Egy minden gyanú fölött álló emberke

Tartozom egy vallomással. Valamit meg kell gyónnom Nektek:

Sosem vétkeztem.

Soha.

Ritka tünemény az ilyen, de ha valaki, akkor én valóban sosem ártottam senkinek, és soha nem is hazudtam, s nem is csaltam. Tudom, hogy elsőre hihetetlenül hangzik, de akárhogy is fejtem vissza életem fonalát, nincs mibe belekötni. Nincs.

Már egész régen, az oviban-isiben is csak néztem a többieket, és nem értettem őket. Hiszen nem hazudtam az óvónéninek, a szüleimnek se. Nem vettem el senki játékát, és nem verekedtem. Ha valaki szidott vagy megütött, csak rámosolyogtam és elszaladtam. Mert éreztem, hogy ez a helyes.

Az iskolában sose csaltam, sose lógtam, sose füllentettem, sose puskáztam. Mások mögöttem kiírták a könyvet, a tanár is kiment dolgozatírás közben, de én felháborodott arccal széttéptem a nekem átcsúsztatott puskát. Kit csapunk be? Csakis magunkat. Kinek tanulunk? Csakis magunknak - és nem a tanárnak, vagy a szüleinknek. És ha a tanár 1-1 hiba fölött átsiklott, bizony utólag is figyelmeztettem erre - inkább rontsa le a jegyemet. Mert ez így fair. A szabályok vonatkozzanak mindenkire.

Nem bántottam a kisebbet, gyengébbet - és nem csúfoltam a bandzsa, szeplős, vörös hajú lányokat, nem közösítettem ki a bekakilós gyereket, nem zaklattam csoportosan soha senkit abban a reményben, hogy addig legalább engem békén hagynak. Ha ilyet tapasztaltam, azonnal megvédtem az áldozatot, a vétkeseket pedig példásan megbüntettem.

Nem rongáltam, nem okoztam másoknak kárt, sosem blicceltem. Egyszer, de csakis egyszer elfelejtettem lyukasztani a 49-es buszon, de leszállás után megszégyenülve, azonnal pozdorjává téptem a gondosan előkészített jegyet. Én nem petárdáztam, nem törtem üveget, nem hasogattam fel vonatüléseket, nem loptam el kapaszkodókat a tömegközlekedési járművekről, nem gyújtogattam Technokolt, pingponglabdát, rovarokat, nem firkáltam alkoholos filccel, és nem fújtam festékszóróval a falakra, soha. Nem tiszteletlenkedtem a nagyobbakkal és a felnőttekkel, a szüleimnek mindig segítettem, és kérni se kellett rá.

Nem csempésztem be külföldről soha semmit, repülőtereken mindig a "Goods to declare" folyosón haladok, és ha nem állítanak meg, akkor is odamegyek a vámoshoz. A családomban próbálkoztak olyannal, hogy átcaplatunk strandpapucsban Komárnóba, és ott a frissen vásárolt sportcipőt össze kell rugdalni, de én már nyolcévesen, igazán karakán módon megmondtam Anyuéknak, hogy erről szó se lehet - nem szabad egy tál lencséért a nemzetgazdaság ellen konspirálni. Bécsből a Humából meg a Shopping Cityből se hoztunk fritut, videót, semmit - de ha mégis lett volna a családnak ilyen szándéka, azonnal feljelentem őket - és a kalauz bácsinak is rögtön elmondtam, hogy már bizony elmúltam hatéves, még ha anyukám mást is hazudott neki.

Mindig kérek blokkot, mindig. Ha esetleg valahol "elfelejtenék" beütni a gépbe, én szépen elkérem. És ha nem adnak blokkot, nem hozom el az árut. Étteremben éppen ezért nem adok borravalót, vagy ha mégis, hát szépen azt is beüttetem a gépbe. Nincs kivételezés. Ha a Vaterán eladok valamit, azonnal megy az adóbevallásomba. Javíttatást, szolgáltatást, szerelést is csakis számlára. Aki nem ad számlát, azzal nem dolgozgatok, punktum.

Ha szabálytalanságot vagy visszaélést tapasztalok, jelentem, hiszen ez az állampolgársági kötelességem. Nem, betyárbecsületben nem hiszek, csak a jó erkölcsben és az igazságszolgáltatásban. Nem leszek részese a pánnemzeti összekacsintásnak, mutyinak.

Mint látjátok, múltam makulátlan, lelkiismeretem patyolattiszta. Úgyhogy én nyugodt szívvel ítélkezhetek hát mindenki fölött, fölöttetek is, közszereplők fölött is.

Ti viszont nem. Csak az vetheti rájuk az első követ, aki bűntelen.

Tartsatok önvizsgálatot.