Hogyan dobjad fel unalmas vendégeskedéseidet?

2016/10/29. - írta: Modor Tibi

Vendégség, celofán, zöld, kála - ollóval megpödrött szalag - a ház urának pedig valami pia, gyerekeknek édesség. Kitárgyaltuk már ezt is jó párszor, nem nagyon szeretjük az ilyesmit átélni. De ha már muszáj, akkor élvezzük ki! Miért is ne? A dögunalmas kanapék, űrhajós ülőgarnitúrák, puffok, rökamiék, vitrinek, telefonkártya-, pénz- és borgyűjtemény-nézegetésen kívül csodás lehetőségek tárházát rejtegeti minden lakás: egy család élete, legintimebb titkai ott hevernek kéznyújtásnyira. Még csak le se kell értük hajolni!

/Ja, és ma pont nyolcéves a kis blogunk... csak úgy mondom./

Ha menni kell, menni kell. Ha pedig menni kell, akkor legalább fordítsuk ezt is - mint mindent - a saját hasznunkra! Sokan képzelt barátot fogadnak, mások berúgnak, beszívnak - mi inkább megfigyelünk.

És egy kicsit élvezkedünk.

A környék, a ház maga:

Vidék, előváros, Buda vagy Pest? Panel vagy magát polgárinak gondoló, düledező, konvektoros-bojleres szar? Iszonyat vagyonokat fizető, új építésű lakóparkos valami lehetetlen környéken (XIII. kerület, Magnólia, Fót, akármi), ahova fővárosiként azt hinnénk, hogy épeszű ember sose költözne - pláne méregdrágán? Saját építésű, kalákás, soha el nem készülő családi ház?

Mondd meg, hol laksz, és megmondom, ki vagy!

 

Előszoba:

Az első benyomás: közli-e már betoppanáskor a gyanútlan látogatóval, hogy ő most hova is érkezett? Van-e hivalkodó feszület falon? Netán mezüze? Lecserélték az ajtót valami fasza praktikeresre? Már a folyosón le kell venni a cipőt, vagy még a lakásban sem, ha nagyon bunkók? A vallásos értékrendet hogyan egyeztetjük össze az általunk valóban ismert gyenge/perverz emberrel? Eleve: nincs-e teledobálva a házilag barkácsolt rács mögé zárt kis privát folyosó minden tűzveszélyes limlommal: szánkó, bicikli, fikusz?

Ha de, ne is menj tovább.

5S-audit: valóban csak az van elől, ami éppen nagyon kell? Van szekrény, de nem használják, vagy nem erre használják, és több évtized szemete feszíti szét a korhadt ajtókat? Nyáron télikabátok, csizmák vannak szem előtt, széttaposott, csámpás cipők saras-szaros talppal, bütykös tágulással, sámfa nélkül? Asszonyka 4-5 táskája hever szerteszéjjel? Ilyenkor jó újra felidézni a művészies-igényes nő látszatszépségét: gondos smink, szép haj, illatos test és rendezett ruha - viszont az otthonában káosz, mocsok és por. Tetszetős külső, rothadó belső.

 

Nappali:

Madarat tolláról, házigazdát könyveiről. Természetesen eleve: könyvespolc, szekrénysor, bárszekrény. Na de a könyvek! A sok unalmas tucatszaron kívül (világencikliopédiák, értelmező kéziszótárak; soha nem olvasott, centire vásárolt világirodalmi kislexikonok - mert a könyv az kell, hogy néz ki egy lakás könyvek nélkül?) azért többet is elárul birtokosáról: Moldova, Esterházy, Szilvási, Berkes, Kádár, Dr. Kende, Spiró, Kornis - vagy esetleg Wass Albert, Baráth Tibor, Márai, Padányi Viktor, Nemere. Ínyenceknél Káma Szútra, Faludy, Verlaine. És persze a Harmadik birodalom felemelkedése és bukása, mert az a gyönyörű, markánsan definiált horogkereszt a könyvespolc kitüntetett helyén azért nagyon jól mutat a Mein Kampf mellett: gazdája a történelem (II. világháború, azaz a náczik) iránt érdeklődő, művelt férfi.

Tartanak-e Bibliát, zsoltároskönyvet a polcon; van-e a falon mindenféle héber rovásírással díszített szőttes, kerámia - vagy csak valami ízléstelen gobelin vagy Horvátországból szuvenírként hozott, ferdén fűrészelt, lakkozott fatörzsszeletrere erőltetett óramutatók, rajta az adott üdülőfalu nevével? Felesleges tárgyak száma? És nem, nem arról beszélünk, ami csak számunkra felesleges (pl. tévé), hanem úgy TÉNYLEG felesleges: digitális képkeret, gyertyatartó, csipke, váza. Rendes családoknál: legalább egy bekeretezett kép Orbán Viktor Miniszterelnök Úrról és/vagy Horthy Miklós Kormányzó Úrról.

A nappaliban esznek, vagy a konyhában? Netán van külön étkezőjük is? Értékelik a zenét és a műveltséget, tehát ott porosodik-e valami százéves pianínó a sarokban, amit még a gyereknek vettek, de az meg leszarta? Alkoholisták, tartanak-e dísznek és fogyasztásra mindenféle undorító töményeket? Van bárszekrény, bárpult, ülőgarnitúrába épített italtartó, borgyűjtemény, borospince - DOHÁNYZÓasztal hamutartóval? Ne, ilyen már biztos nincs.

 

Fürdőszoba + véce:

Elmélázva gyönyörködni a háziasszony vagy a lányaik száradó bugyikáiban. Ujjaink között morzsolgatni a kis leheletfinom tangákat, mint valami rózsafüzért... titkon odahajolni, megillatolni...  OTT már színét vesztette! Vajon mi marhatta ki, ilyen jó savas neki? Elképzelni, hogy milyen forró nyílásokat érinthetnek a tangácskák, milyen nedvek járják át naphosszat... Ínyencek esetleg a szennyesládából is nyugodtan csemegézhetnek, belekósolhatnak, dörgölőzhetnek bele... foltokat elemezgethetünk, és azok eredetét - szinte fennakadó szemekkel élvezkedhetünk.

azért van szárítógépünk, hogy az ilyesmi ne eshessen meg. mondjuk én korábban attól rettegtem, hogy megfújják a kertben száradó aussie bum alsóimat, amiket a magyarországi forgalmazó homoszexuális barátaimtól vettem.

vendégségben a fürdőszobaszekrényt érdemes nyitogatni, a háziasszonyról sokat elmond ha maxi tampont vagy éppen vattát használ _azokon a napokon_. Ráadásul ha nincs kéztörlő, a nagytürivel, amit random kiválasztasz, este valaki a pináját vagy a heréit törli szárazra, ezért is hívják türcsirulettnek, amikor ezt csinálod.

teljesen normális, én is elölhagyom, ha hozzám jönnek, és így kvittek vagyunk. ha egy ember kihagyja, akkor megszakad a lánc, és akkor meghal egy nagyon aranyos rágcsáló valahol skandináviában. direkt.

 /nosferato + nathanp/

 

És persze a véce. Megdöbbentő, de rengeteg család a mai napig nem tart vécékefét, vagy ha igen, akkor is megkövesedett, barna csíkos-köves a lefolyórész. Fúj! Az ilyen embereket kerüld el jó messze. És persze mindenki azt hazudja, hogy ő zuhanyzik kakilás után meg bidét tart, de azért általában a nedves törlőkendő hiánya igencsak középkorias anális higiéniára utal. Tipp: ezeket ne ültesd rá az arcodra lehetőleg. Hacsak nem vagy nagyon perverz és gourmand. Még jó, hogy a kukoricacsutkát nem tartják ott a közös térben a parasztok!

Ammóniaillat: a túl erős öblítés, és/vagy állva hugyozás meg takarítás hiányára utalhat. Meg ezek bármilyen permutációjára.

Izgalmasabb házigazdáknál a fürdőszobaszekrényből biztos előkerül 1-2 körtepumpa beöntéses játékokhoz, de csak úgy szimplán is érdemes körbenézni a kád/zuhanyzó környékén, hogy a kedves háziasszony mivel és hol szőrtelenít - ha szerencsénk van, a kád peremén pihenő kis színes borotvákról még kósza, girbegurba, sexy kis szőrszálakat is lelhetünk, amivel aztán tegyünk belátásunk szerint... ; - ) Metroszexuális férfiaknál férfitest-borotva, bodygroom, férfikozmetikumok, szakállolaj. Nagyon gagyi dezodorok keresgetése (Malizia, Limara).

Orális higiénia: milyen állapotúak a fogkefék, nagyon gagyi-e a fogkrém, van-e fogselyem, szájvíz. Biztos, hogy ezek után nyalogatnád a fogait, nyelvét? És ha nő?

Ja, és nőknél: teledobálja-e a mosdókagylót (!) a férgesen hulló hajával folyton!

Zuhanyfüggöny! Vajon már penészpöttyös az alja? Fürdenek vagy zuhanyoznak? Ha fürdenek, akkor egészen biztosan ők is belepisilnek a kádba hatalmas élvezettel, miközben fogat mosnak, borotválkoznak, olvasgatnak, telefonálnak, hogy aztán még kicsit ázzanak ebben az egészben egy órácskát, ugye? Mint bármelyikünk. A kád alján mit találunk? Van a vízkövön kívül cifrább nyom, pl. borosta, szőrszálak?

Van-e kéztörlő? Ha azt mondja a házigazda, hogy bármelyik, akkor aggódj egy kicsit. De szagolgatni itt is érdemes, sőt: jellegzetes foltokat is találhat a gyakorlott vendég - nem kell durvára gondolni: elég csak az apró szemölcsökbe beleakadó borotva nyomán kiserkenő vér vagy ilyesmi. Attól még simán használható a törülköző pár napig.

 

Hálószoba:

Ide állítólag nem illik benézni, de mi azért benézünk, meg mi lehet ott vajon? Mi persze tudjuk! Eleve: franciaágy, tehát valószínűleg ezen dugnak. Érdemes keresni a tükröket: milyen pózban, milyen irányból figyelhetik saját magukat szeretkezés közben. Hova vannak készítve előrelátóan a papírtörlők, zsebkendők - ha nagyon nem figyel senki, az éjjeliszekrényekbe is szabad belesni, vagy a lepedőt kicsit felhajtani, hogy látunk-e megsárgult foltokat az ágymatracon. Nos, oda már biztos ráélveztek mindketten (hárman) párszor! Játékok, bőrrucik, bilincsek, láncok, tripodos kamera, síkosítók, testápolók - de hát takarodjatok a hálószobámból, jó?

Milyen hülyeségeket tartanak még a hálószobában vajon? Mocskoséknál használt tányér, pohár, sörösüveg is előfordul, sőt: pizzásdoboz. Reménytelen pároknál tévé, videó, DVD-játszó a közös zabálások mellé. Messzetűnt az öröm, meghalt a szerelem.

 

Konyha:

A véce után talán ez mondja el a legtöbbet a háziasszonyról - bár szemét, kelet-európai dolog 2016-ban is azt feltételezni, hogy a nőknek a konyhában van a helyük - sokkal inkább gyártómérnökök, autószerelők, barkácsolók, fociszurkolók manapság a kishölgyemények. De azért van még 1-2 önkéntes száműzetésben főzőcskéző asszony is.

Fehérmérgek aránya (finomliszt, cukor); szar, kommersz fűszerek (vegeta, BBQ-keverék, oregano); darált, hónapok óta nyitva oxidálódó-savanyodó olcsó kávé (persze robusta, mi más).

Kukucskáljunk be a hüttőbe is: cukros kóla, margarin, parizer, zalai, egészségesnek gondolt gyümölcslevek, jónak hitt sörök (Gösser, Heineken, Carlsberg); lapkasajtok; mentes vizek; cukros joghurtok és tejes desszertek - majd néma sikollyal csukjuk vissza az ajtót.

Hűtőajtón legyen legalább egy "Itt az idő!"-feliratú fideszes mágnes.

 

Gyerekszoba:

megmentjük a gyermekeket az embertelen külvilágtól, és csak waldorfos fajátékokat szerzünk nekik, a műanyyag legótól, számítógéptől, transzformertől és a játékpisztolytól eltiltjuk őket, hogy garantáltan harmonikusan fejlődjenek? Vagy netán jónak hitt, ám csupa szubliminális sátánista üzenettel teletűzdelt Disney-holmit szereztünk be nekik? A kislány is inkább autókkal szeret játszani, mint a babákkal? Nyugodt, sikeres felnőtt lesz.

Tanulóasztal - vajon ült ott valaha? Laptop tanulásra - vajon néz-e rajta pornót, posztol-e sexy képeket az Instára? Kelly Family-poszter az ártatlan tinilány falán: vajon a 17 éves kislány kanos kis fiúlátogatója bámult-e rá vizenyős szemekkel szeretkezés közben?

Megannyi kérdés. Szippantsunk még utoljára mélyet a tinilány-illatból.

Majd mindezek után észrevétlenül, titokzatosan somolygó arccal visszahuppanunk vendéglátóink közé az ülőgarnitúrára... jólesett. 

27 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hentes pékné módra 2016.10.29. 16:47:51

A képek a falon!
Ízléstelen naplementés tájkép nyargaló lovakkal, hánykolódó hajó a tengeren, ladik a dunán/balatonon, dél afrikai utazásból hazacipelt narancssárga festmények fekete pálcikaemberekkel, fafaragott zsiráf (elérkeztünk a szobrokhoz), vitrinben porcelán szobrok amelyek létezése teljesen értelmezhetetlen, modern lakásokban valami akt (néha a háziasszonyról), gagyi lakásokban szintén keleti utazásból hazacipelt buddha, integetős macska, lávalámpa.
Növények! Háziasszony orchideát tart, de fogalmuk sincs hogy kell napoztatni, locsolni, megveszik/kapják és soha többet nem hoz virágot. Ocsmány átlátszó műanyag tartóban sorakoznak a párkányon a zöld levelek, a szélén még egy friss szerzemény ami alatt már természetesen ott fekszik a lehullott virág.
Fikusz, mert az nem rohad ki még náluk se.
Kerti tó totál lealgásodva? Felfújható medence, esetleg annak a nyoma a gyepen?
Neveletlen kotorék kutya aki aknamezőt csinál a kertből?

Tibi, ez egy nagyon hálás téma, jöhet a második felvonás :D

Taxomükke (UK) 2016.10.29. 21:03:35

Na ezért kell inkább jurtában lakni, Magyar testvéreim!

2016.10.30. 11:20:27

A tisztasági seggtörlő fogja mérni a végső csapást az alsóneműre, ugyanis értelmetlenné teszi annak hordását.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.10.30. 16:44:02

Dermesztő.
Aztán vannak a különböző lakásszagok. Van ami annyira penetránsan hormonális és lábszagú hogy kifordul a beled. Bérházban elmaradhatatlan a forralt tej + dinsztelt hagymaszag kombó, amitől legszívesebben sugárban okádnál.
Ha jószagú a háziasszony és kicsit milf érdemes mellé ülni, a bagózós, konyakozós Jutkától minél messzebb vagy a büdös Józsibácsitól, aki piriforttal vagy mi az ördöggel keni a képét borotválkozás után.
Ja és még valami, a kicsempézett pecó. Főleg családiházakra jellemző vidéken. Ki van csempézve a ház a bejárattól a padlásfeljáróig. Mindenhol. És miért? A kutya miatt.
Az nem számít, hogy hullaház/húsfeldolgozó hangulat van és jéggé fagysz és télen-nyáron minimum cipőben és vastag flísz melegítőben tolod, persze faszán beleizzadva.

P1sty 2016.11.01. 10:52:34

Óóó, a könyvek . . . Hónapos, ha nem éves porral belepett, soha ki nem nyitott kötetek ott, ahol legfeljbebb Vavyan Fable-t vagy csak színes magazinokat olvasnak. Persze eladni, pláne elajándékozni nem lehet, mert mi van, ha kell a gyereknek, az unokának, miközben már megírásakor elavult információkat tartalmazott.

És ha mégis kölcsön akarod kérni, akkor hosszas hümmögés, meg jajongás, meg az árának és fontosságának felemlegetése . . . miközben a könyvjelző még mindig az az 1 forintos sárga villamosjegy, amit 1987-ben beleraktak, amikor hazafele egyszer kinyitották a HÉV-en.

Mitya Ivanov 2016.11.01. 23:00:25

vajon van fém és nád (fűzfa?) kombinációjából készült újságtartójuk, amiben van egy poros lakáskultúra, szép házak, Nők Lapja és valami OTTO csomagküldő katalógus, még 1998-ból ottfelejtve?

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2016.11.02. 10:07:19

Majdnem olyan, mint az Osztálylétrán Amerikában, leszámítva a művész mórickás fixációját a szőrszálakkal meg a testnedvekkel. Schade.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2016.11.02. 14:45:06

Sracok, en csak annyit akarok mondani, hogy meg legalabb nyolc evet. Imadlak titeket, kevessel a kezdetek utan kattantam ratok. Azota sem faradtatok el, es bar a tema a modorostol elment a "tipikus" iranyba, teljesen jo volt a dontes, hiszen ebben sokkal tobb a lehetseges kontent.
Azert omlengek itt, mert lassan egy evtizede csak olvaslak titeket, es szerettem volna legalabb csak ennyit visszaadni nektek. Rohadt sokat rohogok az irasokon, az ősanyat a mai napig kuldozgetem minden frissen gyereket vallalt ismerosnek. Koszi.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.02. 19:51:09

@Mitya Ivanov: Atommeghajtás! Nem az a feketére festett vaspálcákból, nehézipari üzemben hegesztett nagyon béna modernkedő biszbasz, amelyben a szíjak sápadtzöld és sárga, esetleg ocsmány piros csíkokból fonódtak gondos háziasszonyok kezei alatt?

Mitya Ivanov 2016.11.02. 23:15:54

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: a feketére festett vaspálca váz stimmel (talán a kohászok GMK-ja készítette 1988-ban) , de képzelj el ezen egy fűzfa vagy gyékényelvélből körétekert tartórészt.
Értsd kohótermék és tök természetes anyag kombinációja. Észvesztően modern és pop-art vagy posztmodern, hallod...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.07. 08:49:02

@Mitya Ivanov: ezt másold be a gúgl képkeresőjébe: quelle catalog 1979 sommer

papierusz 2016.11.08. 12:04:07

robbantózsinórral befont unikumosüveg?

Ernoke 2016.11.11. 14:31:18

Tibor láthatóan ellenszenvet érez a lakott lakások iránt, amikben süppedtre ült, macskaszőrös lomizott kanapék vannak, és tele van mindenféle izgalmas bizbasszal minden.
Én viszont az álcalakásokat utálom nagyon, ahol a falak tökcsupaszok, egyébként min. 5évente festenek/cserélnek járólapot, bútorokat, mindent, és ha belépsz, konkrétan semmi nem utal arra, hogy ottan emberek élni szoktak, mert kb. egyetlen személyes tárgy sincs elöl sehol. Mintha egy áruházban akarnál lakni, a szag is diszkréten embertelen, nem utal semmire. Ilyen hátborzongató érzés fog el az ilyenekben mindig, hogy a lakók biztosan hardcore puritán protestánsok, és meg fognak ölni azért, mert szeretem a csipkés terítőket és a poros lámpaernyős réz lámpákat.

bontottcsirke 2016.11.21. 08:39:01

Kádár-kockában egész falas erdő-vízesés falposzter UV-től megsárgulva?

heki 2016.11.23. 10:36:10

Tibi ez az írás egy tarrbélás krasznahorkais hanekés mélységű embergyűlöletet keltett bennem, tehát nagyon pontos. De nagyon kíméletlen. Most ki is megyek, megnézem a fürdőszobámat a te virtuálisan kitépett szemeddel. :)

heki 2016.11.23. 10:40:36

@heki: megnéztem a fürdőszobámat, rossz élmény volt. Még egyszer mondom remek írás, szörnyen.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.25. 21:31:31

Vendégségben ha tényleg nagyon unalmas minden de egy kicsit spicces az ember érdemes elmenni a klozettra rejszolni egyet csak úgy sportból.

Celtic 2016.11.28. 20:34:42

Uh. Kemeny volt, neha felfordult a gyomrom. Tibi zseni, nincs vita, az utobbi idoben amennyire leult a blog, ez most szepen ujra a csucsra juttatta. Legalabbis nalam.

Trónkövetelő 2016.11.28. 21:51:40

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Szerintem, ha Tibinél jársz vendégségben, hamarabb megbocsátja, mint ha szarni mennél ki nála.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.29. 21:13:53

@Trónkövetelő: Idegenben elsőzni klotyón jó idegrendszert igényel. És nagy magabiztosságot. Amikor kijössz óhatatlan hogy egy kicsit ne lengjen körbe a friss bélsárillat.

bojlergyulabá (törölt) 2016.11.30. 10:40:42

Mindenféle elmútnyócévezés, és szentimentális ömlengést mellőzve, igyekszem hűséges olvasóként a legjobb dícséretet kipréselni magamból: a tangás résznél egy kicsit felállt. nem teljesen, csak amolyan _a strandon épp jól néz ki_ szinten. Mint amikor a TV-ben babaposikrém reklám megy. De nem vagyok a szavak embere így csak csókollak el soha nem múló szeretettel.

dangbird 2016.12.03. 18:23:08

És az állattartók?
Papagáj akkora ketrecben, amiben éppen meg tud fordulni?
Teleszart, kikaparatlan macskaalom? (A KONYHÁBAN?)
Kutya által ROMMÁ hugyozott ülőgarnitúra és szőnyegek?
Szőrösebb lesz a segged, mint maga az állat, amiről származik, ha leülsz a kanapéra?
Esetleg kutyaszar a sarokban? (Szobafestő szakmában konkrétan láttam ilyet!)
1-2-3-... hetestől több évesig terjedő ételpotyogványok a tűzhelyen? (Szintén megvolt.)
Mosatlantól púpos mosogató? Mosogató aljában újsághegy, esetleg kocsmányi üres üveg?
Macskás falióra? Aranyszín óriás karóra-falióra?
Meztelennős poszter a vécé vagy a hálószoba ajtaján?
Konyhaajtó HARMONIKA / függöny (szövet vagy olyan, mint az Orákulumnál)?
Nagypapától örökölt tölgy komód/ÁLLÓÓRA, egy térben a posztmodern jyskes ízléstelen szarral?
Hupiszínekre festett falak? Feketepenész az alsóbb régiókban? Esetleg az ülőgarnitúra mögött, ahol nem látható, de a SZAGÁT érzed, olyan vastagon áll?
Ízléstelen csillárok mindenütt - még a konyhában is?
Házioltár feszülettel, Jézus-képpel, rózsafüzérrel, tövisabroncsos porcelánszívvel, evangéliumi idézetekkel? (Plusz kereszt/feszület minden helyiség falán és minden ajtó felett - még a vécében is?)
Ócska 30 éves nyekergő bútorok mindenütt, félig leszakadt ajtókkal, de 2 méteres TV?
Tükörre/bejárati ajtóra firkálás filccel?
FEKETE csempe a vécében? (Komolyan, megvolt!)
Vörösborfolt a falon/szőnyegen/bútoron/ágyneműn - az alkoholizmus biztos jele?
Rajzfigurás matricák a csempén a vécében?
Sőt, ablaktalan, ventillátortalan, csak az előszoba/KONYHA irányába szellőzni tudó vécé?
Házilag gányolt "szobafestés" holdfelszín-szerű gletteléssel és megcsorgásokkal, üvegre ráhúzásokkal teli ablakok, ajtók?
Egyéb házilagos gányolások, csempézések, padlólapozások, szalagparkettázások, padlószőnyegezések?
Tapéta folytonossága néhol megszakad, és láthatóvá válik, hogy az ELŐZŐ tapétára lett ráragasztva?
BARNÁRA cigarettázott plafonok, félig teli cigisdobozok MINDEN felületen? Égésnyomok a konyhai PVC-padlón?
Olyan függönyök az ablakokon, amiket centire az ablak méretéhez vágtak, és 0 esésük van?

Tudnám még folytatni...

Trónkövetelő 2016.12.05. 18:50:43

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Ma láttam a boltban:
Adventi naptár kézműves sörökkel!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.12.05. 19:43:23

@Trónkövetelő: de az milyen már, hogy minden este benyomsz egy üveg sört. Van borkalendárium is. 24 üveg bor karácsony előtt papi. Kemény mi?

@dangbird: Mennyi ilyen van. Hány százalék élhet így? 70-80%

Párducpiskóta 2017.08.03. 18:32:12

@dangbird: Zseniális komment. Én még olvasnám tovább :)

Mitya Ivanov 2017.08.09. 15:07:48

@dangbird: a konyhába szellőző vécét ne is említsd.
Egy oreg nyugdíjas tanárnénihez jártam matekkorepetálásra, komcsi bányászváros bányásztelepén lévő lakásba. Ott volt ilyen konyhából nyíló wécé, aminek a másik ajtaja a fürdőszobába vezetett. Viszont a szellőzőrész ott fent a konyha felé nyílt.
A néni férje, 0 IQ -s nyugdíjas vájársegéd, a másik oldalról ment klotyóra úgy hogy a konyha felőli ajtó nem volt becsukva!!! Szart, fingott, krákogott tán még böfögött is. A felesége meg meg se hallotta, én meg röhögtem utána meg fuldokoltam a bűztől meg a cigifüsttől mert szarás közben rágyújtott
süti beállítások módosítása