Az őszinte olimpiai megnyitó

2012/07/27. - írta: Kurtz ezredes

- Jó estét kívánok kedves nézőink! Gundel Takács Gábor vagyok, Deák Horváth Péterrel együtt köszöntjük önöket Londonból, a XXX. Olimpiai Játékok megnyitóünnepségéről. Mivel a házigazdák sportjai szerencsére nem szerepelnek a műsorban, labdarúgásban pedig sosem nyernek semmit, izgatottan várjuk, a szervezők milyen műsorral leptek meg minket.

- Az időjárás kegyes hozzánk, hiszen a korszakhoz képest szokatlanul meleg volt ma. Délben a hőmérő higanyszála 22 Celsius fokig is felkúszott, amihez mindössze 3/5-ös borultság társult. A jó idő pedig a fel nem száradó pázsit ellenére is a természetbe csalta a briteket, akik piknikkel és különféle kerti mulatságokkal ünnepelték az olimpia kezdetét.

- Közben pedig lassan megtelik a stadion játéktere. Mary Poppinsnak öltözött hölgyek és Sherlock Holmes jelmezes urak vezetnek kézenfogva Twist Olivér külsejű mezítlábas kisgyermekeket a kezdőkör felé. Őket Hastingsnél partra szállt normann harcosok koncolják fel, akik a hullahalmok tetejére nyelvet és kultúrát is hánynak.

- Most évszázadokat szimbolizáló sötétség ereszkedik az arénára, amihez kiváló háttér a júliusban is állandó, négyszáz méteren kezdődő szürke felhőalap. Harry Potter hiába próbálja elvarázsolni az égről, csak a bosszankodás, és a kényszeres élelmiszerkeresés marad. A túlélők kétségbeesetten próbálják megemészteni a stadion gyepszőnyegének fűszálait, és idővel már a gyengébbek elhullott tetemeit sem vetik meg. A britek francia királya, Oroszlánszívű Richárd eközben a Szentföldön fogságba esik.

Mialatt a Sugababes szórakoztat minket „Push the button” című számával, a jobb alsó sarokban láthatják, ahogy Robin Hood, a leghíresebb brit mondahős kiharcolja az ehető holttestek testvéri elosztását, és kiássa őket a zsarnok János herceg magántemetőjéből.

- Közben változnak az idők, s bár a felhők nem oszlanak, a zsarnokság formája tovább tökéletesedik. Balra láthatják a brit történelem legkiválóbb királyait. Itt éppen Richárd nyilvánítja magát gazembernek. Tőle jobbra Henrik király erőszakoskodik valamelyik feleségével, mögöttük pedig a havi 28 napot menstruáló égővörös I. Erzsébet nyakaztat.

- Egy hirtelen váltás, és máris a polgári forradalom idejében találjuk magunkat. Itt éppen két protestáns vallási fanatikus felekezet deportáltatja egymást a Prodigy legismertebb slágerére. Az újvilágba áthajózó nyakas puritánok mellett fillérekért vett meztelen néger rabszolgákat láthatnak a láncokon. Az ott a kezükben egyébként gyapotbála, amit macskaügyességgel tudnak nagy tételben is a hátukon egyensúlyozni. Hirtelen az egész stadion hatalmas lángnyelvek közt válik üszkös rommá.

 - Közben változik a zászló, ez már a híres-neves Union Jack, a lelátón a közönség vagyontárgyait gyűjtő vöröskabátosok pedig a korszak brit világuralmát jelképezik. Balra láthatják, amint a tarvágott erdők helyén szénbányák süllyednek a földbe, az ezek elégetéséből nyert füst pedig az egész stadiont csípős méregköpenybe csavarja. Ha most egy kis szerencsénk van, rögtön elered, és a zöld sziget pillanatokon belül sárgává változik a savtól.

- Az ipar fejlődése a társadalmat sem hagyja érintetlenül. Festői kép tárul elénk, amikor a fogatlan, éhező parasztokból egycsapásra fogatlan, nyomorgó gyári munkások lesznek. A játéktéren bolyongó harmincezer proletár közepén álló harminc cilinderes alak pedig az úriemberek csoportja. Makulátlan arany zsebórájuk remekül illik a kőműves kötényhez, és bizony, mint látják, a Spice Girls „2 become 1” című száma alatt egymással szeretkeznek.

- A kőműves urak legnagyobb örömére közben Charles Darwin gyárt elméleteket, Ben Disareli helyeslő bíztatása mellett. A kortárs brit építészet is feltűnik. Itt éppen egy utcajelenetet láthatunk tipikus vöröstéglás brit házakkal. A szürke szín ne tévessze meg önöket. Utcagyerekek próbálnak néhány pennyre szert tenni zsakettes uraktól. Közben besötétedett, és kezdődik a híres londoni éjszakai élet. Az úr Hasfelmetsző Jack, aki szakszerűen bemutatja nekünk, hogyan kell fény nélkül feldarabolni egy sörtől kótyagos, negyvenes, fogatlan prostituáltat.

- Amíg Jack a méhet és a veséket mutatja fel, a háttérben már feltűnik a kekiszínű sereg, élükön pedig a legendás Haig tábornok. A süllyedő Titanic utolsó kürtjelére most egy német Schwarzlose géppuskát tolnak be, és kezdetét veszi az első világháború. A generális meglepő közönnyel veszi tudomásul az eredmény. Hát hiába no, a brit hidegvér nem ok nélkül világhírű. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy ezt a fantasztikus embertömeget a legtehetségesebb szovjet tábornok sem volt képes elveszíteni ennyire rövid idő alatt.

- Itt pedig már az elmaradhatatlan Montgomery tábornok és amerikai gyártású páncélosai készülnek beleragadni a sivatagi homokba. Amelyik végül kiszabadul, arra a németek által felszedett, és újra lerakott brit aknák várnak. A jó öreg Monty ennek ellenére peckesen és büszkén szemléli a végeredményt. Kell is az önbizalom, hiszen legkiválóbb deszantosait nemsokára sziesztázó SS páncélos-hadosztályokra fogja dobatni. A díszpáholyban közben Sir Winston Churchill formáz V-betűket kedvenc szivarjaiból.

- Ezek már viszont a boldog békeévek. A Sex Pistols „Holidays In The Sun” dallamára láthatjuk ezt az átláthatatlan füstfelhőt, amit az 1952-es „Nagy Szmog” emlékére terítettek szét a stadionban. A kivetítőn eközben Hidegkúti bombagólja és Puskás Öcsi visszahúzós csele forog. Jellegzetes utcajelenet a következő kép. A brit lakosság a barna téglafallal szegélyezett hátsókertben napozik az áttetsző fátyolfelhők alatt, eközben a sorházak másik oldalán jamaikai bandák és boneheadek késelik egymást.

- Most pedig már napjainkban járunk. Lengyel vízvezeték-szerelők érkeznek a jellegzetes kétemeletes buszokon, mellettük pedig David Beckham lakozza lábkörmeit egy vörös telefonfülkében. A fináléra az összes eddigi kép szereplői megjelennek, és mindenki boldogan integet, egy pohár langyos barnasörrel a kezében. Mintha feltűnően több lenne köztük a fekete bőrű. A láncra vert rabszolgák így megsokasodtak volna? Középen ez a nagy üst London szívét jelképezi, ebbe ugrik bele mindenki, hogy aztán turbános fekete melegként öntsék ki újra, a modern brit társadalom számára.

- Kedves nézőink, elérkeztünk a fináléhoz. Nincs már más hátra, minthogy Rowan Atkinson, azaz „Mr. Bean” meggyújtsa az olimpiai lángot, és kezdetét vegye a XXX. Olimpiai Játékok!

Szurkoljunk együtt! Örüljünk a magyar aranyaknak! Köszönjük, hogy velünk tartottak!


Viszontlátásra.

Címkék: média sport
53 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keptelen kepkeret 2012.07.28. 01:29:49

eeees tenyleg:-)) Egyebkent ez volt az elso olyan olimpia megnyito amit elveztem, az angolok megmutattak, hogy van humorerzekuk, es azok a bevandorlok is tanulhattak valamit, akik azt hittek h Anglia kulturaja kimerul a fish& chips-nel.
Az pedig, h bejatszottak egy Sex Pistols szamot, a Kiralyno pedig eloadott egy ejtoernyos performanszot a 007-essel (joo tudjuk, nyilvan nem ejtoernyozott)es mikozben Beckham motorcsonakban szallitja az olimpiai langot tarto lanyt,szoval szamomra ez kellemes meglepetes volt.

Racafoltak egy csomo veluk kapcsolatos prekoncepciora de ami a legjobban tetszik bennuk, hogy egy hihetetlenul sokszinu nemzet, de majdnem mindannyian kiallnak a kiralynojukert es buszkek ra. Ebben nagyon osszetartanak es ez az, ami M.orszagon sosem lesz.Amikor a kiralyno uralkodasanak jubileuman Karcsi megkoszonte a Kiralynonek, h buszkeve teszi a nepet akkor tenyleg ugy ereztem, h valahogy ennek igy kene mukodnie mindenhol.

Neha morgok angliara, neha ugy erzem, h most azonnal Parizs-ba kell koltoznom de mindig radobbenek arra, hogy en szeretem ezt az orszagot, minden tokeletlensege ellenere es azt hiszem, mindig szeretni fogom.

Tudom, h modoros volt, meg csopogos, meg egyaltalan ez kit erdekel, de ez van,almos vagyok mert meg mindig a megnyitot nezzuk es ez most kifutott belolem:-)Tudom, h ezen a blogon az is modoros ha azt mondom, "hello", es valojaban a kommentek is arrol szolnak, hogy az elozo kommentelo mennyire modoros, es ezzel emberek orakig elvannak.

Jelentéktelen Hangya 2012.07.28. 02:24:00

@keptelen kepkeret: Hmmm... Mit mondjak, nem irigyellek most, hogy azt se tudod, kinek szurkolj...

2012.07.28. 07:12:10

@Jelentéktelen Hangya: nekünk, akik 2 országban élünk, jó, mert ilyenkor drukkolunk mind a két nemzet sprotolóinak.
Különösen akkor jó, ha magyar csapat nem indul.

Drago Brutic 2012.07.28. 08:00:46

Fasza volt, meg a megnyitó is, de tényleg. Sose hittem volna, hogy egy olimpia megnyitó tetszeni fog, de az angoloknak sikerült. Végre nem esztrád meg uncsi élőképek, ötkarika ötezer emberből, hanem tényleg vicces.

Bell a Donna 2012.07.28. 09:28:56

Tetszett.
(Nem a megnyitó, az írás.)
Mivel címlapos, valószínű; "a hülyeség ez az egész Olympia" vs "nem az" kommentek özöne várható*, esetleg esélylatolgató postok tömkelege*.
*hogy adjunk/áldozzunk a modorosságnak is

Momina 2012.07.28. 09:30:32

Én nagyon szeretem az olimpiai megnyitókat meg zárókat, közte úgy különösebben nem nézek semmit, csak úgy simán szurkolok a magyaroknak. Ez nagyon tetszett, humoros volt, nem nélkülözte az önkritikát sem, sztárokat, kis gageket is hozott, jó volt. A pekingivel nem lehet összehasonlítani, mert az lenyűgöző volt meg monumentális.

2012.07.28. 10:09:54

A cikk so-so van benne igazság; a megnyitó jó volt.

Mondjuk én a jurón néztem, mert GTGábor faszságai szerintem átmentek elviselhetetlenbe, aki mellette pofázott, az meg szerintem nem való tvbe (gosh = isten fordítása, óemgé!).
Komolyan agyfaszt kapok attól, hogy GTG úgy érzi állandóan beszélnie kell... nem tudom kinek a szeretője ez az ember, hogy nem lehet nélküle műsort csinálni.

Kovacsla 2012.07.28. 11:08:48

Richárd Bécs mellett Erdbergnél esett fogságba, tehát még elég messze járt a Szentföldtől. Érdekességképpen a váltságdíja egy részéből alapították Wiener Neustadt/Bécsújhely városát.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.28. 12:04:53

@keptelen kepkeret: tudod, mi Magyarországgal kapcsolatban érzünk így. Persze mi lúzer kis kelet-európaiak büdösek vagyunk neked, legyél boldog a kibaszott arrogáns, köcsögnagyképű, önimádó Angliáddal...

Nadiposzi (törölt) 2012.07.28. 17:31:53

@Macibb:
Hazafelé kapták el, faszikám.

Bell a Donna 2012.07.28. 18:12:11

@Szandeeekahh:
Mi, félázsiai származékok, kérlekalássan.

keptelen kepkeret 2012.07.28. 19:46:22

@Jelentéktelen Hangya: Abszolut a Magyaroknak szurkolok,ez nem is volt kerdes:-)

2012.07.28. 20:36:15

A Samsung mennyit fizetett vajon, hogy a Galaxy S III legyen a hivatalos telefon?

Kovacsla 2012.07.28. 21:03:18

@Nadiposzi: Jogos, ez esetben MÁR elég messze járt a Szentföldtől :)

A Tyne folyó déli partja 2012.07.28. 21:04:59

@keptelen kepkeret: "de majdnem mindannyian kiallnak a kiralynojukert es buszkek ra. Ebben nagyon osszetartanak es ez az, ami M.orszagon sosem lesz"
először is, tán van némi köze ennek ahhoz, hogy Magyarországon nincs se király, se királynő...
másrészt, ez így egyáltalán nem igaz.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.28. 21:14:48

@Bell a Donna: lehet, hogy te félázsiai származéknak érzed magad, én viszont nem. Pláne annak tükrében, hogy az sem biztos, hogy a nyelvünk korábbi állapotait beszélő emberek egyáltalán éltek-e valaha Ázsiában. Szóval ez mellé ment, nem kell rögtön orbánistázni azt, aki szereti a hazáját. Persze ezt gyarmattartó-szopkodó liberális köcsögként nehéz lehet megérteni. viszont én meg a képtelen képkeret féléket nem értem cserébe...

Dandie (törölt) 2012.07.28. 22:01:49

@Szandeeekahh: ez annyira félelmetes volt, ahogy szandikából kitör a fos, és csak fröcsög és zubog. Kemény volt!

[c] 2012.07.28. 23:45:28

@Szandeeekahh: "Persze ezt gyarmattartó-szopkodó liberális köcsögként nehéz lehet megérteni."

Imádom ezt a retorikát, komolyan. Hogy akinek nem tetszik a mondandója, vagy a pofája, az mindjárt libsi és/vagy bibsi köcsög.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.29. 04:14:30

@Dandie: Érdekes elképzelések a fosról. miért nem az a fos, amikor valaki magyarként, Magyarországgal szemben beszél szeretetteljesen egy másik országról?
@tea fan: eddigi hozzászólásainak értékrendje alapján, mélyen tisztelt képtelen képkeret kommentelő tényleg libsi. egyébiránt ennek a nemes tradíciónak vannak előzményei :)

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.29. 04:35:17

@tea fan: persze lehet, hogy tévedek és nem libsi, ezesetben meg kell kövessem. Akkor csak a gyarmattartóinkat pártolja.
Nemtudom volt-e már poszt a hős Szovjetunióról? de ha nem, akkor lassan meg lehetne írni.

2012.07.29. 07:57:29

szerencsére a magyarok sok jó számban nem indulnak, igy lelkifurdalás nélkül tudok szurkolni más nemzeteknek is.

Tegnap voltak az evezős versenyek, szájtátva néztem. Már csak az, hogy hogy tudnak 8 hajszálra egyforma pasit összeválogatni (a kormányos nem számít).

tincze 2012.07.29. 09:29:34

amúgy se nagyon érdekelt az egész felhajtás, de amikor az elején vagy hol elkezdték kék lepedővel letakarni a ledes mellkasú sokaságot otthagytam az egészet.
így most a poszt elolvasásával reális képet kaptam a meg nem ismételhető izéről.
hajrá angolország, hajrá angolok!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.07.29. 09:50:54

lárifári, az Anna bál az igazi manírparádé, örömmel konstatáltam, hogy a 90-es évek ámerikás "Friderikusz" zakóstílusa helyett a díszmagyarba öltözést vitték túlzásba azok a gennyfejek, akik nemrég még szeletelős partikon tolták a redbullvodkát

Bell a Donna 2012.07.29. 11:18:22

@Szandeeekahh:
Én Iróniában lakom.
De ez nem zárja ki azt, hogy szeretem a hazámat, Magyarországot.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.29. 13:25:34

Én Mr. Bean után elaludtam, s amikor felébredtem, már a japán zászlót lengető japán csapatot láttam menetelni. Így aztán kikapcsoltam a tévét és aludtam tovább. Sajnos a hazaiaknak - a naurui csapatnak - nem tudtam már drukkolni, pedig rájuk vártam, amint menetelnek mind a ketten: egyik lengeti a naurui zászlót, a másik meg halad mögötte.

Anti Kőműves 2012.07.29. 13:47:34

Ellenállás!!!!!

szabadsagharcosok.blog.hu/

Az olimpiai megnyiton megmutattták magukat a világ új zsarnokai létrehozzák az új birodalmat!!!!

ELLENÁLLÁS!!!

szabadsagharcosok.blog.hu/

Szövegelő · http://www.honlapszovegiras.hu 2012.07.29. 20:56:23

A poszt jó, nekem ennyi elég is az egész Olimpiacirkuszból. Minden csapból ömlik, mintha nem lenne más és jobb és érdekesebb itt körülöttünk. A Facebookon is megosztogatnak minden szart, tízszer is, mert nem elég ha a média nyomja. Mintha ettől fontosabbak és hazafibbnak, jólértesültebbnek látszanának.
HÁT NEM! Ami pénzt az élsportra eltapsoltak, abból a magyar iskoláknak, a magyar gyerekek nagy százalékának lehetne egészségesebb és jobb élete. Csak éppen kevesekre milliárdokat kell pazarolni. Nem nézem, nem érdekel, mert csak felmegy ettől a pumpa. Szurkolok, igen szoktam, pl. a lesencetomaji általános iskola lánycsapatának, vagy a fiatal fodrász szakemberek szakmai versenyének.

Rémisztő Pénisztő 2012.07.30. 11:19:15

E helyett a szánalmas bohóckodás helyett nyomathattak volna egy hatalmas Motörhead-koncertet.

Ernoke 2012.07.30. 12:44:23

ez a poszt valami borzasztóan jó lett, külön öröm számomra, h Kurtz írta, de fel bírom fogni én is.:D

a brittteket azonban pár dolog miatt szeretni kell. ott találták ki a drumandbass-t (ál-lí-tó-lag), ami a tea és a wasabi mellett az emberiség egyik legnagyobb találmánya, és a legjobb bulizenék mind britek (Prodigy, Fluke, Chemical Brothers, Massive Attack - utóbbiért külön korona járna nekik:D). meg teáznak, ez alapból szimpatikus, és a fekete sört is szeretem, ha elég keserű. az angol táj is meglepően szép tud lenni egyes helyeken, az akcentusuk meg jópofa úgy általában. úgyhogy nekem valamiért rokonszenvesek az amúgy arrogáns, gyarmatosító, hóka és büdös britek.:)

az olimpia pedig egyáltalán nem érdekel, a megnyitóból egy percet sem láttam, de furcsa módon személyes örömet és büszkeséget éreztem a cselgáncs-bronz és a mostani arany miatt is, ilyen már elég rég volt velem, valószínűleg öregszem.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.07.30. 16:50:18

Nem volt elég fröcsögés.

Kár érte, jó poszt volt.

váj mí 2012.07.30. 20:23:59

@Ernoke: Nem is büdösek ;)
Különben megint be van borulva erre, itt Kelet-Londonban. Múlt héten négy napig napsütés volt. Szerintem az volt a nyár. Ki is volt halva minden a Cityben ;)
Ja, hogy az Olimpia. Hát, na az okozott némi felfordulást így a szürke mindennapi életben, pl, kissé megbolondult a tömegközlekedés. De a megnyitó tényleg jópofa volt. Azt láttam, többet nem igazán fogok, legfeljebb majd a záróünnepséget.

Undertaker 2012.07.31. 01:47:33

Rióban jobbak lesznek a csajok...

mojoking77 2012.07.31. 14:29:37

Oooo, felesgem otthon es mosolygott, ahogy baratunk Gundel Takacs Gabor, emlegette a kalapos urat, aki Shakespeare-t olvasott. Elkepzelheto, hogy a tudas eme eleven tarhaza nem is merte fel Kenneth Branagh-ot a sapka miatt? Vagy szimplan nem ismeri?? He-he...

KürtiT (Tromb74) 2012.07.31. 16:43:52

@keptelen kepkeret:
"hogy egy hihetetlenul sokszinu nemzet, de majdnem mindannyian kiallnak a kiralynojukert es buszkek ra"

Jártál te már angol (pláne skót v. ír) punk koncerten?
Legalább olyan arányban szeretik a királynőt, mint mi a Miniszterelnök Urunkat.

En meg neha Budapeschtre és a MAGYAROKRA vägyok kiakädva, mar csak egy Paraßthäjßal valaßt el attöl, hogy Bukarescht-be koltözzek.
Oke, ha kicsit jobban körülnéz itt az Ember, lätnia kell, hogy a Kultüränk nem csak a Gullasch Suppe és a kalocsai mintasch T-shirt kozötti szük kereßtmetszetre korlätozodik.
Amikor pedig Simicska Lajos Kheblere szorija Orbän Viktort az olyan (de olyan) meginditö Pillanat, hogy a Karpat-medence laköi egy-egy (/Kopf) öriäsi Khönnycseppet morscholnak el a Szemük Sarkäban.
A kerges Kezekrol legördülo sos Cseppek miatt szikesedik kicsit az egyebkent kivälo mezosegi Talaj, amitol a Gazdäk Homlokön sülyosch Rhancokba rendezödnek a Gondok, elmegyen a kedvük a Munkätol isch...
Na, de ezektol az apröbb Hibáktól eltekintve igazán szeretheto Nepek laknak in Ungarn.

Herzliche Grüße
Tromb

Ernoke 2012.08.01. 13:09:29

@KürtiT (Tromb74): neha ugy erzem en is, hogy most rogton Brussels-ba kell mennem Budapescht-bol, de aztan inkabb megkoszonom, h itt Elek, es nem mondjuk Kibera-ban.

Anti Kőműves 2012.08.01. 16:14:17

ELLENÁLLÁS!
Mielőtt még eladják szép hazánkat!
ELLENÁLLÁS
OLIMPIA!!!!GLOBALIZÁCIÓ!!!!
ELLENÁLLÁS!!!!!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.08.01. 21:23:23

A megnyitó jó lett volna, ha ki lehet kapcsolni a kommentátorokat és csak az atmót hallgatni, GTG egy nagy darab eleven modorosság, a másik hülye se volt jobb, a hajam égnek állt a sok faszságtól, amit összejópofiztak... :/
@mojoking77: Kenneth Branagh csúnya öngól volt, valóban, de az se volt piti, hogy egy mr. Bean jelenetet leközvetítenek :S

dreia 2012.08.01. 22:43:30

Tényleg túlzás, hogy a csapból is a Gundel folyik. Sportközvetítés, vetélkedő, dalfesztivál, mindenhol neki kell lennie és állandóan tudálékoskodik. Minden második fiatal médiaszakon végez, nem lehetne másokat is lehetőséghez juttatni?

KürtiT (Tromb74) 2012.08.02. 11:36:13

@Ernoke: Meg úgy eleve mekkora rajság, hogy a saját hazánkban (esetemben pedig szülővárosomban) élhetünk.
Nem mondom luxus, de legalább megengedhetem magamnak.

2012.08.02. 12:24:32

A megnyitó egy angolország-közhelygyűjtemény monumetális varietéváltozata volt, hóttunalmas fos, kb. 10 perc után mentem is dögleni, el nem tudom képzelni, mit lehet nézni ezen a szaron, meg a vidáman integető, mobilozó sportolók felvonulásán.
Szar ez az olimpia is, már majdnem meghatódtam (az egyébként szimpatikus) kardvívó srác győzelmén, de a hisztérikus-picsogó közvetítő picsa annyira felbőszített, hogy most már tovább nem is nézek semmit.
Tököm tele van ezzel a "büszkék vagyunk rátok", "jó most magyarnak lenni" geciszagú ömlengéssel, a vívás közvetítőjét pedig saját kezűleg verném agyon egy oszló kutyatetemmel.

Ernoke 2012.08.02. 15:52:37

@Brother Love: akkor én lehet azért tudok tőlem szokatlan módon meghatódni minden ilyen Joó Anettes meg 12. helyes éremtáblás dolgon, mert egy percet sem láttam eddig az olimpiából?:)

KürtiT (Tromb74) 2012.08.02. 16:17:43

@Ernoke: Én is a hírekből tájékozódom, így egészen lelkesítő tud lenni Gy. D. világcsúcsa.

A Tyne folyó déli partja 2012.08.02. 23:27:38

@Ernoke: én is csak a hírekből tájékozódom:)

pocaklakó minimanó 2012.08.03. 14:10:43

@Brother Love:

Aczél "Hamégtízméter" Endre személyesen? :)

hajdulaszlo (törölt) · http://hajduriverkotidzslaci.kinja.com/ 2012.08.03. 18:56:03

@dreia: " Minden második fiatal médiaszakon végez, nem lehetne másokat is lehetőséghez juttatni?" de lehetne, lassan kaszálni kellene a parlagfüvet.

The Oncoming Storm 2012.08.23. 04:16:30

A Doktornak kellett volna meggyújtania a lángot. A többi nem érdekes, mert a téridő-kontinuum úgyis összeomlik és jön a Silence.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz 2012.08.31. 19:28:44

@The Oncoming Storm: Az egész végig tele volt szabadkőműves és sátánista szimbolikával, a hatalom igazi birtokosai már nem is nagyon rejtőzködnek. :)
Na de a reptilian királynő országában ez várható is volt :)

mayorlacko 2014.07.25. 07:03:22

Megkésve bár, de hatalmasat sikeredett röhögnöm. Kösz.
süti beállítások módosítása