A fáknak is vannak jogai

2016/03/26. - írta: Modor Tibi

A hatalom megint a legvédtelenebbeket szemelte ki magának: a fákat. Azokat a fákat, akik képtelenek megvédeni önmagukat. Jól jellemzi mindez a hatalom gőgjét, hisz mindig az ártatlanokat pécézi ki magának. Azonban ezúttal elszámították magukat! A fáknak is vannak jogaik. Mivel a fák is olyanok mint az emberek. Ők is lélegeznek. Ők is éreznek. Ők is fénnyel és vízzel táplálkoznak. Nem vágynak másra, csak hogy békénhagyják őket. Hogy szabadon nőhessenek. Szabadon. Egy dolog miatt lehet mindezt megtenni velük. Mivel a fák nem szavaznak.

Szerencsétlen kis csemeték, senkinek sem ártottak soha, most mégis ingatlanfejlesztések útjában állnak. Valakik az életterükre pályáznak. Ugyanis betonkomplexumoknak kell a hely.

Ne higgyük azt, hogy itt a „kúltúráról” van szó! Azok az épületek nem a nagyközönségnek épülnek! Nem! Azok az épületek a Ligetben kizárólag a hatalmi mámor szimbólumai lesznek. Azért épülnek, mert kell a Várban a hely. Hogy a Vár újra hatalom szimbóluma legyen. Hogy újra Helytartóság legyen fenn a hegyen. És onnan irányítsa a Kormányzó a várost.

Pedig egyszer már demokratizálták a Várat. A Kádár-korban kialakult az a demokratikus szemléletet, hogy a Palotába múzeumok, könyvtár költözzön, maradjon, meg kell tartani, ekkor lett az „embereké a vár”. De most a hatalom visszaköltözne. Ezért kerülnek vágóhídra a fák és ezért töltik meg kátránnyal a Város Tüdejét. Széchenyi sem akart fákat ültetni a Városba. Mondván a fa nem városba való. Akkoriban azonban még voltak józan emberek. József nádor erősebb volt és megvétózta ennek az őrültnek a terveit. Nem véletlen, hogy a rezsim ma ezt a burzsoát tekinti példaképének. Miközben a József nádorról elnevezett teret letaroltatta, ezzel meggyalázta. Mind érezzük ennek a szimbolikáját. Ezeknek ugyanis semmi sem szent. Jusson mégis mindig eszünkbe, hogy a „legnagyobb magyart” is Döblingben kezelték.

Fel kell tennünk a kérdést: milyen árat kell még fizetnie a Városnak pár ingatlanfejlesztő meggazdagodásáért? Ugyanis úgy tűnik ezeknek semmi sem drága. Élhetetlen büdös betondzsungellé teszik a Várost. Azt a Várost, amelyet együtt építettünk fel! Minden szombaton ott ültünk a Kertemben, a fák társaságában. Amely nem csak a mi kertünk volt, hanem mindenkié. Kötöttünk a törzsükre, hogy meg ne fázzanak. Lampionokat aggattunk ágaikra, hogy ne féljenek a sötétben. Locsoltuk őket ahogy tudtuk. Semmit sem sajnáltunk tőlük. Évek munkáját teszik most tönkre. Egy olyan kötelék alakult ki ember és fa között, mely megbonthatatlan. Ezt a szeretetkapcsolatot szakítják most szét erőszakos gépeikkel.

Én ezért nem szülők ennek a világnak. Legalábbis 2018-ig biztos nem. Ahol ugyanis megtörténhet, hogy ártatlan fákat vágnak ki. Ott bármi megtörténhet. Ma a fák, holnap pedig bármelyikünk.

 

/Köszönjük Edward Blake-nek/

22 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

micsoda? 2016.03.26. 13:48:14

Édes Istenem már csak az hiányzik, hogy a fáknak is legyen szervezete, és vonuljanak tüntetni. Egyébként védi akinek ez a dolga. Például a temetőben szerettem volna kivágatni a fát - amit én ültettem - , mert nagyon elterebélyesedett. Azt mondta a temető gondnok, hogy engedélyt kell kérnem az önkormányzattól. Röhej.

Vidéken meg elterjedt a cédrusélék ültetése, mondván azután nem kell ősszel levelet söpörni.

mahabharata 2016.03.26. 17:30:39

Igen, van jog a fák védelméről. Akkor már, ha ennyire modoroskodsz tedd ki a jogszabályt, hogy érjen is valamit ez a gyenge szösszenet. Vagy majd én:

346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet
a fás szárú növények védelméről

Afrika steht an der Elbe 2016.03.26. 17:30:43

Egyszer még bele fogtok őrülni ebbe a tébolyodott jogizmusba.

Jolka40 2016.03.26. 17:30:49

A fák különbek az embereknél: széndioxidot lélegeznek be, és oxigént lélegeznek ki.

Tranquillius 2016.03.26. 17:31:02

Majd konzultálok a Független Fa Szakszervezettel, ha gyümölcsfákat szeretnék metszeni a kertemben. Amúgy meg: vs.hu/kozelet/osszes/vagjak-mar-ki-azt-a-sok-szar-fat-budapesten-0630

Burgermeister 2016.03.26. 17:31:10

Megérjük, hogy a fák, bokrok, vizek, folyok, tavak az andrásyn tüntetnek. Tényleg, nem vagyok egy antikörnyezetvédő de ami sok az sok.....libák ajvékolnak. Menjenek a pilisbé.

sakomo 2016.03.26. 17:31:14

"édesdrágajóistenem" ... :O ez azért már elég dedó... és ezt el is hiszi amit leírt???

Éhes ló 2016.03.26. 17:31:19

Persze, csak a fák jogai fontosak, mi a helyzet a bokrokkal, virágokkal és más növényekkel?
Ezek jogai nektek smafu?
A füvet szabad kaszabolni?
Allergénnek, gyomnak hazudni növényeket és ezért írtani őket, azt szabad?

Mi a helyzet a fitoplnaktonokkal, melyeket a bálnák falnak fell milliótonnaszám?
Az ő jogaik nem számítanak?

Hihetetlen ez az érzéketlenség!
Szégyen!

Trónkövetelő 2016.03.26. 19:48:57

Szerintem özönvíz közeleg, és erre Putyin figyelmeztette Orbánt Moszkvában, aki most a kivágott fákból bárkát épít magának és a családjának, meg a félszemű kuvaszának, minket meg itt fog hagyni megfulladni!!!!

Cave Nick 2016.03.27. 11:54:26

Jellemző a fasiszta oldalra, hogy a Lengyel Miniszterelnök Úr épp most készül kiírtani a bölények utolsó európai erdejét.

MittuDomain 2016.03.27. 15:13:59

@sakomo: A három felkiáltójel mellé el tetszett felejteni bekapcsolni a CAPS LOCK-ot,úgy az igazi

Trónkövetelő 2016.03.28. 18:11:09

@Cave Nick:
Az idegenszívű, a pénzhatalmi világelit bábszervezeteként funkcionáló EU ki akarja irtani a gyönyörűszép, hungarikum magyar ákácot, bizonyára azért, hogy mindenféle téridegen, közel-keleti fajokat hozzanak a helyükre!
Ma még csak az akácfák, holnap már mi magunk leszünk soron!!!!!

2016.03.28. 18:11:13

Tibi, mostanában már nem vagy az igazi, egy-két üdítő kivétellel csak narancskommunista propagandát nyomsz, annyi azért mentségedre szóljon, hogy te legalább humorosan teszed.

There Is No Spoon 2016.04.07. 08:33:33

Ez nagyon jó volt! Könyeztem a röhögéstől! Főleg a "nem szülök, mert ma a fák, holnap bármelyikünk". Tényleg vannak ilyen faimádó, romkocsmás, bringás, modorok hipszterek. Szóval, köszi Tibi!

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2016.04.07. 21:27:25

"Mivel a fák nem szavaznak."

Francokat nem! A ház elől a parkból egy csomó a lábával szavazott és elment Londonba mosogatni, liget helyett már csak füves puszta maradt.

Celtic 2016.06.20. 11:48:02

Na, ez a blog is megszunt? Kar.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu