Vannak még emberek...

2014/03/01. - írta: Modor Tibi

Újabb lista, egyszerűen imádjuk őket: ilyen még úgyse volt.

Nyelvésznek és Atlétásnak köszönöm szépen.

 

 

  1. Aki szerint külföldre menni egyfajta kudarc, nem pedig a globális világ csodás lehetőségeinek kihasználása
  2. Akik (férfiként) növesztik a hajukat
  3. Akik 20 fok alatt már fűtenek
  4. Akik a kényelmes, rugalmas és mindent pontosan rögzítő email helyett telefonon, faxon, postai levélben, képeslapon (!), levelezőlapon (!) bonyolítják kb. minden kommunikációjukat
  5. Akik akárhol képesek szarni
  6. Akik akkor érzik mobilnak magukat, ha náluk van a laptopjuk
  7. Akik az egész fogmosás alatt folyatják a vizet
  8. Akik az utcán dohányoznak
  9. Akik azért várják a hétvégét, hogy bulizhassanak
  10. Akik azt gondolják, már eleget tanultak
  11. Akik csekket adnak fel
  12. Akik dohányoznak
  13. Akik egy barna szemű gyereknek is tudnak örülni
  14. Akik feltétel nélkül tudnak szeretni
  15. Akik ha úgy érzik, "nagy a baj", telefonálnak
  16. Akik kedvtelésből állatot tartanak
  17. Akik kocsmába járnak
  18. Akik köpködnek
  19. Akik megőrülnek a csendtől
  20. Akik Michael Jackson személyéért és művészetéért is rajongani tudnak
  21. Akiknek mindenhol szükségük lehet egy táskányi felszerelésre
  22. Akik nem bírják hó végéig, és hitelt vesznek fel
  23. Akik nem bírják hó végéig, és kölcsönkérnek
  24. Akik nem emelik a széket, ha visszatolják
  25. Akik nem éreznek semmi különöset, ha nem kapcsolják le maguk után a villanyt
  26. Akik nem használnak vécékefét
  27. Akik nem tisztítják a cipőjüket, mert úgyis bepiszkolódik
  28. Akik nem tudnak angolul
  29. Akik nem veszik le az órájukat, ha szerelmeskednek
  30. Akik postai levelet küldenek
  31. Akik postára járnak
  32. Akik ragaszkodnak ahhoz, hogy bizonyos ruhaneműket kézzel kell kimosni (Anyának, Asszonynak)
  33. Akik rajonganak a Forma 1-ért, az amerikai csapatsportokért és a teniszért
  34. Akik sosem tisztítanák meg munkahelyükön a monitorjukat-billentyűzetüket, de állandóan a takarítók munkáját kifogásolják
  35. Akik számára a repülés élmény
  36. Akik számára egy céges út már önmagában elismerés
  37. Akik szerint 'cash is king'
  38. Akik szerint a 9 óra 9:20-kor van
  39. Akik szerint a desszert külön helyre megy
  40. Akik szerint a hatékonyság kulcsa az Outlook
  41. Akik szerint a játssza az játsza
  42. Akik szerint a jó dolgok drágák, tiltottak és erkölcstelenek
  43. Akik szerint a kávézás is csak egy káros szenvedély, mint a dohányzás
  44. Akik szerint a konditerembe járókat primitívnek tartani, kigúnyolni, szőrös-pohos hasunkat mutogatni vicces - edzetlenségünkre büszkének lenni normális
  45. Akik szerint a Modoros szar és lejárt, és sokkal viccesebb blogok vannak ma már
  46. Akik szerint a mosogatógép gazdagok bolond hobbija, ráadásul nem is tisztít alaposan
  47. Akik szerint a nők azért keresnek kevesebbet, mert el vannak nyomva
  48. Akik szerint a semmiből jött, értéket soha elő nem állító, véleményformáló celebekért rajongani, őket követni jó dolog
  49. Akik szerint a sikeres nemzet arról ismerszik meg, hogy növekszik a népessége
  50. Akik szerint a slam poetry és a hiphop is értékesek
  51. Akik szerint a Steve-vel az Steve-el
  52. Akik szerint a tablet valós alternatíva
  53. Akik szerint a zenét hangszerekkel játsszák
  54. Akik szerint az anális szex a homoszexuálisok szokása
  55. Akik szerint cigi nélkül semmit nem ér egy kávé
  56. Akik szerint egy korlátlan beszélgetést biztosító díjcsomag elég jó üzlet
  57. Akik szerint egy mém vicces
  58. Akik szerint egy vicc vicces
  59. Akik szerint előadásra (mozi, színház, opera, operett, koncert) járni emelkedett, és őszintén szórakoztató dolog
  60. Akik szerint hobbiból dolgokat gyűjteni szép szokás
  61. Akik szerint külföldi cikkek silány minőségű átvétele blogírást jelent
  62. Akik szerint normális dolog a gyerekért mindent feladni, és magunkat 30 után elhanyagolni
  63. Akik szerint otthon lenni unalmas
  64. Akik szerint társaságban böfögni-fingani vicces
  65. Akik szerint velük a dolgok történnek, járnak, nem rajtuk múlik
  66. Akik szerint férfiként női ruhába felöltözni, kendőt ölteni, szőrös lábunkat a szoknya alól mutogatni humoros
  67. Akik szipognak
  68. Akik túrják az orrukat
  69. Akik úgy érzik, ha nem az ő pártjuk van kormányon, akkor az országnak, de az életnek sincs igazán értelme, a nap is másképp süt
  70. Akik úgy érzik, nekik semmihez nem kell a papír, mert úgyis jobban szeretik egymást, okosabbak, műveltebbek, felkészültebbek
  71. Akik utoljára az érettségi tablón látták magukat szépnek
  72. Akik vissza se tolják a széket
  73. Akik, miután bebizonyították az aszpartámról, hogy halálos, a fehér cukor fogyasztását azonnal egészségesnek nyilvánítják
  74. Akiket nem zavarja, ha a fülhallgatójuk zsinórja tiszta csomós
  75. Akiket nem zavarja, ha a gyűrött ágyneműjüket nem igazgatják meg reggelente
  76. Akiket nem zavarja, ha karikát hagy a poharuk az asztalon
  77. Akiket nem zavarja, ha morzsás marad az asztaluk evés után
  78. Akiket nem zavarja, ha szemüvegük poros, zsíros, korpás, maszatos
  79. Akiknek a diéta azt jelenti, hogy nem esznek húst
  80. Akiknek a jó sör az a hideg sör
  81. Akiknek a laptop és telefon juttatás, nem eszköz
  82. Akiknek a matematika csupán egy kellemetlen tantárgy
  83. Akiknek a nyelvórák is csak tantárgyak és érdemjegyek
  84. Akiknek attól lesz jobb napjuk csütörtökön, hogy tegnap nyert a Barca
  85. Akiknek az instant kávé elég jó
  86. Akiknek egy autó birtoklása álom és a siker maga
  87. Akiknek felnőttként is fix zsebpénz (támogatás) jön a szülőktől
  88. Akiknek mindenkihez van egy jó szavuk
  89. Akiknek valódi szórakozás egy tehetségkutató figyelemmel követése, esetleg szavaznak is az indulókra
  90. Akiknek van csengőhangjuk
Címkék: társadalom
132 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trónkövetelő 2014.03.01. 14:32:34

"Akik szerint férfiként női ruhába felöltözni, kendőt ölteni, szőrös lábunkat a szoknya alól mutogatni humoros" valóban, ez nem humoros, hanem véresen komoly!!!!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.03.01. 21:46:55

akiket nem zavarja, hogy akiket nem zavar.

Balance Of Power 2014.03.02. 09:36:09

A végére hangosan röhögtem, igaz, némileg ittas vagyok. Ez a poszt maga az élet

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.03.02. 09:36:29

101. Akik százas (százegyes) listákat írnak.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.03.02. 09:36:52

és azok akik előfizetnek egy hetilapra vagy magazinra? Esetleg járatták a 80-as években valamelyik mértékadó "nyugati" hetilapot?

és akik blogtalira járnak?

Akik nordic walking bottal róják az erdei utakat?

sure_shot 2014.03.02. 14:19:36

akik frusztráltak lesznek, ha beragad a lift, vagy kilencnél több rossz foggal rendelkeznek:P

Trónkövetelő 2014.03.02. 14:19:44

Vannak még emberek akik nem tiltanak le mindent és mindenkit a facebook oldalukról...
Vannak még emberek, akik rajta vannak és aktívak (!) az iwiwen
Vannak még emberek, akik a mondanivalójuk megdöbbentő voltát zárójelbe tett felkiáltójellel (!) emelik ki és három ponttal végződő mondatokat használnak...

2014.03.02. 14:19:47

Akik szerint a Brokeback Mountain jó film

2014.03.02. 14:20:03

Akik szerint túl hosszú vagy. :D

nyisziati 2014.03.02. 14:20:10

@manson karcsi: " akiket nem zavarja, hogy akiket nem zavar."
Na pont ezt akartam én is írni. Bár lehet, hogy ez is a modorosság része.

nyisziati 2014.03.02. 14:20:12

@Sal Colman: azok már minősített esetek, ne keverd a pórnépi szórakozásokhoz.

2014.03.02. 14:20:19

jav.: menők

Illetve:
Akik "összejárnak" a haverokkal
Akik a gyúrást a jó kondival azonosítják
Akiknek érdekes az NB1, mert az magyar foci
Akik szerint az arrogancia nem gyerekes, hanem a siker megdönthetetlen bizonyítéka

2014.03.02. 14:20:26

...akik fent vannak a Facebookon
...akik szerint menőek a külföldi ismerősök

Cave Nick 2014.03.02. 16:44:11

@Sal Colman: akik nordic walking bottal róják a városi utakat

Túrós (törölt) 2014.03.02. 16:44:19

akik férfiként növesztik a hajukat pffffffffff
akkor legyen olyan is hogy akik férfiként nem növesztik a hajukat vazeg :D

2014.03.02. 17:17:14

..akik még mindig elteszik a mutató névmást a mondat végére: Zoltán szerette a cseresznyét, ezért a tavasz beköszöntével nagy örömmel fogyasztotta AZT.

2014.03.02. 17:17:27

..akik szerint a lakásfelújítás = szalagfüggöny, laminált padló
..akinek a médiába menni 80 centis síkképernyősért maga az ÜNNEP
..akik szerint mindig a legújabb okostelefon a legjobb választás
..akik még azt mondják a gyereküknek: menjél kozmetikusnak, fodrásznak, az legalább SZAKMA, így mindig lesz munkád
..akik 2014-ben büszkék a kölykükre, mert felvették a tanítóképzőre
..és végül: még mindig vannak, akik VIDÉKIEK!!:)

Trónkövetelő 2014.03.02. 17:17:31

@storker:
Vannak még olyanok, akik szerint nem kellene haladéktalanul betiltani Audrey Tautou életművét.
@Túrós:
Egy férfi nem növeszti a haját, csak nincs kedve elmenni fodrászhoz :)

2014.03.02. 18:48:39

..akik tudnak csapatban dolgozni, de képesek az önálló munkavégzésre is
..akik hiszik, hogy lehetnek fontosak egy multinál
..akik büszke szinglik
..akik tényleg lejárnak a Beach House-ra
..akik imádnak kirándulni
..akik szerint a motorozás menő

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.02. 18:48:42

Huhh, Audrey Tautou-t szerintem is be kéne tiltani :D

Trónkövetelő 2014.03.02. 22:25:00

...akik Burgenlandot "burgerlandnak" hívják, és Strasbourgot "strasbourg"-nak írják, és következetesen "strasszburg"-nak ejtik.

mrbateman 2014.03.03. 09:30:38

...az a 3 ember, aki 5 nick-vel kommentel a modoroson.

Medve Ákos 2014.03.03. 18:35:52

- akik komolyan gondolják, hogy kiábrándultnak és mindent ismerőnek és antimainstreamnek lenni a társadalom fölé emeli az embert

- akiket kiküld a cég valahová és büszkén jelentkeznek be az adott helyről

- akik kaját fényképeznek és kirakják instagramra

Trónkövetelő 2014.03.03. 18:36:12

...vannak még emberek, akik nem dugnak, hanem Szerelmeskednek a Párjukkal
...vannak még emberek, akik képesek vadidegeneket tegezve megszólítani (én az ilyeneket kapásból visszamagázom)
...vannak még emberek, akik képesek embertársaikat a nevük/becenevük kicsinyítőképzős, birtokosraggal ellátott változatán megszólítani: Erzsikém, Ágikám, Bélám, Csabikám stb.
...vannak még emberek, akik nem fontolgatták komolyan valamilyen robbantásos terrorcselekmény vagy egyéb tömeggyilkosság elkövetését

jo.munkasember 2014.03.03. 18:36:20

@storker: A Brokeback Mountain kurva jo film!

Dásza 2014.03.03. 18:36:59

Akik szerint a hivatalhoz a Jóisten észt is ad (de legalábbis szervilis beosztottakat).
Akik azt hiszik, minél hangosabban mondják, annál jobban fogják őket érteni.

pocaklakó minimanó 2014.03.04. 20:34:48

...akik brendelmatyik és mindenki más hülyegyerek.

szeme közé, laposan! 2014.03.04. 20:34:55

A 90-ből 77-et én sem értek... Jó vagyok?:)

Mukkancs 2014.03.04. 20:35:42

Akik felnőttkorukban is zoknival hordják a szandált, mert szerintük az jól néz ki
Akiknek nincs tévéjük
Akiknek van tévéjük de "soha nem" nézik
Akiknek van tévéjük, nézik is, "de csak spektrumot, és komoly műsorokat"
Akik modorosan elkerekedett szemmel mondják: "nem tudom mi az a Való Világ/Édes Élet/Éjjel-Nappal Bp"
Akik tudják mik ezek a műsorok de életükben nem láttak egy részt sem...állításuk szerint
Akik azonnal elkezdenek fennhangon fröcsögni ha meghallják Győzike,Pákó,vagy Kiszel Tünde nevét..
Akik csak karra gyúrnak, miközben a sörhasuktól nem látják a pöcsüket
Akik szerint a szalonnás felkar=nagy bicepsz
Akik szerint a testedzés szart sem ér, mert az igazi kondi a kapálásban van
Ugyanezen emberek általában 2 emelet lépcsőzés után görcsösen próbálnak levegőt venni
Akik szerint minden étel szar csak a "pörkűűt" a finom
Akik a normális "jó napot kívánok" köszönésre és laza "szevasz"-szal köszön vissza

Most hirtelen ezek jutottak az eszembe..

Medve Ákos 2014.03.05. 08:00:26

- Akik szerint amit Modor Tibi cikinek tart, az ciki is.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.03.05. 08:00:28

akik crocs gumiklumpában járnak BAZMEG!
AZ MILYEN GECISZAR MÁR!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.03.05. 08:00:50

@Mukkancs:
akik bratyiznak

akik beugranak valahová egy sörre

akik csak úgy leugranak valahova

akik benéznek valahová majd ottragadnak és holtrészegen mennek haza

akiknek van eszük de rohadt lusták

akik tök hülyék de szorgalmasak ezért palacsintást,lángosost,burgerezőt üzemeltetnek, ettől sikeresek lesznek és a nyarakat ott töltik amiről azok álmodnak akikszerint a lángosos, palacsintázós, burgeres arcok köcsögök

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.03.05. 08:01:02

kihagyhatatlan ziccer az ős-szocreál időket idézendő... (igen, három ponttal vazz)
S vannak akik még nem jöttek el hozzánk
nekik készítettük ezt a filmet
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

pocaklakó minimanó 2014.03.05. 21:27:24

akik szerint köszönjük, hogy nálunk vásároltál, gyere máskor is (szigorúan tegezve)...

baby bee (törölt) 2014.03.05. 21:27:33

@Medve Ákos: Igen :)))))) ("x y itt van: heathrow")
és igen, fb, "külföldi" ismerősök, és magyar ismerősök, akikkel angolul kommentel ("Akos, any opinion on this?")
+ aki ismerősének a fb üzenőfalán jelzi, h kijött a budiból és most már ráér.

Trónkövetelő 2014.03.05. 21:27:50

...vannak még emberek, akik azt hiszik, hogyha a farmer felé felvesznek egy inget meg egy nyakkendőt, akkor kellően elegánsan felöltöztek egy temetésre (megtörtént eset)
...vannak még emberek, akik azt hiszik, hogyha pulóver és farmer fölé zakót vesznek, akkor olyanok lesznek, mint egy menő szilícium-völgyi vállalkozó, nem pedig egy eredetileg agrármérnök vagy ének-testnevelés szakos tornatanár végzettségű önkormányzati képviselő

pocaklakó minimanó 2014.03.06. 21:42:47

akik még állva végzik a kisdolgukat

Excsimóta (törölt) 2014.03.06. 21:43:01

@baby bee: akik magyar létükre a külföldi ismerős kommentjére és megjegyzésére mindig válaszolnak a facebookon, eközben a magyar ismerősöket figyelmen kívül hagyják, mert a külföldi értékesebb, mint az egyszerű, átlag, magyar halandó

...akik azt hiszik, hogy tudnak és jól beszélnek egy idegen nyelvet, de még soha sem voltak külföldön

...akik a azt gondolják, hogy a tanár egy értelmiségi pálya

Narancskommunista (törölt) 2014.03.06. 21:43:05

@Mukkancs:
Nana, azok az idők már rég elmúltak, hogy valaki arra verje a mellét, hogy nincs tévéje, mert már senkinek sincs :-)

Narancskommunista (törölt) 2014.03.06. 21:43:15

@Trónkövetelő:
"Egy férfi nem növeszti a haját, csak nincs kedve elmenni fodrászhoz :) "

Ebben magamra ismertem, de végül 8 év után megelégeltem azt, hogy szopás van a lakás takarításával a hosszú hulló hajam miatt, ezért aztán nagy nehezen rávettem magam, hogy elmenjek fodrászhoz. Ennek most 3 hónapja, és kurva gyorsan nő, de a faszom akar fodrászhoz menni. Egyébként soha nem akartam növeszteni.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.03.07. 20:02:45

meg akiknek lottyadt vizilósegge van a strandon és a hátukon bazinagy karfiolmazsola

szliper 2014.03.08. 11:45:24

Akik hagymát esznek hagymával.

Trónkövetelő 2014.03.08. 16:52:40

@szliper:
Vannak még emberek, akik "csak úgy beülnek" egy szusira, vagy egy kávéra (lehetőleg a sztárbákszba)

A Tyne folyó déli partja 2014.03.08. 20:04:45

@Túrós: sőt, nők, akik rövid hajat hordanak (tehát, nem növesztik)

A Tyne folyó déli partja 2014.03.08. 20:04:49

@Narancskommunista: s milyen hosszú volt az a borzalmas hosszúság? mert a baráti körömben a kétcentis hajra már nagyon hosszút mondanak a fiúk...nekem meg, rockertársasághoz szokva, enyhén szólva más fogalmaim vannak a hosszú hajról. a baráti köröm szerint pl. a tesóm kemény ötcentis haja nagyon hosszú...

youlopukku 2014.03.09. 14:51:39

akikek nem jelenik meg a hozzászólásuk

Narancskommunista (törölt) 2014.03.10. 19:24:50

@A Tyne folyó déli partja:
Hát gondolhatod, ha 8 évig nem vágattam, akkor nem 5 centis volt...

A Tyne folyó déli partja 2014.03.15. 19:34:16

@Narancskommunista: hát, ki tudja, hátha valami miatt nem nőtt rendesen...nekem évek óta ugyanolyan hosszú, nem nő tovább. mondjuk, z a tény, hogy göndör, talán befolyásolja (visszaugrik).

fluffer 2014.03.16. 09:29:06

101. Akik szerint ez egy kurvaország
102. Akik lenézik az albérleteseket, jóllehet, ők maguk egy életre eladósodtak a szar panellakásuk megvétele után

Cave Nick 2014.03.16. 17:39:56

103. Magyarok, akik megünneplik a St. Patrick's day-t.

Jerky_Master 2014.03.18. 13:18:24

@Excsimóta:

Akik képesek egy facebook bejegyzést egyetlen (vagy kettő) dél-afrikai/portugál/kazah stb. ismerős miatt az egész beszégletést angolul lenyomni, hogy a többi 300 magyar ismerőse, akik olvassák vagy olvashatják a bejegyzést, végigkínlódja a sorokat.

Akik angol/amerikai ismerősök miatt írnak angolul a FB-díszfaszok, a lehető legjobb angolságukkal hencegve.

@Sal Colman: miközben az ugyanolyan minőségű crocs-klón a spárban 1200 Ft, de megveszik a valódi, ámde ugyanott, Kínában készült verziót 10ezerért.
Nordic walking bottal a VÁROST járják! DE ezek inkább nyugat-európai, pénzes nyuggerek.

Trónkövetelő 2014.03.21. 20:16:48

@Jerky_Master:
Nekem vannak olyan ismerőseim, akik sokszor ivritül posztolnak valamit, olyankor mindig kíváncsian nézem a kommentfolyamot ;-)

... vannak még emberek, akik azt hiszik, hogy a színházba járás, valamely színész képességeinek respektálása, illetve a "színház", _mint_olyan_ iránt a legcsekélyebb érdeklődés, illetve ezen érdeklődés kimutatása (!) egy heteroszexuális férfi számára vállalható dolog.
... vannak még emberek, akik szerint egy férfi számára a becsület és a büszkeség nem a két legfontosabb dolog a világon!!!!!
... vannak még emberek, akik szerint a nők helye nem a konyhában, a férfiak helye pedig nem a csatamezőn van!!!!!

Cave Nick 2014.04.02. 20:49:20

-akik a kakaós csigának csak a belsejét eszik meg
-akik a kakaós csigának csak a külsejét eszik meg
-akik kakaós csigát esznek

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.04.03. 18:27:30

@Cave Nick: "megkönnyeztem"
Az milyen már? Olvastam egy gasztroblogon ahogy egymás fenéklukában vájkáltak verbálisan a "mutual gastroblogger comradeship" nevében

Trónkövetelő 2014.04.03. 18:28:13

...akik csak egy pohár sört isznak
...akik csak egy pohár bort isznak
...akik 3 decis dobozos kólát isznak
...akik az átlósan szó helyett a "srégen", a "sréhen" a "srévizavé", és a "rézsút", "rézsútosan" szavakat használják
...akik szerint Magyarországon van esküdtszék, és van "letartóztatási parancs"

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.04.05. 20:32:59

"Apropó, még egy dolog. Cirka negyedóra múlva indulunk. Stimmt?"

Cave Nick 2014.04.05. 20:33:02

-akik szerint "minden fejben dől el"

Cave Nick 2014.04.05. 23:37:29

-akik moderálják a blogot és 3 napot várakoztatnak egy magas színvonalú kommentet (Tibire gondolok konkrétan)

meszi 2014.04.08. 16:21:22

@Mukkancs: akik jó napot KÍVÁNNAK.

Trónkövetelő 2014.04.10. 11:42:04

...vannak még emberek, akik a kommentemre azt írják, hogy "ugatsz", "szegénységi bizonyítványt állítasz ki magadról", "önmagadat minősíted", "agymosott vagy", és az abszolút kedvenc: "fröcsögsz"

Cave Nick 2014.04.10. 11:42:55

@meszi:
-akik jó napoKAT kívánnak
-akik jó NAGYOKAT kívánnak

Cave Nick 2014.04.10. 14:34:40

-akik tudnak a >dobozon kívül< gondolkozni

Cave Nick 2014.05.16. 07:04:28

-akik megnézik a "tévéhíradót" és akik hallottak valamit "A RÁDIÓ"-ban (=Kossuth rádió) :))

Cave Nick 2014.05.24. 15:59:11

Akik a Ponyvaregényből idéznek.

Trónkövetelő 2014.05.25. 10:35:23

@Cave Nick:
Akik háromnaponta kommentelnek a modorosblog Vannak még emberek... c. posztjára. :-)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.05.26. 19:40:58

@Cave Nick: Így van. Átértelmezik és újraértelmezik az őket körülvevő világot, teret, miliőt, mikro és makrokozmoszt. Jópofa és újszerű megoldásaik bátorítóan, pezsdítően hatnak a mindazokra akik vágynak a kitörésre. Akik nem úgy akarják leélni az életüket ahogy a szüleik és a nagyszüleik. Bizony.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.05.28. 23:39:31

Vannak még emberek, akik 2014-ben 2009-ben írt posztokhoz szólnak hozzá a Modoroson!

Cave Nick 2014.05.30. 20:25:04

@CheTamás: na az a kemény nem a fa*om!

Cave Nick 2014.06.06. 20:34:24

-emberek akik OlaszBA, FranciáBA mennek

Cave Nick 2014.06.16. 20:29:02

Emberek, akiknek a Facebook profilképén egy BMW van.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.18. 18:20:11

@Cave Nick: meg az olyanok akik "brahiból" csinálnak valamit. És druszámnak szólítják a névrokont.

Cave Nick 2014.06.20. 12:48:13

@Sal Colman: és persze akik >sörikét< isznak

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.23. 17:04:30

@Cave Nick: meg akik azt mondják "bon mot" illetve a társaság "doyenje" persze az utóbbi helyes kiejtését illetően állukat fogva okosan bólogatnak. Doáen, doen, dojen... stb

Cave Nick 2014.06.23. 20:27:25

@Sal Colman: ezek véletlenül nem pont ugyanazok az emberek, mint akik szerint az Alkotmánybíróság az Taláros Testület, a Formula(Forma?)-1 pedig Száguldó Cirkusz?

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.24. 12:00:50

@Cave Nick: bizony, akik a sport nyelvén beszélnek politikáról. "bevitt egy gyomrost", "hatalmas öngól", "egészpályás letámadás", "sakk-matt"

Cave Nick 2014.06.25. 19:00:27

@Sal Colman: a német "nemzeti tizenegy", jobban mondva a "nationalelf"

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.25. 19:00:29

@Cave Nick: és azok az emberek, főleg a nők akik mindent elmosnak alaposan többször, utána jól leöblítik, mégegyszer elmossa, megtörli, jól beletölti, ráhúzza a kupakot és 3 zacskóba bebugyolálva, befőttesgumiból szkafanderbiztos vákuumot generálva neked odaadja hogy vidd haza mert ilyet még nem ettél. Persze útközben megbuggyan.

Trónkövetelő 2014.06.26. 17:56:48

@Sal Colman:
Vannak még emberek, akik a hűtőben műanyag dobozban tartott kaját úgy melegítik meg, hogy - bár természetesen van mikrosütőjük - a műanyagdobozból átrakodják a lábosba, annak alágyújtanak, amíg melegszik, a műanyagdobozt elmosogatják, miután megmelegedett (természetesen úgy, hogy a lábosban a fele odaégett, bár persze a fakanállal kavargatta folyamatosan), a lábost megfogják konyhakesztyűvel, majd hoznak faalátétet, a faalátétet a konyhaasztalra teszik, és ráhelyezik az ebédet. A kajához egy darabig nem nyúlnak, hiszen sikerült felhevíteni az egészet vagy négyezer celsius-fokra, de a "megmelegített" étel fogyaszthatóvá hűléséig hátralévő 25 percet sem töltik el tétlenül: az étkezőasztalról leszedik a száraz virágos vázát és a csipketerítőt leszedik és gondosan összehajtva a nappaliban a TV előtti fotelbe helyezik, hoznak tányért, kést, villát (amiből általában a kés teljesen fölösleges, hiszen már rég pépessé trutymákolták a kaját a melegítés-kevergetés alatt), kenyeret szel, amit kis kosárkában a tányér mellé tesz, kis porcelán kávéalátéten cseresznyepaprikát helyez el, az asztal közepére hoz egy újabb faalátétet, kihozza a konyhából a most már csak körülbelül 1700 C hőmérsékletű kaját, merőkanállal kimarkolja a kaját a lábasból a tányérra, majd komótosan elfogyasztja. Ezután, mint a rugó felpattan, és mosogat másfél órát, hiszen el kell mosogatni a lábost, a fakanalat, a lábos alatti két alátétet, a savanyúságos alátétet, a kenyereskosarat, a merőkanalat, a kést, a kenyérszelő kést, a villát és a tányért, ezeket mind eltörlgeti, majd az étkezőasztalról összeszedi a morzsát, amit elrak egy kis befőttesüvegbe az undorító lakótelepi/moszkvatéri galamboknak, majd letörli az asztalt először nedves, mosogatóleves szivaccsal, aztán száraz kendővel, és visszarakja a terítőt, a terítőre pedig a virágosvázát. Ezután visszamennek a konyhába, és az immár megszáradt, eltörölgetett limlomokat visszapakolják a konyhaszekrénybe. És így sikerült megebédelnie három és fél óra alatt, ráadásul közben folyamatosan tevékeny volt.
Ellenben az olyanok, mint én, kiveszik a hűtőből a műanyagdobozt, megpörgetik 2 percig a mikróban, kiveszik, megfogják, leülnek a gép elé, és magukba lapátolják, miközben meccset streamelnek és kommentelnek a modoroson, majd kiviszik a mosogatóba és egy hét múlva (talán) elmosogatják. Az egész nem tart tovább kb 12. percnél.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.27. 20:23:37

@Trónkövetelő: Ősi nagy bölcsesség. Én állva eszem a konyhában, lábosból úgy, hogy gyakran meg se melegítem.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.27. 20:23:46

@Trónkövetelő: és a mikróban főző ember? Amikor a mikró elterjedt a 80-as évek végén, 90-es évek elején (egybeesik a "fritu" age kezdetével!) a mikrókhoz sorba jöttek ki a szarabbnál szarabb, vékony, rosszapírra nyomott, igénytelenül typózott füzetek, amelyek számos rendkívül elbaszott receptet tartalmaztak.

Cave Nick 2014.06.27. 20:24:02

Emberek, akik 2014-ben is minden lelkiismeret fulladás nélkül belehányják a kommunális szemétbe a műanyag palackot, a befőttes üveget, az alumínium konzervet és a papírt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.07.03. 00:06:32

@Cave Nick: illetve aki "biankó" csekket tölt ki valamint előnyként értelmezi a"hendikeppel" indulást és erről angol nyelvi fórumokon hosszú vitákba gabalyodik önjelölt sznob angolnyelvtannácikkal.

Trónkövetelő 2014.07.04. 07:09:45

Akik lovira járnak, díjugratást, militarit bármilyen "lovasportot" néznek, ilyesmi iránt érdeklődnek, hétvégenként a Petneházy rétre járnak lovagolni, meg Dunakeszire, Alagra, odavannak a talpig böcsületes milliárdosok lovaiért, mint overdose és halálra sértődnek, ha azt mondom nekik, hogy ez annyira sport, mint az agárverseny/egérverseny/teknősverseny/szőlőfuttatás/babcsíráztatás stb.

tif 2014.08.06. 20:16:41

Akik céges ingbe, poloba utaznak üzleti útra repülővel

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.08.07. 20:51:39

@tif: arra még ráfigyel a nagyon összehúzott dendis, magasderekú, seggduzzasztó hímringyó nadrág

Cave Nick 2014.08.14. 21:56:45

-akik kopogtatják a dinnyét

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.08.18. 17:45:54

@Cave Nick: én nemrég kipróbáltam, de rájöttem hogy az az igazi amikor testbedobással forgatod, lapogatod, görgeted. Persze egy ilyen mutatványhoz kell egy porosút mentén fölvert dinnyés kajiba, egy passzát a hátsó ülésen két gyerekkel, és amikor te beparkolsz a veled szembe jövő terminátorszemüveges 50 körüli taxis fél kézzel vállmagasságban viszi el a 10 kilós dinnyát a kissé megereszkedett, de még mindig szúrható vörösre festett, rézbőrű anyuval.

Trónkövetelő 2014.08.19. 19:56:26

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
És született belbudaiként elanekdotázgatsz az eladóval, hogy idén milyen volt a termés.

Cave Nick 2014.09.04. 07:08:18

-akik kétségbeesnek, ha 3 percig nem megy a Facebook vagy öt percre leál a Tumblr(!!!).
-hírszerkesztők, akik ebből főcímet csinálnak

Cave Nick 2014.11.22. 18:23:56

Emberek, akik szerint Magyarországon is van Black Friday.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.25. 18:32:25

@Cave Nick: meg olyanok akik képesek leírni azt az irtózatos manírt hogy "egen", az igen helyett.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.26. 17:24:15

@Cave Nick: Ugron Zsolna megvan? És a budai fonódó villamoshálózat? Tüntetések, Putyin, Interstellar, Iohannis. Manírok dióhéjban.

Trónkövetelő 2014.11.27. 12:01:45

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Én támogatom a budai fonódó villamost :) Éljen Vitézy Dávid! (Különben is úgy tudom, hogy jóban vannak a Miniszterelnök Úrral) :)
Az Interstellart pedig megnéztem a moziban :)
Akkor én is vannak még ember... vagyok :O

Cave Nick 2014.11.27. 22:50:31

Emberek, akik megnézték az Interstellart.

Trónkövetelő 2014.11.28. 21:23:17

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
@Cave Nick:
Ezek szerint az Interstellar robbantotta a modorbombát.
Mondjuk szerintem nem modoros, csak rohadt hosszú és gecire érzelgős. Bár az érzelgősség modoros...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.29. 10:17:26

@Trónkövetelő: Szerintem így történt: Ugron Zsolna kiskutyája egy féreglyáraton keresztül üzent a gazdinak, hogy kakis maradt a púzója.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.29. 10:50:43

Képes voltam leírni a járatot ellipszilonnal? Az igen.

Cave Nick 2014.11.29. 21:29:53

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Ez a szegény Ugron Zsolna nagyon kiakasztotta a modor méteredet. :)

Trónkövetelő 2014.11.29. 23:37:02

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Egy kutya számára az ilyesmi nem probléma, szépen a seggébe dugja a fejét, és lenyalogatja magának, aztán arcon nyal téged, ilyen ügyben biztos, hogy nem fog dimenziókon át üzengetni.
Egyébként Ugron Zsolna egyáltalán létező személy, vagy csak ilyen alteregó, mint a Modor Tibi, vagy az ilyen aluljárói hadtörténészek, mint Stefan Niemeyer és Kurt Rieder? (Van Wikis szócikke, de az semmit nem jelent, akár szerző maga is írhatta falból) Épeszű ember nem ad ilyen nevet a gyerekének, hogy "Zsolna". Egyáltalán ez férfi vagy női név?

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.30. 15:37:18

@Cave Nick:
@Trónkövetelő:
Utánanéztem az nlcafén. Jópofa interjút készítettek vele. Leírja hogy a komfortzónája kelet-európa, utál fázni és szeret legózni a gyerekekkel.

Cave Nick 2014.12.06. 22:35:33

Klasszikus, de nem volt még: férfiak, (reklám)szatyorral a kezükben

harold of the rocks 2014.12.07. 09:22:02

Akik azt mondják, hogy gecijó.

harold of the rocks 2014.12.07. 09:22:04

Aki azt mondja, hogy geci jó.

Cave Nick 2014.12.11. 22:44:34

Emberek, akiknek hiába írsz, mert egyszerűen _nem_nézik_az_email_fiókjukat. (gyakran telefonemberek)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.12.12. 22:30:42

...akik szerint a francia bulldog aranyos.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.13. 23:04:03

...akik úgy beszélnek ismerősökről, hogy "A Benedek Zoli, A Kocsmáros Karcsi, A Lendvai Gabi, A Fekete Sanyi..."

blur7 2014.12.13. 23:04:06

Akik hitelre vesznek iPhone-t.

Cave Nick 2014.12.14. 18:43:36

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: gyakran úgy hivatkoznak "A Benedek Zolira, vagy A Lendvai Gabira", hogy a másik félnek halvány fogalma sincs, ki az adott illető, és ezzel a beszélő is pontosan tisztában van

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.16. 20:02:13

@Cave Nick: A másik férfiak "legabizása".
"És az megvan Tomikám amikor a Bonhyádi Gabi a Gelka szervízben megdugta a vállalati bulin a Sacit?"
Más.
Olyan kollegám van aki élő, kétlábonjáró modorlexikon. Ma pl. azt mondta, hogy országszerte hétfő van.

Trónkövetelő 2014.12.20. 15:01:29

És akinek aznap יום שני volt? ;-)

Trónkövetelő 2014.12.20. 15:01:38

Akik szerint ha jazz-zenekarba hegedűt és akusztikus gitárt teszünk, az onnantól kezdve egy rendkívül intellektuális dolog lesz, és a hallgatójának az IQ-ját vagy 50 ponttal megemeli.
Akik szerint az akusztikus gitár hangszer, és azon zeneszámok lejátszhatók.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.25. 00:16:40

@Cave Nick: már régóta forgatom a fejemben egy dán kekszesdoboz megtervezését! Sálas, boldogarcú gyerekek
korcsolyáznak Koppenhága jeges öbleiben. Háttérben rendőr, apa, anya, nagyi, kutyus, kisegér főkötővel.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.25. 00:16:44

BOB HERCEG és NAPFIVÉR HOLDNŐVÉR lesz a TÉVÉBEN!

Trónkövetelő 2014.12.27. 17:06:33

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Csak távolról kapcsolódik, de óvodáskorom egyik meghatározó élménye volt otthon egy norvég vagy svéd naptár, fenyőerdőkkel, méteres hóval a színes házak bádogtetején és a fenyőfákon, méteres jégcsapok, a nyári képek meg a fjordokkal, zöld mezőkön tehenekkel, a színes emeletes sátortetős vidám házikókkal szegélyezett halászkikötő az éjféli nappal stb. Sokkoló volt óvodáskoromban, mert én 1986-ban csak a romos, szürke Bp-et ismertem, macskakövekkel, Tefu-udvarokkal, a Fény utcai piaccal, a Hűvösvölgy-faluközponti buszvégállomással, a macskaköves főútvonalakkal, és amit én láttam, még csak nem is a legrosszabb oldala volt, mert nem Kőbányán, angyalföldön, Újpalotán, Ferenc-József-Erzsébet-Terézvárosban stb. nőttem fel. Ma sem sokkal jobb a helyzet, de akkoriban kifejezetten ijesztő volt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.29. 14:55:25

@Trónkövetelő: Azért az már szerencsére nincsen, az az irtózatos kifakult, megsárgult NDK-s diavetítő hangulat (annak a készüléknek még az oldala is olyan volt mint egy nehéz esztergagépé), amikor az aluminium trafik ablakába kirakott Milka csoki reprezentálta a színtelítettséget.
Amúgy vágom, különben láttam ilyen borzasztó sivárságot az Ezertó országában is, ott olyan szürke lakótelepeket bírtak építeni a nyomott kedélyű finnek, hogy bizony még mi is megirígyelhetnénk. Persze nekik könnyű mert a sok zöld eltakarja a halálcsillag faktor egy részét, de közelről az is rémes.

Cave Nick 2017.02.10. 04:53:05

Akik a németeket fritzeknek hívják.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.02.21. 13:55:39

@Cave Nick: "még a gyerekem is a paksi atomerőművet fogja fizetni!!!"

Cave Nick 2017.04.11. 18:50:44

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Folytatódik a város telekúrása díszkőnek kinevezett hulladékkal az eddigiekhez hasonló fos minőségben. Állítólag az orbán bányákból származik ez a fostégla, ezért tolják.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.05.12. 21:13:54

@Cave Nick: megnéztem egy modoros animációs filmet, a végén a stáblistában kiírták, hogy "production babies". Komolyan mondom, ez ki a faszt érdekel.

Cave Nick 2017.05.15. 16:19:54

Facebook Lidl-Aldi "középső sor" csoport

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.06.13. 20:28:37

@Cave Nick: "100 felhőszilánk arcomhoz ér, a lebegő lélek utcazenél. Négy sarkán fogom meg a világot, összecsomózom és hátradobom..." Margaret Island
süti beállítások módosítása