Az elkúrt módszerváltás

2014/12/07. - írta: Modor Tibi

Tetszettünk volna forradalmat csinálni. Miért hagytuk, hogy így legyen? Az elszalasztott lehetőség. Azt hittük, majd úgy élünk, mint az osztrákok meg a nyugatnémetek... ehelyett:

  1. Azt hittük, mostanra majd nyugati kocsikkal fogunk járni. Opelekkel, Mercikkel, Toyotákkal, BMW-kkel... és alig lesz Lada, 120L-es Skoda, Trabi, Wartburg, Robur, Nisa, Dacia. Hogy lesznek rendes autópályáink, ahogy a svájciaknak, ahol lehet majd döngetni, és nem tojáskerékkel döcögünk le 80-nal az M7-esen.
  2. Azt hittük, hogy majd mi is lemehetünk a boltba, és olcsón megvehetjük a Milka csokit, a Schogettent, lesz Weißer Riese meg Persil. És nem Tomival meg Ultrával kell dolgoznunk még 2014-ben is.
  3. Reménykedtünk, hogy szabadok leszünk. Hogy azt mondhassunk, amit akarunk, hogy oda szavazhassunk, ahova akarunk. Hogy a többség dönthesse el, kit akar a Parlamentben látni.
  4. Hittünk egy szabad sajtóban. Hogy lehessen itthon is 50 tévéadó, mint Nyugaton. Hogy kapcsolgathassunk akárhova, hogy a bőség zavarában percekig ne találjuk meg a legjobb műsort. Hogy itt is megszakítsák a filmeket a reklámokkal, legyenek beszélgetős műsorok, vetélkedők. Hogy ne a sorok között kelljen olvasni, hanem igenis ki lehessen mondani!
  5. Nyugatra vágytunk. Azt hittük naivan, hogy majd bárhová utazhatunk, és nem csak évente kétszer. Hogy akár Amerikába is eljuthat a magyar, de hogy Berlinbe, Párizsba vagy Londonba is úgy mehetünk, mintha csak Pozsonyba vagy Komárnóba mentünk volna át (vagy még úgy se). Hogy számunkra is elérhető lesz valamikor egy spanyol vagy görög üdülés, vagy egy franciaországi síelés - ahogy egy németnek vagy dánnak. Hogy ha úgy vagyunk vele, akkor disszidálnunk se kelljen, hanem mehessünk rendesen dolgozni, élni is Nyugatra, és ne szökni kelljen. És hazajöhessünk bármikor.
  6. Azok a jó német szexfilmek... az jelentette számunkra a szabadságot. Abban reménykedtünk, hogy nem csak titokban, kamionos rokonok által becsempészve juthatunk hozzá egy jó kis pornóhoz, hanem hogy itthon is hozzáférhetünk, neadjisten, mi magyarok is csinálhatunk pornót...
  7. Reménykedtünk, hogy egyszer lesz rendes magyar könnyűzene, lesznek nyugati, nálunk koncertező zenekarok, és nem csak a Szörényi-Bródy-Koncz-Korda-Koóst kell bámulnunk még 2014-ben is...
  8. A Mariahilferstraßén találkoztam életemben először négerrel, hajléktalannal meg koldussal. Előtte ilyet csak a filmben láttam. Azt hittem, nekünk is lehet ilyenünk valamikor.
  9. Csak tátott szájjal bámultuk a bécsi villamosokat, metrókat, buszokat... Mercedes, Volvo, Siemens. Hülye fejjel elhittük, hogy egyszer nekünk is lehet ilyenünk az Ikarus helyett. Elektronikus kijelzők, felújított állomások, luxus-dohányzókocsik extra elszívóval.
  10. Nyugati irodaházakra vágytunk, amerikai főnökökkel, meetingekkel, céges utakkal, LEAN Six Sigmával és számítógépekkel. Ehelyett maradt a nagy semmi, az állami csöcs, a villanyírógép meg a telex.
  11. Emlékszem, mi még tüntettünk azért, hogy ne oroszt kelljen a suliban tanulnunk. Hanem mi is angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul tanulhassunk. Hogy a mi gyerekeink már el se tudják képzelni, milyen is az: plóságy meg pácsimuti nyejesty, dárágoj gászty? Hogy cserkészek lehessenek, ne úttörők. Hogy ne kelljen KISZ- vagy párttagnak lenni, ha el akarnak érni valamit az életben. Hogy bárki továbbtanulhasson, és ne a szülők munkásosztálybeli származása, hanem a tudás és a szorgalom számítson.

 

Hát így állunk, ide jutottunk 25 év reménykedés és szívás után - egy helyben toporgunk, de leginkább visszafelé zuhanórepülünk. Vesztettünk, elszegényedtünk, Európa legszegényebb embere vagyunk. Szegény rokonnak se voltunk jók, soha ilyen nincstelen és kilátástalan nem volt még a Magyar, főleg a magyar gyerekek.

Egy leragadt, balkáni, kis-ázsiai nemzetté váltunk a legirigyeltebb barakkból.

Shift-delete az elmúlt huszonöt évet!

16 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zotyasa98 2014.12.07. 10:40:23

nekünk már Szabadka is nyugat volt itt a déli határnál:puma rövidgatya,eurókrém,jugoton Sex Pistols bakelit,Bravo star stickersekkel,banán,Casucci,Ritt...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.07. 11:15:58

Hát igen! Berlinben olyan pezsgés van, most volt kinn ismerőscsaj, teljesen el volt ájulva, hogy milyen laza mindenki, azonnal megkínálták spanglival meg minden.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2014.12.07. 13:37:32

Aszittük hogy Orbán Viktor tehetséges politikus és majd ő fogja felépíteni az Új Magyarországot...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.12.07. 13:53:52

@Kurtz ezredes: te mocskos patkány!

Nagyon szeretlek :D <3

Trónkövetelő 2014.12.07. 17:54:33

Emlékszem, apám és nagyapám könnyek között beszéltek arról, hogy ha csatlakozunk a NYUGATHOZ, Darren meg Paddy összehányná a Kazinczy utcát, sőt maga Rocco Siffredi is Budapestre költözne!
@zotyasa98: Igaz, kissé későn érkezőként csatlakozzunk a délszláv népek szocialista közösségéhez! Ha kell, én magam elmegyek a jelmezboltba, veszek hófehér egyenruhát, és én leszek Tito!

bontottcsirke 2014.12.07. 17:54:44

A japán szexfilmek már smafu?

tralalala 2014.12.07. 18:18:28

Hjajh, a porba hullott álmok... Mikor megszavaztam (megszavaztuk!) az EU csatlakozást, arra gondoltunk, hogy végre mi is mehetünk majd külföldre, munkát vállalni, akár vállalkozni (pl. cukrászdát nyitni!).

Erre most... tömegével hagyják el az országot az emberek. Szégyen, hogy idáig jutottunk, szégyen :(

Celtic 2014.12.07. 20:54:55

:)

Megint ut, koszi Tibi :)

Trónkövetelő 2014.12.07. 20:55:02

@tralalala:
Én akkor nemmel szavaztam. Persze csak azért, mert tudtam, hogy úgyis győznek a csatlakozáspártiak, így legalább vagánykodhattam. A sors iróniája, hogy azóta olyan munkám van, ami erősen függ az EU aktuális döntéshozóitól, gyakorlatilag az EU-ból élek :)

2014.12.11. 22:44:22

@Kurtz ezredes: szerintem meg pont hogy FELÉPITETTE az újmagyarországot. Ja hogy nem tetszik az ami lett ?
<kárörvendezés>

tralalala 2014.12.12. 22:30:31

"soha ilyen nincstelen és kilátástalan nem volt még a Magyar"

Teljesen egyetértek :(

Tatárjárás? Legalább nyilvánvaló volt, ki az ellenség, összehozta az országot! Pestis, éhínség? Ugyan, hiszen az egész Európát sújtotta. Meg hát az akkoriakat más fából faragták még.

Török? Nem volt az olyan rossz, legalább a vallásukat, nyelvüket nem erőltették ránk. Nácik, szovjetek, világháború? Ugyan kérem, a magyar karakánság, a pesti humor összetartotta a nemzetet.

De most... hetven éve békében, a világ legerősebb katonai és gazdasági szövetségeinek tagjaként Magyarországnak gyakorlatilag befellegzett, végünk! A jövő sosem volt még ilyen kiszámíthatatlan, a jelen sosem volt még ilyen kétségbeejtő! Ki tud így élni??? ÉBREDJETEK MÁR FEL!!!

Trónkövetelő 2014.12.12. 22:31:43

@Kulics:
A mai fiatalok nem tudják, hogy mi, harmincasok 8 év vörös rémuralma után a két kezünkkel építettük fel ezt az országot, csak a farmerkabáton és a kazettás magnókon jár az eszetek! Mi Gyurcsányék alatt azt sem tudtuk mi az a farmerkabát! Örültünk, ha jugóból sikerült becsempészni egy szar NOKIA 3110-est, 1.3 mpixeles kamerával! Egy-e-gész-há-rom-me-ga-pik-szel! Megnéztelek volna, hogy ha neked egy ilyened lett volna, akkor is teleokádtad volna-e a szar összetrutymákolt kajáidról készült fotókkal a tamblert meg a' instát! Egy rohadt Suzuki Swiftre 8-10 éveket kellett várni, mire elmehettél érte a merkúrba! Minekünk még legalább 3-4 csillagos hotelekben kellett megszállnunk külföldön drága pénzért, mit tudtuk, mi az a couchsurfing! Hej, ha én tanulhattam, utazhattam volna, mint ti... de nekünk dolgozni kellett, újjáépíteni a' országot!

Ernoke 2014.12.20. 15:00:59

@Trónkövetelő: mi még baktériumokkal teli csapvizet ittunk mesterséges adalékanyagokkal, és napi egy löncshúsos kenyeret kaptunk az iskolában fél kiló kristálycukorral megszórva, mégis sokkal egészségesebbek és erősebbek voltunk a mai fiataloknál.
akik azt se tudják, mi az, 35 évesen napi 3 adag gyógyszert szedni kezdődő cukorbajra, magas vérnyomásra és ízületi gyulladásra!

Trónkövetelő 2014.12.21. 09:34:57

@Ernoke:
Igaz, én kénytelen voltam Vöslauert inni és áttérni a vegetáriánus étrendre mert egy dagadt állat lettem. Mit tudjátok ti koszos, szaros nyikhajok, mi az, hogy rendelek a neten egy donpepe pizzát, ti már romkocsmába meg a Pastramiba jártok. (Egyébként az megvan, hogy a donpepe 10 év után végre fotókat is közöl a megrendelendő kajáiról, szóval nem csak a képzeletedre van bízva egy Son-Go-Ku pizza?)
süti beállítások módosítása