Tibi minden hétköznap mintát gyűjt, méghozzá a legjobbakat, munkahely lévén. Miután kellőképpen kielemezte a modoros kolega szavajárását, bölcsességeit, megjelenését, még akkor is villámcsapásként hasít bele egy-egy újabb felismerés.

A modoros munkatárs megrögzött munkahelyi székelő, hobbiszerűen nagyvécézik, amikor csak teheti. Tibi néha bátortalanul slisszol be a piszoárok közé, mert messziről látja a kabinon a piros jelzést. Nagy levegővel még valahogy kibírja a kisdolgozást (eközben zajos ürítés, nyögés, sóhajtozás a paraván mögött), majd szinte menekül a csaphoz, remélve, hogy nem kell szemtől szemben látnia az elkövetőt.

De emberünk már öblít, zár fordul, és vidáman fütyörészve mossa Tibi mellett a kezét. Szégyenérzet, tapintat egy szikrányi se vehető észre rajta.

-Mi a stájsz, Tibikém?

-Nem sok, partizánként harcolok a munka frontján. Nálad?

-Ne is kérdezd, tegnap Mischinger Jóskáékkal beültünk a Gladiátor kávézóba pár Hunyadi keserűre, utána éjjel 1 magasságában meg még benyomtunk 1-1 tejfölös-fokhagymás-kecsöpös gyorsot az Özdemirnél, reggel óta megállás nélkül látogatom a klotyót. A kávé is rásegít egy csöppet.

-Köszönöm a beszámolót, drága kartács. Jobbulást!

A klotyós munkatársak másik kedvenc időtöltése az emberportya. Cigiszünetben, a kávéautomata előtt mindig megállítja Tibit és más szerencsétleneket egy pár jó szóra, hogy aztán alig lehet őket lerázni. 

Az igazi ínyenc embervadász viszont a hivatalos munkaidő letelte után cserkészi be a zsákmányt - szükségből túlórázó, határidőtől stresszelt csinovnyikokat tart fel ékes szóval. Amikor 10-15 perc után kényelmesen leül a másik asztalára, már sejtjük: a trécselés feltehetőleg elhúzódik.

Tibi ilyenkor mindig felteszi magának a kérdést, hogy vajon mi viszi ezeket a kalandorokat arra, hogy látástól mikulásig bent lófráljanak a munkahelyükön, szemlátomást tényleges munkavégzés nélkül.

Nagy szükség volna Nyelvész Jóska cimborám elhárítási tanácsaira...