A modoros autóvezető

2012/06/21. - írta: Horváth Oszkár

Autósmodor! Körültekintő, farolva parkolás, motorfék, tuti egérutak, mp3-válogatások, udvariaskodás. Megköszönés, egyéni villogtatások: nagyon gyors elakadásjelzőzés a gomb félig lenyomásával, vagy villanásos "szívesen" helyett lámpa pillanatra lekapcsolás és vissza = inverz szívesenezés. Kamionosokkal jóban lenni próbálás, jattolgatás, beengedés.

Nagyon tisztelendő még a SIKK-es induláshoz ragaszkodó ember, aki már be van kötve, mire jár a motor. Retteg a sávváltástól.

Fontos mondat még automataváltó szóbakerülésekor ősember tulok férfiaknál: "szerintem az hülyeség. én szeretek magam váltani, ne találja már ki helyettem hogy hányasban jó, én jobban tudom, TUDOD, én elég sportosan vezetek" (az tökoké, hogy mást helyette csinál a kocsi, például megy, az nem zavarja).

Márkán belüliek közti szánalmas valahová tartozás keresések: alfások egymásra villogásai, motorosok másik amúgy vadidegen kétkerekezőnek integetései.

Zebrán fórban lévő, autónak intő csöves, majd az autóssal egy "menjél te", "ugyan kérlek, ragaszkodom", "ne sérts meg" pantomim eljátszása, miközben egyébként még négyen átmennek a zebrán. Ezt a bábjátékot érdemes az autóból egy meggyőző "menj már át a kurva anyádba vagy estig állok itt basszájba" invitálással kibillenteni a möbiusi csomóból.

Autóra vigyázás, vigyázások: a következő tulajdonos javára megóvott üléshuzat, melyet pótüléshuzat véd. Autóból kiszálláskor 3x körbemenés, központi zárban sem kell megbízni, bármi lehet, jobb ráellenőrizni kézzel mind a 3 (kisautós!) ajtóra.

Cégesautók üveghangon hajtása, 190-es tempók 1600 köbcentis autókkal. Mindegy, ingyen van, mint a szalámis kenyér a buváti nőnapi ünnepségen.

Társul szegődések országutakon: mint a szamár és Shrek. Pont szintén 93-mal menő, de 5x drágább elegáns autó mögé beállás, higgadt kiskutyában követni tudósat játszás VAGY fordítottja: 150-nel menő 4000 köbcentis autót 6000-es fordulaton 152-vel megelőzés, majd beállás elé "na szia, akkor megyünk együtt, JÓ? gyere, mutatom". A Gréti című rajzfilmben a szomszéd Dina kis szancsópanzája, a kis puli ilyen.

Figyelmes, valóban udvarias húzások miatt se felejtsük el kicikizni az embereket: idejekorán befejezett parkolás után jeggyel nem rendelkező kocsira átrakja a jegyet. Krisztusi. Aztán a kocsijához visszamenet azért eldobja a csikket. Kifejlődő kanyarodósáv kezdetén ragadáskor minél jobban rááll az előtte állóra, hátha így pont a hátsó még át tud sorolni. Piros lámpa sornál a biciklistának, motorosnak megfelelően helyezkedik, figyeli, hogy megköszönte-e. Ha igen, kaphat egy kockacukrot, ha nem, kurvaanyázás, köpködés.

Zenei ízlés másokra erőltetése, street DJ-zés: letekert ablakkal üvöltő zene. Ennek árnyalására a rutinosabb felhúzza az ablakot, de hagy egy 3 centis rést, ahol ugyanúgy kiszól az üvöltő, nagyon kifinomult deep house vagy fifikás underground rap, vagy simán külvárosi nagyon menő progresszív bármi. De az a 3 centi már tényleg a szellőzés miatt kell! Hát persze hogy nem, hanem a hangerő miatt :D

Minden nap percre ugyanabban az időben, csontra ugyanazon az útvonalon, már 4 kilométerrel kanyarodás előtt a megfelelő sávba soroló ember napi szertartása, amint előveszi a GPS-t a tokból, a kesztyűtartóból a tapadókorongot az üvegre helyezi, a szivargyújtót beteszi az ajtó fakkba, a GPS-t a szivargyújtóra köti, majd a munkahelyére érve, AMI TEGNAP ÓTA NEM MOZDULT EL A HELYÉRŐL TOVÁBBRA SEM, mindezt akkurátusan elcsomagolja. Az ilyen ember nincs messze a lepkegyűjtéstől és a hobbiegyiptológustól, ezek a csoportok egymással jelentős lélekszámú metszetet produkálnak. Az autó természetesen a GPS-készülék értékének háromszorosánál nem ér többet.

Az igazi vérbeli modorsofőr még akkor is vezet, amikor utas. A kereszteződésben helyetted néz ki, így nem is látsz tőle semmit, szélsőséges esetben a belső tükrödet beállítja magának hátrafelé. Eközben belülről azonosul az oktató személyiségével, kívülről inkább Tarzant hozza a K1-ből, amint nemlétező némettudását demózza. Kapaszkodik a majrévasba (és így hívja, mert a katonaságnál stb...), elmondja, hogy ő igazából csak akkor érzi magát... VIGYÁZZ! jaj... biztonságban, ha ő maga vezet. Képzelt "megpadkáztad most kicsit"-eket mond be, hogy pozíciót szerezzen, esetleg elmondja, hogy ha előbb váltanál, kevesebbet fogyasztana a kocsi, és kicsit sokat fékezel. És nagyon csúsztatod a kuplungot, így el fog kopni, ami biztos hogy igaz, mert egy barátja egy általánosba járt a Kesjár Csabával / Michelisz Norbival / Szalay Balázzsal (hogy jön ez ide?), és ezért innentől kezdve bármit mond, igaz kell, hogy legyen. Persze azért tud valós kárt is tenni: állandóan csörög a telefonja, és minden ilyen alkalomnál lehalkítja a rádiót a kedvenc számod közepén. Sértetlen önbizalommal jelenti ki, hogy ha ő most nem szól, az előbbi embert, kutyát, biciklit, padkát, tevét, oszlopot tuti elütöd. De szerencsére ott van, és vigyáz rád.

146 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kis ember 2012.06.21. 12:36:14

Én az idegesítő modoros vagyok. Ha valaki a seggemben jön, akkor ugye ő nem tartja a sebességhez megfelelő követési távolságot, tehát nekem kell mérsékelni a sebességet, hogy megfelelő legyen a mögöttem jövő követési távolsága. Úgyhogy - szigorúan motorfékkel nehogy a féklámpa megvillanjon! - egyre lassabban megyek. Persze csak addig, amíg olyan helyen megyünk, ahol nem tud megelőzni (zárovonal, meredek, kanyargós hegyi út).

De a legmodorsabb, aki az anyósülésen is fékez:nyomkodja a lábával a padlólemezt, ha úgy ítéli meg, nem fékezel elég időben (pedig de).

2012.06.21. 12:37:06

@wannabe_biker: A motorozásban éppen az a jó, hogy a te gépedet terelgeted, a saját és a gép korlátai között, a magad örömére és leszarsz mindenki mást.
Tökmindegy, hogy egy Simson, MZ, egy GS500, egy Hayabusa vagy egy Night Rod, amin ülsz.

Amúgy ez az integetés is túllihegett téma. Nem kötelező, ha nem akarod, nem intesz, ha neked intenek, udvarias, ha visszaintesz; de akkor sincs semmi, ha nem.

De valami nagy testvériséget, összetartozás ma már aligha kell a motorozásba belemagyarázni.

Pan Modry 2012.06.21. 12:37:47

@Dzsoni Kráncs:
Szerintem keves annal szanalmasabb dolog van ha valakit elkapnak, megbuntetnek es akkor elkezdi kitalalni hogyan ussza meg a fizetest.

Engem kb otszor buntettek meg eddig, 4 teljesen jogos volt, az egyik szerintem nem, vagy minimum nem volt egyertelmu, de ugy voltam a 30 ezer forintos buntivel, hogy ennyi penzert nekem nem eri meg ide oda rohangalni es cseszni az idomet hogy az igazam bizonygassam.
Egyebkent az objektiv felelosseg egy tok jo dolog, legyen tobb ellenorzes majd kovetkezetes buntetes, ezaltal biztonsagosabb lesz a kozlekedes. Ahol pedig a szabalyokban velt vagy valos anomaliak vannak, azt beszeljek at az erintett felek es javitsanak a szabalyokon. De a rossznak velt szabalyokat is be kell tartani, szerintem, mert ha nem tartjuk be akkor egy ido utan a pedofilok azt fogjak mondani hogy szerintuk az egy rossz torveny hogy nem lehet kisfiukat kurogatni, vagy a bankrablok majd egy rossz torvenynek mondjak azt hogy nem lehet bankot rabolni.

dekás dezső 2012.06.21. 12:40:07

ez nagyon adja:P
igazi motoros nem integet, csak lazán emel egyet a kesztyűjével, mintha áldást osztana:P

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.06.21. 12:43:52

Motoron lábbal köszönni: mint a kutya hugyozás közben. Kézzel oké, persze ballal, mert gázt nem veszünk vissza, még integetés erejéig sem. Személyes tapasztalat: Harley-sok és elkeskenyedett ajkakkal rakétát imitáló önjelölt versenymotorosokon kívül mindenki visszaköszön. Persze csak városon kívül, városban eléggé lefoglal a forgalom, a sok pléhkasztniban guruló őstulok (tisztelet a kivételnek).

Ez a visszaköszönés-dolog azért meglepő, mert robogóm van - igaz Suzuki Burgman nagyrobogó, de mégsincs a térdeim között a benzintank és automata a váltó. Szóval a "bunkó robogósnak nem köszönünk vissza"-szabály alól is vannak kivételek, ezek szerint...

kewcheg 2012.06.21. 12:47:55

Én is nagy taho vagyok, gyakran már 500 méterre előre kiteszem az indexet, ha négysávos belső sávjából akarok balra kanyarodni,és jönnek mögöttem a belsőben.Meg balra kanyarodáskor gyakran úgy behúzódok középre kétsávoson,hogy a kocsi fele már a másik sávban van, persze ha szembe senki, mögöttem meg vannak.Figyelem, hogy más illedelmesen, szépen vezet-e és hanem, akkor jól megszólom magamban...:)

Pan Modry 2012.06.21. 12:48:08

@Brother Love:
Te is olvastad gondolom a totalcaros postot. :)) Sajnos az emberek fele keptelen rendszerben gondolkodni.

h_zolee 2012.06.21. 12:48:34

ez egy nagyon jól megírt poszt, kiegészítve Brother Love motoros commentjével. Nem vérlázítóan bicskanyitogató, sértett/sértődött vagdalkozás, mint máskor (sokszor). Le a kalappal!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.06.21. 12:57:28

@bekbórd!: "...baszkikám, nekem az autó csak egy eszköz, érted, amivel eljutok A-ból B-be, engem tök hidegen hagy, hogy mások mivel járnak, véhat, vényóc, persze, maj'ha fosom a benzint, akkora rohadt nagy tepsik, közlekedni se tudsz velük, meg a súlyadó, érted, nekünk a kis családdal pont jó ez a Haturi Cosso! Nézd meg, kétéves, egyliteres kis szívódízel, mégis négyajtós, négyen pont beférünk Szilvivel meg a gyerekekkel, még a csomagoknak is van hely hátul, érted, jó, nincs klíma meg ilyen elektromos faszomok, de ahogy szoktam mondani, ami nincs, az nem romlik el! Ja, hogy az? Hát ilyen üléshűtő betét, vettem a Homasitába' mer azért nyáron kurva meleg tud lenni ez a plüss belső, hiába van rajta ez a sárga sporthuzat, ez mondjuk tök olcsó volt és azért jobban néz ki, nem? Meg vettem bele szőnyeget, ilyen kazánlemez mintás, de érted, a lényeg, hogy krómos, mert visszatükrözi a napsugarakat, amik oda lejutnak és nincs olyan meleg a kocsiban! Az? Az ilyen spinneres dísztárcsa, nem fogok alufelnit venni drága pénzért, persze, hogy lelopják a norvégok, érted! Meg nekem tényleg nem kell az autóba semmi ilyen szirszar, nem vagyok ilyen tuning hülyegyerek, de ez olyan jópofa, ahogy megállok, ez tovább forog, hehe! Hát ja, GPS-tartó meg mobiltartó, ezek mindenkinek vannak a kocsiban, ez meg csak egy ilyen térképlámpa, érted, éjjel ha meg kell világítani rendesen valamit! A cicás napellenző a hátsó ablakokban a gyerekek miatt kellett, aztán ha már benn voltam a boltban, pont akciós volt a sportlégszűrő, akkor már magamat is megleptem valamivel, érted, 20 százalékos teljesítménynövekedés, érted, csak hogy kicsit legyen erőtartalék, de a fogyasztás nem nőtt, mert vettem ilyen üzemanyagfogyasztás-csökkentőt is, ez ilyen izé, rá kell tenni a csőre, és egy irányba rendezi a gázolajmolekulákat a speckó mágnes, ami benne van! Érted, ez a kütyü pont kiegyenlíti a sportlégszűrő okozta fogyasztásplusszt és így egálba' vagyok, csak a teljesítmény nőtt! Ehhez képest a te béemvéd (ódid, merdzsód, ha amcsi autó, akkor pláne) eszik százezer litert, előbb-utóbb egy ilyen tizenpáréves autóba' elromlik az elektromos ülésállításod, az ABS, az ülésfűtésed, a klímád, a tempomatod, az elektromos roló a hátsó ablakban, megpadkázod a bíbíeszt vagy mifaszt, hidd el, hogy csak baj van ezekkel már! Azt mondom, add el a francba te is ezt a rozsdatemetőt, egy ilyen Haturit pár évesen már megkapsz két milla alatt! Jó, kell hozzá egy kis szerencse is, az enyém bemutató autó volt, érted, volt benne pár ezer kilcsi, de pont ezért, meg mert nem kértem bele ilyen szarokat, amik úgyis csak elromlanak, megkaptam kettőkettőért! Hogy a tiéd nyolc kilóba fájt? Jó, akkor sem mindegy, hogy nem összefingott ülésbe teszem a seggem, ezt a verdát én hoztam ki a szalonból! Most megyünk majd a kötelező ötvenezres szervizre a Kis Bt-hez, itt vannak Alsólapányban, nincs is messze, hetven kilcsi, majd szólok nekik, mert valami van a futóművel, nyolcvannál kicsit már imbolyog, de megcsinálják garanciába, ez a nem mindegy, baszkikám!"

atila68 (törölt) 2012.06.21. 12:57:41

Jól eltalált poszt, két rémrendes közé pont befért.
Tanultam belőle, lesz amit ezentúl másképpen csinálok.
Na megyek, mert nincs itthon póréhagyma.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.06.21. 13:01:50

Persze, integetni nem kötelező, én is csak akkor szoktam, ha a forgalmi és egyéb helyzet megengedi. Robogósnak is köszönök, főleg nagyrobogónak (250 ccm-től, szigorúan). 250 ccm alatt csak akkor köszönök, ha ő kezdeményez :-) A hierarchiákat tartsuk már be :-)
Az integetés nem szó szerint értendő, csak egy kézjel, legtöbbször a mutatóujjammal mutatok a szembejövő motoros felém, vagy intek egyet.
Amikor motoron ülök, akkor különbözök minden közlekedőtől, ez egy életforma, amikor rajta ülök, akkor az én életformám is, és intek a szembejövőnek.

Ja, a harlisok nem nagyon szoktak inteni. Majd ha én is 4,5 millió forinton ülöm, meg fogom válogatni, ki tartozik a kasztomba, kinek intek xD. Ez egy ilyen játszótér.

ex-dr. vuk 2012.06.21. 13:05:07

"motorosok másik amúgy vadidegen kétkerekezőnek integetései"
Ezzel amugy mi a gond? szerintem az tokre rendben van, ha az emberek szeretik egymast, csak ugy. egyebkent sem merul ki ennyiben az osszetartas, egymas kisegitese is sokkal gyakoribb, mint mas korokben.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.06.21. 13:15:44

@wannabe_biker: Nincs is gondom, ha Harley-s nem köszön vissza. Én viszont továbbra is köszönök nekik. És ki tudja, ha majd midlife-crisisban szenvedek és lesz rá elég zsé, meglehet én is egy ilyen amerikai krómszörnyön feszítek - vagy Goldwing-en, bár az még egy árkategóriával feljebb van. :-))

"Amikor motoron ülök, akkor különbözök minden közlekedőtől, ez egy életforma, amikor rajta ülök, akkor az én életformám is, és intek a szembejövőnek." - Na EZÉRT a mondatért nagy köszönet, szebben ezt nem lehet megfogalmazni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.06.21. 13:18:13

@Brother Love: ez mindennapos a Megyeri hídon, ahol a 80 a megengedett sebesség, de azért ha nincs rendőr a láthatáron, kényelmes 90 körül lehet menni. Mindenki halad szépen a forgalommal, erre BIZTOS, hogy megjelenik valami barom a belső sávban és 25 centire az előtte haladó seggétől villog, meg türelmetlenkedik. Szerencsétlen áldozat valahogy kimenekül előle, mert sokszor átsorolni se egyszerű, a sietős kolléga meg tolja a következőt, stb.
Tart mindez a Cora körforgalomig, ahol aztán nagyjából Békásmegyerig, rosszabb esetben az Árpád hídig csúsztatott kuplunggal lehet haladni... Jókat szoktam röhögni, amikor egyik-másik halálra rémített, leelőzött delikvens letekert ablakkal kurvanyázza az utolért tolakodót. :D

sertra linne 2012.06.21. 13:19:48

Nekem volt olyan utasom, aki úgy "vezetett velem", hogy a kézifékre (!!) vándorolt a keze... És nem értette, amikor kiakadtam

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.21. 13:20:15

nekem állandóan köszönnek az egyik faluban, mert olyan kocsim van mint az egyik falubelinek :) (színben is, és nem egy gyakori darab, mint a fehér lada, vagy a piros suzuki)

jobbos 2012.06.21. 13:21:39

@De gustibusaut bene, aut nihil: "balkéz a kormányon kétóra magasságában", ezt így hogy? :)

Elijah_Baley 2012.06.21. 13:24:50

@Hicudzsi: ezeket azért hagytam ki, mert nincs önkritikám.
egyébként pedig nincs jobb mint a gyöngyházfényű, napon megrepedezett és kiszáradt vajszínű-bőrüléses, néhai prémiumkategóriás haccázhetes pözsó csomagtartójából kivenni egy papírtálcányi lidlis kefírt "lányok, hoztam árut, de menjen is el szaporán még ma, mert akciós volt!" felkiáltással bevinni a lakótelepi garázsból átalakított éjjelnappali ajtaján (a színes nájloncsíkokból álló függönyön keresztül)

bekbórd! 2012.06.21. 13:26:13

@Pan Modry: Családbarát kormányunk igazán adhatna felmentést a KRESZ alól kisgyerekekkel utazóknak. Kismamáknak meg minimum megkülönböztető jelzést!
Vajon miféle utolsó gyilkosnak mondta volna el a vérző szájú kisfiú apukája azt a közlekedőt (pl. zöldnél hirtelen kiugró motorost), aki a piros lámpánál esetleg beledurrantott volna oldalról?

Plumper 2012.06.21. 13:45:10

@Haynau: a "hárlisok" többsége tényleg b@szott nagy paraszt (mint a béemvések autóban).
Komoly arccal próbál kanyarodni a bőrrojtos, löttyedt zacskójú (jóesetben) fogorvos (rosszesetben gengszter), esetleg hülyepitscha mögötte, mint kőbuta kellék. A magyar HD-s társadalom vállalhatatlan.
Vicces, amikor a 400 kilós, 10 hangszórós, csillogó LED-es, összes létező extrával felcsicsázott tömény VASAT szinte csak városon belül használja. Pl. meg kell tanulnia, hogyan támassza le a Ráday utcában, Liszt Ferenc téren, és efféle helyeken.
Pedig maga a HD nagyon élvezetes, jópofa motor.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.21. 13:47:02

A következő kereszteződésnél tisztán látható piros lámpára rágyorsulás, majd közvetlenül a lámpa váltása előtti befékezés nagyteljesítményű bajor autóval?
Bazinagy kamionnal autópályára besorolni vágyó személyautó benemengedésének megkísérlése?
Fuvaros zebránál próbálkozó gyalogos láttán kövér gáz adása?
Női vezető elsőbbségéről való udvariasságból lemondása, vagy mégse, vagy mégis, vagy mégse?

Cinkes 2012.06.21. 13:53:16

szarom le a többi autóst, az se egészséges ha feszt azt figyeli valaki (a saját tökéletességének tükrében), hogy mit csinál a többi... annyi elvárásom van, hogy ne jöjjenek nekem... a nagyon bénáknak szoktam néha egy inkább anyádat basznádat elsziszegni azt annyi

Elijah_Baley 2012.06.21. 13:56:57

@jobbos: a helyes, stílusos kormányfogásnak komoly illemtana van.
-nagymuter féltizenkettő/félegy óra, elfehéredő ujjakkal, vércseként markolja a kormányt
-nagypapa zsigán szocializálódott, most olcsóautót hajt, hiába van benne kormányrásegítő, ő tíz-kettőnél tart, szigorúan kétkézzel.
-a bizonytalan tizenegy-egy óra, két keze között álla a kormányon, izzadó homloka hozzáért a szévédőhöz, riadtan bámul előre
-meneccserarc/cégautós, balkézben cigi, ablakon kilógatva, jobbkezében mobil, időnként lenyúl rántani a boton(automatát elvből nem vesz), ritkábban, ha már nagyon átlóg a másik sávba, a telefon szélével vagy a cigis kezével benyúlva bök egyet a kormányon
-telepi hülyegyerek: hat óránál fog, emiatt nem is igazán kanyarog, csak szép lassan gurulgat a telepen
-versenyzős hülyegyerek: kilenc-háromóránál, kanyarban átfog, mintha nem egy átlag elsőkerekes, szervós euroboxot vezetne a forgalomban hanem egy béosztályos versenyautót salakon.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.06.21. 14:02:46

@De gustibusaut bene, aut nihil: "a bizonytalan tizenegy-egy óra, két keze között álla a kormányon, izzadó homloka hozzáért a szévédőhöz, riadtan bámul előre..."

Erről jut eszembe. Hogy van az, milyen testfelépítés, test-kormány-pedál (vagy nemtommi) arány kell ahhoz, hogy valaki úgy vezessen, hogy merevtartásban, az alkarja a kormányon fekszik?
Mindig elképedek, ha ilyet látok, de még nem tudtam megfejteni.

a rettegett drótos 2012.06.21. 14:27:59

én valami látens mazó lehetek, mert annyira felidegesítenek ezek az írások, oszt' mégis visszajövök

Elijah_Baley 2012.06.21. 14:31:03

@a rettegett drótos: mi ebben a látencia? különben a mazochista ettől megy el, nem visszajön.

Plumper 2012.06.21. 14:36:48

@Brother Love: váháháháháhá :-D
ez mekkora papírkutya!:-D olyan kemény, mint egy 5 napos kifli.

2012.06.21. 15:01:28

@Plumper: Azt nem értem, mifaszér kell _jelmezbe_ bújni a Harleyzáshoz és a motorból olyat építeni, ami tul.képp sohasem volt?
A Harleyre tökéletesen elég és stílusos egy bakancs/farmer/bőrdzseki (mondjuk egy jó caferaceres szabású, sima fekete), meg egy nyitott bukó.
A motorra egy normális oldaltáska, mert pakolni tényleg praktikus, de kistáska-nagytáska, rojt, bojt, tökömtudja milyen ocsmány, ízléstelen kiegészítők... pfejjj.
Ha már Harley, szolgáljanak példaként az "ősök":

life.time.com/culture/never-seen-hells-angels-1965/#1

Ezek a srácok biztos nem öregedő, unatkozó fogorvosok, ügyvédek, egyéb balfaszok voltak.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 15:13:14

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

A gáz az, hogy az elküldendő kommentben egy linket és egy kifejezést sem találok, ami jó érzésű ember tiltana. Melyik sóhivatali agyontanult moderációja ez? :D

jobbos 2012.06.21. 15:14:56

@De gustibusaut bene, aut nihil: értem én, csak azt képzeld el képileg, amikor valaki bal kézzel 2 óránál fogja a kormányt! bal kézzel! kettőnél! :)

KürtiT (Tromb74) 2012.06.21. 15:19:18

@De gustibusaut bene, aut nihil: Hyper profi, pl. taxis kikönyökölve a bal kéz mutató és középső ujjával 9 óránál finoman korrigálja az egyébként is önjáró merdzsó kisebb rezdüléseit.
Tetszik még a bal kézzel menet közben szellő simogatás, illetve a műszerfal közepén elhelyezkedő fúvóka segítségével kéz szárítás.
Jó még a Need For Speeden szocializálódott ismerősőm ideális kanyarodási ív keresési kényszere.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 15:22:24

Megpróbálom két részben... :D

Három négyezerért tankolós, emiatt üzemanyag rendszeresen kifogyós, autóba pattanás után vezetésközbeni fontos telefon intézős, de csak is szigorúan kézből. Belsősávban alig negyvennel araszolós, akkor is, ha tábla szerint hetvennel is lehetne tolni. Alig húszéves autó üzemanyag fogyasztását gyárihoz mérős, nehogy hat liter fölé menjen...

Elijah_Baley 2012.06.21. 15:24:23

@jobbos: hát, igen, itt nálunk, újpesten a nehéz élet ilyen kemény csávókat nevelt ki :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 15:24:51

Autópályán belsősávban gyorsabban közleledő elé kivágós: "nem látom a tükörben mennyivel jön majd fékez".
Lámpa zöldre váltásnál sebességet keresős, nem veszi be nem indulós. Minden tízméteren fékpedál nyomogatós (féklámpa felvillantós) :D :D

2012.06.21. 15:35:22

@Mityu: Kivág eléd az alárendelt útról, mert annyira sürgős, majd negyvennel szöttyög előtted, mert telefonál. Amikor leteszi, észbe kap, beletapos és onnantól 80-nal dönget...

Elijah_Baley 2012.06.21. 15:36:01

@KürtiT (Tromb74):nyáridőben ne felejtsük az anyósülésen elhelyezkedő fiatal lányok hanyagul, műszerfalra feldobott meztelen lábfejét, ugyanez balatonra araszolás közben ablakon kidugva...
családosoknál a háccsó oldalablakokba csíptetett vizes törcsik, ez nagyobb mértékben a balkáni olasz rendszámos autósokra jellemző, de nagy örömömre, a szokás terjed kis hazánkban is

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.06.21. 15:42:08

@Brother Love: Basszus, big lájk és köszi a TIME-linkért! Ismerek egyet-kettőt a helyi (nem magyar) "Angyalok" közül, de ezek jóval szolidabbak a hatvanas évek 81-es gárdájánál.

A "Hárli" persze külön filozófia, nekem speciel tökéletesen elég lenne a csilivili króm, oldalt egy-egy táska (ha már - robogóval ellentétben - nincs az ülés alatt bazinagy raktér), de a sok rojt-bojt-bizbaszok nagyok nem kellenének. Csizma, bőrnadrág, bőrdzseki, félbukó - ennyi elég is lenne.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 15:49:04

Modoros-e az kötsög,
aki lefékez, hogy beengedje maga elé a mellékutcából azt a csodálkozó szerencsétlent, aki három másodperc múlva bármilyen segítség nélkül is ki tudott volna kanyarodni a félig kihalt főútra?

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 15:51:20

@Brother Love:

Ennek a jelenségnek talán másik változatának lehetne nevezni, amikor sávot váltanál, s az addig azonos sebességgel haladó gyorsítva/visszaváltva behúzódik melléd. majd felveszi annak a lassabban haladónak/teherautónak a tempóját, amit éppen készültél megelőzni. Amúgy előtte reptérnyi távolságban sehol senki, ergo lehetne gyorsabban haladni, mint mondjuk a teher... :D

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 15:52:39

Modoros-e az kötsög,
aki lefékez, mert a zebrától másfél méterre két kismamát lát beszélgetni a járdán?

2012.06.21. 15:52:46

@bunkó: nem csak, hogy modoros, de szívlapát kategória, mert az ostoba, oktalan udvariaskodásával lassítja a forgalmat.

Elijah_Baley 2012.06.21. 15:56:14

@Brother Love: nem csak a forgalmat, de a forgalom ritmusát!

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 15:56:17

@Brother Love: @bunkó:

Körforgalomba megáll elsőbbségéről lemondani másik jármű részére? (Természetesen minden ésszerű indok nélkül.) Ezzel a manőverével megakasztva az amúgy megfelelő ritmusban haladókat. :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.06.21. 15:56:34

@Plumper: Azért ha már kultikus böszme kétkerekűekről értekezünk, akkor a Harley mellé kívánkozik még két szó: Honda Goldwing.

Na EZEN a monstrumon aztán minden van, ami "igazi" motorra nem való: négy hangszórós rádió, navi, sebváló rückverccel (!), mindenhol fények és antennák, fotelszerű hátsó ülés kartámlákkal. Feltankolva, navival több mint 420kg. És krvadrága: a Lajtától nyugatra 34.000 Euró. De a fene tudja, valahogy mégis tetszik, mondjuk városi közlekedésre marhára nem kellene, hosszú túrára talán igen. És mit adj' Isten, a Goldwingesek is inkább egymással vagyülnek...

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 15:57:00

Modoros-e az kötsög,
aki a zöld lámpára várakozó sorba a lekanyarodó sávban előre ravaszkodókat sorra engedi be maga elé mosolyogva?

zaturek 2012.06.21. 16:01:16

Nem tudom, utasként járt-e már úgy valaki, hogy menet közben egyszer csak odaszól neki a sofőr: "tartsd egy kicsit a kormányt!". És abban a pillanatban elengedi és belekezd valami két kezet igénylő szöszmötölésbe. Te meg közben dermedten markolod a kormányt, kurvára koncentrálsz, hogy nehogy egy kicsi is magad felé húzd, mert akkor repültök ki a szántóföldre.

Másik eset: egyszer autópályán előztünk egy autót. Átpillantottam a másik autóba és menten kivert a víz: a vezető menet közben egy kormányra fektetett könyvet olvasott. Régen történt, azóta már biztos meghalt valamilyen balesetben.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 16:04:51

Ki tudja hány halálos balesetet okoztak már az udvarias sofőrök - ha nem is közvetlenül, de a körülöttük (és főleg a mögöttük) közlekedő többi sofőr életveszélyes szintre történő feldühítésével.
Az elsőbbségről való lemondást pl (az esetek többségében) szigorúan büntetném.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 16:11:04

@zaturek: "Átpillantottam a másik autóba és menten kivert a víz: a vezető menet közben egy kormányra fektetett könyvet olvasott."

Ez újsággal sokkal látványosabb: a sofőr hatalmas újságot olvas, miközben az anyósülésen lévő kormányoz titokban, szunyókálást imitálva (kispárna rulez).
Csajokkal teli autó megelőzésekor mindig nagy siker.
Persze, hogy életveszélyes.

Plumper 2012.06.21. 16:11:31

@Brother Love: valszeg a 70-es évek végével megszűnt a HD eredeti értelme. A hippikorszaknak vége, a neokonok győztek. "Lebowsky, a forradalmadnak vége! Hallasz engem, Lebowski?!", hogy egy klasszikust idézzek. Szóval utána már csak póz, csakazért is szabadok vagyunk fíling (valójában pedig, sokszor csak öltönyös rabszolgák), wannabe cowboy-kodás a betonon.

@bunkó: nem, csak parázik a büntetéstől.
ellenben a bajorautós, közveszélyes állatkák gond nélkül, bármit megengednek maguknak.

@Haynau: biztos qrvajó motor az is, nem azért, de a pazarló, harácsoló, környezetszennyező felsőosztály dísze. én HD Sportstert-t vennék, ha lenne rá dellám, és nem ilyen lenne a nimbusza Mo-on.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 16:20:50

@Brother Love: "Álltam én már útszélen (egyértelmű "szerelős" helyzetben), hogy 5-6 motoros is elment mellettem, evvan."

Ha mögötted 3 méterrel bozót vagy más búvóhely van (ahonnan az esetleges tettestársak előugorhatnak amikor megáll valaki), akkor ne számíts túl sok segítségre.

Elijah_Baley 2012.06.21. 16:21:19

@bunkó: érdekes filozófiai kérdés, az veszélyes-e aki udvarias, vagy az, aki ennek látványától bepöccen?

KürtiT (Tromb74) 2012.06.21. 16:24:09

@Mityu: NÉMETBEN jellemző még az előzés céljából gyorsítás nélküli sávváltás, nehogymá' birizgálni kelljen a tempomatot.
Az eredmény: optimális fogyasztású, 120 km/h-val közlekedő jármű a belső sávban + satufékkel felniig koptatott kerekű audis gyöngyöző homlokkal.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 16:24:24

@zaturek:

"a vezető menet közben egy kormányra fektetett könyvet olvasott."

Van fotóm olyanról, hogy menet közben újságot olvas a delikvens. Minnyá megkeresem... :D

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2012.06.21. 16:26:24

"Zenei ízlés másokra erőltetése, street DJ-zés: letekert ablakkal üvöltő zene."

96-ban haver új Suzukijával cirkálás (cruising) Balatonfüreden (este, farmer + kockás lezser ing kombó, Harley Davidsonnal (szigorúan fekete, gagyibbaknak bordó palackos!) a szükségesnél háromszor nagyobb adagban fújva, csajok stírölése, kiszólogatás. Spéci erősítőkkel megtámogatott Clarion CD-s rádióból süketségig fecsavart zene: Seven Days One Week, Drill Instructor, Knockin', Magic Carpet Ride stb.

Akkor marhára menőnek tűnt, de így utólag kibaszott gagyi és kisszerű. Mindegy, 1x mindenki volt fiatal :)

zaturek 2012.06.21. 16:30:13

@bunkó: igen, de az a faszi nem menőzött senkinek, csak magát szórakoztatta vezetés közben.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 16:32:44

S amit szerintem még senki sem említett: mindenféle bizbasszal, plüssálattal, egyéb himbi-limbivel teleaggatós! Nálam pl "tiltott" a közéspső tükörre himbi-limbit aggatni. Még autóillatosítót sem aggatok! :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.06.21. 16:33:38

@Plumper: Ez megint világnézeti kérdés is lehetne, de számomra nem az: ha nekem tetszik (és van rá feles zsé), akkor felüök rá, ha nekem nem jön be, hagyom. Magasról lesz@rom, hogy milyen híre van (mármint NEM szakmai berkekben)...

Yo! Maaan! 2012.06.21. 16:34:22

Mi a kurvaélet az a "hetvenezés"?

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.21. 16:34:52

@De gustibusaut bene, aut nihil: "az veszélyes-e aki udvarias, vagy az, aki ennek látványától bepöccen?"

Az udvariasság LÁTVÁNYÁTÓL senki nem pöccen be.
De fogj ki egyszer pl a Nagykörúton csúcsforgalomban egy ilyen udvarias állatot magad elé, aki ahányszor a külső sávban megvillan valakinek az indexe, annyiszor beugrik a fékbe és beengedi maga elé - és azt veszed észre, hogy (a sávban mögötted anyázó ezer emberrel együtt) gyakorlatilag semmit nem haladsz előre - és meg fogod tudni, hogy mi az az "életveszélyes bepöccenés".

Plumper 2012.06.21. 16:44:40

@bunkó: ha megnézel egy dugót, hány autó ácsorog benne, ebből hány ember, meglepően kis számot kapsz. a nagy böszme autókban általában 1 ember ül, a többiben sem több mint 2, átlagban. tehát olyan 150 ember iszonyat zajt és szmogot tud csapni. a városban pedig 1,5 millióan laknak.

@Haynau: én sem adok mások véleményére, de nem szeretném, ha pöcskenőcsnek néznének, mert olyan motorom van. mondom, itt, Mo-on.

Feketepéter 2012.06.21. 16:46:06

Sírva röhögök,a férjemre 80%-a igaz,és azt hiszi ő a menő az úton,a többi meg bunkó!

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2012.06.21. 16:48:46

"Minden nap percre ugyanabban az időben, csontra ugyanazon az útvonalon, már 4 kilométerrel kanyarodás előtt a megfelelő sávba soroló ember napi szertartása, amint előveszi a GPS-t a tokból, a kesztyűtartóból a tapadókorongot az üvegre helyezi, a szivargyújtót beteszi az ajtó fakkba, a GPS-t a szivargyújtóra köti, majd a munkahelyére érve, AMI TEGNAP ÓTA NEM MOZDULT EL A HELYÉRŐL TOVÁBBRA SEM, mindezt akkurátusan elcsomagolja."

Ez meg a másik: a 2007 körül tetőzött GPS mánia.

Vidékre menet (pl. Budapestről Gyöngyösre), mintha 96 féle alternatíva lenne. M3 vagy 3-as út, a városnál balre le, bazmeg. Többi településsel ugyanez.
Helységen belül meg embelmatikus helyek(rendőrkapitányság, sportcsarnok, Ady Endre Gimnázium / Petőfi Sándor Főiskola stb.) valahol frekventált, szemet kiszúró helyen, a város hatrától 526 táblával jelezve (nyilván nem a Fűzfa utca 46/b-be szokott lejárkálni az ember).

De mindegy, kell, kurva modernek vagyunk, haladni kell a korral.

Kimeríthetetlen modorforrás, az biztos.

zaturek 2012.06.21. 16:59:55

@Mityu: kösz, az is lehet, hogy pont ezt a fickót láttam annak idején. :)

Ez itt a képen ráadásul lakott területen csinálja, a könyvet olvasó fazon mentségére legyen mondva, hogy ő csak a sztráda monotóniáját akarta feldobni egy kis unaloműző olvasmánnyal.

A stoppolás (volt) még egy csodás élményforrás, hogy hogyan alkalmazkodjunk pár perc alatt vadidegenek vezetési szokásaihoz. Mondjuk nem is stoppoltam már vagy 15 éve, de amikor katona voltam, volt néhány húzós menet. :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 17:04:42

@zaturek:

"Mondjuk nem is stoppoltam már vagy 15 éve, de amikor katona voltam, volt néhány húzós menet. :)"

Kimenőben Kanizsáról Ifával feljövős, vagy majdnem elalvós sofőrrel. Eleinte fostam katonaként stoppolni. Majd katonatárssal csak rászoktam. Úgy hírlett, hogy katonát mindig felveszik. Így is volt. Hej hej régi szép idők! :D :D

zaturek 2012.06.21. 17:14:58

@Mityu: :D kurvajó. Pont az elalvós sofőr ugrott be nekem is. Lada kombi, szobafestőkkel és egy éber kómában vezető sofőrrel.
Egyébként igen, kimenőben szinte majdnem mindig felvettek.

És itt lassan kezdünk belecsusszanni a "modoros katonasztorizó" posztba (van ilyen?), kiváltva ezzel a többiek jogos ellenszenvét. :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 17:21:12

@zaturek:

Tiborublogon van egy rakat katonasztori. Hogy modoros vagy nem nemtom. :D Száááázad vigyááá'! Pihenny! :D

Dzsoni Kráncs 2012.06.21. 17:24:11

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Jó zenék!
A GPS-ről meg az jut eszembe,amikor Erdélyben voltunk a haverom kocsijával,aki ragaszkodott a használatához,én konzervatív gondolkodású (és földrajz szakos)lévén inkább bíztam a térképben és az útjelző táblákban,például Nagyváradon kint a tábla,hogy Kolozsvár jobbra,de a GPS aszongya egyenesen,a lényeg,hogy egy háztömböt kerülgettünk,mert nem tudta,hogy van egyirányú utca is,a táblák alapján lehet,hogy két kilométerrel hosszabb úton,de kevesebb idegeskedéssel megtaláltuk volna az utat,mire kiértünk majd'szétkúrt az ideg,haverom így szól:
-Átmentünk egy piroson is tíz perce,de már nem akartalak idegesíteni!
A szerpentinen ez a buzi,(a GPS)meg kereszteződésnek hitte a kanyart:fordulj jobbra...hova,a szakadékba!?
Tényleg csak fullkontakt idiótáknak ajánlott,vagy kamionosoknak,esetleg ha valaki rendszeresen jár ismeretlen városba külföldre és vmi ipari negyedbe kell mennie,akkor tényleg hasznos,de aki a saját városában használja,ahol kb.húsz éve él...á,minősíthetetlen.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.06.21. 17:41:38

@Dzsoni Kráncs:

Márciusban, Veszprémbe menet aszongya a dzsípéesz: "A következő lehetőségnél forduljon balra." Az útjelző táblán felirat: VESZPRÉM ===> :D :D

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.06.21. 17:47:08

Eddig figyeltem a tobbi autosra, elozekeny voltam, ha kellett lassitottam hogy beferjen,etcetc.

De az utobbi idoben annyi bambaval talalkoztam, hogy inkabb azzal foglalkozom, hogy nekem kenyelmes legyen az autozas.

Ha szoszmorog elottem gaztadok, leelozom - ha ez ugy jon ki, hogy eppenhogy beferek ele, leszarom, maskor majd gyorsabban megy :) Ha valaki viszont meg nalam is gyorsabban megy, azt hagyom menni, biztos okkal teszi. Semmi kozom hozza miert siet.

Vezetni jo dolog, kar a balfaszok miatt elrontani a kedvunket a volan mogott. Klima be, kellemes deephouse, a sebesseget meg pont ugy kell meghatarozni, hogy a jobb kezem minnel tobbet pihenjen a csajom formas combjain.

zaturek 2012.06.21. 17:47:11

@Mityu: "Tiborublogon van egy rakat katonasztori." Kösz.

"Száááázad vigyááá'!" Ez nálunk úgy szólt, hogy szááázad GYSSSZ!, szigorúan magánhangzók nélkül, sziszegve.

HakapesziM 2012.06.21. 18:00:13

Autósfórumokon hosszas viták szoktak folyni arról, mennyiben tér el a kilométeróra szerinti sebesség a GPS szerintitől, sokszor tizedes pontossággal idézgetnek értékeket, mintha az bármit is számítana. Nekem is tetszik, mikor a szomszéd utcába is navigációval merészkedik el valaki. Vannak akik szó szerint követik az utasításait, ebből hajmeresztő helyzetek adódnak.

becsoccsent 2012.06.21. 18:26:49

mobiusi csomo :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.21. 18:42:17

@Brother Love: apám, milyen dzsimbáb bilidzsó menés már a prérin nem? Dancing 7 days a WK. Jó kis bunkeszland csapatás

fzoli415 2012.06.21. 19:11:08

@De gustibusaut bene, aut nihil: "családosoknál a háccsó oldalablakokba csíptetett vizes törcsik"

Ja, Balkán dancer: hosszú egyenesben a vezető oldalablakán is. Patent 124-es mercivel, kétméteres mágnestalpas antennával.

A jobban élő bevándorló réteg felsőkategóriás autóval, egyedi osztrák rendszámmal (W HAMID 5). Az úton autóban élés, kispárna, lefektetett ülés. Ajánlott öltözék strandpapucs, bermudagatya, divatpóló, napszemüveg, vagy forrónaci, nyáriruci. Egzotikus vonású, kreol bőrű, fekete hajú nők.

Több autópályát láttak, mint egy átlagmagyar életében, faék egyszerűek, de a pályakultúrájuk magasan a mezőny feletti.

Az eredetihez:
Kamionosokkal jattolás jobb-bal-jobb
Zárt udvarban forogva indexel

Bicepsz Elek 2012.06.21. 19:24:16

El ne feledjuk a bologtato kiskutyat/kopasztott gumicsirket a hatso ablakban. A jegesmedveszor kormanyt es a Wunderbaum illatositokat a visszapillantotukron.

Elijah_Baley 2012.06.21. 21:26:11

@gergo: van légkondi, meg formáscombú barátnőd is az autódban? akkor neked dedikálnám az első hozzászólásomat:)

A Tyne folyó déli partja 2012.06.21. 23:20:10

@keptelen kepkeret: azért she, amiért a hajó is az, meg a car is. mert ezekre a she-vel szoktak utalni, pont.

A Tyne folyó déli partja 2012.06.21. 23:32:55

@Mityu: nem GPS, meg nem is autó, de én biciklivel jártam úgy, hogy aszongya tábla, hogy a Bede's bicikliút egyenesen arra van. közvetlenül egy hatalmas nagy fal előtt. biztos úgy gondolták, átrepülöm.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.06.21. 23:44:08

vidéken (gy.k. nempesten) autóból lakodalmas house és sramliválogatás üvölt kegyetlen.

Krisi 2012.06.22. 00:00:36

én ezt az integetés dolgot sosem úszom meg akármin közlekedek: biciklin ha jön szembe egy szintén fixis akkor azért általában megy az integetés, motoron ugye alap, az autómat meg már kitalálhatta a jónép, naná hogy Alfa. mindig figyelnem kell a szembe jövő autók típusát is, nehogy elfelejtsek villogni. ha meg ráadásul egy szintén 75-ös jön szembe akkor aztán kitör az integetőroham, bár erre nem sok példa van, kb. gyakrabban jön szembe Ferrari, mint 75-ös :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.06.22. 06:28:03

@De gustibusaut bene, aut nihil:

annyi a differencia, hogy nem haromhengeres opel, lefitymalni sem szoktam senkit es ha szerinted normalis, hogy 35 fokban osszeizzadva szallsz ki az autodbol, akkor szerintem tenyleg jobb, ha inkabb a szamitogep elott 5combolany.jpg nevu baratnoddel randizol ;)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.06.22. 07:33:44

@Yo! Maaan!: télen-nyáron, falun kívül és belül is tartja a hetven km/h-t, nem kis bosszúságot okozva ezzel.

felénk hatvanasok vannak, kb ugyanilyen korosztállyal a volán mögött. az ilyeneket fittipaldinak hívom. meszesedett ízületeik miatt nem szeretik a kormányt tekerni, és kuplungolni-fékezni. egyenesen haladnak, szinte agyhalott pózban, és nem néznek semmit és senkit.
kötelező kiegészítő a tirpáksapka, és a kalaptartóban az összecsukott nagy reklámesernyő. no meg a hátsó ülésen a gyári fólia, ha újszerű autója van, ha meg harminc éves skoda, akkor meg szétfakult fényezés, leesett ajtók, de keményre fújt gumik, mert úgy "kevesebbet eszik".

Elijah_Baley 2012.06.22. 08:49:07

@gergo: hát, ja, nekem meg akkora autóm van h a motorja annyi hőt termel, hogy télen is izzadtan tudok kiszállni belőle, és mivel 3 colos kijelzőm is van beépített 4g modullal, olyan barátnőt tudok feltölteni a kocsiba, amilyet csak akarok, akár az Eroticon IV hárommellű hetéráját is.
na, erre mit tucc villantani?

becsoccsent 2012.06.22. 09:54:02

@De gustibusaut bene, aut nihil: keves lesz, minimum egy zaphod kellene. vagy legalabb az egyik feje.

Elijah_Baley 2012.06.22. 09:58:29

@becsoccsent: ilyen elvárásokkal kéretik továbbfáradni az új, buzis poszthoz :)

[c] 2012.06.22. 18:02:54

@De gustibusaut bene, aut nihil: "ugyanez balatonra araszolás közben ablakon kidugva..."
Erről mindig ez jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=cUODb0MRw2g

becsoccsent 2012.06.23. 11:11:26

@De gustibusaut bene, aut nihil: oke, belenezek, de a modoros posztok tobbsege szar, a kommentek miatt erdemes olvasgatni :)

Diamond Dave 2012.06.24. 10:43:33

Képzeljétek, ha a jólétet sugározni akaró régiMondeósok (nagy kocsim van, de két kilóért menne el max szindróma) integetnének egymásnak!!! Gyakorlatilag a fél ország egész nap integetne.

csi szi 2012.06.24. 18:02:02

@Diamond Dave: Régi (első generációs) mondeót spec. elég keveset látni már valamiért. Aki jólétet akart sugározni az meg hitelre vett Octaviával (vagy ha nagypályásabb akart lenni, Superbbel) próbált sugározni, persze nyilván azóta sokan bebukták.

666E 2012.06.25. 03:23:33

jellemzően nyugdíjas vezetők körében elterjedt szokás amikor a piros lámpa előtt 80 MÉTERRE MÁR lassít..

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2012.06.25. 05:31:54

Jó a cikk, de én bírom a modoros vezetőket, bár magam nem tartom annak.

G_P 2012.06.28. 18:28:57

Jaj, jaj. Tibi, baj közeleg! Megkopott a blog régi fénye.

sdani 2012.06.28. 19:30:56

@666E: "jellemzően nyugdíjas vezetők körében elterjedt szokás amikor a piros lámpa előtt 80 MÉTERRE MÁR lassít.."
Hehe, ezt én is így szoktam, az az elméletem, hogy amíg lassan közeledem nagyobb eséllyel vált zöldre a lámpa, így nem kell teljesen megállnom, és újra mozgásba hozni az autót. :-D (A halál 50 órájából tudjuk, hogy a benzin vér.)

csi szi 2012.06.29. 22:19:22

@sdani: Na ja, csak ezt a lámpától-lámpáig padlógáz-padlófék üzemmódban közlekedő "sportos fiatalos" vezetők nem fogják fel, vagy nem érdekli őket, levillognak, ledudálnak, cikáznak aztán egymás mellett álltok a pirosnál megint (ja nem vagyok én sem nyugger, jelenleg nem vezetek mert válság miatt leadtam a kocsit, anno én is beleestem ebbe a hibába).

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.07.09. 13:48:15

a böszme autózás összekötése egy végtelenül hasznos tevékenységgel. Drift verseny a vidéki pusztán.
spoiler.blog.hu/2012/06/27/rendhagyo_autos_spoiler_szunyogirtas_mesterfokon

Riley? 2012.12.05. 10:00:59

@Diamond Dave: Naaa, miért pont a Mondeósok...?
süti beállítások módosítása