Kedves Martin Gore!

2011/12/22. - írta: Modor Tibi

Mint a Depeche Mode zenekar több évtizedes hű rajogója, a közelgő karácsony alkalmából fordulok most Hozzád. Hosszú évek alatt beszereztem az összes stúdió- és válogatásalbumotokat sok-sok euróért és forintért, DVD-ket, kottát - számtalan koncerteteken voltam itthon, de külföldön is. Úgy érzem, talán így már van egy kis beleszólásom abba, hogy hogy haladnak a dolgok Tinálatok.

Kedves Martin (ha nem bánod, hogy ilyen közvetlenkedően szólítlak meg)! Az együttes életében talán a legszerencsésebb, ám nem várt fordulat állt be 1981-ben, amikor Vince távoztával te "kényszerültél bele" úgymond a zeneszerzői, karmesteri székbe. A kezdeti csetlések-botlások után (Pipeline, It Doesn't Matter, juj) valódian igazi autentikus, zseniális zenésszé léptél elő, ezúton is szeretnék gratulálni.

Voltak azóta is nehezebb időszakok gyengébb lemezekkel (SOFAD, Exciter), de azért mindig adtok magatokról pislákoló életjeleket (Ultra, Playing the Angel, Sounds of the Universe), úgyhogy csak így tovább! Az eddigi fekete pontokból kettőt-hármat már sikerült is pár jól sikerült nótával semlegesítened (végre egy-egy kellemes szám!) - látod, tudsz Te, ha akarsz ;)

Hogy teljes legyen a boldogságom, karácsonyra szeretnék pár csekélységet kérni Tőled, Tőletek.

 

  • Hozzátok vissza Alant! Tudom, hogy ti remekül elvagytok így is a srácokkal, de a Karmesterre nagy szükség lenne, és a rajongók is Őt szeretnék vissza a csapatba. Üljetek le, béküljetek ki, dolgozzatok újra együtt, legyetek újra négyen.
  • A külsős zenészeket küldjétek el, semmi szükség rájuk. Osztrák meg mit tudom én, semmi közük az együtteshez, rosszabbnál rosszabb zenéket csempésznek be az albumokra, csináljanak saját zenekart, adjanak ki saját néven annyi albumot, amennyit csak akarnak, bánom is én. De ne a Depeche Mode nevében, jó?
  • Dave remek énekes, sőt, megkockáztatom: a legjobb és legkarizmatikusabb előadója napjainknak. De a zeneszerzés nem neki való, ezt barátként mondom. Nem kéne erőltetni, nagyon jó neki az éneklés-piruettezés, showmankedés. Udvariasan meg kéne kérni, hogy ha mégis komponálgatna, azt csakis a saját albumjain tegye. Azok a dalok egyszerűen nem ide valóak.
  • Andyt nem igazán értem, még mindig nem csinál semmit, legalább pár programot futtathatna a szintiken a látványos tapsolás helyett, akkor elmondhatnánk róla, hogy tényleg része a csapatnak. Jó, tudom, vannak menedzsment-meg hasonló dolgai - és leginkább a megszokás szól mellette, de azért a színpadon lehetne egy kicsit meggyőzőbb.
  • Légyszi még idén adjatok ki egy új albumot, és legalább 60 perces legyen. Dave és Christian ne szerezzenek semmit, csak tegyék a dolgukat. Jó lenne már ezen is ellenben 1-2 Wilder-szerzemény, de több ne legyen. Hangzásfilágban az Ultra-Universe vonalra gondoltam - minimális gitár, minél több analóg szinti, énekelhető, dallamos slágerek, balladák - de azért ne túl sok, hogy ne csapódjon hozzánk megint sok divatrajongó. Kicsit több szerelmes, vidám hangvételű dalra gondoltam, ahogy a régi szép időkben! Bocs, gitárokat mégsem szeretnék hallani, meg nagyon elvont, hülye effekteket sem. Töltelékszám légyszi ne legyen, csak jó. Nem percdíjban dolgoztok, remélem.
  • Január-február környékén jöhettek megint Budapestre, de akkor pls. ne gyertek nyáron újra, mert akkor már nem olyan érdekes, és csak lehúzásnak érezzük. Ideje lenne egy kis setlist-frissítésnek: Walking in my Shoes, I Feel You meg ilyenek nem kellenek. Uncsik. És Dave megtisztelne, ha végre énekelné is a refréneket helyettünk, nem ezért fizetünk tizensokezreket.
  • Martinom, te vagy a legjobb zeneszerző a világon - de kérlek, ne énekelj. Idegesítően buzis-remegős a hangod, szar számokat is énekelsz általában, ne tedd. Arra ott vannak a szólóalbumok, ott kiélhetitek magatokat. Én nem azért veszem meg drága pénzért a CD-t meg a koncertjegyet, hogy tök jó zenéket (Shake the Disease) akusztikus kísérettel bohóckodj el, a Home-ot meg végleg felejtsük el. Gyenge időszak gyenge száma, nem kell.
  • Amennyiben nem teljesül záros határidőn belül a fenti kérések túlnyomó többsége, úgy kénytelen leszek a továbbiakban bojkottálnom Titeket, i.e. nem vásárlok több albumot meg úgy semmit Tőletek, aztán megnézhetitek magatokat - és csak a netről fogok letölteni mindent, ahogy eddig is, és végleg átpártolok a duranosok meg a recoilosok közé.

Na, körülbelül ennyit kérnék csak Tőled és a Jézuskától karácsonyra, szerintem ez nem túl sok és vállalható. Előre is köszi mindent - bízva a mindenki számára kompromisszumos megoldásban,
 
reménnyel teli barátsággal, hűen lojális rajongód:
 
Modor Tibor
2011. december 22.
Címkék: zene ünnepek
74 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 06:51:15

Mindig őszinte csodálkozás fog el, amikor a modoroson értesülök, hogy a Depeche-t

1. ténylegesen is hallgatta valaki
2. van, aki ma is hallgatja

Én nem tudom, milyen közeg az, ahol ez előfordul, én elég sokféle társadalmi közegben megfordulva sem ismerek olyat (már modortibiéken kívül), aki depeche-t hallgatna (ja de: a Paradise Lost együttes egy időben mindig elmondta, hogy nagy tisztelője a DM-nak)

2011.12.22. 07:35:33

Ezek azok a fekete ruhások?

Nadiposzi (törölt) 2011.12.22. 07:46:14

Dzsisztin gerbera a dzsiaztin gerbera!
Nem ismerek más könnyűzenei alakulatot, akik dalt szenteltek volna ennek a szerény temetői virágnak.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.12.22. 07:57:20

Annyit tennék hozzá, hogy KÍnában vettem meg a Barcelona DVD-t, 600 Ft-nak megfelelő juan-ért :))) hamis, de nem látszik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.22. 08:31:22

@vészmadár (pica pica): én találkoztam egy csajjal, 1994-ben Bécsben, aki ilyen depesmódos volt. Milyen kicsi a világ, magyar volt, egyenesen Nyírbogdányból.

Egy nyugtalanító gondolat bujkál bennem, mint egy bélrendszerben randalírozó, kitörni készülő fingás. Hogyhát izé. Lusta vagyok megguglizni, hogy a depesmód tagjait valóban így hívják? Valóban vannak ilyen számok és vannak osztrák session zenészeik? De nem is ez a lényeg.

Nem arról van itten inkább szó, hogy magát a szerző a nyolcvanas évek cikis zenekarai közül az egyik legcikisebbhez hasonlítja és nosztalgiázó kommentelőit pedig a hülye levelet irkáló, időközben bizonyára segges családanyákká fejlett nyírbogdányi rajongó lánykákhoz, akik '94 forró nyarára visszagondolva, és arra, hogy akkoriban simán minden pénzüket elbaszhatták egy fekete kalapra, leveleket írtak az azóta kekk, klimaxos vénemberré silányult művésznek?

2011.12.22. 08:32:01

@vészmadár (pica pica): Értetlenkedésed betudom fiatal korodnak. Feledhetetlen középiskolás éveimben (1984-89, adminisztratív okoból és a matematika tanárom elfogult, megalapozatlan ítélete folytán meghosszabbított tanulmányok), főként szakközépiskolámban jelentős "depecses" populáció volt fellelhető. Nem csak, hogy öltözködésben utánozták kedvenceiket, de lobbitevékenységük kézzelfogható eredménye volt az iskolarádióban időről-időre felcsendülő "Question of time", továbbá rendszeresen jártak a PECSÁ-ba, Depeche Mode Fan Clubba.
A minap egy taxiban hallgatthattam, a söfőr nosztalgikus kommentárjaival kísérve.
Persze, ha jobban belegondolok, én sem értem.
Amúgy meg nekünk - mint true metal fanoknak - minimum a Metallican kell keseregnünk, hogy a mittudémmelyik album után már, ne neeem, ehhh... stb.

Nati Walter 2011.12.22. 08:34:21

Ne is törödj vele hogy 2006-ban meg 2009-2010 ben is két-két teltházaskoncertet adtak a Puskás Stadionban meg a Papp Lászlo Arénában...ugyhogy igen...ma is sokan hallgatják öket.A Recoil-os meg az Alan dolgokkal egyetértek de Dave irjon nyugodtan továbbra is dalokat.Szerintem nem vagy te túl régi rajongó. :-)

MittuDomain 2011.12.22. 08:39:06

@vészmadár (pica pica):
Én kimerítem az 1,2,pontokat.
"Ha jól tévedek" :) 85-óta..

Mitya Ivanov 2011.12.22. 08:46:05

mivel a Boldal facsés oldaláról tévedtem ide, először komolynak olvastam, már majdnem toltam a linket Tibinek, hogy alapanyag, helló!

A Depes jó - volt, kb az Ultráig. Nekem a SOFAD a csúcs, mert akkoriban nagy U2 rajongó voltam, és összejött a hangulat. A Violator is jó. Régen buzik voltak, ma már narkósok is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 08:51:40

@Professor Pizka: arról van itt szó érlek, hogy a DM-rajongás ugyanolyan kurvaciki, mint ugyanez mondjuk Bikinivel, esetleg Paula Abdullal, csak ezt nehezebb elismerniük, mert tibi is hallgatta, gondolom:)

2011.12.22. 09:01:56

R: Hogy rágjuk a csontot, nézz rám Gyepeses...
Nézz rám ! Nem vagy Te kecsapos...
Hogy lopjuk a szongot, nézz rám Gyepeses...
Nézd már ! De becsapós ez a kecsapos.
J: Hogy rágjuk a csontot, légy hát Depeche-es...
Nézd már ! Nem vagy Te Pet Shop-os...
Hogy lopjuk a szongot, nézz rám Depeche-es...
Nézd már ! De ketchupos ez a Pet Shop-os..

akion 2011.12.22. 09:15:06

@vészmadár (pica pica): Álatlánosságban egy rajongói tábort a hangadókról bírálnak meg. Akárhogy is nézem, furcsa jelenség egy kődepeses így 30-40 tájékán. Minthogy magam is nagy synth-pop rajongó vagyok, volt szerencsém pár hónapja _lemenni_ a szombathelyi depeche mode fan clubba.
25 évesen csak azért nem éreztem vér cikin magam az összes olyan faszi meg nő között, akinek ha az első randin összejön, akár apám-anyám lehetne, mert volt ott valami 16 éves kislány is, halott menyasszony ruhában tízmillió likas bakkaccsal. Epic arcpálma, nomeg ahogy sírva nézte a kivetítőt olyan koncertfelvételekről, amik akkor történtek, amikor ő még perverz gondolat se volt.
A nonplus ULTRA persze akkor jött, amikor megkérdeztem a dj-t a sokadik atomszar b-side feldolgozás után, hogy nem lehetne-e egy kis Apoptygma Berzerket vagy VNV Nationt neadj'Isten De/Visiont kérni. A válasz az volt, hogy ő szívesen betenné, de akkor őt darabokra tépik. Csak DM, vagy semmi más, ezek ennyire non toleránsak. oO
Sose hittem el, hogy ez igaz, oszt mégis.

2011.12.22. 09:15:44

A karácsonyi készülődés forgatagában küldeném ezt a kis nevörletmídáunögen dalt mindenkinek, aki szereti. Temessük be az árkokat a módosok-repperek-metálosok, bloggerek-kommentelők között, élvezzük az év utolsó napjait, a vásárok forgatagát, és azt, hogy most még van adójóváírás és ilyen alacsony az áfa meg az eva.

www.youtube.com/watch?v=3O83sZV360A&ob=av3e

Édy, aki Endre 2011.12.22. 09:24:08

@vészmadár (pica pica):

Én rendszeresen hallgatom őket.

Meg Johnny Casht.

Meg a Meshugghah nevű zenekart. És a Panterát.

Meg persze Warren G.-t is.

Ki ne feledjem még a Duran Durant.

És persze Otis Reddinget.

Csak az őszintén igényes zenéket nem szeretem. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 09:27:00

@Édy, aki Endre: az egyetlen őszinte zenész-magatartás az, ha elénekli, hogy bohóc vagyok. Én hormonális alapon a vanilla ninja zenekart szeretem:)

2011.12.22. 09:33:37

@Édy, aki Endre: Johhny Cash az teljesen más:)

Hozzá passzol Willie Nelson is:)
www.youtube.com/watch?v=Bzz8jG2SO1Y&ob=av2e

MittuDomain 2011.12.22. 09:41:28

@tff: Úgy-úgy, meraztán jövőre sokan fogják így érezni magukat..:)

www.youtube.com/watch?v=IvfcnpJRf0Q

Édy, aki Endre 2011.12.22. 09:53:28

@vészmadár (pica pica):

Ja, elképzelem, amint Ludwig Sebastian Mozart memoárjában őszintén feltárja kis lelkét a kijelenti: Csak a pénzért és a csajokért volt az egész. :)

első számú anarchista 2011.12.22. 10:10:12

Kezdeti csetlések botlások... mint amilyen az It doesn't matter :-)

Nehezebb időszakok gyengébb lemezekkel... mint amilyen a SOFAD. :-))))))

SOTU, mint pislákoló életjel. :-D

Dave -nek nem való a zeneszerzés. (Ahhoz képest egy Nothing's impossible -től borsózik a hátam... és a Hole to feed az egyik legértékelhetőbb dal a SOTU -n.)

Miután pár sorral feljebb végleg elhessentené a 'külsős zenészeket', simán leírja, hogy Christian tegye a dolgát.

Minimális gitár... majd pár sorral lejjebb: gitárokat nem szeretne hallani (meg hülye effekteket sem).

Hogy ne csapódjanak hozzánk divatrajongók, ezért dallamos dalocskák, balladák és vidám slágerek kellenek :-D (Attól menekülnek ugyanis a divatrajongók.)

Január február környékén kell jönni... utána nyáron már nem, mert az lehúzás-szerű. :-D (Remélem ha a nyári buli után jönnek el következő év elején, akkor már kóser a dolog.)

Martin hangja idegesítően buzis :-D És ráadásul szar számokat is énekel. (Pedig azokat is mintha ő szerezte volna... de azért ő a világ legjobb zeneszerzője.)

A Home -ot meg végleg felejtsük el, mert gyenge időszak gyenge száma. (Ahhoz képest fentebb az Ultra -t mint pislákoló életjelként -ergo jó albumként említette.)

Ha nem teljesülnek a kérései, nem vesz több DM lemezt és megnézhetik magukat (ez lesz ám az éhkopp a zenekar tagjainak!) és végleg átpártol a duranosok vagy a recoilosok közé. (Ez utóbbi esetben -recoilosokhoz pártolás- nyilván Alan is kétszer meggondolja, hogy visszamenjen -e a DM -be, hiszen egy átpártoló 'hű rajongó' hatására az ő bevételei ugrásszerűen megnőnek majd.)

Hal Stanton 2011.12.22. 10:43:20

Aki zenét hallgat, az ciki. Vérciki.

Norbi812 2011.12.22. 14:09:33

A szerzőre reagálva:
- SOFAD, mint gyenge lemez, PtA, SOTU, mint erős lemez... ehhez egyszerűen nem tudok mit hozzáfűzni :)
- a külső zenészek helyett inkább Andyt kellene elküldeni, mivel semmit se csinál és valakinek a színpadon dolgozni kell helyette is. Mellesleg Christian Eigner osztrák, ha valaki itt nem tudná
- Dave melyik dalával van probléma ? Ahogy már itt valaki említette: Nothing's impossible és a Hole to feed az utóbbi idők szerintem legjobb DM számai között vannak
- Alan Wilder: én már nagyon unom ezt a témát, ha valami nem jól sül el akkor csak ő lehet a megmentő. Egyszer kiszállt, vége: megvan ő is a Mode nélkül, meg a Mode is nélküle.
- Az új albumon március környékén kezdenek dolgozni, ami talán ősszel jöhet ki és turné max jövőre, szóval Pest kiesett most (honnan ez az ötlet egyáltalán, hogy album nélkül pont Budapesten koncertezgetnek)...
- Martin viszi el szerintem már évek óta a koncerteket: A setlist nulla változtatásokon megy át, ő az aki a lassú blokkban elővesz régi, ritkán játszott számokat. Számomra és sokak szerint a Home himnusz, kihagyhatatlan DM koncertről, mint mondjuk a WIMS. Azon lehet vitatkozni, hogy ezt ne játsszák, de sok mást is ki lehetne még tenni a setből.
- Azokra a megjegyzésekre reagálva, akik szerint a Mode kit érdekel még: Az utóbbi évtizedben mondjatok olyan zenekart, akár csak MO-ra fókuszálva, akik koncertjére a jegyek pillanatok alatt fogynak el, turnéjukon duplázva is könnyedén töltik meg a csarnokokat. A 98-as turné kivételével minden koncertjükre küzdeni kellett a jegyekért. Mellesleg azért is duplázgatnak pl nálunk is, mert a szerző nagy DM múltjával tudhatná, hogy pl a 2006-os BS koncertre egy hét alatt mentek el a jegyek és nem akartak még egy plusz koncertet vállalni arra hétre (azt hiszem öt lett volna egyben), inkább eljöttek még egyszer és megköszönhetjük nekik. Egyébként a fekete piacon 25-50ezer ft körül mozogtak a jegyek. Többi turné szintúgy (más országokban is a hasonló érdeklődés miatt döntöttek plusz koncertek mellett)...

Ernoke 2011.12.22. 14:14:49

ez zseniális lett!!!:D

én egy olyan levelet írnék nekik, h dave szokjon vissza a heroinra, mert az tette őt igazi ikonná. 93-94-ben olyan tökéletes hangú és karizmájú frontember volt ő, aminek se előtte, se utána nem produkálta a tizedét sem. sajnálom, h a rockandroll helyett az életet választotta.:D

a fletcher-es kérdést pedig minden depeche mode-ot ismerő ember felteszi egyszer: mit csinál ő tulajdonképpen? (az egyik tippem az volt, h az nem is szinti előtte, hanem álcázott büféspult, ő főzi a kávét a többieknek)

RebelSailor 2011.12.22. 14:14:55

Szép napot!Depeche Mode...Fiatalságom.Bizony,ilyet is hallgattam,jártam a PeCsába,fullon fan voltam.Sőt,még most is letévedek néha kisebb klubokba /nem a zene miatt,az nálam a rock/.Csak ugye itt páran nem néztek valaminek utána.Tudniillik Európában a DM-nak Németországon kívül nálunk van a legerősebb rajongói tábora..Pár jó barátom -igen,30 fölötti fanok..- most kaphatott szívrohamot ezen sorok olvasása közben..Egyébként magyarázza el valaki egy-két ismerősömnek,hogy miért is vérciki DM-ot hallgatni?Mert szerintem nem az.

mojoking77 2011.12.22. 14:16:10

@vészmadár (pica pica): Nem az a baj draga cimboram, hogy gyerek vagy, hisz ez egy allapot,idovel talan kinovod. A baj az, hogy meg buszke is vagy az idiotizmusodra. Ez mar rosszabb.

lamb79 2011.12.22. 14:22:19

Kedves Tibor.
A SOFAD és az Exciter szerintem két igencsak jó lemez, egyáltalán nem unalmas. Az irasban foglaltakkal kapcsolatban teljesen eltér a véleményünk, főleg az utolsó két lemez vonatkozásában.

Viszont Alan Wilder tényleg jót tehetne a csapatnak, mégha koncertezni nem is menne velük, a következő albumot gatyába razhatna nekik.

mojoking77 2011.12.22. 14:34:03

@RebelSailor: A legtobb tizeneves szamara minden "verciki", ami nem az o sajat kis univerzuma. Nincs ezzel semmi baj, alapvetoen egy ido utan felnonek, es vagy rajonnek, mekkora idiotak voltak gyerekkent, vagy szimplan elfelejtik, hogy ok ilyet valaha is allitottak. Tudod: It's only question of time... :)

csillámpóni 2011.12.22. 14:37:27

Ki írta ezt, Depeche Modeor Tibi?

Na mindegy, csak Ákos ki ne lépjen!

Ernoke 2011.12.22. 14:47:07

@lamb79: szerintem inkább ne, recoil-ként többet ér ő a világnak. a devotional-korszak sajnos elmúlt, a dm-en nem lehet többé segíteni.:D

Ernoke 2011.12.22. 14:54:30

@vészmadár (pica pica): miért? (kérdezem ezt úgy, h évek óta nem hallgatok dm-ot, csak nem értem, miért kell mások zenei ízlésén csodálkozni.)

2011.12.22. 15:19:23

@vészmadár (pica pica): Most akkor hallgasunk Metallicát helyette? : )

cicavica 2011.12.22. 15:26:35

@Ernoke:

Már megbocsáss te normálisnak érzed magad?Hogy írhatsz le ilyet,hogy Dave szokjon vissza a heroinra.
Ha nem hagyta volna abba akkor ugyan maradt volna még egy darabig ahogy te fogalmazod "tökéletes hangú és karizmájú frontember" aztán pedig menthetetlenül halott lett volna.
Sajnálod,hogy az életet választotta?Te egy marha vagy és akkor még szépen fogalmaztam.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.22. 15:29:02

@Professor Pizka:
Mivel a múltkori posztnál megdicsértem Vészmadarat a helyes tartalomértelmezés miatt, most neked is jár a gratuláció.
Bizony ez a Modorosblog rengeteg kis önkéntes témavezetőjéről szól, akik határtalan lelkesedéssel próbálnak nekünk utat mutatni, és a fizetővendég minden felháborodásával kárognak, hogy mégsem arra megyünk.
RISZPEKT Pizka RISZPEKT!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 15:30:55

@mojoking77: ha a 77 a születési éved, akkor majdnem egykorúak vagyunk, ha a korod, akkor olyan 44-gyel vagyok fiatalabb. De azért ne hagyd magad meg az elméleteidet a tényektől összezavarni:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.22. 15:40:31

Hahaha! Nagyon jó levél, főleg, hogy többen jönnek is vitatkozni, hogy "de a SOFAD nem is rossz" stb.

Strangelove dallamára "Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani" megvolt? :)

Synth-pop rajongóknak egy kihagyhatatlan ajánlat:
www.youtube.com/watch?v=KTXb1VmzIx4

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2011.12.22. 15:41:50

Martin önlengő líraisága idegesítő. Ha rajta múlna, csak egy szál akusztikus gitárral adna ki albumot... Ennyi erővel meg Zoránt is hallgathatnák... Szóval Alan Martin nélkül csak üres precíz kisérleti elektronika, Martin Alan nélkül: nyál. : (

A csúcson a Violatorral és a SoFaD-dal voltak. Az Ultra a ramaty állapotukhoz képest jól sikerült. Exciter: szörnyű nyál... PtA egész jó retro, magukra reflektálva. SotU megint szar.

A 80-as évekbeli albumaikat (87-88-ban szerettem meg őket) már máshogy látom. Akkori kedvenc számaimnak ma már csak a harmada tetszik tőlük. De ha visszanézzük, hogy abban az időben milyen rock, újhullámos és diszkós zenék mentek a DM mellett (Rick Astley, Nena, Pokolgép, Modern Talking stb.), akkor egyértelmű a DM fölénye mind technikailag, mind zeneszerzésben...

: PPP

nagysuhi 2011.12.22. 15:45:59

Fekete nadrág, fehér zokni.
Depesmódos gyere sz0pni!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 15:53:40

@Bölcs Ész: Laibach? Queensryche? Die Krupps?

jó hogy már nem Halász Judithoz mérve emeled ki őket, sunyi dolog ez így:)

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2011.12.22. 16:00:23

Amit persze sokan nem tudnak: igazából nem a Depeche Mode konkrét zenéjét rühelték, hanem az akkori rajongók buzis-darkos image-én keresztül fikázták a zenekart. A DM nagyon „újhullámos” ('80s)rossz image-et csináltatott magának, ami a nemrajongó emberek számára ellenszenves és taszító volt. Viszont ha nem lett volna olyan szélsőséges öltözködésük és sminkjük : ) mind a zenekarnak és (magyar) rajongóiknak, akkor a zenéjüket se utálták/gyűlölték volna akkoriban annyian, max. semleges lett volna nekik a hangzás.

(később Anton Corbijn csinált nekik vmi normálisabb arculatot.)

Ami még érdekesebb, hogy a legtöbb DM-klón zenekar a DM 84-86-os hangzását és arculát koppintotta még a 90-es években is. Mindig elkedvetlenített, mikor kb. 99-ben is a PECSÁban a '85-ös frizurák voltak divatban... : )

Szóval a 80-as években a DM 2 albumonként hangzást újított, míg ez pl. az Erasure-ról és a Metallicáról nem mondható el. : PPP

stefankrisz 2011.12.22. 16:01:16

Itt azért elsősorban nyitottságról van szó. Aki nem hallott még róluk azzal nagyon nincs mit kezdeni. A barátaim közül többen így voltak vele nem tudtak vele mit kezdeni,hogy más miért szereti a DM-t, aztán ha mostanra nem is lettek fanok ,mert az egy attítűd ,de nem kapcsolják el a rádiót. Sőt ők mondják melyik számot kellene meghallgatnunk mert az olyan jó.
Azért 60M eladott lemez az nem egy kezdő zenekar szintje. Egy-egy turnén 2M -an vesznek jegyet,az kétszáz full házas Aréna. Ha csak régi dalaik lennének az is tök mindegy lenne,de ráadásul új albumokkal próbálkoznak. Nekem azok is bejönnek. Minden változik,nem lehet valakitől 45-50 évesen elvárni,hogy úgy szerezzen zenét és olyat mintha új éves lenne. De még csak 50évesek és semmi gond sincs ezzel Bródy, Mick Jagger,bármelyik jazz zenész túl a hatvanon miért ne lehetne aktív. Elvégre ez a szakmájuk. Ha nagyanyám holnap ír egy jó slágert az is tetszeni fog, nem a név számít. A depechenek van legalább 30 slágere 30évnyi zenélés után. Ez el is várható. De ezt úgyis csak azok hallják meg akiket érdekel. A sláger persze szubjektív kategória. Hetente fedezek fel (hála a youtube-nak) jobbnál jobb együtteseket. De hogy egy együttes már 30 éve együtt van azt érdemes a helyén kezelni.
A Kiscsillagnak is van szerintem ennyi slágere és a Kispálnak is volt. Aki sp-t szereti szerintem ő is talál már vagy 10 slágert. Ez is okés.
Ezt felesleges túlpörögni.Csak kamasz korban érdemes másokra csúnyán nézni a zenei ízlések és egyéb hitkérdések miatt. Szerencsére ízlés cenzúra még nincs! Viva la musica! Pont ennyi! Szevasztok!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.22. 16:12:22

@Bölcs Ész: a Metallica sem a szívem csücske, de annyit azért vegyünk észre, hogy de, ők is 2 albumonként stílust váltottak (nem árulom el, sztem ez jó vagy rossz, elég annyi, hogy rengeteg embert megosztott az is)

newnt55 2011.12.22. 16:12:29

Tisztelt Depeche Mode!

Ne csináljatok több albumot úgyis a 20-on éves számokra tombolnak az emberek, nem az ilyen in chains szarokra.
Videoklipet se csináljatok többet.
Megöregedtetek, szerintem vonuljatok vissza.

Ernoke 2011.12.22. 16:14:30

@cicavica: a szmájli a végén nem zavar? egyébként pedig ahogy én is írtam, halott lenne, de a zenei-előadóművészi teljesítménye drog nélkül sokkal gyengébb, tehát számomra hasznosabb volt heroinnal, mint tisztán. egy idegen (volt) ópiátfüggő életén-halálán pedig hadd ne kelljen meghatódnom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.22. 16:27:36

@Kurtz ezredes: olyan ez tudod, mint egy ügyvédi iroda: csak az a sok szar ügyfél ne lenne...

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2011.12.22. 16:30:01

@vészmadár (pica pica): ugyanaz az egyfajta hangzás, amihez elég egy 16-sávos keverőpult. : ) szerinted abban mi a jó, ha 10 albumon keresztül 1 beépített szintihangszínet használunk, a hangmagasságokban kívül csak a tempón és a torzításon változtatunk? Egysíkú: akárcsak a magyar nóta és népzene – túl sok ugyanolyan hegedű miatt.

De írhattam volna a Kispált is... : PPP

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.22. 16:32:36

@Kurtz ezredes: hát, amennyiben az is megvan, hogy egy vén faszfejnek neveztelek, akkor részemről a purparlé.

cicavica 2011.12.22. 16:48:50

@Ernoke:

Számomra undorító a hozzáállásod.Mondd csak miféle rajongó vagy te?Neked jobban tetszene ha a kedvenc együttesed énekese narkózna és aztán szépen belehalna?
Nem a smile a zavaró hanem az egész hozzászólásod zavaró és némileg felháborító is.Bár úgy tűnik ezek szerint te ezt az egész dumát viccesnek találod.Csak hogy a smile nem változtat a tartalmán ami elképesztő.
Ami az ópiátfüggő életet illeti annak is meg volt az oka és inkább örülnöd kéne annak,hogy abbahagyta és él.De hát az ilyen érzéketlen alakoknak mint amilyen te is vagy hiába mondanak bármit.

Zuzzant 2011.12.22. 17:33:40

Hihetetlen, hogy még Karácsonykor is ömlik a GYŰLÖLET az emberekből!!!

Tipikus magyar mentalitás: Ami nekem nem tetszik, az biztosan szar.

Gratulálok a sok gyűlölködő mamlasz balféknak, remélem Karácsonykor magukhoz nyúlnak, de nem úgy ahogy eddig, hanem Gilette-tel

Boldog Karácsonyt!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.22. 17:43:22

@Bölcs Ész: Nemár. Ezeket a lemezeket tényleg így hívják, hogy SAS, ABF, CTA, SGR, BC, MFTM, stb? :)))

.Lacanova. 2011.12.22. 18:29:31

Estét!
Nem is értem...elmondták már előttem, de én megteszem még egyszer.Miért várjátok el valakitől, hogy olyan zenét szerezzen mint 20-30 évesen? Az emberek változnak, komolyodnak, lassulnak, más lesz a világlátásuk.Véleményem szerint ez történt a DM el is.De akkor is egy korszakalkotó zenekar marad pl stefankrisz által említett dolgok miatt.
A SOFADot én sem szerettem mikor megjelent, kellett vagy 15 év ahhoz, hogy megértsem és megszeressem.Van olyan ismerősöm aki azt mondta, hogy neki a Violator után meghalt a DM. Szerintem meg nem, csak "nagyfiúk" lettek.
Emellett igen a Dm egy üzleti vállalkozás is. Nem annyira mint a Metallica, de van egy ilyen vonulata is a dolognak.
Igen Alan hiányzik, mert a stúdióban Ő verhetetlen volt, de úgy érzem az Ő nélküle készült albumokkal sincs semmi baj, csak a helyükön kell kezelni őket.
A koncertekről meg annyit, hogy nagyon remélem, hogy az I. Viktor koncert-és szabadidőparkban és sportcentrumban /na nem ebben reménykedem...:-)/ fogok még a Never let me down againra úgy integetni, hogy Dave egy tolókocsiban pörög, és én a két botom közül az egyiket az égre meresztem. Úgy 30 év múlva...
Na ennek örömére Dm-re fogok kariajándékot csomagolni.Mert nem ciki hallgatni, és nem ciki szeretni.

RebelSailor 2011.12.22. 18:30:01

@Édy, aki Endre:Ha tudnád,hogy Johnny Cash elénekelte egy szál gitárral a DM-tól a Personal Jesus-t....
@Holger Hartland:Bizony ám!Rajongói kódok/rövidítések.Időnként azt sem tudom,miről beszélnek a barátaim-pedig legtöbbjüket 20 éve ismerem..:DD

c 2011.12.22. 18:49:17

Egyetértek, egy dolgot kivéve.
A gitár hangja nekem tetszik. Nyugodtan tegyék bele a dalokba ha "fekszik", de erőltetni azért nem kell.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.22. 18:55:50

személyes jézuska megaláz.

Ernoke 2011.12.22. 19:06:30

@cicavica: nem tudom, hol láttad azt leírva, h én depeche mode rajongó vagyok...
(a heroinfüggőséghez élettagadó személyiség kell. aki évekig mohón igyekszik a halálhoz minél közelebb kerülni, azt felesleges pátosszal kezelni.)

confidental 2011.12.22. 19:13:17

1983-ban 12 évesen kaptam egy ismerőstől az első három DM albumot kazettán. 1000x meghallgattam és a DM ma is az egyik kedvenc együttesem. '83-ban szinte még senki nem hallott az együttesről, úgyhogy bátran kijelenthetem, én vagyok az első magyarországi rajongó. Akkoriban a Duranosok és a Depeche-esek látszat harcban álltak, én mind a kettőt kedvelem, sok dal szöveget kívülről tudok. A sok-sok év alatt kiadott albumok közül vannak gyengék, jók és kiemelkedők, de a 30 év pályafutásukat és teljesítményüket nagyra értékelem, sok nagyon jó számuk van. Az én kedvenceim általában nem szerepelnek a "slágerek" között, nem játszák a rádiók 1000-rel. Ajánlok egyet: Stories of old.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.22. 19:13:22

@Holger Hartland: igen a református énekeskönyvet is feldolgozták ABFRA címmel.

EzVan:) 2011.12.22. 19:24:21

Hihetetlen :)))

Olyan, mintha a Népszabadságban azt olvasnám, hogy éljen a bebörtönzés.

Baszki, ez a modorosblog. M-o-d-o-r-o-s.

puffogónyúl 2011.12.22. 19:30:22

A bejegyzéshez nem szólnék, mivel alapvetően szubjektív dolog,(sztem faszság)viszont a kommentelők közül gyakorlatilag stefankrisz elmondta a lényeget.
A többi unatkozót meg nem értem miért nem gondolkozik el egy picit azon ami körbe veszi őt,ha tud persze.
Hiszen mindannyian mások vagyunk,ez benne a szép.
Ha nem lenne csak olyan zene amit ők szeretnek,dög unalom lenne az életük.
Boldog Karcsit!

P.S.:A Depeche Mode vérprofi zenekar,brand,mérce.
A mérés viszont viszonyítás kérdése.
Nekem etalon.

A Tyne folyó déli partja 2011.12.22. 19:46:18

@vészmadár (pica pica): ajaj, engem anno egyes "barátnőim" ki is közösítettek, mert volt pofám mást is hallgatni. a főlány (szomszéd és azért volt fő, mert ő már akkor elsős középiskolás volt, mi meg még csak nyolcadikosok) volt a Depeche Mode rajongó,és hát az megbocsáthatatlan bűn volt, hogy hallgatok mást is:)@Bölcs Ész: speciel a Metallica eléggé más stílusban zenélt, úgy átlag két albumonként. sok embernek pont ez a baja. (nekem nem. inkább bizonyos számokat szeretek/nem szeretek, mint egész albumokat.)@EzVan:): szerintem is hihetetlen, mennyire nem jönnek rá a dolgokra, és veszik az egészet szó szerint.

cicavica 2011.12.22. 20:52:54

@Ernoke:

ha nem vagy rajongó akkor mit dumálsz itt?
Mivel nem vagy fan ezért soha nem fogod megérteni mit érez az aki fan a szavaidat olvasva.
Az pátosz ha normálisan beszélünk valakiről?De végül is Dave csak egy narkós volt még ennyit sem érdemel ugye?
Részemről ennyi volt veled a "beszélgetés" mert továbbá egy szót sem érdekelsz.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.22. 21:03:23

Tekerjük, csavarjuk ezt a dolgot, ha valaki benne volt, annak jó emlékek, jó élmények jönnek vissza, sör-perec kombó a Pecsában, gruftisunák, 36 órás Mode-klub, Nitzer Ebb, Böhse Onkels, Front 242, Armageddon Dildos... :D

naavii 2011.12.22. 22:16:46

@Brother Love: "főként szakközépiskolámban jelentős "depecses" populáció volt fellelhető"

A populáció definíciója (kb.): egy fajba tartozó, adott időben, adott helyen együttélő, EGYMÁSSAL SZAPORODÓKÖZÖSSÉGET ALKOTÓ egyedek összessége.

Nocsak, nocsak, mik mentek abban a középiskolában?! :)

rez 2011.12.22. 23:01:05

pipeline botlás? SOFAD gyenge? alan hiányával egyetértek, de ő csak írjon a recoilba király számokat...

noirp 2012.05.22. 07:57:44

Most jöttem csak rá, mekkora csemege ez a poszt...nem a DM-rajongó, hanem általában _a rajongó_ kimodorítása miatt...
ahogy megmondja bálványának, hogy "zseniális zenésszé léptél elő" és megengedi, h. "jöhettek Budapestre". Nagyon jó :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.22. 15:13:12

@noirp: hamarosan érkezik a citrusos poszt, aztán amikor befutsz vele, majd a rajongók neked is tolják, hogy "A turbolyás posztig jó volt noirpova elvtársnő bloggerina, de a zsurlóval végképp beállt az edényes virágtalanok megélhetési szekerét tolók közé. Kár egy szépen induló karrierért."

kYreX 2012.06.02. 21:43:16

Hehh... A cikk írója nem DM rajongó.
süti beállítások módosítása