Olvasói rovat - A bandák

2011/11/30. - írta: Modor Tibi

Kedves Modor Tibi!

Nem sikerlüt túl jóra az írás de remélem ha átalakítod születik egy jó bandázós poszt.

művésznevem:El Charro



A játszóterek, terek, városi sportpályák népe: A bandák.

Abban szerintem sokan egyetértünk, hogy a legszétesősebb helyek között nem a diszkók vagy a kocsmák vezetik a listát hanem olyan egyszerű helyszínek mint utca, tér, pad, beton pingpongasztal. De nézzük kik alkotják a fent említett helyek állandó népét a bandákat.

Először vegyük szemügyre a lakótelepeket ahol talán a legtöbb baráti társaság létezik . A telepek haveri körei lokális alapon jönnek létre. A társaság kisgyerekkorban létrejött hiszen a szülők levitték gyerekeiket a játszótérre ahol a kissrácok már 3-4 éves korban összehaverkodtak. Eleinte a homokozóban és a mászókákon töltötték a legtöbb időt ám ahogy nagyobbak lettek birtokukba vették az egész telepet a helyi öregek nagy bánatára. A homokozós korszak végén szinte minden bandában a lapátot a játék pisztolyok váltják fel és nem ritkán az egész délutánokat, hétvégéket töltenek „háborúzással”. A pisztolyos korszak után általában egy kisebb törés következik a bandák életében hiszen legtöbbjük ekkor kezdi el az iskolát ahol új haverokat találnak. Aztán természetesen egy kis idő eltelte után újra összerázódik a társaság hiszen az osztálytársak gyakran messze laknak és ez miatt nem tudnak a sulin kívül találkozni inkább a régi haverokat keresik fel. Az alsós korszakra jellemző a sportmánia. A társaság ekkor egész délutánokat végigfocizik (kosárlabdázik). A bandák tagjainak jellemfejlődése az alsós kor végéig gyakran megegyezik a hasonló korúakéval azonban ekkor következik be a gyökeres változás. Hiszen amíg a többi fiatal délutánjait otthon tölti addig a bandák tagjai lenn lógnak a téren. Ebben az időszakban nem végeznek említésre méltó cselekvést . Néha focizgatnak de az idejük nagy részében inkább csak ülnek a padon beszélgetnek, megisznak 1-2 sört, zenét hallgatnak cigányhifin röviden próbálnak kiszakadni a hétköznapokból és jól érezni magukat. A bandázós kor vége általában egybeesik a középsuli végével. A társaságok ilyenkor válnak szét. Egyesek egyetemre mennek másik városba, míg mások továbbra is a környéken maradnak, hogy felnőtt korban is együtt töltsék szabadidejüket a helyi presszóban.

A másik lokális alapon létrejövő társaság a falvak fiatalsága. Ezeknek a bandáknak létrejötte kézenfekvő, hiszen mindenki ismer mindenkit és amúgy sincs sok szórakozási lehetőség a faluban. Idejük nagy részét focizással múlatják de nyáron nem ritka a helyi kanálisban fürdés esetleg a szimpla hülyülés a pályán. Néha (bicikli)túrákat vagy közös szalonnasütést szerveznek. Szinte egész napjukat együtt töltik: egy suliba járnak , nyáron a helyi téeszben dolgoznak a délutánok meg a hétvégék együtt töltése meg magától értetődik. Általában ezek a bandák is a középsuli elvégzése után bomlanak fel. Ekkor az emberek egy része városba költözik dolgozni/tanulni, másik része marad a faluban.

A bandák harmadik csoportja kicsit eltér a előzőektől. Ezek ugyanis nem kisgyerekkorban jönnek létre. A tagok gyakran csak a középiskolában ismerik meg egymást, összeköti őket a közös érdeklődési kör. A helyszínt is a közös érdeklődés alapján választják meg: focisok kedvelt helye a ketrecfocipálya, gördeszkásoké gyakran a Fő utca vagy a Főtér, stb. Természetesen nem töltik egész délutánjukat focizással vagy gördeszkázással, stb., este ők is cigányhifin nyomatják a zenét és söröznek, beszélgetnek.

Az előbbi felsorolás a teljesség igénye nélkül készült. Sok féle banda van de egyben az összes valaha bandázó személy megegyezik: Amikor a bandáról nosztalgiázik mindig megemlíti, hogy régen milyen jó hely is volt az ahol az ő társasága tanyázott de mára már sajnos valamilyen oknál fogva elromlott: „Régen milyen jók kis hely volt az a tér de most már túl sok a cigány/a lakók kihívják ránk a rendőröket stb.”

Sokan lenézik, kritizálják a bandákat, ők talán nem látnak bele abba, hogy a mai világban milyen kevés fiatal tölti a délutánjait a szabad levegőn és mennyi tölti délutánjait/hétvégéit otthon a gép előtt.

98 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.30. 06:59:12

értem. Tehát akkor mostantól nem modorosságok lesznek, hanem komolyból írt, rövid szociológiai tanulmányok. Világos.

Ha ez a megjegyzésem máris sértő, esetleg a szerző véletlenül rokon, akkor inkább tiltsatok ki, nem kell 3 napra bezárni a blogot egy sértett cicó kedvéért, köszi.

doszy 2011.11.30. 07:51:56

@vészmadár (pica pica): Azért nem olyan vészes, szerintem a nosztalgia alá simán befér.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 08:02:44

Beszéljünk őszintén a hüvelygombáról!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.30. 08:08:50

@doszy:

Vészesnek nem vészes. Nem sikoltoztam a fájdalomtól olvasás közben, és a farkam se rohadt le az élmény hatására. Sőt, ha ezt egy 10 éves írta, akkor megszavazok rá egy korrekt hármast.

mrbateman 2011.11.30. 08:27:51

Jó ez (ne sértsük már meg)...mondjuk nem a "zseniális Kurtz" írta (ezesetben ugyanez lett volna csak Hitlerjugend-el, esetleg Volksbundistákkal és ettől máris kolosszális az alkotás)
Amúgy meg nem mindegy, h. mi a poszt? Fél óra múlva már úgyis offolva szórakozunk...a gazda legnagyobb bánatára!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.11.30. 08:37:58

Ne feledjük a legújabb kori bandákat: akik rendszeresen összegyűlnek Stormwind vagy Ogrimmar főterén, naphosszat ott teszik a semmit, időnként verekednek az arrajárókkal, az estét meg rendszeresen valami szórakozóhelyen fejezik be, lemennek balhézni pl. az Icecrown Citadel nevű csehóba, ahol addig csinálják a fesztivált, ymíg Licsking Lajos, a kidobó jól megveri az egész bandát... :)

bekbórd! 2011.11.30. 08:41:27

A nosztalgiázáshoz: tényleg hajlamosak vagyunk visszasírni ezeket az időket, de ha jobban belegondolunk az akkori eseményekbe, az is kurva unalmas volt. -Voltá' lenn tegnap? -Ja. -És volt valami? -Á, semmi különös. -Kik voltak még? -Csak a szokásos...

2011.11.30. 08:47:24

@mrbateman: hány lépésben adunk mattot (jutunk el a pinához)?:)

2011.11.30. 08:54:34

Nem olyan rossz ez, csak kissé jobban ki kellett volna dolgozni. S ha már nosztalgia: feldolgozásra vár még a 80-as évek ifjúsági szubkultúrája csoporttagozódása: popperek, csövesek (ami ugye egészen mást jelentettt, mint ma), stb., de pl. a késő 80-as évek skinhead-rocker csatái, a rockerek kasztjai (PVC-dzsekis-szegecselt vs. bőrdzsekis-veszkócsizmás) között néha tettlegességig fajuló ellentétek, stb.
Volt bunyó pl. a Vidámparkban, ahol vegyes(!) punk/skin csapat ruházott meg hosszú hajúakat, amiért később a "Batyin" lehetett törleszteni, ha úgy alakult...
Régen minden más volt: akkor még még simán, szó nélkül megvertünk valakit, ha másfajta zenét szeretett, máshogy öltözött, mint a mi, ma meg a fészbukkon üzengetnek egymásnak ezek a kis buzik, ilyen emók, meg gótok...
Megjegyzem, a lakótelepi galeri kötődése elhomályosította a kasztbeli különbségeket: zenei ízléstől/öltözködéstől függetlenül, közös akcióban lehetett az ABC-ből kétdekás kevertet lopni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.30. 09:10:00

Hogy is mondta Shaq Becour? "Hmmm, olyan informatív volt". Városi révén például tudtam újat olvasni a kanálisban fürdő helyi fiatalok étkezési szokásairól.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 09:32:52

A cigányhifi és a foci a bandázás két alappillére, ha jól értem.
Nekem a lakótelepi bandázások jutnak eszembe. Saját élmény alapján, természetesen. Szotyizás, cigizés, aktuális jócsaj letapizása, nevének játszótéri padba vésése. A közös érdeklődést a mindenhol jó, csak ne legyek otthon elv mentén lehetne meghatározni. A banda tagok egyben valóban megegyeznek, hogy se a kor, sem pedig a hely nem hiányzik senkinek. És lehetőleg soha ne jöjjenek vissza a nyolcvanas évek.

brutuska 2011.11.30. 09:42:04

Nyolcvanasok vége, metallisták kontra depechesek, lágy rokkerek kontra kemény metál rajongók, cure-osok, buzi brossosok, ihaj! Leányzó hazakísérése olyan negyedbe, ami a hosszúhajú pvc-dzsekis, szegecses metálosok tartottak megszállva, majd majdhogynem bújkálva beoldalgás a belvárosba (rövid haj, fülbevaló miatt). Tényleg ne jöjjön vissza.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.30. 09:51:50

@brutuska: de vének vagytok... én már a kilencvenes évek elején csináltam ezeket, amíg meg nem kezdődött alaposabb nevelésem, különórák miriádjaival. De pisztoly (Munkácson élő rokonoktól, lemezből hajlított, feketére fújt, ilyen kis szalagot kellett bele fűzni, amin ilyen robbanó izék voltak) az volt, majd pedig jött a Csepel BMX (kontrás, naná) és a lépcsőn lejövetel, meg az egykerekezés, építési telken sitthalmokon ugratás. Némi családi kapcsolatok miatt még rádióban is megriportáltak mint telepi BMX-es gyereket, pedig nálam nyápicabb anyucikedvence azért kevés volt még egy viszonylag nagy megyeszékhelyen is.

Édy, aki Endre 2011.11.30. 09:52:35

@brutuska:

Ááá, a nyolcvanas évek az Sziszikeccs, Sabrina és Samantha Fox.

2011.11.30. 10:01:59

@KürtiT (Tromb74): A lakótelepi bandázás egyik elengedhetetlen tevékenysége volt (legalábbis részünkről) a kisebb értékre elkövetett, de a csínytevést már bőven meghaladó rongálások elkövetése. Ilyenek voltak pl. a kuka felgyújtás, levélszekrény feltörés, köcsög szomszéd Ladája kerekének leeresztése (keményebb arcok kiszúrták), panelek tetejére kimászás-nézelődés-dobálás, stb.
Érdekes, hogy ezekben eléggé egybegyúrt volt a csapat, az "orvosszülőkgyereke" éppúgy benne volt, mint az alkesz prolicsalád sarja.
Nem is tudom, a korszak nem tudott értelmes elfoglaltságot adni a gyerekeknek? Vagy inkább arra gyanakszom, hogy akkor vált lehetővé nagyobb mértékben a GMK, magánrendelő, "maszek" műhely, a szülők egyszerűen nem foglalkoztak a gyerekekkel, kellet a pénz a hétvégi kulipintyóra, Ezeröcsi Ladára, Orion színes TV-HIFI-toronyra?
Valóban, nem, nem soha!
Amúgy megfogadtam (és eddig szerencsére be is tartom már 14 éve): munka és pénz soha nem lehet annyira fonots, hogy miatta ne a kölykeimmel foglalkozzak. Ma ugyan nem kulcsos, de fészbukos gyerek lesz belőlük.

Dzsoni Kráncs 2011.11.30. 10:06:03

Bandába verődés ötödikes korban,utcán lógás,sörösüveg gyűjtés,visszaváltás,boltban csoki csórás,síneknél játszás,tehervonat-dobálás(ha a több tonnás vaskonténert dobod meg sínkővel,menetiránnyal szemben egyből visszadobja a követ,extrém sport,adrenalin),kővel néha járókelők dobálása is,firkálás,festékszóró után vágyakozás,nehezen szerzés,falra Bros,Europe,Metallica,viccből MSZMP,sőt MSZP kifújás(90-ben)obszcén ábrák rajzolása,trágárságok kiírása(pl.:love pinna und fasz).Valaki mindig ránkszólás,felnőttek elől gyakran futás.Adyvárosba átmenés,Inotai és bandájától félés,őket megdobálás elfutás.Télen tavon korizás csúszkálás.TV-toronynál lógás,üvegek,tévék neoncsövek találása,zúzása:"kommandózás".Hatodikban csajok iránt érdeklődés,róluk beszélés,hozzájuk becsengetés,néha felmenés,menő csaj előtt egymás basztatása.'89-ben Meki megnyitása,néha ott bandázás,19-es buszon közbotrány okozás.Mobiltelefon még nem levés,de ha toronyhoz felmenés többiek ottlevés.Gyújtogatás,flakon,szifonpatron robbantás,Molotov-koktél csinálás.
Középsuliba kerülés,menő cipő nem lévés ottani bandába bekerülni nem tudás.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.30. 10:09:13

@mrbateman:két lehetőség kínálkozik valóban. Az egyik: "Húsz mondat, amit nem akarsz hallani bandázás közben" A másik: "Amikor a Leibstandartés haverokkal (javítva: haver jiddis szó, helyesen: bajtársakkal) lehugyoztuk a Feldherrnhallés köcsögök laktanyáját..."

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 10:22:01

@Professor Pizka: csepel tacskóból majdnem BMX? Hátulra riga gumi, lecserélt kormány, banánülés antennával, róka farokkal.
n2.vatera.hu/photos/74/2b/bb85_1_big.jpg (tuning előtti kép)

Az igazi a "botküllős" csoda gép volt.
www.vintageredline.com/wp-content/SkywayTAfullside.jpg

Ha más nem volt, akkor egy összehegesztett camping is megfelelt.

2011.11.30. 10:22:14

@Dzsoni Kráncs: 80-as években nyugati autók emblémáinak letörése és gyűjtögetése:)

Édy, aki Endre 2011.11.30. 10:28:47

@Dzsoni Kráncs:

Milyen élménydús gyermekkor vala ez biza. :)

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 10:38:12

Ennyi neveletlen, pimasz, gézengúzot egy rakáson! Senkinek nem volt gyerekszobája? Vadnak születtünk, az utca nevelt, mi? Én bezzeg csendes legozásaimat csupán Karl May és James Cooper és Jókai Mór műveinek olvasása miatt szakítottam meg néha, talán ennek köszönhetem kreatív vagyok, átlag feletti a szókincsem, és még hiszek az adott szó erejében és egyéb hősies jellemvonásokban. Nevelésem következetes volt, nem mentes ugyan némi testi fenyítéstől, de mindig tudtam mit miért kapok. Apám máig a példaképem, anyám szeretete még most is óvón ragyogja be kicsiny saját családom minden tagját. Ahogy a költő is mondja: "anyám kezéből édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz." Ennek szellemében kérlek benneteket, egykori pernahajderek, hogy megfogadva Brother Love testvér tanácsát, okulva saját személyes példátokon fordítsatok nagy figyelmet gyermekeitekre, hisz ők csupán olyannak teremtik meg saját kis világunkat, amilyenek tőletek, felnőttektől látják.

brutuska 2011.11.30. 10:38:36

@Professor Pizka: Hohó, olyan pisztolyom nekem is volt! A papírcsíkot egy kővel is lehetett durrogtatásra használni. No meg a műanyag gépkarabély, ami csattogott és csőnél elemlámpával világított, ha lőttél, sőt, még rugós gránátvetője is volt a cső alatt!
Fából, tejgumiból és ruhaszárító csipeszből eszkábált számszeríjszerűség, ami u alakú alumínium drótlövedékkel működött. (Iszonyú nagy kikapás lett belőle, mert a szembeszomszéd gyerek szemöldökét véresre lőttem, pár centi a szemig).

mrbateman 2011.11.30. 10:40:24

@Brother Love: Na lényeg a lényeg azért erre a kamaszkori játszódásra sokan rábasztak, ez onnantól kezdődik, h. elkap a köcsög Ladás és kioszt pár lángost, valamint szól faternak, h. mennyi az annyi (ezen a ponton sanszos újabb pofonokat begyűjteni, de ennél szarabb, h. ott megvilágosodsz, h. ezt bizony évekig fogod hallgatni és a legszarabb, h. igazuk is lesz)...ott folytatódik, h. valamilyen hülyeség miatt (például akár a 4 db Lada diagonál abroncs kiszúrása 14 cm pengehusszúságú késsel...vagy bármi más) az ember valami priuszt gyűjt (hajnalba részegen jó ötletnek tűnt betörni a zöldséges kirakatát és elvinni 5 kiló narancsot, ami soknak bizonyult, ezért vagy 2 kilót el kellett dobálni, ami frankón nyomravezette a járőrpárt...hopp egy rezgő léces ügyészi megrovás)...és ott végződik, hogy a külteleki iskolai osztálytársaim 3-an 6.-ban betörtek a működő pécsi A/1 tüzérlaktanyába (először elzavarta őket az őr a törönyból, de fél óra múlva másodszorra sikerült) ahol felnyomták a pirotechnikai raktárat és elkezdték dobálni a ködgyertyákat, jelzőgránátokat zárt térben...ettől valami gázok feldúsultak és egyszercsak berobbantak, az egyik meghalt, a másik csodával határos módon életben maradt de szinte a teljes testfelülete összeégett (arcra olyan volt, mint Joker)...a harmadik őrt állt, így megúszta, de cserébe 3 ember pofonadagját kellett elviselnie, miközben értelmes magyarázatot próbált adni, h. mit is kerestek ők ott pontosan!

Na szóval a kora kamaszkort valahogy túl kell élni!...és hajlamos vagyok hinni Istenben, mert elég kevés a haláleset, ahhoz képest, h. az ember mi hülyeséget meg nem csinált...aztán utólag izzad le, h. hú bazdmeg!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.30. 10:43:26

@brutuska: befőttesgumi, fogvájó. Ezekkel kb öt-hat méterre biztonságosan lehet tüzelni, az első padban eleinte azt hitték, darázs. Kínai automata esernyő szétszed, összerak, ütköző kivesz, esernyő méterekre száll :-)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 10:45:06

@Brother Love: Auto emblémák hűtőrácsról gyűjtése megvolt? Merci, VW (hála a Beastie Boysnak). A barkas vagy trabi dísz is megfelelt, a mennyiség minőségbe csap át elv alapján.
Egyébként a semmittevés végül gördeszkázásba és túrázásokba futott ki. 15 éves koromtól már leléptünk a Bükkbe, Zemplénbe, Pilisbe. Lógás a vonaton v. stopolás. Szalonna sütés, bivakolás, barlangászás.

@Dzsoni Kráncs: Helyi folklór volt az építkezésekről csórt hungarocell táblákból tutaj építés, mocsaras, posványos talajvíz-tavon hajókázás. Gőte, ebihal gyűjtés. A rég bezárt márga bánya útvesztőinek felfedezése (Ariadné fonala). A szintén bezárt káposztasavanyító üzem épületeinek földig rombolása. Hétvégi kertekből gyümölcs lopás, gazdák elől elfutás. Némelyik a racionálisnál kitartóbb volt, ezért füles, seggberúgás bezsebelése.

2011.11.30. 10:46:33

@KürtiT (Tromb74): Később volt Csepel BMX - hogy az micsoda egy szar bicikli volt! Két-három hét alatt lehetett tönkrevágni, gyakorlatilag semmit nem bírt ki, tört, nyeklett-nyaklott.
Nekem banánnyerges Csepel Camping Csillag volt, folyton azt hegesztettük, extráztuk, de az is ritka ócska hulladék volt: a hajtóműtengelyt pár hónap alatt elnyalta a hajtókar, mert az ék szart sem ért, ha igazán meghúztad, eltört, ha lazán hagytad, nem fogott.
Nekem még megvolt a "motoros bandázás" is. Kezdetben Rigák, Verhovinák kínzása (hulladék), kicsit menőbbeknek Jawa Mustang (ocsmányfosszar gép), menőknek Simson (ha lelkiismeretesen gondozták, elfogadhatóan teljesített, természetesen mi széthajtottuk, és "tuningoltuk" - ez valójában szakszerűtlen kókányolást, barmolást jelentett. Később az igazi menők MZ ETZ-re nyergeltek, majd a nyolcvanas évek vége felé elkezdtek beszivárogni japán motorok - akinek ilyen volt, maga volt az élet császára! A haverom kamionos apja behozott valami 400-as japán csopperszerű pöcsköszörűt, de ettől Johnny maga volt az isten!

Dzsoni Kráncs 2011.11.30. 10:50:28

@Hadrian77: Iskolában cserélgetése.
Szívózás nagyobbakkal:beszólogatás,elfutás,félve hazamenés,néha győzés,néha megverettetés.
Voltak a telepen páran kultikus figurák:Bruce Lee(hasonlított is,de onnan a név,hogy egyik karácsonykor mindössze egy,a névadóját ábrázoló kitűző került a fa alá,)Nagyrobi(aki a negyediken lakott,mégis a szobája ablakából kifújta a falra a 666-os számot,ez azért volt nagyon vagi,mert nyilvánvaló volt ki a tettes,mégsem félt a következményektől),Husi(ő nagydarab volt,de igazságos,egyszer megmentett Nagyrobitól,később szerepelt a Nemzeti Sportban,mert tehetséges megyei szintű kapus lett,aztán eltiltották mert,lerúgott vkit),Brék(nem volt táncos,csak csípőficama miatt járt úgy mintha brékelne),Zsoltika,aki beteg volt,mert fejre ejtette az anyukája(lásd még:telepi legendák),amúgy barátságos volt,de valakit úgy leütött,hogy mentők vitték el,nagy hős volt még a srác,aki a suliban lerúgta a piszoárt.De igazán világhírű az a csávó lett,aki pár éve belefulladt egy 30cm átmérőjű csatornába,miközben részegen a kulcsát kereste,Darwin-díjas lett.
Érdekes még,hogy akikkel a telepen rivalizáltunk a belvárosban csak köszöntünk egymásnak,de más városban összefutva,egyetem idején,már együtt nosztalgiáztunk,piáztunk.@Édy, aki Endre: Az volt :-)

2011.11.30. 10:50:38

@Professor Pizka: u-szöges csúzli? utcán lesből utált szomszédgyerekek lövöldözése:)

brutuska 2011.11.30. 10:58:48

@KürtiT (Tromb74): Méhészetből mézlopás nagyszülők falujában. Nem elég, hogy a méhek kezdték, de az őr sóspuskával kergetett. Ráadásul otthon előbb tudták, mit csináltam, mielőtt hazaértem havertől, és nagy kikapás. Háromszor veri...

Édy, aki Endre 2011.11.30. 11:01:42

@KürtiT (Tromb74):

"A rég bezárt márga bánya útvesztőinek felfedezése (Ariadné fonala)."

Tuti rólatok szólt a film: Az öreg bánya titka.

Mitya Ivanov 2011.11.30. 11:03:09

ez az a poszt, ahol maga a poszt nem is érdekel, mert szar, viszont a kommentek jók.
Szerencsés vagyok, mert egyszerre a falusi és a városi bandákban is részt tudtam venni, és érdekesek a különbségek. Városban már a 80as évek végén is konfliktusokat szájkaratéval oldottak meg, ha így nem ment, akkor jött a verekedés. Falun ez úgy volt, hogy az egyik kihívta a másikat, birkózásban és aki nyert , annak lett igaza. Kurvanyázásra ott nem emlékszem.

A bringák:

A csepel tacskóból lehetett a legjobb krosszbiciklit kialakítani, irreális városi legendák kapcsolódtak hozzá, hogy az amerikaiak ellopták a csepel tacskó íves kormányát és motorokra (Harleyre gondoltunk nyilván, de nem tudtuk mi az) szerelik, meg minden ilyen baromság. Ezeket mindig a nagyok találták ki, mi meg elhittük. Azért a kemping bicikli is jó volt, azzal meg jól lehetett ugratózni. Első motorozások egy ausztriából kikukázott 75 cm3es KTM-el, később ETZ 250 esen ültem, nekem a mai napig az a motorok csúcsa:)

Csicskáztatás
- ugorj le a boltba cigiért, kóláért, vagdalthúsért, és 3 zsemléért, hozzál félliter kakaót is, de siess.

2011.11.30. 11:06:21

@mrbateman: Szó szerint életveszélyes játékaink voltak (a büntetőjogi következmények eltörpülnek ezek mellett). Fiúk, ha bandáznak, sajnos teljességgel híján vannak mindne józan észnek.
Hajnali tejlopás a boltok elől még hagyján, de épülő panelházak liftaknáiban mászkálás, tetőről dobálás világítóaknákba, stb. nagyon meredek volt, pedig akkor viccnek tűnt.
Egyik leghülyébb játékunk volt, hogy kb. 30 zsák hungarocell darálékot (könnyűbeton-adalék) öntöttünk egy ilftaknába és abba ugráltunk.
A ti esetetekhez hasonló volt, bár hála istennek abban nem voltam benne, hogy a banda tagjai egy síndaruból kilopták a végálláskapcsolót (jó lesz az valamire), másnap a daru nem állt meg, feldőlt, milliós károk, csak az Úr különleges kegyelmének volt köszönhető, hogy senki nem sérült meg...
Még jó, hogy ma már a srácok dirtözhetnek, deszkázhatnak, stb. - talán ott kiélik a veszélyigényüket.

2011.11.30. 11:08:03

@Dzsoni Kráncs: nálunk nem nagyon voltak nagyobbak, egyszerre költözött a sok család az új építésű panelokba, gyerekek között először csak 1-2 év különbség volt, ha meg születtek az öcsikék akkor nem volt szívózás, hiszen a haver öccsét minek bántsam:)

@Mitya Ivanov: nekem is volt Tacskóm, de csak simán hajtottam tökön paszulyon keresztül, nem tuningoltam, utána jött 5 sebességes Favorit Eska meg Csepel Apollo, ezeket pár éve odaadtam lomisoknak, azóta is bánom:)

brutuska 2011.11.30. 11:17:15

Igaz, hogy szörnyű amiket csináltunk. Nemrég emlegettük gyerekkori jóbaráttal azt az esetet, mikor sacc 17 évesen éjjel, piásan jó ötletnek tűnt a felújítás előtti munkácsi várba beszökni, inni egy üveg bort a bástyán. Namármost le volt zárva persze. Nem számít, külső falon (három arasz széles, omladozó, láb alól tégla kieső fal, balra a várárok, sacc. 5-6 méter, jobbra a várhegy meredek sziklás oldala, sacc 30-40 méter szakadék) Pár száz méter megtétele ezen a falon, mire bejutottunk, este, részegen. Mostanában ha látom, beleborzongok.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 11:22:20

@Nadiposzi: Karl May, Cooper, Verne és persze a Delfin Könyvek összes is megvolt, de azokra kiválóan alkalmas volt a takaró alatt zseblámpával módszer, a nappalok egyszerűen másra valók.
17 évesen pl. Gerald Durrell könyvein felbuzdulva elstoppoltunk Korfura két hasonszőrű cimborámmal. egy nyári munkával összeszedtünk 18 K pénzt/kopf, ebből futotta fejenként 25 kg konzervre, némi költőpénzre, amiből végül Anconába hajóztunk át, mert rájöttünk, hogy a görögöknél nem kell fizetni a boltban.
Sajnos az olaszoknál kellett, ezért az alatt a négy nap alatt, amíg Klagenfurtba értünk össesen egy csomag kétszersültet és három db. 5 grammos mézet fogyasztottunk. Klagenfurtba már igen vékony testalkattal és még a Korfun ránk ragadt kosszal érkeztünk meg. Zuhogott az eső, kábé 13 fok volt, rövid nadrág póló volt a felszerelésünk. Egy nap sikertelen stoppolás után feladtuk. Szerencsére a szüleim fogadták az R beszélgetést, a Lada Samara már suhant is a téliszalámis szendvicsekkel.

Na, azért ez a modorosság, hogy rávilágítsak arra a felismerésre, miszerint aki nem olvas regényeket az csak a saját tapasztalaiból tudhatja a következőket:
- Az európai skorpiók marása nem veszélyes
- A denevér harapása viszont nagyon is az
- A Meteoráknál van egy csomó elhagyott odu a sziklafalon, ahol biztonságban lehet aludni. Ezt a tényt a denevérek kicsit árnyalják
- A görög falvak lakói mélyen vallásosak, tehát a többnapos stoppolás után se dobáld le magadról a ruháidat a tengerparton
- Lehet tüzet gyújtani gyufa és öngyújtó nélkül is
- Nyár végén Görögországban szinte soha nem esik, a sátor tehát felesleges luxus.
- A szappan nagyon szarul oldódik a tengervízben
- A kikötők tele vannak patkánnyal, alvásra alkalmatlanok

2011.11.30. 11:27:13

@Dzsoni Kráncs: Ó, basszus, a karakterek! Glásziz, aki értelemszerűen az SZTK-keretjéről kapta a nevét, pedig látványosan kirohadt fogai másra is predesztinálták volna, Ricse (vajon mi volt a kedvenc zenekara), aki rendszeresen annyira be volt baszva, hogy egy önkéntes rendőrtől lejmolt, Totó a rettenthetetlen cigánygyerek, aki mindig balhézott, a rendőrök mindig péppé verték (1984-85-öt írunk) de nem félt tőlük, hülyére verve is visszapofázott, Begin (épp úgy nézett ki) akinek a telepi legenda szerint _lefelé_ állt fel a farka, Putyu, akinek 14 évesen már fia született, (ezt nem, de kétségbevonhatatlanul igazoltnak tűnő dugást nagyon irigyeltük), a Tóth fivérek, két kőkemény karatés kölyök, akikre csúnyán ránézni sem volt tanácsos, M. apja, aki annyira alkoholista volt, hogy egy üveg sör után négykézláb mászott a pocsolyában… de szép is volt!

mrbateman 2011.11.30. 11:28:00

@Brother Love: Ez a liftaknás is jó...én vállaltam annak következményeit, h. nem vagyok menő, mikor át kellett volna menni egy 5 méteres 20 centis szélességű padlón (ami azért be is leng 5 méteren a lépteknél)...ez a padló két 4emeletes közé volt fektetve, természetesen a tetőn...két srác átment!

Most már szülőként máshogy látja az ember ezt a korszakot, bár még csak 1,5 éves és lány, de valószínűleg ha fiú is lesz, akkor sport orrba-szájba.

Dzsoni Kráncs 2011.11.30. 11:31:21

@Hadrian77: Marcalváros,aka. Kun Béla?
Nagy kaland volt átmenni Adyvárosba és liftezni,persze mindig kijött valaki és kergetett minket,azt nem vágta,hogy kergetés nélkül nem jó móka,tehát ha nem üldözne senki fellifteznénk meg le,aztán hazahúznánk.Később már tojásokkal felfegyverkezve mentünk,felmentünk a tizedikre megdobáltunk egy két ajtót,becsengettünk,aztán húztunk haza.Dobáltunk is a tetőröl,de embert soha.És amit még soha nem csináltunk az az állatkínzás.
Érdekes volt még az elhagyott orosz laktanyákban mászkálni,keresgélni:töltényhüvelyt,tankossapkát,hevedert lehetett találni,korábban,amikor még az utcán is járkáltak a ruszkik többen cserélgettek velük cigit,amiért jelvényt kaptak.Emlékszem ott járkáltak a tankok a József Attila utcán.

2011.11.30. 11:34:51

@Dzsoni Kráncs: nyema, belváros:) most Pálffy utca és a Bajcsy, ahol a felújított bástya van, akkoriban romos volt, ott bandáztunk egész nap:) Én a Rába parton a várfal és a híd között találtam sok lőszert alacsony vízállásnál.
Na meg a Tisza, már akkoriban is benn héderezett a Baross úton, azóta hogy megöregedett:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 11:39:47

@Brother Love: Hát a félpár krumpliorrú tornacipőmet pon egy ilyen épülő panelház ablakából sóderdombra kivitelezett kaszkadőr mutatvány közben hagytam el. Anyám a megmaradt lépővel picsázott ki.
Emlékszem azokra a kínos magyarázkodásokra, hogy mégis milyen körülmények között állt a combomba egy betonvas, vagy hová lett a hátamról a hámréteg 40%-a.
Isten létének megdönthetetlen bizonyítéka, hogy a vágásokon, kisebb égéseken, zúzódásokon, ficamokon kívül a legnagyobb sérülésem egy kulcscsont törés volt (jégkorong szerűség próbálkozás a befagyott "tavon"), de komolyabb törésem, gerinc sérülésem vagy hasonló nem volt.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.30. 11:50:08

@KürtiT (Tromb74):

Mi meg a Ferencvárosi pályaudvaron vagánykodtunk. A Dunaparton, ahol most a Nemzeti, meg a MÜPA van. Ki, hány vagont tud megtolni?
Mondjuk én csak kettőt, de volt olyan osztálytársam, aki ötöt.
Akkor hagytuk csak abba, mikor az egyik hülyegyerek felmászott egy vagon tetejére és addig bohóckodott, míg áthúzott a fejére a 25KV. Hát nem volt szép látvány, ha értitek hogy mondom.

2011.11.30. 11:50:45

@Dzsoni Kráncs: A panelben két szemközti (értelemszerűen befelé nyíló) ajtó kilincseinek összekötözése építkezésről lopott drótkötéllel, majd becsengetés mindkét helyre... Bátrabbak ott maradtak és még szívóztak is a bent rekedt lakókkal.

Dzsoni Kráncs 2011.11.30. 11:50:50

@Hadrian77:Érdekes,hogy mi a Tiszát inkább elkerültük,a mai fiatalok meg bandáznak vele,bár erre magyarázat lehet,hogy elég gyakran tűnnek fel fotói a napiszaron.Még az is hálaisten,hogy a mi időnkben nem volt net,így is minden faszságot megcsináltunk,hát ha még ezzel ország-világ előtt vagizhattunk is volna. @Brother Love: Hát igen,13-14 évesen persze egyikünk se dugott,de páran próbáltak behazudni ezt azt,megint mások meg hiába dugtak tényleg,a korábbi kamu beszámolók miatt teljesen szavahihetetlenné váltak.
Azért ez eredményezett vicces párbeszédeket:
-Hallottad,hogy a Pisti tegnap megdugta a Cinut?
-Á,nem dugta,csak behelyezte neki.
A fenti diskurzusból kiviláglik,hogy a második megszólaló a coitus interruptust nem tekintette teljes jogú szeretkezésnek.

2011.11.30. 11:57:11

@El Topo (Sgt. Elias): én kb. 0 éves koromban a karácsonyra kapott gyengeáramú játékkészletből építettem egy világítós kört, majd bedugtam a 220-ba. Volt nagy villanás meg elfeketedés, aztán amikor fater jött haza mindketten csodálkoztunk, hogy nem szól az ajtócsengő:)

@Dzsoni Kráncs: időnként az Indiánt is látom, nagyon le van fogyva, ő jobb arc volt. Egyszer haver csajának adott egy rózsát:) Valami lecsúszott mérnökember féle.
Nekünk az volt a jó, hogy ha meguntuk a bandázást a panelek között akkor átmentünk Révfaluba, az Aranypartra vagy a Duna partra és ott ökörködtünk tovább.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 11:59:54

Na, jó kisebb kilengéseim adódtak. Például csúzlival egymásra lövöldözés, amolyan paint ball szerűen. Egy srácnak majdnem kilőttem a szemét, de a homlokomra én is begyűjtöttem egy akkora púpot, hogy csak na. ha az pár centivel lejjebb megy, nem kellett volna izgulnom a sorozáson, vagy a B kat. jogsi megszerzésén.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 12:04:11

@Dzsoni Kráncs: Panelházból dobálásra a legjobb cucc az Olympos citromlés flakonba rakott karbid kő és némi víz elegye. Bár az alufóliába csavart pinpong labda gáztűzhelyen forrósítva se rossz. A Kálium-permanganát + Glicerin kombóval csak az a baj, hogy egy idő után nem talál segítőkész patikát az ember gyereke.

@El Topo (Sgt. Elias): Hát az elektromossághoz mindig nagy tisztelettel közelítettünk. Volt egy haverom, akinek a nővrét pirította meg a magasfeszültség. Eső után sétált el egy leszakadt vezeték alatt. Valahol a tarkója és az egyik sarka között talált utat magának a delej. Csodával határos módon égési sérülésekkel, de megúszta. Nem így egy másik span uncsitesója. Őt egy szarul bekötött kapucsengő miatt keletkezett elektromos kerítés szenderítette jobblétre. Bruttó 220V, mégis meghalt pár perc alatt.
Ez a két esemény elég volt hozzá, hogy mindent kerüljünk, amiben elektromosság van.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.30. 12:20:03

@KürtiT (Tromb74): felmerül a kérdés, hogy tudsz ennyire naprakészen kommentelni, ha megbízott embered kezeli ezek szerint a billentyűzetet, akivel levélkapcsolatban állsz.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 12:28:30

@vészmadár (pica pica): Azért az évek során sikerült legyőznöm az elektromossággal kapcsolatos félelmeimet. Közben kiderült, hogy a háztartásokban rám leselkedő áramerősséget még jól bírom, de azért óvatosabb vagyok vele, mint az átlag.
Egy sima villanykapcsoló felszerelése esetén is áramtalanítom a házat, de utána még fáziskeresővel ellenörzöm az eredményt.

2011.11.30. 12:40:19

@KürtiT (Tromb74): Ha ehhez hozzáveszem, hogy mi még rendszeresen tüzeltünk-robbantgattunk, valóban csak Isten léte a magyarázat arra, hogy túléltük és nem okoztunk másoknak sem sérülést vagy jóvátehetetlen károkat.
Egyszer pl. "került" egy PB gázpalack. Kicipeltük a város szélére, beállítottuk 3 rossz autógumiba, lelocsoltuk benzinnel, meggyújtottuk, jó messzire elhúzódtunk, majd vártunk. Égett már vagy 15 perce, amikor azt mondtuk, ez biztos egy üres szar, már rég felrobban volna, ha van benne gáz, nézzük meg mi fasz van már... Épp amikor elindultunk fedezékünkből, akkor robbant fel, olyat szólt, hogy fél napig csengett a fülünk, ha a közelünkben robban, még a kecske is hülye lett volna, amelyik a sírunkról legel.
Máskor egy kisebb dombnak beillő autógumi halom mellett piróztunk, valahogy meggyulladt az egész, 8 tűzoltókocsi oltotta, a olyan füstfelleg volt a környéken, mint Drezda fölött...

brutuska 2011.11.30. 12:45:39

@Brother Love: Fáskamrában kutyulni össze megőrölve szenet, salétromot és ként. Vernénél olvasva a receptet. Persze ki kellett próbálni, lőpor lett-e? A lőpor próbája a gyújtás. Még jó hogy nem volt lefojtva, nagyapám meg eloltotta.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 12:47:42

@Brother Love: Ilyen sztorija apámnak is volt, csak nem vele esett meg, hanem pár szomszéd falubeli sráccal. Valami kurva nagy fel nem robbant bomba (pár évvel a nagy világégés után) alá raktak tüzet, hogy mekkorát szól. csak nem húzódtak elég messze.

ihasz laci 2011.11.30. 12:47:58

Azert meg a 90-es evekben is lehetett jokat bandazni.
Nyaron szalonna sutes, toparton csajok bamulasa, neha hazakiserese! Foci minden mennyisegben. Simson 50cc az ,,erogep'' minden bajbol kihuzott, foleg mikor a szomszed falubol kellet gyorsan pucolni! Telen kori a jegen+forralt bor, batrabbak a Simson-nal is ramentek a jegre. Aztan a nagyon batrakat meg ugy kellet kimenteni a jeg alol:)
Az elso szal cigi a kertvegeben, amit fatertol csortunk, piros szimfonia vagy mi volt. Az elso berugas a husveti locsolkads utan! Az elso szex miutan majusfat allitottunk Orsinak:)!!!
Mind a kilencvenes evekben tortent. Egy kicsit jo lenne megint kamasznak lenni.

mrbateman 2011.11.30. 12:57:12

@Nadiposzi: Na igen a vh után volt csak igazán érdekes a gyermekkkor túlélése!:-)

Feleségem nagyapja 6 évesen (másnap első nap az iskolában) kézigránátot talált, amit a kertkapu vasának ütögetett, h. lepucolja róla a sarat...olyan verést kapott, h. ki kellett hagynia az első napot! De embör lett belőle! (illetve maradt)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 13:01:59

@Brother Love: Tipikus utolsó mondat a nézzük meg úgyse robban. :D

Mi rendszerint a hegyoldalba felhalmozott szemétdomb környékén játszottunk. Régi hagyomány volt, hogy a helyiek a természetvédelmi területre hordták a felesleges holmiaikat. Rengeteg kincset lehetett itt találni. Kémcsöveket, kender kötelet, hűtőből kioperált mágnest, akkumulátorokat stb.
Sokszor a pirózásnak is ez volt a helyszíne, mert minden kéznél volt. Hordók, maradék benzin, olaj, kannák, autó gumik.
A "Bunkernak" akkor lett vége, amikor egy iskola utáni napon felkerestem a cimborámat, aki a hegyoldalban lakott.
Ő maga nem volt otthon, de édesapja készséggel eligazított.
- Arra van a Gabcsi, valahol a hegyen kóborol.
Ekkor arra fordultunk, apuci mutatta volna a kezével is az irányt.
Nem nagyon lehetett eltéveszteni a haverom hollétét. Egy kb. 25 méter magas lángoszloppal jelölte meg a találkozási pontot, mint később kiderült "véletlenül".
Szerencsére még a tűzoltók megérkezése előtt sikerült lelépnie, a családja és én pedig diszkréten kezeltük az ügyet, ezért különösebb következménye nem lett.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.30. 13:09:41

@Hadrian77:

Jah, mi egyszer a Tompa Lacival hetedikes korunkban a földigiliszta ellenállását akartuk kiszámolni, és ebből az alkalomból hálózati áramot használtunk.
Hát, nem lettünk agyba-főbe dicsérve, azt elárulhatom.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 13:20:35

Óh azok a régi nyarak! Azok a Tom Sawyer-i kalandok! A pecázások, a sárkányeregetések!
Érlelődik bennem egy újabb "Hét levele"

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 13:26:23

@brutuska: Kiváncsi lennék, hogy a gyemekkori balesetek és Verne irodalmi munkássága között milyen összefüggés van.

Ha jól rémlik a baromságok többségét valamilyen kalandregény hatására követtük el. Rejtőnek köszönhetően csináltunk ólmos botot, szereztünk be gyöngyháznyelű bicskát. Mark Twain bűnös a hungarocell tutajokért. Durell Korfuért. xántus János a tátrai kalandokért. Karl May a döglött madarak megkopasztásáért. Kenneth Roberts az idióta körülmények között kivitelezett túrákért.

Bell a Donna 2011.11.30. 13:37:39

A kiöntött Tisza befagyott jegére merészkedve Pista barátom beszakadt a jeges vízbe. Kiráncigáltam valahogy, aztán mire a töltést megmászva dideregve a házukhoz értünk, ránkfagyott a ruha.
Az anyukája azonnal beb.szott bennünket a forró vízzel teli kádba.
Ő tüdőgyuszit kapott, én kis taknyossággal megúsztam.
Másik alkalommal az ártéren maradt uszadékfát, egyébb lilmlomot úgy akartuk eltakarítani, hogy meggyújtottuk a ciginkről.
Olyan jól sikerült, hogy vagy 4 tűzoltóautóval sikerült megakadályozni az egész erdő leégését.
(Mi ijedten elszeleltünk, a töltés aljánál lakó alkesz riasztotta valahogy a KMB-s Lajost, ő hívta ki Naményból a lánglovagokat/hogy a modorosság oltárán is áldozzunk vagy 2xesen/).
Ja, meg a mi bandánkból vittek be mindenkit, amikor megettük brahiból a bürököt.
Még a korabeli sajtó is megírta... :DD

2011.11.30. 13:49:48

Na most derül ki, hogy a törzsközönsége mégsem épeszű:) Ennyi piromániást ritkán látni egy helyen:)
Én a lakásunkat gyújtottam fel majdnem amikor a benzines öngyújtómat a szoba sarkában töltöttem fel, kicsi mellé folyt és utána egyből kipróbáltam ég-e:)
A gardróbom teljesen kiégett, de időben sikerült eloltanom:)

Dzsoni Kráncs 2011.11.30. 13:58:52

@Hadrian77: Indiánt rég láttam,helyette most igazi guarani indiánok vannak,akik népzenéjükkel fokozzák a karácsonyi hangulatot.(Apropó modorosság,aki győri nézzen ki a Széchenyi térre,kisvonat,kisebbvonat,körhinta,méteres gyertyák stb.).Viszont a káromkodós bácsi köszöni,jól van.@Brother Love: Respect a gázpalackért.Mi egyszer találtunk egy tévét,dobálni kezdtük,gondolván majd betörik az üvege,erre akkorát robbant,mint egy kézigránát,a képcsőből nem maradt milliméteres szilánknál nagyobb.Onnantól kezdve már kerestük a tévéket,lomtalanításkor összegyűjtöttük őket,mindenféle fal dumával(jó még, megszereljük,ilyesmi).

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 14:04:01

@Dzsoni Kráncs: Na ja, egy LED tévé ehhez képest dög unalmas. Régebben a TV is jobb volt.

@Hadrian77: Ezek inkább a kiváncsiság kielÉGítését szolgálták. Igazából senki nem korlátozta a piromániára a fantáziáját. Ezeket a kísérleteket jobb letudni a kamasz korban. Az utolsó ilyen akciókat a katonaságnál hajtottuk végre. Ott beszerezhető néhány olyan alapanyag, aminél többre már nem vágyik az egészséges emberi lélek.

mrbateman 2011.11.30. 14:20:26

@KürtiT (Tromb74): A katonaság másik előnye, h. minden csak úgy van, valami jó dumával bármit lehet faszolni korábban elképzelhetetlen mennyiségben. Persze ezt a nagyvonalú - földhözragadt ostoba civilek szerint pazarló - anyaghasználatot senki nem teszi szóvá...ez egyáltalán nem téma!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 14:38:21

@mrbateman: Hát időnként szóvá teszik. Nálunk a raktáros srác elkövette azt a hibát, hogy átadta a raktár kulcsát 20 percre egy hivatásos örmesternek. Ő őrszolgálatban volt, ezért nem tudta maga megoldani az örmester által inditványozott tisztacserét. A következménye egy elég komoly leltári hiány lett, amit rávertek a raktárosra.
De az tény, hogy sokmindent megoldható volt okosba.
Mivel én jobbára az osztrák határ mellett lapultam a susnyásban, tapasztaltam, hogy a sógorok is errősen nyitottak voltak a bizniszelésre.

mrbateman 2011.11.30. 14:50:44

@KürtiT (Tromb74): Én magam nem voltam katona, csak a mások által mesélt sztorikban közös elem a korlátlan vételezés és az infrastruktúra tudatos szétbaszásának lehetősége! Persze volt aki - sőt talán a többség - szopóágra került és nem sikerült olyan helyre kerülni, ahol bármihez is hozzájuthatott volna, amivel viszontszívességi alapon kereskedni lehet.
Viszont van olyan azóta bróker (mi más) ismerősöm, aki századírnok volt és '96-ban úgy szerelt le, h. a benti üzeletelésből vett egy F Astrát egy összegben kp.:-)

Én esküszöm bevonultam volna már csak a buli miatt is, csomó olyan élményed lesz amit máshol nem tudsz összeszedni...de valahogy mindíg rosszkor jött a papír, amikor nekem nem volt alkalmas (a pénz, pia, pina szentháromság valamelyik csillagát hajtottam általában)...aztán egyszercsak megszűnt a zöld-szakkör, így elmaradt, azóta is bánom!

Bell a Donna 2011.11.30. 14:53:03

@Hadrian77:
(Egyik)kedvenc szórakozásunk: botra feltekert nájlonzsákot* meggyújtva napalmbombacseppekkel terrorizáltuk a hangyaboly lakóit.
*A tejfölösdoboz hamar elfogyott. :)
Egyszer az öcsém egy hirtelen mozdulattal fordult felém. Azóta van egy pici folt a hüvelyk és a mutatóujjam közötti bőrdarabon - odareppent egy darabka az égő kulimászból, és beleégett egy csepp a húsig.
Boldog gyermekkor... ;)

2011.11.30. 15:01:47

@Bell a Donna: csavarorsó végére finoman egy-két fordulatnyit anya ráteker, bele sok-sok foszfor gyufáról másik irányból másik orsó finoman behajt, alaposan földhöz vág, hogy a csavar lapjával érjen le, nagy durranás.

@Dzsoni Kráncs: jártunk le a Duna partra a malom mellé, akkor még húztak vagonokat a síneken, jó kis alamínium 10 meg 20 filléreseket, 1 forintosokat raktunk a sínre és vártuk a kocsirendezést:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 15:01:55

@mrbateman: Másrészről az éjszaka közepén belefutni egy komolyabb vaddisznó csordába nem éppen vidám dolog. Így vadriasztás címén ellehetett számolni néhány jelzőrakétát, kellően hihető történet esetén pedig pár éles lőszert is.
A lőgyakorlatokon pedig kutya se törődött vele, hogy ki mire és hányszor lőtt, maradt ott is lenyúlható skuló.

Amúgy az üzletelés a nagyobb laktanyákban ment, de főleg a hivatásosok irányítása alatt. Én meg a kiképzés után egy 30 fős örsre kerültem a határ mellé, ahol heti hat napot kellett a susnyásba kommandózni, persze 95%-ban éjszaka. Pina nagyjából 15 km-es körzetben nem volt. Én mivel nagyon jó gyerek voltam, egy év alatt 7 esetben engedtek haza, de a többieket se túl gyakran. Csoda, hogy nem volt a kelleténél melegebb a hangulat.
Szóval sztori van bőven, de az egészet elcserélném egy pofa sörre, ha érted hogy mondom.

brutuska 2011.11.30. 15:05:09

@Bell a Donna: Nekem a jobb kezemen ugyanott, ugyanattól, úgy sacc borsónyi. De nem tudok mást hibáztatni sajna, magamnak sikerült.

@KürtiT (Tromb74): Ha bizonyítani nehéz is, a valószínűség nagy.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.30. 15:07:05

@KürtiT (Tromb74): lehet hogy ez a baj a személyiségemmel. Túl hamar olvastam Sade-ot és a Decameront...
@Bell a Donna: Naményból? Én a nagybukó mögötti Túrban tanultam úszni :-)

Édy, aki Endre 2011.11.30. 15:09:34

Ti olyan komoly pirósok vagytok, hogy szinte restellem bevallani itt a nagy anonimitásba', hogy csak azért sikerült egyszer elkerülnöm az osztályfőnöki intőt, mert még időben leléptem a nagyszünetbeli döglött vakond sütögetése partiról.

Gyáva nyúl voltam. :)

2011.11.30. 15:18:46

@KürtiT (Tromb74): "Csoda, hogy nem volt a kelleténél melegebb a hangulat." A brómos tea csodákra képes:)

@Édy, aki Endre: én általános 1,2 osztályban naponta mentem raportra az igazgatóhoz, minden napra jutott valami jótéteményem:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 15:24:13

@Professor Pizka: Hát Sade-ot én is elég hamar olvastam, kétségtelenül vannak izgató események benne, de ez már nekem pornóból kicsit sok. Mai megfelelőjének Chuck Palahniuk-ot gondolnám v. Bret Easton Ellis-t. Velük is úgy vagyok, hogy elolvasom, de azért forog tőle a gyomrom.
A Decameront valamivel később olvastam, így a hatása is más volt.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 15:42:56

@Hadrian77: Hát brómos teával nem találkoztam, a szakács is sorkatona volt, csak említi ha van ilyen.
Viszont az tény, hogy az elején valami lórugás szerű oltást adtak be, amitől három napig csak szédelegtünk és a dugás még elméleti szinten se merült fel bennünk.

brutuska 2011.11.30. 15:48:47

@KürtiT (Tromb74): Apollinaire tizenegyezer vesszője is kimeríti a horror fogalmát. De azt már későn olvastam. Kistiniként csak a Szépasszonyok egy gazdag házban, meg Ken Follett kalandregényeiben pár sornyi erotika jutott. No meg az Élet és Tudományban volt egy sorozat, a Szexualitásról az ókortól napjainkig.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 16:06:15

@brutuska: A nyolcvanas évek végén pedig volt egy Pornósztár volt őnagysá c. könyv és a cicciolináról írt Zalatnay könyv is megjelent. Persze Lényegében a német nyelvű, alámondásos VHS pornók jelenteték az akkori szexuális felvilágosítás csúcsát. Esetleg még szóbajöhetett Lux Elvira, de azt inkább hagyjuk.

brutuska 2011.11.30. 16:11:27

@KürtiT (Tromb74): Sajnos számomra az akkori SZU-ban ezek elérhetetlenek voltak. Talán '88-ban vagy '89-ben jelentek meg az első VHS magnók és kazetták, hozták a szabadkai piacról be. De a pornót még nagyon dugni kellett a határon.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.30. 16:49:28

@KürtiT (Tromb74):
Meg a 101 levél a francia szexről, vagy valami ilyesmi. Mi Világunk sorozat, fater éjjeli szekrénye, a jugoszláv Erotika magazin alatt. Drako Hrtec, vagy ki: Légikisasszonyok c. novellája igen mély nyomot hagyott szexuálpszichológiai fejlődésemen, bár azóta se keféltem stewardesszel, pláne nem kettővel egyszerre.

Bell a Donna 2011.11.30. 16:54:05

@Hadrian77:
Ált isk. évvégi oszályzat:
magatartás: 2-es
szorgalom: 4-es (magatartása miatt)
Egyszer a diri dühében az iskolaköpenyemen fogva akasztott ki a folyosói kabátfogasra.:)
A matektan'tóbácsi pedig, ha kicsit voltam rossz, akkor kokit adott, ha jobban, akkor körmöst (vonalzóval). Amikor nagyon haragudott, akkor a pa/ájeszomnál fogva húzott ki a padból.
Egy gimiből kirúgtak. :P

Professor Pizka:
Gergelyiugornya. Minden nyáron strand.
A Fehér Hajó még nem volt.
Asse.

Bell a Donna 2011.11.30. 17:12:26

A bandáktól - a katonaságon keresztüli enyhe kitérővel - a pináig.
Jó kis poszt lesz ebből.
Nice.

escargot 2011.11.30. 17:38:52

@KürtiT (Tromb74): A Lady Chatterley egy kiváló szociológiai tanulmány. Én _tényleg_ azt élveztem benne a legjobban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.30. 18:27:23

@Bell a Donna: Nem is tudom hogy Gergelyiugornya az Szatmár vagy Bereg. Jártam arrafelé idén nyáron is de a Tiszába Tivadarnál mentem be. Hideg volt mint a rosseb.

Dubarry 2011.11.30. 19:18:38

@Dzsoni Kráncs: látom győri vagy:) bátyám is tagja volt Inotai bandájának :D

szeme közé, laposan! 2011.11.30. 19:51:37

Hát, mi buszmegállóban bandáztunk. Előbb csak beszélgetni, bringával, ki-ki motorral, majd később kocsival, mindig cigiztünk (olyat is...), majd söröztünk, de sosem felejtettünk el legalább kéthetente betörni az autószerelő műhelybe, vagy a téeszbe. Meg ilyesmik voltak.:)

2011.11.30. 20:19:46

Megint tanultam vala
it

2011.11.30. 21:13:17

@Nadiposzi: a 101 levél az asszem sorozat volt, a francián kívül láttam még gruppen szexest is belőle. A franciás szeretkezés nálunk is meg volt, egyszer beleolvastam, hát lefordultam a székről a röhögéstől:)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.30. 21:29:13

@Frengi: a bandákról? mert nekem speciel ez totál idegen terep. bandáztunk mi is, de mivel nem lakótelepen nőttem fel, hanem városszéli sorházban, kint a ház előtt, a szomszédokkal. nem kellett nekünk tér, csak kimentünk az utcára. ott tengóztunk, fociztunk, a teraszon kártyáztunk, sakkoztunk, társasjátékoztunk. kisebb korunkban bújócskáztunk, nagyobb korunkban beszélgettünk. ha valakinek alvásidő volt, szülő csak kikiabált az ablakon. kisgyerekes családok költöztek oda,e nagyjából mindenki egykorú volt, egy suliba is jártunk. kb. 15 év volt az átlagéletkor, mikor új házakat építettek oda. ahol is, az egyik új lakónak nem tetszett ez a mi életünk, és beszólogatott, hogy mi randalírozunk (nem csináltunk semmi extrát), és hogy "nem hiányoztok ti otthonról"? kb. öt méterre voltunk az otthonunktól...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.30. 21:34:36

@brutuska: én már akkoriban is örökös hospodár voltam :-D

@KürtiT (Tromb74): a cicciolina könyv itt van a polcon. Meg kell állapítani, hogy icuka újkorában bizony bitang jó nő volt.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.30. 22:22:59

@Professor Pizka: Ja ja. Valami régi német újságban voltak ifjúkori képei, semmi akció csak aktok, amiket művészinek szoktak nevezni (hi hi). Hát a fene se gondolná, de tényleg jó kis macsesz volt...

totyizselé 2011.11.30. 23:44:25

@Hadrian77: ezt felén páran kb. 32 csavarral-anyával, kurva sok gyufafejről lekapart foszforral oldották meg, a hetedik emeletről kibaszva.

Bell a Donna 2011.12.02. 11:44:29

@KürtiT (Tromb74):
Fel.
S a tagok egyre ritkábban találkoznak, egyre kevesebb alkalom adódik a pókerpartykra, közös sörözésekre, mindenki hajtja a 3 P-t.

Blassius:
Véleményem szerint Bereg.
süti beállítások módosítása