A legszarabb találkahelyek

2012/10/24. - írta: Modor Tibi

Bejegyzés alcíme...

Kedves vidéki (esetlegesen külföldi) olvasóinkat előre is kérjük, közöljék velünk mindenképpen kommentben, hogy ők nem budapestiek, fogalmuk sincs ezekről a helyekről - és nem értik, miért nem mindegy, hogy Buda-e vagy Pest. Köszönjük.

És most következzen egy kis áttekintés arról, hogy hova érdemes találkát megbeszélni, ha ki szeretnénk lógni az átlagemberek hamuszürke sorából:

  • Moszkva tér, az óra/Gomba alatt, metrókijáratnál (a metrókijárat MINT OLYAN, már eleve mindenhol érvényes, már ahol van)
  • Széna tér, Mammut bejárata előtt, a kis mammutszobornál
  • Margit híd, budai hídfő, az Éjjel-nappali előtt (ezt csak így nevezték réges-régen)
  • Ferenciek tere/Felszab tér, Jégbüfé előtt (nem október 23-án!), vagy szökőkút
  • Nyugati, óra alatt, Meki (!) előtt ("Meki előtt" szintén visszatérő motívum, igyekszem nem sokat ismételni)
  • Westend, vízesés előtt (már eleve a Westend mint névválasztás, sok fantáziára utal)
  • Oktogon, Burger King előtt
  • Móricz Zsigmond körtér, Burger King előtt
  • Kőkin, a hamburgeres előtt (már amíg volt)
  • Deákon Meki előtt, valójában Sütő utca
  • Erzsébet tér, Gödör előtt, mellett, benne, fölötte
  • Király utca, Pizza Hut előtt (annál már csak a sörhas rosszabb, háhá!)
  • Árpád híd (Szentlélek tér), HÉV megálló, büfé előtt (dokkolás előtt olcsó pia, utána nem tápláló étel)
  • Pecsa mögött, koncert előtti alapozás céljából
  • Thököly út, Stadion söröző előtt/benne (meccs, koncert előtt)
  • Batthyány tér (Batyi, Batyu!!), Csarnok előtt
  • Kosztolányin, a Feneketlen-tó csücskénél
  • Ferenc körút, Corvin mozi előtt
  • Szentendre, HÉV-állomás, pilisi modoros túrázóknak
  • Örsön, itt találkoznak emberek?

 

Nem. Máshol nem nagyon találkoznak emberek. Legfeljebb titokban.

Egyszóval: ha a fentiek közül bárhova már beszéltél meg találkozót vagy mentél találkozóra; elmondhatod, hogy te is valaha részese voltál a budapesti élet összekacsintós, pezsgő társadalmi életének. Érted a pesti viccet (ami újra él), és félszavakból is megérted egymást.

Várjuk a többit!

 

134 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Светлана Павлова 2012.10.24. 14:12:03

Délinél a kijelző alatt.

Kálvinon, a villamos megállóban.

Szabadság híd közepén. (oldal nincs lebeszélve)

sírjatok 2012.10.24. 14:16:45

"Móricz Zsigmond körtér, Burger King előtt"

Meki!

kovácspéterke 2012.10.24. 14:20:22

Deák tér templom, inkább

Styxx 2012.10.24. 14:21:42

@KürtiT (Tromb74):
Nyugatitéri óra dupla modorosság:
A kétezres években modorossá dermedten azzal fikázták a hetvenes-nyolcvanas évek utikönyveit, hogy a modoros: "A Skála Metro előtti forgó óra a budapestiek kedvenc találkozóhelye."- mindben szerepelt.
@Modor Tibi: @Kurtz ezredes:
Király utcai Pizza Hut megszűnt, bár mérnek az utcai ablakban szeletelt Pizzát (talán CBA van helyette)
Szívesen, nem kell hálálkodni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.24. 14:25:11

Pécsen ez a Széchenyi-téren a ló farka alatt, vagy a parasztnál (azaz a távolsági buszpályaudvaron), Komlón főtér (azaz vasútállomás) vagy peftér (Petőfi tér), Sopronban a cukinál, Szabadszálláson meg a kutyás háznál, bár nem tudom, él-e még.

Fapuma (törölt) 2012.10.24. 14:25:38

En nem vagyok budapesti, fogalmam sincs ezekről a helyekről - és nem értem, miért nem mindegy, hogy Buda-e vagy Pest.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.10.24. 14:30:10

ezt úgy szokták mondani, hogy tájékozódási pont-orientált navigáció.
falun (nempest) csak a bót van, meg a templom tornya, ami iránt lehet mozogni. meg a diszkó. no meg a kocsmák.

koborló 2012.10.24. 14:37:45

@vészmadár (pica pica): Budán a Széna-Parasztelosztó, Pesten az árpád-hídi és a Népstadion paraszelosztók

sírjatok 2012.10.24. 14:39:31

@vészmadár (pica pica): mert Budán mink lakunk, a művelt és gazdag elit, lolpesten meg a csóró pharasztok és cigányok

persze ettől a vidéket még együtt nézzük le, ha nagyritkán romkocsmákban összefutunk egy nehéz, project asset managementtel eltöltött nap után.

na má tudod

"Két komment elküldése között várnod kell néhány percet! " bazdmeg

mákosnudli 2012.10.24. 14:41:06

A Batyin nem a csarnok előtt van a találkozó, hanem a bicikli útnál a Parlamenttel szemben.

szintetikus 2012.10.24. 14:48:18

Dózsa megálló Gilda előtt
Deákon a Kakasban (reklám vége)

Amatőrök... :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 14:50:30

@zelmavagyok:

Igen, az NDK Centrum.

Mi a Szent István téri (akkori neve: István téri) iskolába jártunk. Gyakran mentünk el a metróig. Egyszer belátogattunk az NDK Centrumba is 5-6 főnyi csoportban. Amíg 2 tanuló elvonta a tárlatvezető figyelmét, a másik 4 tanuló beírt a vendégkönyvbe. nem durva dolgokat, nem volt ez a szokásunk, hanem amolyan viccesnek szánt dolgokat, hogy "Éljen és virágozzon az örök és megbonthatatlan NDK Centrum!", "A tárlat szuper, jobb, mint a Donald Kacsa rágógumi". Én is szerényen részt vettem ebben, a magam részéről azt írtam be, hogy "További jó étvágyat kívánok!", de ezt ügyesen olyan lapra írtam, ahol már volt valami magvas beírás valami nagyon fontos elvtárstól. Aztán amikor elmeséltük az iskolában élményeinket, mások is elmentek a héten. A tárlatvezető meg dühöngött "csak elkapjam egyszer a huligánokat!" és "ki sem tudom tépni, mert XY elvtárs bejegyzése is kárba veszne!".

Fapuma (törölt) 2012.10.24. 14:51:40

@Modor Tibi: Nem vagyok kompatibilis a kerdesben. Hirtelen a Moriczot is meg kellett keresnem a google maps-en.
Ellenben minden Tim Hortons location itt van a fejemben bro.

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.10.24. 15:02:16

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Hm... én a Nádorba jártam... abszolút bamba szelídségben éltünk ott. Off: Csak nyolcadikban szöktünk meg egyszer, amikor Castro nyitott autóval végighajtott az Erzsébet híd-Kossuth Lajos u.-Rákóczi út vonalon és lehetett integetni neki, szépen visszaintegetett. A tanárok úgy csináltak, mintha nem vették volna észre...

csillámpóni 2012.10.24. 15:03:58

Móriczon nemcsak hogy meki van, de
- egyrészt ott a wikinger ahonnan épp ma vittem gyrostálat és frankó nagy adag
- másrészt a G-robyban kapható az Elixis, ami egy új, magyar, un. tuttifrutt ízű, kólaszínű ital 31 gyógynövénnyel, népi motívumokkal kivert petpalackban.

nagysuhi 2012.10.24. 15:08:02

@Modor Tibi: A meki mellett a Vikingernél.

liam devlin (törölt) 2012.10.24. 15:15:10

koki,villamos...
hatar ut,hamburgeres...
mexikoi ut,mexiko grill,manapsag burger king...(ami nincs a moriczon,de itt bezzeg...)
arany janos,burger king szinten...
duna korzo,indian kisfiu/lany szobra...

strd 2012.10.24. 15:20:20

deákon a porsche pest volt a megbeszélt hely.

pocaklakó minimanó 2012.10.24. 15:23:34

A körtér ügyében kérdezném, hogy "ott, ahol a hatos megáll" (háhá!), nincs véletlenül egy burgerking? Tudom, szemben meki van...

csillámpóni 2012.10.24. 15:23:56

Mondjuk ha nincs a hűtőpultban, akkor rá kell kérdezni, hogy van-e a rágóízű ital, és általában tudnak hozni a raktárból. Bár ahhoz képest ahogy beharangozták az ember azt várná, hogy a csapból is ez folyik, de nem, sőt. Igazából gondolta volna a fene, hogy épp a Móriczon találok. Pedig eredetileg csak egy üveg sörért ugrottam be - nem mellesleg volt Westmalle dubbeljük, ami szintén jó pont. És ami engem illet, én maradok is ennél a kipróbált italnál.

kerekes pereces 2012.10.24. 15:33:28

4-6 bármelyik megállója is számít, a metróhoz hasonlóan.

Donjon 2012.10.24. 15:45:08

@KürtiT (Tromb74):

Épp tegnap nyomtunk le egy Dobogókő-Rám szakadék-Prédikálószék-Dobogókő túrát és a Batthyány téren találkoztunk.

Blogger Géza 2012.10.24. 15:53:18

@Modor Tibi: Ugyan van Móriczon mindkettő, de a Meki kb 10-szer látványosabb helyen van, messziről látszik, a Burger King el van dugva, és nincs is benne annyi hely, hogy kényelmesen le lehessen ülni.

Amúgy régen a Közgázon a "Marx szobornál" volt a sztenderd találkozási pont.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.24. 15:55:08

@tvtvtvrtko: Legésszerűbb vagy legnépszerűbb? Mert ezeken a helyeken mindig legalább 10 ember várakozik...

Mézesmázos Mózes 2012.10.24. 15:58:55

A MorZsin szerintem nincs BK, csak "Meki".

Powerslave 2012.10.24. 16:06:23

A margitszigeti p1naszobor és a vonzáskörzetében levő, kornyikáló szökőkút smafu? A Borároson az aluljáróval, ill. a HÉV és híd közti placcal mi lesz? A Kossuth tér is tartalmaz pár "landmark" -ot. Estébé ;)

Tíz kicsi indián 2012.10.24. 16:14:03

A MorZsin nincs (!) Burger King (sajnos, pedig akkor még annyit sem kéne érte sétálnom, mint eddig).
Ellenberger úgy jártam már a Körtéren, hogy megbeszéltük a randit délután 2-re a piros 153-as busz megállójába. Aztán fél 3-kor már csak fölhívtam, hol késik, ő meg dühösen válaszolt, hogy én már rég itt vagyok, te hol vagy?
Ekkor derült ki, hogy mind a ketten a 153-as megállójában vagyunk, azzal a különbséggel, hogy ő a LEszállóhelyen, míg én a FELszállóhelyen.

Szóval Móricz Zsigán a buszmegállót is tisztázni! :)

Momina 2012.10.24. 16:16:09

Boráros Duna-ház előtt, Bazilika lépcső senkinek?

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.10.24. 16:24:02

@Modor Tibi: nem bazmeg, meki van. nem legyél már vidéki!

szepi79 2012.10.24. 17:08:25

-Liszt téren, a szobornál!
-melyiknél?

Poptaritop 2012.10.24. 17:38:33

PeCsa Zöld Ember kocsmában amíg volt. A többi baromság :D

shwarcz bácsi 2012.10.24. 17:44:41

Mondjuk, hogy a Blaha " meki ", hogy maradt ki azt nem értem. Gondolom a szerző szerint itt csak titokban lehet találkozni ... :(
Továbbá van még, a mexicói úti kisföldalatti vegallomásnál található Burger King, mint találkozási pont...
Valamint, ha emlékeim nem csalnak az örsön is szoktak emberek találkozni, az árkádnál ill a HÉV vegállomasnál, persze itt csak szökőevente, annyira kevesen járnak erre ...
Kicsit összecsapott poszt lett ez, elnézést ...

MakkosMaria 2012.10.24. 17:48:55

a Majus1 mozinal a Martirok utjan; a Fogas elott, szemben a korszalloval; Martirok utja, 11-es megallo; Normafanal a palacsintasnal/kisfanal; a Janos elott a 18-as vegallomasanal; Szepilonanal a Sagvariban/patika elott; 91-es vegallomas az Endrodi utcanal; Pasareti teren a templom elott; Huvosvolgyi 56-os vegallomas, a jegyarusnal.
Ujabban a Rozsakertben a Becsi cukraszdaban; Rozsadombcenter 3ik szintjen;
ja es en kerek bocsanotot a sok uj-pesti kopasztol :-)

v2peti 2012.10.24. 17:55:36

@Mitya Ivanov: Milyen lépcső van az Örsön? Nem látom a smilet! Ott a földszinten van a metróvégállomás!

szepi79 2012.10.24. 18:06:54

@v2peti: az aluljáróhoz van azért lépcső. tudod, a túloldalra.

koborló 2012.10.24. 18:10:00

Balatonra stoppal az Osztyától.

fzoli415 2012.10.24. 18:22:59

Végre nem aktuálmodor.

Székesfővárosunkban (heh heh) dominál a relatív helymeghatározás, mint fennen írva volt vagyon, főként a felsőoktatásban megjelenő fiatalok nagy száma végett. A vonatkoztatási pontok a metróállomásokra és a kőrúti villamosok megállóira korlátozódnak.

-Tomi Dzsí hó' lakik?
-AsztóriáNÁL laknak hárman egy albérletben.

Találkahelyek:

Blahán a metrófeljáróNÁL, ha egész órakor haladsz arra, akkor 6-8 független ember nézi a lépcsőt, mint a cövek.

Két helyen is megtörtént, hogy egész órakor tébláboltam, aztán jött egy-egy lány, én meg tekintgettem hátra, hogy mi itt az átverés. Elég félelmetes lehet, ha emberek hozzám hasonlónak írják le magukat.

Ferenc körútNÁL, a mozgólépcső tetején a térképnél
Skála metróNÁL, a teraszrendszeren.

fzoli415 2012.10.24. 18:40:18

Csóró öcsémék kezdetben mindig a Borároson találkoztak a haverjaival, a csövesülőkék között, mert az egyik a BorárosNÁL lakott (pfuj, eleve a 9 kerületet tartózkodásra alkalmasnak hinni), és nem ismertek más helyet. Jeleztem neki, hogy ez elég lose.

A MekiBEN is lehet a találkozó, ha ingatlanos, ófaubés vagy MLM-es vagy. De mikor a Balha mekiben (ahova titokban mentem ugye) egy őrült nő evés helyett hatalmas cirill betűkkel hosszában teleírt vagy 20 A4-es lapot, akkor eldöntöttem, hogy én csak olyan Mekiben megyek, aminek ház formája van és autóval lehet menni. Mfha.

Yo! Maaan! 2012.10.24. 18:56:23

Cinkotán az óra alatt. :)

¿Qué tapas hay? 2012.10.24. 19:09:04

Móricz: nem meki az, hanem a Lordok háza, mégha most mekdönci is van benne. Amikor még igazán Lordok háza volt, akkor meg nem volt találkahely előtte, mert a törzsközönséghez nem szeretett közel menni az ember. akkoriban az újságosbódé (a Villányi úti csemege előtt) volt a tallkozóhely.

MittuDomain 2012.10.24. 19:19:00

Népstadionnál,a metrókijárónál,a BS-nél (nem a szállónál)ahol árulják a buszjegyeket.Vagy kinn a nagyparkoló felett.:)

kicsibuta 2012.10.24. 19:25:39

Az Oktogonon a BK-nél egyszerűen nem lehet normálisan haladni gyalog (tudom, rohadjak meg, amiért ott szállnék földalattira), mert minden négyzetméteren várakozik valaki. Amúgy a Jászai és a Blaha villamosmegállója is kedvelt randihely.

2012.10.24. 19:39:37

B***tok meg, hát soha, senki nem találkozott a Deákon a _piros székeknél_?????

megasün 2012.10.24. 19:40:10

én mint falusi paraszt (40km-re BP-től) egyszer udvaroltam egy Budai csajnak, vele mindig a Flórián áruház dny-i sarkánál találkoztam (Replay bolt volt ott anno 1995 körül), de nálunk falun kivétel nélkül az aktuális lány háza előtt találkoztunk, és oda is kísértem vissza. Na ez romantikusabb, mint a BK, vagy KFC, vagy a fa..om tudja milyen óra alatt. A városiaknak még sokat kell fejlődni. Mozgólépcső, mű-vízesés, amerikai kultúrszenny etető, villamos megálló mu-ha-ha rettentő sekélyes városi kultúra. szánalom.

Zorita 2012.10.24. 19:52:45

esetleg még Aporon a _háligáli_ előtt, vagy "Zalkán" a kilences végállomásánál

Thresher 2012.10.24. 19:55:55

@vészmadár (pica pica): Ti se szoktatok soha találkozni Kórház téren? Pedig az is egy elosztó pont. ...viszont más városrész kultikus találkahelyeiről nem is tudok. Mondjuk az Árkád előtt alap volt még a Pláza, szigorúan a mozi előtt. És ha kirándulni mentek, akkor Égervölgy, Teca mama.

Boban 2012.10.24. 20:20:08

Gól söröző/Sport büfé, mint kötelező alaki kritériumai minden településnek nagyközségi szinttől felfelé, bztos nálatok FENTPESTEN is van ilyen. Nem kell itt úrizálni ilyen mekdonáldszokkal...mondjuk azt nem vitatom, h. jók ezek, mert lehet ingyen szarni (igenám csak az is valakinek a munkahelye), ha be kell menni a városba pamutzokniért...de amúgy, inkább viszek két fasírozottas zsemlét csalamádéval.

Amúgy sosem értettem, h. hetero férfiak/serdült ifjak minek várnak egymásra nyílt terepen, mikor a találkozás célja pár korsó sör...hátbaszdmeg 8 körül lemegyek a Suszterinasba, ott találkozunk, minek előtte kiállni a Rákóczi térre, csak azért hogy együtt menjünk be.
Ha nő az más, akkor oké...csak ne súlyosbítsuk jól láthatóan virággal és bonbonnal a várakozást.

netrunner71 2012.10.24. 20:53:49

@megasün:

A blog szellemiségéhez illő, modoros kommentet sikerült összehoznod. Gratulálok. :-P

Az ismertebb csomópontok segítenek abban, hogy a társaság hölgytagjai is sikeresen odataláljanak a találkozási pontra.

baby bee (törölt) 2012.10.24. 21:00:43

@netrunner71: haha, ment már veled hölgytag vhova?

Zorita 2012.10.24. 21:01:03

az tény, hogy a modorosság netovábbja valamelyik híd közepén találkozni, vagy valami egyéb, erőltetetten egyedi helyen

paperboy 2012.10.24. 21:18:15

@agent scully:
- hello itt vagyok a vizesesnel, nem latlak
- én is itt vagyok te hol vagy?
- itt a földszinten, miert te hol?
- én is, de nem latlak sehol
- bakker, az nem lehet, kimegyek a forgóajtón
- itt nincs is forgóajtó, akkor hol vagy?
- mondom a földszinten ahol a metrókijárat van
- áááááááááá, barom..... inkabb gyere fel a földszintre....

rpflora · http://kurvavagyok.blog.hu 2012.10.24. 21:21:43

Vicces volt olvasni és "magamra" ismerni néhány találka helynél :)

megasün 2012.10.24. 21:25:47

@netrunner71: bocs, de nem én tehetek, arról, hogy az emberekbe már annyi alapvető figyelmesség sem szorul, hogy a csajszit a háza előtt várják. tudod ez némi biztonságérzetet ad neki és a szüleinek is, ha még fiatal, meg amúgy is. De nem baj, ki így, ki úgy. ti nyugodtan találkozzatok a Nyugati téri aluljáróban a kva, dél-amerikai zenész, BK, háromszögben, ha jólesik. Na az igazán modoros, és trendi.

balkon-úr 2012.10.24. 21:35:53

Újpest: az Állami előtt (centrum korában is így hívtuk. Kádár utcai vilinger végállomás (12), Berlin étterem előtt (Szent István Krt.), Filmmúzeum előtt (Károly "Tanács" Krt. # Dohány utca), Szikra mozinál ("Lenin" Krt.), EMKE aluljáró, automaták előtt, (akkor még volt szendvics automata), Astoria aluljáró, a világító Cséb reklámnál (télen jól melegített, az üvegen keresztül is. Buda: Május 1 mozi előtt. Stb,stb.

pocaklakó minimanó 2012.10.24. 21:57:07

@Blogger Géza:

"Ugyan van Móriczon mindkettő..."

Ugye, ugye? :)

nemértekhozzá(m) 2012.10.25. 02:38:00

én budapesti vagyok de ezt frankón nem értem

Tekincsa Wakumba 2012.10.25. 02:52:40

Én sem vagyok budapestiek, fogalmam sincs ezekről a helyekről - és nem értem, miért nem mindegy, hogy Buda-e vagy Pest-e.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.25. 06:27:13

@Zorita: a budai vár oldalában felvezető lépcsőn egy magányos padon, sállal körbebugyolálva, micimackó és a taó könyvecskével a kopott vastaghurkás kordbársonyzakóban LOL

netrunner71 2012.10.25. 07:16:57

@baby bee:

Hogyne! A barátnőmet minden este visszakísérem a Vakok Intézetébe!

netrunner71 2012.10.25. 07:33:47

@megasün:

Konkrétan a "bunkó pesti, nem tud semmit az életről, bezzeg én, a vidéki" felhangra gondoltam.

j.gabi 2012.10.25. 08:54:03

@¿Qué tapas hay?: Móricz lordok háza, bizony, bizony. Jó kis hely volt az. :)

Robinzon Kurzor 2012.10.25. 09:41:55

@KürtiT (Tromb74): "Ne fogd vissza magad, néhány találka hely kéne még Shanghaiból, Szentpétervárról és Fokvárosból is."

Ó, te szerencsétlen, humortalan hülyegyerek, nézd már meg, hogy melyik blogban okoskodsz.

KürtiT (Tromb74) 2012.10.25. 09:48:22

Annyit akartam mondani, hogy a Móriczon nincsen is BK csak Meki (na jó más is van).

@Robinzon Kurzor: Ja, hogy ez a modoros. De hát ez nem is irónikus, de ha mégis, akkor meg nem is vicces.

Zorita 2012.10.25. 09:57:54

@Somló November: lól!
vagy az abszolút minimál: 'Astoriánál a metrómegállóban, de lent, és ne is szállj le, majd figyelek, és felhuppanok én is!'

Robinzon Kurzor 2012.10.25. 10:13:31

@megasün: " egyszer udvaroltam egy Budai csajnak, vele mindig a Flórián áruház dny-i sarkánál találkoztam "

Akkor az a csaj valószínűleg nem budai volt, hanem óbudai.
Ne keverjük!

nemértekhozzá(m) 2012.10.25. 10:53:14

jó asszem megértettem, ide kell írni kommentbe egy metró vagy 4-6 megállót és utána írni, hogy mekinél, vagy hogy a megállóban

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.25. 11:24:25

hegyvidéki arcok a 21-es megállójában találkoznak fenn a várfok utcán, hogy elkerüljék a moszkva téri arcokat. Mondjuk van benne valami, ki a fasznak van kedve lemenni a sok sündörgő ork közé.

Zabaalint (törölt) 2012.10.25. 12:07:53

@vészmadár (pica pica):
Én soproni vagyok, de most Pécsen lakok, fogalmam sincs hol van Sopronban a cuki, meg a pécsi Széchenyi téren a ló farka, Komlón pedig azt hittem eddig főtérnek a városháza előtti teret hívják (vasútállomás előtt a parasztelosztó van, hol van ott tér?).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.25. 12:46:08

@Zabaalint: nah kérlek, komlón a főtér az a vasútállomás-távolsági buszpályaudvar, egyszerűen azért, mert az a közterület neve, hogy főtér. A városháza előtti tér, az az eszperantó tér:)

Pécsen a széchenyi-téren van a szobor, egy lovasszobor, ezért a ló farka alatt. Sopronban a cuki az meg az a neves cukrászda a belvárosban, a várkerületen. sosem tudom a nevét... a fagyizója a cukrászdának vele szemben, a túloldalon van.

Zabaalint (törölt) 2012.10.25. 13:39:07

@vészmadár (pica pica):
Jah... :-)

Neves cukrászda Sopronban a belvárosban? Ez alapján dömötöri lehetne, mert annak van a túloldalán a fagyizója, ami régen nem a túloldalon volt, na de az nem Várkerület, hanem Széchenyi tér, bár tágabb értelemben az is a Várkerülethez tartozik. Arról is nevezetes a cukrászda, hogy a mellette lévő étteremmel együtt olyan teraszt lobbizott ki magának, amivel szétcseszték a kereszteződésben a forgalmat, így gyakorlatilag olyan lett, hogy 5 m-t szembe kell menni az egyirányú Erzsébet utcán az egyeneshez. Másik ilyen lobbierejű vállalkozó egy benzinkutat épített a Washington parknál a kereszteződés közepére, ezzel szintén egy hülye kereszteződést létrehozva. De hát így megy ez Sopronban...

Palmer Eldritch 2012.10.25. 14:05:13

Debrecenben a Nagytemplom előtt, Nagyerdőn a Békás-tó -nál.
Vörösmarty tér Oroszlános kút. (anno Depeche Mode fun találka hely)
Bambi terasz.

Zabaalint (törölt) 2012.10.25. 14:06:03

Amúgy komlói parasztelosztó az ország legkulturáltabb buszpályaudvara, de tényleg. Máshol mint a csürhe, párhuzamos "sorokat" alkotva tolonganak az emberek, ott meg a busszal párhuzamosan libasorban állnak, így egyrészt tényleg érkezési sorrendben szállnak fel, másrészt el lehet menni mellettük, nem úgy mint pl. Fehérváron.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.25. 14:30:56

@Zabaalint: azaz, a Dömötöri. Mellesleg a Washington György téri kút (ez már milyen magyarítás baszod, sírva-röhögős) mentségére legyen szólva, átlagon felüli jó a gépikávé, és a kúton a kiscsaj odaadta a plüssmacit pontok nélkül is akciós áron.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.25. 14:54:15

@Zabaalint: én tőletek hallottam, hogy máshol ez nem így van. Nekem érthetetlen, hogy mi az, hogy nem érkezési sorrendben?

KürtiT (Tromb74) 2012.10.25. 14:56:34

@vészmadár (pica pica): A Tonnányi Mosott Ruha György megfelelőbb lenne?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.25. 17:07:01

@Palmer Eldritch: depeses mítin placc? Mesélj csak erről, hogy is van az? 87-es Dévek meg Martinok plusz csaj utánfutók nem? Gruft Cure Gót arcok is voltak?

A Tyne folyó déli partja 2012.10.25. 23:44:51

@vészmadár (pica pica): Veszprémben meg az óránál, hogy én is kiegészítsem:)

pocaklakó minimanó 2012.10.26. 02:32:28

@vészmadár (pica pica):

"Mellesleg a Washington György téri kút (ez már milyen magyarítás baszod, sírva-röhögős)..."

Mint a Verne Gyula. Gyulaaaaa!!!??? Nóóórmáálííís??? Jó, hogy nem Béla. :)

Meg a Marx Károly, akiről tudjuk, hogy böcsületes (muhaha!) foglalkozása közgazdaságtudományi egyetem volt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.10.26. 08:56:56

@pocaklakó minimanó: na most bevallom, hogy én fél évig voltam HÖK-ös (de már megbántam, becsszó) a pécsi Pollack-on, a műszaki karon, na szóval, ott kaptunk olyan levelet, amelynek a címzettje "Mélyen Tisztelt Pollack Mihály úr" volt.

A másik hasonló a szoctámok elbírálásának ügyében született szülői levél volt, címzettként a "Kedves Szocialista Támogatás Úr/Hölgy" szöveggel.

Én a Verne Gyulától is agyfaszt kapok, amikor majd bevonulok az egyetemes irodalom- és pedagógiatörténetbe (úgy becsülöm, 2074 táján), én sem szeretném, ha amerikai publikációkban Andrew Shcönfuss-ként emlegetnének.

Donjon 2012.10.26. 12:56:55

@Tíz kicsi indián: Pont itt bonyolítottam egy Vaterás üzletet a héten. Übermodorosnak érzem magam. :)

2012.10.26. 13:33:19

Nekem volt Keleti, Nyugati Meki, Örs, régi Rádió Székház, Veszprémben a buszvégállomás, Nagykanizsán a Deák tér és a Meki, Komáromban a híd találkahely. Győrről nem is beszélek, mert ott a város minden pontját használtam e célra.

Donjon 2012.10.26. 14:03:47

@Hadrian77: Érdekes ezek mind megvoltak majdnem , remélem nem randiztunk együtt, kivéve, ha lány vagy.

A Tyne folyó déli partja 2012.10.26. 18:47:50

@Donjon: én eddig nem tudtam, hogy Veszprémben a buszvégállomás találkahely. eddig kizárólag csak akkor találkoztam ott valakivel, ha busszal mentünk valahova. anyukámmal meg a Hotel előtt a biztos pont.

2012.10.26. 21:03:32

@Donjon: kizárt:)

@A Tyne folyó déli partja: én egy cégnél voltam Veszprémben, akivel találkoztam az meg Fűzfőről jött munkából, adódott a buszpu :)

SzuperKiraly 2012.10.27. 00:02:53

Dunaujvarosi szemszogbol:

Mocskos otvar varos, penzem nincs mert egyetemista vagyok 2004-2009, 2012. Tehat elmenyek:

- Kulso hangkartyat veszek aprohirdetesben -> duna plaza. Ezt a fos helyet. Fos kornyek. Szar uzletek. Konzumidiota senkik.
- Talalkozunk a Blahan: cigok, csovesek, furcsa, beteg ember, budos
- Talakozunk az Oktogonnal: rocsildz(?) (mar nincs?), zs!do gyumolcsle LOL, burger kiraly, nem jartam oda, a mekdonaldszban volt ket sajtburger olcsoert -> meleg etel a diaknak este -> Mora Ferenc felsir
- Talalkozunk a Kelenfoldi palyaudvaron: hortikorszakos csap, falakba ivodott hugyszag, mocsok, gaz, lepra szar
- Talalkozunk a deliben: nagy, ronda fos, metro, rozsdas olajszag az alagutbol/mozgolepcsobol (szovjet pina szag). Beteg emberek, furcsa, beteg szerencsetlen emberek tengetik a napjaikat.
- Talakozunk a Keletinel: kibaszottul felek. Belem fagy a szar. Keselyuk, dogevok, ciganyok, arabok, ujabban metroepites
- Talalkozunk a nyugatinal: pesten is van igazi videki trash tinikurva csorda, nyomor, buz, Westend, feluljaro, faszomnak van itt kedve varni, aki kesik -> buuzi
- Talalkozunk a Kodaly korondnel: kisfoldalatti, ingyen parkolas, regen Hitler ter volt LOL
- Talalkozunk a Krudy sorozonel: ciganyok, csovesek, fura emberek. "kiskorut" fele normalis, kifele halal. Ujabban 32-esek tere: az mi a fasz? Mi volt 32-ben? Nekem ezt nem tanitottak. Pesti humor? Zs!do humor? Inside joke? Nem is primszam mi a fasz
- Talalkozunk a Muzeumnal: modoros kavezo, unalom, szemben bezart uzletek, feljebb nagy belmagassagu lepukkank nikotinsarga feldarabolt polgari lakasok, Kadar-kegyelt nyugdijasokkal
- Talalkozunk a Moszkva teren: szel kalman LOL ki a faszom az. Lepra alakok, lepra kocsmak, lepra szar. Gratulalok Budanak ezuttal is. Igazi Kadar-karma hogy itt fut be minden.
- Talalkozunk a Boraroson: en videki vagyok, nekem Pesterzsebet/Csepel kibaszott kannibal tanya, igazi lefolyo
- Talakozunk az Astorian: Tisza cipo bolt, faszert nem gyartotok 43-ast, regen minden jobb volt, randa uvegepulet, meki/bk? elott talalkozo. Bolcsesz kocsma, jogasz kocsma.
- Talalkozunk a Deakon: videkikent Deak-Astoria-Kalvin egyre megy, setatav. Deak ter miert ter? Godor, hugyszag, pesti majmok majomkodnak, ozonszag a forgalom miatt.
- Talalkozunk a Goldmann menzanal: BME, ELTE, zs!do nevu ter LOL. Hideg menza epulet, szep kilatas. 4-6 mindent visz, mindenhova visz. Zoldpardon->idegesito kidobok, idegesito kozonseg.
- Talalkozunk a KOKIn: hat a kurva anyadat
- Talalkozunk a Hatar utnal: ma tuti kirabolna. Le fog hanyni egy csoves. Gyere az Ulloi uthoz. Az is szar, de nem Mad Max
- Talalkozunk a Moricz Zsigmond Korteren: igy kimondva teljesen. Esetleg Krater LOL. Szenny. Szenny. Utolso busz lekeses Budaorsre. Barmerre mesz 1 utcat->szep -> lefolyo elmelet bizonyitva: a tomegkozlekedesi csomopontokban gyulik ossze a szenny
- Talalkozunk a Feneketlen tonal: miert nem a korteren? Buzivagy?
- Talalkozunk az XY egyetem bejaratanal: vegre nincsenek csovesek es orultek -> videki diakok felulreprezentaltak.

Mehetnek meg sokaig, de higyjetek el, videkikent, Budapesten talalkozni valakivel csak nemi alkohol elfogyasztasa utan lehet. Lehet hogy 50 evnyi olmozott benzin csinalta, vagy csak szimplan sok a cigany, de ebben a varosban, barhol, barkire varni az illuziorombolo.

A vonatra jo varni, hogy lemenjek videkre. A kibaszott fapados gepre jo varni, hogy elhuzzak a picsaba.

Szoval, a k!rva anyatokat.

Kellemes hetveget! ;)

SzuperKiraly 2012.10.27. 00:23:14

Meg tudnek hanyni, de ugy erzem ennyi merges gyulolet kiokadasa utan, mintha levagtam volna egy 36 feju sarkanyt, a penge eles, es olnek is, de a karom elfaradt a vagdalkozasban.

Szupi amugy a post, kicsit lassuak vagytok mostanaban. Tibi hat mi van?

j.gabi 2012.10.27. 10:27:42

@JulWCZar: Jogos, csak annyival egészíteném ki, hogy bp-en általában lakni is csak némi alkohol elfogyasztásával lehet.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.10.27. 12:27:47

normafán a réteses előtt (pofára ejtve)

nemzeti múzeum, a lépcsőknél (egyikőnk az előtérben elbújva, másikunk egy fa mögött, hajj, azok a régi szép idők)

mondom ferenciek tere, metrókijárat. mondom ferenciek tere, nem ferenc körút. mondom metrókijárat, nem a lépcsők alja, hanem kint a fornettisnél. NEM ÉRDEKEL, HOGY AZ NEM FORNETTI, HANEM PRINCESS PÖCSÖM.

de nem arról az oldalról jövök! hát fordulj meg! de hogyan, a villamossíneken keresztül? jóvanmá, várjál, átmegyek a másik oldalra. na itt vagyok, hol vagy? hát a 12-es megállójában! DE MELYIKBEN, MERT ITT NEM VAGY, BAZMEG! nem látlak. mi az, hogy hengermalom utca? mondom TÉTÉNYI ÚT!!! hát naná, hogy nem látlak bazmeg, ha egyszer nem a tétényin vagy, hanem a hengermalom utcában! bazmeg, vegyél egy gps-t.

őőő. nem küldök címet, túl bonyolult. szóval rámész az epreserdő utcára, aztán az aranyvirág kereszteződésében a gyógyszertárnál elfordulsz jobbra, aztán mészmészmész ütközésig, ott lesz egy óvoda, ott lesz egy parkoló, leparkolsz, kiszállsz, és majd mondom az itinert tovább, mert még 200 méter gyalog. várj, látom a kocsidat. állj meg. parkolj le. úgy. szállj ki. hívjál vissza. na csá, megérkeztél? indulj el előre, egyenesen. balról melletted van egy ovi. haladj egyenesen a kerítés mentén. úgy. most fordulj el balra. nézz fel. itt vagyok az erkélyen, a negyediken. látsz? nem? nem baj. gyere egyenesen. stopp. STOPPP! fordulj jobbra. ne kilencven fokot, csak negyvenötöt. úgy. 23-as kapucsengő.

A Tyne folyó déli partja 2012.10.27. 13:15:22

@Hadrian77: így ok, de központi találkozóhelynek sosem gondoltam volna. egyébként is túl nagy a tömeg, na meg melyik állásnál?

killermoney 2012.10.27. 15:12:31

Bármelyik 4-6-os megálló :D (nem is értem h maradt ki??)

2012.10.28. 09:23:35

@A Tyne folyó déli partja: na ez jó kérdés, ugye ha az illető jön valahonnan busszal akkor ott várom, ahova beérkezik.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.28. 10:30:17

@killermoney: Jászai Mari tér pedig tényleg alap. De mondjuk a 29-es vonalán már nem akkora trendbreaking találkozni.

A Tyne folyó déli partja 2012.10.28. 11:04:25

@Hadrian77: azért mondom, hogy csak akkor találkahely, ha busszal mentek, vagy valakit vársz. csak úgy, bemenni a városba, és megbeszélni egy találkozóhelyet nekem még sose sikerült a buszpályaudvart megbeszélnem.

pocaklakó minimanó 2012.11.02. 13:47:04

@JulWCZar:

Tehetséges vagy. A kivándorlós blogokat neked találták ki. :)
süti beállítások módosítása