Nagyvécézés a munka frontján

2008/12/10. - írta: Modor Tibi

Tibi minden hétköznap mintát gyűjt, méghozzá a legjobbakat, munkahely lévén. Miután kellőképpen kielemezte a modoros kolega szavajárását, bölcsességeit, megjelenését, még akkor is villámcsapásként hasít bele egy-egy újabb felismerés.

A modoros munkatárs megrögzött munkahelyi székelő, hobbiszerűen nagyvécézik, amikor csak teheti. Tibi néha bátortalanul slisszol be a piszoárok közé, mert messziről látja a kabinon a piros jelzést. Nagy levegővel még valahogy kibírja a kisdolgozást (eközben zajos ürítés, nyögés, sóhajtozás a paraván mögött), majd szinte menekül a csaphoz, remélve, hogy nem kell szemtől szemben látnia az elkövetőt.

De emberünk már öblít, zár fordul, és vidáman fütyörészve mossa Tibi mellett a kezét. Szégyenérzet, tapintat egy szikrányi se vehető észre rajta.

-Mi a stájsz, Tibikém?

-Nem sok, partizánként harcolok a munka frontján. Nálad?

-Ne is kérdezd, tegnap Mischinger Jóskáékkal beültünk a Gladiátor kávézóba pár Hunyadi keserűre, utána éjjel 1 magasságában meg még benyomtunk 1-1 tejfölös-fokhagymás-kecsöpös gyorsot az Özdemirnél, reggel óta megállás nélkül látogatom a klotyót. A kávé is rásegít egy csöppet.

-Köszönöm a beszámolót, drága kartács. Jobbulást!

A klotyós munkatársak másik kedvenc időtöltése az emberportya. Cigiszünetben, a kávéautomata előtt mindig megállítja Tibit és más szerencsétleneket egy pár szóra, hogy aztán alig lehet őket lerázni. 

Az igazi ínyenc embervadász viszont a hivatalos munkaidő letelte után cserkészi be a zsákmányt - szükségből túlórázó, határidőtől stresszelt csinovnyikokat tart fel ékes szóval. Amikor 10-15 perc után kényelmesen leül a másik asztalára, már sejtjük: a trécselés feltehetőleg elhúzódik.

Tibi ilyenkor mindig felteszi magának a kérdést, hogy vajon mi viszi ezeket a kalandorokat arra, hogy látástól mikulásig bent lófráljanak a munkahelyükön, szemlátomást tényleges munkavégzés nélkül.

Nagy szükség volna Nyelvész Jóska cimborám elhárítási tanácsaira...

Címkék: munkahely
17 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.12.11. 08:22:06

Muprhy törvénykönyvében van egy praktikus jótanács: soha ne menj végig úgy egy munkahelyi folyosón, hogy nincs a kezedben egy papír!

Közvetlen előnye, hogy nem szólítanak meg sem főnökök, sem egyéb unatkozó kollégák, a legmerészebbje egy "mikor beszélhetünk?" kérdésig jut, amire bátran lehet válaszolni kellemesen távoli időponttal, esetleg direkt olyannal, amiről tudjuk, hogy a kérdezőnek nem jó, ekkor marad a további egyeztetés, és esélyes a dolog elsikkadása.

Közvetett előnye, hogy a többiek (incl. főnökök) szemében szorgos hangyának tűnsz, aki egész nap csak lohol fel és alá, fontos dolgokat intézvén.

Érdemes egy kis színészkedést is belevinni, pl. összevont szemöldök, diszkrét sóhajtozás, gyakorlottabbak eljátszhanak kisebb jeleneteket, mint pl. ajtóban "bent felejtettem valamit - de nem - de igen - de nem" típusút, vagy kolléga bevonásával: "nem láttad a... na, mindegy, rohanok, hagyd, megoldom, nem fontos, rohanok" szituációt, amik mind a serény dolgozó benyomást erősítik.

Papírt legkönnyebben a nyomtatóból szerezhetünk. Körülötte általában hever 1-2 oldalnyi ottfelejtett lap, de
bármilyen megteszi, ha csak üres van kéznél, többet vigyünk magunkkal ("biztos belül van írás" illúziója végett) vagy hajtsuk össze, netán tanuljuk meg, hogyan kell teszt oldalt nyomtatni a nyomtatóval (ezt is hajtsuk össze, hogy ne látszódjék, mi is az).

Miss Marple 2008.12.11. 11:13:51

Ez egy "oktatási intézmény kebelén belül" (azaz iskolában) úgy zajlik, hogy az ember éppen készülne a következő órára vagy dolgozatot javítana, hogy ne otthon kelljen, de a másik "tanerő" mellételepszik a műanyagopoharas "szürcsikávéval" és néhány fal kérdéssel megzavarja, majd elkezdi mondani a magáét, miközben tudomást sem hajlandó venni a szemrehányó pillantásokról. Időnként még közbeveti, hog "Jaj, ne akarjál már sztahanovista lenni!" . (Ismerik még ezt a szót bárhol is?) Ha pedig szakmai kérdésekre terelődne a szó, feltétlenül "gyerekanyagként" vagy "tanulókként" emlegeti a gyerekeket, akik az órán "fecsegnek", a folyosón pedig feltétlenül "csellengenek". Ezek a szavak a szocialista időszak ("az elmúlt ötven év/az átkos") legkedvesebb kifejezései, de hát ez egy ilyen szakma. Amennyiben a "kolega" fiatal, akkor feltétlenül a South Park szókincsét veszi alapul a szellemesnek szánt megjegyzésekhez. ("Kis pöcs" vagy "kisköcsög"? - Én sajnos nem nézek SP-ot.)

Miss Marple 2008.12.11. 11:14:58

hog helyett nyilván hogy

lárvalányhaj 2008.12.11. 11:43:45

Miss Marple:

a modoros pedagógus külön kategória. mintha kötelező lenne egy ilyen nagyonmosolygós-nagyonpozitív-nagyonelfogadóvagyok-nagyonszeretemagyerekeket jellegű, cukormázzal és apró pillangókkal leöntött hagymázas _modort_ felvenni ahhoz, hogy az embert engedjék gyerekeket tanítani.

persze, gondolom, ez csak az álca, a tanáriban viszont gyerekanyag meg tanulók, továbbá kispöcsök vannak.

mondjuk őszintén szólva nekem az élőben is simán beszóló/káromkodó osztályfőnököm sokkal hitelesebb ember volt, mint ezek a jajdepozitív _tanerők_. úgyse hiszem el senkinek, hogy a nap 24 órájában pozitív és kedves tud maradni.

sertra linne 2008.12.11. 11:48:51

Követelünk egy modoros tanaras (!!) posztot! :)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.11. 15:57:43

sertra linne 2008.12.11. 11:48:51

Már ott figyel a vázlatok között egy hónapja... :D Karácsonyra meglesz, ígérjük!

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.12.11. 16:57:28

én modoros autistás posztot szeretnék :)

Jeriko One 2008.12.11. 17:18:25

Miss Marple: a "néhány fal kérdéssel megzavarja, majd elkezdi mondani a magáét" jelenséget a alibizésnek hívják:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.12.11. 23:28:08

én úgy védem ki a kommunikálni vágyó kevésbé sztahanovista munkatársakat, hogy dolgozás közben be van dugva az mp3-lejátszóm a fülembe. persze koncentrációt igénylő munkakor nem zenét hallgatok, hanem koncentrációsegítő agyhullámos izéket.

Miss Marple 2008.12.12. 00:13:52

semota, nálam volt már csöndkazetta is (még a klasszikus walkmanos időkben).

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.12.12. 03:29:48

csöndkazetta? azmegmilyen? (én még nem találkoztam olyannal...)

Miss Marple 2008.12.12. 11:52:51

Hát az egy üres kazetta. A walkman pörög, a fülhallgató a fülemben, más azt hiszi, zenét hallgatok, pedig csak csöndet. Mizantróp segédeszköz. Modoroskolegaelhárításra is jó.

sünibaba · http://dosszie.blog.hu 2008.12.14. 09:31:05

A modoroskolega legvisszataszítóbb alfaja, aki, miután negyed órán át sorolta a maga gondja-baját, és tartott fel a határidős munkámban, felpattan, és benyögi, hogy ne haragudjak, de most mennie kell, mert rengeteg dolga van. És esetleg megfenyeget, hogy majd legközelebb beszélgetünk.
Szolgálati fegyvert minden munkahelyre!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.14. 14:32:43

dosszie · dosszie.blog.hu 2008.12.14. 09:31:05

A szerkesztőség mélyen egyetért. :D

loláb 2008.12.22. 10:22:42

"...hanem koncentrációsegítő agyhullámos izéket..."

Ez nem modoros? De.

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.12.22. 17:13:56

eléggé modoros, tudom, de legalább használ :) nemmellesleg, anélkül szűri ki a külső zajokat (beszélgetést stb.), hogy elterelné a figyelmemet.

zsoffantyu 2008.12.25. 00:33:59

@lárvalányhaj:
- úgy bevágom az egyest, hogy a szára kilóg a naplóból - mondja és benyálazza a grafitceruzát
- a túrórudi parpírra azt kérdezni, "kié ez a túrórudolf?"
- "kaszinóztok ott hátul", "ha igen, kiváglak a csukott ajtón keresztül"
- "naaaa, vééégre, jó reggelt! csakhogy! használat előtt felrázandó! hát jónapot: milyen előjel van a nevezőben???"
- "szükséges és elégséges"
- példa helyett "példucit" használ, minősített esete "dogát"
- röpdolgozat helyett "röppentyűt" mond
- tanárként használja a diákszlenget, mutatandó, hogy ő is fiatal és diák