Kedves, lakóközösségünket bulinegyednek gondoló köcsög szomszédom!

2014/07/25. - írta: Modor Tibi

Szögezzük le már az elején: voltam én is szemtelenül fiatal, számtalanszor talált a felkelő nap nótázás közben valami kis borospincében: ma sem nem vetem meg a jófajta alkoholos itókát és a csinos hölgyek kellemes társaságát - mi több: jómagam a mái napig is rendszeresen frekventálom a belváros menő-igényes borbisztróit, kézművessör-lelőhelyeit. Kitűnik tehát ebből is, hogy nem volnék egyfajta karót nyelt nyárspolgár, egyfajta savanyújóska.

Rólam legyen is elég ennyi, de most beszéljünk rólad. Személyeskedést, indulatokat mellőzve, mint férfi a férfival - higgadtan, de határozottan és korrektan.

Tehát.

Te, aki beköltöztél ide a szomszédomba, és úgy gondolod azóta, hogy a te adómentes, feketealbérleted és az Apáéktól a hármas BA-s diplomáért (előre, a szorgalmi időszakra) kapott szinglilakás téged felhatalmaz arra, hogy pokollá tedd azok életét, akik véres verejtékkel megkeresett forintokat áldoztak arra, hogy ezt az életminőséget megteremtsék maguknak - nos, akkor tévedsz, kedves fiatal kis pöcs barátom.

Vagy nem is vagy már olyan fiatal? Mennyi is vagy, harminc, negyven? Hányszor iszol egy héten, olyan hétszer? Szóval úgy gondolod, hogy ez laza, fiatalos, vidám dolog? Tévedsz. Mert nem vagy vidám. Hanem magányos vagy. Borzasztóan magányos, és rettegsz. Hallom, hogy kórusban röhögtök, dumáltok, dohányoztok. De én nem a röhögést hallom igazán, hanem azt, hogy legbelül szorongsz, rettegsz és zokogsz. Mert félsz, hogy egyedül maradsz. És egyedül öregszel meg, és senki, de senki nem fogja tudni, hogy ki a geci voltál, amíg éltél. És ezért menekülsz kétes, szar emberek társaságába még negyven fölött is.

Tudod mit? Legyen ez a te dolgod. Sajnállak, csináld hát. Mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. Csak ne itt. Mondd csak, látod valahova itt kiírva, hogy Gozsdu udvar, akármilyen pub vagy söröző, diszkó, esetleg xy fesztivál? Ugye nem? Ez azért van - megsúgom neked -, mert ez egy lakóház, ráadásul állítólag az egyik elitebb fajtából, egy elitebb környéken. És itt van a hangsúly.

Mi a ferde faszért nem mész be a tíz percnyi járóföldre található kb. 78 kocsma, söröző, étterem, söntés, pub, lokál egyikébe? Csak nem drágállod az árakat? Akkor mi a picsát keresel itt, ebben az elit lakóközösségben, te fillérbaszó, szegény fasz? Tessék szépen elhúzni akármelyik lakótelepre, a belvárosba, a dél-budai egyetemek környékére: ott számtalan magadfajtával bútorozhatsz össze, ott aztán ihattok kedvetekre. De nem, mert neked ez a Kavics utcai szentély kell, hiszen ide kibaszhatod magad az ingyenélő, szar cimboráiddal minden este, hogy hajnalig röhögcséljetek a visszhangzó körfolyosón.

Nem értelek, komolyan. Csak ott érzed jól magad, ahol zavarsz? Ez van a véredben, ez az igazi buli, az igazi öröm, csak így vesznek észre, vagy mi? Miért nem mész oda, ahol mindenki örül neked? Itt gyűlölünk. Azt szeretnénk, bárcsak szűnnél meg, lásd viszont a fiad buzipornóban, legyél boldogtalan, gyenge, dagadt, csak a randid végén vedd észre, hogy kajamaradék volt a fogadon, az orrod hegyén pedig fika.

Nézd, én nem azért fizettem negyven milliót egy másfélszobás kecóért, hogy téged hallgassalak minden kibaszott este és éjszaka. Trappolsz, üvöltözöl, óbégatsz, a bejárati ajtót pedig hagyod bebaszódni magad mögött, hogy az ajtókeretem is rezeg. Téged ki nevelt baszd meg, farkasok? Esetleg a Dinári-hegységben nőttél fel valami barlangban vagy a lövészároknak használt szarajevói bobpályán? Figyelj ide, ami a Macskajajban viccesnek és jópofának tűnik, az itt, a Frankel Leó utcában nem az.

Mert feljelentelek a gecibe. Te utolsó pajor.

Egy vírus vagy, egy burjánzó, rosszindulatú élősködő, akinek lételeme a rombolás.

Gyűlöllek, egész, teljes lényedben, a féreg ismerőseiddel együtt. Amikor jövök haza a melóból, már gombóc van a torkomban, mert tudom, hogy már itt gyülekeztek az ingyenélő, parazita, écces majmaiddal. Ajtócsapkodás, dübörgés. Szólás után kicsit suttogva kiabálás, mormogás, dünnyögés, majd öt perc múlva újra és újra végigszalad a röhögéshullám a harminc emberen. Rémálom. Hogy nyitott ablaknál már sohamár nem tudunk aludni, mert ti ott táboroztok, mint a sátras cigányok. Hogy reggel nekem majd kelnem kell, mint a rendes embereknek, de te majd délben kászálódsz csak ki hugyozni, hogy viccesen tudasd a világgal, mennyire bebasztál megint. Te hitvány fasz.

Lakásfelújítás, faldöntés hétköznap reggel héttől, tolvaj, dohányzó melósaid, szekrényborogatás, fúrás-faragás, oldószer, lakk, lakásavató, lakásavató-pótló, hétvége, nyárbúcsúztató, szezonnyitó, felezőbuli, vizsgaidőszak előtti utolsó buli, vizsgatemető, előszilveszter, szilveszter, utószilveszter, pótszilveszter, hétfői frusztbier, keddi csillezés, szerdai lazázás, csütörtöktől pedig kishétvége.

Te utolsó patkány. Remélem, soha nem szeret majd senki. Hogy ülj ott egyedül a szülinapi tortád fölött a Bambiban, ne jöjjön el senki, a személyzet pedig kicsit sutyorogva röhögjön, te meg tegyél úgy, mintha nem hallottad volna.

De visszakapod. Lesznek itt hajnali ébresztők, záptojás, kutyaszar, pillanatragasztó a záradba, NAV, feljelentés. És majd rikácsolhatsz, hogy ez egy nyugdíjasország, a házmester pedig nyilas és kommunista. Vállalom. Tudod mit? Vállalom ezt a beszélgetést.

20 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trónkövetelő 2014.07.25. 21:16:28

Tibi! Hova tűnt a rockos poszt?!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.07.25. 21:18:26

@Trónkövetelő: Oppácska, bocs. Szerintem félrekezeltem, újra onlájn.

Na de tessék ontopik maradni!

Rich.mond 2014.07.25. 21:27:52

Hajjaj...néha én is így érzek. Mivé lettem?... :(((

Trónkövetelő 2014.07.25. 22:47:40

@Modor Tibi:
Pedig ez végett a faszbúkon felfedtem az inkognyitómat!!!
Amúgy pedig nyilvánvalóan rendpárti vagyok én is, a négerölő duplacsövűt odatolom minden renitens pofájába, még szép, hogy a lépcsőházban, ahol én lakom, nincs bulizás. Kussolás van basszameg!!!!

blur7 2014.07.26. 08:55:42

Tibit elhagyta a felesége egy partyarcért.

Disznó Úr 2014.07.26. 08:55:49

Képben vagyok, hogy ez a modorossblog, de akkor is HALÁÁÁÁÁÁÁL

Cave Nick 2014.07.26. 08:55:56

Teljesen egyetértek azzal, amit a Tibi Úr Írt ebben a posztban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.07.26. 09:26:50

az anyád picsáját, hanyas vagy, te disznó?

Teker 2014.07.26. 09:37:56

mert a Frankel Leó utca elit környék? ugyanmár :) feljebb egy kilométerrel a hegyen, na AZ elit környék, a Kavics utca környéke macskaköves rakpart.

Trónkövetelő 2014.07.26. 12:20:33

@manson karcsi:
Tibor egy évvel fiatalabb éntőlem, mert a nővérje, a Malvin iskolatársam. Vót valamikór. Egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki.

2014.07.26. 14:49:27

Nagyon szép, ismét a legszebb modoros hagyományokat követő poszt.

Hiányossága, hogy nem fordít figyelmet a sok szemét külföldire, akiktől - lévén a posztban megírt kisköcsögök vendégei - még idegesítő és rút ordítozást is el kell viselni, külföldiül. Meg egyébként is a kurvaannyukat, ide ne jöjjön huligánkodni.

Trónkövetelő 2014.07.26. 18:58:41

@Brother Love:
Mindjárt kifüggesztek a lépcsőházban egy tacepaót, hogy a fiatalok ne rendetlenkedjenek.
Aláírás:
Özv. dr. Trónkövetelő, 33 éves :)

Celtic 2014.07.26. 20:20:08

Hat, tizedannyiert vehet szobakonyhas lakast Kelenfoldon, 102 eves hazban, ahol a szomszed "zoldsegesek" amikor nem a Nota tevet hallgatjak tok hangeron, akkor valamiert folyamatosan uvoltenek egymassal.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.26. 21:02:01

@manson karcsi: atomvillanás beszólás, van is egy ilyen legendás telefonbeszélgetés, valamikor terjengett a "net bugyraiban". Dermesztő.

walter sobchak 2014.07.26. 21:13:27

Fú, ilyen a mi társasházunkban is volt, de nem hangoskodás, hanem parkolóhely miatt :D. Valaki néha beállt a garázsba engedély nélkül, erre a lifteket és a hirdetőfalat a szomszédunkban lakó fontosjános telerakta ilyen vicces(nek szánt) stílusban megírt hőbörgéssel. Mivel a kérdéses verda egy régi 3-as (E30-as) BMW volt, természetesen bele kellett írni, a "csak azért, mert sokmilliós luxus-BMW-vel jár, azt hiszi, szabad mindent" című baromi unalmas közhelyet is. A hozzászóló politikai meggyőződéséről árulkodott az is, hogy az egy oldalas irományban kb. 4-szer szerepelt a "böszme" és az "elkúrtad" szavak (utóbbi abban a mondatban, ahol a verda elszállíttatásával fenyegetőzött - azért megnézném, hogy egy ilyen alagsori parkolóból hogy szállíttat el valaki egy autót :D). A poén az volt, hogy tudtam, hogy melyik az ő autója, és nem ott volt a parkolóhelye, ezért a parkolásban nem zavarhatta a BMW. Amikor megláttam az írást a liftben, komolyan az első gondolatom az volt, hogy lefényképezem, és elküldöm erre a blogra :D.

A szomszéd egyébként többször átjött hozzánk is a "hangzavar" miatt, és ilyenkor nem bírta megállni, hogy ne közölje, hogy ő dolgozó ember, és velünk ellentétben növeli a GDP-t.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.27. 13:36:00

@Brother Love: A vörhenyes Sean és a majomfejű Mitch?

alien 2014.07.28. 13:48:54

Na pont ez a bajom, hogy itt is van kb minden heten ket buli, ahol vinnyogva röhögnek kint. Ez agresszíó. Pont az a céljuk, hogy zavarjanak. Amugy meg ott vannak az erkély dohányzók is, hogy a pofád nemdohányzó létedre hamutartó ízű legyen. Ha kéred miert kint es nem a laksában közli nem szereti a cigiszagot bent. Ezert legyen nálam bűz.

Mr Scrapyard 2014.07.30. 19:32:23

A kezmuvessor megemlitese elbizonytalanitott, hogy vajon Tiborunk nem e bulizik heti 7 alkalommal vagy pedig egy duplacsavarral tenyleg szeretne nyugalmat maga korul.
süti beállítások módosítása