A látszólag valamilyen tevékenységre irányuló, ám valójában semmi érdemlegeset létre nem hozó fantommunkák elszaporodása életre hívta állandó kísérőiket is. Az értekezletek, gyűlések, elnökségi ülések – legyen szó vállalatról, irodai közösségről, civil szervezeti, vagy párt-alapszervezetről – ha nem is teljesen értelmetlenek, mindenesetre jellemző, hogy túl sok ember, túl sok alkalommal és túl sokat beszél valamilyen témáról. Ha pedig gyűlés, avagy értekezlet van, szükség van ellátmányra, hiszen korgó gyomorral nemhogy egy párt, de még egy kulturális alapszervezet ügyes-bajos dolgait sem lehet megnyugtatóan átbeszélni.
Így az érintett szervezet körül sertepertélő hölgyek is gyakrabban érezhetik magukat hasznosnak. A szóban forgó bármilyen ülést ők alapvetően szótlanul ülik végig, esetleg egy alkalmas ponton valamilyen személyes élményük elmesélésével terhelik meg. Az ellátmány bebiztosítása viszont kulcsfontosságú mozzanat. Megvenni a közértben tizenkét palack ásványvizet, lefőzni másfél liter kávét, és megrendelni a vendéglőben négy tálca sonkás szendvicset igencsak felelős feladat. Olyannyira, hogy komolyabb szervezetek esetében ezt nem is a pluszmunkával bátran szembenéző, lelkes hölgytagok, hanem a titkárnők végzik. A műanyagpohárból ivott ásványvíz és a papírpohárból ivott kávé állandó kísérője a pogácsa és/vagy a szendvics. Az ételfogyasztási szokások onnantól válnak szét, hogy a tálcákat elhelyezik a tárgyalóhelyiség előterében, és befut a sáskahad. Természetesen van, aki eleve éhesen érkezik, és a kötelező körbeköszönési kör után azonnal zsákmányol pár falatot. A pogácsák praktikusak, hiszen könnyen becsempészhetők, és az ülés folyamán is diszkréten fogyaszthatók a kis leterített szalvétáról. Valószínűleg sosem láttak még olyan embert, aki csak fél pogácsát eszik meg, a legtöbb hasonló esemény után mégis hentereg a tálcán olyan pogácsa, amelynek csak a megpirult, sajtos tetejét ette le az ismeretlen elkövető, hátrahagyva az unalmas és száraz többi részt. Ez már kicsiben mutatja és egyúttal előrevetíti a szendvicsfogyasztási szokásokat.
Alapvetően háromféle ember létezik ilyen szempontból.
Bármelyik csoportban ott lehet az elnök, a szakszervezeti titkár, a személyügyi előadó, vagy a mezei elnökségi tag. A viselkedésük az adott szervezetben eltöltött idő, továbbá személyes beállítottságuk függvényében változó. Az első, aki csak vendégként van jelen, vagy nem régóta tagja a szervezetnek, és ezáltal résztvevője a gyűléseknek. Ő a lehető legjobb formáját nyújtva, az etikettet messzemenően betartva fogyaszt el illedelmes mennyiségű megrakott kenyeret. Ennek alfaja a pofátlanabb, illetve éhesebb változat, aki az etikettet ugyancsak betartva fal fel tetemes mennyiségű szendvicset, miközben meg van róla győződve, hogy ezt nagyon ügyesen, gyakorlatilag észrevehetetlenül teszi. Akkor van szerencséje, ha a rendelést bonyolító hölgy a mennyiségnél eleve gondolt magára, és a közös pénzen vett, általa hazavihető maradékra. Ilyen esetben valóban csak ő fogja észrevenni, hogy egy nagyétkű delikvens megkeverte a kártyákat.
A második fajta már régóta jelen van, otthonosan mozog a terepen, így kevésbé fogja vissza magát. Az sem hozza zavarba, ha szemtanúkat hagy maga után, miközben a többi kenyérről elcsent tojáskarikákkal, uborka-, vagy paradicsomszeletekkel, paprikacsíkokkal javítja fel a sajátját. Ilyenkor működésbe lép a bajtársias csibészség, hiszen a szemtanú olyannyira ugyanezt tenné hasonló helyzetben, hogy ugyanezt is fogja tenni. Esetleg szerény arccal szégyenkezik, próbálja adni a jólneveltet, de ő is ugyanolyan proli. A harmadik fajta leginkább a második fajta különösen gátlástalan leágazása. Ugyanabban a műfajban utazik, de egész más szinten űzi. A szemtanúkkal szembeni közöny azonban az ő esetében nem mindig jellemző; talán titkon érzi, hogy amit csinál, azt azért jobb, ha a kollégák sem látják. Mindegyikünk látott már az összes feltétjétől megfosztott, rendkívül szerencsétlennek és gusztustalannak ható, egyszerű vajas kenyeret árválkodni a teljes értékű, illetve az egy-egy tojáskarikát nélkülöző kenyérszeletek között. A vajas kenyér egykori feltétje akkor már egy másik kenyér dupla feltétjeként is szolgálhat, ám ez valószínűtlen. Feltűnő, és ellenszenvet keltő lenne ugyanis, márpedig egy ellenszenvre maximálisan méltó suttyó ember meglehetősen tart mások ellenszenvétől. Szóval ez a vajas kenyér máshogy készül. Az elkövető ilyenkor a minél gyorsabb és minél nagyobb tápértékű beavatkozásra törekszik. Amikor senki nem mozog a környékén, és viszonylagos biztonságban érzi magát a tanúktól, elszánt mozdulatokkal és tisztán kivehető cuppogással vadászik le teljes feltéteket, miközben úgy fest, mint az éppen vacsorát kapott kutya, amely nyakig elmerül az edényben. Ha semmi civilizációs gátlás nem szorult belé, akkor kimondottan a Piros Arannyal megijesztett sonkára és a sajtra utazik rá, miközben pofátlanul otthagyja a zöldségeket, ezzel biztosítva az alapanyagot a kenyereket csak korlátozott keretek között átrendező, második fajta szendvicsevőnek. Majd megtörlik a szájukat, és a rövid intermezzo után folyhat tovább odabent a felelősségteljes munka.
Egészségükre!
