10 történelmi tévhit, avagy amit biztosan megmondunk, miként kell tudjál a történelemből!

2012/12/10. - írta: Kurtz ezredes

Bejegyzés alcíme...

A méltán népszerű Szkepticista Gyülekezet ma a Kobak Klub rendezvényének keretében népszerű történelmi legendáriumokat zúz szét a tudomány, ráció, világosság és európaiság jegyében. A szélsőjobb magyarországi elburjánzásával a történettudomány területén is elszaporodtak az ostobábbnál ostobább mendemondák és tévtanok, itt az ideje tehát ismét tiszta vizet önteni a pohárba. Meghívott szakértőnk szertefoszlat minden bugyutaságot és segít megkönnyíteni a történeti gondolkodást. A moderátor szokás szerint a méltán népszerű és tekintélyes kvízmester, István.

Szeretettel üdvözlök mindenkit! Külön köszöntöm körünkben Péter Kandidátus Urat, aki a történetTudomány felkent szakértőjeként segít nekünk eligazodni mai útvesztőinkben. A dolog úgy zajlik majd, hogy egy adott kérdéskörben én mondok az internetről kibogarászott oldalakat, kommenteket, megnyilvánulásokat, Péter pedig cáfol, és elmondja róluk a Tudomány álláspontját. Hozzászólni, kommentálni természetesen szabad, de csakis, ha szót adtunk az általunk biztosított keretben. Kezdjük is el akkor, ja, és még légy szíves egy hamutartót majd!  

Haladjunk hát a leglogikusabb, kronologikus sorrendben:

-          A magyarság őseredetéről:

Állítás: A szabadlelkű magyar pusztai nép volt, közeli rokonságban állva a szkítákkal, hunokkal, műveltséget és ősnyelvet adva a sumereknek, etruszkoknak, a magyarság genetikai jelei pedig szíriuszi eredetre utalnak. A finnugor rokonság kérdése nem több egyszerű Habsburg kreálmánynál, amihez azóta is makacsul ragaszkodnak a magyarság ellenségei.

Tény: Kérem szépen, ez egy többrétű butaság, amelynek cáfolatát nem is tudom, hol kezdjem. A magyarság finnugor eredete köztudott. Számtalan nyelvészeti és etnológiai bizonyíték támasztja alá. A magyarság körében az ázsiai genetikai marker mindösszesen 2.7%. Olyan, hogy genetikai magyarság, egészen egyszerűen nem létezik. Szamárság. A magyar nép kultúráját tekintve ízig-vérig európai, genetikája pedig szlovák, román és német. Mindent tőlük tanultunk. Földet művelni, enni, inni, mosakodni. Van itt a jelenlevők között olyan, akinek felmenői közt nincs egyetlen szlovák, román, német vagy szerb sem?

„Van! Te!” (a jobbikos fiatalt az In-Kal emberei távolítják el a teremből)

-          A sötét középkor

Állítás: A középkor zárt, szakrális világa kellő tisztelettel viseltetett a természet iránt, és évszázadokig fennmaradó, biztos, kiszámítható, nyugodt rendszert garantált uralkodónak és alattvalónak egyaránt. Alacsonyabb terhek mellett biztosabb közszolgáltatást garantált, a valódi hatalmat nem titkos társaságok, hanem egy felkent, szakrális uralkodó, hazájuk iránt elkötelezett főnemesek, és lojális egyházfiak gyakorolták, részben nyílt politikai beszédtérben.

Tény: Gyermeki naivitás és nevetséges ideológiai maszlag. A középkor nincstelen parasztja a kényurának teljesített napi 14-20 óra, ostorozásos robot után fogatlanul tántorgott a sáros utakon boszorkányokat égetni, majd ezek után a misén mindenféle papok tömték tele a fejét a halál után reá váró édenkertről és boldogságról, csakhogy újabb és újabb adókat préseljenek ki belőle. Ennek az áldatlan állapotnak vetett véget a modern, nyugati polgárság megjelenése és ideológiája, a tudományos alapokon nyugvó felvilágosodás.

„Figyelj, ha a középkor azt jelenti, hogy ökörsütéssel adózunk, a határ a Kárpátoknál van és ti ki vagytok tiltva az országból, akkor nekünk egész szimpatikusan hangzik!” (a jobbikos fiatalt az In-Kal emberei távolítják el a teremből)

-     Titkos társaságok, szabadkőművesek, illuminátusok

Állítás: A különféle gazdasági és egyéb hatalmi ágak képviselői titkos szervezetek keretein belül fűzik szorosra kapcsolatukat egymással. Az ilyen társaságok céljai és valódi vezetői a tagság nagy része számára is ismeretlenek, ők is eszközök csupán egy láthatatlan erő kezében. Befolyásuk hatalmas, meghatározzák a teljes világpolitikát és gazdaságot. Évszázados hagyományaik és szimbólumviláguk sok helyütt visszaköszön. A piramis, a mindent látó szem, vagy a bagoly motívuma megtalálható például az amerikai fizetőeszközön is.

Tény: A XIX. századi antiszemita toposzok egyik jellegzetes megnyilvánulását hallottunk. Bizony, Istóczy Győző mind a tíz ujját megnyalná egy ilyen bekezdés láttán. Való igaz, hogy a korszakban divatos volt a szabadkőművesség, de ez a szervezet alapvetően az emberi kultúra és civilizáció felemelését tekintette elsőszámú feladatának. Azóta nagyot fordult a világ. Wilson elnök megszüntette a titkos diplomáciát, a modern médiának és az internetnek köszönhetően pedig a hírek fénysebességgel érnek otthonunkba. Mégis, hogyan működhetne láthatatlanul ilyen környezetben egy mindent és mindenkit meghatározó titkos társulás? Az amerikai egyetemek hasonló kezdeményezései nem többek egyszerű gyerekcsínynél, a piramis, szem és bagoly pedig pusztán az ősiséget, gondoskodást és bölcsességet szimbolizálják, amellyel az amerikai jegybank szerepét betöltő FED a világ gazdasága iránt viseltetik.

(A moderátor végleg eltávolíttatja a teremből, a magáról megfeledkezett, „Milyen a páholy? Milyen a páholy? Biboldók, milyen a páholy?” rigmusokat bekiabáló futballhuliganista csőcseléket.)

-          A felvilágosodás polgári forradalmai

Állítás: A középkor óta folyamatosan erősödő titkos társaságok tagjai jórészt tehetős, és komoly gazdasági befolyással bíró, de zsidó egyének voltak, akik vallásuk és származásuk okán ki voltak rekesztve a feudális társadalmakból. Ezért volt számukra oly fontos a modern, „polgári” ideológia és állítólagos egyenlőség megteremtése. Szétbomlasztották a zárt, feudális, szakrális társadalmakat, hogy a helyükre lépő polgári idillt már ők uralhassák. Megsemmisítették vagy kiüresítették a királyság intézményét, hatalmas befolyással bíró polgári alapú társadalmakat hoztak létre. Gyűlöletük elsősorban az olyan ősi gyökerű koronák ellen irányult, mint a francia, magyar és lengyel. Szándékosan torz történelmi képet alakítottak ki a feudalizmus korának társadalmi berendezkedéséről. Jakobinusnak nevezett polgári terrorjuk később bolsevizmus néven alakult újra, napjainkban pedig a neoliberalizmus tölti be ugyanezt a funkciót.

Tény: Ennyi sületlenséget ritkán hallhat az ember. A hallgatóim szokták kérdezni, hogy miket köszönhetünk a felvilágosodásnak és polgárosodásnak, én pedig viccesen azt szoktam rá válaszolni, amit már a Brian életéből is ismerünk. A felvilágosodáshoz mérhető jólétet és fejlődést még egyetlen szellemi irányzat sem ért el az emberiség történetében. Ma korra, nemre, fajra, szexuális orientációra való tekintet nélkül élhetünk boldog, teljes életet. A felvilágosodásnak köszönhetjük, hogy az ostoba babonákat, vakhitet és imádkozást felváltotta a valódi disputa, megértés és befogadás. A buta, anakronisztikus, urizáló arisztokráciát felváltotta a valódi teljesítmények nyomán kitermelődő vezető réteg. Ma például egy alkalmatlan, buta, műveletlen tahóból nem lehetne csak azért amerikai elnök, mert már az apja is az volt. A jakobinus terror kétségtelenül dicstelen fejezete volt a Nagy Francia Forradalomnak, de tudjuk ezt be annak, hogy a legjobb szándékok közelében is feltűnnek rossz emberek. Aki pedig a jakobinusokat össze akarja mosni a bolsevikokkal vagy a neoliberalizmussal, az egyszerűen BUTA!

-          A Tanácsköztársaság 133 napja

Állítás: A patkánylázadásnak csúfolt bolsevik hatalombitorlás a magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. A nyugatos, polgári demokrata, akkor valójában radikálisnak nevezett politikai elit dühében átengedte a kormányzást valódi, kendőzetlen énjének, ennek eredménye pedig a magyargyűlölő bolsevikok pszichopata terrorja volt.

Tény: Ennél a pontnál már egyértelmű aktuálpolitikai áthallások is vannak. Károlyi Mihályra, az egyik legszentebb és legtisztességesebb magyar államférfira gondolok, akinek szobrát a jelenlegi hatalom dühödt indulattal távolítja el, hogy helyére mindenféle nyilas költőcskéket állítson. A Tanácsköztársaságot egyébként ma azok szidják hihetetlen elánnal, akik 30 éve még a legjobban ünnepelték, és ne feledjük, az a rendszer volt az első, amelyik nincstelen proligyerekeket nyaraltatott, kakaót, foszlós vajaskalácsot adott a kezükbe. A jelenlegi hatalomnak ez csípi a legjobban a szemét, ha tehetik, nemsokára a Margitsziget is ismét fizetős lesz, hiszen azt is a Proletárdiktatúra tette ingyenessé.

-          A judeo-angolszász hatalmak által kiprovokált világháborúk

Állítás: Mindkét világháborút angolszász hatalmi körök provokálták ki. A Ferdinánd trónörököst és feleségét meggyilkoló Fekete Kéz szerb terrorszervezet közvetlen brit titkosszolgálati patronálás alatt működött. A brit és amerikai titkosszolgálatok többször szerveztek átlátszó provokációkat, mint például a Lusitania óceánjáró elsüllyesztése, vagy a németek által Mexikóba küldött távirat. Ezek után szándékosan kötöttek olyan békét Németországgal, ami garantálta a feszültség fokozódását. Hitler hatalomra jutása után tudatosan készültek az újabb háborúra, és eme felkészülés jegyében árulták el szövetségeseik közül Csehszlovákiát majd Lengyelországot. Az Egyesült Államok tudatosan vágta el a Japán Császárságot egyetlen olajforrásától, így kiprovokálva annak támadását, melynek tényét és idejét pontosan tudta.

Tény: Mesebeszéd. Ez a fajta legendaképződés ismert pszichopatológiai jelenség. Sokan egyszerűen képtelenek tudomásul venni az élet racionális folyását. Valójában a szerbek egy magyar provokációra szolgáltattak jogos választ, a Lusitánián szállított csecsemőtápszer és kerekesszék-gumibelső olyan szerencsétlen elegyet alkotott a raktérben, hogy az egyetlen torpedótalálattól a teljes hajót hosszában szétszakította. A németek igenis Mexikóval kívánták megtámadtatni az Egyesült Államokat, ez egyáltalán nem olyan olcsó koholmány, mint a gleiwitzi vagy mainilai áltámadások. A Németországra ezután kiszabott békediktátum ugyan valóban aránytalan volt, de egyúttal rendkívül jószándékú. A nyugati politikai elit naiv jószándékát mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1939. szeptember elsejéig nem is gondolt arra, hogy újabb világháború van készülőben. Pearl Harbor megtámadása szintén a derült égből érkező villámcsapás volt a legendásan kedves és aranyos Franklin Delano Roosevelt elnöknek. Ugyan miféle ördögien gonosz erő lenne képes saját flottájának legnagyobb hajóit cinikusan feláldozni egy olyan háborúban, ahol az ilyen hadihajók csak partmenti bungalók ágyúzására használhatók?

-     Holocaust nem is volt

Állítás: A zsidók tervezett kiirtása sosem történt meg, ha mégis, az sem volt olyan mértékű, mint azt a ma élő zsidók állítják. Auschwitzban úszómedence, teniszpálya, szolárium állt a foglyok rendelkezésére, az áramos kerítéssel pedig pusztán a környék vadállatait igyekeztek elijeszteni.

Tény: Kérem szépen, itt már büntetőjogi felelősség is felmerül. Akiben ilyen gondolatok kavarognak, azt nem túlzás bírósági végzéssel elküldeni valamelyik korhűen újjáépített haláltáborba, hogy saját szemével tapasztalja meg az ott végbement borzalmakat. Én a magam részéről nem is kívánok ezzel tovább foglalkozni.

-          A Kennedy-gyilkosság rejtélye

Állítás: Az Egyesült Államok 35. elnökét előre kitervelt összeesküvés keretében gyilkolták meg, ennek tényét pedig a nyomozóhatóságok tudatosan igyekeztek eltussolni. A feltételezett merénylőn kívül legalább még egy lövész is tüzelt, amit bizonyít az elnök előtt ülő kormányzót ért lövés, valamint a limuzin szélvédőjén áthaladó lövedék is. Kennedy halálos ítéletét minden bizonnyal az országot valójában kormányzó titkos háttérhatalom hagyta jóvá, amiért a renitens elnök több döntésével is magára haragította a nagyhatalmi titkos társaságokat. Tervbe vette például a dollárnyomtatás visszaállamosítását, amely komoly következményekkel járt volna a Rothschildok, Rockefellerek, Warburgok, Morganek vezette háttérhatalmi erők számára.

Tény: Ismét egy makacs és beágyazott legendáról beszélünk, amely az internet elterjedésével burjánzott el igazán Amerika- és világszerte. Kezdjük ott, hogy ezek a családok valójában sosem tömörültek bűnös „titkos”társaságokba. Mind-mind filantrópok, és hatalmas összegekkel támogatják például az amerikai kulturális életet, a hajléktalanoknak ingyen melegételt osztó irgalmas szamaritánusokat. Az állítólagos összeesküvésről csak annyit, hogy a hivatalos jelentést lezárták, így az minden felmerülő kérdést tisztázott. Talán képzett lövészek, kórboncnokok, ballisztikusok vagy kriminológusok állítják ezeket a csacsiságokat? Kérem szépen, aki már fogott fegyvert a kezébe, az tudja, hogy igenis előfordulhat ilyen röppálya. Az életben igenis vannak olyan véletlenek, amelyekre Stanley Ipkiss zöld maszkja is hitetlenkedve bámulna.

-          A vietnámi beavatkozás

Állítás: Az amerikai ipari-gazdasági lobbi hatására kívánatos volt háborút kezdeményezni egy félreeső és jelentéktelen területen, ami mégis rengeteg anyagi ráfordítást igényel. A mondvacsinált indokkal kezdeményezett háborúban az amerikai vezetés kínosan ügyelt arra, nehogy legyőzze az ellenséget. Nem tett komoly ellenlépéseket azért, hogy az északi hírszerzés ne épüljön be a déli vezetésbe, nem törekedett a katonai ellenállás módszeres felszámolására. Kifejezetten tiltotta az északiak területének és délre irányuló ellátási vonalainak bombázását, a környék drog és fegyvercsempészetéből pedig a különféle amerikai titkosszolgálatok dollármilliárdos összegeket szereztek, törvénytelenül, ellenőrizetlenül és adómentesen.

Tény: Rettentő érdekes, amit hallottam, de az a nagy helyzet, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyáltalán nem így működik. Ez egy komoly demokratikus hagyományokkal és polgári beidegződéssel rendelkező ország, ahol a hatalmat rendkívül erős civil kontroll egészíti ki. Ezért nem történhet meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyszerűen csak megtámad valakit. Vietnámban is maguk a vietnámiak kérték az amerikai segítséget, a másik vietnámiak pedig ezt látva rátámadtak a segíteni igyekvő amerikaiakra. Igaz, azóta kiderültek bizonyos dolgok, de ez összességében nem befolyásolja a teljes egészet. A háborúban egyébként több, mint 58 ezer amerikai katona meg is halt, az ő emléküket sérti, amikor demokrácia iránt tett áldozatukat a különféle fantaszták megpróbálják egyszerű üzleti költségnek tekinteni.

- Az egykori Szabad Demokraták Szövetségének háttere és valódi céljai

Állítás: Az egykori ÁVH-s főtisztek csemetéiből verbuvált párt valódi küldetése az volt, hogy mérsékelt társadalmi támogatottsága ellenére teljes kontrollt gyakoroljon a gazdaság, ideológia és kultúra területén. A nyugati üzleti körök által kézivezérelt, nagypofájú, okoskodó, irritáló alakjai a biztos külföldi háttér és családi hagyományok alapján 1%-osan is nyugodtan oktattak ki bárkit, aki nem ők. Habár pártjuk szerencsére már a múlté, szellemiségük sajnos még él, és tovább kísért más politikai alakulatok formájában.

Tény: Felháborító, nevetséges karaktergyilkosság az egész. A lehető legaljasabb dolog felemlegetni valakinek a felmenőit, akikről nem is tehet. Ráadásul ne általánosítsunk abból a néhány, 6-18 esetből, hiszen ott volt Rajk László vagy Mécs Imre is. Az Szdsz valójában egy nagyon modern, nagyon progresszív párt volt, és sajnos ez volt a vesztének valódi oka, hiszen a magyar nép még nem volt képes erre a szintre. Nem volt képes megérteni az Szdsz-t. Külön aljasnak tartom, hogy ezek a névtelenségbe burkolózó senkik össze kívánják mosni a jelenlegi politikai erőket az egykori Szdsz-szel. Ezek nem ugyanazok, ezek már teljesen mások. Tessék regisztrálni és elmenni szavazni, hogy végre ezen új pártok segítségével zavarhassuk el a Fideszt!

165 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.10. 21:17:19

az ember mindig jobbat vár...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.10. 21:19:28

mint a kommentek bizonyítják, néhány témában nem lehet ironizálni, mert tetszőlegesen túlzó mondatokat is komolyan vevő embereket lehet találni. Ennek a tapasztalati ténynek egyenes következménye az, hogy az ironizálást komolyan vevő embert feltételező reakciók nem alaptalanok, tehát egy önmagát erősítő folyamatról van szó. Minél többet viccelünk vele, annál elszálltabb baromságokat fognak komolyan venni a jövőben.

Birca 85 ezer éves magyarsága szerintem benne lesz a következő Usztics könyvben.

pocaklakó minimanó 2012.12.10. 21:21:04

A kvízmester egy Csehszlovák Kémbe ojtott (oh! ach!) Brendel Mátyás, akit előtte egy Wordpressz Márjával turbóztak fel. :)

Measurer 2012.12.10. 21:33:45

@NEXUS6: ezen túl 3 millió amerikai veterán, sokan pszichés következményekkel, és a háború végén 2 millió külföldre menekült vietnami.
A leghíresebb vietnaminak manapság azonban mégis egy német mondható, Philipp Rösler, alkancellár, gazdasági és technológiai miniszter.

taecleau 2012.12.10. 21:40:36

Hol van? Hol van már wmiki???

Host 2012.12.10. 21:44:35

Hozzászólásokat generáltok félinformációkkal, csúsztatásokkal? Vagy ezt rendelték?

wowerman 2012.12.10. 21:57:11

hát ez elég szar lett

zajos1 2012.12.10. 22:02:32

@Orbán szorul a hurok, most takarodj még lehet!: Miért torkolna abba, most nincsenek azonosító nélküli rendőrök az utcára vezérelve...

2012.12.10. 22:03:28

Amikor nagyszüleimnél nyaraltam korábban, volt a szomszédban egy idős manysi származású bácsi. Foglalkozását tekintve sámán volt. Szinte tőle tanultam enni, inni, halászni, vadászni. Azt hiszem akkor én európai genetikai vonalon finnugor kultúrájú hibrid vagyok. Amúgy a bácsi azt hiszem titokban erősen bal oldali, liberális felfogású volt. A hódprémes sapkájába belülre, titokban, piros, fehér és zöld madarakat hímzett. Párszor kérdeztem tőle mi a véleménye a szír*uszról, vagy a sumér*król. Mondta hogy se nem űrhajós sem pedig homoki nigger.

2012.12.10. 22:19:37

@A Tyne folyó déli partja:

Jézusnak a lovári volt az anyanyelve. Magyarul csak később tanult meg hogy a názáreti sóhivatalban fel tudja venni a járandóságait, mivel ugye az a filiszteus, judeobolsev*sta, akkád népzagyvalék magyarul beszélt akkoriban. Jézus ácsnak hazudta magát, de nem értett semmihez hiába származott ősi teknővájó cigány családból. Amikor keresztre feszítették, a két lator mellett őt a biztonság kedvéért szegekkel is be kellett biztosítani mert féltek hogy ellopja a keresztekbe fektetett drága faanyagot. Persze harmadnapra így nemcsak a kereszteket, de a szögeket is eladta valami fémkereskedő orrgazdának.

Preed 2012.12.10. 22:22:07

"A buta, anakronisztikus, urizáló arisztokráciát felváltotta a valódi teljesítmények nyomán kitermelődő vezető réteg." Elég érdekes ez a megnyilvánulás, ugyanis ebből a buta arisztokratikus rétegből olyan nevek tűntek ki, mint Hobbes, Locke, Montesquieu. Nélkülük ma aligha lehetne jogállamról, biztonságos életről, emberi jogokról beszélni.
a misén mindenféle papok tömték tele a fejét a halál után reá váró édenkertről és boldogságról" igen, és persze Luther Márton és Kálvin is egy buta pap volt, akik a nyugati polgári társadalmat megalapozták, sok sok egyéb tényező mellett.

NEXUS6 2012.12.10. 22:46:39

@Measurer: Igen, és még egy csomó TÉNYT lehetne leírni a Vietnami-háborúval kapcsolatban is. De amiket ott nyilatkozik a kedves szagértő úr az csak valami szirupos kivonat egy olyan ember világnézetéből, aki még nem élt un. demokráciában. Mintha Marinénit kérdezték volna 89-ben a rendszerváltás előtt arról, hogy szerinte milyen lesz majd ez a szép új demokrácia.

A Kennedy-gyilkosság dettó. Nem az a kérdés, hogy vizsgálták-e az esetet, hiszen a Warren bizottság 64-ben kiadta a jelentését. A kérdés nem ez. A jelentés körüli bizonytalanság ugyan is abból fakad, hogy az abban található kijelentéseket alátámasztó anyagok, jegyzőkönyvek, szakértői vélemények, nyomozati anyagok mindösszesen 3%-át hozták eddig nyilvánosságra. Na ez a tény.
Persze ez önmagában nem támasztja alá az összeesküvés elméleteket sem, mint ahogy ezáltal a jelentésben található megállapítások is mondhatni csak lógnak a levegőben.

Az a gond ezzel az egésszel, hogy vannak ezek a szkepticisták (vagy is a szkeptikus hozzáállásban HÍVŐK), akik szokás szerint kiragadják a legszélsőségesebb alternatív kijelentéseket adott témában, rendszertelenül összekutyulják, de még ahhoz sem veszik a fáradtságot, hogy az így önmaguk által kreált agyszüleményt tételesen cáfolják, hanem csak dobálóznak a közhelyekkel.

Remélem az emberek többsége ennél azért KRITIKUSABBAN áll a világhoz. ;)
Így viszont csak iszonyatosan fájdalmasan lejáratják a tudományt, annak egyik legfontosabb princípiumát, a dogmákkal szembeni nyitottságot.
Szégyen!

Kiflee 2012.12.10. 22:51:37

Néhány részlete kifejezetten kiváló! Gemma Herr Obrist! :)

KürtiT (Tromb74) 2012.12.10. 22:56:53

Eh, felülbírálom elhamarkodott véleményemet. A POSZT - a kommentek tükrében - fenomenális :D

rooklin 2012.12.10. 23:06:59

@Preed: Le vagyok nyűgözve. Amikor épp azt hiszem, hogy több meglepetés már nem érhet, kiderül, hogy járnak köztünk emberek, akik tudják ki az a Montesquieu, emellett pedig képesek egy több oldalas Modoros-posztot végigolvasni úgy, hogy nem a második bekezdés, de az arcba tolt csattanó után se esik le nekik, hogy itt valami nem smakkol.

A másik oldalról ugyanakkor nem is rossz dolog, hogy manapság már félanalfabéták is Montesquieut reggeliznek!

2012.12.10. 23:20:37

Preednél nekem is kitágult kicsit a pupillám, épp próbáltam befejezni a röhögést a W Bush utaláson, amikor beleolvastam a kommentjébe. Na de, van akinek így szép az élet, csőbe nézvést.

sóskatáska 2012.12.11. 00:00:06

baszki menyi hülye jött ide

ezek funkcionális analfagammák vagy iótadelták?

Measurer 2012.12.11. 00:16:00

@NEXUS6: Jövőre, nov 13-án lesz ötven éve,hogy Kennedyt meggyilkolták, talán megnyílik néhány titkos akta. Néhány konspirációs elmélet:
CIA, KGB, amerikai maffia (mob), izraeli kormány és Moszad, FBI J.Edgar Hoover, Lyndon B.Johnson, Fidel Castro, Castro-ellenes kubai emigránsok, FED vagy ezek kombinációja. A sokoldalúan tájékozott posztíró csupáncsak letette voksát a változatok egyike mellett,

KürtiT (Tromb74) 2012.12.11. 00:16:59

@Kurtz ezredes: Ugyan, nem tesz semmit. A kísérlet sikerült. Tényleg nem létezik olyan, nyomokban politikai utalásokat tartalmazó szöveg, amit egy felfuvalkodott hólyag (világnézetétől függetlenül) be ne szopna.

Azt hiszem ez a kedvencem, már csupán ezért megérte:

"Kedves Posztoló!
Ez a cikk olyan rossz, hogy még egy jelszó emlékeztetőt is benyomtam, hogy mindenképp tudjak erre reagálni. Csak a cikk elejét olvastam el, mert töménytelen sok marhaságot írsz, és még modortalan stílusban is teszed. Rosszul tudod, nem a sztyeppei genetikai örökségünk a 2,7%, hanem a finnugorok genetikai öröksége..."

megint 2012.12.11. 00:26:06

Picit túl sokan vették komolyan

A nép fia 2012.12.11. 00:33:57

Modorosnak modoros, de se nem helytálló, se nem igaz, de legkevésbé vicces. (na jó, az In-Kalos rész az igen)

Kár, hogy ennyien összemarakodnak rajta, pedig csak egy jelentéktelen poszt, és nem történelemóra.

Már maguk a kérdésfelvetések, az ún. "Állítás"-ok is nettó hülyeségek, mert a 10-ből 10-nél én nem állítom ezeket. A tények közt is rengeteg a ferdítés, a pontatlanság és a színtiszta baromság.

Ezt a blogot úgy kell kezelni, ahogy van.

Állítás: ez egy komolytalan blog, ami komolykodni akar viccesen, de nem jön össze neki. Hogy ez szándékos-e, vagy tényleg a töketlenség műve, nem tudni.

Tény: ez egy komolytalan blog, ami komolykodni akar viccesen, de nem jön össze neki. Hogy ez szándékos-e, vagy tényleg a töketlenség műve, nem tudni.

S. M. 2012.12.11. 00:53:09

Jézusom, ekkora szart.

recommented 2012.12.11. 02:24:38

Ez az igazi tutiság, mert mindenki úgy érti félre, ahogy éppen szeretné. :)

Két baja van: nagyon sokan nagyon komolyan fogják venni; és az ötlet ugyan remek, de kicsit egysíkú már a harmadik-negyedik téma után.

ezu 2012.12.11. 03:20:05

A szlovák ősök, nekem különösen tetszenek. És ez nem azt jelenti, hogy nem tudom, hogy kevert nép vagyunk, magam is vagy öt fajta nációból vagyok hetedíziglen, de, hogy a tótokból van a genetikai állományunk nagy része, mikor olyanok, hogy tótok, nem is léteztek, csak a Magyar királyság hozta őket létre, mint különálló identitással bíró töredéknépet. Maguk is a Nagy-Morva birodalomra (ami önmagában is szánalmas, mert se nagy, sem birodalom,se legalább ötven évig fennállt valami, de még csak a szó középkori értelmében állam se volt) hivatkoznak mint eredetre, nem a Nagy-Szlovákra.

Llychllyn 2012.12.11. 03:25:04

Általában nem igazán érdekel ez a blog, de a kommentek miatt bizisten érdemes benézni néha:)

Tulajdonképpen a posztba is csak beleolvastam, hogy annál kifinomultabb legyen a gyönyöröm, ha a kommentekre kerül a sor.

Csak így tovább!

ezu 2012.12.11. 04:17:32

@iboko-suturi törpezsiráf: Milyen történelmet szeretnél? Ami igazolja a te prekoncepciódat? Na, azt megtalálhatod, fentebb! Nem igaz, vagy csak részigazságokat tartalmaz, de téged igazol, meg azt amit a bolsik ötven év alatt beléd neveltek. Akkor neked mégis az lesz az igaz. Máris elégedett lehetsz.:))

Tóth Ágas 2012.12.11. 06:11:21

Nehéz eldönteni, hogy az "Állítás" vagy a "Tény" részben van-e több hülyeség.

andrejku81 2012.12.11. 06:29:03

Tökjó poszt volt! Jókat röhögtem! :D

gigabursch 2012.12.11. 07:32:16

Azért a tényekkel szemben nehéz vitatkozni, viszont a 10 tényből 7 alsó hangon nem tény, hanem maga a HAZUGSÁG!

Most épp kinek az agyát akarod mosni?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 07:44:48

hát ez baromira érdekes volt (ásít). Amúgy egy ideje azt figyelem, a modoros posztjai a kommentekkel együtt, interaktív módon teljesednek ki.

thwarter 2012.12.11. 08:02:57

Most nagyon sajnalom, hogy erre az idomet pazaroltam.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 08:04:33

@gigabursch:

ÁLLÍTÁS: december 21-én belerepülünk a nullsíkba. Nemcsak hogy megsemmisül a Föld, de még áram sem lesz. Mivel vége lesz a világnak és megszűnik a létezés, érdemes előtte disznót vágni és felhalmozni némi tartalékot.

TÉNY: Nem lesz világvége, MERT még nem hangzott fel az ítéletnapi harsona.

rohadjmegARCgeci 2012.12.11. 08:09:33

De ha nem a sumerektől származnak a magyarok,akkor Attilát miért temették el ugyan úgy,mint Gilgamest?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.11. 08:19:33

@Kurtz ezredes: Tibike! Kurva szar volt a poszt. Nem volt vicces, tele van tudatos csúsztatásokkal, féligazságokkal, hazugságokkal, tárgyi tévedésekkel. Ha meg viccelődni próbálnál, akkor olvass Moliére-t, Örkényt, Galla Miklóst. Sokat. Nagyon sokat.

Kár, hogy azt a hét percet, amit az olvasásával töltöttem, már nem adhatja vissza senki.

Amúgy én is sokkal jobbakat írok, csak azt szintén nem olvassa senki.

Te felfuvalkodott, liberális uszító hójag.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 08:30:15

@Dr. Furia: nekem mind a kettő megvan videón, de sztem nem ugyanúgy.

NA YA! 2012.12.11. 08:31:35

Kúrsz hadnagy alias Pondró Tibi!
Bár nem olvastam el, de biztosan hoztad a szintet!
Éljen a Fidesz, Éljen Tibi, a számla fizethető!;)

DrG0nzo 2012.12.11. 08:40:33

Miért van az hogy már az első "tévhit" után tudtam, hogy mi a folytatás? nem is értem.. ha valamelyik index-közeli blog véletlen nem a magyarság savazásával, a ballib mosdatásával, vagy amerika szopásával foglalkozna, meglepődnék komolyan mondom.

Lacusch69(Sch.Lacika) 2012.12.11. 08:41:49

Ugyan már, teljesen jó poszt! Igaz, nekem is csak a Lusitanianál esett le...

pizzaboy 2012.12.11. 08:41:56

Az ufók által épített piramisokat kár volt kihagyni

rohadjmegARCgeci 2012.12.11. 08:52:06

@vészmadár (pica pica): Hármas koporsó,folyótorkolat,továbbá a halotti énekben is célzás van a sumer királyra,mint ősre.Szóval...

uborkagyalu 2012.12.11. 09:00:32

Ez az a blog, aminek mindig adok egy esélyt, de még sosem tartottam viccesnek/eredetinek, hanem mindig és kizárólag: erőltetettnek. Ráadásul mindig érződik rajta egy kissé jobbos (értsd: magyarországi butajobbos, fidesz-szerű), bölcselkedő, ironizáló hangnem, ami viszont valójában se nem bölcs, se nem ironikus, hanem izzadságszagú, olyan Fábry-szerű. Lehet, hogy pont ettől tetszik sokmindenkinek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 09:00:57

@Modor Tibi: azért nem hójag, de a kutya farkán a boLYton ő hófehér pamacs.

Pados Feri 2012.12.11. 09:04:40

@Ferdinandus: Az nem lehet, hogy egyik sem? :)
Gratulálok leírtad a poszt egyik "állítás-tény" párját csak bővebben.

nookedli 2012.12.11. 09:17:24

A zsibolsevizmus tette tönkre az országunkat. Amíg ezek a csótányok élősködnek rajtunk és ilyen hazug cikkekkel bombáznak, nem lesz itt nyugalmunk.

bajnai zordon 2012.12.11. 09:25:42

Hát, itt a "tényekkel" igencsak komoly bajok vannak . Nem mindegyikkel, de a többségével igen. Meg Vágó István ? Ne mááár, a hosszúnyelvű humbug ? Ki az az alulinformált, aki még okosnak hiszi ezt a bohócot ? Meg a Szkeptikusok T-sa Marinovval ? Számtalanszor a földbe lettek már gyalulva, amikor mások tényekkel igazolják azt, amit ők cáfolni próbálnak ( már általam is ). Szokásos hisztijeik ragyogó példái az úgymond "ballib" rikácsolásnak , amikor valaki kerek-perec rájuk cáfol , aztán pedig ők , a tényekkel nem tudván mit kezdeni, személyeskedésre váltanak . Pont mint Bochkor a reggeli rádióműsorában . Amúgy a poszt viccnek azért elmenne.

Scorpion82 2012.12.11. 09:27:27

Gondolom, ez a blog (Szkepticista Gyülekezet), meg a post is csak azért született meg, hogy szerzője élvezkedjen a sok acsargón, és nyilván nem gondolja (teljesen) komolyan az itt leírtakat :)
Igazából semmi vicces nincs benne, de komoly sem :)
Humorból, iróniából nagyon gyenge elégséges...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 09:28:14

@Dr. Furia: egyelőre még megállom, hogy a poszt TÉMÁJÁT kezdjem veled megvitatni, de még három ilyen szöveg, és kénytelen leszek, hehe:)

sas70 2012.12.11. 09:29:57

Úgy látom, a hozzászólásokból is, hogy ebben az országban teljesen fölösleges történelmet tanítani! Némely ember meg olyan sötét, hogy világít a szájában a negró cukor!

Magyar vagyok nem túrista 2012.12.11. 09:32:01

Ritka szar poszt, 99% valaki fizetett ezért, hogy ilyen népi agymosást csináljon a szerző. Ráadásul az írott történelem előtti időkről csak feltevések vannak, vagy elfogadja valaki vagy nem valmelyik változatot. Az írott történelmet, meg a győztesek alakítják.
Kb olyan az egész poszt, mintha valaki elmegy egy bölcsész pubba nekiál inni, és fél füllel hall ezt-azt. Aztán hazamegy és félrészegen leírja, hogy szerinte miről beszélnek az emberek egy ilyen helyen.
Se nem modoros a cikk, se nem történelem, se nem valósághű.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.12.11. 09:34:02

Eddig csak időnkénti "néma" olvasója voltam a blognak, de ez a poszt egyszerűen zseniális. :D

A hozzászólások tükrében, ahogy fentebb is említették, még inkább! :D

Le merem fogadni, hogy mivel index-címlap, a kommentelők jelentős (?) része meg csak nem is járt itt előtte és nem ismeri a blog görbe tükröt mindenkinek alapmottóját. :D

No, azért remélem a kommentelők között is van modoros és ironizáló bőven. ;)

omboz 2012.12.11. 09:36:34

Két hülye véglet van a világon: a bigott vallásos és a vérszkeptikus. Mindkettő nagyon ártalmas, képes tömegeket ölni az "igazáért". Az egyik a vallás-, a másik pedig valami épp aktuális emberellenes eszme (kommunizmus, neoliberalizmus, stb.) mentén.

Az igazság valahol középen van. Példa erre a boszniai piramisok esete is. Ott többek között egy olyan betonról van szó, ami a ma ismertnél kétszer erősebb... Ezzel nem tud mit kezdeni a hivatalos történelemtudomány. Egész addigi okoskodásukat -amit "kőbe véstek"- dobhatják a kukába. Ezek az emberek vitatkoznak olyanokkal, akik pár vonal alapján, mindenféle előképzettség nélkül magyar őskultúráról vallanak. Megérdemlik egymást.

A holokauszttagadás büntetése megengedhetetlen egy demokráciában! Maga a tény feszegeti a kétkedést!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 09:56:44

@Dr. Furia: egy megjegyzés: folyóTORKOLAT, írod. Baszod, hát te akarod itt desiffrírozni a titkos történelmet, mikor még a kutyaközönséges szavainkat sem érted? TORKOLAT? Faszikám, az Eufrátesz a Perzsa-öbölbe TORKOLLIK, bár valójában egyesül a Tigrissel, és onnantól más néven halad a Perzsa-öbölig, A Tisza meg Nándorfehérvárnál torkollik a Dunába. Vagy kevered tán a torkolatot a holtággal, a holtágat az elágazással, az elágazást az elgázolással?

Ehh, kár beléd a menetemelkedés.

nookedli 2012.12.11. 10:01:09

A holikauszt tagadás és a zsid0 védelem, na meg a Szadesz rész nagyon rossz. Á, az egész rossz, igazi ballibsi felfogás, komcsi írónknak köszönjük ezt az álferdítést. Nos a hol0kausztot tagadni miért nem lehet? A liberális felfogás azaz szabadelvűség megengedhetné igazán. Jaj bocsánat, tilt mindent, ami zsidiellenes. Tehát a SZDSZ és ball1bsi elvek lényege: mindent szabad, csak a zsidáknak jó legyen/kedvezzen! Megjegyezném, ha igaz, ha nem a holkauszt, nem érdemlik meg a zsid0k azt a temérdek milliárd Forintot, amit a zsebünkből kivesznek-. A hol0kauszttal legalizálták a lopásukat. Gusztustalan. Na meg Forintban mérik a holo áldozatok életének értékét? Nagyon gáz.
"Két komment elküldése között várnod kell néhány percet! " - ez is vmi liberális baromság? :D Na és ez is igazán liberális: "Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "- emiatt elnézést, ha minden szót átcenzúráztattak velem :)

Papírsárkány 2012.12.11. 10:13:50

@Dr. Furia: mert a sumerek származnak a magyaroktól!

:D

JoeyTribiani 2012.12.11. 10:28:34

jópofa volt. Nem vagyok egy történelem zseni ezért eltartott egy darabig mire leesett, hogy ne csak a szavakat és mondtokat értelmezzem szó szerint. De leesett. Viszont az mégjobban tetszik, hogy a szándékosan félremagyarázott tényeket mennyi jól tájékozott töriszakos bölcsész magyarázza el a többi trollnak.

2012.12.11. 10:40:16

Király:

-Van itt a jelenlevők között olyan, akinek felmenői közt nincs egyetlen szlovák, román, német vagy szerb sem?
-Van! Te!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.12.11. 10:46:54

"A magyarság finnugor eredete KÖTUDOTT."

Ez komolytalan...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.11. 11:00:32

@vészmadár (pica pica):

21-én világvége, az idő megáll 21:21:21-kor mexikói idő szerint, ez biztos és bizonyított tudományos tény.

De mivel az órák továbbra is működni fognak, nem lesz különösebb fennakadás.

Egyesek az órák továbbra való működéséből persze azt a téves következtetést fogják levonni, hogy az idő nem állt meg! De ez nem tudományos következtetés.

hurmazs 2012.12.11. 11:05:25

@Magyar vagyok nem túrista: Én viszont turista vagyok és nem magyar ezért tudom hogy rövid u.

nookedli 2012.12.11. 11:07:24

@omboz: A magyarságtagadás szabad, a hol0 meg tilos? Na azért ne nyaljuk már ki a zsid0k seggét, ez Magyarország és nem a nemlétező zsid0ország. A cikk írója pont a magyarság történelmét tagadja meg, ez sokkal durvább mindennél. Az ilyeneket kell azonnal lecsukni, vagy kitoloncolni, ezek hazaárulók.

omboz 2012.12.11. 11:09:13

@nookedli: azzal nem lehet mit kezdeni, ha egy ..dó megtagadja magyarságát... :(

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 11:11:19

@hurmazs: ugyan, ez liberálbolsi csúsztatás, a helyesírás NEM tartozik a magyarnaklevésbe, nah. Meg amúgy is csak komcsi trükk ezzel a személyeskedéssel jönni, a hozzászóló nevével meg ilyenekkel, ahelyett, hogy a hozzászólás MINŐSÉGI tartalmát értékelnéd.

hurmazs 2012.12.11. 11:25:39

@vészmadár (pica pica): azonal elhatárolodtam magamtol,bocsánat.
Csak a libacomb megűlte a gyomrómat.
Természetesen tudom hogy a hozzászólása un.tréfa hiszen a MODOROS blogra írja és ezt Ő is tudja.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.12.11. 11:28:27

Ha a zs.id.ó-zás tilos, a magyarozás miért nem az?!

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 11:31:34

@vészmadár (pica pica):

"Faszikám, az Eufrátesz a Perzsa-öbölbe TORKOLLIK, bár valójában egyesül a Tigrissel, és onnantól más néven halad a Perzsa-öbölig..."

Ez a jelenlegi helyzet. De ha olvasgatom a régi klasszikusokat (pl. Plinius & tsai), akkor abból meg az derül ki, hogy a két folyó külön-külön torkollott az öbölbe korábban.

A Gilgames-eposz korában (Kr. e. 18. szd.) meg pláne ez volt a helyzet.

Vagy ha azt tekintjük, hogy az elsőnek tartott sumér város, Eridu eredetileg tengeri kikötő volt, ma meg jó 200 km-rel beljebb helyezkedik el...

No, mindegy, ezt nem szemrehányásképpen írtam. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 11:35:17

@Attila64: az én fejemben egyik sem tilos, legfeljebb úgy gondolom, intelligens ember nem feltétlenül társít heterogén csoportokhoz automatikusan egy tulajdonsághalmazt. Ma Magyarországon azért még viszonylag ritka, hogy a "magyar" szitokszó legyen, másodlagos jelentésekkel. Akinek mégis, az pont ugyanolyan elbírálás alá esik, mint akiknek a zs.idó a szitokszó. Vagy a katkó, vagy bármi más. Nálam például ugyanaz a vállrándítás a reakció rá, egyfelől mert nem vagyok ezekben érintett, így nehezen ítélem meg, ez másnak fáj vagy sem, másfelől, mert nagyon kevés ember véleményét tartom annyira mérvadónak, hogy foglalkozzam vele.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 11:56:22

@pocaklakó minimanó: ez szép találat, ugyanakkor nem változtat a tényen, hogy valaki alapvetően torkolatnak nevez mondjuk egy elágazást...

Attila sírjánál spec. az általam fellelt források olyasmit említenek, hogy elterelték a folyót, megásták a sírt, aztán újra ráengedték a folyót.

Persze, ez most szőrözés és kötözködés, de basszus, miféle kritikával bír az, aki elolvassa mindazt, amit Gilgames temetéséről tudni, meg azt, amit Attiláéról, és megállapítja, hogy mind a kettőt folyamtorkolatba temették... ehhhh

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 12:10:07

@vészmadár (pica pica):

Attila sírját amúgy tutira én fogom megtalálni. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 12:14:16

@pocaklakó minimanó: Már Gárdonyi is megírta, Priszkosz réthor nyomán, hogy Szegeden van. Tudod, a folyótorkolatban biztos:)

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 12:37:04

@vészmadár (pica pica):

Az Arvisurában pedig más helyre teszik a temetést. No, izgatottan várom, hogy Priszkosz avagy Szalaváré Tura... :)

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 12:52:59

@vészmadár (pica pica):

off
Ha már erőlteted azt a h-t, akkor: rhetor. ;)
on

2012.12.11. 13:32:32

Ez olyan hosszú írás, hogy nem is volt kedvem elolvasni.
A kommenteken viszont most is egész jól szórakozom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 13:35:29

@pocaklakó minimanó: a picsába, megfogtál. Ez a baj azzal, ha műszakis EMLÉKEZETBŐL próbál adatokat megadni. Köszi:)

Miniszterelnökúr 2012.12.11. 13:35:56

@Ferdinandus: Valahol a kettő között van az igazság. Az uralkodó osztálynak nem volt érdeke kiirtani a dolgozó osztályt, mivel azok tartották el őket.
Persze jóval kényelmetlenebb volt az élet, mint most, de a kényelmetlenség megerősít, szívóssá tesz. A másik dolog az, hogy a középkor emberének nem kellett naponta órákat utaznia, hogy megkeresse a kenyérre valót. Ha a középkori ember életmódja érdekel, akkor elég megnézned a 20-as évekbeli magyar paraszti társadalmat. Nyáron sok munka, télen lazsálás...
A nemes az adóért cserébe közbiztonságot, igazságszolgáltatást, védelmet nyújtott. Az egyház az adóért cserébe oktatást, egészségügyet szolgáltatott. Nem volt teljesen irracionális az a rendszer, amiről azt mondják, hogy csak az alsóbb osztályok elnyomásán alapult.

2012.12.11. 14:33:58

@vészmadár (pica pica): Köszvaze. Szóval:

Nem tudom eldönteni, melyik volt a magyar blogszíntér legjobb megmozdulása 2012-ben.

Ez: "Pontosan olyan ez a vár, mintha számunkra Aquincum jelentené Budavárat, az e$ztergomi bazilikát, Ópusztaszert és a hortobágyi Kilenclyukú hidat egyszerre, és ezért kimeszelnénk, majd odakúrnánk a közepébe egy gigantikus, osztrák címeres finn lobogót."

Vagy ez: "-Van itt a jelenlevők között olyan, akinek felmenői közt nincs egyetlen szlovák, román, német vagy szerb sem?
-Van! Te!"

2012.12.11. 15:06:36

A finnugristáknak pedig a következőt ajánlanám:

mcaf.ee/bkvrm

Remélem, ez felnyitja a szemüket!

2012.12.11. 15:42:31

Ja, bocs, nem a jó videót linkeltem. Na, megvan:

mcaf.ee/56d7f

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.11. 20:04:48

Az ilyen posztok ugyebár akkor sikerülnek igazán jól, hha a szerző tökéletesen ismeri a közeget, amiről szól. Mivel ez a poszt 2 antagonisztikus ellentétben lévő közeget próbál bemutatni, erről nyilván szó sem lehet. Ezért aztán csak a klasszikus egyrészt-másrészt módszerrel próbálkozik elég halványan.
Annyit azért megjegyeznék, h a középkor attól sötét, h a megelőző és a rákövetkező korokhoz képest viszonylag kevés (persze , hha vki el akarná olvasni, akkor elképesztően sok) forrás maradt fenn. Az ilyen korszakokat a történelemtudomány "sötét"-nek nevezi, mert nem "látszik" jól. Szal, hha vki azzal jön, h a sötét középkor (ami nem az egész középkor, hanem gyak a kora középkor) nem is volt sötét mert... És itt nem az jön, h "rengeteg forrás maradt fent az élet minden területéről", akkor nyilvánvalóan nem lehet tudományos vitapartnernek tekinteni. Persze azt meg lehet mondani neki, h miért is hülye.

A Tyne folyó déli partja 2012.12.11. 20:14:50

@vészmadár (pica pica): te vigyázz, mert állítólag már hallanak mindenféle hangot. ami jön a levegőből, állítólag (barátnőm volt munkatársa mesélte, hogy ezt látta, olvasta több helyen. ember egy hónapja otthon van stresszel táppénzen....

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.11. 21:14:54

@MolnarErik: a fizikában az a sötét, amiből nem jön ki semmi. A sakkban meg az, amelyik füstüvegből van és Hubertus van benne.

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 23:39:24

@vészmadár (pica pica):

De minek kellett nagybetűkkel kiemelni a kiemeltet? Elhiszem én azt kisbetűkkel is. :)

pocaklakó minimanó 2012.12.11. 23:55:16

@MolnarErik:

"Szal, hha vki azzal jön, h a sötét középkor (ami nem az egész középkor, hanem gyak a kora középkor) nem is volt sötét mert... És itt nem az jön, h "rengeteg forrás maradt fent az élet minden területéről", akkor nyilvánvalóan nem lehet tudományos vitapartnernek tekinteni."

A sötét korra komolyabban először Petrarcánál történik hivatkozás, de ő is csupán kulturális-ideológiai megfontolásból használja ezt a kifejezést. A történelemtudományban sokáig használatos saeculum obscurum terminust is elsődlegesen nem a forráshiány miatt, hanem társadalmi vonatkozásból kiindulva használták.

Ezért is nyilvánvaló, hogy most már sokkal ritkábban történik rá hivatkozás.

Egyrészt nem állja meg a helyét, hogy a forráshiányra fogják az elnevezést, másrészt pedig erősen kettős mércére utal, mivel más korokra sem túl jellemző a források bősége, ámde azokat a korokat mégsem jellemzik a sötét szóval.

Örülök, hogy segíthettem. :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.12. 12:48:54

@pocaklakó minimanó: Dehogyisnem, de csak azokat, amelyeket egy viszonylagos forrásgazdag kor előzött meg ill követett. Ezért hívják az ókori görög történelemben sötét kornak a mükénéi és az archaikus kor közötti forráshiányos időszakot.
Valóban, mint én is írtam, a sötét középkort szokás kora-középkornak is nevezni, mint ahogy a késő középkort, pedig hanyatló középkornak.
Természetesen a források ilyen drasztikus csökkenése mindig egy erőteljes kulturális hanyatlás velejárója, de amiatt már barbár a (kora-)középkor :)

Kérges 2012.12.12. 13:03:13

Ez ott volt, Ezredes úr!

pocaklakó minimanó 2012.12.12. 18:24:52

@MolnarErik:

"The stereotype of the Middle Ages as "the Dark Ages" fostered by Renaissance humanists and Enlightenment philosophes has, of course, long since been abandoned by scholars." (mises.org)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.12.12. 20:57:26

Na az első három állításban még tényleg van valami, de a többi már színtiszta hülyeség. Úgy látszik, a hőbörgő nácit nem kivezették, hanem átvette a mikrofont..

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.12.12. 21:14:41

illetve bocs, a világháborúsban és a Kennedysben is van valami, csak azt előbb nem olvastam el.

@MolnarErik: sztem kb. fél év kéne pusztán ahhoz, hogy egyetlen középkori gondolkodó (mondjuk Cusanus) fennmaradt műveit elolvassa valaki, az kb. 500 oldal és elég tömör filozófia/teológia.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.14. 08:52:03

@Dinamuki: sötét középkor = kora középkor (ahol 3 számjegyűek az évszámok).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.14. 10:31:25

@pocaklakó minimanó: A Középkori lexikonból (szótárból) (Dictionary of the Middle Ages):
"When the term "Dark Ages" is used by historians today, therefore, it is intended to be neutral, namely, to express the idea that the events of the period often seem "dark" to us because of the paucity of historical records compared with both earlier and later times."
Az bizonyára neked is feltűnt, h Petrarca nem volt történész, szal hha legközelebb nem akarsz ilyesmibe belefutni, erre érdemes figyelni.
Ez olyan mintha én elkezdeném, h milyen hülyék ezek a fizkusok/kémikusok, h atomnak hívják az atomot, pedig nem is oszthatatlan, és mikor elmondják nekem, h már nem azért hívják atomnak az atomot mert oszthatatlannak tartják, én továbbra is kötném az ebet a karóhoz, h dehogynem, hisz már Démokritosz is így gondolta.

wowerman 2012.12.19. 16:48:23

nem rossz, az urbanlegends-el is együttműködhetnétek. sajnálatos hogy oly sokan hisznek ezekben a tévhitekben (meg a judeo-satöbbi világösszeesküvésben)

SiDor 2012.12.19. 19:38:07

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Akkor ezért itt ez a rengeteg barom? Nem értettem, hogy honnan jött össze ennyi. Én is csak olvasni járok ide és eddig megszoktam, hogy azért az esetek többségében tudja a kommentelő, hogy hol jár. Arra mindenesetre jó volt a poszt - már azon kívül, hogy betegre röhögtem magam - hogy megint kiderüljön: teljesen mindegy, hogy melyik oldalon áll, ha valaki egy fasz az egy fasz és kész. Oldaltól, vallástól teljesen függetlenül.

wowerman 2012.12.19. 21:11:13

@Kurtz ezredes: Valaki biztos suttyomban átírta

2014.04.01. 19:52:36

@SiDor: "Akkor ezért itt ez a rengeteg barom?"
Mint pl. te...

Géza Fispán 2018.09.24. 07:58:58

@Vrabecz Fatime: :)Kedves Fatima ! :) A mosogatás rendben ? Kéne egy keveset olvasgatnod is...nemdebár ? Üdv !

Géza Fispán 2018.09.24. 08:01:55

@wowerman: Nem hinné,m..inkább csak a fajtisztaságot hirdető Mein Kampf bejön néhányaknak...
süti beállítások módosítása