Kedves kisstílű, nemzeti ünnepünket fütyüléssel romboló majom nemzettársam!

2016/10/24. - írta: Modor Tibi

Tibor vagyok, 38 éves, tisztes budai polgár. Fideszes, meggyőződéses.

Szögezzük le az elején, sokadjára: bár hívő, gyakorló keresztyén vagyok, és a gyűlölet minden megjelenési formáját elutasítom, téged tiszta szívemből gyűlöllek. Illetve nem is: leginkább megvetlek, és kicsit sajnálom, hogy létezel. De ezt majd a Jóistennel tisztázom, feléd nem tartozom semmiféle elszámolással, rendicsek?

Nem mondom: mindenkiben (?) még élénken élnek a 2002-es polidilis rinyálások, amikor a 301-es parcellában is a gyűlölet sípjai játszottak kánont (nemzeti ünnepen, temetőben füttyögni undorító cselekedet - ez viszont MÁS, nem lehet egyenlőségjelet tenni a két eset közé). Pedig mint tudjuk: 56 mindenkié, és ez az MSZP most már tényleg nem az az MSZP, és a Fidesz igazán a bolsevik. Gyurcsányt ezerszer jobban utálom Orbánnál, én mondtam neki elsőként, hogy mondjon le, de most muszáj összefogni, különben mind elvesztünk. Szóval a 2002-es sípolásról: természetesen ÉN nem voltam ott, és azok is a jobbikosok voltak, akiket szeretünk a hasonló kényelmetlen akciókra bevetni. De hát nekem nem az a dolgom, hogy bármit is relativizáljak: én Fidesz-drukker vagyok, nekem az az érdekem, hogy 2018-ban ismét győzedelmeskedjünk fölöttetek, pondrók. Szóval biztos az is szemétség volt, de ahogy most is hallottuk: a demokráciába tökéletesen belefér a sípolás, kereplés mint véleménynyilvánítás.

Egyet azért tisztázzunk: nemzeti ünnepen tényleg bunkóság zavarogni. Viszont itt ez más, itt aljas dolog lenne párhuzamot vonni: nem hagyhatjuk, hogy Orbán és bandája - a kokárda után - ezt az ünnepet is kisajátítsa magának!

Mi több: a Tilos Rádióban ma reggel afelől is megnyugtattak, hogy a 100 éves öreget meg az 56-osokat kifütyülni is teljesen rendjén van, hiszen ha a jobbosok korábban fütyültek (ami undorító), akkor most ez is hozzátartozik, illetve azért ezek az emberek is jól tudták, hogy kivel lépnek egy színpadra, tehát vállalják szépen a következményeket. A lengyel pedig az abortusz miatt érdemelte meg.

Ámde viszont sajnos van egy rossz, közhelyes hírem számodra, kedves majom ellenzéki nemzettársam: ha én talpig lilába (hiszen mindenhol csak a lila) öltözve bemegyek kerepelni az Aryan Army-drapi mögé, énekelgetni a "Zöld hányat, zöld takony"-t, akkor lehet, hogy előbb vagy utóbb pici, pirospozsgás, ődenburgias poncihter-arcomat összezúzzák igencsak ezek, a véleménynyilvánítás nem minden formájára nyitott és toleráns nézők. Tehát: valószínűleg jogom van kajabálni, de érdemes számolni a nem mindig barátságos és jogszerű következményekkel is. Aztán persze lehet siránkozni, ügyvédet, rendőrt hívni, stb.

Hihetném, hogy Te ezt ésszel mind felmérted előre (hiszen képzett, papírral és nyelvvizsgákkal rendelkező értelmiségiek vagytok mind), de elnézve gazdasági és választási eredményeiteket az utóbbi években, már itt is meginogtam.

Ja! És 2006-ban is zavarogtam, ősfradista vagyok (nemesi sváb családból), de mélységesen megvetem azokat, akik lángba borították a várost és autókat borogattak - de MA legszívesebben a Fidesz ellen csinálnám ugyanezt.

Több rossz hírem is van, még nincs vége. Az, hogy titánium-szemüveges történész barátunk vérzett, az természetesen elsőre jó sztorinak tűnik, de sajnos nem lett eléggé mártír ő sem. Sőt: van egy olyan érzésem, hogy a nácigány nem 100%, hogy most megbukott, de legalábbis 2018-ban se fog. Talán.

Jótanácsom: még több ilyet! Azért jönnek szépen az ellenzéki sikerek: csak 3,3 millió NEM és óriási bukás (=érvénytelenség) a népszavazáson, illetve most ez: a Hatalom most már remeg és csak kordonok mögött mer ünnepelni - a fideszesek tombolnak. Nos, ilyen se volt még.

Sok ilyen, építő jellegű, előremutató megnyilvánulás, és egészen garantált, hogy 2018-at se éli meg a magyar Lukasenkó polgári demokráciája.

Fogjunk már össze! Kellene már végre egy nyugatos, valódi európai értelemben vett jobbos párt. És nézzetek a táblára.

Köszönöm.

Címkék: politika ünnepek
147 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

firg_firg 2016.10.24. 20:35:52

Emberek, ez a Modoros blog, nem tudom tesszik-e erteni.

Ja, de tudom.

Nem ertik.

jókép 2016.10.24. 20:37:31

@M_R: Hát én szégyelném magam , helyedben , olvastad a" Titánium szemüveges barátunk könyveit ? Tudsz Olvasni ? A jelzöket most hagyjuk . abban Ti vagytok Jók-----

Dr. Muerte 2016.10.24. 20:40:27

Valamit elnéztél, nem a nemzeti ünnepet fütyülték ki, hanem Orbánt. Amúgy sosem értettem, hogy az miért ünnep, hogy összehordanak egy rakat embert és a nagyívű beszédet mond az aktuális párt vezető politikusa arról, hogy tulajdonképpen ő és a politikája az aktuális ünnep szellemi örököse, azután mindenki hazamegy rántotthúst kajálni. Ez olyan komcsi hagyománynak tűnik, gyerekkoromban pont ugyanígy ment a Kádár alatt.

BiG74 Bodri 2016.10.24. 20:44:03

@pamut:
Ez jó volt.

Valamék tirpák azt mondta feljebb, hogy kifütyülték 56' hőseit. Fideszes szarháziak, nem 56' és hősei lettek kifütyülve, hanem élve az ünnep nyilvánosságával, uratok és parancsolótok lett kifütyülve.

Dr. Trejo 2016.10.24. 20:46:16

Régen a modoros is jobb volt!

vg123 2016.10.24. 20:46:36

Hivő gyakorló keresztény és olyan szavak, hogy "megvetem" és "nacigány"???
Itt valami fogalmi zavar van. Egy keresztény ilyet nem írhat, mármint ha komolyan gondolja a keresztény létet. Ez vajon melyik a "hit, remény, szeretet" szentháromságából. Bár tudom milyen jó érzés az áhitat, hogy én hívő vagyok és magyar mert saját székem van a templomban és a pártházban. Tehát biztosan angyal.
És csak sajnálni tudom, ha csak kommunistát és szentet lát valaki.
Ugyanis nem minden fehér ami nem fekete. Nem minden bárány ami nem farkas.
Ami nem fekete az lehet zöld és kék és millió egyéb együtt is.
Az ellenségem ellensége nem a barátunk. Legalábbis józan békeidőben.
Tehat azért mert valaki utálja a kommuistákat, még nen biztos hogy jó ember.
De mennyire nem biztos.
És attól, hogy Nagy Imre kommunista volt, sokkal több tisztesség és egyenesség szorult bele mint a Fidesz bármelyik hazugjába.
Mert ugye mondjuk már egy másodpercet, amikor Kósa, Rogán vagy Lázár (mármint a jános, de lehet a kommunista elődje is) tudott mondani egy értelmes és igaznak tűnő mondatot nyílvánosan.
Nagy Imre kommuistaként le akart számolni az orosz elnyomással és Rákosi féle kommunizmussal.
Hol van ilyen ember manapság? Antikommunistaként sincs!
Orbán egyből 400 évre hívná be az oroszokat, ha megszorongatnák az elszámolással, ahogy azt a kommuista Nagy Imre akarta Rákosiékkal.

BiG74 Bodri 2016.10.24. 20:46:42

@firg_firg:
Nem, nem értik, de haláli.

Capt. Hindsight 2016.10.24. 20:47:17

@Dr. Trejo: Hogy mered pocskondiázni ezt a szellemi műhelyt?

Zizi6785 2016.10.24. 20:47:47

Nem lett nagy durranás, pedig akár lehetett is volna

vg123 2016.10.24. 20:48:40

A demokratikus tiltakozás nem a kommuisták mellett szólt,
hanem a hazug és diktátorságot építő tolvajokkal szemben, Nagy Imre szellemében.
És egy kormány sem sajátíthatja ki a nemzeti (nem lopásra gondolok) ünnepet.
Főleg nem ha azt közpénzből szervezték.
Ha magánzsúrt akarnak, menjenek el magánpénzen helikopterezni.
(Rogán azért késhetett el mert lekéste a helikoptert....) Könnyű közpénzen urizálni.
Mert a kommunisták jelszava volt a "Tied az Ország!. Na Orbánék most hazaviszik.
Kommunista vagy fideszes az mind egykutya: A másik jobban lop mint az egyik.
Ja és a meggyőződéses fideszességről: Pont ebből volt a probléma náciknál is, Sztálinnál is és Rákosinál is.
Itt egy ország van és nem egy párt. Sohasem volt még olyan párt, amivel mindenki nyugodt szívvel egyetérthetett volna. Szimpatizálni azt lehet, azt még elhiszem.
Hinni max. Istenben lehet, de egy emberbt isteníteni nem szabad. Még a Bibliai is tiltja.

pamut 2016.10.24. 20:54:42

@BiG74 Bodri:

pontosan tudják hogy orbán lett kifütyülve, és pontosan ezért azt is tudják hogy hazudnak amikor ez eltagadják
elképesztő ez az emberi-morális mélység, de a fidesznél ez még csak a belépő.

vg123 2016.10.24. 20:55:19

A meggyőződéses (akármilyen színű) pártkatonák vitték az országot oda, ahova és ugyanoda tart most az ország a hithű orbánisták miatt is.

vg123 2016.10.24. 20:59:35

Egyre nagyobb a hasonlóság Rákosy és Orbán között, függetlenül a pártkönyvük színére.

Márk_Márk 2016.10.24. 21:02:34

Való igaz, mennyivel jobb volt 10éve, amikor a hozzád hasonló faszok fütyülés helyett autókat és kukákat gyújtogattak, meg szétverték a fél várost.

vg123 2016.10.24. 21:04:58

És lehet nagyobb magyar egy kommunista (Nagy Imre) mint egy "nagymaygarkodó antimindenmás" Orbán.

vg123 2016.10.24. 21:10:54

Ja és még egy: tessék már mondani, amikor Orbániék tiltakoztak Gyúrcsányék ellen,
ha azok gyűléseztek, akkor hányan dobáltak tojást vagy folyamodtak nyílt erőszakhoz. Szóval ne mondja senki hogy fogakat kiverni keresztényi cselekedet.
Sípoljanak vissza, már ha a szemet szemért elvet vallják.
Kibújik a szög a zsákból elég gyakran és egyre nyíltabban.
Fognak még meggyőződéses fideszes rendfenntartók, és rendőrök szemeket kilőni, nem kell sokat várni szerintem.
Ne legyen igazam!! De sok esélye nincs.
A megygőződéses gyűlölet az egyik legveszélyesebb.
Sajnos túl sok volt belőle a történelem során.
Ez legalizálta az zsidvók üldözését is évezredeken keresztűl.
De ugyanez vezérelte a reformátusok kiírtási kísérletét.
Mikor kezdünk már el gondolkodni, kedves Homo Sapiens-nek tűnő életformák.
Ne legyünk a régi értelemben vett "lélekben szegények" azaz buták,
hanem legyünk lélekben szegények, azaz jámborak de értelmesen gondolkodók.

agarik 2016.10.24. 21:11:48

Ha keresztény vagy, gyűlölni kötelességed. Hogyan utasíthatnád el a krisztusi parancsolatot?!?

vg123 2016.10.24. 21:14:28

Érdekes itt a cenzné ura (a ce.....ura):
Vajon miért nem lehet itt leírni az 50-es évek magyar diktátorának a nevét??
babona? vagy a nagy magyarkodót egyben. Vagy szövegkörnyezettől függetlenül az izraeliták köznapi nevét.
De miért nem lehet tudni, hogy mi tiltott.
Szerintem én sosem szoktam dúrva erőszakos kifejezéseket használni.
De ez itt tilos. Talán rá kéne szoknom valami keményebb stílusra...

BiG74 Bodri 2016.10.24. 21:15:42

Kellene már végre egy nyugatos, valódi európai értelemben vett jobbos párt.

Tibi! Álmodozol?

Hidvégi Mihály 2016.10.24. 21:16:03

@BiG74 Bodri: Nyugodj meg, ahol én ott vagyok, ott irányítják azokat a tömegeket, akik átözönlenek a PKP-hoz. Nyugi, nyugi.

vg123 2016.10.24. 21:17:00

@agarik: Szerintem ezt kérdezd meg újra. A lélekben szegényekkel kapcsolatban is volt egy kist félreértés néhány évszázadig.
Szóval: Újratervezés"
De józan esze azért egy hívőnek is lehetne, nem! - csak úgy minden esetre.
Szerintem olyan passzus is van, hogy ugorj a kútba!
Ott van az! Csak keresni kell!

vg123 2016.10.24. 21:19:16

@BiG74 Bodri:
Joobos? Szélsőjobbos! Az a menő errefelé!

vg123 2016.10.24. 21:21:39

@Dinsdale Piranha: Nem! Ő a felcsúti Vajda, nem?Vagy erre még nem kérték fel a kissebségi önkormányzatnál..

vg123 2016.10.24. 21:26:36

@Jakab.gipsz: Ajánlom tegye fel magának a kérdést, hogy mikor milyen formában lehet ma magyarországon bárhogyan is kritizálni a rendszert. A Parlamentben már nemigen, büntetés jár érte és nem hallják meg a kérdést sem. Mert ugye vitázni vagy szóba állni a pórral még választási évben sem szokott a Főisten polgártárs!
És '56 most egyre inkább a diktátorral való leszámolási szándék tárgyában adja a közös nevezőt!

vg123 2016.10.24. 21:28:44

@vg123: (Kinyilatkoztatásos formájú) ünnepi Beszéd ugye nem párbeszéd!

vg123 2016.10.24. 21:46:07

@Hidvégi Mihály: írta:
No, barátom, ha te csalódtál a FIDESZ-ben (ideje volt, s lenne már mindenkinek), akkor gyerünk a Polgári Konzervatív Pártba. Ahol várnak minden tisztességes polgári érzületű embert, politikusnak vagy támogatónak.
Orbánnak buknia kell, minél hamarább, annál kisebb kárral jár.

Oh,jaj.
A vagyonomat hol kell leadni a jelentkezéshez?
(valaki megpróbálhatná az "Egyikre sem" nevű pártot.)
Józan emebrek pártjára lenne itt szükség.
Abból van kevés.
Olyanokra, akik gondolkodnak, mielőtt aludni is a párttagkönyvükkel mennek.
Túl sok a párt és kevés a gondolkodó, józan ember.
No nem az egypártrendszert reklámozom.
Legutóbb is volt kismillió párt és mire mentünk vele.
Csak a Fidesz kuncogott a markába.
nekik megérte az a néhány elsikkasztott százezer forint.
(mert uyge sok nem fizette vissza amit kamuságuk okán vissza kellett volna)
Itt nincs hazaáruló és hazafi.
Itt állampolgárnak kell elsősorban lenni, lehetőleg felelősen.
Legyen végre felelős magyar Miniszterelnök vagy felelős magyar kormány.
Pár száz éve ez a nyelvi szójáték körébe tartozik.
Létezik ez a szóösszetétel nyelvtanilag, csak nincs gyakorlati értelme.

Jakab.gipsz 2016.10.24. 21:53:11

@vg123: Bátorkodom megjegyezni, a nyugati típusú jogállamiság gazdasági és morális válságáért, nem az Orbán kormány a felelős, nem mi találtuk ki

Ezt az alapjába véve ateista-materialista tézisek alapjain nyugvó és (kaotikus állapotokat) előidéző állam filozófiát, tudományos módszerek szerint, a Harvard, Oxford, és persze a frankfurti filozófiai iskolák dolgozták ki.

A sokak által patás ördögnek kikiáltott Orbán, csak a rendszer által hagyott kiskapukat próbálgatja, és ez az ami sokaknak nem tetszik.
Mert bár mely sikeres un-ortodox módszer az egész szisztéma egzaktságát kérdőjelezné meg.
Mondanom se kell, mert ugyan annak az éremnek egy másik oldala, mint a Marxizmus, ahogyan az is csak egy elmebeteg hazugsága volt ez is.
Itt viszont csak a Soros Gyuri exponálta magát és módszeresen a nyugati társadalom, intellektusának a lezüllesztésén munkálkodik.

Jakab.gipsz 2016.10.24. 21:56:47

@Dinsdale Piranha: Részben igazad van, de van lejjebb is, (lesz ez még rosszabb is) , gondolj bele egy füttyös történész osztja az észt a magyaroknak, nézz utána ki fia borja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.24. 22:10:09

@Hidvégi Mihály:

"gyerünk a Polgári Konzervatív Pártba. Ahol várnak minden tisztességes polgári érzületű embert, politikusnak vagy támogatónak. "

Misike, a mikropártocskádnak megvan már legalább 100 tagja? (A portás bácsit és a takarítónénit ne számold közéjük.)

"Orbánnak buknia kell, minél hamarább, annál kisebb kárral jár."

Ti csak azért nem fogtok bukni, mert a béka segge alól nincs hova bukni.

Alick 2016.10.24. 22:22:08

"Kellene már végre egy nyugatos, valódi európai értelemben vett jobbos párt."

A UKIP és Farage jöhetnének Viktor helyett...
:)

Leooo 2016.10.24. 22:22:59

@vg123: Nem, ez un. fütyiszes PÁRTBESZÉD -->amely elveszítette közbeszéd jellegét, bárkit lekomcsizással körítve !

kodacx 2016.10.24. 23:02:27

Tudod, mi a legszomorúbb??
Hogy Te, meg a többi hozzád hasonló, a tekintélyelvűséget az oxigén után másodikként létszükségletként igénylő zsákállatka, te tényleg azt hiszed,
hogy te POLGÁR vagy,
hogy te TISZTES vagy,
és hogy te KERESZTÉNY vagy!
Azt hogy budapesti vagy, meg hogy lelkiismereti FideSS-es, azt látod nem vonom kétségbe!

Én nem tartom magam polgárnak!
Mert ahhoz először is olyasféle egzisztencia, ráhatás, biztos talaj kellene, ami még két generáció értelmiségi léte után sem mondható igazán el a családomról!
Másfelől pedig mára olyan emberek mondják magukat Hazám, városom polgárainak, akikkel semmifajta eszmei, erkölcsi közösséget szívem szerint nem vállalnék! Úgyhogy ha ők polgárok, akkor én inkább nem vagyok az, ha ők magyarok, akkor én inkább nem lennék az...csak hát Senki Alfonzon kívül, aki mint tudjuk, a Föld összes országából kivan utasítva és ezért lényegében illegálisan tartózkodik a Földgolyón, nem adhatom vissza az egyetlen állampolgárságomat, pedig néha manapság megtenném!

Én nem tartom magam tisztesnek!
38, a föld bolygón eltöltött év után, tartom magam annyira olvasottnak, intelligensnek, tapasztaltnak, hogy belássam, a jogszabályokat emberek alkotják, szűk embercsoportok, sokszor saját hideg, számító, önös érdekeikből és ezért én hiszem és vallom, hogy minden emberi törvényt nem kell ÉS aki IGAZ EMBERKÉNT akar élni, annak nem is lehet betartani!
Aki viszont számára nyilvánvalóan becstelen embereket támogat, akármiben is, akárhogyan is, illetve szándékosan ártatlanokat, vétleneket károsít meg, az onnantól akár TÖRVÉNYTISZTELŐ, akár csak RENDSZERETŐ, de onnantól becstelen ember! Nem tisztes!

És nem tartom magam kereszténynek, sőt, semmilyen vallásúnak sem, mert egyrészt tapasztaltam, hiszem és vallom, hogy soha annyi ellentétet, szörnyűséget az emberek között, mint az eltérő hit, és a vallások, de főleg az egyházak nem generáltak a történelem folyamán, mint bármi más, másrészt pedig egyik egyházat sem találom mentesnek az idióta, emberiséget megkárosító gondolatoktól.
Így én inkább próbálok nem bántani senkit...ugyanakkor szelíd se vagyok, mert az engem, vagy nekem kedves embereket bántókat viszont nagyon tudnám bántani...csak visszafogom magam.

Hogy Juhász Péter simlis-e?
Nem tudom!

Hogy régen füvezett-e, ma füvezik-e?!
Nem tudom, de a min. 1,5 millió alkoholista országában le is szarom magasról!

Hogy arra buzdított, hogy egy népünnepen az emberek fütyüléssel fejezzék ki nem tetszésüket Orbán Viktorról és mondanivalójáról?!?
Igen!

De ő ma az egyetlen, aki szembe megy a FideSS bizonyos nyilvánvaló gazemberségeivel?
IGEN B+!

És addig védeni fogom!
Amikor meg esetleg kiderül róla, hogy őt is hátsó szándék vezérli, őt is ki fogom fütyülni!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.10.24. 23:05:11

@kodacx: maraggyál már, az sokkal szomorúbb hogy idehaza mindenki cigizős-lökdösődős pronyó dagadt állat. Vagy ilyen kurvabéna kutyás-unokázós balfasz nagymama.

kodacx 2016.10.24. 23:09:34

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Nem igazán vágom, mire gondolsz, meg hogy jön ez ide ahhoz, amit írtam, de köszönöm! Építő és tartalmas volt!

stim 2016.10.24. 23:17:43

ez egy hazug cikk egy hazug embertől aki kitalált egy karaktert.

Azt hiszem sokan nem értik meg de aki vallásos és templomba jár az tényleg képes letenni a feszültséget. Ezt hívják lelkigyakorlatnak. Amikor valaki lelki önfegyelmet gyakorol. Nem gyűlölködik. Még ha dühíti is a másik ember akkor sem ír ilyen ciket, főleg nem ilyen szavakkal. Szar fércmunka, haver, szedd össze magad, ezért én nem fizetnék egy fillért sem.

stim 2016.10.24. 23:22:58

hogy csak egy egyszerű logikai hibára hívjam fel a figyelmet. Ha már megemlíted ezt a kifejezést az első mondatban, hogy "meggyőződéses" amit az ember nem állít magáról hanem mások állítják róla (mint ahogy Hajós mondta Gyurcsány szavahihetőségéről) akkor pár bekezdéssel lejjebb nem kampányolsz annak a leváltása ellen ami neked a meggyőződésed. Csak úgy mondom. Szarul nyomod.

stim 2016.10.24. 23:24:56

nade nem ez az első és nem az utolsó hazugság az indexen. Úgy illik ide az index oldalára a hazugságvizsgáló mint kurvára a szűzhártya.

Graves 2016.10.25. 00:29:41

"meggyőződéses fideszes." Díjazzuk azt, hogy felvállalja ezt a fajta másságot, mert, ennél alávalóbb emberfajta nem nagyon mozog manapság kishazánkban.

Akkor öklendeztél volna, amikor a fajtád sípolt meg gyújtogatott Bp utcáin.

Márk_Márk 2016.10.25. 02:18:11

@stim:
Jaja, ezeken a verekedős polgárokon is látszott, mennyire lerakták a templom lelkigyakorlat-raktárában a feszültséget.

Ezért vették olyan lazán a dolgokat.
Képzeld, mi lett volna, ha feszültek csak egy kicsit is!

nu pagagyí 2016.10.25. 04:46:03

A magyar jobboldal egyetlen időtálló tulajdonsággal rendelkezik, ellenzékben és hatalmon is agresszív.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.25. 04:47:14

"Kellene már végre egy nyugatos, valódi európai értelemben vett jobbos párt."

Már van, a DK. Csak még valamilyen furcsa okból jobboldalnak mondják magukat. A magyar liberálisok sajátos agyi problémája, hogy szeretik a "baloldal" szó, így ok nélkül használják.

Amikor valamelyik balliba finomat reggelezik, szerint azt is "ez a reggeli baloldali volt" mondattal adják át...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.25. 04:52:11

@agarik:

A keresztény kötelessége gyűlölni a rosszat, viszont szeretni a rossz embert.

Azaz szeretjük a homokosokat, de gyűlöljük a homosságot. Stb.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.25. 04:55:37

@vg123:

Nagy Imre egy habozó, zavart ember volt, maga se tudta, mit akar.

Hős is csak Kádár miatt lett. Ha Kádár nem gyilkolta volna meg, ma csak a történészek ismernék Nagy nevét.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.25. 04:58:20

@BiG74 Bodri:

"A PKP amúgy mire is vár?"

Ugyanarra, mint Bokros: egy tuti mandátumra az 2018-as balliba összefogdosási listán.

torró 2016.10.25. 07:25:52

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁsít. Na megyek reggelizni! Többre jutok:)) Modoros!? HMMM. Elolvastam, hsz-t is. Most akkor Orbán megbukott, vagy nem?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2016.10.25. 07:58:26

@torró: persze, hogy megbukott. Legalább annyiszor, ahányszor a sajtószabadság is megszűnt.

torró 2016.10.25. 08:10:46

Na! Csak röviden, mivel nincs sok időm. Látom a fiatalok semmit nem tudnak a történelem valódiságáról. Ebben az országban a gyűlölet keltést, nem a kommunisták által üldözött kereszténység kezdte!!! A komcsik jöttek elő a jobboldaliak dumával. Ők ölették meg a papokat, verették agyon az úgy nevezett osztály idegeneknek kikiáltott embereket akik abban az időben saját gazdaságot tudtak teremteni. Elvettek a gazdáktól mindent, hogy betereljék őket a tszcsébe, ahol fillérekért dolgozhattak. Ezek voltak a most felháborodott nyugdíjasok akiknek 56 nem azt jelenti mint nektek! Ráadásul a gengszter változásnál végleg elvettek mindent tőlük a volt káder banda. Szerencsétlen Antal közreműködésével. Igen voltak a Kádár korszaknak is haszonélvezői, de nem ezek a nyugdíjasok, velem együtt. Vegyétek tudomásul nem kelletek! Nem akarom a visszalévő kevés időmet gyilkosok utódaival leélni! Sajnálom! Az is igaz, sajnos, hogy a FIDESZ közegeibe is beszivárogtak, mert soha nem szerették a tisztességes munkát. Hazudni viszont remekül tudnak! Most mennem kell dolgozni, még így 70 évesen is, mert a nyugdíjtól nyugodtan éhen halhatnék. De hálistennek még tudok.

ob.szerver 2016.10.25. 08:38:54

"Fideszes, meggyőződéses"

Aki 4+6 év maffiakormányzás után még mindig fideszes, az vagy nagyon ostoba vagy tudja, hogy mi folyik, de a rezsim haszonélvezőjeként emberi aljasságból mégis támogatja. Harmadik opció nincs, ebből a kettőből kell választanod. Ennyit tudtam segíteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 08:53:33

@a BircaHang Média szerk.:

Így igaz. Jézus elítéli a bűnt, de szereti a bűnöst.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.10.25. 09:14:00

@a BircaHang Média szerk.: Óóóóó. biztosak voltunk benne hogy előbb utóbb a homokosoknál lyukadsz ki. Annyira átlátszó vagy, hogy egy szexuálpszichiátriai röpdolgozat témája is lehetnél. Nem veszed észre mennyire röhejes hogy minden gondolatodat a homoszexualitás járja át?

"A magyar liberálisok sajátos agyi problémája, hogy szeretik a "baloldal" szó, így ok nélkül használják."

A szófiai szláv putyinseggnyalók sajátos agyi problémája, hogy szeretik a "liberális" szót, így ok nélkül használják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.10.25. 09:16:55

@kodacx:
"Hogy Te, meg a többi hozzád hasonló, a tekintélyelvűséget az oxigén után másodikként létszükségletként igénylő zsákállatka, te tényleg azt hiszed,
hogy te POLGÁR vagy,
hogy te TISZTES vagy,
és hogy te KERESZTÉNY vagy!
Azt hogy budapesti vagy, meg hogy lelkiismereti FideSS-es, azt látod nem vonom kétségbe!" - ez qrva jó volt!

@stim: Látom qrvára nem érted ezt a blogot.

balfék 2016.10.25. 09:19:13

@BiG74 Bodri: Dehát a G. maga az Ünnep!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.10.25. 09:19:57

@Jakab.gipsz: "Bátorkodom megjegyezni, a nyugati típusú jogállamiság gazdasági és morális válságáért, nem az Orbán kormány a felelős, nem mi találtuk ki "
Ebben igazad van.

@kodacx: Mondjuk te sem érted mi a modoros blog lényege. Hol itt, hol ott foglal állást látszólag, a lényeg az hogy kifigurázza azt.

sírjatok 2016.10.25. 09:20:26

@ob.szerver: "Aki 4+6 év maffiakormányzás után még mindig fideszes, az vagy nagyon ostoba vagy tudja, hogy mi folyik, de a rezsim haszonélvezőjeként emberi aljasságból mégis támogatja. "

Aki 4+6 év Modorosblog után még mindig nem tudja, hogy ez egy szatíra oldal kitalált karakterekkel, az vagy nagyon ostoba, vagy emberi aljasságból mégis úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ennek örvén előadhassa butácska világnézetét.

Ennyit tudtam segíteni.

sírjatok 2016.10.25. 09:23:27

@kodacx: És látom amellett, hogy ateista, tisztességtelen és proletár vagy saját bevallásod szerint is, még jó hülye is vagy, hiszen különben leesett volna, hogy ez egy poén blog.

Nem gond, általában a hülyébb emberek sokkal biztosabbak abban, hogy ők okosak, mint az igazi okos emberek, hát ezt látjuk nálad is, ennyi :d

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.10.25. 09:33:15

@Kerek Perec:
"Eddig csak viccnek gondoltam, de valóban a Kossuth tér no-go zóna Magyarországon. A rendőrség nem tudja garantálni az állampolgárok jogait és biztonsággát." :-))

@Jakab.gipsz: Én feltételezem azt, hogy nem vagy annyira hülye hogy ne jönnél rá hogy a fütty nem 56-nak szólt, hanem Viktornak.
Akkor viszont be kell látnom hogy aljas vagy.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.25. 09:36:07

@a BircaHang Média szerk.: Tovaris birca! Megint a szexuális elferdülései mozgatják a fantáziáját, úgy hogy ezen kommentjét nem tudom bérszámfejteni.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.25. 09:43:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Milyen szót kellene alkalmazni a liberalizmusra? Nem jó rá a "liberalizmus" szó?

Arthur55 2016.10.25. 09:50:04

Hát kedves Modor Tibor ( a blog szerzője ), végig olvastam ( kétszer is ) az írásodat. Az ilyen emberektől hányingerem van. Nem ismered a saját véleményedet, vagyis hol van véleményed, hol pedig nincs.Azt sem tudod, hogy melyik politikai oldalhoz tartozol.Egy 3 éves gyerek szintjén vagy ( bocs a 3 évesektől). Egy latin szállóige ( vagy közmondás? ) jut eszembe csupán: " Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna"

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.25. 09:53:36

@a BircaHang Média szerk.: A vezértrollal folytatott nyelvészeti vitáját sem tudom elszámolni.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.25. 09:55:52

@Arthur55: Többen felhívták már itt a figyelmet az értő olvasás fontosságára.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.25. 10:02:58

Nagy szerencse, hogy az IQ mínuszos füttyögő csürhe párti ballibek észre se vették hol vannak.

modoros.blog.hu

Persze így, és ezokból csak még viccesebbb.

:DDD

SD9 2016.10.25. 10:04:42

Először természetesen csak a címet láttam a nyitólapon, csodálkoztam is, vajon ki írhat erről cikket.
Kattintottam, aztán a második mondat mindent megmagyarázott :) "Fideszes".
Tovább nem is olvastam :D
De a kommentek szórakoztatnak.

ex-dr. vuk 2016.10.25. 10:06:16

"Fideszes, meggyőződéses."

Idaig birtam komolyan venni es rohoges nelkul olvasni.

SD9 2016.10.25. 10:07:52

@neszóljszámnemfájfejem:
"2006-ban, meg később nem zavart a fütyülés, tojásdobálás mi? Barom! "
Ezzel a mondattal gyönyörűen megfogalmaztad a lényeget.

Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát 2016.10.25. 10:16:01

Nagyon zavaros. Sajnalom de szamomra nem derult ki, hogy most a postolo libsi, vagy sem. Igy nehez ertekelni. A zavaros iras libsi gyanusnak tunik. Ugyhogy addig is amig nem derul ki egyertelmeuen, A K_U_R_V_A_A_N_Y_A_D T.E.M.O.C.S.K.O.S B.U.Z.I.Z.S.I.D.O.L.I.B.S.I.S.O.R.O.S.B.E.R.E.N.C.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.25. 10:17:11

A füttyögő ballib csürhe, ismét maradandót alkotott.

Egyre kevesebb ember kér az elkúróból és Soros által fizetett provokátoraiból !

SOHA TÖBBET MSZP-GYURCSÁNY DIKTATÚRÁT !

citrix 2016.10.25. 10:17:51

"hívő, gyakorló keresztyén vagyok, és a gyűlölet minden megjelenési formáját elutasítom, téged tiszta szívemből gyűlöllek. Illetve nem is: leginkább megvetlek, és kicsit sajnálom, hogy létezel."
Kedves Tibor, ön téved hovatartozását illetően. Magának Orbán Viktor az isten, személyesen az ő hívője és követője. Az éjjeli szekrényén a kihajtható házi oltárban Viktor szent képe virít és előtte borul imára minden este lefekvés előtt.
Az ön szent nemzeti ünnepén nem szabad kifütyülni a kedves vezetőt mert az felségsértés és istenkáromlás egyszerre és ha tehetné a síposokat a Dunába lövetné azon nyomban, az ilyenek ne mételyezzék nemzetünk tiszta szívű polgárait. Kedves Tibor, csak egy kérdés: amikor Gyurcsány és Bajnai után loholt a fideszes libás-sípos csürhe mindenhová az országban, amikor Demszkit tojással dobálták és kifütyülték akkor az nyilván jogos nemzeti hőstett volt, ugye?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.25. 10:21:24

@neszóljszámnemfájfejem: @citrix:

Téged zavart 2006-ban a füttyügés, vagy mikor Árpi bácsit fütyülték ki ?

Most meg örülsz neki ?

Szokásos ballib kettősmérce
----------------

Megjegyzem a Dunába lövetős párhuzam felettébb röhejes, azutána vérengzés után, amit kedvenc Gyurcsány nevű diktátorod művelt a tüntetőkkel 2006-10-23-án.
De ez már történelem, és a ballibek örök szégyene.

MA már demokrácia van, és szólásszabadság, és a párszáz füttyögő csürhét és provokátorokat védik a rendőrök a több tízezres ünneplőkkel szemben, akiknek az ünneplését el akarták lehetetleníteni.

Hímnusz alatt füttyögött a ballib csürhe, és 56-osokat más államok államfőit füttyügték a provokátorok.

Ennyit tudtom meg a neveteket szerencsétlen.

kodacx 2016.10.25. 10:50:52

@sírjatok: ...meg mindenki más, aki beszólt ezért!
Egy, egyetlen-egy konkrét hozzászólásra válaszoltam, mivel valaki révén kikerült a falamra!
Baromira röstellem magam, hogy nem olvasok végig minden iróniával átitatott, neointelektuell, "jaj én a hipszter értelmiségiqrvárapengearc mindkettőtöket kigúnyollak ezzel is érzékeltetve, milyen primitívek vagytok én meg istenkirály és csak nekem van igazam" lelki fosás blogot...mert annyira azért AZ ILYENEK nem érdekelnek!
Azt azért megjegyezném, hogyha olyan fokon ironizálsz, annyira lemész kódba, hogy már sok embernek kérdéses, vajon egyáltalán mit képviselsz, akkor valójában már nem képviselsz semmit, ill. egy puszta troll vagy.

citrix 2016.10.25. 11:16:36

@Ballib cenzúrázók réme 18: Te egyet tudsz de azt nagyon: Viktor az Isten, érte mondasz minden este imát a képe előtt leborulva. Minden nemzeti és szent amit a Te Vezéred annak mond és mindenki ellenség és hazaáruló aki az ő szent nevét szájára veszi vagy bírálja. Ennyit tudsz.

Emília Röszkei 2016.10.25. 12:40:00

Ezt egy meggyőződéses ballib írta, aki ilyennek képzeli a fideszest, de annak valódi érveit vagy nem ismeri vagy nem akar róla tudomást venni.

Szamiz67 2016.10.25. 14:24:17

Nem örülük/örültem, amikor a Kosstuh téri sípolás tervét hallottam, szerintem sem ok, de aki Orbán Viktor 2002-es háborús beszéde után és az azt követő egyre durvább gyűlölködése, uszítása után Fideszes maradt (2010-ben a Fideszre szavaztam, hogy a szocik menjenek levesbe, sajnos megragadtak 5% felett...) annak nincs sok önkritikája.
Október 23.-át, meg a többi nemzeti ünnepet én már sajnos régóta egyedül, vagy barát körben élem meg, tartok privát megemlékezést, mert szinte rögtön 1989 után elkezdődött ez a minden párt másik sarkon tart megemlékezést és szinte mindenki bekeverte az aktuál politikát, Orbán Viktorral az élen, akit soha semmi más nem érdekelte csak a hatalomra jutás és a hatalom kézben tartása és az ő céljaiba, mentalitásába a Nemzet egysége még véletlenül sem illik bele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 15:54:11

@Szamiz67:

"háborús beszéde után"

Neked elment az eszed.

"akit soha semmi más nem érdekelte csak a hatalomra jutás és a hatalom kézben tartása"

Mert Gyurcsányt, Hornt és a többi balost nem csak a hatalom és a lopás lehetősége érdekelte.

Márk_Márk 2016.10.25. 20:08:25

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Seggfejkém, 2006. szeptemberében a Fidesz még azt kérte számon Gyurcsányon, hogy miért nem engedte a rendőröket ÉLES lőszerrel lőni.
Nem véletlenül volt ez a doksi évekig titkosítva.

privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&AN=titkosjkv&MN=GazdasagiBunugyek&LN=Hungarian

Márk_Márk 2016.10.25. 20:17:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hát ami Hornt illeti, a népszerűségvesztés árán is meghozott népszerűtlen intézkedéseket, hogy az ország ne menjen csődbe (pl. Bokros-csomag).
Amikor a Fidesz nyert 1998-ban (mellesleg úgy, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint az MSZP), akkor nem hisztizett, foglalt hidat meg fordította szembe egymással az ország két felét, mint Orbán négy évvel később, hanem elismerte a vereséget. Kb. az egyetlen igazi politikus volt Magyarországon az utóbbi 25 évben.
Meg az egyetlen normális ember az országházban.
Ja nem, Bajnaiék még azok voltak, akik szintén mertek népszerűtlen intézkedéseket tenni.

Orbán mit is csinál már 6,5 éve?
Ja, gátlástalanul lop, és hagyja a bandatagokat is lopni, sőt, segíti is őket ebben.

Horn pedig vagyontalanul halt meg. Biztos a sok lopás miatt, mi?
(Tudom, persze, elitta. Rongyos 1 milliárdért mennyit is lehet inni akár a legdrágább francia konyakokból is? 5000 litert?)
Viktor ehhez képest már több száz milliárdot őrizget Svájcban. Mivel életében soha semmit nem dolgozott, ezt csak a néptől tudta ellopni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 20:32:48

@Márk_Márk:

"hogy az ország ne menjen csődbe"

Na ja, azon intézkedések miatt, amelyeket szintén ő hozott. Azt látni kell, hogy a csőd Horn biztos bukását jelentette volna, ennél még a népszerűségvesztés is jobb volt. Ezért nem illeti dicséret.

Mellesleg Hornt én is sokkal többre tartottam, mint Gyurcsányt vagy a többi baloldali gazembert, volt kommunista létére még a tisztességesebbek közé tartozott. Kár, hogy az alkohollal teljesen tönkretette magát.

"hanem elismerte a vereséget"

Volt más választása?

Mellesleg a szadesszal kötött koalíciója eléggé elvtelen volt, és erre az sem mentség, hogy a koalíció a szadesz részéről még elvtelenebb volt.

"Viktor ehhez képest már több száz milliárdot őrizget Svájcban."

Láttad a svájci bankszámláját?

Persze én is sejtem, hogy neki is csurrant-cseppent a heverok lopásaiból. És erre nincs semmi mentség. Az sem mentség, hogy a szolibek is loptak rendesen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.25. 23:59:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: te pont olyan sötét vagy, mint a többi fideSSes országrontó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.26. 01:11:33

@Hóhér az utolsó barátod:

Pár hónapja váltottunk egymással pár emberi szót, azt hiszem, amikor felfedeztük, hogy mindketten szeretjük a macskákat. Vagy talán valami más közös vonást találtunk egymásban.

Azóta én nem piszkállak, nem személyeskedtem veled. Tudod, attól, hogy eltérőek a politikai nézeteink, nem kell feltétlenül személyeskedni és alázni egymást.

Sajnálom, hogy te másként látod.

Márk_Márk 2016.10.26. 01:21:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem, azon intézkedések miatt, amiket az Antall-kormány hozott.

Horn messze a legkiemelkedőbb államférfi volt a rendszerváltás óta. Sőt, az egyetlen államférfi.
De mondjuk a magát jobboldalinak mondó kommunista rablóbandánál (Orbán és társai) Gyurcsány is sokkal tisztességesebb. Sőt, még Kuncze is. Pedig ő tényleg egy hányás.

Érdekes, Orbánnak sem volt más választása, mégis újraszámlálást akart, meg hídfoglalást meg hasonlókat.
Hornék meg nem.

Abban egyetértünk, hogy az SZDSZ-szel nem lett volna szabad egyezkedni, azzal ásta meg az MSZP sírját is. Az SZDSZ a Fidesz utáni leghányadékabb csőcselék volt 1945 után.

A holdraszállást sem láttam, sőt, a Jupiter holdjait sem. Az atomi részecskékről nem is beszélve.
Ezek szerint azok is mind kamu?

Nem, nem neki is csurrant-cseppent, hanem egyedül többet rabolt össze, mint a többi együttvéve.

(Egyébként nem tudom, mi történt veled, nem voltál te régebben Orbán-hívő. Ez az öregedés tünete? Mert akkor már most félek...)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.26. 01:35:43

@Márk_Márk:

Sosem voltam Orbán-hívő, most sem vagyok az. Tisztában vagyok a hibáival és a bűneivel, de az ellenzéki politikusok hibáival és bűneivel is. De nem vagyok olyan, mint a ballibák, akik mindig belefutnak abba a csapdába, hogy mindig pont az ellenkezőjét hirdetik annak, amit Orbán - lásd pl. a népszavazást. Minden kérdésben megvan a saját véleményem, és az nem attól függ, mit mond Orbán vagy az ellenzék hanem attól, én mit gondolok az adott dologról.

Úgy látom, hogy még mindig Orbán a kisebbik rossz - ebben megerősített az is, ahogyan a migránsáradatot kezelte. A ballib oldal pont ebben (is) szerepelt le nagyon csúnyán, épp ezért Isten óvjon bennünket attól, hogy kormányra kerüljenek. Az ugyanis nem elég, hogy egyetértenek Orbán leváltásában, az még nem elégséges kormányprogram.

Márk_Márk 2016.10.26. 04:38:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ezzel - mármint hogy az ellenzék ész nélkül ellenez mindent, amit a kormány csinál - egyetértek, és azzal is, hogy ez faszság. De ez akkor is így volt, amikor fordított volt a szereposztás. Nálunk, mert értelmes környező országokban (pl. Szlovákia) azért az ország számára fontos ügyekben tudtak együtt ténykedni, kormány és ellenzék. Előrébb is tartanak jóval.

Migránsügyben is egyetértünk, de kb. ez volt az egyetlen kérdés az utóbbi néhány évben, amiben egyet tudtam érteni Orbánnal.

Azért egy Jobbik-MSZP-PM-Együtt koalíciót megnéznék. :-)
(Gyurcsányt azért én se látnám szívesen kormányon. De Orbánt sem látom szívesen.)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.26. 08:35:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: csak tudod, a fentihez hasonló büfizéseiddel mindig eszembe juttatod, hogy ennek ellenére egy ostoba birka vagy. Annyira ostoba, hogy felesleges bármiféle érv, mert lepereg rólad minden ilyesmi.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.26. 08:38:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: miután orbánnál és hordájánál aljasabb bűnözők szálasiék óta nem ültek a nyakunkon, ha ilyen biztonsággal mered kijelenteni, hogy ezek a kisebbik rossz... Ez két dolgot jelenthet. Vagy közéjük tartozó haszonélvező vagy, vagy (ami sokkal valószínűbb), egy ostoba birka.

knowledge tree 2016.10.28. 21:11:05

@Arthur55: " Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna" - mondja az, aki ideböfög ahelyett, hogy utánanézne, milyen blogra tévedt

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.10.29. 13:10:08

@kodacx: Szóval jól értem, hogy még ő kérjen elnézést azért, mert úgy reagálsz valamire, hogy el sem olvasod / fel sem fogod, miről van szó? :D
Én a helyedben nem lennék büszke arra, hogy képviselsz valamit, ha ez történetesen a hülyeséggel párosuló szégyentelen nagyképűség...

Cave Nick 2016.10.31. 06:52:22

"kedves 444-en kommentelő, dühödt liberális embertársam"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.31. 09:20:38

Apatásorbán már az EU menekültügyi szakembereit is teljesen megfertőzte náci eszméivel:

"Az EU tagállamai nem küldenek menekültügyi szakértőket az Égei-tengeri görög szigetekre, mert attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet a biztonságuk a menedékkérő-regisztrációs központokban (hot spot) - írta a Der Spiegel."

"hétfőn Leszbosz szigetén egy hot spotban pakisztáni és bangladesi menedékkérők tüntettek ügyük elhúzódása miatt, és dühükben felgyújtották az EASO több irodakonténerét."

index.hu/kulfold/2016/10/30/azert_nem_mennek_menekultugyi_szakertok_a_hotspotokra_mert_feltik_a_biztonsagukat/

Ez a hír a habonymédia ordas hazugsága lehet csak. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a "menekültek" kivétel nélkül magasan képzett, művelt, az erőszakot elutasító, toleráns emberek. Ez pedig azt mutatja, hogy a patásorbán és a habonymédia már a Der Spiegelt is megfertőzte és hatalma alá vonta.

Quentaur 2016.11.24. 15:12:23

Kedves Ellenzékiek!

Mélységesen egyetértek a blog írójával. De olyasmire is kitérek amire ő nem. Mi jobboldaliak vagyunk (akiket ti egyszerűen nácinak hívtok). Mi kiállhatunk a nemzeti érdekekért, mert ez a hitvallásunk. Ti viszont nem vagytok demokraták, mert ilyen nincs a demokráciában, hogy ellehetetlenítitek a másik felet. Liberálisok sem vagytok, mert, ha lehetne tűzzel irtanátok ki minket. Baloldaliak sem vagytok az előzőekből fakadóan (meg azért is, mert ma magyar országon nincs is olyan). Ti globalisták vagytok, még ha nem is tudtok róla. Mert ha leváltjátok Viktort (bár ahhoz politikusokra is szükség lenne), akkor mi lesz. Ki áll majd az ország élére, egy szaros nevetek sincsen, akit politikusnak mernétek nevezni, nemhogy elismert államférfi... Lehet itt szüttyögni, meg sípolni, de esélyetek sincsen. Még egy civilszervezet sincs ami mögé soros beterelhetne titeket. Hogyan akartok ti bárkit megdönteni...

Ezzel én nem vagdalkozni akarok, vagy ilyesmi, csak kimondani a nyilvánvalót. Egy Hillary-ért sipákoló nyomoronc csűrhe vagytok... Nincs vezető, nincs párt, nincs párt program (azok olyan tervek amitől, jobbra fordul a helyzet) kritikus tömeg sincs, csak pár száz habzó szájú, reménytelen ti vagytok...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.25. 09:12:21

@Quentaur: kicsi seggfej, a jobboldali nem egyenlő rasszista, revizionista barommal. Általában. Hogy itt csak nácik maradtak a jobboldalból, arról vajon ki is tehet? Többek közt az a söpredék, amelynek tagjai balosnak, hazaárulónak, antimagyarnak, faszomtudjaminek nevezik mindazokat, akik nem nácik.

Quentaur 2016.11.25. 10:04:15

@Hóhér az utolsó barátod:

Erről beszélek. Azt mondom, hogy jobboldali vagyok és te erre azt mondod a "kicsi segfej" mellett "hogy itt csak nácik maradtak a jobboldalból".

De nem vagyunk nácik... Akármennyire nyomatod a fost. Én magyar állampolgár vagyok és nekem a magyar érdekek fontosabbak más nemzet vagy lobbi érdekeinél.

Te pedig odaadnád az ország vezetését bárkinek, ismétlem bárkinek, csak hogy nehogy Viktor maradjon hatalmon. A bosszúd hevében te elajándékoznád az országot, ahogy ezt már eddig is megtetted.

De ahogyan azt már fentebb is írtam, semmi esélyed sincsen, hogy örülhess.

Bizonyíték erre, hogy blogolóként mire mentél rá mint gyöngytyúk a takonyra, arra jelzőzgethess. Tartalmilag teljesen ignorálod az írásomat és szeretnéd kiragadni azt amire antimagyarozhatsz, söpredékezhetsz.

Csicska csíra vagy és irány vissza általánosba, ahol kis eséllyel megtaníthatnak mondatot értelmezni, akár még bővített is...

Utóirat: Oly örömmel tölt el engem, hogy te nagy valószínűséggel maradsz ebben a stációban a következő 20 évben. Esélytelenül fogsz sipákolni, amíg egyszercsak egy szívtájéki görcs miatt nem veszel többet levegőt. Puszi. :-)

Quentaur 2016.11.25. 10:07:41

@Hóhér az utolsó barátod:
Megnéztem a blog-odat.
Frappáns a címválasztás, egyet értek vele: Az internet szemete.

Látom ott már Orbán is náci. :-)

Kapálózdál csak, kapálódzál...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.25. 10:14:00

@Quentaur: orbán és a fideSS... hát azt már a nácik is kikérik maguknak. Szólj, ha megvan a gerinced!

Quentaur 2016.11.25. 10:37:15

Megvan, de te csak kapálódzál! :-)

Milyen fura, hogy egy globalista beszél nekem a gerincről... Biztosan ugyanarról beszélünk? Te migránsokat magyarországra betelepíteni akaró, hillary támogató...

Fingod nincsen neked mi az a gerinc, mert az egyszerűen neked nem jár!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.26. 08:27:36

@Quentaur:

Már hogyne lenne gerince. Van neki is, csak takonyból.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu