Én így szoktam bevédeni a csajomat a teremben vagy buliban

2014/07/27. - írta: Modor Tibi

Szevasztok, tesókáim. Kicsit a hétvégéről, a szórakozási lehetőségekről, stílusról szeretnék most nektek mesélni. Nehogy leereszkedésnek vegyétek, de azért ennyi év klubos és edzési tapasztalattal nem szégyen kicsit odafigyelni, és esetleg megfogadni, amit most mondok majd. 

Szóval az van, hogy bár ha elmegyünk bármilyen koncertre, buliba, esetleg terembe, akkor annak arról kéne szólnia, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat, de sajnos folyton résen kell lennünk, mert a veszély ott leselkedhet minden négyzetméteren. Kötözködnek, benéznek, beszólnak, emberkednek - de elsősorban a csajodat próbálják lenyúlni, molesztálni, de az is éppen elég, ha csak stírölik.

Az Eördögh nem alszik, úgyhogy - mivel nem vagyok egy irigy ember - gondoltam, közkinccsé teszem, hogy én hogyan vívom ki a Barinőm tiszteletét napról napra, és hogyan regulázom meg a pinairigy, szánalmas kis buzikat.

Úgy szoktuk, hogy páran a srácokkal - ilyen nagyobb, kigyúrtabb, szigorúbb békási, hegy felőli arcok - összeállunk, és akkor a nőkkel lemegyünk valahova szórakozni. Valljuk be, nem nagy szórakozás ez, mert ki a faszom élvezi a tömeget, cigizni se lehet már, lábadra lépnek, leöntenek koktéllal, és hát hiába baszod utána nyakon a gyereket vagy a picsát, azért a baj már megtörtént. Szóval a zene is szar, taxit alig lehet fogni, parkolni egy rémálom, de azért legalább lehet erőt demonstrálni, meg a nők valamiért élvezik.

Mi úgy szoktuk, hogy összeállunk páran, kőrt alkotunk, középen a csajok, aztán aki esetleg közeledni próbálna - nagyon néz, odatáncol meg ilyenek -, annak finoman jelezzük mondjuk könyökkel, hogy nem erre kéne próbálkoznia. Legtöbbször elég amúgy már csak szúrósan ránézni, meg azért a megjelenésünk is tiszteletet parancsoló. Vannak még ilyen kis igazság harcosai, akik mondjuk éppen ott állnak és beszélgetnek, amerre éppen te haladnál, és nem állnak automatikusan arrébb, ezeket általában kecsesen arrébb szoktam söpörni, és ha méltatlankodnak, akkor oda is megy egy kisebb pofon ököllel. A punásom imádja ezt amúgy, ilyenkor ő is be szokott nekik szólni, hogy "A Barátom nem szereti az ilyesmit", és látom rajta, hogy nagyon büszke rám. Alaphelyzetben nem kell amúgy erőszakhoz folyamodnom, de néha, ha megkér, hogy verjek meg valakit, azért meg szoktam. Nem vagyok mindenáron az erőszak híve, szerintem határozott és erőteljes fellépéssel meghunyászkodik a legtöbb kis csíra, de mostanában sajnos egyre többen játsszák a hobbijogászt, hivatkoznak ilyen-olyan törvénykönyvre meg paragrafusra, csak hát éppen a termet lusták látogatni a kis göthös eltés gimnazista gecik. Szóval amíg a jogszabályokat sorolgatják, akkor szoktam a hátukat egy kicsit erősebben meglapogtatni, ilyenkor mindig arrébb somfordálnak, néha italra akarnak meghívni meg ilyenek. Tökéletesen szánalmas jelenség, sajnos egyre gyakoribb, ráadásul valamiért bizonyos nőknek ez jön be. Ronda mind, mint a bűn. Szerencsére Reninek, a punásnak nem ez jön be, ő azért jobban szereti a férfias férfiakat, meg igényes és ad is magára: sminktetoválás, kínai tetkó, szoli, mopsz. Régebben is hogy volt: a királylány kegyeiért megküzdöttek a lovagok. Íváskor, szarvasbőgéskor is mi van: megharcolnak a kanok a kancákért. Tehát az állatvilágban is megfigyelhető, és szerintem nemes dolog ez, csak sajnos az emberiség kicsit mintha kezdene elkorcsosulni. Darwin felsírna, ha látná.

Ez a teremben is megfigyelhető egyébként, mintha divat lenne már ötvenkilósnak lenni, szánalom nézni a sok kis sápadt, pattanásos csicskát, ahogy valami youtube-ról ellesett hülyeséggel próbálkoznak, de közben a csajodat stírölik.

Hogy ezt megelőzzem, itt is bevett módszer szerint szoktunk edzeni. 

Először is: a Renit nem engedhetem le egyedül - egyrészt az én kocsimat én vezetem, másrészt pedig bármennyire is odavan értem és csak én vagyok neki a világon, ezért ahogy a Jóisten is szabad akaratot hagyományozott az emberiségre, úgy érdemes bárminemű kísértésnek elejét venni. Tehát még a kísértés gondolata se forduljon meg a kis jószándékú, ám nem túl éles, női elméjében. Általában tudja azért, hogy kell viselkedni, de ha sokat iszik, akkor néha hisztizik, ilyenkor szokott kapni pár taslit, persze nem olyat, hogy nagyon fájjon neki.

Hogy másnak se, úgy szoktam, hogy a csajos bármit is edz, és én bárhol is alkarozok vagy vádlizok, olyan kétpercenként odaköszönök neki. Ez abból áll, hogy körbejárom párszor, majd három ujjal belenyúlok a seggébe a Nike Pro naciján keresztül csak persze, gyengéden megemelem, és közben nyelvesen lesmárolom, de közben ádázul forgatom a szemeimet minden irányba, hogy minden kis kanos faszkalap jól látja-e, ki kivel van. Tudom én nagyon, hogy ott parádéznak meg páváznak a tükör előtt, aztán közben sunyiban a Reni frissen megcsinált melleit nézik, és olyan gondolatok járnak a szánalmas fejükben, hogy rossz belegondolni - ha csak a felét csinálnák meg vele, amit én szoktam!

Szóval ezt sajnos meg kell ismételni párperceként, mert ezek olyanok, mint a döglegyek. Kicsit arrébb mész, már mennek oda jópofizni, hogy neharagudj, ezen dolgozol-e; ide be lehet-e szállni; mennyi van még hátra - de a legpofátlanabbja pedig még nekiáll szakmázni is, hogy ne így tartsa a derekát, hanem úgy. Felháborító.

Ezeket a csávókat általában meg szoktam alázni. Általában gyengébb, kisebb izomzattal rendelkező vagy alacsonyabb figurák, ezekre nem érdemes szót se vesztegetni. Ha pedig esetleg mégsem, akkor tuti, hogy kisebb a farka, ezt jó gondosan le is szoktam csekkolni az öltözőben - na meg általában pénzük sincs több, mint nekem. Ha még mindig egyik feltétel se teljesül, az se baj: a Reninek behazudom valamelyiket, általában kombinálva. Pl. csóró, csecsemőfaszú köcsög valami hároméves S3-assal, bringával jár, alkalmazott (nem vállalkozó), ráadásul hóttspápadt is. Ez is teljesen természetes emberi reakció amúgy: az oviban is egyszer volt egy gyerek, akire Mutter azt merte mondani egyszer, hogy milyen szép gyerek: hát utána a csávót legalább egyszer megvertem naponta, és ott árultam be, ahol csak értem.

Egy kis tiszteletet, ha kérhetném.

Szóval így telnek a mi kis közös hétvégéink, imádunk élni, szórakozni - kiélvezzük minden percét! És hamarosan indulunk az Adriára is a cigókhoz, lesz búvárkodás, vitorlázás, de leginkább ivászat meg zabálás. Előtte kicsit azért rászolizunk, de az a tervünk, hogy nagyon lebarnulunk.

Szevasztok, további jó hétvégét, jó F1-nézést!

51 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adikornel 2014.07.27. 15:53:14

A poszt (de főleg a főszereplő) stílusáról Karotta egyik régi írása ugrott be, szvsz megéri elolvasni ha érdekel, elég jó anyag. :)

totalcar.hu/magazin/velemeny/a8naplo/

Trónkövetelő 2014.07.27. 16:46:30

Te Tibi! Összeállunk az idegenlégiós haverjaimmal, és a tánctér közepén partiba vágjuk ezt a kis Renit! Mert mi még nálad is sokkal keményebbek vagyunk!!!! Én most ukrajnában harcolok, de hétvégenként hazajövök és mindenkinél keményebb vagyok!!!!!!!!!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.07.27. 16:46:57

@Trónkövetelő: Idegenlégióba már csak a buzik járnak?

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2014.07.27. 17:40:33

@Modor Tibi: Mindig is csak azok jártak. Egy nyalka magyar huszár bármelyiket kifilézi.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.28. 11:25:49

@Öblös: A légiósok kamutörténeteivel nem lehet betelni. "40 hulla alatt találtak rám... itt ment el a rakéta a fülem mellett, látod ezt a karcolást? Na, az annak a nyoma..."

Oregon (TM) 2014.07.28. 11:26:03

Vitorlás? Semmi motorizáció? Még a végén teniszezni is elmegy? :P

madmanic78 2014.07.28. 11:27:41

Zseniális írás :D

És tényleg vannak ilyen retardált puhapöcsű izomagyú kis buzik a díszpicsával mag a mopsszal :D Istenem... Könnyesre röhögtem magam :D

( amennyiben komoly az írás, ajánlanám, hogy NŐT válassz te gyökér, ne egy agyatlan fasztarisznyát, akit nem kell "bevédeni" hanem önállóan el tudja küldeni a picsába akit el kell... Ja, hogy akkor te lennél az első..? Nehéz az élet.. )

Mukkancs 2014.07.28. 11:48:50

A cím így lett volna tökéletes..."Én így szoktam bevédeni a csajomat a terembe' vagy buliba'"..ezek a figurák szokták kirakni a profilképeik közé az aktuális hétvégén készült fotókat, amin felzselézett hajjal, felhajtott inggallérral,bizonytalan, véreres tekintettel kapaszkodnak a felvizezett sörbe,a hasonlóan retardált haverjaikkal? Elmondása szerint ő a helyi főerős, de a képeken mintha átütne a bordája a kamu Dolce ing anyaga mögül...szinte érezni a gagyi pacsuli parfüm orrfacsaró illatát, de ne aggódjunk, csajozás miatt már gondosan körbenyírta a tökét nagyollóval by Izomtibi.. :)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.07.28. 11:48:59

Tegnap a Hungaroringen csihasztottam le két szekuritátés állatok királyát nővédelemből kifolyólag. Egyből átmentek ministránsba, érted, pedig nem is (krav)magáztam őket. L'chaim!

Köves D. Gábor 2014.07.28. 13:48:37

Aki ezt írta, az jól ismeri az Életet és a Nőket, csak sajnos egy arcos csíra.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.28. 13:48:39

Jó írás. Egy agyhalott mindennapjai-ez is lehetne a címe..

Epercsibe 2014.07.28. 15:20:47

Jol szorakoztam, de tenyleg. :) :) Ez mar Rejto Jeno magaslatokban volt. A kovetkezot se hagyom ki.

Egy KicsiCsira

2014.07.28. 15:20:49

"Darwin felsírna, ha látná."

Nem, Darwin akkor sírna fel, ha ezt a post-ot elolvasná.

diszkriminans (törölt) 2014.07.28. 17:16:41

Ha bejelölöd a csajomat Iwiwen, meghalsz!

tralalala 2014.07.28. 17:16:42

Valahol a távolban felsír egy kisdarwin.

Trónkövetelő 2014.07.28. 19:04:49

Bezzeg az arabok/afgánok/irániak tudják, mit kell tenni ilyenkor: a nőt egy fekete zsákba kell öltöztetni, a szeménél hagyva egy kis rést, és be kell zárni a házba. Mivel tudják használni a WC-t, még sétálni sem kell elvinni őket. Sokkal kevesebb stresszel jár, nincs értelmetlen faszméregetés, a kávéházban lehet békésen vízipipázni a többi férfival. Micsoda bölcs társadalom!

Cave Nick 2014.07.28. 19:04:57

@diszkriminans: az egész pontosan így van: ha jelölöd a nőmet az iwiwen, széttöröm az arcod
www.mommo.hu/media/Ha_jelolod_a_nomet__

Vizilabda 2014.07.28. 19:17:10

Ez egy 8. kerületi strici, aki azt írta.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.28. 19:50:33

Ricsi anyja Jutka, alapvetően bírja Renit, de a háta mögött szapulja, ( mert önmagára emlékezteti).
Reni apja viszont fiatalon focizott és bejön neki hogy Ricsi kajak, néha együtt szittyóznak a tévé előtt, olyankor a tyúkok arénáznak, hogy mér kell megint bebaszcsizni. Aztán ők is kimennek a konyhába kurvásan cigizni és konyakozni.

devilstrueface 2014.07.29. 06:46:46

Tibi bazzeg, a Reni tegnap egyedül edzett, mert te inkább post-ot írtál, de nyugi vigyáztam rá. Azért remélem nem baj, hogy egy kicsit később ment haza ;)

Trónkövetelő 2014.07.29. 06:47:02

Egyik rokonom (nő) némethországhban fizikoterapeuta. A legjobb páciensei a vallásos moszlim nők, akik múmiaként bebugyolálva jönnek be hozzá, rendszerint 3-4 rosszarcú férfirokonuk társaságában, akik vérben forgó szemekkel nézik a "kezelést", amit természetesen ilyen körülmények között nem lehet megtartani. Külön könnyebbség, hogy ezek a nők általában egy szót nem beszélnek németül, mivel világ életükben ki nem tették a lábukat a török negyed legsötétebb utcájában található lakásukból. Erről a rokonomról azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy nő, mivel emiatt hordják hozzá a moszlimok a feleségeiket/lánytestvéreiket, mivel egy férfi terapeuta bizonyára még egy ilyen szigorú kíséret mellett is megerőszakolná őket, ez teljesen nyilvánvaló.

Köves D. Gábor 2014.07.29. 15:10:14

Mi az, hogy "fizikoterapeuta", he? Öcsém, ha itt Németországról osztod az észt, akkor az "Physikotherapeuta". Nagy kezdőbetűvel!!

Ezeket primkó kommentelő kecsegéket kéne elzavarni a klaviatúrától jó távolra. Adomázgat a teutonokhoz beszabadult abroszfejű pakikról, aztán azt hiszi, ő a cár, ha "fizikoterapeutázgat", meg "Artzt" helyett learcozza a jó dojcs doktort. Pöh!

Trónkövetelő 2014.07.29. 19:50:40

@Köves D. Gábor:
Hát az pedig németül leginkább Physiotherapeut...
Persze megértem, nehéz szó. Az már kevésbé fér a fejembe, hogy az "Arzt"-ba hogy sikerült ilyen szépen belegabalyodni.
Bátorkodtam magyarul fizikoterapeutának hívni, hogy az ilyen _egyszerű_kisemberek is megértsék, de méltatlanul túlbecsültem őket ;-)

Trónkövetelő 2014.07.30. 07:06:32

Tényleg, a sminktetoválás számomra rendkívül közönséges és visszataszító, még pornófilmet sem tudok megnézni, ahol a csajon ez van. Nagyjából az ajakfeltöltéssel van számomra egy polcon. Még a szilikonmelleket megértem, hogy kisebbségi komplexust kompenzálnak vele meg hasonlók. Na de a sminktetoválással tényleg nem értem, mire gondolnak, akik ezt teszik magukkal. Vagy ezzel a véleményemmel teljesen egyedül vagyok, és én vagyok a legperverzebb férfi a világon?

Cave Nick 2014.07.30. 07:06:49

A lelke mélyén minden ffi ilyen bevédős arc akar lenni.

Trónkövetelő 2014.07.30. 07:06:55

@mrbloodbunny:
T*REM, B*LI, CS*J, P*RKAPCSOLAT, B*KÁSMEGYERI L*AKÓTELEP, V*LLALKOZÓ

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.30. 19:32:11

@Cave Nick: Én vöröses virslihurkás atomizom mislenbaba akarok lenni börtönkék tetkókkal, de olyanokkal aminek egy része "nonfi" (nonfigurative, vágod nem?) a másik meg valami nagyondurva odabaszós yakuzás kurvannya.

Cave Nick 2014.07.31. 07:44:43

Tisztelt Szerkesztő Úr, Kedves Tibi! Nincs rá esély, hogy megint modorálás nélküli legyen a kommentezés? Tudom, hogy ez is Miniszterelnök Úr Miatt van, de más blogokon valahogy mégis működik. Totál hervasztó így.

Trónkövetelő 2014.07.31. 20:52:15

Ezeknek az alakoknak egyébként igazi kiteljesedést az jelenti, ha vidéken laknak. Budapesten maximum egy Berki Krisztián lehet belőle, akit mindenki körberöhög. Konszolidált demokráciánkban azonban az ilyen alakok sokkal jobban tudnak érvényesülni vidéken: a fater még a rendszerváltáskor kiprivatizálta magának a téeszt, a jugó embargó idején hordta a ráczoknak a benzint, hozta ukránból a cigit és a vodkát, aztán tréleren némethből a "használt" kocsikat, és mostanra az övé az egész falu: az övé a falu egész határa, azon kapál mindenki, jó érzékkel szállt be a szarszippantó-bizniszbe, övé a kocsma, a vegyesbolt, a nemzeti dohánybolt, az italbolt, a ruhabolt, a szoli, a fodrászat, virágbolt, a benzinkút, stb-stb., már jó 12-16 éve ő a polgármester, úgyhogy az iskola/óvoda/bölcsőde/gimnázium/esztéká és az önkormányzat minden dolgozója tőle függ. A fiacskája a teremben (ami már az övé) lóg egész nap, esténként a klubban, a parasztdiszkó is az övé. Nincs más dolga, mint úgy élni, mint ahogy a posztban meg van írva, folyamatosan megfélemlíteni a jobbágyokat, úgyhogy mire trónra kerül, teljes mértékben kivívja a helybeliek tiszteletét, és mindenki laposkúszásban közlekedik előtte és a kedves családja előtt. És ott nincsenek szakállas-pulóveres-zakós-bőrtáskás zavaró tényezők, minden kisköcsög arról álmodik, hogy kigyúrja magát, és egy szép napon csatlakozhat a sleppjéhez.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.08.01. 19:50:37

@Trónkövetelő: Ezek hajtják föl a lazac/lime színű Lacoste póló gallérját, amitől úgy néznek ki mint egy elbaszott Quasimodo? Persze végül elhíznak a vidéki kajától update norpi food ide vagy oda, amikor annyukom becsomagolja a friss disznótorost, annak azér nehéz ellenállni. Főleg amikor kipottyan a bábu anyuból legtöbb férfi mutterra ráver hízásban. És akkor már ki a fasznak van elkezdeni a dájetet.

Trónkövetelő 2014.08.02. 16:56:06

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
_Vidéken_ egy férfinek akkor van tekintélye, ha együltő helyében annyit megzabál, mint én egy hét alatt.
Egyetemen ismertem egy csávót, aki minden nap megevett egy Don Pepe családi pizzát. Viszont a t*remben 120-al szériázott fekve. Ez elsőre jól hangzik, csak a csávó 2 méteres volt, és a pizzakúrának köszönhetően vagy 230 kiló. A falujában viszont menő arcnak számított :) Ja és a barátnője egy 140 centis 35 kilós vietnámi csaj volt :)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.08.06. 20:16:36

Nyári gasztromanírok:

-Az elmaradhatatlan sárgadinnye (komolyan, mi a faszom jó abban a szappan ízű fosban, tudom az olaszok hajszálvékony patanegra sonkával eszik amit magyarországon a sarki fűszeresnél lehet csak kapni 17 hetes előjegyzésre és mangalicából érlelik, és ezér nincs idehaza mangalica, jó persze)

-A piacon minden ki***tt gyümölcs MÉZÉDES ! Ami nem, az ropogós. Vagy lédús.

- AZ ELMARADHATATLAN TÚRÓGOMBÓC! Mosogassátok langyos vízzel inkább. Akkor nem lesz túrós. A FASZOTOK!

Trónkövetelő 2014.08.06. 20:17:00

Tényleg, ki ez a Reni!?
Szabinával mi történt? A békásmegyeri kemény arcok már nem voltak neki pálya, és elment Dubaiba?
Vagy Tibi dobta, és jelenleg egy garázsszolit vezet a Csobánka téri üzleti negyedben?

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.08.07. 20:51:53

@Trónkövetelő: Szabina nem ér rá holmi bloggerekkel foglalkozni, jelenleg a TV2 Akadémiát látogatja, minden vágya a legújabb, pimasz, trendi és HIÁNYPÓTLÓ női magazinműsor*, a Gonorrhoea háziasszonyává válni. Mellékvágányként még mindig ott a Zédes Élet, de ehhez még nem szedett össze se egy zenei producerdídzséjt, se egy excserekapusszuperhőst, vágod.

*= Csak én ütném Orosz Barbarát malteroslapáttal?

Trónkövetelő 2014.08.08. 11:09:47

@CheTamás:
Én meg Eördögh Nórára ráengednék egy csapat kaszáspókot, miközben az út menti óriásplakátokon a reklámozott ágyneműjén fetreng.
Szinte látom, ahogy ősztől a TV2-ben félig lehunyt szemmel, rángatózó fejjel fogja hadarni, hogy éppen mit művel a szerencsétlen kis "manócskáival".
Ez az IGAZI NŐ remekül él abból, hogy értelemmel nem különösebben megáldott nőtársait egyszerűen kifossza, pl. a röhejes nevű egynapos (helyesebben 12 órás) "Angyalműhely"-jel, mindössze 195.000,- Ft.-ért!
"Az Angyalműhely egy exkluzív, önbizalom-növelő élménysokk. Egy külső-belső megújulást kínáló 1 napos program, amely szárnyakat ad! Egy olyan kényeztetés, ami minden nőnek jár legalább egyszer, de a legjobb időről időre megismételni, újra és újra szárnyakat kapni!"
Hozzá képest Orosz Barbara teljesen ártalmatlan teremtés, néhány marginális műsorban játszik csak a jóérzésű emberek idegeivel (amúgy én modorosan nem nézek TV-t szerintem Orosz Barbarát már vagy 2 éve nem láttam), de egyébként nem csinál jó pénzért angyalműhely-szerű gyomorforgató szeánszokat, és néha leissza magát, tehát látszik, hogy ő még emberi lény.
Ellentétben Eördögh Nórával, akit egy ellenséges idegen civilizáció küldött abból a célból, hogy elpusztítsa az emberiséget! :)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.08.09. 08:29:35

@Trónkövetelő: Nyertél! Ezekből ilyen retroautóskártya-jellegű sorozatot kellene csinálni és párbajozni nagyokat.
Nem vetemedtem arra, hogy benézzek Nórika blogjába, de a webshop után már nem is fogok. Nórában ott a nomen est omen, az zeker.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.21. 08:56:32

@Cave Nick: "Lelke mélyén minden nő arra vágyik, hogy behódoljon egy Férfinak, hogy egy Férfi végre uralkodjon felette." huffnagel.blog.hu/2014/09/20/igy_gondozd_az_asszonyodat

[c] 2014.09.30. 06:54:15

@Huffnágel Pista: Francot.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.10.07. 07:00:24

Az Angyalműhely az valami illegál abortuszstúdió?

Trónkövetelő 2014.10.12. 16:08:22

@Keresztény szellemiségű luxuskurva:
Ennél pontosabban még senki sem fogalmazta meg a lényegét :)
Bár szerintem felnőtt emberek meggyilkolására is használható.

Newguy33 2020.07.14. 16:31:52

Zseniális és klasszikus poszt! :)

Newguy33 2020.07.14. 17:56:19

(tesztkomment volt, egy másik bejegyzés alatt nem ment el a kommentem, pedig semmi trágár nem volt benne)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.02.17. 10:17:55

Bazz!Emlékeztem ebből egy pár dologra de kevertem egy gyúrós poszttal!:))
Demégmindigjóó!
süti beállítások módosítása