Az új melóhellyel kapcsolatossan

2015/11/05. - írta: Modor Tibi

-És melóval mi a helyzet?

-Bírom-bírom, de egyre inkább kacsintgatok másfelé. Az a baj, hogy így 40 felé már nem ragadhatunk le túl hosszan semmilyen pozícióban, mert aztán utána az maradsz, ami addig lettél. Úgyhogy max. 2-3 évente próbálok mostanában váltani egyre magasabb fokozatba, persze mindig legalább bruttó 2-300-as lépcsőkben. Utóbbi időben bevált. Merj nagyot mondani, aztán a behívási arány egész jó - onnan pedig már nem nagy rulett a dolog.

Voltam pár helyen interjúzgatni mostanában is: a legkomolyabb kérő az a Gysenta, tudod, új multi a Róbert Károly körúton a Domus mellett, ilyen nagy üveges irodaházban vannak, tudod, - kicsit lepra környék, parkolni agyrém, de szerencsére az álláshoz kocsi is járna.

Ez mondjuk nagyon rendes tőlük, mostanában ezen spárolnak a legtöbbet a férgek; komolyan, mintha aranyból lenne vagy nem is tudom. Pedig egy kisebb flottát lízingelni nem nagy szám. Meg ezen a szinten azért szerintem alapnak kéne lennie. Gondolj bele: az ember legalább napi 12-14 órát rászán az utazással, otthoni munkával együtt, és akkor egy rohadt autót sajnálnak. Szóval nem rossz, egy hároméves Focust adnának, bár mondjuk jobban örülnék egy automata váltós Octaviának. Helgivel azon is beszéltünk, hogy akkor mi legyen a Puntóval - adjuk oda Anyóséknak, esetleg adjuk el... mert azért garázst nem akarok ezért bérelni, az utcán meg gáz ezeket tartani. De azért három kocsi nem kéne. Esetleg a Puntó akkor menne ki, és közös használatra pedig megtartanánk az Astrát, ha lenne valami. Nem nagy wasistdas a Focus, de hát ne nézd a fogát. Nyomaték van benne rendesen, kicsit kemény a váltója meg nehezen veszi be a kettest, de meg lehet szokni. Tükröket behajtja magától, meg van benne tolatókamera is. Nekem pont jó lenne arra a pár évre.

Szóval ezzel a Lőportárdűlővel is ki lehet egyezni, mélygarázsuk szerencsére van, az iroda ablaka meg másfelé néz, jó magasan van legalább. Néztem persze a vicc kedvéért BKV-t is, hát Budáról azért oda már nem könnyű átjutni, legalább egy átszállás, ami szerintem egy röhej. Kérdés, hogy most akkor a Margit vagy az Árpád felé érdemes kerülni - de hát a kulcsszó itt van: KERÜLNI. Esetleg 26-ossal lehetne valami variálni át a Margitszigeten vagy az újlipót trolikkal, ki lehet silabizálni, ha esetleg kocsmába kéne beugrani munka után vagy étterembe gyorsan. Kocsival kicsit figyelni kell a sávokra, a Honvéd kórház után már elég gázos kisorolni jobbra, ha beragadsz, viszont a jobb sávban szar közlekedni. Esetleg kell a Wazén keresni valami egérutat, ezen spekulálok. Esetleg tényleg a Margit felől elcsámborogni arrafelé, nem tudom.

De nem rossz az irodaház se: kicsit cigányos, de a célnak megfelel. Nem mutogatnám, de belülről tök olyan, mint egy szálloda fasza recepcióval. A kávézó teljesen korrekt, kényelmesek a kanapék - valami fapados Illyt adnak, de egy szusszanásra bőven megteszi munka közben lemenni.

Nők voltak csőstül, olyan 10% lehet a kanok aránya. Úgyhogy ígéretes. Céges bulik vannak rendesen, jónak tűnt a társaság.

A főnök kicsit karót nyelt típus, olyan steifsitzig, de láthatóan érti a dolgát - a HR-es csaj elmegy, elég kimért, de közben a csóka lábán meg tornacipő figyelt meg kilógatott ing, nevetséges. Már csak a rúd parizer hiányzott az asztaláról. Mindegy, bemondtam nekik bruttó 700-at plusz kocsit, beszélgettünk a jelenlegi munkámról meg a suliról, úgyhogy ennyi. A randstados meg hasonló felmérésekben ez egy erős középérték, úgyhogy ha piacképes embert akarsz, akkor igenis adják meg a piaci bért. Oldják meg.

Úgy terveztem, most egy stabil két évet tudnék le ott, aztán próbálnék mozogni házon belül valami magasabb, kicsit nyugdíjasabb poziba - aztán ha nagyon nem jönne össze, akkor moccannék nem sokkal utána retail- vagy FMCG-területre. Az még hiányzik a portfóliómból. 

Van a közelben minden: OTP, Posta, ELMŰ, anyám kínja, szóval ha csak ügyet kéne intéznem napközben, kiugrom bármikor, vagy munka előtt-után útba ejtem. A munkaidő rugalmas, úgyhogy ennyinek bele kell férnie.

Asszem, laptopot viszont elég szart adnak. HP-kat láttam mindenfelé, vicc. Fogadni mernék, hogy még egy rendes ERP-ra is sóherek voltak beruházni, aztán majd itt is excelezhetünk öt rendszer között hózáráskor. Szóval már érdeklődtem, hogy az Airemre rá tudják-e húzni a céges rendszereket, mert más nekem nem áll már nagyon kézre. Telefonból is jobban szeretem a sajátomat - remélem, nem akarnak valami Berryt vagy hasonlót rámsózni.

Szóval így nézne ki a hely.

-Na, és kaptál már választ?

-Ja igen. Elutasítottak.

14 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.11.05. 18:42:51

Airnél már ütnék, tehát jó a poszt. Van ilyen ismerősöm, olvasás közben szinte hallom a hangját, ahogy mondja. Kár tagadni Tibi, hogy néha lenézel Tokodra.

4TUN3 2015.11.05. 20:03:19

Na, az ilyennek addig ütném a céges HP-val az Illy-n duzzasztott fejét, amíg már nem bírna Focusálni.

sdani 2015.11.05. 21:27:16

A legjobb, ha valaki ezt totál pályakezdőként adja elő.

mesz86 2015.11.06. 10:47:42

Már az első bekezdés felb*szott --> király a poszt :D

2015.11.06. 10:47:47

ez az utóbbi idők legjobbja, a Helgis részt még ki lehetne fejteni PÖTTYET és az autós meg sávváltós rész is teljesen ott van :D

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.11.06. 19:00:52

ilyen az élet pszeudopoliszban? asszem bevállalnám.

Trónkövetelő 2015.11.07. 10:20:30

Azt nem igazán értem, hogy Tibi honnan tudja, hogy a céges Focus váltója milyen? Meg úgy általában honnan tudta, hogy cégnek milyen kocsija van? Interjún mehetett egy kört vele? Ebből is látszik, hogy én sokkal menőbb vagyok. Mi az, hogy Én menjek el interjúra a szaros irodájukba!? Majd elmegyek, ha és amennyiben (ezt a "ha és amennyiben"-t dőlttel írnám, olyan szép szófordulat) felvesznek, és fizetnek azért, hogy ott legyek. De ha Én az Én drága időmet rájuk szánom, mindenféle önéletrajzokat irkálok, meg fényképeket csináltatok magamról, Hülye kérdéseikre válaszolok, akkor legyenek szívesek, és jöjjenek el ők hozzám, szerintem így fer. Igazából még el is kellene számolnom velük az így kiesett munkaidőmmel, szóval rendes is volnék hozzájuk.

Mukkancs 2015.11.07. 12:11:28

Szaros kis közalkalmazott vagyok, így valaki felvilágosíthatna..tényleg ilyen ad hoc jelleggel bemondott fizetésekkel, követelésekkel, és elvárásokkal működik ez az egész? Mert akkor valamit tényleg elbactam...

P1sty 2015.11.08. 12:08:44

@Mukkancs: Igen, vannak ilyen helyek.

Az a durva, hogy pl. az én területemen időnként fel-felbukkan egy új szereplő a piacon (IT, valamint az erre épülő SSC-k), ahova kezdetekben valóban olyan igényekkel is be lehet kerülni, mint amit a történetben hallunk. Nem egy kollégám, aki leszarva a lojalitást frissen beugrott egy ilyen frissen gründolt cégbe, gyakran az addigi fizetése + 50% kapott, meg pl. céges autót, telefont, még jó gépet, mert másképp nem lehet átcsábítani az embereket. Aztán persze amikor beindul a szekér, nagyon gyorsan visszavesznek ezekből a juttatásokból, pont akkor, amikor a hozzám hasonló lúzerek is már váltanának. :(

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2015.11.11. 11:58:50

Kibaszott jó poszt, a a blog hőskorát idézi.

Pár éve lepattintottam ezen ismerőseimet. Nem is tudom elmondani, mennyivel nyugodtabb azóta az életem.

ggbb 2015.12.04. 14:49:05

ja, van ilyen. hány ilyen van nálunk is, az SSC-ben... há, akinek megéri, hogy egy szar ford focusért meg a céges telefonért napi 12 órában az excelt basztassa, gyártsa a riportjait, amelyekről előzetesen beadták neki, hogy azok nem más, mint a világegyetem fő szervező elve. amit ő el is hitt... én - kis kitérővel - megmaradtam technikusnak. fix munkaidő, értelmes munka. nem bruttó 700, hanem a fele+műszakpótlék, de leszarom. nem éhezem. még egyszer nem megyek el kopipésztelni. nettó 1 M-ért esetleg, max. 3 hónapra ;-)
süti beállítások módosítása