Olvasói rovat - A 70-es évek man

2011/12/17. - írta: Modor Tibi

 

Styxx rég nem járt erre, itt volt már az ideje.


 

Ezt a posztot egyetlen, konkrét személy ihlette. Annak ellenére, hogy az illetőt rokonszenvesnek (és még inkább különösnek) tartom, nem adok róla olyan személyleírást, ami alapján be lehetne azonosítani, hisz ez a blog az egyes embertípusokról (is) szól.

Kétezerben fél éven keresztül egy tanfolyamra jártam, amit a 70-es évek man tartott. Egy késő-ötvenes, kora-hatvanas, teljesen átlagos kinézetű pasas. Semmi hivalkodó, hetvenes évek külcsínét utaló nem volt sem a ruházatában, sem a frizurájában. De - miután kiismertem a stílusát - kiderült, hogy mind a gardróbja (például előszeretettel hordott kockás flanelinget), mind a sérója (enyhén zsíros, és enyhén rendezetlen, dús, fekete, kissé őszes haj) simán beleillett a hetvenes évek stílusába, csak nem a hivalkodó irányzatba. A hivalkodó alatt értsd: ahogyan visszamenőleg felépítünk egy retro-hetvenesévek-enteriőrt. Talán ebben is különbözik egy műmájer retróhaj, fülbemászó, Starsky és Hutch-galléros pincérekkel és erőltetett resti-utánérzettel, egy, a múltból ittfelejtett, autentikus élő kövülettől, mint amilyen mondjuk a Bambi. A pasas nem volt a rendszerváltás vesztese. Ugyan nem gazdagodott meg, de nem is tűnt olyannak, mint akit ez különösebben izgatná. Szakmailag elismerték, ráadásul igen magas pozíciót töltött be. Filléres anyagi gondjai nem voltak, ennek ellenére a viszonylag erős dohányos fószer Szimfóniát szívott.

És mitől 70-es évek man? Nos, előadásai során a példái szinte kivétel nélkül ehhez a korszakhoz köthetők, annak ellenére, hogy nem valamiféle közelmúlt-történet volt a tárgy, hanem az akkori jelen, kétezer. És a kortévesztett példázatai, bármennyire is furcsa, mindennek ellenére működtek. Tucatnyi alkalommal kezdett így magyarázni:

- Nyolcvanezer forintért vettem egy Ladát a Merkuron.

Nagyritkán előfordult, hogy még régebbi korszakból merített példát.

- Elhurcolták a szovjet katonák a második világháború után.

Ennek pedig az az érdekessége, hogy semmiféle politikai töltete nem volt a példának. Se pro ruszki, se kontra. De soha sem mondta volna, hogy orosz katonák, mint szinte bárki más. És a legérdekesebb az, hogy a figuráról azt gondolná az ember: egy megrögzött őskommancs, aki habzó szájjal szidja a jobboldalt, vagy a „Kádár alatt minden jobb volt.” – nosztalgiavonaton döcögve ábrándozik. Nem, és nem valami gyávaság, vagy távolságtartás apropóján (egyébként elég közvetlenül lehetett vele dumálni szünetekben és előadás után), hanem egyszerűen ilyen szakbarbársággal kevert, apolitikus alkatú, idősíktévesztő volt emberünk.

Annak ellenére, hogy értelmes, és a harminc éves fáziskésésű példái ellenére gyakorlatias ember volt, nem csak afféle szobatudós, bizonyos kérdésekben viszont elképesztően kötötte ez a hetvenes évekbe ragadtsága. Például elmesélte, hogy tanácsot kértek tőle egy ingatlan-adásvétellel kapcsolatban, ahol kiderült, hogy a vevők a vételárat részben forintban, részben márkában, részben kárpótlási jegyekben fizették volna ki (speciel ez a kevés, nem hetvenes évekbeli, hanem a kilencvenes évek eleji példái egyike). Ugye minden józanul gondolkodó ember úgy képzelné el, hogy ha már így alakult, akkor ezen ne múljon az ügylet, a teljesítéskori napot úgy kell szervezni, hogy ha az eladónak a teljes vételár forintban kellene, akkor le lehessen zongorázni, hogy ne bukhasson a dolgon, hanem a vevővel közösen váltsák be a valutát, és adják el a kárpótlási jegyeket. Persze nincs olyan eladó, aki kifejezetten örülne egy ilyen felállásnak, de ha más meg nem veszi meg azon az áron, akkor miért ne mehetne így a dolog? A 70-es évek man viszont ezen úgy kiakadt, mintha teszem azt marslakók akartak volna holdkőzettel fizetni. – Micsodaa? Nyugatnémet márkában meg kárpótlási jegyben? Ilyen nincs! Így nem adunk el semmit! Tessék mindent jó magyar forintban, rendesen kifizetni!

Ami még jellemezte a csávót, hogy a mindenféle áltudományos divathumbukon, jingjang, feng-shui meg ezoterikus anyámkínján teljesen kiakadt (mondjuk ezzel speciel osztom a véleményét, ha nem is ennyire sarkosan).

Nem tudom, emlékeztek-e még egy Kömlődi Ferenc nevű figurára? Az ezredforduló tájékán egy jópofa sorozatot írt az Indexen pornótörténetből.

Emellett ez a csávó homlokegyenest ellentétje volt a 70-es évek mannek. Kömlődi, egy kábé ötvenes, nyüzüge, elszállt bölcsész kinézetű, ősz, lófarkas, vasággyal együtt ötvenkilós szunyogcsődör-fazon volt, aki felcsipegetett mindenféle trendi tudást, és egy időben kvázi szakértőként a médiában nagyon felkapták. Pl. kifejtette, hogy ő már csak elektronikus zenét képes hallgatni, mert minden más elavult és untatja. Mindennek ellenére, nem volt egy szívlapát kategória, inkább afféle Sebeők János-típusú, szeretni való gyagya, mert afféle elveszett kis bőcsészként motyogva, pökhendiség nélkül hirdette az igét. Egyszer, a királyi tévén, valami kulturális-tudományos beszélgetős okostojás műsorban is kifejtette, hogy mi vár ránk a jövőben. A nanotechnológia szót kábé olyan gyakorisággal használta, mint részeg szódás a Kúúvaanyád-Ráró!-t. Ráadásul a csávó alá az volt kiírva: Kömlődi Ferenc – Cyberesztéta. Na, a 70-es évek man a következő előadás szünetében ezt így mesélte el:

-Képzeljék, kinyitom a tévét, hát mit látok: Egy beat-figura neve alá ez van kiírva: Cyberesztéta! Mi ez itt, Pirx kapitány? Szááájberesztéta!!!??? Hallottak már ilyet? A pofám leszakad! Úgy felidegesítettem magam, hogy gyorsan ki is mentem a konyhába, a feleségemnek meg mondtam, hogy kapcsoljon át valami Onedin családra, vagy amire akar.

Persze más 70-es évek mannal is összehozott a sors. Gondolom más is járt így. Pont akkoriban elég sokat utaztam a 40-es busszal Budaörsre. Az egyik sofőr következetesen úgy mondta be az állomásneveket, hogy: -Osztyepenkó, Emgétéesz, Tanácsháza.

De ilyen markáns 70-es évek man karakterrel azóta sem találkoztam. Majd ezt követően közel tíz évre rábukkantam a Modoros blogra és rájöttem, hogy engem a rendszerek helyett egyre inkább az emberek érdekelnek.

90 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mükkemakk 2011.12.17. 16:29:12

Debrecenben van egy 55 körüli figura, trapézgatya, kockás zakó, aktatáska, Gojko Mitic félhosszú frizura, magasított sarkú, hegyes orrú cipő. Amúgy rendezetten, elegáns módon viseli.

Na, ő a 70 es évek itt maradt figurája....

Mitya Ivanov 2011.12.17. 16:31:52

ezt a posztot nem tudom értelmezni, sajnálom.
Ami miatt nem adok elégtelent, az a szövegben megtalálható pornótörténelmes indexes link.
azt nagyon köszi.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.17. 18:06:16

Hehe, nekem bejött. Nekem az életem hajnala volt, de mindig is utáltam a 70-es éveket. Olyan semmilyen szar. Mint a zene. A 60-asban ott volt Elvis, a 80-asban a punk, a 70-esben meg a szar hippi zene, Jézuskrisztus szupersztár meg Hair. A ruhák is borzasztóak. Egyedül a pornófilmek voltak jók, ezeken nőttünk fel...a 80-as években. Nem VHS, hanem 16 mm-es vetítő! Szóval nekem átjött a Retróman, olyan, mint a Boros-Bocskorból a zsírosszakállas meghasonlott tekintetű? Javítsatok ki, ha tévedek.

MittuDomain 2011.12.17. 18:59:10

"Kétezerben fél éven keresztül egy tanfolyamra jártam, amit a 70-es évek man tartott. Egy késő-ötvenes, kora-hatvanas, teljesen átlagos kinézetű pasas."

Tucatposzt..féligazság

Kétezerben(!) majdnem minden második középkorú embernek ilyen volt a "világnézete".

Nem derül ki milyen tanfolyam de ha jogsitanfolyamra jártál éppen,jogos a jelenség:) a taxis-oktató embertípus ugye..:)

A séró-csávó-királyitévé szóhasználatokért
még a szentestét is együtt tölthetnétek akár :)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.17. 19:13:07

A flanelingem ma is baró, a séróm pedig nem zsíros volt, hanem ilyen a hajtípusom, és haladok a korral, például olvasom a netet és magamra ismertem kiscsávó! Utólag most megbuktál, emberségből legalább is!

2011.12.17. 19:29:13

Ez a poszt nagyon gyenge.
Senkinek nem ajánlom.
Sorry, de ez van.

mrbateman 2011.12.17. 19:35:31

Ez csak neked vajmagyarnak feltűnő (ti akkor előbbre jártatok, és ex-Ju-n átment a '70-es évek...míg nálunk valahol örökre ittmaradt), nálunk ez annyira megszokott, h. fel sem tűnik. Nálunk ez volt az az évtized, ahol már lehet pofázni, de még nincsenek egzisztenciális gondok...nálatok pofázni azért talán mindig lehetett.

Nem is tudom miért kellet külön posztot írni a szüleinkről?!:-)
Máig hallom, h. 2Ft volt a kórház büféjében a pick szalámis szendvics (és nem spórolták ki belőle akkor még az anyagot...az egy ilyen őszinte rendszer volt, érstd nem magadnak lopod, miért ne legyen benne a cucc), 3.500 a kezdő orvosi fizetés, tudtad, h. mi mennyibe kerül, nem változtak havonta az árak (még a maszeknál sem, bár a banán már akkor is szabadáras volt), tudtad, h. mennyit kell félrerakni az 5 év múlva esedékes Ladára.

Hát csoda ez, h. még mindig oda vágynak! (megjegyzem most 8 lépésre az államcsődtől számomra is elég vonzó a magyar aranykor)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.17. 20:11:14

@mrbateman: "gyerekek, ti még emlékesztek a kettőnyolcvanas kolbászra? -há' persze hogy Janikám, tudod milyen jó lecsókat főztünk abból az Ungvári Karcsival lenn a lapostelekin 77-ben a fészer melletti rézsútos hotyhíjákon?
Ott ott, há persze, a pecató mögött úgy 100 méterre a füzes venyigésbe... ott ott, a szunyogosba bazzzmeg (HÖHHÜHHÖÖÖHHÖHHH, Krööhh kröhh harák harák)
vót ott neki egy ilyen kiszuperált katonai hiradós kocsija, oda vitte le a nőket. Egyszer körbemutatta a dógokat. Nála láttam először pornóújságot meg ott ittam először dobozos sört, de hát akkor a kőbányai is jólesett meg a mezitlábas cigaretta, nem is köllött nekünk ájfón vagy mi a zapja fasza, egy BRG magnóról hallgattuk a rollingsztonszt és boldogok voltunk te, a mai fijatalok meg már nem is tudnak semminek örülni..."

Mr. Alkohol 2011.12.17. 20:30:09

Zenei ízlésem alapján én is "hetvenes évek" vagyok, nagyon fájlalom, hogy akkoriban _túl_ fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjak valamit a világból. :P

Ha olyan kedvem van, néha az öltözködésemmel is rákontrázok. :)

mrbateman 2011.12.17. 20:34:08

@Blassius: "vót ott neki egy ilyen kiszuperált katonai hiradós kocsija, oda vitte le a nőket"

nagy gerjesztője a nosztalgiának az "amikor még állt a f.szom és/vagy tükör nélkül is láttam" faktor

A fiatalokról meg ne is beszéljünk, sírni volna kedvem, ha belegondolok, h. ezek fogják kitermelni a nyugdíjt!

Pszt! 2011.12.17. 20:37:29

A Merkuron senki sem vett Ladát, csak a Merkurnál.

2011.12.17. 20:44:36

@Szocio Pata (kikvogymukblog): a 70-es évek a rock aranykora volt, nem volt az zeneileg olyan szar. Ráadásul egy csomó Bud Spencer, Terence Hill filmet akkor forgattak:)

cserfes csermely 2011.12.17. 20:47:59

Lehet, hogy a földönkívüliektől vette.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.17. 21:01:26

70-es 80-as itt ragadt maradtam en is ha amerikaban is
itt sikerult visszaternem oda
es ez nem vicc
98-ban jottem ki mert hianyzott a 70-es-80-as
most fasza

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2011.12.17. 21:11:38

"A valamit akart írni Man" posztja olyan, mint egy randizó sztrecsingje a szállodai szoba tükre előtt, miközben vár a nőre. De az nem jött, viszont a man nem akart üres kézzel távozni. Az élvezhető írás és a fenti között annyi a különbség, mint egy jó dugás és man kézimunkája között sejthető.

ZON 2011.12.17. 21:19:20

Tehát a felszabadító (Szovjet?) hadsereg nem 100 %-ban orosz nemzetiségű állományból állt össze? Sejthettem volna, hogy a feljegyzett aljasságokat kizárólag csukcs, üzbég, kazah senkiháziak követhették el.
Geci oroszok kitétel törölve.

danesdzsu2 2011.12.17. 21:24:34

"És akkor kihuzúnk egy pár rézdrótot Losziból Vlagyivosztokba...."

csi szi 2011.12.17. 21:53:28

@mrbateman: Hát azért az egy olyan aranykor volt, amikor világelsők voltunk öngyilkosságban és alkoholizmusban, én annyira nem kívánom vissza. Még akkor sem, ha akkor lett volna egy életre szóló biztos állásom, meg 3 évente utazhattam volna nyugatra 50 dolláros valutakerettel. Meg esetleg egy tanácsi lakást is kiutaltak volna 15 év várakozás után, ha családot alapítok. Pofázni azért annyira nem lehetett, szerintem, az inkább a 80-as évek végén jött be, a rendszerváltás előtti pár évben. Azért a Hofi szilveszteri kabaréit nem nevezném a szólásszabadság csúcsának. Tény, hogy nem vittek el senkit, amiért SZER-t hallgatott, a kevés aktív ellenzékit (akik tele voltak beépített emberekkel) is csak zaklatták, bár nem volt mindegy, hogy Rajk László fia, vagy egy ózdi nyugger volt az illető, azért utóbbit bíróság elé állították, ha röplapokat terjesztett. :)
Szóval tény, egy olyan kor volt, amikor ambíció és szorgalom nélkül át lehetett lébecolni egy életet, bár most is lehet. Aki meg gazdag akart lenni, és ügyes volt, akkor már feltörhetett, akkor kezdtek beépülni a budai hegyoldalak nem csak társasházakkal, hanem többgenerációs palotákkal is.
Mondjuk megalapozódott a magyar vállalkozói mentalitás is, az adómorállal együtt.

Archenemy 2011.12.17. 22:37:43

@csi szi: "Szóval tény, egy olyan kor volt, amikor ambíció és szorgalom nélkül át lehetett lébecolni egy életet"

jó megfogalmazás, megérte idejönni

venszivar 2011.12.17. 22:46:39

@Jeff_Lebowski: Előbb is szólhattál volna.......!

TH 2011.12.17. 22:52:02

@Archenemy: egyetértek, ez tényleg igen találó mondat.

venszivar 2011.12.17. 23:07:28

@mrbateman: NE álmodozz ! Milyen nyugdíjat.......?!

El vagy varázsolva ?! Pia, gomba, fű ? Legalább ,most jó neked. NYUGDÍJ ?????? :) :DDD

taecleau 2011.12.17. 23:19:31

Ha a poszt elég rosszra is sikerült, az biztos, hogy aki az index címlapot szerkeszti megkapta ami mára járt neki. Más indok nem lehet.

penelope garcia 2011.12.17. 23:35:02

Ezt biztos meg lehetett volna írni jól is. De így gyenge.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.17. 23:38:30

@csi szi: azert ebbe az ongyilkossagba, alkoholizmusba es bunozesbe nem mennek bele ha mai vilagopt ennyire jobbnak tartod..
mundjuk a lakaskerdesbe se annyira, hehe
az teny, nem jartam evente gorogbe frankhitelbol

venszivar 2011.12.17. 23:39:45

@penelope garcia: Javítsd fel! Talán most már nem izzadsz bele, már nem szakadna rólad a lé.....penelolé ! Talán. :))):D

csi szi 2011.12.17. 23:49:55

@hagyma: Annyival nem, tény hogy kiszámíthatóbb, biztonságosabb világ volt, az "érd be a kicsivel szépen" ((c) Ákos, hehe) mentalitásnak megfelelőbb.
A bűnözésről meg ajánlom Moldova György Bűn az élet c. művét, igaz az már a 80-as években jelent meg. Van benne szó a kisebbségről is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.18. 00:39:09

@csi szi: azt hiszem vicces lenne ha nekem Te ajanlgatnal konyveket, sot nem csak lenne az is, fpoleg Moldovat:)
namost meg annyit elmeselnek neked, hogy 45 utan egy romokban hevero otszagot epitett fel egy nemzedek ellebecolva es erd be kicsivel alapon, valamint a 60-70-80-as evekben is kb tizszerese volt a fizikai munkasok szama a mainak es 100-ada az allamadossag valamint a lakossagi eladosodas a mainak, en orulok, hogy neked bejott az elet
sokak lettek milliardosok abbol az allami vagyonbol amit ezek az emberek hoztak letre

aFx 2011.12.18. 00:49:27

Kömlődi nagy arc volt, imádtam még anno a Freees írásait.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 04:50:11

Szerencsére a 70-es éven man már a múlté. Ez a kor az olyan man -ek kora, akik pénzért, zselét kenve a hajukba varázsoljáj a "Most keltem ki az ágyból hülyegyerek vagyok" frizurcsit. Mag a múlt század 90-es éveinek elején Szív Ernő T0-es évek man (mert azért valljuk be, a 70-es évek man szűk 50-es is lehet, pontosan születhetett 1962. október 12-én is) szóval Szív Ernő, Koronk Kosztolányija figyelte meg az koszso Eszterházy-lockás jakó alá vett tutyis mackófölső trendjét. ebből lett a 2000-es évek divatmanja ujdonatan, de gyárilag mesterségesen koöszos hatású eszterházy-kozckás jakós alakja, akinek bolgár matróztrikó hatású csíkos trikója van a tom wolfe-i elhanagolható különbség kedvéért (hogy ne lehessen 70-es évek Apu trikóját felvenni ingyen) valamilyen MÚŰKOPTATOTT nyomi embléma is van. Ehghez felteszi az újdonantamn is topisnak ható 70-es évek nagypapija pörge kaéapoot és kész a 2000-es évek manja, képünkön a balodali figura, nem a jobboldali, a mesterséges hülyelyány frizurcsis:
www.diningguide.hu/_Images/hirek/000006494_szinben_passzoltak_-_tamas_bence_gaspar_az_index.hu_munkatarsa_es_malackaraj.jpg.jpg

Persez ne felejtsük el, hogy a GAS ban vagy más középdrága márkázottságban vásárolhatunk flanell hatású kínai műszálas kockás inget, de ennek a 70-es évek műszuálas szőrpulcsija hatását UTÁNZÓ máűszálas szőrpulcsi alól KI KELL lógnia alul, nem szabad a nadrágba tűrni.
És akkor még a 70-es évek man szemüvegről nem is beszéltem, ami szintén trendicsek.

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 04:54:10

@Frick László Emlékzenekar: És a 70-es évek man -nak nincsen világítósbillentyűzete ahhoz, hogy sötétben is tudjon gépelni :D

Cuco 2011.12.18. 05:17:37

@magyar-magyar szótár: Van neki, de eggy álamfő az ijeschmitt leszarlya…

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 06:44:29

@Frick László Emlékzenekar:
JAVÍTOTT KIADÁS
Szerencsére a 70-es éven man már a múlté.

Jelenünk olyan man -ek kora, akik pénzért vásárolt zselét kenve a hajukba varázsolják a "Most keltem ki az ágyból hülyegyerek vagyok" frizurcsit. Még a múlt század 90-es éveinek elején Szív Ernő 70-es évek man (mert azért valljuk be, a 70-es évek man szűk 50-es is lehet, pontosan születhetett 1962. október 12-én is) szóval Szív Ernő, Korunk Esti Kornél-ja figyelte meg a tahóságos Eszterházy-kockás jakó alá vett retkeselejű tutyis mackófölső trendjét. Ebből lett a 2000-es évek divatmanja ujdonatan, de gyárilag mesterségesen koszos hatású Eszterházy-kozckás jakós alakja, akinek bolgár matróztrikó hatású csíkos trikója van a tom wolfe-i elhanyagolható különbség kedvéért (hogy ne lehessen 70-es évek Apu trikóját felvenni ingyen) valamilyen MŰKOPTATOTT nyomi embléma segíti abban, hogy még költhessen a pénzéből. Ehhez felteszi az újdonantan is topisnak ható 70-es évek nagypapija pörge kiskalapot és kész a 2000-es évek man-je, képünkön a balodali figura, nem a jobboldali, a mesterséges hülyelyány frizurcsis:
www.diningguide.hu/_Images/hirek/000006494_szinben_passzoltak_-_tamas_bence_gaspar_az_index.hu_munkatarsa_es_malackaraj.jpg.jpg

Persze ne felejtsük el, hogy a GAS ban vagy más középdrága márkázottságban [New Yorker] vásárolhatunk flanell hatású kínai műszálas kockás inget, de ennek a 70-es évek műszálas szőrpulcsija hatását UTÁNZÓ műszálas szőrpulcsi alól KI KELL lógnia alul, nem szabad a nadrágba tűrni.
És akkor még a 70-es évek man szemüvegről nem is beszéltem, ami szintén trendicsek [nördiánus].

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 06:50:24

@magyar-magyar szótár: Köszönöm az ÉN nevében.

@Cuco: Schnitt a saját kezével nem ír. Vannak őneki erre kiképzett szakemberei. Akik nem a 70-es évek gyermekei, hanem a 2000-es éveké. Persze lehet, hogy a gépük helyesírásellenőrző programjába beleszáradt a kopipaszta.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 06:59:23

Mondjuk a szarzó, Styxx úr is megérne egy kanyart a disznóvakaróval, mint olyan 70-es évek man, aki trendicsekségekben nyalta be magát a héddlánny árokzsírjába tokától bokáig..

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 07:50:21

@Frick László Emlékzenekar: Hülye! Styxx úr nem blogger, hanem fizetett újságíró (elektornikus média tagozat) akit nemtudom mennyi időre kölcsön adott az index az origo-nak, amikor ott is a komment-pont-kom típusú kattogásmarketing jellegű néphülyítésbe kezdvén nem volt megfelelő szakemberük "előénekes"-nek..

venszivar 2011.12.18. 07:54:43

@magyar-magyar szótár: mit mond Styx erre.......
vagy Stex ?

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 08:01:10

@venszivar: Már egyszer kipróbáltam Styxx urat, igazi Modor Tibi típusú aranymellényes csávó, azaz 2000-es évek man, aki nagyon kemmmmééényeeen méri más face-ébe a jizz-t, de őreá egy pëpp csirketollporból melaminozott kávétejszín se pëppenjen, mert besérül és mivanoz.

2011.12.18. 08:07:28

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Megsúgom neked, én leragadtam a 70-es évek zenéinél, , bár ez elég modoros, már mint a zene alatt a könnyű műfajt érteni, pl a kamara zene a gyengém, a fúvóstól mindig feldobodom, a gregorián a szívem csücske.

Amúgy meg nem sok minden változott, az emberek akkor is épp oly modorosak voltak mint most, csak a jópofáknak tartott dumák cserélődtek le, de ez természtes.

Nagyapám évekig a 30-as évek modorosságait nyomta, nekem az új volt, nagyon tetszett, szerencsére a kortársak lassan kihaltak, egy gyerekenek meg minden új. "Pali vagyok egy császárkörtére"- ez ma már el kellene magyarázni

venszivar 2011.12.18. 08:18:57

@magyar-magyar szótár: Egészségedre........(már ha tényleg kipróbáltad). Borzalom !:)
Akkor tán ő egy Metró seggszuállis ?! :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.18. 08:25:02

Kedves Modoros! Itt szeretném csalódottságomat kifejezésre juttatni, hogy a mai poszt egyszerűen szar volt.

Az ember szombat este szórakozásra, kikapcsolódásra, nevetésre vágyódik, önfeledten rákattint az Index címlapjára, és a sok jó poszt között egy ilyenbe fut bele. Ez elrontotta az estémet, de nem csak az enyimét, a családomét is.

Legközelebb biztos nem kattintok ide, de szombat este még jobban meg fogom gondolni, hogy netezzek-e vagy sem. A kurva anyáitokat. Penelopé Garcia sokkal jobban meg tudta volna írni. Senkinek nem ajánlom. Nem a Merkuron, hanem a Merkurnál. Hogy képzelitek. Ti senkiházi anyaszomorítóak.

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 08:28:22

@venszivar: Styxx annyira a 70-es évek man -csak ugye ő mindig tartja a lépést a korszarúsággal- hogy ő már szőrös mindenütt és ezzel bizony nem felel meg az antiundi 2000-es évek man-ja metrosexual trend-jének. Szabályerősítő kivétel csak a Bede Malycika típusú alvómacci lehet, de ő nem szőrős, hanem prémes jószág és éddybabbu:
www.naczivadasz.com/sites/default/files/u1909/bedehaja.jpg

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 08:36:10

@Modor Tibi: Mi bajod van? Én pl kitűnően szórakozom azon, hogy egy bérblogger és fizetett újságíró 70-es évek man osztja & apríjja azt a képzetes 70-es évek man képet, aminek kb annyi köze van a 70-es évek man-hez, mint az elmentem a Merkúrba és vettem egy zsigulit 80 ezerért mondatnak.
Ugyanis ha basztatás, akkor azt egy kis lovagnak is szépen és alapossággal kell tennie mert az inkriminált (farmermellényes) mondat így hangzik:
Bezzeg az én időmben öt évet vártam a Zsiguli sorszámomra.Ugyanis nem lehetett elmenni a Merkúrba és venni 80ezerért Zsigulit. Néha lehetett S-100-as Skodát kapni, párszor meg Zaporozsecet csak úgy, de ezek sokszor 2 éves autók voltak. 63500 Ft volt egy ilyen promt Záporjóska [1981-ben]

Amúgy külön érdekessége a 2000-es évek man-jának, hogy a fürdőszoba meg konyhadizájnja az a 70-es éveké, minden éles és kocka, bálnagigakövület kerámiák kórókkal és sárga, csoki meg citrom gömbök és formai letisztultság meg integritás [a belsőépítészetben]jellemzi...

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 08:43:36

@Modor Tibi: Máskülönben tökre úgy szórakoztató, mint a 2000-es évek man-jének az antihippizmusa.
Előszöris kigombolja az aranymellényét, hogy lazábban tudjon hoaxálni.

Aztán fogja Gary Glittert 1973-ból, ad rá egy Ray Ban napszemcsit meg egy Ötödik Beatle stílusú mikrofonfej parókát, nöbetűt integettet a kezével , elször pár... na milyen? Narancs, citrom és csoki gömböt, rányomja az eredetileg DISCO krémbetűkkel , hogy Hippi és nyomja rá a jizzet. Hát efféle Styxx 70-es évek man-je, bocs, -ja, szóval az egészben az a legszórakoztatóbb, hogy őneki elvileg tudnia kéne, milyen egy ilyen man, hiszen ő is az.

venszivar 2011.12.18. 08:43:37

@magyar-magyar szótár: Fúúúú, még jó ,hogy reggeliztem már. Ilyen rondát nem akarok látni, ezért kőműves kalapáccsal megtisztítottam az összes tükröt idehaza.
Abban az esetbe, ha nem kapok here masszást, lehet, hogy ma kimarad a "hancurozás"........ Az ilyen fotó, emberiesség elleni bűntett ! Min. Hága ! :)))

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 08:48:57

@magyar-magyar szótár: Szerintem Styxx úr Levéltáros Gedeontól kérdezte meg, hogy milyen lehetett a 70-es évek man-je. Mondjuk , ha be akarnám nyalni magam egy fasza aranymellényért (széljakival meg nyalókákkal és kulcstartóért) a Dohánygyárban, akkor én is Levéltáros Gedeont kérdezném meg, milyen egy 70-es évek man-je. Levéltáros ugyanis lehetett vagy kb 3-4 éves a 70-es évek legszebb napjaiban. Míg Styxx, ha az eléggé leamortizált face-ét megkumulálom ezzel-azzal, akkor is legalább az úttörők vörös nájlonkendőjét lobogtatta a nyakában az 1977-es év hűs márciusi szele a F.I.N. hasadtával.

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 08:51:30

@venszivar: Valamirevaló indexes kenderikének még a selyem randibugyija is csuromra ázik ANNAK a fotónak a láttán, nemhogy az egészséges pamut bio. Nem neked képszült, teee! hacsak nem egy Dancin' Bear stílusú metro gay-nak

danesdzsu2 2011.12.18. 08:55:06

@Modor Tibi: Hagyjuk dolgozni a szerzőt! Ez nem blogolvasó tempó. Ő is el bírta olvasni mások blogbejegyzéseit, most te is bírd ki egy kicsit.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.18. 08:59:14

@Frick László Emlékzenekar:

Jó helyen tapogatózol, valóban mindenről engem érdemes megkérdezni, hiszen értek mindenhez. Életkoromat illetően viszont tévedsz, legalább húsz évet.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 09:01:55

@Levéltáros: Viszont ha nem "tévedek" akkor csak rosszabb lesz neked attól.

venszivar 2011.12.18. 09:02:30

@magyar-magyar szótár: Sok ez nekem ! Szédülök, émelygek, kicsit visszavonulok. Szemlélődni, mint halak a serpenyőbe........
Á "csak" szólt az anyósom, hogy valaki főzze meg az ebédet, mert majd éhen hal. Nos ha nem "járna" érte 2-3 év......akkor lehet, hogy ő lenne az ebéd.....már mint a menhelyi kutyáknak! Szegény párák. Olyan szigorúak, már pl. az eb törvény is, hogy + 5 évet kapnék ! :):DDD

csi szi 2011.12.18. 09:03:10

@hagyma: Hát azért az túlzás, hogy bejött. Egyébként talán '81-ben volt (az már nem '70-es évek), hogy motoros rendőrök hozták fel hétvégén a Balcsiról a (nyugatnémetek által elköltött) valutát Bp-re, mert éppen órákra volt az állam a fizetésképtelenségtől, legalábbis a legenda szerint :)

magyar-magyar szótár 2011.12.18. 09:11:27

@csi szi: A 80-as évek man az a reformkommunista volt, akinek az 1982-es nyakára a mai okosfejét hoaxálják a jógyerekek. Ennekmegfelelően az efféle történelmi anekdotácskák hamisak, ugyanis 1982-ben a reformkommunisták a Balcsinál pancsizván, melcsifelcsiben álltak sorcsit a köziben egy kis zacsivacsiért és közben a Társasági Törvény-en agyaltak, ami 1985-ben megmentette Magyarországot és így Európát, amin keresztül a világot az összeomlástól. Akkor még voltak gazdasági szakemberek, pl Kupa Mihály. (-> svéd stílus )

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 09:12:56

@venszivar: 'Szótárt is most húzta fejbe a zura a nagyvajlinggal, hogy álljon neki belet mosni, délben tőőtőődik a kóbász megfelé!

-Tom- 2011.12.18. 10:30:28

Rég röhögtem ennyit, mint ezeken a kommenteken. Köszönöm.
Sztendapkamedi legalább két szólamban, untermannel és minden egyéb nyalánksággal. :D Zseniál banda.

venszivar 2011.12.18. 10:39:14

@Frick László Emlékzenekar: Én a kolbász befelé töltését az ebéd utáni csendes pihi "alatt" szeretném megejteni.
De előtte lesz "malackodás" is.......:))) Úgy mint a 70-80-90-2000-2010-es évek óta RENDÜLETLENÜL !!!:D

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.18. 10:43:36

Melyik év volt a legrosszabb év. A '74-es év. :)
www.youtube.com/watch?v=Y1XYME24O3Y

Remélem nem jön több ilyen!

-Tom- 2011.12.18. 10:52:22

@magyar-magyar szótár: Na, hát nem egy Szindikróford. Az kétségtelen. Bár a pozitúra alapján késő hetvenes évek, kora nyolcvanas évek, Emmánulle utánérzés. "Távol otthonától, kóborol Emmánuelle. Elkísérte vágyait."

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.18. 11:22:21

mindenki öregszik, de van, aki csak külsőleg.

pincze 2011.12.18. 12:43:55

1986 -ban egy pár ritmó cipő 1800 ft , egy kezdő műszerész havi fizetése 2200 ft volt . Vécépapírt , étolajt , banánt ,szögvasat, építőanyagot sokszor csak pult alatt lehetett venni , ez is benne volt abban a világban .

Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 14:00:39

@tomsawyer: Érted, Tom, amikor majd a 2020-as években ki kell doni ezt a sok Eszterházy-koczkás Ophélie-kabátot, mackófelsőtutyival meg cipzáras betéttel ál-alámackófelsőzött jakókat meg a sok álretró szögletes könyhabútort.. a combizmokat meg sípcsontokat széjjelbaharahházó kubistafürdőszobákat, a csupaüveg.. csupasík csuparideg enteriőrt (mondjuk a német par4asztbarokk lesz a trendi reciklált szemétből, tölgyfahatásal) és akkor fekszik a két 2000-es évek man, ki-ki a saját a tube-jában, a retinakivetítőn nézik egymás nemiszervét, amit bioneuronvezérlésű konzolokon át "pettingelnek" és nosztalgiáznak "emlékszel Norbi, amikor piros szivecskéket rajzoltam nekem a tabletemen" "Ach Roli, emlékszel, amikor még egymáshoz kellett utaznunk, ha le akartuk szopikálni egymást!" "és emlékszel, milyen pompie csajozós meg retikültrend ötéletei voltak a Steiner Kristófnak!"

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.18. 17:44:02

@Frick László Emlékzenekar: Wááááássssztákurva, ez így konkrétan BROÁF! :D:D:D

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.18. 17:49:14

Ez pedig konkrétan egy pornókönyv címe:

Fürszt Alma – Londoni nimfa Bagdadban

:D:D:D

Styxx 2011.12.18. 23:13:05

@Levéltáros:
Neked már a kockás flanelinged is cápagylléros volt, te kis ősyuppie.

Azt a Q, mekkora siker! Ráadásul még az is kibukott, hogy fizetett újságíró-bért(r)ollnok vagyok!

Persze a tréfát félretéve, engem is bánt, hogy így zártam a szezont, de még sem mondanám haszontalannak.
A vendégposzt-mérnökömmel a két ünnep között kielemezzük a hibákat és jövőre az ideális íven, jóval előkelő helyezésre számítunk, amihez remélem az is hozzásegít, hogy Bridgestone gumikkal versenyzem, a posztokat pedig Apple-billentyűzeten , hangtalanul pötyögöm, majd csak a poJJénok csattognak.
Jó teázást Nektek!

magyar-magyar szótár 2011.12.19. 07:40:38

@Styxx: Ne nyafogjon Möszjő, a bértabletnyiket nem csak a műlazzaságáról, hanem az ilyen stréber jóbarátairól is megismerhetni, mint Levéltáros úr!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.19. 10:17:01

@magyar-magyar szótár:

Fel is jelentettelek csúnyaszavak használatáért az indexnél, meg azért is, mert strébernek hívtál!

@vészmadár (pica pica):

Kőkemény játszmában vagyunk az internet feletti hatalomért mmsz-szel, de ezt tagadja, mert neki ilyen a stratégiája. Én lánglelkű opportunista vagyok a stratégiám szerint.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.19. 11:08:22

@Levéltáros: én már megírtam kettőtök harcának mikéntjét és hogyanját, talán nem meglepő, hogy a történetem hőse a szalmakazal tetején dug valami bögyös barnát, míg odalent az a vén marha Lexikárius a másik vén marhával, a Levéltárossal verbalice baszturbál...

sztem így szép és kerek, hehe

magyar-magyar szótár 2011.12.19. 11:55:34

@vészmadár (pica pica): A strébereket sose bírtam. Nem lehettem jógyerek az oviban.. de rossz gyerek sem, mert kb úgy tudtam verekedni, mint a lányok, meg dobni is. ha csúzliztam, bokánlőttem magam, ami világrekord. Szóval se rosszgyereknek, se jógyereknek nem voltam alkalmas. De a ha a jógyerekek nem tudtak rendes "másodikhatlami" ágazatot kiépíteni (magyarul kevesen voltak) akkor a strébereket hátravitékk a budi mögé és lepisilték. Hát ugye az ember tudta, hoigy mi kell ahhoz, hogy "politikailag megfelelő" legyen valaki. hogy a szájával mit kell mondani. KISZ tagok voltunk, meg letettük a Killián próbát meg ilyesmi, de ha valaki már Levéltárosi méretekben nyalt, azért az megkapta a magáét. Konkérétan arról van szó ugyanis, amikor Levéltáros Örjöngjünk Vecám!-ot csinált a kigondoltamban egy geil nyálas jógyerekcikkcsivel, ami az aktuális jóoldali politikaivalagoknak a leges-legmélységesebb ánuszába nyal bele.

Én megbocsátok, mint sötétben bújkáló klerikális rosszoldali... bérmálkoztam is ugye.. rendszeresen olvasok olyan népbutító mételyező irodalmat, mint a biblia vagy Djatszo úr receptjei... de egyébként a Kigondoltam! antimagasztos elveit hírcsárdai agitációspropagandai magasságokba emnelte. Ez nem az én ügyem, ehhez közöm nincsen, csak szólok, hogy tudd.

Harc-ról pedig nem lehet szó közöttünk, mert ő valaminek a salieri-je én meg egy szaros buziköcsög (és hülye) mócár vagyok.
Ő udvarképes, mindig az aktuális jóoldali linet-t nyalja ... na jó, néha két hetet késik
.
Ő szeretne csak úgy írni, mint én tudok, én meg szeretnék helyesírásihiba meg elütés mentesen bármit kommentet kommentablakba másolni, olyan szépen és mtisztán írni mint ő. Csak lusta vagyok a képernyőn wordben 20p betűnagyságot állítani, idekopizni, odakopzni, beleverem a kommentet a billentyűzetbe , komment küldése osz' tavasz...

Styxx 2011.12.19. 15:03:51

@magyar-magyar szótár:
Könnyű a dolga a partnerkeresőnek ha, NEM akar veled összejönni: Grafománok kíméljenek.

magyar-magyar szótár 2011.12.19. 15:39:25

@Styxx: Ezt a poent tudtad kizziadni fél nap alatt? Tényleg Levéltáros barátja lehetsz, neki vannak pont ennyire szellemesen frenetikus riposztjai.
Nesze:
Styxx 250 bejegyzést írt és 3690 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Mondjuk annyiban igazad van, hogy neked legalább ennyi arany középszarúságért néha még fizettek is.

noirp 2011.12.19. 16:31:14

Először csak elgondolkodtam, aztán megszámoltam a kezemen is (biztos, ami biztos): 4 különböző színösszeállítású flanelingem van. Na tessék :) :)
Ja, meg még egy, amé'k már törlőrongy, hát kéremszépen, kiváLLó anyag.
[Made in China, 2004]

@Modor Tibi: megint felhúztad magad? ugyan minek?
Továbbá: pont itt olvastam (asszem janomano szövege volt), hogy aszongya:
_Autóm a Merkurban, pénzem a Holdban, f****** a Szűzben_

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.19. 17:05:47

@noirp: a meccsen is hozzászokott a szurkoló, hogy lehet anyázni, de a fotbalista nem szólhat vissza. Na viszont én szeretek néha visszaszólni, ráadásul szegény Styxxet bántották, érted :)

noirp 2011.12.19. 18:09:27

@Modor Tibi: jó, jó, de hát ez az egész nem teszen ám jót a vérnyomásának, aranyoskám [:)]

Styxx 2011.12.19. 21:42:07

@magyar-magyar szótár:
Ja-ja, ügyes vagy,látod tudsz te riasztó körmondatok nélkül is.
@Modor Tibi:
Tibikém, angyal vagy. Akkor ahogy megbeszéltük, bérújságírói bevételeim 20%-a csak most, csak neked.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.19. 21:57:26

@magyar-magyar szótár:

Jaj már mozart-magyar bácsi, kicsorbul a nyelvierőd, ha egy hozzám hasonló méltatlanra pazarolod! Írj inkább valami nagyon vicceset, vagy ha nem megy, egy gyengébb posztomból kopizz ki valamit!

Beethoven

ingyenmedve 2011.12.20. 00:20:13

@Levéltáros: Tisztelt Uram! Ezúton tájékoztatom, hogy Herr Mozart sajnálatos, grippskopfs következtébeni elhalálozása miatt Önnek Herr Albrechtsberger-nél (Johan Georg, Philipp Gasse 5.) lesz módja fejleszteni magát. Addig is ajánljuk Önt és a jellegzetesen bölcs, ámde fanyar humorát a Hirtscharda az Önéhez fogható zsenialitású kollektívájának.
www.youtube.com/watch?v=WZM2eQW42TY

ingyenmedve 2011.12.20. 00:33:11

@Modor Tibi: Ne felejtsd majd el az aranymellényed szivarzsebéből előrántani a gasztroyálosdobozodat, mert a @Styxx: úrhoz hasonló szivességből is robotoló (meg belevésték neki a comment-pont-kom kapuoszlopába a nickjét szakmai preferenciális miheztartásra) indexjobbágyokat természetben is szokták fizetni, úgymint rúgottbornyú, vetettmalac és egy kis lakájlátta a lakomaasztal maradványaiból.

ingyenmedve 2011.12.20. 00:38:27

@Styxx: @Modor Tibi: ...jaj, az "ígéretes netes újságírói jövő"-ről mint olyanról, megfeledkeztem, az is jár az indexjobbágyságnak, ez a "szellemi javak" rovat

magyar-magyar szótár 2011.12.20. 04:19:32

@Styxx: Bocsáss már meg nekem azért, mert egy "netes újságíróról" és bérbloggeről, akire egykor a comment-pont-comot rábízták, sőt kölcsönadták más istállóba hasonló robotra, azt mertem feltételezni, hogy pár egyszerű bővített mondatot laza központozással [vesszőkkel...] összefűzötten nem téveszt kossuth-i körmondatnak... Úgy tudom, valamivel öregebb vagy már annál, semhogy a Maci olvas-ból [1978->]ne tanultál volna meg olvasni.

blur7 2011.12.20. 08:52:47

@magyar-magyar szótár: Ezt nézd meg!
Styxx 251 bejegyzést írt és 3693 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
sixx 10246 bejegyzést írt és 7702 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Styxx 2011.12.20. 11:19:52

@magyar-magyar szótár: @blur7:
blur7, lelőtted a poént:-)
@magyar-magyar szótár: Szórakoztató vagy, mint Dániel Péter. Ha netán write only-üzemmódból átváltanál figyelmes olvasásra, akkor felhívnám a figyelmed a két viszonylag hasonló nicknév közti különbségre:
sixx (ő a profi újságíró-blogger)
Styxx (lennék én, az amatőr blogger)
Jelentősebb az eltérés, mint mondjuk Györgyi és Gyöngyi között, a pista 1526 és pista1527-ről nem is beszélve.

magyar-magyar szótár 2011.12.20. 13:05:34

@Styxx: @blur7: Köszönöm uraim, akkor most kigyógyítottatok a 772 monomániám egyikéből ( miszerint mindenütt bérbloggerek és indexjobbágyok zsezsegnek, tehát mindenütt nem, csak néhol, köszöntem)
talált
süllyedt
gluggy

blur7 2011.12.20. 13:18:36

@Styxx: Már nem bírtam tovább. Ez a három nap is hosszú volt. :)

-Tom- 2011.12.21. 10:23:20

@blur7: Persze, persze tévedett. Ezzel együtt szerintem jó sztendap volt, a többieket is beleértve, mindenkit, aki kommentelt.
Úgy érzem, kell, hogy az embernek öniróniája is legyen. Anélkül mások kiállítása a pellengérre: hiteltelen.
Ez persze csak egy szegény, nincstelen koldus véleménye.
Ha pedig a tévedését elismeri valaki, az ahogy csöndesen megfigyeltem elég ritka a blogtérben.
Elnézést az őszinteségért és zavarásért.

-Tom- 2011.12.21. 10:42:03

Fenébe. Szmájli lemaradt: :)

blur7 2011.12.21. 14:24:30

@tomsawyer: Az öniróniát én is nagyon fontosnak tartom. Csak olvasótársunkat akartam megóvni a túlzott önhergeléstől. Tévedése higgadt elismerését én is nagyra értékeltem, tényleg nem gyakori az ilyen (online se).
Az őszinteség pedig nem baj, hanem elvárt. :)
süti beállítások módosítása