A leghiábavalóbb bakancslista

2014/06/01. - írta: Modor Tibi

Lett olyan mostanában, hogy bakancslista (bravúros fordítás) - tehát, mielőtt megrúgnád a vödröt, illetve feldobnád a bakancsot, azért mindenképpen tegyél meg pár őrültséget, hiszen ezek nélkül jottányit sem ér az élet.

Az ihletet cadix barátunk adta, aki zseniálisan ironizál, mert majdnem elhittük neki - ám miután összeállítottuk a mi listánkat, találtunk egy igazán még sokkal jobbat is, szóval jó ötletekből nem fogyunk ki. Nyelvész, György meg Atlétás most is sokat segített, sok ismerős tétel szerepel majd: de hát mit csináljunk, ha nem javul az emberiség sokéves, kemény munkánk ellenére sem?

Egy szó, mint száz: én kapnék egy ilyet a barátaimtól, mindenképpen egy jóízűt rötyögnék, és minden erőmmel azon lennék, hogy teljesítsem az összes brahis pontot, de ugyanez vonatkozik a bulis táncba rángatásra, és mindenféle játékos feladatra leendő legénybúcsúmon is. A jelszó: legyünk mind egy kicsit őrültek, ne álljunk be a sorba!

 

  1. Lefutni a maratont
  2. Végigjárni az El Caminót
  3. Megtanulni franciául
  4. Megtanulni valami egzotikus nyelven
  5. Letenni nagymotorra a jogsit
  6. Letenni (30 napra) a cigit
  7. Lenyomni egy Ironmant
  8. Betanulni egy koreografált párostáncot a lakodalmunkra
  9. Elzarándokolni a csíksomlyói búcsúba
  10. Fellépni egy slam poetry-esten
  11. A Kilimandzsárót megmászni
  12. Sajátkezűleg pálinkát főzni
  13. Megtanulni zongorázni
  14. Megtanulni gitározni
  15. Megtanulni bármilyen hangszeren játszani
  16. Bűvésztrükköt megtanulni
  17. Kirakni valamilyen nagyszabású LEGO-t
  18. Esőben táncolni
  19. Táncolni
  20. Gyűjteni bármit
  21. Fogadásból vagy jófejségből kopaszra vágni a séród (jótékonykodási napon, pénzt gyűjteni rá)
  22. Bármilyen túraútvonalat bejárni
  23. Meztelenül a hóban szaladgálni
  24. Szörfözni
  25. Grandiózus dominóképeket alkotni, hogy aztán összedönthesd (ld. mandala)
  26. Bungee-jumpingolni
  27. Kiugrani ejtőernyővel egy repülőgépből
  28. Bekerülni egy beszélgetős tévéműsorba
  29. A pesti oldalra vagy vidékre menni
  30. Kijutni a Forma 1-re
  31. Bajuszt növeszteni fogadásból (Movember)
  32. Szakállat növeszteni
  33. A Kinizsi 100-at megcsinálni
  34. Index-címlapra kerülni
  35. Megtanulni néhány vitorlázós csomózást
  36. Megtanulni tündéül
  37. Végignézni egyben a Gyűrűk Urát
  38. Végignézni egyben a Csillagok háborúját
  39. Képbe kerülni a Star Trek-univerzummal
  40. Blogot indítani
  41. Párizsban esőben biciklizni
  42. Megtanulni spanyolul
  43. Fürdeni a Gangeszben
  44. Megtalálni Istent
  45. 100-at dekázni teniszlabdával
  46. Étterem dicsőségfalára kikerülni
  47. Hajat színesre festeni fogadásból
  48. Pókerezni Vegasban
  49. Blackjackezni Monte Carloban
  50. Felmenni a Szabadság híd tetejére
  51. Úszni a jeges Dunában
  52. Sínfutás a metróban
  53. Végigmenni úgy a kék metrón, hogy minden aluljáróban iszol egy felest (vö. Kéktúra)
  54. Megmenteni egy kiskutyát
  55. Meginni egy üveg tequilát
  56. Kilőni a Big 5-t
  57. Megérteni az iTunes-t
  58. Guinness-rekordok közé bekerülni
  59. Verset írni
  60. Zenét írni
  61. Zenekart gründolni
  62. Zenekarhoz csatlakozni
  63. Nagyszínpadra kerülni
  64. Plakátra kerülni
  65. Repülőgéppel vontatott molinóval üzenni valamit
  66. Buszt vezetni
  67. Vonatot vezetni
  68. Repülőt vezetni
  69. Végignézni egy sporteseményt (olimpia, vb, stb.)
  70. Fűnyíró kistraktort vezetni
  71. Elvégezni egy focibíró-tanfolyamot
  72. Átúszni egy tengeri csatornát
  73. Átkenuzni az óceánt
  74. Egy hónapig junk foodot enni.
  75. Egyszer keresni valamit a Bingen
  76. Zsűritagnak lenni
  77. Bázisugrást végrehajtani
  78. Olyan posztot írni, ami 100 like-ot kap
  79. Olyan posztot írni, ami 1000 like-ot kap
  80. Találkozni Modor Tibivel
  81. Taxizni az Izom Tibivel
  82. Beszélni a Speakers' Cornerben
  83. Technoparty Berlinben
  84. Megnézni a riói karnevált
  85. Kezet fogni egy hírességgel
  86. Elmenni Disneylandbe
  87. Részt venni a pamplonai bikafuttatáson
  88. Kiteboardozni
  89. Wakeboardozni
  90. Nyitni egy kocsmát a haverokkal
  91. Elolvasni azt a szar robotos könyvet, aminek az a lényege, hogy 42
  92. Kirakni egy 10000 darabos puzzle-t
  93. Kifogni egy 70 kilós harcsát
  94. Magyar éttermet nyitni a Zöld-foki-szigeteken
  95. Megtanulni róni és olvasni a rovásírást, mi több: használni
  96. Elvégezni egy fényképésztanfolyamot
  97. Lenyomni egy maratoni, gyertyafényes Múzeumok Éjszakáját
  98. Lenyomni egy maratoni, gyertyafényes Fürdők Éjszakáját
  99. Élőben látni a Barcát/Manchestert/Bayernt/Juvét
  100. Elmenni a Tour de France-ra szurkolni
  101. Elmenni a Wembley-re szurkolni
  102. Megnyerni egy szépségversenyt (a barátnőm/anyukám nevezett be)
  103. Elindulni egy testépítő-versenyen
  104. Megtanulni síelni
  105. Meginni egy folyóméter fröccsöt / négyzetméter Zubrówkát
  106. Nápolyt látni és meghalni
  107. Kitanulni és művelni a sárkányépítés- és eregetés művészetét
  108. Elmenni a Pápát meghallgatni karácsonykor, húsvétkor
  109. Kezdőrúgást elvégezni
  110. Bekerülni a 3 kívánságba
  111. Megnyitni saját pékségsüteményes boltod
  112. Eljutni a Siratófalhoz meg Mekkába
  113. Búvárkodni Egyiptomba'
  114. Guinnesst inni zöld, plüss cilinderben a gyárban
  115. Azonos neművel smárolni.

 

 

84 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2014.06.01. 10:17:05

Ebből a számomra érdekes egyharmad kipipálva, egy másik harmadra talán van némi esélyem (bár nem erőltetem), a fennmaradó rész pedig mérhetetlenül közhelyes - éppen ez adja a poszt élét. Szerintem.

Ahogy egy kedves barátom mondta: "Nem értem, miért olyan nagy szám a Másnaposok. A tigris kivételével nekünk minden megvolt."

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2014.06.01. 11:36:48

Csalódott vagyok, hogy az El Camino csak a második helyre futott be, tuti favorit volt nálam.

Az viszont tetszett, hogy az Index címlapra kerülés előrébb volt, mint a blogindítás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.01. 13:57:29

nem csak közhelyes, de jó hosszú is a lista.

profilo 2014.06.01. 13:57:30

Egy pont amit hiányolok:"Megdugni Megan Fox-ot!"

...vagy extrémebb esetben:"Egy sötét szobában kirakósat játszani Terry Black-el!"

A Tyne folyó déli partja 2014.06.01. 14:11:47

ha sose dohányoztam, akkor elég nehéz lenne letennem a cigit:) de amúgy elég kevés van belőle, ami érdekel.
egyes pontok meg aztán végképp nem:))

agent scully 2014.06.01. 14:36:45

zseniális, de a következőket hiányolom:
- megtanulni macaront készíteni
- végigmenni a road 66-en
- napfelkeltét nézni
- vacsorázni a costesben
- megértetni az emberekkel a modorosblog lényegét

Trónkövetelő 2014.06.01. 15:23:17

- Részt venni az Empire State Buildingben a lépcsőfutáson
- Egy szál boxeralsóban metrózni New Yorkban
- Elmenni Bibionéba/Jesoloba/Riminibe a _tengerpartra_napozni

csakférfi 2014.06.01. 17:00:31

Szeretni,szerelemmel a páromat a sírig.
A többi (100 kívánság)ehhez képest kicsinyes.
Mivel ez a boldogság kulcsa.
Nem az hogy mit nem tettem még?
:):)
Akkor nem leszel kényszerítve hogy "bakancslistát" írj életed utolsó kívánsága ként!

szliper 2014.06.01. 18:01:30

- Találkozni Modor Tibivel.
- Pornó filmben szerepelni (operatőrként)

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.06.01. 19:47:36

Nekem Hawai. De sem nagyértékű ingaltamónom, sem rendes állásom nincsen, (a repjegy meg a kp nem lenne gond) igy aztán ponteciális bevándorlónak tekintenek.
Úgyhogy amerika bekaphatja.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.01. 19:47:41

Nyilvános helyen streetfood kajától pucéran sugárban lefosni egy hófehér ruhába öltözött 60 körüli jólkarbantartott granny porn sztárt.

2014.06.01. 20:26:01

Nézzük csak: jó pár dolog már megvolt. Jó pár dolog eddig eszembe sem jutott, de ötletnek nem rossz. A 115. pontot viszont negligálom. Tudom, nem trendi, de ez van. Ezen már nem változtatok.

devilstrueface 2014.06.02. 06:33:20

Megdugni Megan Fox-ot? Néger nővel dugni? Ne szaladjunk ennyire előre:
-Jót dugni.

A kevésbé sikereseknek:
-Dugni.

erol 2014.06.02. 06:33:29

-Találni egy állást amit megfizetnek és még szeretem is.

Trónkövetelő 2014.06.02. 06:33:33

Molotov-koktélt dobni valamire

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.06.02. 06:33:40

116. Modorosblog írói-és olvasói (2008-tól) csúcstalálkozót megvalósítani...Tokodon. Nem viccelek!
Az El Camino mindent visz.
117. SuperBowl félidejében _fakultatíve_ bojkottálni valamelyik csúcscelebet.

Trónkövetelő 2014.06.02. 06:33:43

116. Irodai _öltönyös_rabszolgaként_ szedjél össze egy nőt, anélkül, hogy hazudnál neki magadról.

Diamond Dave 2014.06.02. 21:08:12

@Trónkövetelő:

- Elmenni Bibionéba/Jesoloba/Riminibe a _tengerpartra_napozni

1996

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2014.06.02. 21:08:16

A legextrémebb: egy napig nem bejelentkezni a faszbúkra.

Tovább megyek: egy napig nem közölni magadról semmit a világgal. Az már nagyon durva lenne...

erol 2014.06.02. 21:08:19

-Kiépíteni egy jól működő vállalatbirodalmat.

János 2014.06.02. 21:08:24

116. Valami igazán frappánsat írni a modorosblogra.

mrbateman 2014.06.02. 21:08:37

Virágillatú, bódító júniusi éjszakában lehúzott ablakkal kocsikázni, majd a közeledő két fénycsóvára ráhúzni a kormányt!
Talán épp te leszel az, aki most ezt olvasod...vagy ha nem megy át a szűrőn akkor te aki előzetesen moderálsz.
116. Pontyot szopatni.

@Trónkövetelő: sajnos mindig hazudni kell. Öltöny, vagy kantárosgatya az mindegy

devilstrueface 2014.06.02. 21:08:49

@Trónkövetelő: háh, nem csak az enyémben szerepel ez, de te jobban megfogalmaztad

Mukkancs 2014.06.02. 21:09:01

Búvárkodni Egyiptomba'...isteni ez a zsigerből áradó bunkóság... :D

megdugni Megan Fox-ot...na ilyenkor szokták a balfaszpantallós, műbőrövtáskás, inget nyakig begombolós,a hajukat a kopasz foltra ráfésülős rendszergazda egérkék nagy bölcsen azt mondani..." engem egy ilyen nő nem is érdekel, tudod én a belső értéket nézem..." majd ebédszünetben elvonul egy jót csattintani az iroda klotyójába...

Diamond Dave 2014.06.02. 21:09:03

Ha tartjuk a sorrendet, akkor a "fürdeni a Gangeszben" az kizárja az utána következőket. :D

@Trónkövetelő: RIMINI! JESOLO! KÜLFÖLDI NYARALÁS!

HighTroller 2014.06.05. 06:25:00

Egynél több nővel lenni egyszerre (nem hivatásosokkal). Minden más időpocsékolás.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2014.06.05. 06:25:04

A robotos könyv mindent visz! :-)
Amúgy nekem Mekka megvolt egyszer. Vélelenül.

persicsbalint 2014.06.05. 06:25:22

Raklapbútort építeni!

persicsbalint 2014.06.05. 06:25:27

Kijutni Prágába
Elmenni Jim Morrison sírjához
Kézműves sört főzni (prolibb változat: kézműves sört inni)
Naplót írni

Trónkövetelő 2014.06.05. 06:25:38

@Diamond Dave:
A 112.-es is jó. Mekkába csak akkor engednek be a szaúd-arab hatóságok, ha előtte áttérsz az iszlámra.
116. Éveken keresztül ki sem mozdulni a lakás-munkahely-bolt háromszögből. Asszem kezdek jól állni... :)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.05. 06:25:42

@Trónkövetelő: "lenn" a Jezolón pedig egy olcsó bárban egy cigarettaáztatta hangú elvált manikűrösnővel a meleg olasz éjszakában közös karaoke keretében elénekelni Albano és Romina Powers közös szerzeményét a Sharazant.

Hipok Rita 2014.06.05. 06:25:48

"Betanulni egy koreografált párostáncot a lakodalmunkra" :DDD
Erről azok a netre feltett családi videók jutottak eszembe, ahol az egész násznép kollektíve ugrándozik, sok esetben már nem is a lagziban, hanem a templomban.
Mindezt persze lehetőleg Chris Brown valamelyik borzalmas nótájára, csak hogy a gyanútlan nézőnek biztosan kiégjen az agya.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.06.05. 06:25:52

@Trónkövetelő: @Diamond Dave: Pattaya, Sharm-el Sheikh, Dnyipropetrovszk, Valhalla.

116. Sörözés Lukács Lackóval a Szigeten.
117. Hosszú és kalandos éltem MEMOÁRJÁNAK megírása.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.06. 20:34:12

Egy digitálisan felújított Szeszélyes Évszakok remake-ben elfütyülni Haki Tamással közösen a Most múlik csendesent.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.06.06. 20:34:16

118. Birkanyíró nélkül, tradicionális módon megnyírni egy birkát Írországban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.06. 20:34:21

megtanulni a szlemm költészetet és indulni egy szlemm versenyen

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.09. 10:50:54

Vastag ronda fonálból kötni egy csillagok háborúja falvédőt és kifosni a közösségi médiába.

Cave Nick 2014.06.09. 10:51:02

_vegyes felvágott_:

-beiratkozni tetszőleges küzdősport-tanfolyamra
-végignézni (újra) a Szomszédok összes részét
-vízágyban aludni
-három napig nem aludni
-pálmafák alatt a fehér homokos tengerparti fövenyen függőágyban fekve félbevágott kókuszdióból szívószállal kókuszlevet inni
-részt venni Ibizán egy gigantikus habpartin
-Akropolisz tövében elénekelni a Kispáltól a... mindenki tudja mit.
-valamelyik nyáron visszamenni görögBe (Sarti)
-szendvicsember melót vállalni egy napra
-bungee jumping
-szuperhősnek öltözve végigfutni a Váci utcában
-all you can eat étteremben telezabálni magamat, majd kihányni a mosdóban és az egészet újrakezdeni
-tüntetni valami ellen
-leköltözni egy tanyára és ott önellátó gazdálkodást indítani
-vidéken felújítani egy zsupfedeles parasztházat

Luk_ácsika 2014.06.09. 10:51:08

belépni valamelyik parlamenti pártban

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.06.09. 10:51:12

Felvenném arra a bakancslistára a "Coldplay koncertre menni El Topo, Sgt. Elias-szal" pontot is.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.06.09. 10:51:16

@Sal Colman: Szlempoetri, aaaz mekkora félpályás gól részedről! Az utóbbi idők egyik legmodorosabb heppeningje, amiről majd a gyerekem kortárs költészet címszó alatt fog tanulni.
Ez a szarság külön posztot érdemelne, bőven meghaladja a Modoros rapper kategóriát. Alig várom, hogy Március 15. után sírva vigadjanak Trianonról, Mohácsról, Treblinkáról, Irapuatóról...

Pagina 2014.06.09. 15:53:01

- megtanulni oroszul
- emelt szintű érettséginek megfelelő tudással bírni az összes alapvető közismereti tárgyból
- képregényt rajzolni
- terepasztalt építeni
- görkorcsolyával közlekedni a belvárosban (annyira menő!!! Szerintem még a rollernél is vagányabb)
- komolyabb hegyvidék tisztességesen visszhangzó pontján teli torokból elóbégatni a Disney-féle Pocahontas Ezer színnel száll a szél című opusát
- naplementekor trópusi tengerparton szeretkezni anélkül, hogy az ember összes testnyílása telemenne homokkal
- bevenni egy ázsiai csajt harmadiknak
- 30 éves házassági évfordulót ünnepelni
- kiolvasni a Bibliát
- fater régi Galaktika-gyűjteményét Vateráról, antikvárból kiegészíteni az összes hiányzó példánnyal, majd a sorozatot főhelyre tenni a nappali leglátványosabb pontján
- filmklubot szervezni, ahová az összes cimbora és cimboráné elhozza a kedvenc porciját (home video, hentai és egyéb furcsaságok is érnek), együtt megtekinteni őket
- egyszer őszintén elmondani az ősöknek, hogy eléggé elbaszták a gyereknevelés-témát
- egyszer őszintén megbocsátani az ősöknek, hogy eléggé elbaszták a gyereknevelés-témát
- az előző kettőből nem tanulva: szaporodni
- horrorfilmben statisztálni
- kinyomtatni a modorosblogot (kommentekkel együtt!)
- kinyomtatni az internetet
- képbe kerülni a Tarot-kártyával
- visszaszerezni a versenysúlyomat
- visszaszokni a cigire (30 napra)
- öt év titkos követés után kommentelni a modorosra
- csak ezért regisztrálni

Amúgy zsír a blog! Üt, mint az ipari áram.
Ti aztán nem szarral gurigáztok!

Pagina 2014.06.09. 15:53:11

- megtanulni oroszul
- emelt szintű érettséginek megfelelő tudással bírni az összes alapvető közismereti tárgyból
- képregényt rajzolni
- megtanulni valamilyen harcművészetet
- görkorcsolyával közlekedni a belvárosban (annyira menő!!! Szerintem még a rollernél is vagányabb)
- komolyabb hegyvidék tisztességesen visszhangzó pontján teli torokból elóbégatni a Disney-féle Pocahontas Ezer színnel száll a szél című opusát
- naplementekor trópusi tengerparton szeretkezni anélkül, hogy az ember összes testnyílása telemenne homokkal
- bevenni egy ázsiai csajt harmadiknak
- 30 éves házassági évfordulót ünnepelni
- kiolvasni a Bibliát
- fater régi Galaktika-gyűjteményét Vateráról, antikvárból kiegészíteni az összes hiányzó példánnyal, majd a sorozatot főhelyre tenni a nappali leglátványosabb pontján
- filmklubot szervezni, ahová az összes cimbora és cimboráné elhozza a kedvenc porciját (home video, hentai és egyéb furcsaságok is érnek), együtt megtekinteni őket
- egyszer őszintén elmondani az ősöknek, hogy eléggé elbaszták a gyereknevelés-témát
- egyszer őszintén megbocsátani az ősöknek, hogy eléggé elbaszták a gyereknevelés-témát
- az előző kettőből nem tanulva: szaporodni
- horrorfilmben statisztálni
- kinyomtatni a modorosblogot (kommentekkel együtt!)
- kinyomtatni az internetet
- képbe kerülni a Tarot-kártyával
- visszaszerezni a versenysúlyomat
- visszaszokni a cigire (30 napra)
- öt év titkos követés után kommentelni a modorosra
- csak ezért regisztrálni

Amúgy zsír a blog! Üt, mint az ipari áram.
Ti aztán nem szarral gurigáztok!

Taxomükke (UK) 2014.06.09. 16:08:20

Egyszer fél óráig kussba maradni.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.09. 19:15:46

@CheTamás: én is rohadtul utálom az ilyesmit, btw a mai napig nem sikerült kiderítenem hogy mi a lófasz az a szlemmelés, hacsak nem az amit gyanítok, miszerint egy egyén felvállalja hogy fasz és ennek hangot ad. Jellemzően ez ilyen intelligenskedő, sziporkázós, szellemeskedő, másságosokdó arco között dívik akik "imádnak" mindent ami átértelmezett. mert az a lényeg hogy semmit se úgy csinálj ahogy annak idején. Ezek fekszenek Kishantoson a traktor elé (Ozora!)

a távoli rokon 2014.06.09. 19:15:48

- jól megnősülni
- lebukni egyszerre 3 nővel a közös tulajdont képező lakásban
- majd emiatt elválni, a bíróság előtt Darth Vader vagy Yoda jelmezben állva
- habcsókot szarni egy száguldó TGV tetején

ne vada 2014.06.09. 21:08:46

A Kéktúrán besírtam.

Trónkövetelő 2014.06.10. 06:23:51

Végigcsinálni a Candy Crush Sagát. (jelenleg az 57. pályán tartok)

szellemkor 2014.06.10. 06:23:55

Feleslegesen hosszú magyarázat arra hogy búza vagy. Az első 114 csak alibi.

Lorem Ipsum 2014.06.12. 22:42:52

Húsvétkor sok-sok tojást enni, majd másnap egy sunyit pukizni az uszodai szaunában.

Thomas, a gőzmozdony 2014.07.30. 07:06:06

Internetes pontok:

- kiolvasni az internetet (és az összes linket, amit eltettem)
- letölteni az internetet
- végignézni a YouTube-ot
- végignézni a TED-et

Thomas, a gőzmozdony 2014.07.30. 07:06:22

Na, de most komolyan:

- szerelmesen viszonzásra találni
- sikeres vállalkozást indítani (mármint nem úgy, hogy a saját szakmádat és a munkaerődet adod el, mint egy alkalmazott)
- lottón nyerni gusztustalanul sok pénzt (és nem dolgozni többet, hanem ebből a pénzből kihozni valami jót)
- gurunak lenni (vallásos, tudományos, szakmai, bármilyen...)
- az emberiség jótevőjének lenni (100 év múlva is áhítattal és rajongással emlegetve lenni... :-)

Thomas, a gőzmozdony 2014.07.30. 07:06:36

Kipipálva:

- gitározni (közepesen)
- fater Galaktikái (főhelyen)
- vízágyon aludni (szar)

Thomas, a gőzmozdony 2014.07.30. 07:06:43

Zseniális sírjak/nevessek poszt, nem különben Cave Nick és Pagina kiegészítései. :-) Mégis úgy érzem, hiányzik néhány dolog:

- családot alapítani
- gyerekeket nemzeni (és fel is nevelni)
- egy életre elköteleződni
- lakáshitelt felvenni 25 évre
- csajozni
- csajozni nyugdíjas korodban...

Cave Nick 2014.08.06. 20:16:51

@Thomas, a gőzmozdony:
-képbe kerülni a létező összes nagyobb közösségi oldallal, mindegyikre regisztrálni és aktívnak lenni
-rájönni, mire jó a Snapchat

Cave Nick 2014.12.03. 07:47:22

Rászánni 8 percet 10 év után arra, hogyan működik az RSS, vagy valakit megfizetni, hogy mutassa meg.

Ernoke 2014.12.04. 20:25:10

116. feleségül menni egy baromi gazdag, jóképű és intelligens pasihoz, és 113 évesen megünnepelni munkanélküliségem boldog 80. évfordulóját a közös dél-spanyolországi ingatlanunk teraszán.

amúgy ez a bakancslista szó is baromi gáz, meg úgy egyáltalán: ki a franc akadályozta meg az ilyen embereket eddigi életükben, hogy mondjuk táncoljanak az esőben vagy bungee jumpingoljanak?:D

Trónkövetelő 2014.12.04. 20:25:13

@Cave Nick:
Még jobb: fogni az egész cuccot, és elvinni az informatikushoz az erre szolgáló szakboltba.

Cave Nick 2014.12.05. 20:21:50

@Trónkövetelő: úgyérted az ámítástechnikushoz? :))))

Cave Nick 2014.12.07. 22:07:56

Annyi Mambát vagy Maomamot venni, hogy ne bírjam megenni.

Trónkövetelő 2014.12.08. 07:37:32

Egész éjszaka pornót nézni és faszt verni.

Cave Nick 2014.12.08. 08:22:21

Önkormányzati választáson indulni.

Cave Nick 2014.12.11. 22:44:26

Wikipedia szócikket írni.

Trónkövetelő 2014.12.12. 22:31:49

Elérni, hogy egy "celeb" lájkolja a faszbúkos hozzászólásomat.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.13. 23:04:18

-örökbe fogadni és felnevelni egy alomnyi kiskutyát, kiscicát, papagájt, gyíkot, teknőst, pókot
-ráragasztani magad egy óceánjáróra láncokkal körbetekerve hogy így tiltakozz a globális felmelegedés ellen
-elmenni Izlandra és vizes takarókba csavarni egy bálnacsaládot, felépülésüket követően pedig a hátukra szerelt jeladó hangjainak pittyegését hallgatni és erről lelkesen beszámolni hevesen gesztikulálva egy tévécsatornának

Cave Nick 2014.12.21. 11:42:28

Fasza ötletet kitalálni, Kickstarter gyűjtést indítani, meggazdagodni belőle.

Trónkövetelő 2014.12.22. 11:23:05

Buzinak lenni, aztán meg mégse. Na ezt csinálja meg valaki! :)

Trónkövetelő 2014.12.25. 00:17:12

Megkarcolni kulccsal a fasz módon parkoló terepjárókat, BMW-ket, Merciket, Jaguarokat, stb. Szokta más is csinálni?

Cave Nick 2014.12.31. 08:59:56

Olyan hobbit űzni, aminek a kielégítéséhez Ebay-en kell állandóan vadászni meg licitálni mindenféle mütyűrökre. (legkézenfekőbb egy közepesen ritka öreg autó felújítása)

Cave Nick 2014.12.31. 09:00:00

A 98-as Bulls-Utah döntő után újra NBA-t nézni.

Mitya Ivanov 2014.12.31. 13:47:10

@Cave Nick: Malone-Stockton-Hornacek?
A hatodik meccs volt az utolsó NBA meccs, amit láttam.

Cave Nick 2014.12.31. 15:56:05

@Mitya Ivanov: Jaja. Jordan-Pippen-Rodman-Kukoc-Harper. TV3-as közvetítés. Én utána még nézegettem meccseket a Lakers korszakban is, Sport1, Török Péter szakkomentátor megvan?

Trónkövetelő 2014.12.31. 21:14:22

@Cave Nick:
@Mitya Ivanov:
Az 1993-as Bulls-Suns döntő, egyik oldalon Jordannel a másikon Barkleyval, amit egy hónapos késéssel leadtak a TV-ben, és az unokatesóim a Suns katarktikus második győzelme után unott arccal lelőtték a poént, hogy ez felvételről megy, a Bulls valójában régen megnyerte a sorozatot. Ez azóta sem hevertem ki.

Cave Nick 2014.12.31. 21:15:11

@Cave Nick: elnézést, hogy a >mütyűr< szót le mertem írni, ezúton vackokra cserélném.

szpal 2015.01.02. 15:13:53

Listát írni gáz, viszont vannak olyan természetes szükségleteink, amelyeknek egyszer érdemes eleget tennünk:
- megnézni a Sátántangót.
- tankot vezetni.

Cave Nick 2015.01.31. 09:54:48

Elolvasni a fényképezőgép használati utasítását, mielőtt még az egész miskulancia végérvényesen elavul.
süti beállítások módosítása