Újságíró - Radikális szótár

2011/12/01. - írta: Modor Tibi

Európa-szerte mindenki tudja, hogy Magyarországon idén megszűnt a sajtószabadság, illetve in Ungarn wurde die Pressefreiheit aufgehoben. Ám a magyar leleményes nép, és az elmúlt évszázadok során könnyedén megtanult a sorok között is olvasni: a puszta szavak mögött a valódi jelentést játszi könnyedséggel dekódolja.

Összegyűjtöttünk Kurtz Ezredessel és Gudea Enszivel pár jellegzetes szót, kifejezést - és azt, hogy egy szélsőséges lelkületű olvasó mire asszociálhat rögtön. Szeretnénk rögtön az elején leszögezni: természetesen mélyen elítéljük a hasonló gondolattársításokat, csupán egy létező és aggasztó jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet a magunk szerény eszközeivel!


 

56-os halálraítélt: 56-os besúgó

a magyar nép az...: a magyar nép a zsidók szerint...

a szakma véleménye szerint: a zsidók szerint

aggodalmát fejezte ki: a gyarmatosító figyelmeztet

az elkövető magyar állampolgár: a gyilkos cigány

alapítvány: lopás

alternatív: buta és tehetségtelen jobbikos/narkós szipus anarchista

alulról szerveződő: SZDSZ-es, MSZP-s, DKP által pénzelt

antifasiszta: volt munkásőr/pufajkás és/vagy jelenlegi zsidó

antiszemita: Bulgár Gyulának ellent mert mondani

Berlin: Tel-Aviv

bevándorlók: a zsidók előtt hordott pajzs, egyfajta kopóréteg

cigánygyilkosságok: gyilkosságok v. öntámadás

civil: MSZP-s

civil: zsidó

család: cigányok

demokrata: a politikai ellenoldal véleményszabadságát korlátozni óhajtó MSZP-s/SZDSZ-es

diplomás fiatal: fideszes kezdő adócsaló

elesett: munkakerülő

elismert: MSZP-párti

ellenálló: 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztallal kokettáló MSZMP KB tag

érdekvédő: deviáns

európai: közel-keleti

Európa-szerte csodált eredményeket elérő: Burzsoákommunista libatolvaj

européer: liberális

flashmob: zsidó fiatalok performansza

főpolgármester: fasiszta (2010 óta)

FTC: nácik

független: olyan ballib, aki 2010-ben már sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re nem szavazott

futballhuligánok: nácik, székházgyújtogató csőcselék

futballszurkolók: jóravaló fasiszták

gerrymandering: mások úgy rajzolják át a választási körzeteket, hogy mi járjunk szarul

gój motorosok: jobbikos adócsaló vállalkozók

gyilkosságok: magyarok meggyilkolása cigányok által

halmozottan hátrányos helyzetű: degenerált, szellemi fogyatékos cigány

intolerancia: normális értékrend

iskolai szegregáció: a cigányok által naponta kirabolt, megkéselt, megvert gyereket másik iskolába íratják a szülők

jobboldali közgazdász: a Fidesz-kormányból kihagyott közgazdász

jog/emberjog/jogvédő/emberjogi aktivista: LMP-s

keresztény: nemzsidó

kiállításmegnyitó: SZDSZ-es belterjesség

kisebbségi önkormányzat: lopás

kiszolgáltatott rétegek: munkakerülő cigányok

kommunikáció: hazudozás

kommunista: olyan kommunista, aki nem lett Fidesz-tag

kompromisszum: a zsidók akaratának való kényszerű behódolás

kormányváltó hangulat: pár ezer zsidó fiatal le akarja váltani Orbánékat

középosztálybeli: fideszes

külföldi rendszámmal: fideszes adócsaló

kuratórium: zsidók

Magyar Mozgókép Alapítvány: lopás

más/mások/másság/sokszínűség:  zsidó homoszexuálisok

meghurcolt: 1988-89-ben az MSZMP-ből kizárt tag

melegfelvonulás megzavarása: szurkolótáborok bemelegítése a Fradi-Paks, Újpest-Debrecen meccs előtt

mértékadó: MSZP-párti

mértékadó nyugati lapok: internacionalista zsidó bérsajtó

mi magyarok...: a magyar nép a zsidók szerint...

nagycsaládos: cigányok, szektások

nemzeti: jobbikos

nemzetközi építési konzorcium: izraeli-amerikai szálláscsináló

nemzetközi hírű pénzügyi szakember: nemzetgyilkos Bilderberg-páholymester

offshore vállalat: volt párttitkár és volt liberális, jelenleg zsidó üzletember joint venture companyja

önhibáján kívül: alkoholizmusa, játékszenvedélye miatt hajléktalanná vált

pályázati pénzek: lopás

performansz: exkrementumos Biblia égetése, kismacska vízbe fojtása zsidó művészek által

polgári:  fideszes parasztértelmiség

polgári radikális: jobbikos lenne, de kijárta iskoláit

polgárpukkasztó: vizeletbe, székletbe mártott rózsafüzér, végbélbe helyezett feszület

progresszív: anarchista

progresszív baloldali: olyan kommunista, aki Fidesz-tag lett

rászoruló: cigányok

rokonság: cigányok

roma áldozat: áldozat

roma közösség: a zsidók előtt hordott pajzs, egyfajta kopóréteg

rövidre nyírt hajú fiatalok: nácik

sikeres fiatal: fideszes adócsaló

sokkoló, modern művészet: Mária és Jézus anális pornójelenete

spontán tüntetés: az MSZP buszokkal vitte a nyugdíjasokat egy-egy csomag száraztésztáért

szamurájkarddal: cigányok szamurájkarddal

szélsőjobboldali: egészséges nemzeti lelkülettel rendelkező

szélsőséges: egészséges nemzeti lelkülettel rendelkező

tehetős: fideszes adócsaló

tehetséges: prominens zsidó egyetemistakorú gyereke

tender/bírálóbizottság/árrés: lopás

tettes: cigány gyilkos

több pénzt az embereknek: többet fizetsz a cigányoknak, munkakerülőknek

tömegverekedés: cigányok

újjáépítették az országot: húszan támasztottak egy lapátot

üldözött: bűnöző

üzletember: bűnöző

uzsorás: cigányok

vállalkozó: adócsaló

vascsővel: cigányok vascsővel

Címkék: média politika
129 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 06:22:17

Pffff, remélem kikerül a úz index (fideszes zsidók) főoldalra, és majd jönnek a jókedvű, éleslátó kommentelők (perverz, műtéti úton eltávolított agyú állatok).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.01. 07:12:05

@El Topo (Sgt. Elias): öregúr, te egyre jobban elveszíted a kapcsolatodat a valósággal, hivatalosan kezdek aggódni (annyira azért nem, olyan nagyon nem érdekel, de nah). Ez a múltkori felakasztós demokrata már intő jel volt, és úgy tűnik, kezd a jelenség súlyosbodni. Olvass több Micimackót és csöcsös-kardos könyvet.

fingógörcs 2011.12.01. 07:39:52

Elment a kedves.
Fő a vacsora a konyhánkban.
Bánatom van.
Örömöm van.
Mi van?!

Fapuma (törölt) 2011.12.01. 07:56:12

Ha viccnek szantatok akkor gebasz van, mert minden szava igaz. Most mi lesz?

2011.12.01. 07:58:43

@göcsörtösfaszú orángután: (nagy) csöcs.
amúgy meg:

ismert baloldali újságíró: kiérdemesült exkomcsi sajtópatkány

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 08:21:46

@Brother Love:

Ismert jobboldali újságíró: sok segget kóstolt exkomcsi sajtópatkány
Modern baloldal: a vén kurvák maradtak, a kupleráj tábláját és a recepcióst cserélték
Mértékadó nyugati lapok szerint: Weyer Balázs
Kereszténydemokrata: akkor látott először pinát, amikor a szolgálati Audival járt egy
sajtótájékoztató: szemérmetlen marketing
Fiatal szakember: miniszter retyerutyája
Offshore lovag: volt miniszter retyerutyája
Mérsékelt jobboldali politikus: MSZMP KB tag, új zászlók alatt
Mérsékelt baloldali politikus: alkoholista állat
Nemzetközi hírű színházi szakember: zsidó
Legnagyobb élő drámaíró: frissen megtért seggnyaló
Washington Post: zsidók

2011.12.01. 08:36:12

@El Topo (Sgt. Elias):
fiatal, szociálisan érzékeny baloldali: budai nagyvállalkozó/politikus unatkozó hülyegyereke (zsidó, ofkorsz)
fiatal jobboldali radikális: agyontetovált, kopasz, piás munkanélküli/kényszervállalkozó
idősebb jobboldali radikális: deklasszálódott, lepukkant öreg MIÉP-es
nemzeti érzelmű asszony: melegfelvonuláson artikulátlanul rikácsoló, lepukkant fasiszta vénasszony

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 08:51:23

@Brother Love:

Jobboldali blogger: ultrákat etető, tejfölösszájú minisztériumi halljakend
Jobboldali blogger (nő): ultrákat etető, tejfölösszájú minisztériumi halljakendek közé díszpinának bevett bányarém.

noirp 2011.12.01. 08:54:57

szszh, mi van itt, mi lesz itt...Délután jövök mozizni/visszaolvasni...

2011.12.01. 08:56:25

@El Topo (Sgt. Elias): MSZP törzsszavazó: elhanyagolt küllemű, vértolulásos fejű, indulatos exmunkásőr

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.01. 09:18:41

@Brother Love: demokrata = az ellenvéleményen lévőket lámpavasra lógatni kívánó szélsőközépső:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.01. 09:25:26

nagyon jók, és a kommentek között van olyan, ami simán beépíthető a cikkbe.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 09:46:03

De annyira okos vagyok, hogy már fél hétkor bemondtam a főoldalt!!!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.01. 09:55:59

család: uzsorás cigányok vascsővel, szamurájkarddal felfegyverkezve

Nadiposzi (törölt) 2011.12.01. 10:03:55

élettárs: püffedt fejű, kevés fogú alkoholista.

Brukk 2011.12.01. 10:04:25

náci - Csurka István
náci színház - Új Színház

peti papagáj 2011.12.01. 10:04:49

lazán kapcsolódik, hogy zs-vel kell kezdeni minden zsőnevet, amiből értik a zsagunkfajták, hogy a zsudjukkikről van zsó

2011.12.01. 10:04:52

bank: uzsorás, de nem cigány hanem büdzsid

2011.12.01. 10:12:44

@vészmadár (pica pica): mindig következetesen kiállt a liberális értékek mellett: nagyhangú, folyton panaszkódó-rettegő, deviáns életvitelű, abe**ált művészetért rajongó, dologtalan b***ráns (illetve 3x elvált, 4 nőtől 5 gyermeke van, jelenleg 17 éves unokahúgával él együtt)
mindig következetesen kiállt a konzervatív értékek mellett: fafejű, vaskalapos, kereszténymázas, agresszív autokrata, unalmas, bornírt fajankó

Demszky 2011.12.01. 10:23:47

népes család: fenyegetőző, beltenyésztett cigánycsürhe
fiatalok: fiatal cigánybűnözők
nemroma: magyar
demokrata: bolsevik zsidó
újnáci: magyar, akit nem szeretnek a zsidók
fasiszta: lásd feljebb
bőgatyás: lásd feljebb
csőcselék: lásd feljebb
polgár: lásd feljebb

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.01. 10:36:26

demokratikus karta: baloldali pótcselekvés

graffitis: művész aki új tartalommal tölti meg a tereket

kortárs művész: tehetség híján "elgondolkodtat"

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 10:36:32

kapcsolatba hozható: ő volt az
környezetében: ez is ő volt
köze lehetett hozzá: naná hogy ez is ő volt
sikeres vállalkozó: az adott médiumot finanszírozó párt pénzosztásán nyertes
mutyizó: az adott médiumot nem finanszírozó párt pénzosztásán nyertes
pénzek: nem mi loptuk
élelmiszerlánc: CBA
multik: nem a CBA
gazdák: fideszes parasztok
felheccelt őstermelők: nem fideszes parasztok
színház: zsinagóga (izé, ezt a szót nem ismerik szerkesztő úr, legyen zsidó templom)
oligarcha: másik pártot finanszírozó nagyvállalkozó
felelősen gondolkodó nagyvállalkozó: minket finanszírozó nagyvállakozó
érdekkör: mutyizásra összeállt komcsi vállalkozók
nemzeti érdek: mutyizásra összeállt fideszes vállakozók

2011.12.01. 10:37:03

csupán egy létező és aggasztó jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet: Dehát ez csak lRÓNIA...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.12.01. 10:37:41

A kormányszővivő cáfolta - tehát igaz, fusson akinek kedves az élete!

mrbateman 2011.12.01. 10:41:36

a "futballszurkolók=jóravaló fasiszták" megalkotójának jövök egy sörrel.

társasházi közös képviselő=egykori pártvonalon lépkedő univerzális vezető, alapos, preciz, fontoskodó sunyi geci
meghatározó politológus=konkrétumokat csak óvatosan érintő, pártiskolákat megjárt, mindenkitakiszámít ismerő félalkoholista elbaszott magánéletű frusztrált kommunista fasz
vezető politológus=A Fityfass Consulting alapítójaként konkrétumokat tudatosan kerülő, semmihez sem értő, fantázálgató, menő öltönyös yuppie-fasz

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.01. 10:43:20

Ez lehetett volna vicces is, de sajnos túlzottan fábrisanyásan egyoldalúra sikeredett. Kár érte! :(

Pipas 2011.12.01. 10:48:23

népes család: cigányok
verekedésbe keveredett: megverték a cigányok
szóváltásba keveredett: pofánverték és megrugdosták
demokrata: volt kisztitkár
amerikai üzleti körök: zsidók
magyar üzleti körök: maffia
magyar üzletember: gengszter maffiafőnök
környezetvédő: sötétzöld LMP-s
lehet más a politika: lehet rosszabb a politika
gazdaságélénkítés: megszorítás
megvéd: elvesz
csökkentés: emelés
unortodox: halvány gőze sincs
közgazdász: debilis
politikai elit: gátlástalan törtető pszichopata
kétharmad: ötven százalék
liberális baloldali: kommunista
szélsőséges: nem kommunista
fasiszta: nem kommunista
szélsőjobb: nem annyira bal
soviniszta: nem zsidó

Jablaka 2011.12.01. 10:50:27

nyugállományba vonult rendörtiszt: biztonsági cég vezetöje

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2011.12.01. 10:50:27

jobboldali - bomberdzsekis handabandázó náci
idősödő jobboldali - humortalan náci faszkalap
baloldali - mosdatlan magyargyűlölő zsidó
idősödő baloldali - büdöslábú vén kommunista, Lenin-mellszoborral a hálószobájában
Fidesz-közeli - Fidesz-közeli
mértékadó - MSZP-közeli
vidáman ünnepelt a majális népe - a sok mosdatlan proli hőbörgött egyet Aradszky Lacira
kétmillió Fidesz-szavazó békésen demonstrált a Kossuth-téren - Hétezer náci randalírozott a Belvárosban.

Behajtó70 2011.12.01. 10:50:29

"csupán egy létező és aggasztó jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet a magunk szerény eszközeivel!"

És pont ez az a csúsztatás, miről szó van: ugyanis ez csak attól létezik, hogy ti megbélyegezhessetek bárkit, aki a felsoroltakat jóindulatúan használja!

Ha valaki cigányozik, ti felhördültök, hogy rászista-rászista, mert azt romának kell mondani. Akkor most már a "magyar állampolgár"-t sem lehet (szerintetek!) használni...akkor mégis mi az anyám pics...ját kellen mondani?

Ááááááááááááá, tudom már! Ne is beszéljünk a bűnözőkről! Ugye?!

(hremélem, hogy a fentieket is tudod értelmezni, és befejezed a mocskolódást, gyűlöletkeltést! Kár abban hinned, hogy már elfelejtettük, hogy mennyi kárt okoztatok az elmúlt években! Fejben fogjuk tartani még párszor négy éven át!)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 10:53:53

az emberek érdekében: áremelés
kiigazítás: adóemelés
fordulat: adóemelés
reform: adóemelés
egyszerűsítés: bonyolítás

ergerberger 2011.12.01. 10:54:31

Akárki, akinek
- éppen nem tetszik a pofája, mert kulturáltan van felöltözve, és
- nem csörget három fostos tarsolylemezt a nagymagyaroszágos büdös pólója alatt,
- megvan az összes foga,
- nem kirohadt, disznószaros bakancsban közlekedik,
- de fingunk sincs a származásáról: ZSIDÓ.

2011.12.01. 10:54:44

rátermettségét már a .... Zrt. (állami mamutcég) élén is bizonyította: semmihez nem értő, gyáva Fejbólintó János, elvtelen seggnyaló, buta csinovnyik
tehetséges, rámenős fiatal menedzser: 46 éves, gőgös-kevély vezérigazgató, teljesítménykényszeres rabszolgahajcsár, zérus empátiával és szociális érzékenységgel

yenoee 2011.12.01. 10:56:39

Környezetvédő: budai, pénzes szülők tehetségtelen, unatkozó hülyegyerekei + részképességzavaros, baszdühöt kompenzáló bölcsész kommunisták
Kerékpáros, vidéki: részeg paraszt
Kerékpáros, budapesti: füvezős köcsög, de ha ráhúzom, még neki áll följebb
Közszolga: ingyenélő

mrbateman 2011.12.01. 11:00:39

Az éjszakai életben ismert vállalkozó= Tusnádi "háziőrizetes" Péter

egerészölyv 2011.12.01. 11:17:20

Erőltetett trágya ez, gyerekek, nyamvadt blődli azok után, amit Ákosotok elkövetett a maga genetikai moslékzabálózásával.

2011.12.01. 11:18:41

fizessenek a gazdagok!: adóemelés minden bruttó 160.000 Ft-ot meghaladó jövedelem esetében
igazságosabb adórendszer: már megint szívni fogsz
egyszerűbb adóbevallás: már csak 32 lapon (évi 4 alkalommal) kell bevallani, ha bérbe adott lakásod után volt évi 200.000 Ft jövedelmed

családbarát politika: ingyen (ehetetlen) ebéd az iskolában
konzervatív oktatási reform: XIX. századi pedagógiai módszerek újraélesztése, osztályfőnöki pallosjoggal kiterjesztve
liberális oktatási reform: drága és hasznavehetetlen készülékek vásárlása, soha nem igazolt, meghökkentő pedagógia módszerek bevezetése, tanulók jogainak kódexbe foglalása
konzervatív oktatás: hittan, ima reggel és délben, egyenruha, körmös, tasli javasolt
liberális oktatás: a gyerekek semmit nem tanulnak, de drogozhatnak az iskolában is
alternatív iskola: gazdag szülők hülyegyerekei nem tanulnak semmit
felsőoktatási reform: tandíj
a világhírű magyar iskolarendszer: képzetlen, életunt, alkoholista, szadista tanárok, magoltatás, testi fenyítés, piacképtelen, hasznavehetetlen diplomák
iskolai nyelvoktatás: érettségire (talán) tud kérni egy pohár vizet
átgondolt, alaposan kidolgozott közoktatási koncepció: mindenhonnan összehordott, életidegen, finanszírozhatatlan fantazmagória
közigazgatási reform: kirúgnak 800 fő 50 év fölötti, bruttó 115.000 Ft illetményű agyonterhelt szerencsétlent, 6.8 milliárdért országosan egységes ügyviteli szoftvert fejlesztenek amelynek hardverigényével egyetlen hivatal sem rendelkezik, a megtakarításból pedig új autókat és bútorokat vesznek a felsővezetőknek

Haloperidol 2011.12.01. 11:19:00

LMP-s = SZDSZ-bol annak idejen kiszorult zsido

NOrban 2011.12.01. 11:19:10

HR-vezető: volt kommunista laktanyaparancsnok (Hankook)
templomban első sorban ülő: volt KISZ-titkár, rajvezető, hittanra járókat zaklató
meghatározó fideszes politukus: volt KISZ-titkár
meghatározó fideszes népi politukus: volt MSZMP KB tag, volt moszkvai nagykövet
meghatározó jobboldali publicista: volt MSZMP-titkár
jobboldali kultúrszervező: MSZMP-s kultúrszervező

albatrosz tizedes 2011.12.01. 11:23:25

nahát! milyen eredeti ötlet! ehhez hasonlós még nem is született!

hircsarda.blog.hu/2011/10/20/fidesz_magyar_szotar_kereso

Silent Bob 2011.12.01. 11:26:12

Vicces ez, csak annyiból cink, hogy nem nagyon találtam benne olyat ami nem stimmel.

Behajtó70 2011.12.01. 11:30:38

Most olvasom csak végig: igazi kereténygyűlölő és gyalázó szar alak vagy!

olyan, akit a cipőm orrával sem tennék arréb...

pfuj!

Schnaps, az ifjabb 2011.12.01. 11:37:07

A cikket kérnénk a kommentekkel kibővítve újraközölni az érintettek részére szíves megfontolás végett.

csi szi 2011.12.01. 11:43:03

@albatrosz tizedes: Az SZDSZ-magyar szótár ennél sokkal régibb, linkelni nem fogom de meg lehet találni több helyen és változatban:)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.01. 11:46:47

Uram atyám! Az egész világ fideszes cigány kommunista zsidóvá vált?
Átaludtam volna az életem?
Ez a szótár egyébként azért kell, hogy helyesen értelmezzük a sajtóban megjelent híreket, vagy egyéb célja is van.
Én mondjuk el tudom képzelni azt, hogy szembesülve a valósággal, Kiss János asztalos a saját fejét teszi az eszterga alá, mert reggel észrevette magán az alábbiakat:
1. túl nagy az orra
2. pirospozsgás az arca
3. mániákusan szereti a narancslevet
4. a felesége már régóta nem jár szoláriumozni és bőre mégsem fakul

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.01. 11:47:55

@albatrosz tizedes: bocsánat, eszünkbe se jutott volna magunkat a zsenialitás határait feszegető Hírcsárdával egy lapon említeni.

@Behajtó70: jó irányban keresgélsz, barátom.

Pipas 2011.12.01. 11:53:29

@Modor Tibi: Szekértőtől kell megkérdeznem: a szótárban a forrás vagy a célkifejezések a modorosak? :)

seahawks 2011.12.01. 12:14:04

@Brother Love: kiérdemesült exkomcsi sajtópatkány : bayer zsolt

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:17:47

Vérszagra gyűl az éji vad... :)

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:20:46

Nem tetszik a rendszer = Váccpáör

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.01. 12:28:06

szakértő = ex-ávós

De tényleg, miért pont szamurájkard?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.01. 12:28:28

@Édy, aki Endre: Váccpáör RULEZ, Váccpáör 4 President!!! :D

Styxx 2011.12.01. 12:31:41

@Blassius:
Kívül-belül fasza, nekem eddig ez a kedvencem a maga komplexitásában:
"család: uzsorás cigányok vascsővel, szamurájkarddal felfegyverkezve"
Elképzelem, hogy Vekerdy Tamás a maga affektáló, lászlócsabás hangján így definiálja a családot egy gyermeknevelésről szóló, értelmiségi beszélgetős műsorban.

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:33:59

család = Zsizsik Mihály (férj), Krebsz János (feleség) és a két örökbefogadott gyermek Zsizsik-Krebsz Pisti és Zsizsik-Krebsz Aranka.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 12:34:30

Magyargyűlölő, keresztényzaklató: nem biztos benne, hogy Miniszterelnök Úr a legzseniálisabb arc a galaxisban

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.01. 12:36:01

magyar nemzetiségű áldozat = erdélyi magyar
román állampolgárságú elkövető = erdélyi magyar

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:37:36

minden gyerek lakjon jól = adjuk el/együk meg a felnevelésre kapott csirkét és kacsát

csi szi 2011.12.01. 12:38:16

európai értelemben vett konzervatív: GyF haverja, csodálója
értelmiségi: liberális, volt SZDSZ-es
független: a kormányoldaltól független
békés ünneplők: a kormány ellen demonstrálók
egy (másfél, két) millió: 50-100 ezer

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:42:30

május elseje = a szeretet ünnepe; egy mindenkiért, mindenki egyért; akik bűnösek, szenvedjenek; sok itt a veszedelem, ez az infláció, ami itt folyik

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:45:57

@Püspök utcai gombaszedő:

román = erdélyi magyar
szlovák = felvidéki magyar
23 millió román = erdélyi magyar, ha magyar állampolgárnak szeretné magát tekinteni
mucsai = bárki, aki nem úgy liberális, ahogy kell
holland példa = bármi, amit a megfelelő liberális módon rá kell erőltetni az ez ellen berzenkedőkre

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.01. 12:50:54

@Fapuma: ugye a kedvünkért maradtál fenn éjjelig? Ugye nem csak itthon vagy éppen?

@Pipas: ezt a nyájas Olvasók úgyis jobban tudják ;-)

Pipas 2011.12.01. 12:51:59

szenvedélyes igazságbeszéd: anyázás
beismerte: lebukott
pénzügyi szakértő: adócsaló
felhívta rá a figyelmet: azt hazudta, hogy
nyilatkozta: hazudta
sajtótájékoztatót tartott: hazudta
megemlítette: hazudta

Édy, aki Endre 2011.12.01. 12:54:07

infokommunikációs technológia = a) Öööööö... b) Nem fejtette ki az igazság minden részletét c) Ne azt figyeljék, amit a kampányban mondok d) Dolgozz, helóta

csi szi 2011.12.01. 12:54:34

bankok: zsidók
multinacionális: zsidó
magánnyugdíjpénztárak: MSZP-s pénztárak
keresztény: nemzsidó
devizahitel: amit a bankok a keresztények kifosztására találtak ki
nemzeti: fideszes
emberek, családok: fidesz-szavazók
mélyszegénység: cigányok

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 12:55:50

@Püspök utcai gombaszedő: Ha ez most a modoros japán poszt lenne, akkor részletesen leírná valaki, hogy a katana, amelyet a busi nemritkán ükapjától örökölt, milyen viszonyban áll azzal a hosszú cifra markolatba illesztett közepes méretű acéldarabbal, amelyet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök listáját kijátszva dísztárgyként árulnak. Ennek megfelelően a párezer forintért kapható "szamurájkardok" zúzott sérülést szoktak okozni, mert ugyan tompák, mint a használójuk agya, de a nehéz "penge" és a hosszú erőkar miatt nagyon durva törésekre képesek.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.01. 12:58:50

@Pipas:

Van még tovább is.

cáfolta = letagadta
gyanúsított = bűnös
felmentették = megúszta, de nem zörög a haraszt

És mert aktuális.

egyszeres válogatott futballista = tippmixhuszár
G. Jakab, aki több NB1-es klubban megfordult = aki ebből se találja ki, hogy Hercegfalvi, annak úgyis mindegy

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.01. 13:00:24

Magyar politikus - nyerészkedő idióta véglény, faszkalap.
Fenntartható fejlődés - világvége, madmex, felfúvódott hasú nyugdíjasok.
Az eruo 2012-es bevezetése - te mindent elhiszel, hülyegyerek?
Az eruo 2015-ös bevezetése - nem is lesz már euró, te balfasz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 13:07:01

@Pipas:
nem nyilatkozok: beismerte
menjenek innen: beismerte
nem ismerem be: beismerte

Édy, aki Endre 2011.12.01. 13:09:46

svájci frank alapú hitelszerződés = olyan hitelszerződés, ahol az elvileg már korábban állítólag meglévő tőkére is felszámolják a későbbi árfolyamváltozás kamatait

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 13:15:55

a felvételen látható/hallható: rejtett kamera/mikrofon

a felvételen XY-hoz közelálló személyek beszélgetése hallható: két hajléktalan egy üveg kevertért magnóra mondta, kicsit megrecsegősítettük és rámásoltuk egy ócska TDK kazettára, majd bedobtuk a saját postaládánkba, ahol meglepett sikkantásokkal fedeztük fel, közjegyző és/vagy kamera jelenlétében.

forrásaink szerint: mi találtuk ki

birtokunkba került: ellopattuk, megvettük, bosszúból eladta nekünk valamit

vágatlan: eredeti szöveg: Anyád felhívott hogy hozzam utánad a kocsid forgalmiját. Jövök az úton, gecó, te olyan kurva állt ott! "vágatlan verzió": Kurva anyád. Utánad jövök te gecó!

Mitya Ivanov 2011.12.01. 13:16:38

legutóbb a fideszre szavaztam, de megbántam= egy hazug állat vagyok Gyurcsány seggében lakom, Gréczy Zsolt vagyok, szaros a szám is

Édy, aki Endre 2011.12.01. 13:19:02

euroszkeptikus = olyan kérdéseket feltévő - természetesen kirekesztő és rasszista - ember, aki nem a kötelező multikulturalizmusban látja a földrész jövőjét

semleges nemű ember = Norrie May-Welby (www.huffingtonpost.com/2010/03/18/norrie-may-welby-the-worl_n_502851.html)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.01. 13:29:38

@Modor Tibi: elkövetted a trollokkal szemben elkövethető legalapvetőbb hibát: reagáltál rájuk. Segítségül trollügyekben ímhol a Vészmadár munkásságának egy, még a szokottnál is rejtettebb szegmense, hogy mindenki tájékozódhassék a jelenségről:

plantsandbeasts.blog.hu/2010/08/07/microtus_agrestis

2011.12.01. 13:34:04

@Professor Pizka: ez egy koncepciós eljárás: súlyos és alapos bizonyítékok merültek fel a vádlottal szemben
alaposan gyanúsítható II. VH. során elkövetett emberiség ellenes bűnökkel: K. Jolán (aki 1944-ben 3 éves volt és utoljára akkor látta a vádlottat), 2008-ban felismerte őt egy nyugdíjasotthonban a hangja alapján, bár nem látta, hogy bárkit lelőtt volna, de a nővére 1992-ben így mesélte neki.
bravúros nyomozás során fogták el a tettest: az elkövető a helyszínen elhagyta a lakcímkártyáját, majd mindent beismert
a vád minden állítását meg fogjuk cáfolni: nagy szarban vagyunk, csak hülyeségeket fogunk beszélni
a nyomozás során égbekiáltó törvénytelenségeket követtek el a hatóságok: az előállításkor az egyik rendőrön nem volt sapka
ügyfelem csak a szabad véleménnyilvánítás jogát gyakorolta békésen: kapucniban, bekötött arccal dobálta a melegfelvonulást

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.01. 13:48:05

@vészmadár (pica pica): (ez valami továbbképzés?) Jól van, néha nekem is szabad szórakozni. Olyan ez, mint beosztottakkal szerelmeskedni.

@Brother Love: pompázatos.

@Édy, aki Endre: :D

dr. Ferenczi Sándor 2011.12.01. 13:51:06

Kiaknázatlan lehetőségek országa vagyunk = ha nem lopnánk el mindent, és ha nem lennének cigányok, és ha mindenki befizetné rendesen az adót, akkor 30 év alatt Szlovénia szintjén lennénk

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.01. 13:51:39

jól felszerelt iskolai tanműhely=2 satupad, 6 tanulónként 3 reszelővel

a tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állnak=úgyszólván minden ablak vízálló, a tantestület fele még nem alkoholista

kompetencia alapú=nem osztályozunk

klasszikus tanáregyéniség=szadista, tekintélyelvű ilonkanéni

fiatal tanáregyéniség=nagymellű, kikapós eladó-szakoktató

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 14:00:57

Erre hatalmaztak fel minket a választók, erre jogosít fel minket a kétharmad: min-den-ki bekaphassa!

Édy, aki Endre 2011.12.01. 14:01:55

művész = sikertelensége miatti frusztráltságát VAGY heveny önpusztításban VAGY szándékosan elkövetett jó ízlést sértő tevékenység elkövetésében kiélő senkiházi

igazi művész = sikertelensége miatti frusztráltságát heveny önpusztításban ÉS szándékosan elkövetett jó ízlést sértő tevékenység elkövetésében kiélő senkiházi

Édy, aki Endre 2011.12.01. 14:06:10

tisztességes politikus = 404 'Not Found'

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 14:06:57

Humán értelmiségi: semmirevaló ingyenélő, romkocsmában rohadó, beszívott girnyó.

Műszaki értelmiségi: jó esetben nem suk-süköl, de a ba-be, ban-ben világéletében gondot fog neki okozni.

Édy, aki Endre 2011.12.01. 14:09:44

management = inaktív
kontrolling osztály = inaktív
financial monitoring = inaktív
strategic finance department = inaktív
marketingesek = inaktív
asset optimalization expertise workgroup = inaktív
corporate customers relations officer = inaktív
takarítónő = dolgozó

2011.12.01. 14:15:51

a kényszerítő eszköz alkalmazása szakszerű, jogszerű és arányos volt: a radiátorhoz bilincselt előállítottat 3 rendőr 20 percen keresztül verte gumibottal, széklábbal és ököllel
annyi megállapítható, hogy az eljárás során az ügyféllel szemben nem elfogadható, udvariatlan hangot használtak: a lakcímkártyáért folyamodó mozgáskorlátozott nyugdíjast 4 órán keresztül várakoztatták, miközben kávéztak, majd akadékoskodó, vén kurvának nevezték, végül kidobatták a biztonságiakkal
a bekövetkezett egészségromlás a műtéttel járó kockázatnak tekinthető, szakmai mulasztás nem állapítható meg: a beteg testében felejtettek egy 30 cm-es acél segédeszközt, 4 törlőkendőt és egy rozsdás, 13-as csillag-villáskulcsot
botrányos viselkedése miatt felkértük, hogy hagyja el a szórakozóhelyet: 3 kigyúrt portás szórakozásból megalázta, kidobta, majd péppé verte a pultnál csendesen iszogató, 62 kg-os férfit

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 14:27:53

@Brother Love:
szigorúan titkos eljárás keretében: nekünk azért súgnak az ügyészek

italozott: be volt baszva
útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel közlekedett: nem tetszik a pofája

meggyanúsították: elítélték
felmentették: mivan?

dr. Ferenczi Sándor 2011.12.01. 14:41:23

Kéne csinálni egy ilyen scriptet, ahová bemásolod a cikkre mutató linket, és szépen kicseréli benne a megfelelő kifejezéseket a valódi jelentésükre.

Édy, aki Endre 2011.12.01. 14:53:46

A gangos hall befogadhatatlanul és feldolgozhatatlanul sokféle elemből áll össze: lefele lógó gombák, óriási papírspirál, gigantikus neorokokó bútorok (melyek mintha valami 80-as években készült csehszlovák mesejáték díszletei lennének), növények minden koncepció nélkül, ráadásul mindez tükröződik a padló kövén. = Pedig bizony ez a dizájn szerintem nagyon is összeszedett, vidám, stílusos és nem utolsósorban trendi. A világban ma már nem a Budapest Szálló meg Astoria Hotel stílus az irányadó. Érdemes egy kicsit világot látni mielőtt valaki kritizál.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.01. 15:41:30

@Édy, aki Endre: Iberostar? Neogiccs és gagyi harmóniája, de ha a tulajnak ez tetszik, miért ne?

Klaszikus ízlést idéző = unalmas, fantáziátlan, szentimentális
Eklektikus = Több, egymással haragban lévő művész kedvéért manipulálták a pályázati eredményeket
Bátor, Modern = seggszagú erőlködés eredménye
Lakájos, otthonos = rendetlen, szűk terek
Nagyvonalú, lendületes = pazarló, trehány
Formabontó = tájidegen
Tájba illeszkedő, organikus = giccses, naív
Geometrikus, letisztult = unalmas, sznob
Impozáns, nagyívű = Otromba, hivalkodó
Funkcionalista = ronda
Környezettudatos = drága, ronda
Praktikus = olcsó, ronda
Szakrális = nyomasztó, ijesztő

KürtiT (Tromb74) 2011.12.01. 16:06:06

De ne menjünk messze a poszttól!

Meg nem nevezett forrásból = pletyka
Biztos forrásból = a konkurens médiától származik az info
Egyesek szerint = szerintem
Sokak szerint = szerintünk
A teljesség igénye nélkül = kontextusából kiemelve, félre magyarázva
Oknyomozás eredményeképpen = megvesztegetés árán
A szerkesztőség birtokába került dokumentum szerint = megvesztegetés árán hozzájutottunk
Tényfeltáró = megrendelt, koncepciós
Megkérdeztük az utca emberét = az ellenvéleményeket kivágtuk/szerkesztettük
A képen tisztán látható = homályosan, kivehetetlenül, hátulról
Nevét elhallgató személy nyilatkozta = Senki nem mondott semmit, mi találtuk ki

KürtiT (Tromb74) 2011.12.01. 16:21:38

Ja, és a legjobb.

Összegyűjtöttünk Kurtz Ezredessel és Gudea Enszivel... - Egyedül nem vállalom érte a felelőséget.

Édy, aki Endre 2011.12.01. 16:32:05

lemondott = kényszerítették
érdemei elismerése mellett = lebukott & kényszerítették

Édy, aki Endre 2011.12.01. 16:36:09

@KürtiT (Tromb74):

"természetesen mélyen elítéljük" = egyáltalán nem vállaljuk érte a felelősséget

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.01. 17:05:05

Skandináv otthonkultúra: erőltetetten régieskedő gyermeteg giccs
Skandináv konyha: ízetlen de drága ételek halmaza

KürtiT (Tromb74) 2011.12.01. 18:25:31

@Blassius:
Ikeás gasztrocuccokra kicsit mi is ráfaragtunk.

Rénszarvas lasagne = Jellegtelen lapos szmötyi a doboz alján, fantáziát nyomokban sem tartalmaz

Vörösáfonya torta = Jellegtelen lapos szmötyi a doboz alján, 80% unalom, 15%vörös trutyi, 5% íz

Glögg Rödvin (Aromatized wine based drink) = Annyira minimalista cimke, hogy az már polgárpukkasztó, 12% alkohol, 60% hányinger és glükózszirup keverék, 28% vörös pigment.

Az egres (mások szerint piszke) lekvár viszont fogyasztható volt.

Kurt S. Earp 2011.12.01. 18:31:57

@Brother Love: Szétfetrengtem a padlót. Nem túlzok:majdnem beszartam a röhögéstől. Zseniális volt mindkettő.

Fapuma (törölt) 2011.12.01. 19:30:39

@Modor Tibi: Csak Luxembourgig jõttem, de csak mert muszäj volt. De legalãbb egy idôzónâban vagyunk.

blur7 2011.12.01. 19:58:42

Egyrészt:

jogvédő: zsidó vagy zsidóbérenc
nemzeti jogvédő: hazafi

Másrészt:

jogvédő: testvér
nemzeti jogvédő: náci

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.01. 20:30:49

@KürtiT (Tromb74): az ikeás gasztrosarok olyan, hogyha valami okból kifolyólag megszűnne a kutya nem venné észre

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.01. 20:57:01

@KürtiT (Tromb74):

Na, IKEA-s gasztrocucc!

Idén nyáron a legnagyobb, rekkenő hőségben jártunk az IKEA-ban. Nyelv a szájpadlásra tapadva, izzadni már csak azért nem izzadtunk, mert nem volt miből. Kifelé jövet látom, hogy a büfénél a csaj kivesz a hűtőből egy fekete üdítősdobozt, rajta neonzöld körte. Gyöngyözik rajta a pára. Gúvadó szemmel tapadtam rá, odarohantam és kértem egyet. Mohón téptem fel a fület, gusztusos szisszenés, már emelem a számhoz, amikor a szemem sarkából feltűnik némán nyeldeklő két gyerekem. Első a gyerek, természetesen, átnyújtom a dobozt. Gyerek jót iszik belőle, majd átnyújtja az öccsének, aki szintén hosszú kortyokban nyeli a folyadékot. Kérdem: jó volt, fiam? Jó, csak kicsit savanykás. Kisgyerek visszaadja a dobozt, végre belehúzok én is, hát, körtebor volt. Jól megitattam vele a kiskorúakat.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.01. 23:04:24

@El Topo (Sgt. Elias): én egy perverz vagyok, ugyanis IKEA húsgolyóból, leöntve azzal a hajmeresztő világosbarna gravy-vel, bármennyit meg tudok enni. Ezért kerülöm lassna két éve az Ikeát, mert irracionális mennyiséget szoktam belőle megzabálni.

Más: a fészbukon az egyik ismerősöm olyat wallposztolt egy haverjának, hogy egy soron belül a"riszpekt" és a "csikánó" kifejezés is szerepel. Technikás.

escargot 2011.12.02. 00:33:36

@El Topo (Sgt. Elias): Ne aggódj, az ikeás változata alkoholmentes. Egyébként perverz jószág, de nem rossz. A húsgolyó meg nálam is játékos. Viszont a mirelit változatának egy röpke élet kell, mire felenged és hajlandó megsülni. Áfonya meg bármikor, bármivel.

Pipas 2011.12.02. 08:27:01

@El Topo (Sgt. Elias): Hát ezzel most magadat minősítetted, európában mindenfelé nagyon kedvelt a hard cider, ha nem ismered olvasd el a dobozán mi van mielőtt odaadod a gyereknek.

Ezeket lassan már -- hála istenned -- magyarországon is lehet kapni, szerintem az ilyen zöld körtés doboz is van már a Tescoban is. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.02. 09:25:09

@Pipas:

Baszdmeg!:D Ez a "magadat minősítetted" téma talán a legundorítóbb dolog, ami az interneten fellelhető, beleértve a kaki-pisi-hányás pornót is. Faszfej! Picsába!:D

the radical 2011.12.02. 10:00:39

Szijjártó Péter elmondta...
= Orbán Viktor elmondta...

a kormánybiztos arról tájékoztatott...
= Orbán Viktor arról tájékoztatott...

a Magyar Nemzet című lap szerdán arról írt
= Orbán Viktor kedden azt mondta

a megújult szocialista párt
= megint kiolvasztották Vitányi Ivánt és Kiss Pétert

hitelminősítők = három kártevő zsidó New Yorkból

a jegybank kamatot emelt
= Simor bosszúja

az Európai Parlament zöldpárti képviselője szerint
= Daniel Cohn-Bendit zsíros, kócos hajjal hőbörgött

az LMP szerint ők nem az SZDSZ
= az LMP az SZDSZ

Pipas 2011.12.02. 10:05:59

@the radical:
"Szijjártó Péter elmondta... = Orbán Viktor elmondta..."

Hivatkoznák előző hozzászólásomra, amit rekurzívan lehet alkalmazni:

Szijjártó Péter elmondta... = Orbán Viktor azt hazudta...

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.12.02. 11:59:36

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
"Fenntartható fejlődés - világvége, madmex, felfúvódott hasú nyugdíjasok."

EZ a legjobb!!

Archenemy 2011.12.02. 13:31:29

a végére már röhögtem :p
A kommentek is jók :p

Ernoke 2011.12.02. 13:40:18

@Blassius: pedig én egy időben csak amiatt jártam az ikeába... olcsó volt a rákos szendvics, meg a húsgolyós-majonézes céklasalátás is.

Donjon 2011.12.02. 19:29:02

Végezetül:

Államférfi: Gyurcsány Ferenc.
Büdösmocskoscigánygyerekfasiztadögöljönmegaparasztszőlőbányászmutyihuszárkétballábasfodbalistamongyonle: szerintem mindenki sejti

FeketeFarkas 2011.12.04. 22:12:04

Közösségépítés = ivászat
tapasztalatcsere = ivászat a másik városban

Daenerys 2011.12.04. 23:34:30

cáfolta = vörös fejjel verte az asztalt, és üvöltött: "aljas rágalom!"
sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta = igaz
fellép X celeb, Y celeb, Z celeb, és még sokan mások = senki egyéb említésre méltó
megkímélt (autó) = még nem esett darabokra, de csak idő kérdése
céges mikulásünnepség = ott kell maradni zárás után és szocializálódni, bár mindenki a halál faszára kívánja

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 11:37:34

Ez egy jól sikerült írás szerintem.:))
És még:26 éves többszörösen büntetett előéletű-cigány.
Népes családja-cigányok.
13 éves másodikos-cigány.
15 éves anyuka-cigány.
Orkok,svédek norvég cserediák,teuton lovagok,lichtensteini képzőművészek-cigányok.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.06. 17:07:27

Összeköt a közös múlt = Ellopták az országunkat.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.08. 14:00:17

független = csak és kizárólag zsidóktól függő

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.08. 17:26:36

@Kurtz ezredes:

konzervatív = még nem baszott senkit seggbe
ultrakonzervatív = csak misszionárius póz, lekapcsolt lámpáknál
liberális = bárkit megbaszna röptében
ultraliberális = meg is bassza
kommunista = mindegy kit dug meg, csak felvehesse az ehhez tartozó taposócsizmát

kisQtya 2013.01.05. 10:21:10

@El Topo (Sgt. Elias):
Jaj! Már görcsöl a hasizmom, percek óta röhögök! :))))))))))))))))))
süti beállítások módosítása