Uszodákat a stadionokba, kórházakat az uszodákba!

2017/07/15. - írta: Modor Tibi

Na, kedves feleym, már megint összehoztátok Modor Tibi posztját. Nem mondom, szép teljesítmény egy öregembert írásra késztetni, de betudom annak, hogy már hiányoztak bravúros fogalmazásaim. Természetesen előrebocsátom arra az esetre, ha esetleg politikussá válnék (és/vagy végre bukik az Orbán), hogy mindez csak irónia volt, és azok a seggmutogatós-buzulós képek 1998-ból nem engem ábrázolnak, a humor és az újságírás pedig ellenzéki műfajok (amennyiben ott az SZDSZ és holdudvara található) - szóval perelni-zsarolni nem fogtok tudni.

Foglaljuk hát össze röviden a hazai ellenzék általános hitvallását:

=(0rbán)*-1

Ami rossz az országnak, jó az ellenzéknek

Ezt persze magabiztosan kijelenthetnénk általánosságban is, de mégse tesszük, mert a nemzetieskedőbb (a fideszes, akik tudjuk jól, hogy most már valójában az igazi szélkakas hazaárulók) oldal egyszerűen sose volt annyira kisstílű és alattomos, mint ezek - a magukat progresszívnek és demokratának nevezők.

Szögezzük le: egy nemzetet (főleg a miénket) nem érheti nagyobb tragédia, minthogy megrendezzen bármit is - főleg egy nagyobb érdeklődésre számot tartó világbajnokságot. Ilyenkor az egyetlen helyes cselekedet a visszalépés, és a pénz szétosztása a rászorulók között.

Bár ha igazán önkritikát szeretnék gyakorolni, azért van ebben is igazság. Ott voltam a 301-es parcellában fújni a gyűlölet sípjait, amikor az MSZP békülni és szembenézni próbált; ott voltam 2006-ban is Fradi-sállal az arcomon követ dobálni (ja nem, azok már szemtelenül pimaszul fiatal punk e-újságírók, mint kiderült) és a várost lángba borítani; bizony elkeseredetten bőgtem, amikor Gyurcsány vízilabdaválogatottja Pekingben csak behúzta a végén az aranyat (mindig a legvégén bukik a magyar, aki született vesztes - a vagány, tökös, bulizni tudó harcos balkániak ellen sose megy). Örömünnep volt, amikor buktuk az EB-pályázatunkat Kálmán bával; hiszen senki nem akarta a jobbosok közül, hogy az MSZP nevében bármilyen pénzszórásban vehessünk részt - ettől még persze együtt dobban a mi szívünk is, ha meghalljuk a Himnuszt, de ilyen esetekben sajnos elsősorban be kell áldoznunk a rövid távú örömöket. És persze nem tudtunk szívvel szurkolni a focistáknak se: máltai vereségük idején színes lufikat eregettünk itt az Istenhegyi úton. Szóval megértelek benneteket, kedves ellenzéki barátaim. Hiszen annak a sok-sok pénznek is bőven lett volna jobb helye.

Ja, nem!

Mondhatnánk azt is, hogy ilyen aljas, kisstílű belső ellenséget még nem termelt ki ez az ország, de ez se lenne igaz. Elég csak elolvasni Németh Pétertől A 130 éves Népszava c. összeállítást, és ugyanazt látjuk újra és újra - ahogy a John Malkovich-menetben időről időre újabb bárkatestbe költöznek, vagy mint amikor Fülöp atya ráhúzza a folyton új alakban megjelenő Gonosz fejére a szenteltvizes vödröt. Féltve aggódni a magyar Ugaron, keseregni, elárulni, megfúrni. Abigél, hazátlan bitang, Kőnig tanár úr, fehérek között európait, genetikailag alattvaló. És joggal mondják mindezt, hiszen ők maguk is még Ond vezérrel jöttek be, azóta max. kunok, cipszerek, braunhaxlerek, poncihterek, poták vagy nemes székely tótok lehetnek - tehát ők aggódnak a leginkább - mindenkinek a sajátja fáj! És aki azt hinné, hogy a széthúzás jellegzetes magyar tulajdonság, az nézzen csak körül szegény németeknél - ott még durvábbak az ellentétek.

Egyre inkább elhiszem azt a rosszindulatú feltételezést, hogy az elmúlt évszázadok gyalázatos népirtásai (már amennyiben tényleg abban a formában történtek meg, ahogy a kollektív emlékezet tartja) valójában egyik gonosztevő diktátornak sem álltak szándékában eredetileg. De szegény áldozat addig basztatta őket, hogy a végén azt mondta: jól van akkor, ha ennyire akarjátok, akkor ám legyen - mosom kezeimet. Félreértették egymást, meg hát mindig a vallások tehetnek mindenről. Mint amikor Jézus addig provokálta Júdást, amíg az nagy sértődötten tényleg elment elárulni, de amúgy nem szerette volna. Tiszta Újszövetség!

De nem, ilyen rossz még sose volt, hidd el nekem, én ezekkel dolgozom. Már nincs is korrupció, hiszen maga a rendszer a megvalósult korrupció. Két bónuszkérdés erre: -Melyik pártra kéne szavazni? -Melyik kormány volt jobb, mint ez? (Bármelyik! -hangzik a bátortalan válasz ilyenkor)

Ha szar a foci, legyen jobb. Tessék Hollandiáról meg a spanyolokról, belgákról példát venni: akadémiák, vérprofizmus, rengeteg pénz! Jó, de hát mégse úgy gondoltuk, hanem másképp kellett volna (mi ahhoz is jobban értünk); de leginkább sehogy, hiszen nem vagyunk azon a szinten. Szégyen, hogy Bukarest már UEFA-kupa-döntőt vagy mit rendezhetett, de nekünk nincs erre alkalmas stadionunk, és a U2 is lemondta a budapesti koncertet megfelelő helyszín híján. Milyen jó lenne, ha lenne nekünk is végre egy normális nemzeti stadionunk! Hohó, vissza az egész, mégse legyen! 

Miért külföldi cég építi már megint? Ha magyar, akkor az lopás, mutyi, haverok, Pénztáros Lőrinc, Rezsiszilárd.

19453086_10155512606136800_6592078604389148613_o.png

Foglaljuk össze: addig ne költsünk semmire, de semmire egyáltalán, amíg csak egy beteg ember és csak egy éhes kisgyermek található ebben az országban! Ahogy ezek elfogytak, akkor el lehet kezdeni minden mást. Ja, és persze az oktatásügyet, amit mi sokkal jobban csinálnánk - bárcsak egyszer szocialista vagy liberális kezekbe kerülhetne az oktatási és az egészségügyi tárca!

Egy Álom-Magyarország a következőképpen nézne ki: tarka, egyre inkább kávészínű populáció tökéletes egyetértésben; jobbosok nincsenek (hiszen jómagunkat nem vitték volna az EU-ba magukkal eleve ugye) - ha mégis, akkor azok is azok a valódi keresztyének, akik Pride-ra járnak + Mellár + Chikán + Hadházy + Ángyán (őket nagyon tisztelem, igazi, európai értelemben vett konzervatív jobbosok ők) -, tökéletes közlekedési összeköttetések önjáró autókkal, alapjövedelem, a robotok dolgoznak; progresszíven adóznak a gazdagok, akik mindig mások, mint mi; gyermekeink (akiket a betelepülő újmagyarok nemzenek számunkra, hiszen azonos neműként élünk együtt szabad szerelemben) boldog CEU-AKG-Waldorf-iskolákban kreatívkodnak, és sose tanulják meg, mit jelent a csókolom, az osztályzat, ünneplő meg a felelés (ők termelik majd ki a nyugdíjunkat, az alapjövedelemből meg a robotok); és ahol végre mindenkire jut rengeteg orvos, ápoló, CT és KÓRHÁZ. Ahol valójában mindenki boldogan lehet BETEG, fekhet és gyógyulhat mindenhol nyugodtan, mert van rá személyzet meg gépek. Ahol nincsenek vallási ellentétek, hiszen nincs vallásnak nevezett agymosás (nyugodtan vihetjük a gyerekeket felvonulni, tüntetni) - kivéve persze a muzulmán közösségeket, mert nekik köszönhetjük a kávét és a számokat is, tehát ez a minimum, hogy pár milliárdnyian beköltözhessenek ide. És mindannyian Atilla unokái vagyunk!

És a legfontosabb: te magad sose vagy felelős semmiért, hibás meg még úgy se. Ja, és gyönyörű vagy. Úgy, ahogy vagy.

De nem lehet. Nem, mert Orbán nem engedi. Vagy ha mégis épít kórházat, az mégse lesz jó, meglássátok. Lopni fog ugyanis. Már maga a területszerzés is egy gigantikus lopás, amiből szegény Jobbik meg a többi kimaradt. Egyelőre! De remélhetőleg hamarosan tényleg elvehetik a gazdagoktól, és visszaadhatják a szegényeknek egy technikai koalíció keretében. 

Mert óriási ellenszél van mindenhol. Főleg a médiában. Én is kijelenthetem: ránézek a facebookos hírfolyamomra, és ömlik rám a sok pitiáner ajvékolás olyanoktól, akiket hiába rejtek minden évben, csak újra előbújnak a kő alól, mint valami izgő-mozgó kis lisztkukac. Jótanács ide: egy negatív poszt = egy kicsit megint bukik aznap az Orbán. Ha jó gyakran csináljátok, akkor jövőre már választani se kell! Sőt, ha szemetet látsz az utcán, azt is fotózd le és posztold ki jól, mert azzal máris kicsit zöldebb, tisztább lett a város. Osztva és lájk! Szerencsét hoz, mint a kosárnyi tízezres! Szóval biztos ellenszél van, ha valaki folyton azt nézi, ami nem tetszik neki - bevallom, én is még mindig remegő kézzel nyomom a backspace-t, amikor megszokásból az Indexet gépelem be -, de a leszokás minden fájdalmassága ellenére lehetséges. 

Ezt már nem ússza meg. Akkora a felháborodás mindenhol, hogy jövőre már akárkire le fognak szavazni, csak ezek menjenek. De nem, mert a nép az buta, és a Fidesz mesterien aljas módon uszít, kreál párhuzamos finkelsteini valóságot és álhíreket.

Pedig... pedig az okosak azok valójában mi vagyunk. Mi, a demokrata ellenzék. Az értelmiség. És ezért nem választanak meg minket, mert uszítják a népet, mint 2002-ben. Mármint ők. Csak sajnos a Fidesz mindent megtorpedózott ellenzékből, kivéve a 100 napos programot, mert azt megszavazta, és azzal tönkretette az országot, majd bevezette a svájcifrank-hitelt is. De mi már voltunk külföldön, mi már otthonosan mozgunk az EU-ban, hatalmas nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk: voltunk Londonban biciklisfutárok, voltunk erasmusosok, dolgoztunk nyugat-európai kávézóban, nyelveket is beszélünk, hiszünk az önjáró autókban, ráadásul egyetemet is végeztünk - pont abban az időszakban ráadásul, amikor még az oktatás pont jó volt itthon, tehát 2010 előtt - de ha mégis utána, akkor még pont nem lett annyira szar, mint most. És annyira aranyosak vagyunk, hogy mi most már tényleg nem fogunk lopni. Éppen ezért küldjetek légyszi egy kis pénzt mikroadományra, mert blogolni meg videót vágni drága mulatság! Főleg, ha az ember nem szeret mellette dolgozni. Remélem, már mindenkit meggyőztünk arról, hogy még az LMP-nél is jobbak leszünk, eskü. Ja, és a pénzedet szétosztjuk a szegények között, mert látom, hogy nyomaszt téged az egykulcsos adóval összeharácsolt vagyonod terhe. Mi segítünk ebben is. Bízz bennünk.

Szóval nincs jobb dolgunk, mint a megnyitót nézni, és azt fikázni. Meg az összes többit. A londoni szabadkőműves-baglyos jobb volt. Nem volt hang! Százmilliárdokba került! Szar lett a Moszkva sétány is, 2010 előtt jobb volt. Viakolor, térkő, lopás. Hatalmas pofáraesés lesz az egész, most szégyenlem, hogy magyar vagyok. Nem lett készen. Bárcsak ezt is megfúrhattuk volna, és az árát szétoszthattuk volna a valóban rászorulók között - és nehogy tenniük kellene érte valamit, mert az IMHO elitista és kizsákmányoló. És mivel 2017 van, ezért ez alap.

Jövőre tuti siker lesz ez a stratégia, hajrá - nehogy abbahagyjátok!

Na jól van, Tibi bácsi, köszönjük szépen. Látom, fáradtnak tetszik lenni már. Tessék szépen leülni, hozunk egy kávét. Írjanak most már a fiatalok végre, annyi fasza kis blogjuk van úgyis.

Ja, és egy kis mikroadományt...

8 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.07.15. 21:26:41

Már a képletnél megállapítottam, hogy ez igen jó anyag. :)

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2017.07.15. 22:28:23

Tibinnyó, neked is blogkönyvet kellene kiadnod, mint a Józsi haverodnak.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.07.17. 21:40:43

Nekem volt olyan kolégám egyépként, aki hasonlókat mondott nagyon komoly fejjel, és folyton hozzátette hangosan, hogy "EZEK! MÁR MEGINT EZEK!" Aztán csak csóválta a fejét, kicsit vihogott is hozzá hisztérikusan. Londonban is dolgozott. Tényleg pizzafutár volt meg valami szar ételkihordó. A metrón idehaza a bemondóból sugárzott angol szövegre is csak gúnyosan legyintett. Szerinte ugyanis ilyet nem mondana"KÉRLEKSZÉPEN EGY TŐZSGYÖKERES ANGOL KÉRLEKSZÉPEN"

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2017.08.17. 13:55:57

Volt már, amit valaha megcsinált a Párt?
süti beállítások módosítása