Az ottalvós csapatépítés

2013/11/30. - írta: Modor Tibi

Mert a csapatépítésre márpedig szükség van. Tudjátok, ez is az a fajta dolog, amire először mindenki köpköd, meg hogy ne, meg koszos leszek, meg inkább dolgoznék - de azért a végén mindenki igenis élvezi, és csak összerázódik egy jó kis társaság.

Nem, most nem arra gondolok, amikor a Bitumex meg a Phadowon megbíz egy animátorcéget (Kihagytam volna a felesleges mesterségek listájából vajon? Hihetetlen, de igaz: egy egész iparág épül erre az állítólag létező igényre.), hogy vigye el a kedves dolgozókat mondjuk az egyik szombatra eső, ledolgozós munkanapon a Margitszigetre, kalandparkba vagy valahova a halál faszára, és ott játékos vetélkedőket szervezzen, csapatépítő feladatokat erőltessen rá a vonakodó emberekre. Az eredmény: hatalmas ökörködés, összekovácsolódás, tök jó buli, lehet csajozni, pasizni, beszélgetni - és ez majd a munkahelyi hatékonyságot is látványosan növelni fogja.

De tudok sokkal jobbat. A felnőttes, ottalvós csapatépítést. Amikor a hétvégédet arra szánod, hogy kollégáiddal, kolléganőiddel szintén elhúzz a halál faszára valami kulcsosházba vagy kempingbe - ott alhass, ihass, ébredhess, és másnap boldogan vonatozhass haza a Városba, számtalan élménnyel gazdagabban - olyan kalandokkal a hátatok mögött, amit még évek múlva is emlegetni fogtok. Szerintem ez nem túl nagy kérés: 1-1 szombatot, esetleg teljes hétvégét bárki rááldozhat arra, hogy a csapatával töltse, és végre kikapcsolódhasson, játszhasson egy kicsit.

Valamiért sokaknak égő azt mondani, hogy nem, neked ehhez nincs kedved, mert akkor te leszel a Spielverderber, vagyis a játék elrontója. Az antiszociális savanyújóska, aki folyton azzal jön, hogy neki van magánélete, családja, és inkább otthon nyomkodná a szar laptopját ahelyett, hogy ökörködne egy jót a többiekkel, a fiatal és örökifjú teammel. Aki nem látja értelmét a feszengős munkahelyi születésnapi-névnapi köszöntéseknek, a kiöltözős céges buliknak - annak meg főleg nem, hogy saját zsebből fizesse a szabadidejében megrendezésre kerülő, vidéki csapatépítést.

Mert ugye válság van, meg kell fogni a költségeket - legyen a karácsonyi bál februárban, a csapatépítés pedig önköltséges, de mindenképpen legyen, mert az KELL. Nem várunk el sokat, csupán:

  • Utazz oda saját költségen, illetve ajánld fel a saját autódat is a csapattársak taxizására
  • Már útközben igyál, mint egy idióta
  • Vásárolj be te, saját pénzen
  • Készítsd el te a kaját (most miért, a bográcsozás haláli nagy buli, csak sok zsír meg hagyma legyen benne, mert az adja meg az ízét)
  • Nehogy abbahagyd az ivást közben!
  • Egyetek jól, fehér kenyérrel tunkoljatok, oltári
  • A lányok elmosogatnak, meg persze főleg TE (a bográcsot)
  • Bizalmaskodj, bulizz hajnalig
  • Igyál, de gecisokat - főleg rövidet, mert aki nem iszik Jégert, az buzi
  • Kelj fel reggel 8-kor 3 óra nemalvás után, hiszen 9-ig van reggeli, reggelizni meg kötelező, kicsekkolás fél 10-ig
  • Pakold el az üres üvegeket meg takaríts fel magad után
  • Ne tudjál idegen helyen szarni
  • Túrázz még egy jót valahol a Bükkben vagy mi az ott, hótt másnaposan, kialvatlanul, felpüffedt testtel, füst- és hagymaszagúan
  • Majd vonatozz vissza sokezer forintért szombat este, és sajnáld, hogy a vasárnapodat már nem a kollégákkal töltöd.
  • /Ja, és azért legyen nálad laptop, just in case./

Szóval lett légyen ilyen a csapatépítés, vagy valamilyen kevésbé sóher cég által finanszírozott visegrádi wellnesshotel, a csapatépítések valódi, nem is annyira titkolt célja az, hogy otthonukat, családjukat, magánéletüket, életüket, feleségüket-férjüket gyűlölő, harmincas-negyvenes elbaszott életű szerencsétlenek évente egyszer orbitális módon bebaszhassanak, és lehetőleg félre is kúrhassanak. Hogy egyszer, nagyritkán végre szabadnak érezhessék magukat. Állítólag igaz történet: csaj jogi tanácsot kér, mert csapatépítésen becsúszott egy gyerek - és bár nagyon szereti a férjét, nem tudja, hogy mondja meg neki, hogy nem is az övé - vagy inkább ne is mondja meg.

És amikor öregedő fejjel, harminc fölött több szétcsapott arc kap el és rángat erőszakkal a parkettre, hogy márpedig most te táncolni fogsz, akkor úgy érzed, hogy valami nagyon elromlott. Akkor már tényleg inkább a bowlingozás a Sugárban valamelyik kedd este.

Persze nem kötelező.

De Te tudod.

Bár én nem hagynék ki egy ekkora bulit a helyedben.

62 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Donjon 2013.11.30. 20:45:42

Ez hátborzongatóan realisztikus, látszik a szerzőn a 10 éves Bitumex tapasztalat.

Rich.mond 2013.11.30. 21:16:44

Gyönyörű. Megborzongtam. Szerencsére cost-savingünk van, így elmarad a karácsonyi céges megabuli.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2013.11.30. 21:41:11

erre mondta a tacskós gazdaságos kutyaszaros csávó, hogy az igazi csapatépítő tréning az, amikor megpattintanak a tacskó parkolójából egy full nyergesvontatót tele plazmával.

A Tyne folyó déli partja 2013.11.30. 23:56:35

hálistennek nálunk ilyenek nincsenek.

múvemáccsó 2013.12.01. 00:52:09

nekem hasonlóan keserédes, amikor jó (nem jó) ismerősök meglátogatnak itt külföldön, és akkor nekem szállást "kell" adni (persze mindig hárítok), ki kell vennem 1 hét szabit (itt is ált. kitalálok vmit). és minden nap nekem pénzembe kerül őket szórakoztatni (na ebből ritkán tudok kibújni, hiszen ők ENGEM JÖTTEK MEGLÁTOGATNI - aha).
ide vinni-oda vinni, csörögjem föl őket sok pénzért, h hol késnek már a faszomba (bocsi, azt hittük 20 perc alatt itt tudunk lenni), 7végén ugorjunk le a másik városba (kocsimmal, m amúgy nekem többe jönne ki vonattal mondjuk...).
üljünk be étterembe, egy sörre, üljünk fel a faszomra (de én ezen 100000x voltam, nem érted, h nem ülök fel rá 100001x-re kurvasok pénzért?!?!). mindezt természetesnek veszik, hiszen én biztos kurva jó keresek itt nyugaton...
és hiszitek vagy nem, havonta egyszer vki megtalál... már nem tudok mit kitalálni, h lekopjanak. sokszor hazugságon kapom magam (óóóó pont nem vagyok a városban-facebook posztolással meg vigyázni közben).

cougarcat 2013.12.01. 09:38:47

Már a poszt cime is megborzongatott. Ottalvós csapatépités - a horror! Mint tapasztalt minisztériumi róka, 2010 óta legálisan nem vettem részt csapatépitő napon. Sajnos a csapatgyülések terén nem tudok ilyen jó eredményt felmutatni...

cougarcat 2013.12.01. 09:39:30

@múvemáccsó: Ez nálam is igy van sajnos. Megkeresnek, aztán kiderül, hogy pont a világ másik vége az utazási céljuk, pont ahol én élek. Persze akkor evidens, hogy én legyek a szálloda, étterem és idegenvezető egyben, plusz vesztegessem e célra a szabimat amit a családommal utazással szándékozunk eltölteni. Finanszirozzam a rám erőltetett vendégséget olyanoknak, akiket már vagy húsz éve nem láttam. Na ne. Hát istenem, nem minden ismeretségnek kell örökké tartani, nem? Facebookom meg nincs, szuper óvatos vagyok...

cougarcat 2013.12.01. 09:40:09

@Rich.mond: Jó nektek - de szerencsére én sem megyek, mert betegállományban vagyok. Majd a barátaimmal csinálunk ellen bulit ahol a talpnyaló kollégákat jól kibeszélhetjük és végre őszintén viselkedhetünk.

Celtic 2013.12.01. 10:42:42

Hasonlo volt itt is. Csak az egeszet a ceg allta, osszesen egyszer volt nyolcevi ittletem alatt, nem volt fozes, viszont szombat es vasarnap is tura a havas Matraban. Nacceru erzes volt a videkrol Budapestre koltozott lelkemnek (addig haverokkal - akik egyben munkatarsak is voltak - mentunk el evente egyszer a Mecsekbe, de ott a lenyeg a pia meg a bogracs volt), szivesen elmennek ujra....

Ja, volt este egy kis forralt bor - hidegen. De nem kell mindig inni, ha tarsasagban van az ember :)

Brother Love 2013.12.01. 14:12:19

Már egy rövid, munkaidőből lecsippentett Tesco-tortás névnapozás is elviselhetetlen terhet jelent számomra, de itt legalább még el lehet lépni (vagy meg sem jelenni) tárgyalásra hivatkozva. (Nem gond, ha tudják, hogy hazugság.)
De a névnapozós-csapaépítőst nem lehet kizökkenteni magabiztosságából. Miután bejelentettem, hogy nincs pénzem a munkahelyi névnapokra (ismét hazugság, mert éppen ennyi lehetne), az sem baj, mert akkor is szeretettel várnak. Egyed baszd meg a Tesco-torát, Tesco chipset, vagy még rosszabb, a Marcsi házi süteményét.
Sajnos az év végi kari-buli az olcsó all you can eat fossal úgy tűnik, nem megúszható, de nincs az az isten, aminek a kedvéért én elmennék egy csapatépítő bulira.
Létezik olyan ember, aki ezt őszintén élvezi?

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.12.01. 15:48:26

Ez szerencsére nekem kima.radt, ami volt, azt a cég fizette és hétköznap volt. Ráadásul kaját se magunknak kellett főzni, és úgy már egészen elviselhető volt.

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.12.01. 17:32:56

az ilyen helyeken dolgozó ismerősem többsége kurvasokat túlórázik, napi 9-10 órát simán bent van egy nap. ezek után határtalan pofátlanság még azt is elvárni, hogy az ember még hétvégén is a munkatársaival jópofizzon.

[HPhD]Blokkolnam 2013.12.01. 17:33:08

"Igyál, de gecisokat - főleg rövidet, mert aki nem iszik Jégert, az buzi"

nem úgy van inkább, hogy aki jégert iszik, az a ratyi? egy Férfiember 50% alá nem adja... (remélem ez elég modoros volt :) )

Kis ember 2013.12.01. 18:09:52

Ezt kikérem magamnak!
Annak idején de jó is volt, amíg voltak ilyenek, sok pénzt kerestem rajtuk, de a válság óta nuku.
Már csak egynaposak vannak, az ottalvós ritka. :(

mrbateman 2013.12.01. 18:38:38

@Brother Love:
"Már egy rövid, munkaidőből lecsippentett Tesco-tortás névnapozás is elviselhetetlen terhet jelent számomra"

Úgy-úgy, már az egész napos megelőző feszengéstől zsibbadok, hogy akkor mit vegyünk? nekem mindegy, jó akkor ezt vettük, szerinted jó lesz? aha, frankó oké akkor te adod át (miért mindig pont én b+) ótvar szar sablon mondatokkal boldog névnapot kívánni (míg a Duna ki nem szárad bokáig), orcát érinteni orcához és hangosan a levegőbepuszilni...egyértelműen a legszarabb szcenárió, ha mi vagyunk az ünnepeltek, nem beszélve a csomó maceráról, végig kell puszikálni 20 embert, viszont előnye, hogy ilyenkor mi söpörhetjük ki a készletből a két éve lejárt szavidejű kekszeket, rágcsákat és nyugatisana csengő márkanévű, ám ismeretlen származású, kétes minőségű édespezsgőket.

Nálunk most ment le a karácsonyi buli pénteken (jobb az ilyet még novemberben, vagy én nem is tudom mostakkoreztígyhogy), én leszarom mit gondolnak rólam, de megmondtam, hogy nem tartom nyerő ötletnek, hogy egyszerre többen isszuk magunkat őszintére, mert ez rányomná a jövőbeni hangulatra a bélyegét, azt már csak szűkebb plénum előtt tettem hozzá, hogy nincs kedvem este 10 kor egymással táncoló nőket látni.

Egy pár évig kell keménynek lenni, aztán megszokják és már csak becsületből hívnak, de ők sem gondolják komolyan...megéri!

Buncog 2013.12.01. 19:44:07

A legjobb az egészben, hogy egy ilyen csapatépítő hétvége után semmivel sem lesz jobb hétfőtől a munkahelyed, a másik munkáját ezentúl senki nem fogja méginkább megbecsülni, ugyanott folytatódik minden, mint azelőtt. A seggfejek seggfejek maradnak. Legfeljebb megismered a kollégáid igazi énjét. A piás jól leissza magát, aki a melóhelyen nyal, az a hétvégén mégjobban jópofizik a főnöknek, és igen, néhány barát/férj valóban felszarvazódik...

Motor Tibi 2013.12.01. 19:44:12

A legjobb, ha a csapatépítés az az egyik kolléga Isten háta mögötti szülőfalujában tartandó parasztlagzija, ahová a teljes kollektíva hivatalos.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.01. 20:48:49

@mrbateman: egymással táncoló fájós lábú nők "benti papucsban". Tádááá!

Gertev 2013.12.01. 20:49:08

@cougarcat: Ti hülyék vagytok??? Én megmondom, hogy most NEM LEHET, mert... ennyi! Legközelebb már nem is jönnek! Csak semmi játszma!!! Nem kell megfelelni - csak magadnak!!!

Dolgozónép 2013.12.01. 21:41:24

A kapitalizmus diszkrét bája. Ezt akartátok. Osztrák életszínvonalat reméltetek, lett helyette rabszolgaság...

cougarcat 2013.12.01. 21:41:32

@Gertev: Te egy hülye troll vagy??? Az iróniát nem érted??????????

cougarcat 2013.12.01. 21:41:34

Valaki irjon már egy posztot azokról akik nem értik hogy miről szól a modoros blog. Lehetőleg jó sok felkiáltójellel és kérdőjellel.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2013.12.01. 23:15:06

A leghalálosabb és legkellemetlenebb emlékeket ébresztő pont benne a fél 10-es kicsekkolás. Ezt sajnos már többször sikerült zombiban előadnom, borzalmas.
Főleg mert másodszorra már megkérdeztem a félcsillagos hotel gazdáját hogy egy kis extra pénzért nem alhatnánk délig? Persze a beszáradt pina egyből elkezdett nyavalyogni hogy ezért meg azért nem jó, meg jönnek akik bejelentkeztek utánunk és még ki is kell takarítaniuk, meg kifesteni, meg mosni, meg ebédet főzni, meg mákot darálni (eddig figyeltem, az utolsóban nem vagyok biztos)
Így 9:29-kor kiültem a sporttatyóval meg egy hasogató fejfájással a kerti padra és néztem mikor kezdődik a lázas jövés-menés, takarítás.
10 óra tájban szóltak rám, hogy nem akarunk akkor kicsekkolni?
Nem öltem meg.

Trónkövetelő 2013.12.01. 23:15:41

Nálunk is volt ilyen, egyszer el kellett mennünk disznóvágásra, természetesen egy olyan faluba, ami vagy 300 km-re van Bp-től. Lemondtam a picsába, mondjuk éppen akkor volt rá okom, de ha az, ami miatt akkor lemondtam, nem következik be, akkor is lemondtam volna, legfeljebb hazudtam volna, hetek óta gondolkoztam azon, hogy mit találjak ki, amikor váratlanul tényleg közbejött valami. Hatalmas sértődés lett belőle, és már nem is dolgozom ott. Pozitív hozadéka is volt: abban az évben nem volt céges karácsony sem, már ezért megérte. Bár lehet, hogy volt, csak ENGEM már nem hívtak meg :)
Meg nem tudom, hogy miért gondolják azt, hogy én örömmel töltöm a szabadidőmet olyanokkal, akikkel úgyis egész nap össze vagyok zárva egy irodában.
Ja és a 10 éves érettségi találkozómra sem mentem el. Jövőre esedékes a 15., szerintem azon sem leszek ott.
Piálni meg végképp életveszélyes munkatársak társaságában, az ember hajlamos részegen hülyeségeket beszélni, zs betűs szavakat használni, amikor ŐK is ott vannak a társaságban :), buzik előtt buzizni, nőket hajkurászni stb-stb. aminek később komoly egzisztenciális következményei lehetnek (értsd: kirúgás).

Trónkövetelő 2013.12.01. 23:15:45

@Dolgozónép:
Bezzeg régen az egész gyár ment a szaxervezeti üdülőbe 2 hónapra szemesre...

Bambano 2013.12.02. 07:23:09

A legutóbbi karácsonyi bulira még elmentem, de mivel már az induláskor jól láthatóan ugyanaz a forgatókönyv zajlott, mint az azelőttin, szépen beültem a kocsiba, padlógáz és irány haza. Érjen utol, ha nagyon akar.

A hullarészegségnél egy rosszabb van: ha nem iszol, és akkor vagy mindenki tukmálná beléd a piát és játssza a sértődöttet, hogy nem, vagy secperc alatt kiakadsz attól, hogy túl nagy a véralkoholszint különbség. Vagy a kettő egyszerre. A következő alapvető probléma, ha nem ittál, hogy akkor mindenki megörül, hogy majd te hazaviszed. francokat, nem vagyok taxivállalat.

A csapatépítő tréningről meg az a tapasztalatom, hogy elfuserált idióta főnökök akarják kiélni elfojtott vágyaikat, csak egyedül nem merik, tehát asszisztáljon hozzá a teljes kollektíva. Majd ha fagy... A legutolsóra azzal az indokkal nem mentem, hogy túl megerőltető feladatokat terveznek, nem akarok megsérülni. Oltári botrány lett belőle előzetesen, tojtam rá. Azután mikor utána felhívtam a főnökömet, kiderült, hogy lesérült, kórházban van, és nekem kellett beugrani helyette, már senki nem firtatta, hogy miért nem voltam.

tollampapirom 2013.12.02. 07:56:54

Az ottalvós csapatépítés egyik elmaradhatatlan jelenete, amikor az egymással legerősebben rivalizáló, egymást a leginkább utáló kollégák éjfél után hótrészegen összeölelkeznek, s bevallják egymásnak, hogy mekkora köcsögnek tartották eddig a másikat (Tudod, Pistukám, azért szemét dolog volt, hogy lenyúltad azt a tendert tőlem), de most nagyon szeretik egymást, és most már béke lesz örökké. (Nem lesz.)

Szinglik közül az olyan kapcsolatfüggők szeretik az ilyen bulit, akik egy fél napot sem bírnak ki egyedül, így örülnek, hogy van program, és lehet fb-ra újabb képeket feltölteni, amelyeken látszik, hogy ők tök jól elvannak egyedül.

És mindenki nagyon laza, a dresszkód converse farmerrel.

Karácsonyi buli hasonló, csak ott még az ügyeletes "jóarc" kitalálja, hogy húzzuk ki egymást, mint a suliban, de a. az ajándék értéke nem lehet több egy ezresnél (megoldás: csésze, gyertya), b. legyen saját készítésű (megoldás: csésze - üvegfestékkel rárajzolva egy karácsonyfa, mézeskalács, muffin.)

És mindennek nagyon illik örülni, mert mi egy család vagyunk, ugye.

666E 2013.12.02. 13:18:23

Nálunk az ilyennek nagy kultúrája van. De komolyan, ezt úgy értem, hogy pl az egész úgy egy 4-5 órás program, de sose volt több 10-nél, bármikor leléphetsz, van, hogy csak beköszönök egy 10 percre mert tudom, hogy most ott van és már megyek tovább. Egyáltalán nincs sértődés, ha nem jössz el, mert ez többnyire azért van, mert épp melózol, de ha nem, akkor meg azért mert legyen már szabadidőd is. De amúgy általában aki tud, az jön, mert basszus jó az egész. És miután mindenki befejezte a munka-témát (sok dolog van amit meg kell vitatni mert más alkalom nincs is rá), akkor vesz az egész egy kicsit lazább jelleget és mindenki csak szórakozik. Lecsúszik pár pia, zabbantunk közben ezt-azt, röhögünk, de kb farmerben és flanelingben, sok emberre rá se ismerni.
Ha belegondolok, végül is bizonyos munkaköröknél nem árt ha kialakul a kollégák között egyfajta haverság, mert ha később bármi van, akkor már könnyebb megbeszélni mindent ha így egyszer létrejött egyfajta bizalom. Ez ennek egy jó módja. Azon szakmákban ahol tényleg leköti az embert a munka, más módon nem is lehet megismerni a kollégákat, mert abban a bizonyos 8 órában tényleg végig csak a meló van.

Ja ilyen névnapi erőlködés meg ehhez hasonló balfaszságok nálunk nincsenek. Ez szerintem ilyen kádár korszakból ránk maradt nyugdíjas szokás. Azt se tudjuk kinek mikor van, mert ennek speciel kurvára semmi jelentősége.

DID YOU KNOW?
Sznobabb helyeken, ennek olyan neve is van, hoooogy...

TEAMOUTING

Brother Love 2013.12.02. 13:18:44

@tollampapirom: legalább ez az ajándékozás ne lenne, ami már középiskolában is csak egy roppant kellemetlen kötelezettség volt.
Egyáltalán, vajon miért gondolja bárki, hogy a szakrálisból családivá előlépett/lefokozott ünnepet ki kell terjeszteni a munkahelyre is?
Basszus, már középiskolában megbeszéltük a spanommal, hogy nem dobjuk be a nevünket a kalapba, majd azt hazudjuk, hogy egymást húztuk és természetesen nem veszünk semmit.
A bögre-csésze-stb. ajándékokat még hazáig sem cipelem, annyi tapintat van bennem (de miért is,), hogy nem az irodában baszom a kukába, hanem az edzőterem öltözőjében, amúgy szépen, csomagolva.
Belátom, ez utóbbi elvtelen megalkuvás.

Excsimóta (törölt) 2013.12.02. 13:19:03

Inkább örülnétek, hogy van még munkahelyetek, sokan mások ma Magyarországon az ennivalóért és a napi megélhetésért küzdenek, ti meg elvagytok látva minden földi jóval, van állásotok és még jó hangulatú összejöveteleket is szerveznek nektek, erre itt gyűlölködtök:((((((((((((((((((((

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.02. 13:19:13

Jézusatyaúregyisten! Valamikor anno, jó pár éve, dolgoztam valami ilyesmi helyen. A központ a megyeszékhelyen volt, de én (mi) nem ott. Nőnap volt, és mi elhavazva a napi melóval, eszünkbe sem jutott. Nem úgy a főnökasszonynak, aki testületileg felrendelt minket (nőket) a 42 km-re levő központba, hogy aszonygya, most pedig ünnepelünk, ha beledöglünk is. Hát majdnem, mert azért a melót el kellett végezni. A céges "aji" egy irtózatosan büdös, legfeljebb molyirtóként hasznosítható gyöngyvirág szagú deoból és kölniből állt, amit ott is hagytam a francba, miután közöltem a beszerző marketinges csajjal, hogy mit csináljon az ilyen szarokkal leginkább. De legalább elmentünk sörözni a férfikollégákkal, hál'istennek nem testületileg.
Amíg 3 évig ott dolgoztam, szerencsére ez volt az első meg az utolsó ilyen céges 'buláj', mert mindenkinek kivolt a töke vele. Csak az újonnan kinevezett főnökasszony túlbuzgott, de aztán lebeszéltük.
Ilyen multis csapatépítős f.szságon a büdös életben nem vettem részt, de nem is lennék rá alkalmas. Igaz, arra sem, hogy multinál dolgozzam. Kissé taszít ugyanis a milliő ..

mrbateman 2013.12.02. 14:46:07

Mondjuk annyi előnye van ezeknek, hogy a rénszarvasos garbó ki tud szabadulni a 364 napos fogságából...csak ne szúrna úgy a kurvavannyát, hosszú ujjúra húzni meg geci meleg.
first world problem

Hátrányos helyzetű kaviár 2013.12.02. 14:46:15

@Excsimóta: És ha belegondolsz, hogy heti szinten mennyi kaját szórsz ki a szemétbe! Abból egy egész afrikai falu elélne egy hónapig. Szégyelld magad! :((((((((((((((

tollampapirom 2013.12.03. 09:33:01

@Brother Love: És közben elégedetten vigyorog a főszervező, hogy ez milyen izgalmas, jaj, mi lesz, mit fogunk kapni? Amikor előkerül a harmadik csésze, meg a negyedik gyertya, akkor már mindenki érzi, hogy ez egy igen sz@r ötlet volt. Én egyszer egy aloe verát kaptam, nekem ültette a kolléganő... na, ez még jobb, mint egy gyertya, csak a magamfajta növénygyilkosnak nem való. Milyen ciki volt, amikor megkérdezte hónapokkal később, hogy hogy van a növény, szépen nő-e? Hogyne... szépen.

A Tyne folyó déli partja 2013.12.03. 09:33:08

@Brother Love: add tovább valakinek. esetleg hagyd a padon az öltözőben, ne a kukából kelljen már szegénynek kivennie.

Brother Love 2013.12.03. 16:17:57

@tollampapirom: Nálunk a tizedik begrénél sem jönnek rá, mennyire kínos ez az egész.

Brother Love 2013.12.03. 16:18:08

@A Tyne folyó déli partja: Te sem gondoltad komolyan, hogy karácsonyi bögrét akár csak továbbadok.
A padon hagyós megoldás még talán elfogadható, de van kockázata: Tamás, Tamás, ezt itt hagytad!
A kuka biztosabb.

Excsimóta (törölt) 2013.12.03. 16:18:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: én nem dobom ki az ételt, mindent mindig megeszek, különben is csak bioételt vásárolok a helyi piacon helyi termelőktől, mivel véleményem szerint ez legjobb módja a helyi gazdálkodók tartósítószermentes és természetes körülmények között megtermelt termékeik beszerzésére

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.03. 16:18:16

@Brother Love: a csészére lehet légpuskával lövöldözni

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.12.04. 22:12:39

Lazán kapcsolódok, a munkahelyi névnapnál.

Én kerek-perec közöltem, amikor jött a kollgeina ragyogó arccal, hogy "akkor ugye benne vagy?", hogy "Nem. Nem névnapozok itt bent, nekem se vegyetek semmit. Házasságkötésre összedobott ajándékban benne vagyok, meg ha temetésre kell, akkor a koszorúban is."

Kicsit furcsán nézett, azt hitte, viccelek, főleg a temetős résznél. Aztán mondtam, hogy tényleg.

Kicsit olyasmi szabadságérzet, mint otthon gatyában mászkálni. Haladóknak donaldkacsázni.

zzmouth peangp 2013.12.06. 18:44:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Ha már névnap meg összedobás:
Nálunk ha egy nőnek névnapja van mindenkitől beszednek egy ezrest a csajok, aztán vesznek rajta valami hasznos (vagy nem) dolgot az ünnepeltnek. Ha egy férfinak van névnapja akkor a céges kasszából kivesznek egy ezrest és hozzád vágnak valami szar üveg bort.
Magyarul én évente fizetek: nők száma szorozva 1000 Ft. Cserébe kapok egy üveg bort vagy egy tábla csokit. Ja és elvárják, hogy az ünnepelt vigyen be sütit. Na ez milyen már? :)

baby bee (törölt) 2013.12.06. 18:45:15

óóóó de kedves emlékek, kedvenc trénercégemnél volt ilyenben részem, péntek munka utántól vasárnapig. programok: színdarab a vállalatról :) közös fotó vicces pólóban. pia félrekúrás. meeting. én inkább sétáltam egy nagyot. másnap: te nem vettél részt. de sajnos. már azzal, h ott voltam, hiba volt.

A Tyne folyó déli partja 2013.12.06. 18:45:19

@Brother Love: már miért ne? én nem szeretem a pazarlást. vidd el egy turkálóba...majd ők eladják.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.06. 18:45:26

aki nem morzsol el Mandéláért egy könnycseppet a szemesarkában az vérkirekesztő nácifasiszta vasbriganti

Treponem Pál 2013.12.06. 22:16:59

@múvemáccsó: Aha. Erre akkor kellet volna gondolnod, mielőtt teleraktad a facebook profilod olyan képekkel amik alá éppen csak, hogy nem volt odaírva hogy:"nesztek lúzerek én itt lakom ti meg rohadjatok meg otthon"

Trónkövetelő 2013.12.06. 22:17:04

@Wind Callman tér:
Milyen igaz :)
Ha már a faszbúkos ismerőseim telespammelték Mandelával az üzenőfalamat, én bátran, névtelenül kirakom ezt (a facebookra nem merem):
www.youtube.com/watch?v=vGrhfB2N6bs

Excsimóta (törölt) 2013.12.07. 09:13:33

Nehogy azt higgyétek, hogy mindenki gyűlölettel vesz részt ezeken az eseményeken. Hasznosan is lehet az elbaszandó időt tölteni, ha az ember előre gondolkodik.
Például ilyenkor lehet a legjobban felfelé nyalni, lefelé rúgni, a felesetekkel összehaverkodni és beégetni a gyökér gyakornokokat/beosztottakat. A jó kapcsolatok később még munkahelyeket és vaskos bónuszokat érhetnek!
Ezenkívül ilyenkor lehet kétes megjegyzéseket tenni a mindenki által megbaszni kívánt hölgyeményeknél és bepróbálkozni náluk, hátha hagyják magukat leteperni. Nekem már párszor össze is jött valami. :-)

Én igazándiból ezek miatt összességében élveztem ezeket az eseményeket.

Excsimóta (törölt) 2013.12.07. 09:13:37

@Trónkövetelő: meghallgattam, egyáltalán nem gáz ez a dal, a legtöbben úgysem tudnak angolul, én nyugodtam kitenném a helyedben a falamra

Trónkövetelő 2013.12.07. 13:24:28

@Excsimóta:
Sajnos az ismerőseim többsége tud angolul. Kell nekem ilyen előkelő körökben mozognom, sosem ismerhetem meg az önfeledt rasszista megnyilvánulás részegítő szépségét... :)
Bootleg Bill egyébként nagy arc, ő a rasszista Ted Nugent :)

A Tyne folyó déli partja 2013.12.07. 16:27:27

@múvemáccsó: érdekes, nekem mindig csak mondják, hogy majd meglátogatnak (és ezeket akarom is, hogy látogassanak meg), de csak nem akarnak idetalálni..

borzAlom 2013.12.08. 22:55:13

Hallgassátok meg Kern András szösszenetét, ha még nem ismernétek: www.youtube.com/watch?v=tPIBo6um3mY
Klasszikus. Akárcsak az írás.

Azért vegyes érzéseim vannak. Ha, az ember jól érzi magát egy munkahelyen, kollegák - Uram bocsá' - akikkel félszavakból megértetik egymást, akkor nem nyűg névnapozni és/vagy Karácsonyozni. Volt persze, olyan munkahelyem is, melynek munkatársainak javarészével hánytam volna együtt mu/ú/latni az időt.
Az sem lehet véletlen, hogy ezt a műfajt nem kishazánkban inventálták. Ugye tudjátok, mire gondolok?!

Günther von Kastenfrosch 2013.12.11. 20:42:04

Furcsa nekem, hogy az itt hozzászólók egy-két kivétellel mind azok a keménylegények, akik jól megmondják, hogy nem mennek el az ilyenekre. Aztán meg 25 kollégából alig van 1-2 hiányzó... Nálunk is mindenki megy ezekre, egy kivételével, de annak elnézi mindenki, mert bár egy kicsit mufurc, de sokat és jól dolgozik.

A Tyne folyó déli partja 2013.12.11. 20:42:11

@borzAlom: ha kötelező, akkor igenis nyűg. a legjobb barátokkal is, mert megmondják, köteleznek arra, hogy hogyan töltsem a szabadidőmet. lehet, hogy egyedül akarom, vagy családdal, vagy bármi más tervem van. a kötelezőség miatt nyűg.

KingofHell 2013.12.13. 22:23:34

Na, ilyenre aztán soha. Már az osztálykirándulásokat is gyűlöltem, inni max. 2-3 pohár valamit szoktam alkalomkor, a városomtól kocsival max. a környékbeli falvakig megyek, forgalmas főútra akkor se mennék, ha Dzsingisz kán hordái kergetnének.

Ezenkívül ha megyek valahová, három csillag és a szobához tartozó fürdő alatt szóba se jöhet semmi. Flanc nem kell, de meleg víz, rovarmentes szoba és félpanzió igen.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.13. 22:23:40

Megvételre keresek svájcizászló emblémás, gömbölyűtalpú, tépőzáras, 46-os férficipőt.

Trónkövetelő 2013.12.14. 17:43:00

@Günther von Kastenfrosch:
Én jövő héten például elmegyek, mert az előző munkahelyemről történt /khm/ távozásomban szerintem komoly szerepet játszott az, hogy nem vettem részt ezekben a gyomorforgató szeánszokban. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ezúttal a saját érdekemben részt veszek rajta, bár változatlanul igen erős ellenérzésekkel viseltetek a dolog iránt. Úgy veszem, mint a munkám részét, tulajdonképpen ekkor is dolgozom, úgyhogy ez határozza meg majd a viselkedésemet is. Ettől persze még jobban fogom gyűlölni, de a saját jól felfogott egzisztenciális érdekemben kénytelen vagyok részt venni rajta. Az emberek sajnos hitványak, és az elvégzett munka minőségénél fontosabbnak tartják azt, hogy a "közösség" tagjaként mennyire vagyok szimpatikus. Úgyhogy elmegyek, utána meg hazaúton veszek egy vodkát, hogy hányjak egyet, aztán valahogy túl leszek rajta.

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.12.18. 21:44:52

@Brother Love:

mi a baj a bögrével? az egy tök praktikus cucc. iszol belőle kávét, teát, akármit. és fogyóeszköz is, mert törnek mint a fene.

Erzsebet 2013.12.21. 17:49:38

Fiam barátja szüleinek minden ünnepkor céges kirándulás van. A szülők nyílt házasságban élnek, külön töltik az ünnepeket és a nyári szabadságot. Sok szingli van a cégnél, akik különben egyedül lennének. Fiam és barátja szeretnek kirándulni, ők is ott vannak ezeken az eseményeken. Az ünnepeket a családdal kellene eltölteni, nem céges programokat szervezni. Némelyiknek nincs senkije, ezért jó.

Takeshi Kovacs 2013.12.22. 16:39:33

Szinte kottára leírta az egyik céges csapatépítőt, azzal a kitétellel hogy a bográcsozás mellett még 10kg pácolt húst is kellett grilleznem, majd a cégvezető bátyja "nesértsélmeg!" kötelező pálinkázásba vont, holott a napon sütés mellé én addigra már sörből is jól voltam. A nap végére kiderült hogy sumákolás volt a szobákkal és nem maradt elég ágy, így az utolsók a padlón aludtak (én is:P). Reggeli meg persze ahogy fentebb leírva, majd atom másnaposan hullámvasutazós útvonalon kocsikáztatás.