Modoros középkorú párok - Ratkó alatt és után

2009/01/25. - írta: Modor Tibi

 

Ha jól látom, anyám jön lóháton!

Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom Szomjas György Falfúró c. filmjét, szinte mindent elmond erről a generációról, hihetetlen pontosan adja vissza a késő-kádári korszak langyos hangulatát. Sokunk szülei és az ő baráti társaságuk az 1950-60 körül világra jött korosztályhoz tartoznak, volt honnan anyagot gyűjteni.

Ők már egy boldogabb világban nőttek fel, és nagy részük a mai napig nem tudja feldolgozni a rendszerváltást annak minden következményével. A kötelező oroszoktatás, annak az éreztetése, hogy a szakközépiskola befejeztével és a képesítés megszerzésével mindenki egy életen át azt fogja csinálni, amit tanult, nagy csalódásokhoz és kudarcokhoz vezetett.

No, de nem a szociológiai áttekintésre szeretném helyezni a fő hangsúlyt: ezek a -mára már- középkorúvá érett párok is megpróbálják élni az életüket, élvezni, amíg lehet. Mit írt róluk Blassius olvasónk legutóbb?

A PROGNÒZIS! Az köökemény! Taxi fodrász házaspárok azt hallgatják, faszinaknagybajusza van, öblöshangú nagydumás, a csaj meg 80-as évek sziszikeccses melírozott hajjal nyomja. ÜÜÜÜÜÜ! De utálom!

Bizony ám, apjuk Prognózist, Edda műveket (de csak az első két album, utána már szar), Hobót, Bikinit hallgat, anyjuk mondjuk Karthagót, Piramist meg Generált. Megjelenésüket már részben tárgyaltuk egy korábbi posztban, ám ezt kiegészíteném:

Apjuk kinézete:

  • hosszanti csíkos atléta
  • Senior melegítőalsó
  • fémkeretes, szögletes szemüveg, lehetőleg barna lencsékkel
  • autóstáska
  • mokasszin (makkoscipő)
  • ritkuló, ám vállig érő haj
  • lógó bajusz

 

Anyjuk kinézete:

  • melírozott, tupírozott haj
  • válltöméses zakó
  • cellkeretes szemüveg, minél nagyobb lencsékkel, esetleg lánccal nyakukhoz rögzítve

 

A modoros középkorú párok szabadidejükben:

  • társasággal járnak a horvát tengerpartra, csomagtartójuk tömve itthoni konzervekkel
  • szívesen járnak pecázni, szintén össznépileg, ilyenkor bográcsban halászlevet kotyvasztanak
  • bár családi körben a 100 ft alatti made in the E.U. dobozos söröket fogyasztják, vendégség esetén beszereznek valami márkásabbat, pl. Gössert vagy Amstelt
  • apjuk hobbielektronikus: tranzisztoros rádiókat szerel az erkélyen, terepasztalt épít (hogy az ötfős család ne férjen el a békási panellakásban), erősítőket rak össze, kedvenc zenéit VHS-kazettára másolja át, büszkén ülteti kedvenc fotelébe vendégeit és mutogatja nekik az 5.1-es hatást
  • apjuk hobbiinformatikus: PC-alkatrészek mindenhol, a haverjaiaval mp3-as gyűjteményeket osztanak meg egymással, de soha nem jut idejük meghallgatni a zenéket, divx-filmekkel ugyanez a helyzet
  • anyjuk Burda-szabásmintákkal szöszmötöl, tatárbifsztek- és fokhagymapartikat rendez a többi gyerekes családdal
  • kedvenc filmjeik az Indul a bakterház és az Egészséges erotika

 

A modern felfogású gyermeknevelés és csődje:

Huszonegykét-évesen már megszületnek a gyerekek; szerelmük hajnalán fogadkoznak, hogy ők bizony soha nem fogják elkövetni szüleik hibáját, semmi tiltás meg verés, megengedő, liberális nevelés lesz, a végeredmény természetesen ennek az ellenkezője, pár év után kifogy a kezdeti lendület.

-Kisfiam, te játszva lehetnél öt egész nulla, erre itt ez a négyes meg ez a hármas matekból. Mi lesz így belőled, szarpofozó? A gimnáziumban a kitűnők közül így válogatnak!

-De Muter, a Müller Pistinek is hármasa lett, sőt...

-Engem a Müller Pisti nem érdekel, engem TE érdekelsz!

-Na ja, de hát nektek sincs diplomátok...

-Az teljesen más, egy teljesen más világ volt. Akkor tudtuk, hogy lesz másnap is munkahelyünk, hogy meg tud élni a becsületes melós. Szerettem volna persze én is továbbtanulni, de hát jöttetek ti, és akkor már nem lehetett.

Szerencsétlen szülő nyolc évnyi orosztanulmányai után sem oroszul, sem más idegen nyelven nem tudott megtanulni. 1990 után beiratkozik angol- és némettanfolyamokra, de képtelen a megszerzett tudást bármilyen életszerű helyzetben alkalmazni.  Gyermekét persze erőszakkal járatja különórákra:

-De Apu, én már angoltagozatos vagyok, nem akarok még németre is járni...

-Figyelj, ha nem jársz, akkor nincs karácsonyra mikrokapcsolós joystick a C64-hez, ilyen egyszerű. A német az meg ma már kell: bármerre indulsz Nyugat felé, azt értik, és a környéken is mindenki azt beszéli. Angliába meg Amerikába nem jut csak úgy el az ember.

-De hát te sem beszélsz semmilyen nyelvet...

-Az teljesen más. Nagyon szerettünk volna angolul meg németül tanulni, de nem lehetett. Nektek meg most még könnyű, mi már nem tudunk megtanulni.

Külföldön - bárhol is járjanak - mindig a gyereket küldik ki a benzinkútra:

-Fiam, fizesd már ki a benzint, meg kérdezd meg, hogy tudnak-e kölcsönadni egy vízszintmérőt.

-De Fater, nem tudok horvátul, hogy kérdezzem meg?

-Bánom is én, ti beszéltek nyelveket, próbálkozz németül vagy ilyesmi. Tessék, vegyél magadnak egy Mars-szeletet.

Hát igen, vannak ilyen kettősségek, amiket a gyermek még 10-20 év távlatából se fog fel. Reméli, hogy ő majd jobban csinálja, de aztán valószínűleg ő is újra és újra ugyanazokat a hibákat követi majd el.

Biztos jönnek majd még ötletek, egyelőre ennyit sikerült összehozni. Elég hálás téma :-)

Valóban, görög volt a falóban!

139 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.01.25. 18:05:32

Majd beszélni szeretnék veled, gyere el hétvégén a szokott helyre, és ott majd _ütközünk_.

öntelt radírpók 2009.01.25. 18:16:57

na, asszem ez az egyik legjobb poszt idáig

és valahogy nagyon-nagyon szomorú

nácivadász tűsarkúban 2009.01.25. 18:26:42

végre, ilyen posztra vártam! Tökéletes, látom magam előtt a prototípust :-)

Boz Cordolla 2009.01.25. 19:16:00

Apjuk egyik altípusa tarsolylemezt hord az övén. A mobilt is ott hordja, fekete tokban, és csak azon keresztül is használja, hogy ne karcolódjon a kijelző. Mobil-póló.

contrapunkt 2009.01.25. 19:20:54

jah, már épp kiábrándultam volna a blogból a múltkori zenés miatt, de ez nagyon ott van!

a szemüveghez mindenképp hozzátartozik, hogy ha fémkeretes, olyannak kell lennie, aminek van felül ilyen vízszintes összekötője! jobb esetben, ha apu már távollátó is, akkor a fején lévő szemüveg mellett lóg egy másik a nyakában...

de! (és, mint tudjuk, itt jön az a bizonyos de :)) )
a hobbielektronikus sztem annyira hálás téma, hogy külön postot érdemel... annyira látom magam előtt a különböző foszladozó papírdobozokba és nejlonokba pedánsan elcsomagolt, amperszagú _kütyüket_, amiknek már a színük is elmondja, hogy utoljára 20 éve voltak jók bármire is...

külön zacskójuk van a kábelről gondosan levágott banándugóknak/aljzatoknak/csatlakozóknak, amiknek egy lába olyan vastag, mint egy toll, dehát nem sikerült mindenben _haladni a korral..._ arról az altípusról már nem is beszélve, aki megrekedt a 90-es évek közepi számtech világában, és igen büszke a hájtek CD-olvasójára, ami akkora, mint egy kisebb fagyasztóláda...

szóval sztem _agyaljatok_ egy ilyenen :)

__uff, én beszéltem!__ :))

contrapunkt 2009.01.25. 19:25:18

ja és simán melléficcenhetne még az ilyen korú autós típusa is! mert az autóstáska az még csak alap, de ami utána jön... a kockás pléddel letakart üléstől kezdve a teszkós dísztárcsáig sokminden idefér...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.01.25. 19:44:29

...Edda műveket (de csak az első két album, utána már szar)...

Na látod, ez mondjuk pont igaz is. Mondjuk aki CSAK a '90 utáni munkásságot ismeri, annak mindegy is - nincs mivel összehasonlítania.

Taktikai Reset 2009.01.25. 20:06:38

edd meg a spenóóóót!

misc · http://misc.blog.hu 2009.01.25. 20:11:33

bakker megvan ti valami nagyon elcseszett szociológusok lehettek..

2009.01.25. 20:12:27

:D Tipikus jellemrajz, bár a barkácsolós, szemüveges téma nem talált, de fateromról beszéltetek. :D
Az is kivétel még h tud vezetni, de autós táskája van.

hetvenhet 2009.01.25. 20:19:23

Ezek klisék és annak találóak, mert sokszázezer emberre igazak (bár nem volt teljesen világos, hogy 2009-et, vagy 1989-et írunk éppen. A nyugatról alkotott kép, a Szenior melegítőalsó, a VHS és a C64 miatt sem.)

Szerintem ezeknek legalább a fele nem modorosság, az én értelmezésemben az önként választott. A panel, a szakmunkás vagy a nyelvet tanulni képtelen szülők viszont adottságok.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.01.25. 20:20:26

Rájöttem, ez egy elkúrt negatív divatblog.

nyekk 2009.01.25. 20:26:56

Minden generáció azt hiszi, hogy ő jobb az előzőnél. És minél szerényebb szellemi képességekkel rendelkezik , annál jobban lenézi, csak azért, mert akkor más volt a menő, más volt a divat, mások voltak a viselkedési formák. Aztán mikor az új (kis) generáció gyermekei felnőnek, akkor a kisgeneráció is megtapasztalhatja, hogy azok ugyan olyan olyan gyepes fejű, elfuserált, haszontalan öreg trottyoknak tartják majd őket (kultúráltságtól függően). Úgy hogy mondjátok csak kis pöcsök, már ott tülekszik mögöttetek az utánatok jövő generáció. Akkor majd kiderül, hogy ki is az öreg buzi.

Sákif za morro? 2009.01.25. 20:32:52

Ez most elég szar lett. Ez mindenről szólt, csak modorosságról nem. Ennyi erővel posztolóról is lehetne írni, de az is csak puszta fikázás lenne. Majd 20 év múlva a te gyereked pont ugyan ilyen cikinek fog tartani téged is. Akkor már nem leszel ilyen király csávó. :-)

gitáros 2009.01.25. 20:34:04

Közhelyparádé. És szar. Ráadásul kábé egy generációval el is vagy tévedve...

freesleep 2009.01.25. 20:38:55

én még sose láttam 1 ilyen 40-es 50-est se, de biztos reeengeteg van

sőt, nagyon örülök neki, hogy mint a posztból egyértelmű, ma minden tizen-huszonéves perfekt angol, kertvárosi házban iszonyat rugalmas elmével valósítja meg önmagát, nem követve ezzel a szüleit, akik inkább őt valósították meg maguk helyett

ui. nem vagyok a fenti korosztály tagja, csak utálom a szabadon korlátolt szellemeket

Sákif za morro? 2009.01.25. 20:42:02

Fogadjunk hogy a szerző még a szüleivel él?! Anyával és apával. :-DDDDDDDDDDD

smalladam 2009.01.25. 20:57:26

kurvajó:) a vicces mondások, a barkácshobbik, hát igen....:D

amúgy pár komment alapján az is kiderült, hogy humorérzékük sincsen, bár ez nem korosztályspecifikus.

én időseket letaposó, fiatalabbakat lenéző, külföldieket majmoló huszonéves önmegvalósító vagyok, de a saját generációm hasonló kliséin is remekül szórakozom. nagyon sajnálom azokat, akik egy ilyenre is képesek habzószájú baszogató kommenteket írni...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.01.25. 20:59:51

Kegyelemkettes... (az egész blog amúgy)

nyekk 2009.01.25. 20:59:52

@smalladam: ez a kommented nem arról tanúskodik, hogy remekül szórakoznál a korosztályodat érő bírálatokon. Érted te a viccet, csak nem szereted..!

z 2009.01.25. 21:03:32

grafitember ezt 3 kockában úgy adja vissza, hogy közben be is szarsz
pl. itt: napirajz.hu/archives/2007/03/29/LEFORGOTT_SZEPEN/#comments

tehetség az kell, na

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:04:26

@smalladam: Az a baj, hogy ez nem humorérzék kérdése. Ha vicces lenne, általános lenne, akkor talán igen. De így?!

Az, hogy habzószájú baszogatásnak véled az itt leírtakat, nem bizonyít mást, mint a csekély értelmi szintedet.

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:05:20

@nyekk: Nem kapta meg az új bejonszé cédét. :-D

coucou 2009.01.25. 21:10:50

kedvenc zenéit VHS-kazettára másolja át


hmmm, nem inkább BASF vagy Polimer kazettára? :)

Miss Marple 2009.01.25. 21:18:54

Hú, micsoda nemzedéki harc indult itt el...

Azt gondolom, sőt mint a hatvanas évek elejének szülötte, tapasztalom is, hogy amit itt Tibi leírt, valójában a kicsit korábban születettekre, felnőtt életüket az ún. fridzsiderszocializmusban kezdő-folytató, vagyis mára inkább kora 60-as éveikben járókra igaz. Mert sajnos igaz, persze nem mindenkire és persze lehetett volna Tibi kicsit kevésbé kegyetlen, kicsit ironikusabb (=megbocsájtóbb), de ez a csüggesztő kép sajnálatos módon nem nélkülözi a realista elemeket...
Igen, bizony, nálunk nincs tisztességben megőszült kispolgári réteg, aki derék módon kitaníttatta a gyerekét és élvezi a békés nyugdíjas éveket, hanem a "kaparj, kurta, neked is lesz" meg az "aki nálam kisebb simlis, az nem is simlis, aki meg nagyobb, azt felnyomom" ügyeskedő mentalitással ezt-azt összekapart, kis testi örömökre (tévédévédé, halászlé!, Mikroszkóp Szilveszter stb.) berendezkedett, sajnálnivalóan kisszerű generáció.

Bár kétségtelen, mondhatta volna szebben, kis lovag.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.01.25. 21:19:56

A VHS kazetták be vannak sorszámozva, és kockás füzetben vagyon vezetve, melyik micsoda. A pornó külön.

Van néhány "Klip válogatás" köztük (nem a pornó között).

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:26:44

@ern0: Ne felejtsük az "egyvelegeket" sem! :-)))

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:27:48

@smalladam: Tulajdonképpen nincs ezzel semmi baj, ha ez neked örömet okoz. ;-)

menetszel 2009.01.25. 21:30:38

Ki vagy te, hogy itt osztod az észt? Mire észbekapsz már rajtad fog röhögni egy rahedli felaannyi idős hogy "Nané' már. Az öreg ittfelejtette magát. Húzhatna már a búsba, minek él az ilyen. játtsza az agyát ipodjával. hogy ez milyen vérciki"

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:32:51

@menetszel: Ja, és a vebkettő, meg a bloggolás 45-ös bakelit... :-D

Chicano 2009.01.25. 21:36:33

A post jó, de... Én a hatvanas évek elején születtem és vidéken. Tehát amiről itt agyaltok az inkább az ötvenes évek derekán születettekre igaz és a budapestiekre. Illetve annyival kiegészíteném hogy általában igaz az éppen aktuális középkorú generációra. Kicsit ilyenek voltak a mi faterjeink is, valamennyire ilyenek lesztek ti is. Talán csak nem lehet majd titeket egy zenei stílussal beazonosítani mert a 80-as évek óta nem jellemző a zenei stílusokhoz kötődő karakteres öltözködés, hajviselet. A komputerekkel kapcsolatban meg: mi voltunk a C64 generáció, ti lesztek a windows, vagy a fiatalabbak az internet generáció. :)

feltételes reflex 2009.01.25. 21:38:21

@Miss Marple:

ezt sajnos nem lehet szebben mondani. ezzel együtt egyetértek a többivel.

@perec: -el is egyetértek, aki szerint ez az egész kissé szomorú is.

elvégre ki gyalázná szívesen a saját szüleit. olyanok, amilyenek, de ki vetne követ pl. arra, aki ha maga nem is tanult meg nyelveket (lustaságból vagy időhiányból vagy mindenféle értelmes motiváció híján), azért még a kölyköt csak-csak elhajtotta külön-németre.

és igen, valamiért ugyanakkor sosem a nagyszülők generációja ellen szokás fordulni; a nagyszülők rendszerint már békén vannak hagyva:)

Nade, itt a kérdés talán nem is az (már megint), hogy csúnya-e ez a látlelet, vagy sem, hanem hogy pontos-e. Szerintem itt már megint egy csomó olyan dolog is van, ami nem modoros.

Maestro 2009.01.25. 21:40:14

öregem, faterom modoros gyereknevelő (illetve felnőtt is), sokkal inkább magáénak érzi az egyetemi tanulmányaim milyenségét, mint én magam.

Chicano 2009.01.25. 21:44:31

Ez a német egyébként tényleg egy baromság. Modoros középkorúak, tanuljon a kölök angolul, DE RENDESEN!

Maestro 2009.01.25. 21:44:46

@Maestro: ja, mindezt persze némiképp következetlenül.

de azért jó arc, ez az egyetlen amit felfedezni véltem a posztban említett típus és közte.

Sákif za morro? 2009.01.25. 21:49:06

@Maestro: MIcsoda szar alak az apád. Foglalkozik veled... Add be egy öregek otthonába. Tök fölösleges élnie az ilyennek. Szerencsés leszel ha már nem lesz. Nem fog cseszegetni, nem éget téged a haverok előtt, nem zabálja ki a kaját a hűtőből. Totál csőd az egész élete. :-S

Chicano 2009.01.25. 21:49:34

@Maestro: A faterom egy generációval öregebb és ugyan ez volt nálunk is. Ez nem modorosság, általában ilyenek a középkorú apák. :)

feltételes reflex 2009.01.25. 21:58:05

@Chicano:

a kor divatja szerint még a németet tekintették a tuti befutónak... :)

Chicano 2009.01.25. 22:05:36

Nekem mondod? :) Én nem vagyok tipikus magyar középkorú, több nyelven beszélek, külföldön szereztem diplomát, évekig dolgoztam külföldön. Ezért mondom hogy hagyják a németet, az angol elég, de RENDESEN kellene beszélni. Második nyelvnek meg én inkább a spanyolt ajánlanám, bár mostanában talán az orosznak is jön fel az ázsiója. (A kínait emberkínzásnak tartanám.)

Chicano 2009.01.25. 22:09:24

Még annyit hogy ennek a generációnak a nyelvtudása tényleg tragikus, ebbe beletrafáltál. Érthető ha túlbuzogják a dolgot a gyerekeiknél.

Crouch 2009.01.25. 22:11:32

Jó nézni hogy néhányan megint magukra ismernek az írásban és személyes sértésnek veszik ahelyett hogy röhögnének egy jót.

A Suzuki, Opel Astra, "én még láttam jó magyar focistákat" szintén ehhez a generácihoz tartozik.

Boz Cordolla 2009.01.25. 22:12:57

Kezdetben még tudtam követni a (két kézzel, két ujjal mutatom) modoros hozzászólásokat, de ezek a mostaniak azért elég ijesztőek.

Sákif za morro? 2009.01.25. 22:17:12

@Chicano: Persze hogy tragikus. Sose voltak rákényszerítve hogy használják. Cseszkóba elég volt a magyar nyomatékosan használva, a Priorban azt is megértették. 40-50 évesen meg szerintem lehetetlenség normálisan megtanulni egy nyelvet. (látom a környezetemben mit szopnak vele...)

menetszel 2009.01.25. 22:23:09

@crouch: ezen nem tudok jóízűt röhögni, olyan szánalmas. A Suzuki és Opel Astra mint jellemhiba.....

Chicano 2009.01.25. 22:26:27

@menetszel: Hát igen. A franc vezetne szuzukit ha tellene BMW-re. :)

Sákif za morro? 2009.01.25. 22:31:32

@Chicano: Tudja picsa. Én '74-es vagyok, elég jól elboldogulok az angollal. Értsd. napi szinten használom írásban-szóban egyaránt. Ha nem tudtam volna angolul, soha nem kapom meg az állásomat. A két öcsém szintén jó. Az egyik nyelvtanár, a másik egy éttermet vezet Franciaországban. Itthon tanult meg franciául. Ismerősök között akad olyan aki nem tud, vagy nem akar külföldiül tudni, de azok olyan szinten vannak, hogy minek egyáltalán tanulni, minek egyáltalán iskolába járni. Szóval dúl a sötétség a felső régióban, az ilyentől nem is nagyon várja el az ember hogy megértse a nyelvtanulás lényegét. :-(

Hajjakend 2009.01.25. 22:37:11

Elég gyenge poszt. A ratkó korszak korábban volt.

Nevetni lehetne, ha volna benne humor, de sajnos nem találtam.
Persze vannak ilyen figurák is, de azt fikázni hogy nyomja a gyerekét hogy több legyen nála, elég szánalmas.

Amúgy meg a halászléfőzés miért is ciki? A közös füvezés kúlabb?

Hajjakend 2009.01.25. 22:40:16

@Maestro: Erre gondolj majd akkor, amikor fizeted a tandíjat, meg a bulizást amikor a gyereked ellógja az egyetemet.
Elég baj ez Neked, ha így látod.

Sákif za morro? 2009.01.25. 22:42:45

@Hajjakend: Annyira azért nem lőttek a Ratkó korszakkal mellé. Az 1950-56-ig "tartott", addig volt EÜ miniszter Ratkó Anna. Persze ettől még nem hiszem hogy tudatos volt a címben szerepeltetni és 1950-re hivatkozni az írásban. :-)))

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.01.25. 22:47:22

mondom, egyre inkább "minden-és-mindenki-modoros"
:-S
a te/ti anyátok/apátok mi?

Sákif za morro? 2009.01.25. 22:54:43

@Hajjakend: Gondolod tisztában van azzal, hogy a kaja nem a hűtőben, a tiszta ruha nem a szekrényben, a pénz pedig nem apa pénztárcájában terem? :-S

feltételes reflex 2009.01.25. 22:56:45

@Hajjakend:

bocs, de a cím: Ratkó alatt és után

UTÁN

teccikérteni? :)

Sákif za morro? 2009.01.25. 22:58:37

@Hajjakend: Nem, azok most járnak Edda koncertre (szigorúan csak a 3-2xig terjedő időszakot kedvelve, mert az első kettő az olyan vad, hevimetálos volt), tetszik nekik ahogy Attila szidja a kormányt, és lengeti a magyar zászlót. Az elmúlt rendszer emlékei által kódolva valami nagyon tökös megmondó embernek gondolják. :-)

butatót 2009.01.25. 23:00:41

OFF
"...bár családi körben a 100 ft alatti made in the E.U. dobozos söröket fogyasztják..."
Az igazán ütős termékeken nem a made in... hanem a made for... szerepel.

Hajjakend 2009.01.25. 23:03:57

@feltételes reflex: Teccik, de akkor ebben Ön is benne van kedves kolléga.
Ratkó UTÁN, teccikérteni? :-)

feltételes reflex 2009.01.25. 23:12:28

@Hajjakend:

én speciel nem, de ez egy elég hosszú OFF-topic sztori lenne :)

feltételes reflex 2009.01.25. 23:15:58

@Hajjakend:

ja, az volt az, amikor fehér zsabós ingben, a hálától majdnem kezet csókolva álldigált a színpadon? :)))

88wx335dsf 2009.01.25. 23:22:26

Lemaradt a "Fiam, ne vállaljunk semmit, azt még túl is tudjuk teljesíteni, fiam"

Amúgy telitalálat.

has 2009.01.25. 23:24:51

Elmúltam 52. Nem hordok trikót, kalapot, makkoscipőt, még öltönyt sem Utálom a halat , különben is a halaknak drukkolok. Nem járok társaságba, se Horvátországba se máshova. Nem szeretem az Eddát. A Prognózis az mi?Nincs bajuszom, a hajam kevés és igen kurta. Nincs autóstáskám. Az autóban nincs pléd, csak télen , ha hosszabb útra megyek, az is a csomagtartóban . Üléshuat sincs , mert az úgy szép ahogy megtervezték. Amúgy a Falfúró tényleg jó film. A kedvencem a Clockwork orange. Szeretem a jó sört. soroljam még?
Mindenki úgy él ahogy akar, meg ahogy tud. Manapság főleg az utóbbi szempont a döntő.

Dé208 2009.01.25. 23:27:46

Én 55-ös vagyok, 78-80-ban voltam katona az Edda kb.
76-80 között volt a jó.78-80 a Beatrice.
Az autóstáska inkább az apám meg azok az osztálytár-
sak akik már húszévesen nősültek.
Amit arról írsz, hogy bennünket azzal oltottak, hogy
melózzál csak és mindem rendben lesz - na az úgy van.
Mi nagyon megszívtuk, és fogjuk is mert ki akarnak
irtani bennünket, hogy ne kelljen majd nydijat fizetni.
De kibaszok velük, mert majd a gyerek eltart aki ponto-
san úgy van nevelve mint a blogíró mondja.

infrablue 2009.01.25. 23:29:37

Jó kis összeállítás, talán nevetnék is rajta, ha nem lennék a Ratkó kor szülötte. Azt hiszem ezek nem modorosságok, hanem a magunkkal hozott terhek, melyeket az a kor aggatott ránk levehetetlenül. Persze sok minden fiatalon úgy is szép volt és mi is röhögtünk az előző korosztályok viselt dolgain, úgyhogy talán én is röhögök magamon, DE! Az összeállítás, mint valaki már írta igen Bp. centrikus, és a maradék 8 milliós halmaz hasonló korú elemei bizony nem igazán ezeket a jegyeket hordozzák. Tágítsuk a kört a TSZ központú megélhetési környezet elemeivel: szarvasagancs, pálinkafőző, háztáji kerítés présszalagból, traktorgumi a kertben. Igazán a Hubertust szereti, vagy az édes vörösbort, szereti a disznótorost ezért mindog fokhagymaszagú. És ezekkel most tulajdonképpen van valami baj? Ezek pont olyan környezeti ingerek, mint a média, ha akarod nézed, ha nem elzárod. Kényszerítés nincs arra, hogy elszenvedd. Ezen kívül -minden mentegetődzés nélkül- az összes modorosságra van magyarázat, csak fárasztó lenne elsorolni és a nézelődőt ez nem is érdekli. Persze a nyelvtudás hiánya, az új ismeretek elsajátításában való megrekedés az tény. De sajnos van kontinuitás, hegyekben állnak a visszatartott diplomák egy karcsú kis középfokú nyelvvizsga hiányában. Szóval bátorság! A mi hibáinkat a következő generációk is ugyanúgy el fogják követni, legfeljebb a környezet más. A tranzisztorokkal bütykölő műszerész papa a hiánycikket javította, a fia kalóz szoftvereket tölt, az unoka majd IPOD-ot hekkel és ebben egy tragikus van: amíg én kényszerből, a hiánygazdaság alatt lettem szarrágó, addig az utánam jövők vadkeleti virtusból azok. Mert ugye jég hátán megélés, a New York-i forgóajtón elsőnek kijövés nem kopott el mint életstratégia.

Parajka 2009.01.25. 23:30:15

@gitáros:

Bizony, a zenekarok totál nem stimmelnek. 1950-60 között születettek egész más zenéket / stílusokat ismertek és szerettek tizenéves korukban.

Hajjakend 2009.01.25. 23:32:05

@feltételes reflex: A korosztályért akkor bocsi. Ezt benéztem ezek szerint.
Mindenesetre a ratkó korszak a 60-as években már igencsak véget ért.

Az ing megvan, a többire nem emlékszem.
Oly sok fontos dolog van amit meg kell jegyezni, ez nem tartozott közéjük a tényen túl, hogy a kőkemény rockgyerek Lajcsinál nótázik :-)
Ennél már csak az álgangszta döglégy Zolit szeretem jobban.

ergerberger 2009.01.25. 23:39:14

"Ha jól látom, anyám jön lóháton!"

Az úgy van, hogy:

Doktor uram, jól látom?
Én jövök ott lóháton?

feltételes reflex 2009.01.25. 23:45:59

@Hajjakend:

nem is annyira a korosztály miatt mondtam, amit:)

a többire én sem, csak olyan sok csatornám van már ezer éve, h három kattintással körbeérem...így szereztem tudomást a nagy eseményről: a hős ellenállót meghívták a gagyiba, ő meg hálálkodik :)

jó-jó, én is inkább Dopeman-párti vagyok, de ezzel most nagyon elcsúszunk más irányba.

(Megyek is John Turturroért rajongani...:))

Hajjakend 2009.01.25. 23:47:12

@Dé208: "mert majd a gyerek eltart " - Jó lenne ebben hinni, de én örülök ha majd magát el tudja tartani.

Amúgy meg a nyugdíjról nyugodtan le lehet mondani, a mai nyugdíjkorhatár a férfiaknál 1 év különbséggel közelíti az átlagéletkort, de emelni fognak.

B79 2009.01.25. 23:49:10

Ezt a posztot már mintha láttam volna.. Ja igen! Én írtam! Vagyis valami hasonlót:
www.mtklub.hu/kadartetko

Dé208 2009.01.25. 23:55:12

@Hajjakend: persze igazából én is így gondolom.

De az marha jó az infrától, hogyaszongya

amíg én kényszerből, a hiánygazdaság alatt lettem szarrágó, addig az utánam jövők vadkeleti virtusból azok.

Persephone01 2009.01.25. 23:55:45

Azért ebben az országban nem csak proletárok élnek....

Hajjakend 2009.01.25. 23:58:02

@ B.: Télleg hasonló, az is gyenge.

lampard69 2009.01.26. 00:03:49

Kis panel addendum: videken nevelkedett, az erkelyladakban, (foldszinti lako eseten a panel elotti 2nm-es drottal elkeritett foldteruleten) dzsungelt, netan konyhakertet nevelgeto anyuka. A katalogusfotokon oklomnyi epret termo nemet viragmag arus cegek egyik fo vasarlobazisa.

(mielott megsertodne valaki: en is panelban laktam a szuleimmel 15 evig, akkor utaltam, mostmar nosztalgiakent tekintek vissza)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.26. 00:03:50

@coucou: VHS-re lehet(ett) valódi hifi(sic!:) minőségben felvenni (szalagos magnó helyett), és nem kellett koptatni a bakelitet:))


A poszt amúgy több sebből vérzik, sajnos

:remélem, kellően modoros komment volt

Hajjakend 2009.01.26. 00:06:30

@Dé208: A szarrágók százalékos részesedése a népességben korszaktól függetlenül konstans.

Nem a mondanivaló, hanem a stílus határozza meg a hovatartozást, baromságot bármilyen érában, bármilyen témával kapcsolatban lehet mondani/tenni.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.26. 00:09:06

csak egy kicsit nézzük meg a zenei felhozatalt:

"Bizony ám, apjuk Prognózist, Edda műveket (de csak az első két album, utána már szar), Hobót, Bikinit hallgat, anyjuk mondjuk Karthagót, Piramist meg Generált. "


- Piramis, Generál erősen '70-es évek
- Bikini (post-nagyferó) '85 körül fut be
- Edda 3-x t é n y l e g szar. mind.
- Prognózis, Karthagó már akkor is e r g y a volt
(szlenges kollega figyel?:)

szóval olyan kicsit, mintha azt mondanám: '90-es évek rockzenéje? volt a nirvana meg a gunsenrozesz


modoros magyarázkodást hallhattak

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.26. 00:11:47

Pálinkás jó estéket kívánok!
Köszönöm mindenkinek az építő jellegű kritikákat. Nekik azért részben tanácsolom, hogy (ha idejük engedi) olvassanak vissza.
Ha Jóska országos cimborámmal bárkiket a szánkra veszünk, az még nem jelenti azt automatikusan, hogy nem szeretjük őket.
Bizonyos jelenségekre, észrevételeinkre hívjuk fel a figyelmet, természetesen ez tipizálással is járhat.
A pár napja már megírt "alaptalan vádaskodások" viszont nagyon elnyerték tetszésemet, a poszt alapján én:

-húszéves vagyok
-a szüleimnél lakom
-ők is tartanak el
-lenézem őket
-majd engem is ugyanígy "ki fognak röhögni" a gyerekeim (nekik az utolsó bekezdéseket ajánlom még egyszer olvasásra)

Ezeket még gyűjteni fogom, lesz ilyenekből is poszt!
Na jót ne halljak Felőletek ;-)

ShanklyGates 2009.01.26. 00:36:50

A Hammer első cikkével gyakorlatilag az összes puskaporát el is lőtte a blog.

Most komolyan, egy generáció sztereotipizálása maga a tettenért modorosság? Nem kéne egy picit alaposabban ismerni az anyagot, h a leírás helyett a modorosságukról írjatok??

Ahhh, süket duma az egész blog. Modoros, az a baja.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.01.26. 00:39:47

Mai témánk a modoros szülő. A legdurvább modorosságok NAGYBETŰVEL kiemelve.

Amikor GYEREK volt, bezzeg még MÁS VOLT A VILÁG. Neki nincs DIPLOMÁJA, de a gyerekeinek már kell, hogy legyen, mert ma már KÖVETELMÉNY.

Ha elmegy NYARALNI, gyakran TENGER mellé, mindig jól LESÜL, mert NAPOZIK.

Előtte bekeni MAGÁT naptejjel. Jól elszórakozik a BARÁTAIVAL, megisznak pár üveg SÖRT.

A modoros szülőnek GYEREKEI vannak. A gyerekeknek két KEZÜK és LÁBUK van, egy darab FEJÜK (!!), és testükre RUHÁT húznak. ÉTELT esznek, és ITALT ISZNAK, de csak a legmodorosabbja.

A modoros szülőt Kovács Gézának vagy Ferencnek hívják, általában elektromérnök, 49 vagy 56 éves, bal arcán gyerekkori sérülés alig feltűnő sebhelye található, és hatodikos korában szemtelenkedett az orosztanárral, Gizi nénivel, aki ezért kiküldte az óráról.

A fiókjában általában pontosan 14 pár zokni van, és 3 vagy 5 páratlan. Ezek egyike mindig szürke.

Na. Most már tudjátok.

janomano 2009.01.26. 00:41:28

Látszik, hogy kinek nem tetszik:
azoknak akikről szó van. :-)
A hajdan volt okosok, seftelők, taxisok, üzletelők.
Kihaló életforma.

feltételes reflex 2009.01.26. 00:57:00

@janomano:

ezt most sztem benézted te is.
egy rakás embert ismerek, akiknek pl. van autóstáskája, melírozott a haja, lánccal nyakában lógatott szemüvege (netán sötétített üveggel), még mindig a Piramist tartja etalonnak, etc.etc. és soha a büdös életben nem "boldogult", maximum a kölykeinek próbált valamit összegrundolni, és tulajdonképpen ez az egyetlen vívmányuk, amiről esetenként maguk sem tudnak.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.26. 00:59:39

@Pók: köszönjük, páratlan "hozzáadott érték". Továbbra is lesd a címlapot!

Hajjakend 2009.01.26. 01:14:05

Egy történet jut eszembe innen:

Földműves család (paraszt no).
A fiatalok együtt élnek a még élő apával aki már beteg, öreg.
A fiatal családfő veri a földön fetrengő öreget és rángatja ki a házból. Az öreg jajgat,sír:
- Jaj fiam ne bánts, mert belehalok, jaj fiam ne verj, jaj,jaj.
A fiú csak üti, szidja:
- Vén piszok, ingyenélő...

Egyszer - mikor elérnek az ámbitus ajtajáig - az öreg elhallgat.
A fiú még veri egy darabig, aztán megijed:
- No mi van apám möghótt?

- Nem, nem fiam, de most már abbahagyhatod a verést, én is csak eddig ütöttem nagyapádat.

janomano: Semmi baj, nem fog kihalni, 20-30 év múlva majd Te leszel a példa.

noirp 2009.01.26. 06:52:00

1) Aki csak fikázni jött ide (f@szorrú majom), annak mire volt jó?
2) Kimaradt a posztból a kádári langy folyamatos, mantraszerű visszasírása. Hogy én hajnalban (indulás reggeli műszakba) egy buszmegállóban, vasútállomáson miket hallok!
Hát igen [horgkf! takony hátraszívása a garatba] harminc éve mennyivel jobb volt, volt meló, egyszer elhelyeszkettél oszt onnan mehettél nyugdíjjba, nemköllött vándorolni [horgkf!] oszt volt kaja, meg vót lakás, nemvót ekkora villanyszámla...[ezt azok a jómunkásemberek tárgyalják maguk közt, akik egyébként azért fáradtak reggel, mert fél éjszaka pókereztek az interneten, ami a pálinkafőző mellé be van kötve]
Jegyzem meg, a saját értelmes, normális, matematikusból szoftvressé vedlett anyámon is kitör néha a nosztalgia. Mikor ilyenkor megérdeklődöm: na és az milyen remek volt, mikor a vonaton fel kellett mutatnod a levelet, melyben családod a veled utazó vőlegényedet meghívja magához a nyugati határsávba (Győrbe!) akkor csak hümmög.
HM.

sue.matra · http://suematra.hu 2009.01.26. 06:59:45

á, Müller Pisti lett a bezzeggyerek:)

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2009.01.26. 07:04:16

@Hajjakend:
valami ilyesmit írtam volna én is Modor Tiborról és pajtásairól, akik előszeretettel, előzetesen MODORálnak :D

nyekk 2009.01.26. 08:47:09

@janomano: minden életforma kihaló életforma. A tiéd is. Képzeld el mi lenne, ha többezer évig mindenki pl. emo-s lenne. Nagyon uncsi lenne a világ, ha nem jönnének mindíg új életformák.

2009.01.26. 08:49:01

Fiatal! Egy kicsit eltévedtél! Én 54 vagyok, de nem ezekre emlékszem. Akkor-'71-'72 körül- már az eredeti "Super Rifle" fariban mászkáltunk, Illés, Metró,Omega,Syrius koncerteken voltunk "TESLA" szalagos magnóra vettük a "beat"zenét,Mk-25-ös vagy "VIDEOTON"-magnósrádiót bömböltettük és a hétvégi,szabadtéri bulikon csajoztunk! Igaz, korán megnösültünk--mert önnállóak akartunk lenni--és hosszú hajunk volt! Dolgoztunk, gyereket neveltünk és üdültünk--SZOT beutalóval--a" Balcsin, esetleg Crkvinica-n, a tengerparton!A gyerekek tanultak( nekem 2 fiam van-diplomások,) és dolgoznak.De sajnálom öket --és téged is--mert ebben a nagy demokráciának mondott sz@rságban minden bizonytalan!Nem tudsz tervezni és az a biztos, ami elmult! Igaz szegényebben éltünk, de biztos munkahely és megélhetés volt! Akkor kötelezö volt dolgozni, nem ugy mint most! Aki pedig ezt a nosztalgiázást rosszindulatuan kezeli, attól azt kérem--hogy ne keseredjen el--én már megértem ezt a kort. Ö vajon megfogja -e érni? Mit fog majd mesélni az unokájának? Mert én tudok mesélni, egy olyan korról ami --szegény volt--de szép és emberi korszak volt, a maga hibáival és ellentmondásaival együtt! Jó volt akkor fiatalnak lenni és külföldön büszkén "viritottunk" a "piros-fehér-zöld" zászló alatt-a campingben!Akkor, minden náció fiataljai örömmel üdvözölték a magyarokat! És most?

Elegem van 2009.01.26. 09:03:04

Hehe, nekem tetszik ez az írás :) Egy baj van vele: tényleg egy generációval korábbiról szól. Igen szép rálátásom van a "ratkós" emberekre, nos ők azok, akik leragadtak a hippi stílusnál: farmernadrág, hosszú, ám kopaszodó haj, bőr válltáska, kockás 'alaszkai favágó' ing.
Az autóstáska a 60-70 évesek privilégiuma, a mostani 50-60 évesek már akkor is lenézték :))

Noxin 2009.01.26. 09:09:04

Nem tudom mi köze van a divatnak a modorossághoz? A makkos cipő, teniszzokni, autóstáska és társai mind a divatot követték, elég megnézni bármilyen amerikai filmet a 70-80 évekből. Aki annak idején Eddát és a többieket hallgatta, az pont szembefordult azzal a világgal amiben élnie kellett. Csőnadrágot hordott és gázálarctáskát a fent emlitettek helyett. De ezt minden generáció megcsinálja, aztán felnő és csodálkozik hogy a gyerekei kinevetik a stílusát.
Megjegyzem az Edda zenéje a Ballagás c. filmben ének! nélkül eladható lett volna bárhol Európában. A Prognózis meg szerintem még mindig zseniális, persze vannak kicsit nyálas számaik, de a magyar könnyűzenében szerintem nagyot és egyedit alkottak, és ennek semmi köze a modorossághoz, sem a divathoz.

Elegem van 2009.01.26. 09:11:14

Sztereotíp dumák még:

Egy a lényeg: ragadjon a bélyeg!
Az se nagy hátrány, ha elfogy a kátrány.
Helló! Van egy kis meló?
Ne légy hanyag, ha jön az anyag!

Több nem jut az eszembe.

nyekk 2009.01.26. 09:15:39

@janos551: Na jó! De még mobilod, meg IPod-od sem volt. Szép kis élet...! (igaz, még nem találták fel őket) Egyébként hasonló korú vagyok, és én is így, jó szívvel emlékszem ezekre az időkre. Három felnőtt gyermekem van, akik most viszont csak küszködnek, kínlódnak az én fiatalkori indulásomhoz képest. Szerintem tudatosan mossák az agyakat, tudatosan mossák össze a 4 évig tartó Rákosi rendszert a 30 évig tartó Kádár rendszerrel. Ezzel próbálja elterelni a jelenlegi tolvaj elit a figyelmet arról, hogy nem hogy a legvidámabb barak nem vagyunk, hanem már Románia, és Szlovákia alá sűllyedtünk. Még szerencse, hogy az (egyébként nem einsteini képességű, és képzettségű) mai átlagdiák, átlagfiatal nem igen hajlandó ilyesmivel terhelni az agyát. Múltor pl. hallom egy tévéműsorban (nem kabaréban) egy diáktól, hogy Petőfi Sándor az 1956-os forradalomban a Korvin közben esett el az oroszokkal folytatott csatában. Hát úgy látszik az emberi agy így védekezik az , politikai, és a makacs szennyeződéseket is eltávolító gazdasági agymosás ellen.

2009.01.26. 09:23:58

Bocs, hogy ismét jöttem, de kihagytam a vastagtalpu cipöt és a 45-50 cm-es lengögatyát! Ehhez még hozzátartozott a rózsa vagy virágmintás ing, bluz is!És imádtuk a "beat" zenét, a "rock"-ot és a "zsötem"-et!Táncoltunk a Sweet, a Uriah Heep,a Deep Purple, a Ledd Zeppelin, a Black Sabbath, a Bee Gees, a Beatles zenéire!Én már ezt megéltem és jó volt!Egy korszakot jellemez, amelyben éltem-- éltünk-sokan! A savanyuknak meg javaslom, ne adják fel! Lesz még rosszabb!

orczy tér 1. 2009.01.26. 09:27:22



Amikor én még.ppssize=1253888creation-date=Tue, 20 Jan 2009 09:23:48 GMTmodification-date=Tue, 20 Jan 2009 09:23:48 GMT 1.6 MB
megtekintés | letöltés

malackarosszarc 2009.01.26. 09:33:22

remek... mondjuk az életkor tájolással kicsit megcsúsztatok inkább a jelenlegi 50 és 65 között, mint 40-50
és hát a családi kempingezések a jugoszláv tengerparton, az utánfutós sátorral. A sátor felállítás körüli rendszeres cirkusz miatt a bátyámmal többször jutottunk arra a következtetésre, hogy ezek - az amúgy nem ordibálós, de a nyaralás első napján mindig vörös fejjel üvöltős valakik - nem lehetnek a mi igazi szüleink, valami ronda adminisztrációs hiba miatt kerültünk hozzájuk :)
és persze a gyöngyszemek:
az életnek tanulsz...
a tanárnak mindig igaza van
bezzeg én nem tanulhattam zongorázni/nyelveket/ nem sportolhattam - bármi amit ő nem csinálhatott, ezért a gyereknek meg kell
mert akkor még voltak igazik telek/nyarak...
mert akkor még volt igazi kenyér/tej/pálinka akármi...
mi örültünk ha Balatonvilágosig eljutottunk...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.26. 09:39:38

*5 poszt, nagyon szép, különösen az 5.0-s átlag, meg a német tanulás kiválasztási elvei...

Anyjuk szemüvegéhez annyit, hogy vannak azok a nagylencsés szemüvegek, ahol a szemüveg szára nem inkább a lencse tetejénél csatlakozik a keretbe, hanem az aljánál - mintha fordítva vette volna fel. Így okosabbnak látszik. 1-2-nek tuti ilyenje van.

+ olyan újságokat járatnak, mint a 3. évezred vagy a Reader's digest.

+ 1-2 évente új külföldi ital felfedezése és mikrokörnyezetben divatteremtés (Sangria, Martini, Csinzánó, CSÁNTI) - ez mondjuk szomorú, de a végén ez a generáció is megtudhatta, mi a jó, és le lehet vetkőzni ezeket a dolgokat, és mosolyogva, szeretettel visszanézni a saját prosztóságunkra, aminek egy részével együtt az egész világ prosztó volt, mert mai szemmel ami divatos volt akkor, az is prosztó

Nem értek egyet azokkal, akik szerint ez így nem jó, vagy rosszindulatú, attól még hogy nem túlromantizálva és idealizálva gondolunk vissza 20 meg 30 évvel ezelőttre, az szép marad. Én ugyan most 30 éves vagyok, és inkább a szüleimről van szó, de velük együtt rólam is. Anno megörököltem apám levedlett autóstáskáját, mert ő vett egy új sokkal jobbat, úgyhogy játszottam vele. És pont olyan kibebaszott zabálnivaló voltam Senior bársonytréningben, farmeröltönyben vagy síoverálban, mint most pizsamanadrágban, alápólóban vagy vietnámi papucsban...

+ Helló, szia, szevasz, van nálatok terasz?
+ Kabzacs / nyasgem
+ "tök jó" bevezetése a társaságba mint nagyon új duma
+ Big Bill a répatolvaj említése bármilyen kontextusban (eleve, ki az?)

Mocs a linkfloodért de nagyon ide kapcsolódik mind:
ases.blog.hu/2008/09/26/lakotelepen_eles
ases.blog.hu/2008/06/08/taxisok_taxizasok
ases.blog.hu/2008/06/01/eskovore_jaras_jarasok
ases.blog.hu/2008/05/08/szot_feeling

2009.01.26. 09:41:15

hát a mi családi életünkre (szülők 50-es szüleketésűek)pontosan ráillett a poszt! leszámítva, hogy apám nem volt szemüveges, és már akkor is csak adidast volt hajlandó felvenni!:)))

2009.01.26. 09:42:02

Nyekk! Én nem tagadom le és nem is fogom, mert ezt átéltem, átéltük!Nekem apám '56-ba kiment-meghalni jött haza 1974-ben. De ez nem változtat azon amit leirtam! Ha nem ezt tenném, akkor hazudnék, amit nem fogok senki és semmi kedvéért! Én, mindezek mellett most is azt mondom--egy emberibb, egy nyugodtabb és kiszámitható korszak volt--a maga hibáival együtt! De azóta(20 éve) csak rosszabb lett! Mert az országot a politikai elit szétlopta! Magyarázni lehet, de a Kádár-rezsim 20 milliárd $-os sdóságát azóta 19.000 milliárd euróra sikerült feltornászni, a magyar politikus uraknak és hölgyeknek ! De akkor még nem beszéltünk az ország elkótyavetyélt, ellopott vagyonáról-ami eltünt! Ami megmaradt és amit nem tudnak ellopni és elhazudni, az a mult emléke--amit átéltünk és ami ma már csak nosztalgia!Amugy van telom, szám,gépem, lakásom, autóm és van emlékem! Ezt fogom elmondani az unokáimnak!

2009.01.26. 09:47:11

Ja és van mindkét fiamnak is lakása és munkahelye is!Egyiknek Pesten, a másiknak Debrecenben! És van már egy kisunokám is, aki még csak 8 napos és a Hanna nevet viseli! Remélem neki, nekik jobb sorsuk lesz!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.26. 09:47:28

@nosferato: na ez igen. Az ásést ismertem már más formátumban, de most nagyon megörültem, hogy élnek és virulnak :-) Méltánytalanul alulpromotált a blogjuk, most kiolvasom az egészet.
Köszi.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.26. 10:07:58

@janos551:
Doug: "Elvehetitek a mobiljainkat, elvehetitek a kocsinkat. De nem vehetitek el az álmainkat!"
Steve: "...igen! Mert amikor alszunk, akkor látjuk őket!"
(Diszkópaktányok)

Balance Of Power 2009.01.26. 14:33:11

Tenyleg ennyire nincs humora egyeseknek? Ja, tudom a valaszt: "nem humoros". Na persze - ez megintcsak ennek a korosztalynak a jellemzoje: az vicces, amit ok annak gondolnak.

Parszor kiosztottam mar a szuleimet en is, akik szinten hajlamosak arra, hogy X ev korkulonbseg okan mindent jobban tudjanak. A kor nem erdem, hanem allapot; es azzal egyutt, hogy elismeri az ember, amit letettek az asztalra (mar aki letett valamit), meg kell baratkoziuk azzal a gondolattal, hogy a fiatalok ontudatosabbak. Nehezen ment, de ma mar elfogadjak, legalabbis nalunk - ma mar teljesen egyenrangu felkent vitatkozunk a masikkal, 29 evem alatt sose beszelgettem meg ilyen jokat az oseimmel, mint ma.
Igaz, nem is nagyon illenek bele a fokent panelproli reteget megiro posztba :)))) Itt tennem hozza: a "panelproli" NEM pejorativ jelzo es ezt jo lenne, ha mindenki megertene mar, foleg a masok neveben megsertodni szereto hozzaszolok.

Ernoke 2009.01.26. 14:36:12

Modoros középkorú NŐKET akarok itt látni!:D Kb. 30 db 45 és 60 közötti nővel dolgozom együtt, a beállított óriásfrizura stimmel, a többihez viszont szeretnék hozzáfűzni pár dolgot:


"Valaki valahol Téged is szeret" ill. "Az élet szép, a szárátát örök" témájú naplementés pps-ek legbuzgóbb továbbküldője.

Órákig tud receptekről beszélgetni, illetve azokat cserélgetni. (Ezt soha nem értettem... Nyilván én is szoktam főzni, de minek pofázni róla?) Ugyanez áll a lakberendezésre is.

A Nőies, _Sikkes_ viselkedés, öltözködés szakértője (többségében ízléstelen frizurákban, illetve alkattól független divatmajmolásban merül ez ki). Jószándékúan beszól, ha valaki (pl. én, hehe) nem _szipcsiszupcsi_ divatosan, esetleg slamposan van felöltözve (ezt a tincset _így ni_, mostmár olyan _sikkes_). A soványakra (pl. én) úgyszintén (_mennyire vékony vagy, angyalom, eszel te rendesen_?).

Soha nem káromkodik, maximum "a macska rúgja meg" típusúakat, mert a káromkodás Nem Nőies. Fuvolázva, affektáltan beszél, gyakran felviszi a szavak végét. Trillázva kacag (ettől mindig kiráz a hideg).

Rendszeresen látogatja a wellness-hoteleket, és imád táncolni (Sláger Rádióra). Imádja a szerintem förtelmes horror Mamma Miát és az összes musicalt, amit valaki valaha írt vagy írni fog.

Zöld biszbasz egyennövények dzsungelét neveli otthon is és a munkahelyén is.

A munkahelyi névnapozásokat min. 1 héttel a névnap előtt, az egyéb alkalmakból tartott összejöveteleket (karácsony, születésnap, elbocsátás, munkába állás, unoka születése, a lista végtelen) 1 hónappal előbb szervezni kezdi. Végtelen izgalommal tekint minden ilyesmi elébe, és kajahegyeket készít.

Fél pohár pezsgőnél szemérmesen nevet, _csak nehogy megártson_, 1 pohárnál pedig úgy tesz, mint aki be van csípve.


Bizonyos vagyok benne, hogy más is kénytelen ilyeneket megfigyelni, nem csak én, úgyhogy szívesen veszek bármiféle kiegészítést, ehhez a nőtípushoz.:D

Ernoke 2009.01.26. 14:40:55

A fikázóknak: ez a blog nem tulajdonságok és ízlések arcátlan kigúnyolásáról szól, hanem idegesítő viselkedések és embertípusok legtöbbször szeretetteljes iróniával való bemutatásáról. Aki gúnynak érzi ezt, azt csak sajnálni tudom.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.26. 14:48:35

@Ernoke: 20 évvel fiatalabbakra rárepülés, kétértelmű megjegyzésekkel - a korkülönbség miatt teljesen világosan elváló pinaízlésre való tekintet nélkül - különböző töcskölések kilátásba helyezése. "Papamaci"-nak szólítás, tapogatás, már nagyon korán bevezetik a "kész férfi vagy" frázist (értsd: 'sználak).

Emellett megfigyelhető különböző vadon élő macskafajoknak megfelelő mintázatú ruhák teljesen indokolatlan gyakorisággal történő viselése.

janomano 2009.01.26. 17:19:21

@feltételes reflex: Azt nem mondtam, hogy jutottak is valahová. :-) De mindig "üzletelnek", mindig tudják a tutit. Ahogy leírtad, én is ilyesmi fazonokat ismerek.

@nyekk: Nem mondod komolyan! :-o
Te nagyon okos lehetsz, ha ilyeneket bírsz írni.
Muhaha! :-D

Sákif za morro? 2009.01.26. 18:37:27

@noirp: Először is... Tanuld meg leírni a nevemet. Ne modoroskoggyá' itt, hogy @-tel írod a faszt. A fasz, az fasz.

Másodszor. Ki a fasz vagy te, hogy megkérdezd, minek jöttem ide?

Harmadszor. Húzz el innen a jó kurva anyádba, hülyegyerek!

Jaguar 2009.01.26. 21:04:34

Atom a blog, de ez a poszt szar lett. Nem baj, majd legközelebb. Most mennem kell, mert megjöttek a partiarcok, előveszem az Amstelt, de előbb csinzánózunk egyet.

Na! Csók a családnak, elmentem vagánynak!

janomano 2009.01.26. 22:59:20

@Blassius: "..Ibi nénihez az igazgatóiba.."
Áááááá, bazmeg! Mintha egy időkampót akasztottál volna a hátamba! Nem volt jó érzés... :>)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.01.27. 00:41:26

Láttátok kiírták a nevem az elejére! Kösz Tibi, tök izé, hogyismondják... Klassz érzés na!

Még egyet gyorsan ideírók, hogy akiknek volt VHS képmagnója a 80-as években, azokban a családokban az öblös hangú apa meg a gyerekei együtt nézték az agyonmásolt filmeket, amelyek mind élvezhetetlenül sötétek és homályosak voltak, ahol a fekete már nem is fekete volt hanem valami rémes indigókék, a szereplök arca meg érett narancssárga máz, az alámondó hangja meg teljesen színtelen, nyamvadt trotty. Ezekhez csapódott a környékröl vagy a panelböl egy slepp, akiknek ezek a videós családok megengedték hogy velük nézzék a filmeket.
Meg voltak a cserélöös haverok, akik persze nem mind voltak jóban egymással és akkor ment a klikkezés hogy ki-kihez jár.
Azért jó hogy ilyen már nincs, nem? Ma már az a király aki letölt. A DVD is lassan olyan hogy "BÁzz, ti még ezt nézitek, fijam most töötötte le!"

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.27. 08:36:49

@Blassius: mindenkinek volt ilyen-olyan videós füzete. Nekünk a füzetünk volt szép, másnak viszont filmje volt sok.

Arra a mozzanatra emlékszem, hogy kimegy apám, meg egy barátja "MÜNTYENBE", és hoz. Apám barátja olyan távirányítójút, ami dróton csatlakozik a videóhoz - mégis drágább, tudhat valamit. Később ugyanez az ember kompenzálásként vesz egy olyan videót, aminek 30 centi széles távirányítója van, kijelzővel.

Ezzel egy időben egy harmadik barát is megjárja az utat.

Ő VCC rendszerű videót vesz (VHS-C), a valaha létezett legtöbb filmet gyűjti össze, ráadásul jellemzően egyforma kazettán, de végül nincs, akivel cserélgessen. (Kérdés: akkor honnan gyűjtötte össze?! Válasz: kölcsönkért VHS videóról átmásolta.)

Később ugyanez az ember videókölcsönzőt nyit egy rövid időre, persze VHS-re mindent át kell másolnia. Valahol ezidőtájt megcsömörlik, hogy a C64 mennyi évet elvett az életéből, ezért eladja. 3 évvel később PC-t vásárol, azóta előtte ül és letölt. Már bőven 60 év fölötti boldog nagypapa :)

Ez a videóvásárlás pontosan olyan lehetett, mint most a plazmatv/LCD. Látod a boldog arcokat, ahogy családok, apa+gyerek, részletfizető-képességük utolsó szikrájára, vagy azon túl adósodnak el, de tolják ki a parkolóba. És amikor neked kell új TV, próbálod ezt a jelenséget úgy lehozni, hogy rajtad ne ugyanez látszódjon, de bazmeg lehetetlen.

Wagner Úr 2009.01.27. 08:53:23

Ezek nem modorosak, hanem kibaszott prolik, bazdmeg.

Balance Of Power 2009.01.27. 09:55:53

@nosferato: Az a durva, hogy nagysagrendileg az akkori viszonyokhoz kepest sokkal dragabb volt egy video vagy akar egy szines tv, mint ma akar egy LCD.

En gyerekkoromban irigyeltem a lakotelepen lakokat, mert oda jottek be eloszor a muholdas adasok - ma mar valahogy nem banom, hogy sose eltem panelban :))) Es videot nezni is egy Kobanyan lako haverhoz jartam.

De az abszolut kedvencem, hogy a tajkepposzter mellett minden egyes ilyen keroban vicces(kedo), eletnagysagu csimanzposzter volt a klozettajton belul. Szegeny majmok, cigivel a szajukban, idiota ruhakban stb.

Balance Of Power 2009.01.27. 09:57:58

De ez is mekkora, hogy kulon fuzetben a porno :D:D Egyik baratom apjanal is igy volt, igaz, ok nem panelban laktak.

ssüni 2009.01.27. 10:12:13

Szerintem is van itt egy nagy adag fika, ami nem modoros, csak kicsinyes és emiatt az újabb generációknak nem szimpatikus, torznak tűnik. Ha mi éltünk volna akkor, amikor a nagyszüleink/szüleink, mi sem így gondolkodnánk, ahogy ma gondolkodunk, nekik nem volt választásuk, ezért nem nevezhetőek modorosnak. Nekik nem volt módjuk németet tanulni, de a gyerekének mindenki jót akar, kézenfekvő, hogy benyomja német órára. Mondja inkább az ember a fiának azt, hogy igen fiam, én nem tanultam nyelveket, ezért neked most jogod van leszarni az iskolát, nekem nincs diplomád, neked sem kell tovább tanulod." Ez lenne a "nem modoros hú de helyes út? Akkor én inkább maradok modoros és viszem a gyereket németre. Ez a poszt inkább tényeket közöl, sértő módon és nem élvezhető. Még úgy sem, hogy részint igaza van és nem is tartozom az érintett generációhoz. Ez úgy gáz most, ahogy van.

LyukasBogrács 2009.01.27. 12:25:32

Ratko korszak... Kispolgari szulok...

Nekem is elsore a csaladi kempingezesek jutnak eszembe, illetve a remalmaimban neha elojonnek:
Bulgaria: jeghideg tenger, ahol a fater szorfolni probalt, de a fel meteres hullamok ebben megakadalyoztak az egesz nyaralas alatt.
Csehszlovakia: ahol nem talaltunk megfelelo sipalyat, de jobb is mert meg soha nem sieltunk.
Romania: ja, bocsanat, Erdely: na, ezeknek milyen szarul megy itt...

Szoval nagy rakas trutyi volt az egesz. Persze az egy olyan kor volt, nekem meg a seggemet kellett volna a foldhoz vernem, mert a szomszed gyerek meg a Balatonra se jut el...

A szarragas azota se halt ki beloluk, csak a sator helyett lakokocsi van mar.

En azota bemotoroztam Amerikat, bejartam Azsiat, es ha bizonytalanabb is az allasom, mint egy coclizmusbeli metrokocsi-vezetonek, megnyugtat a tudat, hogy azert alkalmaznak, mert szukseg van ram, illetve azert, mert alkalmas vagyok a feladatra.

dr. Wilbur Swain 2009.01.27. 13:36:08

grrrrrrr, szádra vetted az Egészséges erotikát, meg a Bakterházat!!! ez nem volt szép!

Miss Marple 2009.01.27. 15:13:21

@nosferato: Hihetelen szociológiai keresztmetszetet adtál a videózós szubkultúráról! :) :):)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.27. 20:10:02

@Balance Of Power: Nálunk egy füzetben voltak a rendes filmek és a pornók. De nem volt kiírva a címük. A 4-es, 18-as, 21-es és 34-es kazettán volt pornó (figyeled?).

Hogy személyiségfejlődésem biztosan a helyes ösvényen maradjon, valahogy így nézett ki a videós füzet:

- 101 kiskutya
- Sivatagi Show, Dzsungel Könyve
- Gyilkos robotok, Rambo II
- KÚRÓS
- István a király, családi felvételek
- BMX Banditák, Twist Olivér
- Vaklárma, Különben dühbe jövünk
- Felvevős
- KÚRÓS
- Footloose, Piszkos Harry
- Felvevős

undsoweiter... minden rendben is lett velem pfffmuhá.

LyukasBogrács 2009.01.27. 20:40:02

@nosferato:
Nalunk is a videokazetta matricáival voltak megszámozva a kazetták: 01, 02, stb. Aztán egy szép napon a szekrény mélyén egy kartondobozban ilyen kazettákat találtam: S1, S2, stb...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.27. 21:21:09

S1, S2, Season1, Season2. Gondolom Szökés volt, vagy Dexter... :)

Balance Of Power 2009.01.28. 10:22:08

@nosferato: 101 kiskutyat nagyon regota keresem mar, bedigizhetned nekem ;))))

LyukasBogrács 2009.01.28. 18:33:36

@nosferato:
Akkor miert volt akkora balhe, abbol hogy szetpakoltam? Merthogy a rumlin ment a arenazas. Egyik filmbe se neztem bele, kesobb se. Kinek lenne kedve azok utan?

valint 2009.01.29. 13:31:19

Nekem örök videós élményem, amikor erősen a 80-as években, jött át Fater seftes cimborája, a vadiúj felültöltős Fischer képmagnóval(!), hogy megnézzék asszem a Predátort.
Természetesen mi nem nézhettük, így az egyik szomszéd srácnál öltözetőskatonáztunk, amikor az ablakon kékes villódzó fény esett be.
Én büszkén meséltem, hogy Fatéromék videoznak, ez annak a fénye. Életemben nem láttam még addig videót.
Persze kiderült, hogy a ház előtt heggesztette valaki a Skodáját. :-)

mnmnbkhj 2009.01.29. 17:42:08

Köszönöm ezt a beszámolót, a magam 19 évével már cask múltként tekintek erre, de nagyon érdekel, így leszedem a filmet :)

Maestro 2009.01.30. 12:08:23

@Hajjakend: elfelejtettem hozzátenni, hogy mindig is piócaként élősködtem a szüleimen, soha, soha még egy szalmaszálat sem tettem keresztbe, HOLOTT mindig minden a seggem alá volt tolva.
És igen, öregotthon az alap. Sőt. Utca, faszér kell fedél a feje fölé.
(és aki ezt komolyan vette na az _tényleg_ szégyellje magát).

váj mí 2009.01.30. 20:46:47

Modor Tibi
Szerintem, most ezzel picit mellé lőttél. Illetve nem is annyira mellé, inkább arról van szó, hogy egyfajta társadalmi réteget írtál csak le a 40-es vége - 50-es generációból. Hogy ne legyek píszi: a panelproli, havannára, békásra és hasonlókra "beköltöztetett" szakmunkás-műszakvezető és hasonló foglalkozási körből. (És persze, ennek női megfelelője).

Pedig van ám ennek egy közép-felső burzsoá típusa is. ;) Amikor anyu bifidus efenziszt kajol naponta, biológiai liftinget használ a szarkalábaira, csak a bref duó a menő a budiban, tecsóban soha nem vásárol, viszont "a lidl nemrossz", angolul és egyéb idegennyelvül valamit azért gügyög(hacsak nem bőőőcsész volt nyelvszakon). Ja, és évente legalább egyszer megcsinálja a 90 napost :D (fogyókúra, aki nem tudná ;) ).
Apuról meg beszéljenek inkább a férfi kommentelők ;)

janomano 2009.01.30. 21:14:24

Valahol kezd elmenni az eredeti, nyelvi célkitűzés.
2-3 bejegyzés óta kommentvadász-effekt van.
Persze én is elmondtam a "tipik" véleményem, ami ugyanúgy fals, mint amikor bármely kor-, nem-, szoc-, zenehallgató-, csoportot fikkantunk. Tipizálható embercsoport létezik ugyan, de ezek bizonyos örökölt szerepet követnek és ugyan mondja meg már valaki, hogy ki nem követ örökölt szerepeket! :-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.31. 04:01:18

Gyerekek, igyekszünk! Sok érdekünk nem fűződik az egészhez, ha nem tetszett, akkor gondoljatok arra, hogy legalább ingyen volt! A kiesett időt mondjuk már semmi nem hozza vissza...
Szombaton visszatér a modorosság, ennyi ziher!

zsoffantyu 2009.01.31. 16:06:06

"(...) apjuk hobbielektronikus: tranzisztoros rádiókat szerel az erkélyen, terepasztalt épít (hogy az ötfős család ne férjen el a békási panellakásban), erősítőket rak össze (...)"

SZÁMOMRA AZ ILYEN MONDATOK ALKALMASAK AZ ELITISTA FASIZÁLÓDÁS ÉRZETÉT ÉBRESZTENI. FÉLTEM A BLOGOT, MERT LETÉRNI LÁTSZIK AZ EREDETI VÁGÁNYRÓL. Azzal, hogy különböző rétegeket minősítgetünk, talán elveszítjük az esélyt, hogy időben észrevegyük a saját modorosságunkat! Vigyázat, blogolók!

ratzinger 2009.01.31. 17:15:31

@zsoffantyu: @janomano:
egyetértek. A modorosság verbális formái az érdekesek, ez így nem túl vicces.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.31. 20:39:07

@zsoffantyu: édes vagy :-) Tibor is panelgyermek, vigyázat! Az önirónia hiánya szerény véleményem szerint korunk rákfenéje.

janomano 2009.02.01. 00:17:05

@Modor Tibi: Jó jó, Tibi bátyó, azért remélem nincs harag! :-)

janomano 2009.02.01. 00:18:22

@zsoffantyu: De azért röhejesnek röhejes, nem!? :-)

Vienna 2009.09.24. 16:17:08

Modoros KÖZÉPKORÚ párok?

Ez egy utánközlés 2009-es dátummal?

Középkorú én vagyok 35 évvel, ez a stílus meg inkább a szüleim korosztályára jellemző...

Amúgy találó, bár az igazi modorosak, az akkori elit mára lecsúszott tagjai kimaradtak belőle.

Nekem a külkereskedők kiváltságos és irígyelt rétege volt meghatározó élmény. A 90-es évek végén jórészük már csak ügyeskedő kisvállalkozó volt. A nyugatos történeteik megmaradtak, az életszínvonaluk visszaesett az átlagra.

Számomra ők voltak a rendszerváltása utáni dzsentri réteg, a kivaxolt 100-as audival (amit még valutából vettek, de lecserélni már nem tudták többet), meg a sátortetős panellakással.

évuska 2011.05.03. 23:57:40

@Ben Zinkoot: én akkor, 50 körül kezdem majd a nyelvtanulást, alig várom.

lazov 2012.05.04. 17:33:00

@infrablue: ték it ízi. Ez nem szarrágás, hanem élelmesség - az ember úgy boldogul, ahogy tud. Csak az ügyes ember tud fusizni, a hülye azt se tudja, hogy kezdjen hozzá, mert vagy önállósága, vagy tudása nincs hozzá.
A többiben egyetértek.
süti beállítások módosítása