflex: láttad volna a képemet, amikor először kérdezték tőlem, hogy "gethás vagy még?" kiült rá, hogy HE?
Mondjuk azt is Fehérváron tanultam, hogy mi a kefekúra. (Getha ellen.) :-))))

@Modor Tibi: lehet lesz-t nemcsak Borsodban, hanem Hajdú-meg-Biharban is mondanak, igaz, hogy azonbelül a legészakibb részen (lehet, hogy az már nyelvileg mégis Borsod, a szotyolát is máshogy mondják :-) ).
Szintén Hajdú-Bihar: Elmész Apuék? [=elmész Apuékhoz?]
Ezt viszont sehol máshol nem hallottam eddig.

lárvalányhaj 2009.02.21. 19:20:43

@feltételes reflex:

úgy látom, hogy az erőltetett népieskedőknek jelentős közös halmaza van a nemezelünk-köteletverünk-autentikusan-élünk táborral.

a másik dolog, ami egy ideje kikívánkozik belőlem, az az, hogy a modor fővárosa egyértelműen Szentendre. a szentendreiek között rengeteg tüzes lokálpatrióta van, ráadásul a huszonéves korosztályban, akik felettébb büszkék arra, hogy _Közép-Európa művészvárosában_, mi több, _a bohémek fővárosában_ élnek. Oké, hogy tényleg egy kedves kisváros, de ezek úgy adják el, mintha legalábbis valami fényes metropolisz lenne, amikor a tényleges lehetőségeket tekintve nem nyújt sokkal több szórakozási lehetőséget, mint mondjuk a szintén a közelben fekvő Százhalombatta. Ezen kívül a modorosok népies vonalának is rendkívül változatos szórakozási lehetőségeket kínál, például biztos vagyok benne, hogy fazekasműhellyel és szuszékkészítő kisipari egységekkel _Dunát lehet rekeszteni_ arrafelé.

noirp 2009.02.21. 19:33:11

@lárvalányhaj: a szuszékkészítő kisipari egységen sírva fakadtam :D

feltételes reflex 2009.02.21. 19:48:52

@lárvalányhaj:

ráadásul, ha nem is pont az említettek miatt, de már a fe Lugossy Laca is elhúzott onnan a vérbe' vagy tíz éve....
Én utoljára házibuliba mentem oda, esetleg kiesz még a fene talán egy fesztiválra, ha meleg is lesz, meg kedvem is.

Az általad említett lokálpatrióták nyuvasztják ki ezt az egész vonalat.

gáz, gáz, gáz.

mindenesetre _a bohémek fővárosán_ nagyot röhögtem.

Ha lenne egy modor-térkép, Szentendrét jelölném elsőnek.

lárvalányhaj 2009.02.21. 20:05:17

@feltételes reflex:

ennél már csak az a jobb, amikor a helyi arcok elkezdenek "szentendrei művészkörökről" értekezni, meg olyanokat mondani, hogy "ez a csaj az ügyeletes jó nő Szentendrén". de mintha legalábbis ő lenne a Missz Junivörz.

lárvalányhaj 2009.02.21. 20:16:21

eleve, a "bohém" szó is elég modoros.

lárvalányhaj 2009.02.21. 20:45:10

én is szeretnék javasolni egy modortémát:

a Művészemberek

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.21. 20:51:48

@noirp: mi az a szotyola? Ja, a makuka? Vagy a mag?
Jösztök minálunk? Vagy beágyalsz?

@lárvalányhaj: Szendendre, Kovács Margit, a szerbül már rég nem tudó népesség identitáskeresése: ennek ellenére tényleg szép hely, Érdnél meg Battánál jóval szebb :-)

Na de mit vársz tőlük, ahol skanzen van meg művészkolónia? A kirakodóvásárokat mindig kultiváltam :-)

noirp 2009.02.21. 21:04:48

@Modor Tibi:
Makuka!!!! Makuka!!!! Vártam, hogy kimondd :))
Az az!! Jézusom, de régen hallottam!! :)

Néhány-tíz kilométerrel délebbre meg se nem makuka, se nem szotyola, hanem _napra_. Azt ropogtatja a sok vastagnyakú cívis :)))

Szentendre: bocs, de Battánál szebbnek lenni nem egy teljesítmény...

noirp 2009.02.21. 21:09:16

A skanzentól ("a hagyomány ereje") a falnak megyek, szvsz a népi építészetet, tárgyakat a helyükön kéne megtartani, nem egy ilyen kipreparált műfaluban. :P

noirp 2009.02.21. 21:10:31

@noirp:modoros megjegyzés: ...Battán ott a finomító, de az kinek szép rajtam kívül?:) :P

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:30:02

@Modor Tibi:

azt én nem vitattam, hogy Szentendre szép, csak azt, hogy nem kéne úgy beállítani, mintha nemtommilyen metropolisz lenne hűakármilyen éjszakai élettel, amikor a valóságban ugyanolyan poros alvóváros, mint mondjuk a hasonló méretű Budapest környéki települések.

Batta viszont tök jó. :)

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:31:51

@noirp:

a finomító tök szép éjszaka, amikor ki van világítva :)

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:32:38

@lárvalányhaj:

ja igen, kihagytam, hogy Szentendrén van biopiac, Battán viszont azt nincs.

noirp 2009.02.21. 21:33:46

@lárvalányhaj: na, végre valaki, akivel egy cipőben járok :D

noirp 2009.02.21. 21:41:31

@lárvalányhaj:
Hű, biopiac! Majd elfelejtettem. A biomodoros ottan soppingol, biolekvárt cserépköcsögben, pergamennel lekötve.
Bele kéne szőni a zöldposztba.

Néha Veszprémben is van hasonló, "bioportékák 7ed 7 dombokról" vagy hasonló címen. Amin elvigyorodtam, az a címermadaruk, az _öko-kas_

Te, elképzeltem egy battai biopiacot, hova máshova, mint a finomító kerítése elé, esetleg a nagy fáklya tövébe...lehet, hogy mennem kéne aludni...:)

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:48:00

@noirp:

:DDDD

biztosan árulnak ellenőrzött körülmények között, garantáltan természetes anyagokból készült friss házi toluolt is. cserépköcsögökben, apró szívószállal, hogy könnyebb legyen beszippantani a légutakba az illékony anyag apró részecskéit...

noirp 2009.02.21. 21:52:22

@lárvalányhaj:
jaj jaj :DDDDD

Misztikus témák iránt érdeklődőknek meg, gondolom, para-xilol ajánlott a kicsiny köcsögbe :)

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:52:36

@lárvalányhaj:

(ti. biztos forrásból tudom, hogy a toluol ősi battai tudatmódosító szer. gondolom már a száz halom idejében is azzal ütötték szét magukat az avarok. a nyolcvanas években pedig divat volt hazacsempészni a finomítókon, és házibulikon fű helyett körbekínálni. állítólag úgy hat, mint a ragasztó, csak keményebb.)

lárvalányhaj 2009.02.21. 21:59:05

@noirp:

nyilván :))))

mondjuk szerintem a biopiac nem annyira a zöldtematikába illeszkedik, hanem inkább az "éljünk és táplálkozzunk egészségesen" fogalomkör egyik eleme. a dunakanyari bioboltokban gyakori látvány a festett szőke, fukszos újgazdag hölgy, aki büszkén belép a bioboltba, és MINDEN termékből vásárol, amit a boltban árulnak. az összes kibaszott tönkölybúzás süteményből és biopástétomból.

noirp 2009.02.21. 22:27:17

@lárvalányhaj: te bennszülött battai vagy, hogy ilyeneket tudsz? félelmetes...cociológusok szoktak ilyen témákat felásni :D (a posztdoktorijukra :P)
Na, és hogy már az avarok is...:)
Mibe fogadjunk, hogy már a régi görögök is? Cserekereskedelmet űztek a toluollal.

toluol: garantáltan keményebb, mert tiszta oldószer (a ragasztóba csa kevernek oldószert)...
És ráadásul (szerintem) iszonyúan, iszonyúan, háromszorosan is iszonyúan büdös.
Bár nem tudom, hogy az én véleményem mit számíthat itt: eddig életemben egyszer lettem rosszul vegyszerszagtól, és az meg egy illatszer-alapanyag szaga volt (benzoe...méregdrága füstölők alapja, többek közt). Na, ez vagyok én :P

Tönkölybúzás süti? hm.
Buláta!!! sőt, biobuláta!
No, azt ki ne felejtsd.

Nekem nem annyira az újgazdag vevő vágja ki a biztosítékot, hanem a _térítő_típus (ti. én csak tiblábolok a biopiacon, ő pedig jön, kísér és megpróbál_meggyőzni_, de nem tud). Te is találkoztál már vele?

papagály 2009.02.21. 22:40:27

az igazi: oszt möglössz a kettes. (kettös)

Bambano 2009.02.21. 23:25:22

Nem árt tudni, hogy a vakációnál a v betű kerül fel utoljára a táblára.

Valóban lehet az egész országban névelőt tenni a nevek elé, ettől az még helytelen marad, mivel onnan kezdve nem személyre, hanem tárgyra vonatkozik.

RonIQa 2009.02.21. 23:27:54

@lárvalányhaj:
B.A.Z. megye. Lehetlesz, kellesz... De szerintem mi egybe írjuk, ha jól emlékszem, mert mióta Pesten élek, nem használom.
(Lehet majd, kell majd.)

Bambano 2009.02.21. 23:30:28

@Modor Tibi: fővárosiként leghamarabb a tő- és a sorszámnevek összecserélésére, a helymeghatározással kapcsolatos ragok, jelek, képzők totális rossz használatára (bent vagyok a házba), meg a borzalmas hmcs szlengre lehet hamar rászokni.

cserébe megmondom, hogy a fog kelleni (tehát a jövő idejű felszólítás) helyett a kellesz használata az Borsod és Miskolc. A sütemény tésztának nevezése az Hajdú-Bihar, a napraforgót Debrecenben naprának, Miskolcon szotyolának hívják, és a zöngés-zöngétlen hangzók tipikus keverése vazs megyére jellemző. Igen, direkt írtam vazs megyét.

Lehetne még vitát nyitni arról, hogy valaki megágyaz, beágyaz vagy beágyal, illetve hogy megmossa vagy kimossa a haját.

Lollipop (must mistake me you're the sucker) 2009.02.21. 23:31:03

A legjobb régen volt, mikor a kéregetős néne a nagyobb meggyőzőerő végütt még mixelte az összes létező autentikusnak vélt változatot a klauzáltéri alappal ilyen "Hádé kézícsókolom, csák égy kis válámit tessén má hogy á gyeriknek válámi dobojzoskáulját tuggyák má csák tessíkálássán. Hádé tessen má néjzni milyen sávány éz á gyerök. Hát éz mindzsár méghál itten há ném káp ennye válámit máostán...".
Kérdeztem honnan jött, mondja "hádé Kovászná mégyíbül gyöttünk..." satöbbi. Aztán jött a másik purgyé, hogy "jöjjönmá haza nagyi". Na azok voltak a szép idők.
Remélem nagyi frankón hazament azóta. Vagy megtért az övéihez, vagy valami.

RonIQa 2009.02.21. 23:33:03

@noirp:
Borsodban a szotyolát bugának is nevezik.

Bambano 2009.02.21. 23:34:42

Nekem a tájszólás csúcs az volt, amikor OCÖ fennhatóság alá tartozó állampolgárnő így szólt a fiához: ne ríjjá puja, veszek neked gyikos pólót! :)

bbandi 2009.02.21. 23:34:52

bezony, az égyértelműen möglössz. Amúgy amit még képtelen vagyok kimondani: zsemle. az neköm akkor is zsömle. (bár úgy todom ez is elfogadott, de egyik ismerősöm se használja)
Amúgy: hüttő, az milyen tájszólás?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.21. 23:37:53

csak azé' gyüvök, hogy a zúj nick-emet villantsam...

mi másé'...?


wagner úr körözött személy...
holll, lolll :))), játszuk le...?

-d(-_-)b- 2009.02.21. 23:40:38

noirp 2009.02.21. 19:05:29

Ezek már csak azért is viccesek, mert én világ életemben FeHérváron laktam, és még a büdös életben nem hallottam se a "gethest", se a "kefetúrát"

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.21. 23:42:19

Nagyon jó poszt. Csak annyit tennék hozzá, hogy Erdélyben kismillió tájszólás van, és nem csak a székelyeknél, hanem midenfelé. De a székelyeknél is minden második faluban már más, jellegzetes beszédmód van, amik nem is hasonlítanak. De nem kell messzire menni, Bihar megyében a határ mellett (ami még nem is Erdély igazából) már többféle tájszólás van, Belényes mellett mikor meghallod, hogy "mángyek a hegyré kapálni", meg csirküce meg csupirkó, szerintem eléggé vakarhatja a fejét a "pösti" gyerek. De pl. a "kóóólozsvári" tájszólás is elég furcsán hangzik.

Szóval bár van olyan, hogy "erdélyi tájszólás", de ez csak egy metszete a rengeteg tájszólásnak, sőt egyre inkább csak a székely tájszólásoknak. Magyarországon is sokfelé jártam, és valóban nagyon kevés tájszólást hallottam, azok sem annyira eltérőek egymástól, ebben igazad van. Viszont Erdélyben ez nincs így.

-d(-_-)b- 2009.02.21. 23:44:33

Oszt hol nevezik a süteményt kalácsnak? Tán ahun a kutiból a rónába szórják a magot a fándlival?

-d(-_-)b- 2009.02.21. 23:48:43

levonó
hegyező / faragó
hetfű
Elmegyek Paliék.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.02.21. 23:57:06

szatmárban hallottam
pukkantott málé: pattogatott kukorica
"bofdenbüü! De asztat csak okszigénnyel lehet heggeszteni!"

4TUN3 2009.02.21. 23:57:36

@bbandi:

a 'hüttö' egyértelmüen zalai! :)

itt nevelkedtem, itt is élek, de ezt a mai napig nehezen tolerálom. :D

Valaki már megemlítette Berecz Andrást:
www.youtube.com/watch?v=7a5PNdWjbk0

imádom a stílusát :)

Lopó-völgy 2009.02.22. 00:01:52

áááááááááááááááááááááááááááá val , csak palóczosan :-)

Bambano 2009.02.22. 00:06:30

zalában szokás még ikes igét gyártani, ott ugyanis a kézigránát az robbanik :)

shaik 2009.02.22. 00:06:30

nem értem, miért nem sztenderd kifejezés a "lehet lesz". szerintem ugyanazt jelenti, mint a hosszabb verziója, nevezetesen a "lehet[séges], hogy lesz (... de az is lehet[séges], hogy nem lesz)". mifelénk legalábbis sokszor kihagyják a "lehet" utáni "hogy"-ot a szövegből, mivel a hiánya nem értelemzavaró:

lehet elmegyek este moziba=lehet, hogy elmegyek este moziba :)

a "kell lesz" viszont teljesen értelmezhetetlen kifejezés számomra :)

a kell

4TUN3 2009.02.22. 00:09:54

@Bambano:

úgy van!

Az ajtót meg betesszük. :)

a zödön 2009.02.22. 00:13:29

@Bambano
Mongyad má meg, mé helytelen ha névelőt teszek a névek elé. Me hogy kitaláltá hozzá egy idejológiját, az még nem számitt szart se.

This_is_Sparta (törölt) 2009.02.22. 00:30:00

Feleségem szülei Abaújból származnak. Ők felöltöztetik a karácsonyfát, nem pedig feldíszitik. A Karácsony este, meg egyébként is Vilija náluk. A hajukat kimossák, nem pedig megmossák. A koszos edényeket felmosogatják, nem pedig el!
Aztán:
megy (helyett) - megyen
kell (helyett) - kellesz
a létra az - lábtó
a krumpli - kompéra
a csikó - cocó
a toll (liba) - talu
a porcica meg - mohotka (egyébként ez a kedvencem)

Én odahaza csak szimplán ö-zök. Könyeret öszünk möggye, ha mög nem kő, etösszük, azt mögösszük rögge!

Csorfab 2009.02.22. 00:34:37

Hmm, tudomásom szerint a -va, -ve, és a -ván, -vén, bár hasonló jelentésű, még sem teljesen ugyanaz, ezért az utóbbiak használata nem feltétlenül modoros. Ugyanis míg a -va, -ve inkább a cselekvő állapotára utal, addig a -ván, -vén valamilyen, a cselekménnyel egy időben történő cselekedetet fejez ki.

"A hidegtől vacogva vártam rá fél órát"

"A villamosmegállóban várakozván futottunk össze"

Bár fene tudja, lehet hogy így is modoros.

RonIQa 2009.02.22. 00:42:19

@Bésanyi:
És mondják-e a feleséged szülei, hogy iten, meg otan (itt, meg ott), valamint hogy kappa (kapa)?
Hívnak-e úgy vendéget, hogy "gyere mán el nálunk" ?

This_is_Sparta (törölt) 2009.02.22. 00:50:50

@RonIQa: Valami rémlik, de az ügy érdekében közlebbről fogom őket tanulámányozni!
A "Megyen már a hajnalcsillag lefelé..." népdal Borsodból származik?

A feleségem egyébiránt attól kap frászt, amikor "add oda" felszólításal kérek tőle valamit az "add ide" helyett. Ez nálam már a Pesti fertőzés eredménye!

jocóka 2009.02.22. 01:01:18

@4TUN3: igen, a tévét és a rádiót pedig becsukjuk

4TUN3 2009.02.22. 01:18:10

@jocóka:

vagy esetenként, elzárjuk öket...

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.22. 01:36:45

Az is modorosság, ha segílykírűl ír az ember?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.22. 02:03:05

@Bambano: ez igen, két hatalmas igazságot osztottál meg velünk, köszönjük széken ;-)

Dr. No 2009.02.22. 02:12:37

Meglátja a stifoldert, azt mingyá sikonyál, hogy ez az ényimé! (Baranyai gyűjtés)

LittleBear 2009.02.22. 02:19:32

Borsodban a szotyola igenis makuka, a ceruzát pedig faragóval "hegyezik" (erre a debreceniek visítottak).
Én meg visítottam Pestre "felkerülvén" arra, hogy beszéljek "az" Andrással. Egy évig szidtam, tizenpár éve pedig már észre sem veszem, és nem tudnám másképpen mondani.
Anyósék bajaiak, ők az ajtót nem kinyitják, hanem "kizárják", a valószínűleg szó helyett pedig a "nyilván"-t használják, pedig az nekem mást jelent ("Nyilván el fogok menni a boltba" pl.)
Jó borsodiként a "nem"-et "nam"-nek mondom még mindig, és ha debreceni szót hallok, mindig felkapom a fejem (ott éltem 10 évig, de nem tanultam el a "jau"-t, meg a "Tíbor"-t.)

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 02:30:17

Főleg, hogy a bötü [rövid ü] szögelés [építészet] kb derékszöget jelent. Bötübe rakni [valamit] mindenképpen derékszöget [90fok]

Javallom olvasásra Pázmány Péter műveit antiklerikálisoknak is. A mainapság auf dem Bregenz oder Ober Enns ekmeknek csúfolt ungrisch [vált unkoorisch, unkoorzigOInea ] régente nem mekegett ennyi e-vel. De megengedem, egy-meg-egy egyenlet megengedett s nem kevesebb e teke: lehessen eezve mekegnem s nem rebell ékezetesen. Ék éket ver e nyelvbe ékezett e-k nem feerek!
Satöbbi, lásd Romhányi József vonatkozó filozófiai művét a Síkbolygó epizódot. A blogoszféra Síkbolygó szerű, két dimenzió van, sika és mika irányokban. Nyírták/vágták viták. Ha nem velünk vagy, ellenünk. stb. A bonyolult nem felfogható, ambivalens érzelmek, teháthogy tele is a puczám a zsíralföldi gumicsimmafilozófiával, de budapesti elsőgenerációsokkal is, akik a nagyszülők osszekapált ezer s ezer hektárjain, hízlaltdisznők ezrein növekedett takarékbetétekből vásárolt s bútorozott laksban élnek és legfőképpen finnyálják az alföldimentalitást. (Nembeszélve arról, hogy indiánkoromban nyugatnémet import matrózruhában az öcsémmel egy fél-Rózsadomb oldal drága játékindiánruhás pempőn nevelt kádergyermekcsét megfutamítottunk sápadtarcúvalójukban :) )

Zsírtaplótahó modorosnak tartom azt, aki röhög e szögediek ő-zésén, ami 30 km-rel alább Szabadka felé már o-zásba (olmo onyóm ) de Hödmezővásárhelyen is a szabadkaihoz hasonló o-zásba, a szögedi ö-k helyébe felësen (na ezt írták a barokk idejében föles-nek) zárt ë-k. A szögediek [hely-es ejtésben Szögedé [az é gondolom a rác Szegedin -in -jének emléke?] diplomásai is őznek.

Többször viccelődtem már a budapestiparaszt tirpákozásán, amikor a hétkerületbeee a köziből vett zacsivacsit melcsifelcsiben nyamizzák a koliban, ücsi, rágcsi, mogyi, ubi, telóznak taliról, hali, és akkor az alföldiparaszcsávó beszól: Hun van itt az ábácé?
Namost mindezt cuki lenne LIVE! hallani a megleheteőssen eízes taájszaaóllássomon.
No, de Kulcsár-Szabó Ernő professzor úr vagy Váncsa István sem mentek az eízelésses beszídtűl.

Na. Szóval én nem vagyok bizonyos affelől, hogy a Kazinczyék nyelvrondétása előttrűl való korokban, a szípes vegyeshangrendűség idejiben, amikoris zárt s nyíl í, ű-k fölesen alkalmazásával dallamosodtt még a magyar nyelv , a kor Babits -ának kerékbe kellett vóltan tördelnie a magyart annyira a metrum mián. (a sok -t -tt a régi, szerintem szép, folyamatos múltidejűségek helyett IS, ettől meg az idegen olyan ette tatta rattatat tatta -nak hallja a magyart.

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 02:42:33

Kismackó, nem is ;) Ugyanis Teíbaor a hellyess.
Jut még eszembe sejtésem az Ómagyar Mária-siralomról.
Tekintve, hogy a motyorók eleinte zártan beszéltek (próbáljátok csak a vagyunk-at kimondani) Kezdjétek el az Ómagyar Mára siralmat viszonylag maimagyarban, mondjuk XVII. századiban fölmondani, de zárt fogazattal... Szinte el nem is nyílott a fogsoruk beszéd közbe. A jaó eízess alfeődi beszídekben is az ajakak szinte zárva maradnak, de Raúzsa Saándri es, amit mögtmondot, azt mögmonta s nem megaszonta, mint eleje, Zeőd Marci.

A zalai és miskolci tájszlósákban sok a szlavo, a makuka pl szemben a a sztyolo rác-cal . Az fölös -ik ezés is az anyanyelv áhítozása a régi matyica csecse iránt. (Hogy onnan hijányozík valami..)

Azt szeretem a nyelvemben, hogy minden őrültmagyarkodók ellenében, csak a maga logikájában, jövevényszavait fölfejtvén a turkus ata-fiakig, egyszerűen találunk el finnugor rokonainkhoz, térkép nélkül s nem tévedünk e lefelé a szittyaságba... Hanem kéz, hal, eleven, úszkál, háló [ a hálol elhalt szavunk kb összefog értelmű] az őseleven legrégebbi szavaink oda tagozának bennünket. (Ami egybevág a honfoglaláskori magyar temetők skeleton-leleteivel: a csontvázak nem mongoloidoké... honfoglalóőseink amolyan mai magyarassak voltak, legföljebb küsdedebbek, de hát pl a spanyolok átlagmagassága a XV. században 155 cm volt az akkori sírleletek alapján, asszonyok 145, férfiaknál szépszál a 160)

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.22. 03:10:49

Azért mekkora faszság már, hogy a tulajdonnév előtti névelők mellett/ellen állandóan olyan borzasztóan komoly és kétségtelenül vitathatatlan érvekkel jönnek, hogy "höhö ugye, hogy így vagy úgy sokkal jobban hangzik".
(Beleértve a linkelt bejegyzést és az ott istenített Nádasdy cikket is.)

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.22. 03:16:48

@Modor Tibi:
Miért pont Borsod? A lehet lesz és kell lesz Szabolcsban is mindennapos.

Stinkfist 2009.02.22. 03:17:36

a pösties evvel/avval-ozást kihagytátok.
mindig feláll a szőr a hátamon ha meghallom (nem is szőrös).

Herr von Kartz 2009.02.22. 03:20:26

nagyon nem vagyunk ugyan témánál, de...

2A szerbhorvát már örökké szabályozhatatlanul szétdarabolt és egyben elválaszthatatlan marad az ijéző nyelvjárásaiva"

ha jól értem a mondatot, akkor tévhit. a szerbhorvát egy kényszer szülte nyelv volt, a szerb állami nyelv eufemizált megfelelője - magyarul a szerb állami nyelvet nevezték így, miközben az eddigre már nagyjából jelenlegi állapotában létező horvát irodalmi nyelv annyira konkrétan volt irodalmi, hogy más megnyilatkozási formája nem is létezett.
az autonóm horvát állam megalapításával került előtérbe, egyrészről nyilvánvaló dafkéból (anyátokcsipáját fogunk mi szerbhorvátot beszélni, maradunk a mezei horvátnál, ti meg csetnikek nyaljátok ki a szemfenekünk), másrészről állami, kvázi alkotmányos szükségszerűségből.
a két hivatalos nyelv közti eltérés a nyelvi, valamint szavak szintjén létező, kifejezésbeli különbségekkel együtt nem nagyobb 30%-nál, tehát egy szerb anyanyelvű előbb érti meg a horvát irodalmi nyelvet mint a szlovák vagy az orosz államit, ami legalább annyira szláv.

persze ezzel nem azt mondom, hogy a horvát nincs tele dialektussal. jómagam is hallgattam zagoracokat meg medjimuracokat beszélni, és mukkot se értettem belőle úgy, hogy beszélem a szerbet is, a horvátot is (maradjunk annyiban hogy a szerbhorvátot, azóta meg képzem magam). a horvát nyelvterületen belül legalább négy, önállóan megnevezett és elismert dialektus létezik, amelyek olyan mélységig dialektusok, hogy azok sehogy sem lehetnek komplementerek az állami nyelvvel. ilyen tekintetben erős centralizációs nyomás nem létezett.

pink75 2009.02.22. 04:36:30

olvasottság kérdése az egész
hüttő, motrot - dunántúl

magyar-magyar szótár 2009.02.22. 04:46:43

A -ván vén nem tsupántsak a va ve, hanem a lassan kivesző folyamatosmúltidejűség. A sok tette ette tt t ttt rattatttattatázás ellenében szebb hangzást adván a magyarnak nem modoros. (Nemegyenlő a szebb hangzást adva -val..!!!)
A mész és mégy stb, egyszerűen nyelvrondítóink a hasukra ütvén [hasukra üttöttek MAJDAZUTÁN] egyet a másnál szebbnek alítanának. (Alít = vél ] A köll sem modoros, mint ahogy az ekmek-mekegés bármely feloldása sem.
Nyelvrondítóink zsírtahónak mondották Csokonai nyelvezetét, ámde merjétek csak öszveolvasni a nyelvrondítók bikkfaverselményeit. (Kazinczy költőnek mely gyöngétske vóltan Csokonaihoz.) Csokonai verseivel.

Minden nyelvénckedőnek javallok vagy 20-30 oldalnyi művelt értelmiségiszöveg olvasását Petőfi délnapjaiból, mondjuk 1846-ból. S AZUTÁN Petőfi leveleket. A Kazinczyékon nyőtt értelmiség nyelvét olvassátok össze Pázmány s Alviczi nyelvezetével.

hunyuan 2009.02.22. 06:30:23

ehun-e! (itt van)(Szeged)

andreasue (törölt) 2009.02.22. 08:18:26

Asszony Jász-Nagykun-Szolnok megyei. Tőle is hallok olyanokat a "kelletett", a "megcsikar", "sergő"...s.a.t.

lárvalányhaj 2009.02.22. 08:25:04

@Herr von Kartz:

a szerbhorvátot olyannyira a kényszer szülte, hogy főként a horvátországi nemzeti megújhodási mozgalom tagjai kezdeményezték a létrehozását -- még a kiegyezés előtt (!) akkor még elég sokáig az volt a cél, hogy közös államot alapítanak a szerbekkel, csak később jöttek rá, hogy szar ötlet, amikor már megtörtént.

redriot77 2009.02.22. 08:26:25

Erdélyi dumában az idegesít a legjobban, hogy a süteményt náluk tésztának hívják, a tésztát pedig laskának.

salix 2009.02.22. 08:27:05

Az imént azonosított elsőgenerációs budapesti (sőt, annak is a minősített eseteként tekinthető agglomerációs) tisztelettel kér elnézést, ha egyszerűen TETSZENEK neki a szerencsésen máshová született nyelvtársak alkalmazásai, és nagy szeretettel beépíti őket a szótárába :) Ahogy az én szüleim 40 ével ezelőtt felvették a rábaközi mellé a pesti tájszólást is, én miért ne használhatnám, hogy PACUHA (=rendetlen, trehány öltözetű) meg hogy PAMPUCOL (=sminkel), amit egy hajdúsági kolléganőmtől tanultam, vagy a FUZSITUSt meg a PITYÓKATOKÁNt, amivel meg a székely szomszédasszonyom gazdagított? A második generációs agglomerációs sápadtarcú gyerekeimnek gyakorlatilag ezek a kifejezések már az ANYAnyelvükhöz tartoznak, közben meg ők is csak "idegenek" a saját portájukon, mert bután káposztás pitének nevezik azt, ami tudvalévőleg KAPUSZ(T)NYIK.
Friss gyűjtés: hódmezővásárhelyi kolléga kérte, hogy LINKÖLJEK MÖG valamit a honlapon :)
Kezicsókolom. :)

Sir Zet 2009.02.22. 09:08:30

Ez az Ifj. Farkas Gyula ugye csak valami fiktív személy? Ilyen ember nem létezhet!:DDD

Tib 2009.02.22. 09:32:21

Hát nem tudom, vajon modoros-e, ha olyan emberekkel, akik értik és szeretik, az ember megenged egy kis tájszólásos játékot.

Pl. Sálgótárjaan. Imádom. Azokkal az nyelvbuzi ismerőseimmel, akik ezt értik és szeretik, szerintem ezek a nyelvi allűrök nem modorosak.

Talán a modorosság ott kezdődik, amikor olyan szavakat használ az ember, amit a másik nem ért(het).
Én pl. utáltam mindig, amikor német idézeteket tesznek a magyar beszédbe. Na attól elborul az arcom (a német miatt meg pláne, ami egy akkora pszeudonyelv, hogy az már fáj...)

De attól, hogy valaki néha-néha - értő közönséggel - hanglejtésben, artikulációban színez egy kicsit, az szerintem nem modoros, csak játékos.

Tib 2009.02.22. 09:38:37

Mégy: ez miért régies? Ez még csak nem is modoros. Alföldön, Nógrádban ezt használják, és ott a "mész" inkább, ami nem hangzik normálisan...

Küldjed, adjad: ezt én se szeretem, de hallottam, hogy milyen kedvesen lehet pl. gyerekeket megkérni a hosszabb alakkal, kár, hogy ez lassan kikopik.

RonIQa 2009.02.22. 10:50:30

Saját fülemmel hallottam:
"Maari! A mótornak nicsen semi bajja, a zuradat beviték a hulaházba."

kisebbik rokk 2009.02.22. 10:57:04

@RoFä:
Én azt hallottam, hogy a magyarországi magyar az "sajt".

LyukasBogrács 2009.02.22. 11:13:04

A "máma" (ma) tájszólás?

kisebbik rokk 2009.02.22. 11:21:12

De a szentendrei performansz fesztivál igen jó volt azért... Illetlenség, kellemetlenség, polgárpukkasztás.

A póstát, kőrutat, Úniót, én is szörnyűnek találom a budapestiek körében. Milyen tájszólásez? Szerintem sok embernek, aki ezeket használja, fogalma sincs, hogy ez tájszólás, azt hiszi, ezt "így mondják".

A tészta-laska szerintem tök jó! Meg a szesszió-vakáció is.

Az "egészséges élet"-tematikához: a csóró biobuzi hamm-lett-et (vagy mit) eszik és müzliszeletet.

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.22. 11:57:56

Érdekes, hogy még sehol nem olvatam a Szabolcsban szintén mindennapos -nál, -nél és -hoz, hez, höz helyhatározók felcseréléséről.
Tehát:
"Megyek nagymamámnál"
"Voltam az orvoshoz"

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.22. 14:21:41

@Bambano: @magyar-magyar szótár: nem értek egyet azzal a sugallt tipizálással, miszerint a budapesti nyelvezet eleve gügyögős, helytelen és csúnya, ahogy a tájnyelvek se lesznek rögtön szépek attól, mert nem a fővárosban beszélik őket. És azt sem állítom, hogy vidéken mindenki suksüköl, meg "mondanák-innák"-ozik, még ha valahol ez nem is számít hibának.

Családom, baráti köröm és én nem becézünk és cukiskodunk, tudjuk a ba-be, ban-ben közötti különbséget, és nem a tizenhárom kerületben dolgozunk. Körútat és postát mondunk. Az állítólagos budapesti póstát és kőrutat leginkább a pár éve felköltözött vidéki fiataloktól hallom leginkább, talán a görcsös megfelelni akarás miatt, nem tudom.

Hajdani soproni lakótársamtól (hüttő, zsemlye) több szlenget hallani, mint az átlagos újpalotai bürgertől.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.22. 14:23:36

@Herr von Kartz: arra "bátorkodtam" célozni, hogy bár most újra megpróbálják a horvát nyelvet is horvátabbá tenni annál, mint amilyen, tök új szavakat vezettek be, a zdravóra néhol ölnek, néhol mondják, na meg pl. az ijézés sem tesz egyértelműen különbséget a szerb és a horvát nyelvek között, rengeteg az átfedés. Itt már nehéz lesz rendet tenni :-)

a_fater 2009.02.23. 15:48:22

@Modor Tibi: Tényleg, Batta miért jó? :)

Én itt lakom egy éve, nem rosz, de vannak kifogásaim.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.23. 16:47:48

Egerben pörköltöt föznek, ha kerel kapol.

Mashol meg pörkőttöt, de ugy is jo. Nem kellesz meg enni, ha nem akarod

hoel 2009.02.24. 19:58:10

@ifj. Farkas Gyula: Gyula, Gyula, te még elkerülted a bolognai rendszert, irigyellek !

La Tangolita 2009.02.25. 12:24:57

Mi a baj azzal, hogy "kuldjed"?

La Tangolita 2009.02.25. 12:25:31

Nem teljesen ertem ui. a magyarazatot.

Efemer 2009.02.26. 15:52:27

Győr:
bekanyarjak ? (bekanyarodjak?)
vásárni (bevásárolni)
billenik

noirp 2009.02.27. 23:05:07

@Efemer:
Győr:
Tedd arrébb azt a lecet, mer rád dülik
Bemegyünk a réfalusi hid alá azt'ott üdögelünk, mer hamarossan dzsün az esső

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.07. 14:11:09

Két hete Kalotaszegen voltunk osztrák egyetemistákkal. Eléggé csodálkoztak-nem azon, hogy ott magyarok élnek, már előre kiokosítottuk őket-hogy teljesen jól el tudunk beszélgetni a helyi (főleg) idősebb lakókkal. Semmi tájszólás? kérdezték. Egyébként ők valóban teljesen különböző módon beszéltek, ki-ki honnan jött.
Egyébként szuper a blogotok! A biciklis futár és a multikulti poszt a kedvencem lett!

kicsibuta 2009.07.08. 16:13:55

Anyám családja észak-baranyai (inkább somogyi), apám a román-magyar-szerb határvidékről származik, de sokáig élt a Dunántúl különböző tájain. Apám gyakran nevezett "pacuhának" (igaza volt!), anyám családjától pedig a "máma" az, ami része a napi aktív szókincsemnek. Ezt egyszerűen így szoktam meg. (Amikor hosszabb időt töltöttem az anyai rokonoknál, utána még néhány hétig "köll"-t mondtam "kell" helyett, és a "gyerök" szó a mai napig könnyebben jön a számra, mint a "gyerek".)
Engem a "kell csináljam", a "lehet hazamegyek" meg az "idősebb tőlem" eléggé zavar - de ha valaki tényleg így tanulta, így szokta meg, akkor nyugodtan mondja így. Csak írásban, ismeretlen közönségnek szóló, igényesebb szövegben ne használja.

cámpuszmadár 2009.08.18. 16:00:53

Csángóból is sokféle van.
Azt elhiszem, hogy a gyimesieket és a hétfalusiakat kis odafigyeléssel meg lehet érteni. A moldvai csángók megértéséhez viszont már egy kis archaikus "hallás" és román nyelvtudás is kell.
Ez így van rendjén, ettől még gyönyörű a nyelvük.

makuj 2010.03.26. 15:29:30

@feltételes reflex: Ëcsém, ha'! Asse rossz, dä äsztët nëz'mëg:

szekelymagyar.transindex.ro/?betu=m

Azt hiszem, könyvformában is kiadták.

S két székely párbeszéde a Hargita oldalában egy kiadós havazás után:
- Há ä' hó-jë, hë?
- Há ä' hó há!

makuj 2010.03.26. 15:37:01

@redriot77: De ha egyszer az? ;)
S anyaországban színvak mindenki? A jó guszta vereshagymát hogyan lehet lilának nézni? Itt csak a menyecske szeme lila, ha megkulyakolta az ura. :))
De Mao et. is megmondta, virágozzék száz virág, nem?

makuj 2010.03.26. 15:51:37

S hogy szóljak ës hëzza, ne csak másokval csëmërkedjek, mi a véleményetek az etno-reklámokról? De frankón, nem védem én se a mundér, se a harisnya becsületét. Az első kettőt-hármat még bírtam, mert azokban volt talán még valami ötlet meg spíl, viszont ha ma az új Nokiát hallom, hogy dicsérik olyan erős tájnyelven, hogy falun is megnéznék maguknak, ki ez, hogy ennyire parasztosan beszél, akkor szinte kell a szervezetemnek valami belvároscher nyávogás. Ha az utóbbi kitételem sért valakit, akkor egyrészt bocsánat, másrészt pedig hagyja a tiszteletreméltó paraszt urakat eszmét cserélni. ;)

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.21. 21:05:07

Képtelen lennék ë nélkül beszélni. Az ország nagy részén ejtik, csak északkeleten nem, hülye pozőrök. Néztek már veszpréminek és székelynek is (utóbbit a szülővárosomban, ami messzebb már nem is lehetne Erdélytől, ráadásul nem is mondom, hogy s).