A modoros egyetemista

2009/01/07. - írta: Modor Tibi

Örülünk, hogy vagytok, ugye mindenki szavazott már? ;-)

Ismét köszönjük a nemes viaskodáson túl közzétett kiválóan modoros MLM-es idézeteiteket - ígérem, hogy lesz még 2. rész is!

Mai témánkat a magyar felsőoktatás világába becsöppenő gólyáknak köszönhetitek. Előre is elnézést szeretnénk kérni, ha nem mindig naprakészek az információink; de bizony közel 10 éve már, hogy Jóska és Tibi a sikeres felvételi vizsgákat követően kevélyen, öles léptekkel vonult be az Alma mater ódon kapuján. 

A modoros egyetemista számára a gólyatábor kötelező: rengeteg óvszerrel készül (melyeket esetenként sikerrel el is használ, lány esetében pedig valamelyik felsőbb évfolyamos hódítja meg a szívét az első este), hatalmas tivornyák, rendkívül vicces szívatós csapatjátékok fülledten erotikus elemekkel, italozós vetélkedők. Egyszóval már ez is egy méltó ízelítő az elkövetkezendő évekből.

Tibi kezdeti rátartisága és lelkesedése természetesen gyorsan alábbhagyott, köszönhetően többek között a számára néha felfoghatatlanul elvont hallgatótársaknak. A modoros diáknak ugyanis a nyári érettségi vizsgák után törlődik a gimnáziumi szókincse, és helyét a felsőoktatásra jellemző szavak, kifejezések veszik át:

  • zéhá (zárthelyi dolgozat) = dolgozat
  • beadandó = házidolgozat
  • szeminárium = óra, foglalkozás
  • kollokvium, kollokvál = vizsga, vizsgázik
  • index = ellenőrző, leckekönyv
  • Referat = (németeseknek) kiselőadás

 

Az újdonsült egyetemista ezentúl kivétel nélkül az új szavakat fogja használni családi és baráti körben is, nehogy bárki összetévessze azzal, aki pár hónappal azelőtt volt.

Ősszel folytatódik a hatalmas buli a gólyabálon, műszakis társaival a Duna fölött átkelve skandálva szidalmazza a Közgázt, majd elkezdi vécépapírral körbetekerni a Fővám téri épületet. Megtanulja az összes közszájon forgó fizikus-közgazdász-bölcsész-jogász dalt és viccet. Akit több nóta is érdekel, fáradjon Gábi honlapjára, garantáltan nem fog csalódni :-)

Ha én bölcs lehetnék,
És bölcsésznek mehetnék,
Ugrálnék
Galambom.

Évszámokat sorolnék,
Nagy csatákról regélnék
Esténként
Neked.

Szakállat növesztenék,
Lennon-cvikkert viselnék
Örökkön
Örökké.

Bölcsészlány, bölcsészlány,
Az én szívem Érted fáj,
Bizony
Nagyon!

Persze komolyabb feladatok is akadnak: aki komolyan veszi tanulmányait, már az első napok után is kész doktorává válik a szakirányának: jogászként ő lesz a társaságban a Jogtár kizárólagos ismerője, nyelvészként azonnal porig aláz minden hobbisumeristát, közgazdászként elmagyarázza a Bokros-csomag máig elévülhetetlen érdemeit, pszichológusként pedig megállapítja, hogy beszélgetőpartnerének az orális vagy az anális pszichoszexuális fejlődési ciklusában történt-e valami rendkívüli.

Sikerrel beszervezik a HÖK-be (Hallgatói Önkormányzat), ha már a KISZ megszűnt. Az igazán buzgómócsing indul HÖK-választáson is valami szélsőségesen modoros kampánnyal, a kisebb buzgómócsingok pedig elmennek szavazni. Ahogy a "nagy" választásokon is tapasztalhattuk, itt is van minden: vádaskodás, adok-kapok, sértődések, dráma. Bár Tibi sosem izgult igazán a végkifejletet illetően :-)

Hogyan folytatódnak a dicső tanulmányok? Több járható út van. Lehet a gólyatáborban megkezdett közösségi életet folytatni bravúros puskázásokkal és egyetemi bortúrákkal, amiket később majd a Társaságban hahotázva mesélünk, visszajárni a gólyatáborokba már komoly végzősként. Másrészről persze a professzor urak kedvencévé is válhatunk: az a megtiszteltetés érhet minket, hogy már a 3. évben is tarthatunk szemináriumokat vagy delegálnak minket a Felvételi Bizottságba (csak nehogy a politikusi pályán kössünk ki).

Szóval ezek lettek volna életünk legszebb évei sokak szerint, melyeket oly' sokan visszasírnak! Tibi nem érti őket, csak a fejét csóválja. Ő jobban szeret dolgozni, hálózatban értékesíteni, gyémántfokozatot elérni :-)

Búcsúzóul fogadjátok sok szeretettel ezt a kis humormorzsát:

Adnak egy-egy piros gumilabdát egy matematikusnak, egy fizikusnak és egy mérnöknek. Megkérik őket, hogy adják meg a labda térfogatát.

A matematikus gondosan megméri a labda átmérőjét és ebből kiszámolja a térfogatot.

A fizikus megtölt vízzel egy mérőedényt, ebbe rakja bele a labdát és a kiszorított víz mennyiségéből megkapja a térfogatot.

A mérnök megnézi a labda sorozatszámát és a kis-piros-gumilabda-katalógusból kikeresi a térfogatát.

Köszöntem, és Jóska, gyere vissza! :-)

Címkék: oktatás
123 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balance Of Power 2009.01.07. 11:07:42

Ha mar itt tartunk, lassan honapok ota nem sikerult valaszt talalnom arra, miert tunt el az en kepernyomon a zsenialis Egyetemistahatarozo blog. Tudja valaki vagy en vagyok balfasz es nezzem meg egy masik gepen? Irtam valami moderatornak vagy karbantartonak is a blog.hu-n, de az meg nem volt kepes erdemi kommunikaciora.

A Golyataborok miatt terjedt el egyebkent az MNK-elmelet is valoszinuleg.
Mondjuk egyszer par eve, mar reg nem egyetemistakent, Balcsin tartozkodva atmentunk az ELTE golyataborba, a sorivo verseny valoban mersekelten viccesnek tunt, ellenben kurva unalmas volt.

OkoskaTo:rp 2009.01.07. 11:25:47

harcibarbi: A BME egykori EHK elnöke az egyetemi diákszövetkezetekből politikába kezdett, jelenleg is fővárosi képviselő. És ő sem a létminimum határán tengődik, pedig rendes munkahelye sosem volt.

schokobanane (törölt) 2009.01.07. 11:29:55

Na, ez is olyan poszt, amelyből kimaradok. Baromira nem emlékszem már, mi is volt tíz éve a főiskolán. Ja, talán annyit, hogy az index szót könnyebb kimondani, mint a leckekönyvet, nem véletlenül alkalmazkodik hozzá mindenki. Ellenőrző meg, ne hülyéskedjünk, az olyan füzetecske volt, amelybe beírt a tanár néni, ha kiflicsücsökkel hajigáltad az osztálytársaidat, és erre valamit válaszolt a szülő, szóval a jegyekkel egyetemben a szülő tájékoztatására szolgált, így egyáltalán nem keverendő össze az indexszel. A szeminárium is konkrétabb, mint az óra; a kollokvium/kollokvál tényleg hülye modorosság, illetve a zéhá a dogát helyettesíti, diáknyelvben minden lerövidül, a zéhá pedig ezeréves szleng a felsőoktatásban, ezt tessék elfogadni.
Na de hogy ne feledjem egy igazán modoros nyelvtanáromat (jó, hogy most így eszembe jutott), a kiselőadásra használt extrém modoros kifejezés, kérem szépen, az _expozé_. Írásmódjában nem vagyok biztos, de nagyjából úgy kell kiejteni, ahogy leírtam. Na. :P

kritikusolvaso 2009.01.07. 11:38:09

"miert tunt el az en kepernyomon a zsenialis Egyetemistahatarozo blog."

kapcsold be a kepernydet

egyebkent ennek a hibaleirasnak semmi ertelme lehet ezert nemsikerult kommunikalnod a remdszergazdaval.

scsaba1 2009.01.07. 11:42:06

Tényleg, hol az egyetemistahatározó?

Balance Of Power 2009.01.07. 11:43:38

@Télikert: Ha megnyitom a linkjet, ures az oldal, miszerint 'sajnos nincs megjelenitheto bejegyzes'. Mintha az egesz torlodott volna.

tolekbanan 2009.01.07. 11:45:24

schokobanane,
az expozét (exposé) a francia szakosok használják, már a legelső stílgyakon (!) rögzül, éppúgy, mint a randevú ("találkozó" értelemben, még ha a leghétköznapibb megbeszélésről van is szó).

shenk 2009.01.07. 11:46:18

Balance of Power:
Volt valami balhé az egyetemistahatározóval kapcsolatban, állítólag valaki felnyomta őket, mint anno a dugnám blogot (pedig az is de kurvajó volt!), és ezért a szerkesztő leszedte az egészet a blog.hu-ról. Költözésről nem tudok, jelenlegi állás szerint teljesen megszűnt :( De már vagy fél éve szerintem.

kritikusolvaso 2009.01.07. 11:49:24

aham igy mar ertem. az latszik hogy letezett ilyen mert a pontozoban van info, viszont a blog kereső nemtalalja meg es ha konkretan a cimet irom akkor nincs post benne. Csak talalgatni tudok := szerintem torolte a gazdaja a postokat.

kritikusolvaso 2009.01.07. 11:50:28

nah akkor ott a pont shenk a tudas orzoje

Sárdobáló-komment · http://sardobalo.blog.hu/ 2009.01.07. 11:53:32

az egyetemistahatározó volt az elmúlt évek egyik legjobb, legviccesebb blogja, kár érte

Balance Of Power 2009.01.07. 11:54:52

@shenk: Koszonom.

Mar a kommentelok kozott is volt par humorerzek nelkuli ember, de hogy valaki fel is nyomja kozulok, azt sose gondoltam volna. Egyaltalan, kit sertett ez a blog? Ennyire nincs humora az embereknek Mo.-n? Ennyi erovel a Modorost is megszuntethetnek es meg egy parat.

A Dugnam-on de sokat rohogtem en is. Hihetetlen, hogy ennyire szanalmas helyen elunk. A South Parkot mikor tiltja be az ORTT?

keeroy · http://music.blog.hu 2009.01.07. 11:55:47

Jó volt a poszt, köszi. :)

shenk 2009.01.07. 12:01:17

Balance of Power: hát, Lengyelországban már valami miniszterasszony be akarta tiltani az SP-t, nálunk még nem fajult idáig a helyzet.
Azt nem tudom, hogy ki nyomhatta fel őket, gondolom valaki, aki olyan gyökér volt, mint valamelyik posztban leírt fiktív egyén, és magára vette :) Sőt, lehet, hogy magára ismert! :) Mindenesetre kár érte.

Kuruttya 2009.01.07. 12:12:30

Ezt a modorosság dolgot én még mindig nem értem. Már azthittem igen, de most megint összezavarodtam. Modoros dolog ha indexnek hívja az ember az indexet? Ha egyszer ez a neve... így hívja a tanulmányi hivatal is. Nem értem :(

kritikusolvaso 2009.01.07. 12:21:18

@Álmos: nem az a fontos hogy mit hanem hogy hogyan hasznalja valaki. abban van a dinamit.

schokobanane (törölt) 2009.01.07. 12:30:38

@tolekbanan:
ööö, tudom :) Ezért is volt furcsa angolon, ikszedszerre sem tudtuk megszokni. Mondjuk mi, csoporttársak, első előfordulása után is sokat poénkodtunk a szóval. A tanár egyébként tizennégy nyelven beszélt folyékonyan, közte volt a francia is.

lonicera 2009.01.07. 12:31:49

Mélységes tiszeletem, Professzor Úr! Mikor kezdődik a szeminárium? Be szeretném vezettetni a jelesemet Vadontermő nagygombák II. -ből, az indexbe. Csak egy signó erejéig, ha lenne szíves... Aztán lóhalálába igyekszem majd a kari tanácsra! Köszönöm, a viszont látásra!

laccci 2009.01.07. 12:39:40

@Álmos: nem tanulmányi hivatal, hanem "téó" vagy "kátéhá", ha már itt tartunk. :)
Egyébként a zh-hoz leírt dolog nagyon igaz. Ha egy középiskolással beszélek, magamra kell szólnom, hogy ott nem zéhá van, hanem tézé. No comment...

Még pár, amit az egyetem hoz elő:
- "prezi" (prezentáció)
- "uvé", "annyira tetszett, hogy megkértek, mondjam el még egyszer"
- "a Duna másik oldala" (BCE/közgáz vs. BME/műszaki)
- "tanseg" (tanársegéd)
- "píéjdzsdís" (pejoratívan az adott órát... pardon, szemináriumot tartó ember, aki annyira nem ért a dologhoz / nem tud tanítani)
- "bölcsész csajok" (pozitívan, más egyetemről).

Ha még eszembe jut majd beírom :).

.mandzsetta 2009.01.07. 12:46:54

@Rod: miért, mit csináljon? :) (Van, aki nem tud olvasni a buszon, pl, aludni meg azért rizikós.) Laptopon filmet nézni még elmegy, de amikor a miniatűr iPodján nézegeti az már inkább gáz.

hegyipetymeg 2009.01.07. 12:51:31

hát elhiszem hogy a sok közgazdász meg jogász féltékeny a műszakira, van is miért:)

Azért a Büfé-Ruhatárszakot nem véletlenül tekerik minden évben körbe budipapírral :)

Mellesleg minden kedves pályakezdő és elhagyó közgazdász de főleg BŐŐcsész kollégát várunk szeretettel. Hozzatok gumicsizmát!!! (betonozáshoz)

laccci 2009.01.07. 13:03:46

@hegyipetymeg: kéretik pontosan fogalmazni, nem pongyolán!

"Fővám téri szabadidőközpont és gyermekmegőrző" a hivatalos.

Ja, oda járok...

Dr. No 2009.01.07. 13:04:33

Docens = "dokedli".

Bölcsész csajok nagy mellel = "tudós nők".

Azt a csókát ismeritek, aki egyetemista korában a kar legkeményebb tantárgyának professzorához járt segget nyalni - oppardon - szeminarizálni, aztán bent maradt az egyetemen tanseggnek?

Azt a tansegget ismeritek, aki a harmad-negyedéves lányok közül választ magának (N + 1)ik feleséget?

Azt a HÖK-vezető csókát ismeritek, aki MLM-rendszerű diákmunka-szövetkezetet szervezett, és a közgázos élettársa könyvelt, és amikor a szövetkezet közgyűlésén erre az összeférhetetlenségre felhívták a figyelmét, azt válaszolta ordítva: "Semmi közötök a magánéletemhez!"

Ted Striker 2009.01.07. 13:09:19


"a Duna fölött átkelve skandálva szidalmazza a Közgázt, majd elkezdi vécépapírral körbetekerni a Fővám téri épületet."

Jó kis Közlekkari Napok :-)))

Éljen a egyetemistablog és a háztartásökonómia-népművelő szakpárosítás!

szbszig 2009.01.07. 13:12:34

Na, akkor:

- zéhá: Jó, ezt az egyet széles körben használom, de nem azért, mert annyira felvágok rá, hanem mert mindenki más, beleértve a tanárokat is, így mondja.
- beadandó: Szoktam használni, de nálunk nemcsak, sőt nem elsősorban házi dolgozatokat kell leadni a szorgalmi időszakban, hanem kiadott feladatok megoldásait, amiket nyilván nem lehet "házi dolgozatnak" nevezni. Utóbbiakat ráadásul az abszolút dedós "házi feladat" kifejezéssel is rendszeresen illetjük.
- szeminárium: Legfeljebb az olyanokra használjuk, amiknek már a hivatalos címében is szerepel a szó. Egyébként egyszerűen előadásnak és gyakorlatnak, vagy sokszor csak órának hívjuk az órákat.
- kollokvium: Életemben nem használtam. Én csak vizsgázni szoktam amolyan parasztosan.
- index: Felváltva használtam a leckekönyvvel. Legalábbis amíg meg nem szűnt. Az ellenőrző meg ugye csak viccnek van ott, mert teljesen mást jelent...
- referá...: Még csak nem is hallottam, nem hogy használtam volna.

Ja, amúgy BME, matematikus szak. ;)

Herrera kapitány 2009.01.07. 13:26:15

Tibi, ez a post ez totál igaz, nagyon sokan ilyenek. Igazából nem sok mindent lehet hozzátenni, kivéve hogy a zh az zéhá, a többit szerintem senki nem használja (index esetleg de nekünk már nincs...). De amúgy tényleg felfedezhető, hogy a bugzómócsingok akik bekerülnek egyetemre rögtön egy felsőbbrendő lénynek tekintik magukat és szakítani akarnak korábbi gyarló gimis-középiskolás szokásaikkal-énükkel... Namost én is egyetemista vagyok, de ezektől az emberektől ki tudok készülni. Amúgy csak így tovább, jó a blog!

Balance Of Power 2009.01.07. 13:38:52

@Jim: Koszonom, ki is nyomtatom gyorsan, meg mielott valami barom azt is letorli.

BaKecske 2009.01.07. 13:40:30

akik hiányolják az egyetemistahatározót:
unciklopedia.org/wiki/Egyetemista-határozó

amúgy az a blog tényleg mindent ütött, sajnos ez a bejegyzés nagyon gyenge ahhoz képest

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.01.07. 13:43:17

Szörnyű a sok modoros "egyetemista". Felveszik őket "az" egyetemre, erre rögtön "hallgatók" lesznek, de persze előtte jó modorosan "elmennek" a "gólyatáborba". Ott aztán "alkoholt" isznak, hát ez kész. És "bulik" vannak, nem ám zsúrok, és "koncertek", nem pedig hangversenyek... És "rock" meg "pop" zenére "táncolnak", nem ám csörögnek a beatzenére, ahogy a normális, nem modoros ember mondja!

Persze jó beképzelten "bölcsész" meg "mérnök" "karokra" járnak. Ha kérdezik őket, "vizsgázni" mennek, nem felelni; "zéhát" írnak, nem felmérőt, "sporttáskával" járnak, nem tornazsákkal, és felvágósan "leckekönyvnek" vagy "indexnek" nevezik az üzenő füzetüket. "Cigit" szívnak, nem cumit, és "kajálni" mennek, nem bébipapit hamikázni.

Aztán este lefekszenek "aludni", persze miután "kocsmáztak" egy jót. Néha "tanulnak" a vizsgákra, a legköcsögebbje néha egyenesen a "szigorlatra". Aztán a végén "lediplomáznak", és elmennek "dolgozni".

Hát ez valami hihetetlen. A modorosság "csimborasszója"!

Ted Striker 2009.01.07. 14:08:14

@BaKecske: Köszi!

Hol késik ifj. Farkas Gyula, hogy modoros véleményt nyilvánítson - elvégre a szavazás állása szerint ő itten a modor-mérték :-)))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.07. 14:15:34

@BaKecske: köszi, tényleg csodálatos a Határozó.

Mi pedig bocsánatot és türelmet kérünk, Tibi még csak most kezdte a tanulmányait kommunikáció szakon, de egyre ügyesebben forgatja a tollat és falatozza a pogácsát :-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.07. 14:16:52

@shenk: milyen alapon nyomhatták föl vajon, nevesítettek benne bárkit is?

Kuruttya 2009.01.07. 14:20:47

@laccci: de ezek inkább amolyan helyi szlengek.. inkább dolgozatnak hívni lenne modoros, hiszen az egész egyetemen mindenki, tanárokat is beleértve zh-nak mondja, akkor most mit különcködjek azzal, hogy nem így hívom? Ugyanez az index, kth, beadandó..

Egyébként a lista legtöbb tagját nem hallottam itt a BME VIK-en túl sokat :) (prezi, tanseg, a Duna másik oldala, szemináriumnak meg még a tanárok sem hívnak egy előadást)

G.PhD · http://egyetemistahatarozo.blog.hu 2009.01.07. 14:22:14

...és azokat a kiskecsegéket ismeritek-e, akik az egyetemre való bekerülésük után sutbavágják a deszkásgatyót, és aprókockás, könyöknél bőrbetétes sportzakót kezdenének hordani, mintha legalábbis tanseggek lennének?

G.PhD · http://egyetemistahatarozo.blog.hu 2009.01.07. 14:30:19

örömmel olvastam, hogy milyen nagy hatással volt szerény blogom a magyar blogoszféra kollektív tudattalanjára. sajnos, muszájtott félbehagyni a blogomat, mert időközben tanseggnek neveztek ki az egyik magyar egyetemen, és sajnos a gyakvezetés és a gyakorlatokra való felkészülés mellett minden szabadidőmet leköti a barna hajú, feszes mellű hallgatólányok fogadása, akik szorgalmasan jönnek szeminarizálni meg konzultálni. nem csoda hát, hogy nem marad időm holmi blogolásra, nem venném a lelkemre, ha a kis hallgatólányok eppen az én hanyagságom miatt ne tudnának jól felkészülni a zéhákra... :O

átlátó 2009.01.07. 14:34:53

Én, aki felsőfokú tanulmányaimat nem fejeztem be és életem jelentős számú éveit különböző stílusban játszó zenekarok roadjaként töltöttem (ez olyan egyszerű pakolóféle ember) állítom, hogy soha annyi hányást nem láttam és kerülgettem, mint az egyetemi koncertek után. Vigyázat, ez bővített mondat volt! (És valami okostojás mindig pofán lett baszva hajnaltájt, mert nagyon modoroskodott.)

anya86 2009.01.07. 14:35:39

Pár hete ez volt kiírva az ELTE-BTK kapujára:
Bölcs csőd az, s majdan sírod is, mely ápol, s elte-kar.

valaki hihetetlen kreatív volt

ssüni 2009.01.07. 15:08:36

@szbszig: És az nem a modorosság teteje, amikor kiírod a szöveged alá, hogy "amúgy" BME matematikus szak? :)

ssüni 2009.01.07. 15:30:41

plusz: a kollokviumot még abszolválni is kell! :D

ssüni 2009.01.07. 15:32:41

plusz: a kollokviumot még abszolválni is kell! :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.01.07. 16:03:45

Az egyetemistahatarozoban szereploknek altalaban kirekeszto osztalyontudata van. Ez eddig nem gond, de nemelyik fajta hulye is. A joghallgatok kozott van mar csirajaban is gyoker fajta, aki kapasbol feljelent, bejelent stb. De a tobbiek is tudnak disznok lenni, de nem meselek, mert a vegen meg en is megszunok :-)

sertra linne 2009.01.07. 16:26:13

Világéletemben messziről elkerültem mindenféle, többek között büntijog- (!!), polgár- (!!) és közigjog-tédékát (!!), sőt, ótédékát is. Lúzer-e vagyok...? (ja, ez is lassan modoros, hoppá)

Miss Marple 2009.01.07. 16:31:29

Vajon egyedül vagyok azzal a véleményemmel, hogy az Egyetemistahatározó humora több helyen is súlyosan modoros? Ja, vagy hogy eppen ez a poen! Áhá!

Az én egyetemista éveim óta bizony több évtized is elszállt, de a modoros csoporttársak emléke örök. (ELTE-BTK) Akkor már nem volt divat KISZ-ezni, de HÖK se volt még. Volt viszont lemocskosulás napi rendszerességgel, súlyos szlenghasználat úton-útfélen, Somlyó-Szárhegy kankalinjaiért aláírásgyűjtés, Mozgó Világért nemkülönben, szemEnáriumi teremben bagózás (érted, nem bírom ötven percnél tovább staub nélkül), büfé-tanszéken szintén részeg tanárokkal pertuivás, amire ki emlékszik már másnap, sikkből hebraisztika speckol látogatása, majd az erdélyi kiránduláson biblia-csempészet, télen is mezítlábas saru viselete a pelerin alatt, örökös kalapviselés --- jaaaaj, mennyi szép emlék rohant meg. Szerintem modorosságban a bölcsészhallgatók járnak az élen, a műegyetemisták sajnos jobbára csak "A büdös egyetemista" kategóriába férnek bele... :)

Jo_Jo 2009.01.07. 16:36:52

Kimaradt még, hogy a modoros egyetemista minden létező fórumon, legfőképpen iwiw üzenőfal és msn, szidja az egyetem informatikai rendszerét legyen az neptun vagy etr. Persze néhány esetben jogosan, de legtöbbször csak azért, h ezzel is jelezzék a külvilág felé, hogy milyen súlyos problémákkal kell megküzdeni a mai hallgatóknak.

ssüni 2009.01.07. 16:39:59

Az Egyetemistahatározó nem a modorosságot keresi/mutatja be, hanem azt a fájdalmas-de-el-kell-fogadni-tényt, hogy az egyetemisták bezony ilyenek voltak és lesznek is. Ez modorosan is meg lehet tenni, de szerintem az a "hab a tortán" az egészben.

belzebubó 2009.01.07. 18:03:03

Nálunk az AISEC-esek voltak a leggázabbak,igazi modoros,buzgómócsing banda.A multicsinovnyik életcél lebegett szerintem a szemük előtt már amikor csecsszopók voltak.
Ők már egyenesen konferenciákat szerveztek, mentoraik voltak és szimpóziumokra jártak.Már akkor "célokat határoztak meg" az aulában amikor én még mindig "dolgozatot" irok neveztem a zh-t.Csak egymással beszéltek mindig nagyon előzékenyen sosem káromkodtak és minden "előadó" seggét nyalták.Sosem mentek haza,egymással pofáztak állandóan,ezt hivták "inspirálódás"-nak.
Legnagyobb duma AISEC sitáborban 19 évesen": ne fotózz le füvel a kezemben,politikus leszek..."

colbas 2009.01.07. 18:04:31

és azért ejtsünk szót arról is, hogy mérsékelten erős köcsögségnek számít a tantárgyak nevének rövidített használata, azt hiszem, nem is szükséges példákat említenem, már az is fájna, ha leírnám.

lonicera 2009.01.07. 19:08:56

Modor Tibor vagy ki a gazda itt? Mindegy, az "illetékes személy" nézze már meg ezt a linket, ez tökéletesen passzol a poszthoz:) Képzelem, milyen jó arc lehet a szerző, külön posztban is meg lehetne emlékezni "humoros bejegyzéséről":)

kosbor.freeblog.hu/archives/2008/11/01/Robert_ismet_publikal_vicces_tortenetet/

lonicera 2009.01.07. 19:24:22

jaj, fentebb már említették a nevet, mindegy, azért hátha nem látta még pár kommentelő:)

El Charmo · http://villamostura.fw.hu 2009.01.07. 20:45:25

@ssüni: "És az nem a modorosság teteje, amikor kiírod a szöveged alá, hogy "amúgy" BME matematikus szak? :)"

A modorosság teteje az lenne, ha azt írná a szöveg alá, hogy "amúgy a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon." :-)

szeme közé, laposan! 2009.01.07. 20:57:01

@Ted Striker: Ki vagy te, hogy így vágod a Közlekkari Napokat?:) Közlekes vagy/voltál?

Enok mester (törölt) 2009.01.07. 21:18:43

Azt sose feledjétek, hogy a modoros egyetemista, de úgy általában véve a modoros férfiú nem igazán érdeklődik a futball napi történései iránt, a magyarfocit eleve utálja, és csak arra emlékszik belőle, hogy 6-0-ra kikaptunk a ruszkiktól - de a focivébé egyetlen pillanatát sem mulasztja el. Természetesen csakis tévéből nézi, hiszen ott van lassítás, kikockázás, elemzés, ami élőben, a stadionban sajnos hiányzik. Ott különben is megvernek mindenkit.

feltételes reflex 2009.01.07. 22:54:47

ajjajjj, vakarom a fejem...ti ilyen fiatal csókák vagytok?? ;)
amikor még én tartoztam a felsőoktatás kötelékeibe, még éppen csak hogy alakulgatott a HÖK. Egy dolog viszont úgy látom, azóta sem változott: akkor is a fő-fő buzgómócsingok tülekedtek arrafelé. ( és nagy valószínűséggel olyan arcok, akik ha éppen KISZ lett volna, akkor a KISZben harcoskodnak. Ha meg Hitlerjugend, akkor ott.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.07. 23:56:49

@BaKecske: teljesen jogos, de gondolom, közben észrevetted, hogy ez csak egy poszt volt az egyetemistákról, és a blog nem elsősorban róluk szól. Mindenesetre igyekszünk!

Az Egyetemista-határozót átolvasva (ide a rozsdás bökőt, soha nem láttam korábban) néhol akár plágiummal is megvádolhatnátok (pl. jogász)! De nem teszitek :-)
Innen is látni, hogy több független megfigyelőnek is hasonló meglátásai vannak, hála az Égnek!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.07. 23:58:20

@Enok mester: ismét egy példa arra, hogy sok tudat alatti modorosságkutató létezik kis hazánkban!

Keresd A ködös Albion c. szösszenetemet ;-)

LyukasBogrács 2009.01.08. 00:01:17

Én két felsőoktatási intézményt is végigjártam, de kimaradtam a nagy közösségi bulikból. A gólytábor a kollégiumban volt, már másnap hazamentem aludni, a következő nap meg otthagytam az egész bagázst. A gólybált kihagytam, helyette otthon aludtam. A HÖK, AISEC, szakkollégium, második szakirány dolgokat csak hallomásból ismerem, illetve látásból: láttam őket a faliújságon.

Mindig is antiszociális voltam.

És még mondták nekünk, hogy ez lesz a legszebb 3-4 év az életünkben. Hát nekem a legrosszabb volt:
felesleges tantárgyak, gürcölés, szivatós tanárok, vizsgák előtti folyamatos fosás... Nem sírom vissza, az biztos.

Balance Of Power 2009.01.08. 09:38:11

@lonicera: Ez konkretan szivlapat kategoria

BaKecske 2009.01.08. 12:43:04

@Modor Tibi: megbocsájtható a hiány, hisz az egyetimstahatározó sajnos csak mint rövid életű csillag tündökölt a blogszféra egén :-)
Amúgy a bejegyzések csak az élvezeti érték felét nyújtották, a legjobb az egészben a felháborodott egyetemisák kommentjei voltak. Sajnos innen a modorblogról is kikoptak már a nagy igazgásérzetű sértett emberek...

@G.PhD: oké oké, kevés az időd. Ez még nem magyarázza meg, miért tűntek el nyomtalanul a bejegyzések. Csak azt ne mondd, hogy megesett szegény egyetemistákon a szíved, vagy hogy engedtél a humortalan sértett kommentelők nyomásának.

Balance Of Power 2009.01.08. 13:50:43

@BaKecske: Igen, a kommentek is odabasztak mind! UGY a megsertodott hulyekei, MINT a posztokat kiegeszito kollaboransokei. Koveteljuk az egykori topikgazdat, hogy valahonnan varazsolja elo azokat is!

Tenyleg azon a blogon rohogtem a legtobbet az elmult evben.

vizipaci e 2009.01.08. 14:04:19

Pók a legnagyobb király.

Collurio 2009.01.08. 14:11:04

Eddig csak olvastam a blogot, most már muszáj írni is... Gratulálok hozzá, már szerepel a reggeli-délelőtti netes körbenézésben!

Remélem lesz egyetemi tanáros poszt is, van egy-két finomság:

"ötösre az Úristen tudja, négyesre én, maguk meg talán jöhetnek vizsgázni"

"akkor most tartsunk egy kósza katalógot"

"aki nincs itt, az most szóljon"

"kérem vegyék ki a padból a tüzérségi ágyúnaszádokat"

"vegyünk fel néhány móricka-ábrát"

"ha három dolog a teremben van: egy oktató, egy hallgató, és a Szentlélek, akkor itt óra lesz"

plusz a személyes kedvenc, aki professzor/professzorasszony megszólítás hiányában észre sem veszi a hallgatót...

további szép napot

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.08. 15:19:50

"kérem vegyék ki a padból a tüzérségi ágyúnaszádokat"

Nekem ez "speciel" tetszik.

salted 2009.01.08. 19:52:14

egyetemre bekerülve asszimilálódni nemhogy modorosság, de nemes egyszerűséggel nyárspolgári köcsögség.

quorum 2009.01.08. 19:55:37

A "katalógus=névsorolvasás" miért maradt ki a felsorolásból? A Miskolci Egyetemen széles körben ismert és használt kifejezés volt (lehet, hogy máshol is), szerintem ez is megállja a helyét a többi kifejezés között.

Collurio 2009.01.08. 21:06:47

@quorum: Sopronban is, sőt itt én eddig csak ezt hallottam

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.01.08. 21:46:41

Kedves blogolvasók!

Felettébb örvendeztem nevemet olvasván. Szívet melengető érzés ilyen dicsérő sorokat olvasni, miszerint én lennék a stilisztakirály, pláne olyan időkben, mint most, amikor egy blogon (nem mondom meg a nevét a reklámozást elkerülendő) ledorgáltak, amiért nem vettem komolyan az ukrán - muszka gázvitát! De ha én egyszer tényleg a csomornikáim miatt aggódom a leginkább: szegények nem viselnék el, ha kikapcsolnák a gázt!
Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

gimme 2009.01.08. 23:32:24

A közgázhoz: Ami azért van a duna túloldalán (a műegyetemhez képest) mert különben szünetben elvégeznénk..."mondogatják" a modoros műegyetemisták.

És gólyatábor helyett GT-t mondanak, ;mindent rövidítenek, pl.kollégium nevének kezdőbetűi...

A legmodorosabbak a karon kívül nem is látnak, tiszta belterj, csak a koli,és az ottani bulik,meg az egyetemi élet, de ő sír a legjobban ha pénteken van kötelező óra "katalógus" mert "pénteken ő már megy haza".(Akkor minek jött el otthonról ha már pénteken iszkol haza?)
A "párja" szintén a karra jár. (párja bazze a cipőnek van...)
Aki jól tanul("mintatanterv szerint halad")+bulizik mellette a "koliban" az benne van az un. "elitbe", és tagja mindenféle "kör"-öknek.És lenézi azokat akik
szopnak az egésszel v rosszabbul megy nekik.

Az übermodoros haverkodós aki elkísér cigizni de közbe szidja a "dohányosokat".
Csak is pocsék kommersz piákat iszik, VBK (mégmindig, pedig főbelövés járna érte, bár a kolibulis borok csak kólával legyűrhetők, jah a "GT"ben az a menő h minnél kommerszebber igyunk+a "bujtatott nagyon vicces,erotikus feladatok") és a Balikóla.

A HÖK v KHT (kari hallgatoi tanács) tag ha bekerül rögtön zakót és bőrtáskát ránt.

kb ennyi jutott most eszembe.

ja és:
Árok partján a jogász.....pfffff (köpésimitáció ;))
a bölcsés....pfff
a közgazdász.....pffff
mérnökf...szal játszik, tiszta .... a pofája csak a füle látszik.
Hej élet mérnök élet.....

Balance Of Power 2009.01.09. 09:51:24

@Reckl_Amál: Attol, mert valami modoros, meg tetszhet, ez sose kizaro tenyezo.

magyar-magyar szótár 2009.01.09. 10:28:33

Amint a régi gólyák a régifajta (gumiszagú és cumivastag) cotonokkal lényegében ennen beavattatásukhoz adának munécijót (amúgy is valamirevaló gólyalány meg Postinor-ral táraza be rendesen, amit viszont nem lehet vízzel megtöltvén gólyalányavatásra használlani, viszont az egyéb beavatásuk, mint [kurzív!:]esemény... khrm.. után hasznos vóltan..
Tehát ajánlanám figyelmedbe Tibor a Bölcsészkar Hamu És Gyémánt Publishing fazonba dizájnolt Trefort-kert című magazinjának beharangozójából Frank Tibor főszerkesztőúr álomszerű alumnus [lat. afféle kollégyiom] szófejtését, amiben beh szeretné, ha a magyar alom-szónak ahhoz köze lenne. Márminthogy a kollégyiomból elszármazóak egyben az ELTE almából valóan. (tapsoljatok!)

És akkor még bele se bonyolódtam a mélyalmozás és a trágyamarhatenyésztés összefüggéseibe.

magyar-magyar szótár 2009.01.09. 10:32:19

A Trefort-kertből megtudhatja korunk bőőcséssze azt a szégyent, hogy mindenidők leggyöngébb hangosolvasási képességű D. Tóth Krisztája is bölcsész lenne (és vajjon by flavour minősítéssel??).. szegény a négerről brüsszeli tudósító korában két kerekded magyar szót nem tudod leolvasni folyamatosan, most meg a híradó székből mosolygva dudogja a gyászhírt is (minthogy föl nem foghatja, amit olvas).
Akkor ezek szerint a némaértő olvasási szintje?

És a kiskönyvét dedéről néger írta?

huhujje 2009.01.09. 11:06:31

És a modoros HÖKösök Fábryt hívják vendégelőadónak a az egyetemi napokra. Illetve szívesen költik át angolra, németre és spanyolra a Hiphop Boys Hegyekbe fönn című számát, amit ordítva elénekelnek. Valamint nagyon szeretik kipróbálni az egyetemi napok főtámogatója által kiállított játékokat. De az egyik legtetszetősebb beszólás, amit józan paraszt haveromtól kaptam a következő volt:
"Te tudsz csocsózni? Ja, persze, hogy tudsz, egyetemista vagy."

Collurio 2009.01.09. 11:20:09

a gólyabálon az igazán modoros felsőbbéves megszavaztatja magát az alsóbb évesekkel bálkirálynak, majd ártatlan képpel vigyorog a szintén általa megszavaztatott hölgy mellett...

mostanában pedig, hála az egyik mobilszolgáltatónak, minden nővel lefényképezkedik, aki vagy szép, vagy később kihasználható

zsoffantyu 2009.01.09. 12:51:13

hajgan a Kandóra (villamosipar) jártam, ahonnan nyáron egy hónapig a KFKI-ban voltam szakmai gyakorlaton. volt egy _KOLLÉGA_, akit a többiek egyébként Recsegőnek becéztek és valóban fizikai rosszullét fogta el az embert (_EMBER FIÁT_), annyit beszélt. Máig nem értem, mit tudott azon nevetni, hogy "az RC-kapcsolásra nem mertem ráereszteni a vinyót, mert a spooler ledobta volna a portról az impedanciát" stb.

[ha valaki ezt most kijavítja, és ténylegesen értelmes szakmai szöveggé konvertálja, na az a modoros, de a szemem elé ne kerüljön, mert akkor aztán mi lesz!]

zsoffantyu 2009.01.09. 12:52:59

@huhujje: egyszer projekt-tréninget tartottam kollégámmal HÖK-ösöknek, akik arra hivatkoztak, mikor azt tudakoltuk őket, ugyan miért csalnak végig a két nap során a feladatok megoldásakor, hogy ők POLITIKUSOK és TUDJÁK, HOGY KELL CSINÁLNI. [lehet, hogy ez a bejegyzés nem való ide? akkor bocsánat]

Ted Striker 2009.01.09. 13:55:48

@szeme közé, laposan!: Jaja volt-van közlekes és amint a nickből látod nem a modoros vasutas szakirányról :-)

"azta" 2009.01.09. 14:39:16

@magyar-magyar szótár: ez nem a frusztrált vagyok ments ki innen - gennyedző blog, hélo!

gimme 2009.01.09. 14:40:49

@ssüni: Balikóla: Ballantines + cola
elősször én is néztem"oooaaauu csak 400 a balikólai!" h mi a picsa? aztán elmagyarázták modorosék. mert nem whisky-t isznak hanem Ballantines-t."Mert ez milyen már"

Ja és a modoros-menő GTK-s nem bulizik hanem "partyzik", a nagyonmenő műszakis meg a közgázra jár át bulizni...
és ha már kommersz a vodka-narancs, akkor vodka+meggylét kell inni.mert ez szintén:"ez milyen má!!r"

gimme 2009.01.09. 14:43:55

és megvan a legmodorosabb kollégiumi bulikedvenc fellépő: gólyabálra, karinapokra ("te nem jössz a VN-reee?!") stb.re- Dévényi Tibibácsi....

ratzinger 2009.01.09. 15:35:07

a modoros egyetemista prototípusa: az építészhallgató.

A2-es mappa, henger, rajztáblán párhuzamvonalzó, skiccpausz, látványosan kialvatlannak lenni.

Egyszerre mérnök és művész, iparosok/képzősök bénák, de ugyanakkor az építősök/gépészek/ ybl-ösök is. Perverz rettegés a sziltantól, na meg az épszerktől. Komplexezni viszont már nagyon menő.

ssüni 2009.01.09. 16:17:20

@ratzinger: te gyanúsan jól ismered ezeket az építész dolgokat. Csak nem? :)

ratzinger 2009.01.09. 17:55:55

@ssüni:
belekóstoltam, mitagadás. Volt ott nagy LOL meg ROTFL, az biztos.

Miss Marple 2009.01.09. 22:14:16

@magyar-magyar szótár: Frank professzort ne bántsad, te dupla magyar, mer megtalállak ám. Tényleg kissé modoros, de imádnivalóan régivágású úriember. És okos is, az ám.

Bolee 2009.01.11. 19:03:11

Felfigyeltetek Ifj. Farkas Gyula tudat alatti elköszönési figyelmességére miszerint: "Jó szelet!"

Nyilvánvaló (ugye), hogy a mostani szélmentes, szennyezett levegőre szeretné felhívni a figyelmünket, amit az említett jókívánság megoldana. Ennyire direkt módon mégsem terelheti el a szót, mint ahogy elnézést, de én megtettem.

subductisupercilicarptrix 2009.01.13. 11:17:46

szerintem a modoros egyetemista bemegy a könyvtárba 9re, hogy tanuljon egész nap, de csak beül a gépterembe és még mindig nem állt onnan fel. (=én)

betanított magfizikus 2009.01.16. 02:15:45

nem azért [a húsz fillérért, ha már modoros blog...] de szerintem a legfeljebb a felsőoktatás modorosságáról lehetne szólni, mert ezeket a fogalmakat, mint szeminárium, kollokvium stb. veszitek "górcső alá".
azért, mert jóformán csak így használják őket, nem arról van szó, hogy az egyetemisták erőltetetten arcoskodnának vele, egyszerűen ezeket alkalmazza mindenki, a tanároktól a to-n át a felsőbb évesekig, amikor odakerülsz, elsajátítod. mint a középiskolában a doga (egyeseknek tz, bár ezt én sose mondtam ki). szerintem ez a felsőoktatás rétegnyelve, lehet modoros, de nem az egyetemisták hibájából, inkább így próbálnak utalni arra, hogy valaha rang volt egyetemre járni, és a puccos kifejezések megmaradtak belőle...

amennyire én ezeket használom:
# zéhá (zárthelyi dolgozat) -senki nem hívja simán dolgozatnak, így, zh-ként terjed el, kb. minden szakon és karon
# beadandó - ezt is általában így hívják, amúgy nem tudom, mi modoros rajta. házi dolgozat legfeljebb gimiben. de sok órán még van házi feladat is!
# szeminárium - nem simán óra, mondjuk, hogy gyakorlat, vagy -bölcsész-jellegű helyeken- kis létszámú óra, van némi különbség a jelentésben
# kollokvium, kollokvál - na ezt csak a to, az etr, meg a tanárok nevezik így, hallgatók (ez is modoros?) nem nagyon
# index - ellenőrző rofl, ennek sincs más neve, ha már itt tartunk, a leckekönyv szó, körülményessége miatt, simán modorosabb.

viszont a hök, aiesec, Fábry Sándor meghívása egyetemi napokra, latin estek, "partyk" megtartása, közös sangriázás, neadjisten halloween party, egyetemi bulik a living roomban vagy valami hasonló szar sznob helyen, az etr/neptun állandó ócsárlása az iwiw és hasonlók üzenőfalain, gólyatábor gt-nek hívása, na ezek tényleg az egyetemisták modorosságai. főként a höktől erednek amúgy.
mert hökösnek lenni ősi román szokás, ezeket minden normális ember messzire kerüli, ennek ellenére (vagy ezzel együtt) hatalmas egóval rendelkeznek, sokat lopnak, jól élnek belőle, és még a közösség oszlopának is tartják magukat, talán el is hiszik, hogy amit csinálnak, az jó és hasznos... blöee...

betanított magfizikus 2009.01.16. 02:17:23

+1 a bekerült az elején... hiába, tanulok látástól mikulásig (höhö) elvégre szigorlat lesz ;). komolyan, perverz, de jó érzés direkt így fogalmazni...

betanított magfizikus 2009.01.16. 02:20:04

na jó, hagyjuk, teljes csőd az első mondatom. akkor újra: szerintem legfeljebb a felsőoktatás modorosságáról lehetne szólni, ha ezeket a fogalmakat... veszitek "górcső alá." basszus, késő van.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.01.16. 08:13:34

Kedves Kommentelők!

Vajon az modorosság-e, hogy némelyik évfolyamtársam csak azért jár be az előadásra, hogy majdnem teljesen pucér nőciket nézegessen a laptopján?

Jó szelet!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.16. 11:45:58

@ifj. Farkas Gyula: Kedves Gyulánk! Modoros, de még mennyire. Idáig érezzük a fülledt erotikát, szinte vibrál a levegő. Már megbocsáss, hogy a kommentelők nevében nyilatkozom :-)

subductisupercilicarptrix 2009.01.17. 20:19:58

a modoros egyetemista (vagy inkább az öltönyös joghallgató???) kiegészítői:

egyetemter-online.hu/main_webshop.php

gimme 2009.01.17. 23:00:37

az egyetem logojával, nevével díszített ruhában járni nemcsak hogy modoros, de "ultra gáz" is...

(bár szerintem a levis polofeliratra hasonlitó műegyetemes jól néz ki, "koliban" és "gt" ben lehányni ok, de utcán hordani...)

modoros egyetemista msn-ezik(lány) v játszik (fiu) a laptopján előadás alatt.

tényleg azt tudja valaki hogy magyarországon miért laptop és nem notebook-nak hívják mint "a lajtán túl"?

Pernilla 2009.01.21. 20:53:00

fura hogy senki nem említette, hogy a modoros (mű)egyetemista természetesen alkoholista...:)

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.01.22. 21:51:08

Kedves Kommentelő Pernilla!

Sajnos osztanom kell véleményed. Szobatásam, Sz. Péter pl. egy héten átlag háromszor teszi tiszteletét törzskricsmijében (1113 Bp., Villányi út 54.) hasonszőrű haverjaival. Csoda-e, hogy a pót-pózéhák és IV-k rendszeres látogatója?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

RobDN 2009.05.14. 16:00:52

A kollokvium nem modoros. Nálunk a kollokvium olyan vizsgát jelentett, ami csak egy szemeszter anyagából történik. A két szemeszteres tantárgyak vizsgája már szigorlat volt. Ennyi.

Mez 2009.11.13. 15:08:12

Mikro és makroökonómia: mikmak.

Zorita 2010.08.24. 11:26:27

ez mennyire aranyos poszt már