Olvasói rovat - A kollégista

2012/01/27. - írta: Modor Tibi

Hát szhervusz kedves Tiborom,

összedobtam ezt-azt a kollégistákról. Ha úgy látod, hogy megéri a biteket, akár posztolhatod is.

Névhez ennyit írj: Béla, de csak azért, mert közhelyes.

Alles gute!



A kollégista 

Kollégistának lenni életérzés. Az magyar társadalom nagy része kipróbálta magát ebben az egyszerre csodálatos és szar szerepben, többnyire a felsőoktatásban - az igazán kemények már középiskolában is (inkább ne is említsük azokat az ötödikeseket, akiket Anya és Apa 11-12 évesen besuvaszt a nyolcosztályos gimnázium kóterébe, mert mindent összevetve egy kiadós kerékbetörést érdemelnének). A most középkorú generációban egyfajta nosztalgia él az intézménnyel kapcsolatban, a nyolcvanas években-kilencvenes évek elején mindenki kollégista volt. Azonban az azóta eltelt időben megnőttek a jövedelmi különbségek, így teret nyert az albérlet vagy a saját lakás azoknak, akik igazán tele vannak.

Kezdjük a probléma gyökerétől és vizsgáljuk meg, hogy miért lesz valaki kollégista. Manapság egyértelműen anyagi okokból. Persze vannak olyanok is, akik a buli meg "ott van az élet" felkiáltással vetik bele magukat a diákotthonok bűzös mocsarába. Ez azonban ritka. De most komolyan, ki az, akinek eltökélt célja, hogy egy 6x3-as sárga linóleumpadlós, állandóan retkes ellenben büdös, jó eséllyel a város legforgalmasabb kereszteződése felett elhelyezkedő egy szoba + mosdókagylós szuterénben éldegéljen éveken keresztül?

Ugyanis, kedves barátaim, a kollégiumok döntő többsége megfelel ezeknek a feltételeknek. Az épületek régi laktanyák, elhagyott munkásszállók, amiket az állam vagy a város nagylelkűen rávert az egyetemekre. Férőhelyben nincs hiány, 1000 főig meg sem állnak, ha koleszról van szó. Nézzünk pár alfajt: 

 

Az örök kollégista 

Nagyon érdekes altípus az örök kollégista, aki hozzávetőlegesen 7-12 közötti évet tölt az intézményben, legjobb barátai minden évben az éppen aktuális gólyák - a vele együtt érkezők már családdal, egyterűvel és min. két gyerekkel rendelkeznek, azonban ő erős bástyaként védelmezi a hallgatói érdekeket a rendkívül hasznos KollBizben, amelynek rosszabb esetben a titkára is, számára a kollégium a CSALÁD, melynek tagjai egy erős közösséget alkotnak. Az örök kollégista férfi elég közel áll egy veszteshez, azonban ezt a kollégium berkein belüli hierarchiában elfoglalt pozíciója gyakran elhomályosítja. Az átlagos és annál csúnyább elsős lányok között óriási a népszerűsége - ez még a gólyatáborból ered, ahol főszervező volt - ennek folyományaképp korlátlan hatalmat gyakorolt az Adambräuk elosztása és a zeneszámok lejátszása felett. Talán túl is becsültem ezzel az Adambräuval, legyen inkább csak Pannon Ászok, vagy valami hasonló szutyok.

Általában valamilyen tanárképzést végez, még a régi rendszer szerint is csak elsős, a közösségi munka miatt sajnos nem jut idő tanulmányaira. Kapcsolati tőkéje a kollégiumon belül kiváló, puszipajtás az igazgatóval, sok elsős kezdetben azt hiszi, hogy ő az igazgató. Pedig nem. Extrém esetben még az Összegyetemi Kollégiumok Intergalaktikus Tanácsában is szenátor, amely az átlag halandó számára homályos eredetű és célú szervezet, azonban jelentős imidzsnövekményt biztosít tagjainak. Mindig van valamilyen speciális tulajdonsága, ami miatt saját szobát kap, pl.: ő a konditerem kulcsának őrzője, a könyvtár felügyelője vagy a GÉPTEREM ura. Valljuk be, az örök kollégista azért nagy életművész, de harminc felett már kirepül ő is, és összeszedve egy nála hat-hét évvel fiatalabb jóhiszemű nőstényt - családot alapít.

 

A turista 

A turisták első látásra az élet császárai. Minden második nap kötelező a buli, szigorúan az intézményben kezdődik a trinkelgetés, a már korábban körülhatárolt Pannon Ászok- Adambräu tengelyen, megfejelve egy üveg jófajta Dankó Pistával vagy Bikatoryval. Ezt überelni már csak a 203-asban vásárolt akciós bűnrossz iszapszentmotorosi egresből készült házi pálinkával lehet, melyet a díler a lift ajtaján hirdet letéphető telefon- vagy szobaszámmal. A turista azért érdemli ki ezt a titulust, mert csak rövid ideig élvezi az intézményi meleget. A középiskola negyedik évében február 15. felé közeledve látja, hogy nem lesz elég pontja semmilyen értelmes helyre, ezért bejelöl egy mérnöki szakot, amelyre bekerülni gyerekjáték. Bekerül tehát emberünk tegyük fel mérnök-informatikus BSc-re, a család büszke rá, már mindenki előtt ott lebeg egy Microsoft fejlesztőmérnöki állás a berlini régiós központban. A turista azonban semmivel nem foglalkozik, ő kompromisszumok nélkül élvezi az első két szemesztert, ha az isire kerül a szó elmondja, hogy azért jelentkezett ide, mert CoD 2 Multiban megyei másodikak lettek a haverokkal. Ezután eljön az igazság pillanata, mert kiderül, hogy több ujja van, mint kreditje, ezért átkerül költségesre, amit azonban finanszírozni nem tudván átnyergel valami felsőfokú szakképzésre vagy elmegy a gyárba'.

 

A balfasz 

A balfasz tulajdonképpen a középiskolás balfasz, csak bekerült a felsőoktatásba. Középsuliban rajta csattantak a tréfák, utálta a tesiórát, a végén már az osztályt is. A koleszba bekerülve már a gólyatáborban összehaverkodott hasonszőrű társaival és örömmel tapasztalta, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák rideg mindennapjai után végre itt nem baszogatják. Csak leszarják, de ezzel ő teljesen rendben elpirítgat, a szobában minimum még egy sorstársával él együtt, jellemző tulajdonsága, hogy fürdeni felöltözve megy, tescós szatyorban szállítva a csak a legeldugottabb szatócsboltban fellelhető tusfürdőjét és samponját. Ezt megfejelni csak egy fürdőszivacs használatával tudja. Alkohollal való kapcsolatában fordulópont a kollégium, mert itt kúr be először. Testvére egy van, legtöbbször egy húg. A kaját - ahogy a Fibri pólókat is - Anya csomagolja, gyakoriak a befőttesüvegbe lecsó és társai-kombinációk. Egy nagy előnye van, remek lakótárs, ugyanis nem matarészeg mindennap, a lehetőségekhez mérten rendet tart maga körül, nem okádik az ágyadba, mivel nincs sok ismerőse, így az ágyadan sem ül egyfolytában három haver.

 

A szakkolis  

A szakkolis egy érdekes kategória, ő ugyanis szinte kizárólag a számára fenntartott versenyistállóban, a szakkollégiumban lelhető fel. A szakkolis magát a kollégisták Carslbergjének tartja, szériatartozéka a HVG és a zakó. Ha lány, akkor csúnya és szemüveges. Vagy dagadt. Büszke rá, hogy a Budimpesti Ökonómus Világegyetem Szamuely Tibor Szakkollégiumának lakója, annyi előnye van, hogy alkoholfogyasztási kultúrája kifinomultabb mint az egyszeri koleszos barbároké. Elmondása szerint éjjel-nappal tanul, hiszen a Szamuelyben nem szarral gurigáznak. Ha közgazdasági vonalon mozog, biztosak lehetünk benne, hogy fogott már kezet Oszkó Péterrel és min. két éve tőzsdézik, ha bölcsész arc, akkor Varró Dániellel 2007-ben együtt baszott be Kapolcson. Igazi modoros féjsz, a nagy teperéssel egyszer még sokra viszi.

Címkék: oktatás olvasói
62 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aldum · http://aldum.pw 2012.01.27. 08:19:05

Mint mernokinformatikus BSc hallgato es SCH-lako, meg kell jegyeznem, hogy a koleszt mar egy felev utan elveszti a turista jellegu kollega, ha baszik tanulni.
A masik meg, hogy azert egesz kulturaltan nez ki a hely, miota felujitottak.

S.O.A. 2012.01.27. 08:20:47

Nagyszerű írás! Engedelmetekkel kiegészíteném:

A szervező

A KollBiz vagy HÖK állományából kirobbanthatatlan típus 99 %-ban lány, 50 %-ban eléggé csúnya lány. A minden lében három kanál tipikus esete, egyetemi vagy kollégiumi rendezvény nem múlhat el úgy, hogy ne látnák fel-alá futkozni, a beszédét a kezében gyűrött A4-es lapon lobogtatva. Mindig a Dékán/Kollégium Igazgató mellett áll, ha a Himnuszt kell énekelni, vagy csak díszsorfalat állni. Diáknapokat vagy Koli Napokat végigpanaszkodja, hogy ő szervező, és ezért nem rúghat be, persze minden másnapos reggelen másik szerencsétlen gólya szobájából/ágyából kerül elő, mert az est beálltával belőle is előjön a kollégista, szervezői felelősség ide vagy oda... Minden egyetemi póló, kitűző, melegítő megvan neki, a hét nag részeben csak ezeket hordja, szerencsés esetben megfelő rendszerességgel váltogatva. A szervező lánynak szívügye, hogy a kollégiumi karácsonyi ünnnepségre minnél többen maradjanak ott, dacára annak, hogy normális esetben december 22-24 körül már minden ember a családjnál van otthon... ezért évről-évre szomorúan konstatálja, hogy a szeretet ünnepének előestéit 1 db Örök kollégistával és 2-3 db Balfasszal kénytelen tölteni az aulábann felállított karácsonyfa körül. Diplomaosztókon mikrofont ragad, és büszkén sorolja a diplomázók neveit, maga is fekete talárt ölt erre az eseményre, dacára annak, hogy jó esetben is legalább még 2 és fél év, mire az államvizsga bizottság fogadni sziveskedik majd. Egyetemi sporteseményeken hangosbemondóval közös szurkolásra buzdít mindenkit, az egy cseppet sem zavarja, hogy a karácsonyi ünnepségen jelen lévő örök kollégáistán és 2-3 db balfaszon kívül mindenki kussolvan nézi a meccset...
Háromnapig zokog, mikor lediplomázik, és el kell hagynia a kollégiumot, remegő kézzel, óvatosan szedi le azokat a lovakat ábrázoló, cigifüsttől megsárgult posztereket, amik az elmúlt 5-6 évben díszítették szobája falát.

Gretzky99 2012.01.27. 09:18:23

Jajjaj, kollégium. Életem legszebb időszaka. Szombathely!
Az, hogy 4 év alatt 5 különböző szobatársam van, vajon jelent-e valamit?
Gyakorlatilag minden altípusból volt egy. Plusz megvolt még a tesi-szakos bulikirály is. Barátnőinek a nevét meg sem tanultam, mert nem volt érdemes arra az egy napra.
Vasárnap este megérkezéskor szomszédokkal kajacserélgetés, mert mindenki azt hozta, amit úgyis egész hétvégén evett otthon.
Na és persze a ketchupos virsli, amit valahogy akkoriban hónapokig tudtam enni (300ft/kg ár ma már rémmesének is rossz).
Most hirtelen ennyi, te biztos beugrik még valami.

2012.01.27. 09:49:25

Az én 3 gyerekem megjárt egy pár kollégiumot, volt benne katkó, piarista, volt aki az osztyapenkónál abban a monstrumban, Gyönkön, aztán a fősulin.
Kaja csomagolás, pénzküldés.
A fősulin már annyira kimerültem, hogy időnként az ex jattba kapott pálinkáját is becsomagoltam, tudván, hogy vasárnap este dőzs-dorbéz a koliban, és én Miskolcon nem tudtam becsomagolni a fél disznót, azt is tudtam, hogy egy kollégiumi folyosónak egy féliter pálesz csak csepp a tengerben, de valamivel hozzá kell járulni a bulihoz.

Mit mondjak? Híres lettem, én voltam az az anyuka aki pálinkát csomagol.

Winston Smith 2012.01.27. 10:30:56

Kollégium rulez. :)

A legszebb benne a spontán bulik voltak, amikor cigizés közben egy haver a folyosón felvetette, hogy menjünk le a klubba csocsózni. Menjünk, mi bajunk lehet? Persze a nagy sportban megszomjazik az ember, igyunk meg egy sört... És utána még 10-et, meg pár Unicumot is, és akkor már menjünk el valahová, a végén meg hajnal 6-kor keveredek haza valami maca ágyából. És mindez azzal indult, hogy a sloziról visszafelé baktatva leálltam a cigiző haverokkal egy pár szót váltani, amúgy eszemben nem volt aznap bulizni. :)

Egy ártatlan beszélgetésből/cigizésből bármi kisülhetett, volt olyan hogy szakadó hóesésben lementünk focizni, vagy éppen hirtelen felindulásból felültünk az első távolsági buszra és elmentünk Veszprémbe az egyetemi napokra, ahol az egyik havernek tanultak volt osztálytársai.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.01.27. 10:35:05

Összesen 8 évig voltam kolis, a poszt kiválóan leírja a dolgot.

Pedigré Pál 2012.01.27. 11:40:13

@Gretzky99: Régikoli, újkoli? Sanyibüfé megvan?

Gretzky99 2012.01.27. 11:42:36

@Pedigré Pál: Csakis régikoli. Sanyibüfé alap. Ismerlek? Mikor voltál ott?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.27. 12:24:34

bármennyire is jófejkedtek, az igazság az, hogy semmilyen oka nem lehet annak, de tényleg semmi, hogy ép elméjű ember önszántából kollégista legyen. Aki mégis az, azzal szemben bármilyen megvetés kimutatása, megalázás, kínzás megengedett, az illető ezen tettével automatikusan lemondott arról a jogáról, hogy emberi lénynek tarthassuk. Ez van, én szóltam.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.01.27. 12:32:42

@aldum: Felteszem, azért a "közösségi húzóemberek" még mindig megoldják valahogy.

[c] 2012.01.27. 12:32:54

Ehehe. Mindegyikre tudok konkrét példát.
Én az "akik igazán tele vannak" kategória vagyok, illetve nem voltunk sem elég szegények, sem eléggé minimálbéres vállalkozók ahhoz, hogy fölvegyenek kollégiumba. Aztán már nem is akartam.

[c] 2012.01.27. 12:38:00

@vészmadár (pica pica): De, egy fontos oka van: ócsó. Ezenkívül én se tudok mást elképzelni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.27. 12:41:57

@tea fan: nem szempont, járj egyetemre a saját városodban. Ha falun laksz, akkor rápacsáltál, költözz városba. Az egyetemek egyformák, MIND ugyanaz a szart sem érő melegedő, mindegy, honnan van a papírod. Asszem ennyi bölcsesség telt mára, a holnapi adásban a párválasztás rejtelmeibe vezetem be a nagyérdeműt, csajozási tippjeink közül előzetesen az elsőt felfedem: ne légy ronda.

2012.01.27. 12:44:12

Nekem a legszebb kolis élményem az, mikor behivattak a gyermekvédelmisek, mert az inasnak túl sok volt az igazolatlan hiányzása. Mondták, leggközelebb már bírságolni fognak, ugye tankötelezettség van.

Megkérdeztem, hogy mégis hogyan gondolja, hogy eleget tudok tenni a felkérésnek? A gyerek kollégista, az iskola 200km-re van a lakásomtól. Esetleg nem lenne a kollégiumnak is ebben valami tenni valója? Meg annak aki a 7:15-ös órakezdést kitalálta? Újbudán?
Nem. Ez a szülő kötelessége, hogy a gyekeke járjon iskolába. (arra a fenyegetésre, mégis mit gondoltok hogy reagált a gyerek, hogy ha továbbra is így folytatja kiveszem a kollégiumból, ahonnak 4-be amúgy is kirúgták.)

Gyönkön egy nevelőtanár megkért, hogy ugyan beszéljek már a gyerekkel, hogy mégis tegyen rendet a szobájában. Mégis miből gondolja, hogy ezt eddig nem mondtam neki? Szinte már mást sem mondok.

Az igaz, hogy otthon nem tartanak napos csibét a szobában, ez csak a kollégiumban fordulhat elő, nálam idáig még nem mertek elmenni.

Kollégium, egy rémálom, jó hogy túl vagyok rajta.

[c] 2012.01.27. 12:52:09

@vészmadár (pica pica): Nálunk csak fizetős főiskola vót, azzal se lettem volna előrébb.

belekotyogok 2012.01.27. 12:57:25

@Gretzky99: @Pedigré Pál: remélem évfolyamtársak voltunk :D

Gretzky99 2012.01.27. 13:00:08

@belekotyogok: Remélem, szobatársak =) Vajon ti égettétek le a másodikon a konyhát kb 8 évvel ezelőtt?
Tudod, milyen rohadt büdös volt egy fél évig az emeleten?

S.O.A. 2012.01.27. 13:01:29

@vészmadár (pica pica): ezek szerint téged nem vettek fel...

belekotyogok 2012.01.27. 13:04:32

@Gretzky99: őszintén bevallom, hogy én csak ágyrajáró voltam a régikoliban - mondhatni tiszteletbeli :D, de ha 8 éve történt, akkor akár emlékezhetnék is rá :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.27. 13:07:56

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: hova? Kollégiumba? Nem figyeltél? Nem járnék soha olyan iskolába, ahol kollégiumban kellene laknom.

Fapuma (törölt) 2012.01.27. 13:25:26

Egy szomszéd ország távoli fővárosában egyetemen tanulás, annak a kollégiumában lakás, jó szar lift használás, lift elromlás, párhuzamos lépcsőház lifjén felmenés a 8. emeletre, két lépcsőház közötti erkélyek közötti átmászás, eredménynek örülés. Ma csodálkozás, hogy ekkora ökör és még élés...
Gyakori ivás, lerészegedés alatti/utáni kefirrel történő géppuskázás, szekrénytetején végrehajtott kukorékolás.

Hirtelen ennyi észbejutás, csak a szépre emlékezés.

cs0ki 2012.01.27. 13:26:57

én két évig voltam albérletes, aztán elfogyott a dollár, úgyhogy most második éve koliban vagyok, de ez egy rakás szar... (az ár tökéletesen tükrözi a szolgáltatás minőségét..)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.27. 13:39:10

@vészmadár (pica pica): A kollégiumot takarítják. Legalábbis a közösségi tereket. Az is valami.

bekespp (törölt) 2012.01.27. 14:13:21

@vészmadár (pica pica): Én nagyon sajnállak téged! Látszik ,hogy fogalmad sincs ,hogy az emberek többségének az egyetem nincs helyben! A diplomák között is elég nagyok a különbségek, házat, lakást meg ritkán vesznek a friss egyetemistáknak, ráadásul 5 év alatt a szülőknek kb. 3 milliójában a taníttatás. Ezért nem mindegy , hogy 40ezer albérlet , vagy 12eze koli díjat fizetnek... Persze , ha valaki olyan Pesti-es mint te , akkor ezt fel se foghatja...
Amúgy a koliknak van több előnye is , amiket eddig nem említettek: így pl: ha valami tárgyból anyag kell, vagy nem érted az anyagot, akkor elég átmenni a szomszéd szobáig, buli után négykézláb is hamar hazaérsz a szobádba, illetve életre-szóló barátságok, élmények keletkeznek a kolikban, de van aki a feleségét is ott ismerte meg. Ja meg elégé az önállóságra tanít, mert rendes koleszos, azért főz magára (mert az otthoni kaja sem tart örökké), meg mos, ja meg megtanulja beosztani a pénzét. Persze ehhez nem kell szobakukacnak lennie az illetőnek. Üdv.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.27. 14:39:10

@bekespp: édesapa, ahány mondatod van, annyi ment mellé, a fontosabbak: nagyon kicsi faluba születés, nem budapesten élés, csórónak levés, nem budapesten egyetemre járás, nem kollégistának levés ellenben dolgozás, nem bedőlés a hülye szövegeknek, hogy igenis számít melyik egyetem.

Csak te számítasz, ha jó vagy, akkor jó orvos leszel Pécsen és jó vegyész leszel akár baján is, ha meg szar vagy, akkor a BME sem csinál belőled gépészt...

escargot 2012.01.27. 15:02:10

Szakkolishoz: lehet, hogy elit, de rúgtunk be csúnyán (sok) literes Péter-Pál vegyigyümitől. Igaz, az újakat már dotáljuk az egyszázalékokból, ők már inkább az öregek iránti nosztalgiából vetemednek ilyesmire.
Amikor pedig visszamentem valami előadást tartani, olyan csajok voltak szakmábnyban, hogy igen nehéz volt koncentrálni. Gondoltam is, ez valami új felvételi követelmény, vizuális cenzus vagy valami.
(Ja, nem voltam/-tunk bentlakó, ez egy rebellis szakkoliként kezdte.)

Pedigré Pál 2012.01.27. 15:25:19

@Gretzky99: 2000-től 2008-ig. Szombathelyi vagyok amúgy, de állandóan ott csöveztem. Leggyakrabban 2001-2004 környékén. Te mikor voltál itt?

(Egyébként Sanyi lehúzta a rolót most ősszel)

Wilika · http://wilika.hu 2012.01.27. 15:26:46

Én szívesen lettem volna kolis. Kicsit többet láttam volna embereket, nem ártott volna nekem. Meg hát az említett tanulmányi erőforrástöbblet sem utolsó szempont. Egyszer mondjuk voltam koliban. A lány szinten. Szép volt.

Gretzky99 2012.01.27. 15:27:27

@Pedigré Pál: Én 2004-2010ig. Sanyi elment? Miért? Csak nem végleg összedőlt az a csocsó? Mindig is gyanítottam, hogy a büfé alapból sokkal nagyobb szoba volt, csak az évek során a falakra rakódott nikotin, meg egyéb dolgok miatt látszott kisebbnek.

Pedigré Pál 2012.01.27. 15:32:09

@Gretzky99: Hát a legdurvább sztori az volt, amikor jött reggel a Nusi néni, hogy a megszokott folyosóra hugyozás mellé ezúttal oda is szartak... vagy amikor disznóölést tartottunk az újkoliban, a disznó kiszabadult és az MMIK előtti téren futkosott... de aztán megfogtuk. Ez volt talán az egyik legjobb buli, csak aztán amikor rá egy évvel megismételték, beleöntötték a vért az egyik zuhanytálcába erre valamelyik barom kihívta a Köjált... mindent elvittek.

Gretzky99 2012.01.27. 15:35:34

@Pedigré Pál: Számomra legkedvesebb emlék akkor is a koedukált zuhanyzó volt. 3 barátnőmet is ott sikerült összeszednem =). Illetve 3-at, akikre emlékszem, lehet, hogy volt több is.

Pedigré Pál 2012.01.27. 15:35:58

@Gretzky99: Én inkább az újkoliban hédereztem, a régibe akkor már szinte sose jártam. De az Adélt (pultos volt a régiben) jól ismerem, épp tegnapelőtt találkoztunk a Chrisnél aki meg a Frissítőt szerkesztette.

Sanyi megunta a vircsaftot a kolbizzel meg a sok balfasszal akik felhívogatták a biztonsági őrt (Szíjjferi, megvan? :D). Egyébként a Klubosok vették át.

Wilika · http://wilika.hu 2012.01.27. 15:37:03

@Pedigré Pál: Meg is érdemelték. Jó kis vért csak úgy kiönteni...

Gretzky99 2012.01.27. 15:42:40

@Pedigré Pál: Na a klub a másik fele. Adél persze megvan, de a Sanyi azért nem panaszkodhatott, elég jól megszedhette magát az évek alatt ott. Litit nem ismerted véletlenül? Speciel ő volt szobatársam.
Frissítő hiányzik. =)

Pedigré Pál 2012.01.27. 15:54:08

@Gretzky99: Hogyne ismertem volna, tök jóban vagyok vele, volt is közös óránk. Sőt az egyik németes csajjal (B.T.)közelebbről is megismerkedtem:D
Viszont akkor sztem tutira ismerjük egymást.

Hááát a Sanyi azért most se dőzsöl, egy parkettaboltban dolgozik. Mondjuk azt már régóta csinálja, az a főállása.

Gretzky99 2012.01.27. 15:58:50

@Pedigré Pál: Érdekes, azt hittem, Sanyit felveti a pénz. Ha nem, akkor meg respekt, mert ennyi hülyét elviselni fillérekért ennyi ideig nem lehetett könnyű. B.T. nevű németes csajt nem ismerek, de ha te tényleg Pál vagy, akkor nem volt neked egy ilyen cowboy kalapod?

neeskens 2012.01.27. 16:10:06

Az a gond, hogy, amióta a Kármánt meg az ELTE Budaörsi koliját PPP konstrukcióban kipofozták, plusz mindenféle bolognai, meg kreditrendszereket vezettek be mind az ELTÉ-n, mind a BME-n haldoklik a hagyományos kolis élet. Nincs szobaátalakítás, folyosón bagózás, vége a jó kis kelet-európai egyetemista életnek.

Styxx 2012.01.27. 16:20:50

@Winston Smith:
Ez mennyire így volt! A poszt is Q jó, koli rulez!

Pedigré Pál 2012.01.27. 16:30:20

@Gretzky99: Nem, nem Pál vagyok :D
F. Gábor. Számtek-rajz, mindig motorral jártam suliba. USB-s rendszámom volt, a Litiék azon röhögtek.

Gretzky99 2012.01.27. 16:33:26

@Pedigré Pál: Kis zöld cross motor, jól emlékszem? vagy talán sárga

Fapuma (törölt) 2012.01.27. 17:33:23

@bikmakk: Kijev, és mielőtt azt mondod "az nincs is messze" én azt mondom, még a vonat is 24 órát ment, hogy odaérjen. (mondjuk abban benne volt a kerekcsere Zéhonyban). Nekem egy örökkévalóság volt.

@Pedigré Pál: mi a rohadás az USB-s rendszám? Láttam USB-s sörhűtőt, lámpát, hátvakarót, illatosítót, miniakváriumot, mikroszkópot de rendszámhoz nem volt szerencsém.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.01.27. 17:36:30

@Fapuma: Kijev is elég messze van. Az lett volna a következő tippem.

dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2012.01.27. 17:40:06

kármánban voltam leghosszabb ideig kollégista, laktam a régiben is, az újban is. amúgy rend- és tisztaságmániás vagyok, mégis nagyon szerettem a régit, a kifestett folyosókon dohányzókkal, a szemétledobóval, a koedukált vizesblokkal együtt is. a szobában volt mikrónk, kisrezsónk, saját készítésű polcunk, és még így is befért két dögnagy íróasztal, pedig még galériánk sem volt (ami pedig szinte általános volt, el is kezdték beszabályozni még a felújítás előtt). nem vagyok bulizós, de sosem zavart a zaj, vagy ha igen, bekapcsoltam a zenét, a kollégiumi szerver meg maga volt a kánaán. aztán volt olcsó fénymásoló a földszinten, büfé, olcsó cd, páran szkenneléssel-nyomtatással bizniszeltek házon belül, tényleg ki sem kellett menni napokig, ami egy-egy húzós leadáskor határozott előny volt. tény, hogy itt pont nem takarítottak a szobában, de cserébe be sem jártak illetéktelenek, amúgy meg senkit nem zavart, ha az ember beköltözéskor kifestette a falakat, ajtókat. nekünk zöld ajtónk volt, imádtam, na. volt, aki tényleg úgy élt ott, mint egy állat, de nem volt muszáj. az új kármán inkább olyan lett, mint egy hostel, kifejezetten paraszt személyzettel, és állandó "frissen festett fal" szaggal. időbe telt, míg újra beindult a kollégiumi élet, akkor is csak szolidabb változatban. egy jó dolog volt, hogy addigra már én is közel voltam a diplomához, és amúgy sem akartam volna közösségi életet élni, de nem is nagyon lehetett volna. állítólag azóta újra van büfé, de amikor én laktam ott, még a felújítás utáni identitáskeresés zajlott.

szeme közé, laposan! 2012.01.27. 19:57:18

Elképzelésem sincs, hogyan végzem el az egyetemet, ha annak idején nem vagyok koleszos...:)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.27. 20:36:15

@vészmadár (pica pica): valahogy engem sem vonzott soha a kollégiumi élet, nem is voltam koleszos soha. középiskolába bejártam másik városba, egyetemen meg követtem a tanácsodat: a saját városomban jártam. igaz, hogy mivel a város szélén laktam, az egyetem meg a város másik végén (van), sokra nem mentem a helyi lakossággal, lévén, hogy a koleszosok haza tudtak menni egy-egy egyórás szünetben, én nem. leszámítva, hogy nem kellett koleszt fizetni, csak a helyijárat bérletet.
a bulihely a központtól még messzebb volt, úgyhogy gyalogolhattam át a városon hajnali négykor. most már valahogy nem vágyom rá.

combo 2012.01.27. 20:47:21

@dobozoló: Szemüveges vagy? :-) Mivel mindig is szimpátiával viseltettem az amerikai filmekből előugrott honfitársaim iránt, engedtessék meg, hogy kicsit feltupírozzam a CV-det:

1. "amúgy rend- és tisztaságmániás vagyok" helyett "perverz vagyok". (Hint: Amelyik férfi számára a rendmánia - őszintén - szimpatikus tulajdonság, az gyanús.)
2. "nem vagyok bulizós", ezután következzen egy 4 soros ", de ... igen"
3. "és amúgy sem akartam volna közösségi életet élni". Ezt kihúzni.

Örülök, hogy segíthettem.
u.i.: "De hát ilyen vagyok" reakció = karikás egyes.

bbandi 2012.01.28. 02:01:52

@aldum: Kivéve, ha a turista gyorsan átképzi magát örök koleszosnak, és ez aztán elég gyakori ott. Amúgy én laktam ott a felújítás előtt és után is, sok különbség nincs, csak mostmár a Hérosz nem enged szinte semmi kreativitást a szobákban.

Pedigré Pál 2012.01.30. 08:41:11

@Gretzky99: Nem, fekete Suzuki SV. Ott állt mindig a C épület portálja előtt.

@Fapuma: Motorok rendszámja U-val kezdődik. Értem?

Bobby Newmark 2012.01.31. 10:46:39

@vészmadár (pica pica): És ha megfogadjuk a tanácsaidat, talán belőlünk is egy hasonlóan szép, nagy faszkalap válhat, mint belőled. Pedig kisgyerekként te is biztosan aranyos voltál még...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.01.31. 18:03:56

Én csak Németországban laktam kollégiumokban, de az teljesen más világ... mindenkinek saját szoba, két-három szobánként konyha és fürdőszoba (de volt úgy, hogy hónapokig nem volt senki a szomszéd szobákban, vagy csak az egyikben), és nem a felsőoktatási intézmények tartják fenn, hanem egy azok közötti szervezet. Sokkal inkább albérlet feelingje volt a dolognak, de kevés berendezési tárggyal és még kevesebb odafigyeléssel (csak a házmester jött néha, ha elromlott valami) - én viszont pont ezért nagyon szerettem.

kzolika 2012.02.02. 01:45:55

@tea fan: B+, ugyanez voltam. Kétkeresős alkalmazott család, fullra bejelentve. Meg tele. Meg apámnak volt némi köze egy kollégiumhoz épp azokban az években, úgyhogy saját tapasztalatai alapján úgy gondolta, hogy ne akarjak már koliban lakni. Így aztán saját lakásból nyomtam le az egyetemet. Az Ezresben is már csak 26 évesen jártam.

kzolika 2012.02.02. 02:11:45

@bekespp: A faszt, a kollégista trehány és lusta, mert ezt látja maga körül. Engem a szülői házból kicsaptak egy saját lakásba 18 évesen, ott aztán mindent nekem kellett csinálni. Csöpög a csap? Gázszag van? Max telefonos segítség volt (baszki, amikor megvettük a lakást, mentünk a Hauszmannba vonalas telefont intézni, milyen régen volt és milyen öreg vagyok!), amúgy nekem kellett intézni. Meg otthonról nem is pénzeltek, mentem dolgozni, eltartottam magam. Igaz, én voltam az is, aki az első nagy tőzsdei kibocsátási hullámban hitelt vett fel a saját lakására (szerencsére szülőknek nem volt rajta haszonélvezete), hogy tőzsdézni tudjon.

Pedigré Pál 2012.02.02. 11:00:06

@no-night: Érdekes, itt Szombathelyen az új börtönnek kb ugyanezek a paraméterei... a koleszosoknak meg egy fürdő van / emelet.

mutant · http://universal.blog.hu 2012.02.02. 13:34:49

13 és fél évet)kollégiumokban töltöttem,de a büdös életben nem kerültem még olyanba, ahol mosdókagyló volt a szobában :D Nyolc évesen kerültem be először, anyagi okokból. A legszarabb az volt, h az ablakból mindig láttam a házunkat :( De a mai napig jó érzéssel tölt el,ha azokra az évekre gondolok, mindenkivel jóban voltam, a koszt hol jó volt, hol nem, de ez a legkisebb gond, szerintem. Ha az ember nem talál ott barátokra, az nagyobb. Sokakkal ma is szoros barátságot ápolok. Az alfajokról; egyáltalán nem értek egyet. a besorolás szerint örök kolis vagyok/voltam,de ilyesmi nem volt sosem jellemző rám,de szerintem senkire ott, ahol én laktam. A szakkolisokról nem tudok véleményt alkotni, a balfasz kategória pedig nem csak kollégiumokban érvényes. Általános iskolában nyolc és hatszemélyes szobáink voltak. Katolikus iskola volt, ezért a folyosó végén volt egy kis kápolna szerűség berendezve, este kötelező volt a részvétel a kis imán, reggel meg suli előtt. Ezen felül az aktuális ünnepek reggeli vagy esti miséjén. Szóval. Itt egy zuhanyzó volt a folyosó végén, 2x3-as elosztásban, mellette egy 4 wc-ből álló illemhelyiség. Itt töltöttem hét, azaz hét évet. hetente értékelést küldtek a szüleinknek (nekem ugye csak apámnak,mert az volt) egy üzenőfüzetben. Napi ötszöri kajálás volt, de jó is volt akkoriban még...Nem voltam jó gyerek,sok intőm volt,de majdnem végig kitűnő voltam, sok mindent megtanítottak itt nekem. például a délutáni foglalkozásokon: kötés, varrás, főzés,színjátszó szakkör,énekkar,stb... Középiskolában öt évet töltöttem,mert elsőben volt egy balesetem, újra kellett tanulnom járni, ezért évet ismételtem. Itt a két személyes szobába való beosztást ki kellett érdemelni. Egyébként öt személyesek voltak, folyosó végén tanulóterem, egy közös hűtő, másik végén wc+zuhanyzó. Egy könyvtár-számtech kistermünk volt,de akkoriban még nem neteztünk ennyit, inkább sétáltunk, az udvaron vagy a szobákban baromkodtunk. Egy nagy ebédlő volt, összetolva egy főasztal, mint az Utolsó vacsora c. festményen, az volt a mienk. Egyébként négyesével lehetett ülni. Nagyon-nagyon szerettem, emelt szinten tanultuk a nyelvet, ez az iskola is sokat adott nekem,szintén rengeteg plusz foglalkozásra volt lehetőség: színjátszó kör, sport foglalkozások, évente egyszer főzőverseny,stb... Délutáni tanulóóra kétszer két órányi volt,de ha nem értettünk valamit például matekból, külön foglalkozást tartottak.
Ezután két főiskola koleszát is megjártam, amikor is rájöttem,h ezek az emberek a legantiszociálisabbak, hiszen eddig legtöbbjüket anyuci pátyolgatta.Fogalmuk sincs a közösségi életről (tisztelet a kivételnek,mert akad). A kedvenc fajom, akinek tanár valamelyik szülője, ha abban a suliban végeztek ráadásul, ahol anyuci és/vagy apuci dolgozott, még inkább irritálóak voltak. persze, akad kivétel... Miért is írtam le? Mert egy ilyen felületes, szar cikkből igen csak keveset lehet megtudni a kollégiumról és a kollégistákról, mint ami ebben a posztban található.

bekespp (törölt) 2012.02.02. 14:25:04

@kzolika: "kicsaptak egy saját lakásba 18 évesen...otthonról nem is pénzeltek" Mert a lakás az nem érték ugye, végül is csak az alapozta meg a tőzsdei karriered... :)
Amúgy biztos igaz minden közhelyes állításod a kollégistákra ,hisz neked van tapasztalatod bőven! :D Amúgy Pálinkás József - MTA elnöke - is abban a kollégiumban lakott amiben én is, biztos ő is nagyon rendetlen volt...
Üdv.

UI: Nem azt mondom , vannak rendetlen kollégisták , de vannak sokan rendszeretők is. Mondjuk azért 8-10 négyzetméteren 3 ember kicsit nehezen fér el...

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 19:59:00

@kzolika: "Engem a szülői házból kicsaptak egy saját lakásba 18 évesen,"
jaj te szegény, mennyire sajnállak...

de murányi 2012.02.06. 11:20:26

@mutant: én lenyomtam négy évet egy egyházi kóterban, életem egyik legjobb időszaka volt, lehetett lázadni a rendszer ellen, menőnek érezted magad, ha a wc-ben cigiztél vagy felszökdöstél a lányokhoz, esetleg kisállatokat tartottál, nevelted a kicsiket, villanyoltás után futkoztál/ordibáltál a folyosón stb. Ezek a dolgok tették faszává a helyzetet és kovácsolták össze az embereket.

Ezután bekerültem egy egyetemi koleszba. Nahát az a világ szarja volt. Ott már mindent megtehetsz. Nem kihívás. A poszt sztem az utóbbiról szól.

de murányi 2012.02.06. 11:29:48

@de murányi: középiskolai egyházi kollégium

mutant · http://universal.blog.hu 2012.02.06. 12:51:33

@de murányi: De azért megtanított az a középsulis kolesz sok mindenre, gondolom:) Nekem szép emlék mind, megtanítottak, hogyan osszam be az időm értékesen, legyek rendszerető, de ami a legfontosabb; rengeteg barátra tettem szert:)
süti beállítások módosítása