Kárpát-medence: a népek valódi olvasztótégelye

2015/02/08. - írta: Modor Tibi

Még hogy mi lennénk rasszisták vagy kirekesztők? Most komolyan? Ez szamárság, ahogyan a rasszizmus is szamárság, nem csak a vádja.

Ha a népek olvasztótégelye Amerika, úgy Magyarország még annál is inkább olvasztótégely.

Ez a nemzet lenne kirekesztő, amelyik a világon a legbefogadóbb? Aki két generációig nem tud úgy visszamenni, hogy ne találjon "idegen" származást?

Nézzetek csak szét: valódi szivárványnemzet a miénk. Aranyszőkék, lenszőkék, őszek, kopaszok, mákos hajúak, szőkésbarnák, gesztenyebarnák, vörösek - sőt, még sötétbarna, fekete hajúak is vannak, akik végül is valahol magyarok. Hullámos, egyenes, göndörkés. Milliónyi szemárnyalat: azúrkék, zöldeskék, sötétkék, gesztenye, hazel, szürkés, világosbarna, foszöld - mi több: még barna szemű magyarok is akadnak, és senki, de senki nem vonja kétségbe igazán magyarságukat.

Itt kirekesztés? Ahol békében megél egymás mellett kun, jazig, palóc, kumán, hajdú, cívis, matyó, pota, csallóközi, viharsarki, göcseji, jász - nem nézzük, hogy ki a budai, ki a pesti -, és egy Diósgyőr-Kazincbarcika-ellentét is legfeljebb a barátságos cukkolásig fajulhat csak el.

Hogy ne tudnánk összefogni? Hogy két magyar, három vélemény? Hogy idegenben is csak egytől óvakodj, a magyartól, mert az hátbadöf? Vágyvezérelt gondolkodás nemzetünk rosszakaróitól, akik már ugrásra készen várják, hogy mikor vehetik át a Föld leggazdagabb víz- és termőföldkészletét. Amikor a külső-belső ellenség - uzsorások, kufárok, markecolók, hazaárulók, újságírók - fúrják-tépik hazádat, akkor valahogy elsimulnak az ellentétek. Ott hatalmas egység kovácsolódik pillanatok alatt, és ez valakiknek valamiért nagyon nem tetszik...

Itt az idegen ajkút is mindig szeretettel fogadták, hiszen adott a nemzetnek, dolgozni jött. Számtalan, messziről jött, fura nyelvezetű, szorgos nemzetség talált itt új hazára: gondoljunk csak a donausvábokra, a szászokra, braunhaxlerekre vagy a cipszerekre. Kiváló magyarokká váltak mind, kivéve a szászokat.

Vallási ellentétek lennének vagy ellenségeskedés? Legfeljebb olyannyira, mint a matek- és az angoltagozatosok között. Csak némelyek az egészséges sportszellemet összekeverik a gyűlölettel, mert folyton áldozatokká kívánnak válni. Nézzetek csak körbe: katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, szombatisták, görögkatolikusok - és mindannyian csak egy, ugyanazt az Istent imádjuk!

Hogy csak az árkokat ásnánk, szekértáborokra szakadtunk volna, apa és fia fordultak volna egymás ellen? Röhejes vád. Az én baráti körömben aztán tényleg mindenféle akad, a politikai radar összes szegletéből: fidelitasos, IKSZ-es, KDNP-s, fideszes - de ugyanígy békében megférnek közöttünk bohó jobbikosok, öreguras MIÉP-esek, nyakas FKGP-sek, cívis ős-MDF-es harcosok, és az MNA-s, Magyar Hajnal-os haverokat sem közösítjük ki csupán azért, mert kicsit másképp gondolkoznak rólunk és az országról. Miért utálnék egy másik embert, csak azért, mert nem ugyanarra a pártra szavaz? Ettől még mindannyian közös nevezőn egyetértünk abban, hogy a bukott baloldalnak soha nem szabad újra hatalomra kerülnie.

Ilyenek vagyunk mi, magyarok. Sokfélék. Honfoglalók, messziről jöttek és kevertek. Földművesek és értelmiségiek. Munkások és szolgáltatóközpontosak. Kövérek, soványak, alacsonyak, magasak, diplomások és szakmunkások, szőkék és barnák - de mindenekelőtt európaiak, fideszesek, fehérek, keresztények és emberek.

Mi lennénk rasszisták?

25 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.02.08. 16:12:33

Keblemre baráték, ti drága lakói szeretett, idő vasfoga által megrágott, tatár, török, labanc, muszka háborította rántotthúsunknak. Sejehaj!

Gajdos Jr. 2015.02.08. 16:12:36

Dögöljön meg a szomszéd tehene!

Trónkövetelő 2015.02.08. 16:12:40

"Az én baráti körömben aztán tényleg mindenféle akad"
Atz így kezdődő mondatok a legjobbak, versenyezhetnek azzal, hogy "én nem vagyok antiszemita, DE..", meg "nekem sok zs... barátom van..."
Én egyszer együtt piáltam egyetemen egy kommunistával. Részegen összeszólalkoztunk, és a csávó megharapott! Amikor másnap magamhoz tértem, azt hittem, álmodtam, de aztán az alkaromon megláttam a fognyomait :)
Egyébként nekem vannak svéd felmenőim a távoli múltból (kb 200 évvel ezelőttről), remélem ők még a tolerálható kategóriába tartoznak :)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.08. 17:50:15

Ja meg amikor azzal jön valami okostojás, hogy:
"MICSODA?! Széchenyi hogy lett volna már magyar! Egy büdös szót nem tudott magyarul, az egy tóthsváb volt!"
vagy "MÁTYÁS KIRÁLY HOL VOLT MÁR MAGYAR?!, akkora román volt mint az a dzsiambuli ott a retyó háta mögött gecc..."
Ja és tényleg láttam a minap egy olyan igazi ronda kutyáscsajt slampos melegítőben. Szóval igaz a sztori.

Cave Nick 2015.02.09. 08:00:36

Azé a Kárpát-medence, aki teleszüli.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.02.09. 23:43:13

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Akkor ezt küldd el a slamposának!
demenyakotsog.cafeblog.hu/2015/02/05/kibol-lehet-koficgazdi/
Húbazmeg.
On: Nem lenne tutkóliberál a Gyűlölt mintájára elindítani a Szeretett Testvéreink blogot? Hát hisz' annyian vannak!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.14. 07:31:39

@Cave Nick:
akik "labrador on board" matricát ragasztanak az autó ablaküvegére

Trónkövetelő 2015.02.14. 07:32:56

@Cave Nick:
Hát akkor túl sok kérdés nem maradt...
@CheTamás:
Ez nagyon durva, simán lehetne egy poszt itt. Basszus, ezután a marketingszöveg után simán rajta fog ragadni a kis féreg. (meg is néztem a faszbúk oldalát, sajnos nem maradt a nyakán, egy újabb bolond elvitte). És kétségbeesve látom, hogy 4 ismerősöm is kedveli az oldalát. Asszem leselejtezem őket, észre sem fogják venni.
Viszont az oldalon szörfölgetve egy újabb gyöngyszemre bukkantam:
vizslafotozas.hu/
Azt hittem, hogy a szélsőjobb köré épült brandeknél (NomádÉtel.hu, Nemzeti Taxi, Harcos, baranta) durvábbat nem fogok látni, erre most itt van ez, webshoppal, műbloggal (Eördögh Nórika elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában). Nincs is szebb valentin napi ajándék, mint elmenni a menhelyre, örökbe fogadni egy kis férget, és utána HÁRMASBAN elmenni párunkkal vizslafotózáson életvidám, ölelkezős-vigyorgós-vicsorgós képeket készíteni, aztán kilőni a faszbúkra, meg körímélen a munkahelyen is mindenki tudtára adni, hogy már megint mit műveltünk magunkkal, és végül megdicsőülve learatni a babérokat a hozzászólások képében, hogy "jaj, de édesek vagytok", meg sok szívecske, könnyezősemotikon stb.

dangbird 2015.02.14. 07:33:02

@Cave Nick: Nem, hogyha nem képes arra, hogy működtesse. Akkor bele fog bukni a kis túlszaporodási kísérletébe.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.14. 07:33:05

@CheTamás: De iszonyú gáz ez a kóficos hugyagyú tyúk.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.02.14. 18:48:10

@Trónkövetelő: Ez a vizslafotózás leverte a lécet. Mi az "ajándékozz erotikus társasjátékot" ötlet ehhez képest?! Az amúgy is kétmázsás undorító Valentin brandet még közelebb hozzák a kétségbeesett Bridget Jones klónokhoz és a bólogatójános párukhoz.
Gondolkodás nélkül tüdőtömlő mindenkinek, aki 16 és fél dezsőt kiad azért, hogy modoros cukiságokat lőjenek róla egy divatos Nikonnal.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.14. 21:06:46

@CheTamás: Jó hogy nem egy vizsla szarával a szájukban fotózzák le magukat.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.15. 11:13:06

Tibi, dióhéjban annyit hogy mostanában a Miklós téren megyek el minden reggel meg a Folyamőrnél, ott van egy rettenetes panel aljába ragasztott fából készült tök szép presszó, meg a préri közepén betonból deszkásoknak ugratópálya, meg ilyen reggeli kutyaszarató nénik ugatós kiskutyákkal meg valami üdítőpalackozó üzem, ahol a vaskapu kilincsére ráakasztottak egy komplett intarziás, kúplábú szocreál ágykeretet, gyönyörűen lelakkozva. Hát azért attól megdobbant a szívem.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.03.12. 07:52:59

Hoppácska, megvan a 4. mislen csillag Tibi!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.03.22. 16:54:24

@Cave Nick: Ti már tudjátok hol vásároltok vasárnap?

Cave Nick 2015.03.23. 19:25:45

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Ebben a _káoszban_ még nem tudjuk hol (esélyes a Fény utcai piac az isteni Sonkással), de Mi ha törik, ha szakad, csak azért is vásárolni fogunk.

Trónkövetelő 2015.03.24. 22:21:00

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
@Cave Nick:
Jó sok kézműves sört kell inni szombat este, hogy aztán a vasárnap azzal teljen, hogy másnaposan fetrengjünk otthon, és időnként kirohanjunk a klozetbe sitkeirockfesztiváltoivécé-szagút fosni. Így fel sem tűnik, hogy nem tudunk aznap boltba menni. Különben meg kétségtelenül a menhelyi kölyökkutyák után a legszívszorítóbb látvány a világon a budaörsi Tesco és Auchan üres parkolója. Micsoda értéket tiportak a földbe már megint!!!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.03.27. 15:06:30

Tibi vajon miért hallgat? Titokban ellenzi a vasárnapi zárvatartást, de nem meri nekünk elmondani?

Szollo 2015.04.10. 19:45:22

@Trónkövetelő: Hááát...

Túl közel vannak a norvégokhoz, ami azt illeti :D

Prinzessin Erbsen 2015.05.30. 12:25:05

Az a baj, hogy Magyarországra nem importáltak Afrikából rabszolgákat éveken át, mert akkor megszoktuk volna a négereket. Gyarmataink sem voltak a távolkeleten sem, mert akkor az ázsiaikat is megszoktuk volna, ugyanis akkor nekünk kellett volna ugyebár oda menni.
Most itt állunk, lemaradva a művelt nyugattól, mert ugye ők ebben behozhatatlan előnyre tettek szert és most rasszisták, xenofobok vagyunk.
A tatároknak haza kellett menni, mert sürgős dolguk volt otthon az örökség miatt.
A törököket már majdnem megszoktuk de haza mentek, fénykorukban ugyan nem lehetett őket kitessékelni, de aztán igen.
Most aztán megnézhetjük magunkat.

Cave Nick 2015.06.02. 22:07:33

A Várban török buszok fognak járni, az megvan?

tilla tylla 2015.06.29. 08:05:47

Ez most a hazaárulást parodizálja vagy a magyar népet? Vagy a Fideszt? Vagy kit/mit? :D
süti beállítások módosítása