A bőröndös pesti

2011/09/30. - írta: Modor Tibi

Manapság pedig leginkább gurulós bőröndös. Sok-sok évtizeddel ezelőtt még igazi bőröndöket cipelt - ezt váltották fel utána a praktikusabb, jugoszláv sporttáskák, majd a rutinos repülőtérre járóktól átszivárgó, lágyan guruló, nagykerekű bőröndök.

Szeptember elejétől ők lepik el az egyetemi városokat, kerületeket az utcán dübörögve görgő táskáikkal - folyton vándorolva az úton, mindenhol csak meghúzódva, de sehol le nem telepedve. Persze évközben is itt vannak: ők az idősebb generáció, a már felsőfokú tanulmányok után Budapestre került (kényszerült) dolgozó vidéki értelmiségi fiatal.

Volt ő sokkal büszkébb, nyakasabb vidéki is - tizenévesen. Falusi, cívis, acélvárosi, zalai. Cukkolta a szomszédvárakat, Nyíregyházán/Debrecenben ezredmagával vonulva szidalmazta a tirpákokat/hurkásokat az idegenbeli meccsre menet - aztán mégis oda kényszerült egyetemre, főiskolára. Ha pedig mégsem: hát a budapestivé válást nem tudja már ő se elkerülni, hogy aztán az ősellenségek meg a buzi pestiek közül kerüljenek ki új barátai.

A helyét persze annyira soha nem találja, kicsit bevándorló marad itt magyar anyanyelve ellenére is. Saját magához hasonló vidékiekkel összezárva az albérletben, a munkahelyen - budapestit szinte sehol nem lát: kérdéses, hogy léteznek, dolgoznak-e ezek a pestiek egyáltalán. Talán utálja a fővárosiakat, talán nem, de annyira nem is érdekli. A vélt pesti életstílust mindenesetre pillanatok alatt felveszi: kitanulja a bliccelés csínját-bínját meg a BKV-járatok és az átszállási kapcsolatok szövevényes rendszerét, három hónapon belül a magunkfajtáknak ismeretlen belvárosi romkocsmákat, szórakozóhelyeket, zenegépes ivókat kívülről fújja, szinte törzsvendéggé válik mindenhol. Hiszen a belvárosba tényleg csak a turisták és a vidékiek járnak, ezt mindenki tudja..!

Kollégium, társbérlet, kocsmák, ivás, állat módra élés - csütörtökön, pénteken usgyi haza. Gurulunk oda, megérkezés már csak késő este, kaja otthon, kocsma-búcsú a helyiekkel, vasárnap este vissza - rutinosabbaknál hétfő hajnalban, akár egész hétre elegendő hazaival (befőttesüveg, majd tupperware - vö. bőrönd - gurulós bőrönd), nehogy mást kelljen enni. Mindezt folyamatos delíriumban töltve.

Hosszú távra nem nagyon tervez, nem tudja még. Talán gyűjt, de még ő se tudja, hogy mire. Vagy csak eltapsolja a pénzt. Rendes lakás rendes helyen kizárt. Amikor néha rájön, hogy de hát neki már jár legalább egy önálló garzon, elriad, hogy - te jó ég! - akár havi 70-100 ezer forintra is kijöhet egy kulturált lakás rezsivel együtt, jó környéken. Nem, akkor oda nem megyünk - jó ez az olajfoltos kis szar a többiekkel a VIII-IX. kerületben, úgyis közel a metró meg jó a közlekedés. Mert nem a munkához közel akar lakni, hanem a szórakozóhelyekhez. És a metróhoz, főleg a kékhez!

Budapest, másik város, külföld? Majdnem mindegy. Mindenhol idegen és idegenekkel barátkozik. Hazaköltözés, régi barátok? Mind elköltözött Pestre vagy Nyugatra, alig maradt ott valaki.

Igényesebb vidéki, hosszú távra tervező fiatalok már más dimenziókban gondolkoznak. Őket általában már párban találjuk, gyerek úton vagy tervben. Itt már Budapest az új haza, a távoli kicsiny falu vagy a kormos kis város egymástól úgyis távol vannak (itt ismerkedtek meg úgyis) Új építésű kell (Magnólia lakópark!), meg persze a metró is kell. De Buda az megfizethetetlen, oda nem. Marad Pest: Zugló, Angyalföld, Vizafogó.

Egyik hétvégén egyik családjához, a másik hétvégén a másik családjához autóznak. Bözsike névnapja, Gabi bá 64. szülinapja (fontos, hiszen When I'm 64), a keresztgyerekek évzárója, Lacika bérmálkozása, Nagyi 88. (ejtsd: HH) születésnapja.

Jó lesz az a XIII. kerület, majd Szanyi Tibi orra alá törünk egy kis borsot mint szervezett, igazolásos átjelentkező..! Hacsak nem dobbantunk, hogy a gyereknek is jobb legyen.

149 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reccs 2011.09.30. 18:06:30

@@ndtomas: És mikor költöztél le? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.09.30. 18:21:34

@Öblös: hát az volt pár folyóméter, Főnök úr!

@pelinkovac: egyetértek. Ünnepkor szeressük egymást, oda kellene figyelni a sok embernek.

@ndtomas 2011.09.30. 18:35:06

@reccs: amikor rájöttem, hogy a világútlevél nemcsak arra jó, hogy egész évben gürizzek egy pálmafás képért :)

2011.09.30. 18:42:24

@Modor Tibi: Fenyő Miki Ámérikából jött vissza nem? Honnan mentek ki?

Amúgy meg Áprily Lajos azt írta valahol, hogy Európa a Váci utcáig tart, utána jön a Balkán:)

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2011.09.30. 18:46:06

@Modor Tibi: no offense, de mi a jobb pl. zuglóban újpalotához képest?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.09.30. 18:58:48

egyszer mán letárgyaltuk, hogy 'budán lakni világnézet'
úgyhogy kár ezen feszengeni :)

amúgy a cím alapján (A bőröndös pesti) azt hittem, hogy azok kerülnek górcső alá, akik bp-ről járnak le, mint ahogy én is jártam 'szeged hírös város tápéval határos' egyetemére, s sikeresen dipóztam (diploma)
és igen, amikor kérdezték, hogy te pösti vagy ?, akkor büszkén, izmos testemet kihúzva, az illető szemibe mélyen belenézve feleltem: nem, ÉN budai vagyok :DD

daito 2011.09.30. 19:12:38

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:
Így van világnézet.

Mármint főleg akkor, amikor a hegynek hívott dombok le vannak fagyva, és a budaiak nem mernek fel sem kelni addig, míg néhány dolgozó emberke át nem megy Ferencvárosból és fel nem szórja az utakat valami szigorúan nem só jellegű cuccal.

Zsúfolt sznob putri, de a csajok ugyanolyan jók, mint máshol. :-))

Winston Smith 2011.09.30. 19:18:43

Ejjj, vazeg, de igaz. Különösen az a rész, hogy Mocskos Diósgyőr/Debrecen, de az egyetemen már a kelet-magyarországiak egységfrontba tömörülve zrikálják a dunántúliakat. A pestiekhez meg nem sok közünk volt, mivel a koliban aránylag ritkán fordultak elő. :)

Kis ember 2011.09.30. 19:19:22

@daito:
"csajok ugyanolyan jók, mint máshol."
csak sok köztük a vallásos, akinek szőrös a ...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.30. 19:37:20

@@ndtomas: Bangkok bazdmeg! Már az is város? :))
Tókiót próbáld ki haver! Mondjuk egy jó kis másfélórás Saitama-Ikebukuro ingajáratot a reggeli csúcsban... A haveromnak egyszer két bordája eltörött, mert összepaszírozta a tömeg a metróban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.09.30. 19:43:06

@daito: figyi, mink magunk rendezzük a hólapátolást és a jég elbontását, utóbbit igen egyszerű módszerrel, fogjuk, azt rálocsolunk forró vizet, azt volt jég, nincs jég, egyébként siófokon láttam életemben először fűtött járdát, igen, ilyen is van
frank-stadt-ból tik csak szánkózni jártok át a hegyre, meg bekúrni a forralt bortól, érted :)))

a magyar csaj meg mindenhol yo, ezt a vonalat lehet is ejteni

Bandibacsi34 2011.09.30. 19:47:55

Pest-videk no x poszt???
Nekem mindig is hulyesegnek tunt, hogy a videki evfolyamtarsaim rohantak haza, utaztak 2-3-4 orat, ahelyett, hogy hetvegere itt maradtak volna. Aztan rajottem, hogy persze ingyen kaja-pia miatt.

Jo lenne valami pesti lakotipus blog is
pl.
belvarosi poogaaarrrr
belvarosi zsido
kulvarosi okoskodo antiszemita
vasutmenti (Pesti )cigany
nyockercigany
rozsadombi ujgazdag
csepeli ujgazdag
bekoltozott videki ujgazdag
bekoltozott videki ertelmisegi
kispoogaaarrr (hazmester, tanar, rendor )
kutyasetaltato nyuggerkommando
tobbgeneracios proli
stb stb.

sourcerror 2011.09.30. 20:00:37

"Nekem mindig is hulyesegnek tunt, hogy a videki evfolyamtarsaim rohantak haza, utaztak 2-3-4 orat, ahelyett, hogy hetvegere itt maradtak volna. "

Mert a szülők nem tudnak leszakadni a gyerekükről.

Oregon (TM) 2011.09.30. 20:15:52

n+1:
- Komfortzónás egyetem környékén lakást vásárló.
- Hétfőn nem jár edzeni, mert otthonról jön és nincs nála az edző cucca. :)

Budán vesz lakást, mert azt hallotta ott lakik az értelmiség, közben csak a többi vidéki lakik ott. :)

Édy, aki Endre 2011.09.30. 20:24:22

@sourcerror: Ez fordítva is létezett (létezik?). Amikor VEgyetemre jártam, a pesti brigád a hétfő délelőtti vonattal "jött le" és éppen beesett - ha el nem késett a MÁV jóvoltából a kemény téli (szeptembertől-áprilisig tartó) időszakban - és csütörtök délben már indult is "felfelé", mert itt "lenn" nincs semmi a hétvégén. Mondjuk, az már kicsit nehéz volt megérteniük, hogy ha még az ő elég sok fős kontingensük is elhúzza a belét, akkor hogyan szervezzenek bármit is... de ez legyen már az ő gondjuk. :)

Édy, aki Endre 2011.09.30. 20:25:34

@Kis ember: ...feje, mint jó sok vallástalannak is.

Édy, aki Endre 2011.09.30. 20:27:40

@daito: Dehogy zsúfolt! Áprilistól októberig nyitott ablaknál lehet aludni úgy, hogy nem csörömpöl semmi a 'zuccán és esténként akár kóbor sünnel is találkozhatsz, nem is említve a csomó mókust. Most ugyanezt a Szigony utcában? :)

@ndtomas 2011.09.30. 20:33:18

@altoid: láttam videón, hogy a peronőr nekifutásból passzíroz, hogy be tudják csukni az ajtót :D meg ismerek onnan csajokat, akik a női szakaszba szállnak csak, mert nem akarnak pettingeltetni

itt a metrón, magasvasúton enni lehetne a padlóról, de nem esznek, mert ki van írva. és azt itt be is tartják. mert csak a középosztály száll fel, ami még itt tud viselkedni. pedig szállhatna fel más is, mert a jegy a leghosszabb szakaszra sem éri el egy pesti buszjegy árát. de a buszjegy még ennyi sincs, és nem ritka, amire fizetni se kell. a taxi is egy ezresért (Ft) visz ki a reptérre. pedig 25 km-re van a belváros.

meg amennyiért tokióban csak egy lyukat tudsz bérelni, azért itt panorámás, nappalis pecót kapni a 30-on, heti takarítással, mosatással, ingyen baditeremmel, medencehasználattal, szobaszervízes étteremmel az aljában. úgyhogy jó nekem itt :D

szeme közé, laposan! 2011.09.30. 20:35:44

@sourcerror: Vidékiként több hétvégét töltöttem fent félévenként az egyetemi koleszban - mindig egyedül. Én sem értettem, minek kell hazarohanni mindenkinek. Hazamániásnak hívtam őket.:)

KürtiT (Tromb74) 2011.09.30. 20:43:36

@@ndtomas: Milyen az idő? Nálunk kellemes, napsütéses. A páratartalom kb. 55-60% között lehet. Jól jönne már egy kis eső, mert ez nagyon uncsi.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.30. 20:46:18

@Rich.mond: ott még a szkinhed is cigány, hát még diósgyőrben, brazil gépsor sálálálálá :-D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.30. 20:47:33

@Rich.mond: pedig Winklernél olcsóban kijöttetek volna, mint bármelyik pesti helyen :-)

KürtiT (Tromb74) 2011.09.30. 20:50:04

@Professor Pizka: Cigány skinheadet én eddig csak gyöngyösön láttam.
Az is a 90-es években volt.

Dzsoni Kráncs 2011.09.30. 21:18:15

Vidékről mindenki Pestre költözik,ez még érthető is,de hogy valaki miért költözik ki,mondjuk Érdre vagy Törökbálintra és ingázik onnan másfél órákat naponta azt nem értem.
Ha Győrben beülsz a kocsiba egy óra alatt a Petőfi-hídon vagy.Pesterzsébetre ugyanennyit buszozhatsz a Keletiből,ha nem többet.
Engem két dolog basz fel Pesten:a kódisok és a kutyaszarszag,ja meg a -nál,-nél helyett -tól,-től használat.A pestieket meg gondolom az,hogy nekem a Rózsadomb is csak "Pest".

Toymao 2011.09.30. 21:53:47

@Dzsoni Kráncs: A -nál, -nél az nem pesti, az keletebbről jön. Én pesti voltam világéletemben, engem is iszonyúan zavar elharapózása. És tősgyökeres újlipótvárosiként én úgy gondolom, hogy Győr, Szeged az nem vidék, az város (csak máshol), ellenben Újpest, Budafok, meg főleg Rákoskeresztúr, na AZ vidék. ;D

Dr. Kevorkian 2011.09.30. 22:22:38

Én azt tapasztaltam, hogy pesti és pesti között is van egy ki nem mondott "kasztrendszer"...Amikor az 5-6-7-stb(úgymond belváros) kerületi felkérdez egy XVII-XVIII vagy XXIII. kerületit, és az elmondja hol lakik, azért utána csak beszúr egy "merre is van az?(persze tudja) jajaja! Már vágom, laktak ott rokonaink"

moszkvicsszlusszkulcs 2011.09.30. 22:26:10

Amikor Újpalotára kell mennem, akkor azért úgy érzem, hogy bár magas házak közt bolyongok, azért az csak vidék.

A legjobb csajok, akiket megdöntöttem Kelet-Magyarországról jöttek Pestre tanulni, dolgozni. Szabolcs, Hajdú-Bihar, Borsod. Az a baj, hogy Pesten és Budán, pláne a hegyvidéki sváb részeken rettenetes a női felhozatal. Ezek mellé nem árt a vérfrissítés a szép szabolcsi, hajdúsági lányoktól. Néha az az érzésem, hogy ha jó nőt látok, az vidéki.

egy tősgyökeres pesti

@ndtomas 2011.09.30. 22:44:59

@KürtiT (Tromb74): nem tart a vénasszonyok nyara januárig, ne aggódj! de ha tartana is valaha, olyan sose lesz, hogy 365/30°, mint itt :D

hegyilány 2011.09.30. 22:57:18

Nincs abban semmi különös, hogy bőrönddel utazik a diák, a fiatal, és abban sem, hogy éppen a fővárosba.
Mi a probléma? Láttam/láttunk már igazi pestit kiesni a koszos kocsma ajtaján.
Persze. igazi pesti nagyképű duma......
Ja. Óh! és láttunk már olyan embereket (pestit) aki semmilyen szinten nem mondható elegánsnak.
A főváros nem a magyaroké??? csak egy bizonyos rétegé.??
Hatalmas tévedés. de mindegy.
hm?:)

hegyilány 2011.09.30. 23:00:13

Óh! Bocs. Nem szoktam ide irogatni, most csak véletlenül "jártam erre".
Úgy gondoltam, írok, egy-két mondatot.
:))

csikai81 2011.09.30. 23:04:02

@Hadrian77: Ez felénk úgy ismeretes, hogy ami Győrtől keletre van az Ázsia, ami Győrtől délre, az meg a Balkán.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.30. 23:04:54

@@ndtomas: Kemény lehet. Cserébe nem sokat kell költeni meleg cuccokra.

Itas Lapitos 2011.09.30. 23:11:33

Szombathelyről jártam kezdetben hetente, majd két hetente, később havonta egyszer Budapestre egyetemre. Vállra akasztható sporttáskával. Az alternatíva akkor a csővázas hátizsák volt, nemre, korra való tekintet nélkül. Aki sűrűn járt haza, az teljesen a szülei ellátására hagyatkozott. Aki csak nagy ritkán járt haza, az általában saját maga teremtette elő a megélhetésre valót. Haza csak akkor ment, ha valami nagy gáz vagy kihagyhatatlan családi ünnep volt volt. ( nagy gáz = nem fizették ki a melóból járó pénzt, vagy a következő fizetésig már senki nem akart kölcsönadni ).

hegyilány 2011.09.30. 23:17:48

Na. igen. Jó lenne, ha sokáig tartana a vénasszonyok nyara". Eltolódna kicsit a fűrési szezon kezdete:)
Persze, gondolom, az jól jönne a pestinek is.:(
Ők is csak fáznak, ha hideg van. Némelyeket) a nagyképűség nem melegít fel......

Itas Lapitos 2011.09.30. 23:18:27

Pest vagy Buda? Angyalföld vagy Békásmegyer? Budafok vagy Újpest? Kőbánya vagy Kispest? Édes mindegy. A tősgyökereseknek mondottak nagy része is csak beköltözött, max. több generációs. Budapest Magyarország olvasztótégelye. Most Győrben élek, amiről mindazon jó és rossz ugyanúgy elmondható, mint Budapestről, csak kicsiben. Egyetemistaként még kifejezetten zabos lettem, amikor a diákigazolvány érvényesítésénél azt merték kérdezni, hogy pesti vagyok-e avagy vidéki? Szombathelyi! - mondtam én is büszkén, és minő csoda, el tudta így is dönteni, hogy milyen matricát kell ragasztania!

Itas Lapitos 2011.09.30. 23:33:00

Magyaroszág olyan kicsi a világtérképen, hogy a fővároson kívül nem is jelölnek rajta kívül mást.Ez van! Történelmileg így alakult! A sokszor kárhoztatott és felmagasztalt Monarchia idején is Buda-Pest volt az ország közepe, ott lehetett és kellett a gazdasági-földrajzi adottságokat és a Bécstől való kellő távolság lehetőségét kihasználni. Abban az időben viszont a központ érintése nélkül is el lehetett az ország minden pontjára jutni. A központi mellett létezett egy érintő irányú közlekedési útvonal is. A Trianon alkotta új államhatárok ez utóbbi közlekedési útvonalakat nemzeti államok átjárhatatlan sorompóival széttördelték. Kis Magyarország így lett teljesen egy pólusúvá. Debrecenből Pécsre hogyan juthatsz el? Budapesten keresztül! Pécsről Szegedre hogyan juthatsz el? Budapesten keresztül! Csodálkozunk ezek után, hogy a szülei által kínált élet-vagy kulturális színvonalnál többre igényt tartók miért pont Budapestet választják?

JuhászP 2011.10.01. 00:30:45

Üdv mindenkinek!
Egyetértek abban Itas Lapitossal, hogy Budapest nem véletlenül több mint másfél milliós város. Ez a város eredetileg egy majdnem kétszer ekkora ország fővárosa volt, aztán valahogy közel ugyanakkora maradt.
Én pontosan a cikkben felvezetett kategóriába tartozom, de nem mondanám nagy drámának a fővárosi életet. Szerintem ez inkább attól függ, hogy Kelet vagy Nyugat felől jöttél-e. Egy győrinek, aki többé-kevésbé tiszta városhoz, meg cigánymentes környezethez szokott, nem tetszik Budapest, mert mi az hogy a Nyugati aluljárójában őrjöngenek a romák, meg minden falnál kéreget egy koldus?? Otthon ilyet nem lát.
De én pl. miskolci vagyok és ennek megfelelően nagyra tartom pl a BKV-t. Miskolcon már elég nagy távolságok vannak ahhoz, hogy tömegközlekedés nélkül nehezen mozdulj, mégis gyakorlatilag ismeretlen fogalom az éjszakai járat, éjfél után pedig a "sárga buszok" (helyközi) sem mennek sehova, ergo éjszaka képtelenség hazajutni Nyékre, Mályiba, Szikszóra, Barcikára, Arnótra stb. stb. Budapesten pedig bizonyos korlátok között gyakorlatilag bármikor bárhova.
A másik kedvencem a híres Nyócker emlegetése. Jártam ott, éjszaka, péntekről szombatra, hónap elején (értsd: segélyosztás után) és egy lélek nem volt az utcán. Ellentétben Miskolccal, ahol nem merünk 2-3 lányt egyedül este hazaindulni, inkább elkísérjük őket a buszhoz legalább, akkor is, ha a belvároshoz közel eső helyre mennek. És ez csak Miskolc, ami veszélyesség szempontjából a közelében nincs Ózdnak, vagy Ónodnak, nyírségi falvaknak, vagy észak-borsodi településeknek.
Meg a diákok szemlélete is más. Egy pesti érettségiző (főleg elitebb sulikból) külföldi egyetemben gondolkodik, még a miskolci azon, hogy hiába van meg a pontja, vajon lesz-e pénz otthon arra, hogy ő Pesten tanuljon? Mert ugyan apu-anyu heti nyolc órában dolgozik, de minimál- vagy azt valamivel meghaladó, de még mindig éhbérért, amiből nehéz kihozni azt a plusz havi 40-50 ezret, amibe alsóhangon kerül az utazás, a lakhatás meg a kaja.
Szóval aki Budapest valamelyik elővárosából sír, hogy milyen szar ingázni a kertvárosból a jól fizető melóba, azt megkérném szépen, hogy gondolja végig, mielőtt dumál, mert vannak sokan, akiknek az agya meglenne hozzá, mégsem tehetik meg, hogy a fővárosba jöjjenek.

Balack 2011.10.01. 00:36:18

Hülye fasz pesti vagy te (mármint a kedves cikkíró), öntelt fasz.

(egy pesten tanuló vidéki egyetemista :) )

@ndtomas 2011.10.01. 01:09:50

@KürtiT (Tromb74): ki lehet bírni (joker mosolya a batmanből - naná, hogy nicholsontól)

Peter__Blau 2011.10.01. 01:33:20

@Balack: "(egy pesten tanuló vidéki egyetemista :) )"

Rossz az aláírásod, helyesen:

"(egy pesten tanuló vidéki, buta egyetemista :) )"

Üdv,
Egy pesti, aki soha nem érezte magát különbnek egyetlen vidéken felnőtt embernél sem, kivéve téged :-D

omlósz 2011.10.01. 02:01:29

kellenek a vidéki értelmiségiek, hisz a pesti hülyéket valakiknek dolgoztatni is kell :D

Bandibacsi34 2011.10.01. 02:41:45

"Vidékiként több hétvégét töltöttem fent félévenként az egyetemi koleszban - mindig egyedül. Én sem értettem, minek kell hazarohanni mindenkinek. Hazamániásnak hívtam őket.:) "
VAn ennek egy új változata, amikor pl. Angliából utazgat haza havonta.

"moszkvicsszlusszkulcs 2011.09.30. 22:26:10
Amikor Újpalotára kell mennem, akkor azért úgy érzem, hogy bár magas házak közt bolyongok, azért az csak vidék.

A legjobb csajok, akiket megdöntöttem Kelet-Magyarországról jöttek Pestre tanulni, dolgozni. Szabolcs, Hajdú-Bihar, Borsod. Az a baj, hogy Pesten és Budán, pláne a hegyvidéki sváb részeken rettenetes a női felhozatal. Ezek mellé nem árt a vérfrissítés a szép szabolcsi, hajdúsági lányoktól. Néha az az érzésem, hogy ha jó nőt látok, az vidéki.

egy tősgyökeres pesti "
Hát nekem egy kecskeméti haverom áradozik mindig Pestről, hogy itt mennyi jó csaj van. De hát a nagyváros begyűjti a jó nőket. Londonban még sokkal többet látna.

"Itas Lapitos 2011.09.30. 23:18:27
Pest vagy Buda? Angyalföld vagy Békásmegyer? Budafok vagy Újpest? Kőbánya vagy Kispest? Édes mindegy. A tősgyökereseknek mondottak nagy része is csak beköltözött, max. több generációs."

Egyáltalán nem mindegy.
www.szegyen.hu/2010/05/24/alternativ-budapest-terkep/

"A másik kedvencem a híres Nyócker emlegetése. Jártam ott, éjszaka, péntekről szombatra, hónap elején (értsd: segélyosztás után) és egy lélek nem volt az utcán. Ellentétben Miskolccal, ahol nem merünk 2-3 lányt egyedül este hazaindulni, inkább elkísérjük őket a buszhoz legalább, akkor is, ha a belvároshoz közel eső helyre mennek."

Inkább Kőbánya felé kéne lenézni. Arrefelé szorultak ki a "helyiek"(a Nyóckert fokozatosan rehabilitálják). Azért Pesten a cigányok kissé jobbak (az új köztemető és a Pongrácz úti lakótelep egy jó kis hely).

"Mert ugyan apu-anyu heti nyolc órában dolgozik, de minimál- vagy azt valamivel meghaladó, de még mindig éhbérért, amiből nehéz kihozni azt a plusz havi 40-50 ezret, amibe alsóhangon kerül az utazás, a lakhatás meg a kaja.
Szóval aki Budapest valamelyik elővárosából sír, hogy milyen szar ingázni a kertvárosból a jól fizető melóba, azt megkérném szépen, hogy gondolja végig, mielőtt dumál, mert vannak sokan, akiknek az agya meglenne hozzá, mégsem tehetik meg, hogy a fővárosba jöjjenek. "

Azt elfelejted nagyokos, hogy itt minden sokkal drágább, mert itt meg a külföldiekhez mérik az árakat. Meg lehet itt is munkát vállalni aztan mellette tanulni. Miskolcon gondolom le vannak osztva a jó munkahelyek, az azért nem Budapest hibája.

lazalom 2011.10.01. 04:57:29

@Modor Tibi: Azért egy valóban régi pesti azt is tudja, hogy Újlipótváros nem olyan nagyon régen "Angyalföld része". Ezért nem is annyira Angyalföld. Azért csatolták Angyalföldhöz, hogy emeljék a prolinegyed rangját.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.01. 07:11:37

@JuhászP: Elsőéves koromban mindenki azt kérdezte, hordok-e bicskát, pedig én csak nyíregyi vagyok, ami azért Abaúj-Delhihez képest mégiscsak Zürich :-)

pruntyike 2011.10.01. 07:44:05

Kár, hogy ez nem a modoroson jelent meg, hanem a SUBBÁN,zseniális, mi az, amit a következő generáció már nem fog tudni:
feladni egy levelet postán, levelezőlapot kapni
- kézzel írni egy házi dolgozatot
- fölvenni valamit videóra
- ceruzával pörgetni a magnószalagot
- nem tudni, hogy ki hívott telefonon
- nem tudni, hogy mit csinálnak és gondolnak éppen a barátaid
- fölkelni a fotelból és csatornát váltani
- hallgatni, ahogy egy modem betárcsáz
- föllapozni egy lexikont
- papír alapú térképet használni útvonaltervezéshez
- megjegyezni a barátaid telefonszámát
- tékából kivenni egy filmet (fizetni, ha nem tekerted vissza)
- befűzni egy filmet egy fényképezőgépbe
- hosszú úton az ablakon kifele bámulni nem egy képernyőre
- várni a kívánságműsorban a kedvenc számod, hogy felvehesd kazettára
- a könyvtárból könyvet kivenni, katalógust használni
- szódapatront tekerni a szifonba
- légkondicionáló nélkül élni
- ki az a TV Maci
- Zsigulit vezetni
- kézzel fogható fényképeket nézegetni
- kívánni valamit ha zöld Trabit látsz
- kaputelefonon felcsengetni a barátaidért
- kávét darálni az ABC-ben
- TURBO rágós papírt gyűjteni
- ruha zsebkendő
- floppyra menteni számítógépről
- kitörni a magnókazetta "pöckét" véletlen beletörlés ellen és leragasztani szig.szalaggal, ha mást akarsz rá venni
- Igazi kulacsot tölteni málnaszörppel az osztálykirándulásra
- Narancshéjat szárítani a kályha tetején az illata miatt

pruntyike 2011.10.01. 07:47:17

@pruntyike: Hozzáteszem: a következő generáció sosem tudja meg, mi az, a Nagy Zöld Salátából magyar irodalomtörténetet tanulni...

pruntyike 2011.10.01. 08:02:25

Azért sokat tanul az ember, ha így pl. modoros blogot olvasgat. Sosem tudtam, hogy miért van az, hogy egyes lányoknak szőrös, másoknak nem. Most már egy komment alapján tudom: akinek szőrös, az vallásos. Mindig tanul valamit az ember, és választ kap kínzó kérdésekre.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.10.01. 08:06:20

Hát, elég kis punnyadt hirig lett. A posztírót egyszer faszozták le, plusz még néhány "nem kéne még több ellenségeskedés". A kutyaszar toposz is egyszer lett bevetve. Ez így nem az igazi.
@Hadrian77:
"Európa a Váci utcáig tart"
De akkor honnan? Az Astoriától?
Egyébként Áprily idejében így lehetett, most a Váci utca a legnagyobb Balkán, igazi balkánbazár, zsibvásár, vigalminegyed, alulszocializált turisták folyómedre. Budapest legundorítóbb része, szívesen odaadnám örökre egy vidéki városnak.

portugéza 2011.10.01. 08:18:57

@Rich.mond: "Kicsit irigyeltem a pestieket, hogy hozzánk képest mennyire lazák. Pontosabban mennyire nem érdekli SEMMI őket. Sem a hajléktalanok, sem a csövesek, sem az utcán őrjöngő félnótás (konyhakéssel óbégató idióta). "

Ja, ja, pont ezt a "vidékiekben" még fellelhető empátiát próbálják kihasználni pl. a Keletiben, Déliben különféle tündérmesékkel pénzt kunyerálók.

"Látom, te is x városba mész, én is oda mennék haza, de nincs pénzem vonatjegyre, tudnál kölcsönadni, a szüleim várnak lent, ott azonnal megadják neked, odaadom a személyimet biztosítékként." Így kell a naív, jámbor vidéki sztereotípiáját készpénzre váltani. :)

Dzsoni Kráncs 2011.10.01. 08:56:53

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Bocs,hogy felhoztam ezt a kutyaszar témát,de pont tegnapelőtt voltam Pesten.Ahogy a Várfok utcán mentem fel a Várba két méterenként kellett átlépnem a faltól a járdaszegélyig húzódó hugyfolyást,egy kb.5 négyzetméteres "parkosított" részen meg nem látszott a föld(a fű már rég kipusztult)a fekáliától,ja és kurva büdös is volt.
Ehhez képest Győrben a legbelebb belvárosban,ha reggel munkába menet látsz egy szart a kövezeten,mire beérsz az irodába a többiek már azt taglalják micsoda parasztok vannak,nem átallják az utcára szaratni a kutyát.
@@ndtomas: Remek lehet egész évben izzadni 90%-os páratartalomban és 30 fokban.@Öblös: Akkor beállítottátok Kocsis Lajos,a Kicsi,rekordját!

2011.10.01. 09:02:05

@csikai81: csak nem győri vagy?:) onnan csak nyugatra érdemes lenni, a Graben ugyan olyan messze van mint a Kiskörút:)

@Szocio Pata (kikvogymukblog): változik a világ, ha bele gondolok, hogy az Ekler Dezső miket mesélt a Terézváros fejlődéséről..:)

@Dzsoni Kráncs: pár hét és nem lesz kutyaszar a belvárosi utcákban, a szép új világban már nem megengedhető:)

portugéza 2011.10.01. 09:20:25

@Bandibacsi34: "Azt elfelejted nagyokos, hogy itt minden sokkal drágább, mert itt meg a külföldiekhez mérik az árakat."

Na igen, az örök vita. :) Volt már itt ilyen modoros vita, keresd vissza. Pl. egy megyeszékhelyen, ami pláne egyetemi város, ráadásul történetesen tele van norvég, német stb. orvostanhallgatóval, nem SOKKAL olcsóbb az élet.

A közműszámlák nem kisebbek, a bolti árak nem alacsonyabbak. Akkor miről beszélünk???

Azt gondolod, hogy mi ingyen kapjuk az áramot, vagy egy vidéki hiperben féláron tudsz bevásárolni? A vidék szó nem egyenlő azzal, hogy mindenki háztájiban állítja elő a zöldséget, szalonnát, de ha így is lenne, érdemben azzal sem lehetne spórolni (munkaidő+költségek).

Albérlet, parkolási díj, buszbérlet valamennyivel (10-30 %), de nem "sokkal" lehet olcsóbb.

Havi Budapest-bérlet: 9800 Ft
Havi pécsi bérlet: 6700 Ft (október 1-től)

Te, micsoda burzsujok vagyunk mi itt lent. :))

A szórakozás, éttermezés költségei valóban mások, de nehezebb is összehasonlítani a kínálat színvonalkülönbsége miatt. De hát nem kell a Costes-ben menüzni, ha drágállod "Pestet". :)

"Meg lehet itt is munkát vállalni aztan mellette tanulni. Miskolcon gondolom le vannak osztva a jó munkahelyek, az azért nem Budapest hibája."

Ezzel egyetértek, "Pesten" jóval több a lehetőség. BME-es egyetemista volt osztálytárs hol teljes munkaidőben pl. rendszergazdaként, hol otthonról dolgozgatva
- eltartotta magát
- koliból albérletbe költözött
- négy év(!) után pár éves, jó állapotú, nagy autóval jött "le"
- nappalin megcsinált még egy főiskolát is
- vállalkozást indított
- végzés után megcsípett egy amerikai gyakornoki ösztöndíjat

Lent Bogdányban viszont nem csak a móriczi rokoni viszonyokkal kell megküzdeni, egyszerűen abszolút mértékben is kevesebb a lehetőség. És ugyanazért a munkáért, akár ugyanannál a cégnél(!)kevesebb a fizetés. Sőt a közszféra átlaga is kisebb itt, bár utóbbi a köztisztviselők közalkalmazottakkal szembeni magasabb pesti arányával (országos szervek) is magyarázható.

seahawks 2011.10.01. 09:22:40

gurulós bőrönd=trabant.

szegény pestieket vidéken le pestizik, pesten meg egymást parasztozzák, sehol nem jó nekik..;)

portugéza 2011.10.01. 09:23:18

@Dzsoni Kráncs: "Ehhez képest Győrben a legbelebb belvárosban,ha reggel munkába menet látsz egy szart a kövezeten,mire beérsz az irodába a többiek már azt taglalják micsoda parasztok vannak,nem átallják az utcára szaratni a kutyát."

Nem hinném, hogy vidéken többen szedik fel a kutyapiszkot, csak jóval több a zöldterület, ami felszívja a guanót. Így ez nem feltűnő probléma. Nincsenek rászorulva a járda használatára.

röhhencs 2011.10.01. 09:23:46

@moszkvicsszlusszkulcs: "Néha az az érzésem, hogy ha jó nőt látok, az vidéki.

egy tősgyökeres pesti " Nekem az utóbbi kb. 10 évben egyre gyakrabban volt ilyen érzésem. És én is tősgyökeres vagyok.

márta)) 2011.10.01. 09:41:53

Ugyan, ugyan! Nem kell nagyképűsködni láttam már én is, pesti bunkót.
:)))))))

Nem vagyok fideszes 2011.10.01. 09:44:06

Amikor vidéken megkérdik, hogy pesti vagyok-e, azt mondom, hogy nem, budai. Sokan ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Modoros-e vagyok..?

márta)) 2011.10.01. 10:01:54

Hűha! El sem tudom képzelni, hol járhatott a t.kommentelő? Talán CSAK nem a "putrisoron".ott valahol a térképen??
:)))

márta)) 2011.10.01. 10:03:22

oppá" lemaradt.
Nagyon, nagyon motorosnak tetszik lenni.
bezony.
:)

Nem vagyok fideszes 2011.10.01. 10:12:08

Azt mindenképpen hozzá kell fűznöm, hogy az amcsik miért is szeretik Budapestet. Egyfelől azért, mert a sokat kurvaanyázott BKV elviszi őket bármikor, bárhová, másfelől mert a sokat emlegetett "szar közbiztonság" még mindig ezerszer jobb, mint mondjuk Phillyben, ahol bármikor lelőhetnek az utcán 10 dezsőért.

Gyakorlatilag Budapest a világ vidéke, annak minden jó és rossz aspektusával együtt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.01. 10:38:58

@Lófasz Hadnagy: Én Dublinban szívtam nagyot. Gondoltam, felülök a helyi BKVra (DART) vasárnap fél nyóckor és kivitetem magam a p.u.-ra. Szerencse, h előtte megnéztem a menetrendet. Az első busz 10-kor indult. Bakker!
Viszont le lehet inteni az úton bármelyik autót és bevisznek a külvárosből.

Gyermekpszichológus · http://gyermekpszichologus.blog.hu 2011.10.01. 10:44:17

Ez a cikk rólam szól! :) Még annyit hozzátennék, hogy otthon (Nyíregyen) én vagyok a bunkó pesti, Pesten meg a suttyó szabolcsi. :) Tetézve ezt azzal, h Újpesten lakom, de nem érzem magam újpestinek. De most már itt ragadtam, vége az egyetemnek és vidékiekkel dolgozom. És szeretem ezt a bőröndös pesti életet, magamban jót röhögök a pest-vidék eszmecseréken. :)

2011.10.01. 11:43:38

@bikmakk: nagy dolog, én meg együtt jártam vele bulizni, olyan is volt hogy ő fizetett.

Kis ember 2011.10.01. 11:44:25

@pruntyike:

Egy balatoni strandon találkoztam egy hölgyismerősömmel, aki látványosan katolikus.
Mikor megkérdeztem, hogy miért ilyen fura szabású a fürdőruhája (félúton volt a rövidnadrág és a fürdőruha között), azt válaszolta, hogy mert ő anti-epilálás párti.
Egyéb ... khm ... személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy a vallássosság általában egyenes arányban áll a szőr mennyiségével.

Aron M 2011.10.01. 11:46:12

Egész jó írás, bár kissé fikázó alapon megy.

Szerintünk, budaiak szerint, nagyon jót tesz ez a kis vérfrissítés Pestnek :)

Rich.mond 2011.10.01. 11:48:06

@Professor Pizka: Azért végül mégiscsak Naményban volt az osztálytali. Nem fogod kitalálni hol: igen, Winkleréknél! :) Így a pesti árakhoz szokott félig-meddig már "pesti-köcsögök" megállapíthatták a még otthon maradottaknak:"Nálatok azért még minden olcsóbb..."

Rich.mond 2011.10.01. 11:49:38

@Professor Pizka: no meg ugyebár Sötétség Uralkodik Diósgyőrben...eh, a mai pulya már asse' tudgya mirő'ül beszéjlek.

Rich.mond 2011.10.01. 11:57:17

@Lófasz Hadnagy: Ez amúgy tény. Érdekes, vidékről felkerültek körében van egyfajta evolúciója a pesti létnek -feltételezve, hogy 18 évesen mozdulnak fel egyetemre:
18-19 év: "Faszom, kurva zsúfolt, koszos, büdös, mindenki lökdösődik és bunkó. Legyen már péntek...izé,csütörtök, pénteken már a faszom se megy egyetemre!"
20-24 év: "Haza kéne már menni, mert anyámék cseszegetnek, hogy egy hónapja nem láttak. De most komolyan...tanulnom kell, van egy kis meló is, meg szombaton lesz 30Y a Zépébe. Most már nem járom meg Sarkadot 3 rongyból, mint régen.A múltkor is milyen volt már, hogy a csütörtöki SOTE-buli után úgy mentem haza, mint egy zombi.

25-28 év: "Eh, minden ismerősöm feljött már abból a pusztulatból. Mi van ott? Semmi! Menjek el az önkormányzatba aktakukacnak? Ne röhögtess, akármelyik multinál a dupláját keresem! Munka után meg irány a Nagymező Utca, vagy akármi...ezer felé mehetek, otthon meg minden bezár tízkor. A pizzéria megvan még? Nincs? Na ugye..."

29-32 év: "Mit sírtok? Otthon már három-négy milláért vehetsz egy kertes házat? A gatyám ráment erre a szarra...és még a csövesek is bejönnek. A bulizó egyetemisták két emelettel lejjebb...a kurva anyjukat már, holnap nekem munkanap!

33+: "KImennék már Csömörre, vagy Gödre, de nem lehet eladni ezt a szart. Demszkygrád, Tarlós...a kurva anyjukat!"

Kis ember 2011.10.01. 12:03:13

@Rich.mond:

Modoros miniposzt-komennt. Genial!

Bandibacsi34 2011.10.01. 12:09:37

@Rich.mond: na ja ez a "penz nem minden ". Regen azt hittem ez a szegenyek onigazolasa. De mindig a z a pizzz. Ahelyett, hogy orulnenek a tiszta levegonek, a stresszmentes eletnek, a jo szomszedsagnak es haveri kornek. Videken egyszerubb, jobb az elet bar en naguvarosi vagyok es 3 nap utan elkezdem unni.

moszkvicsszlusszkulcs 2011.10.01. 12:21:52

A fővárosiak pökhendisége, beképzeltsége sok országra jellemző, én Lengyelországban tapasztaltam, hogy minden városnak megvannak a hagyományos ellenségei, de abban egyet értenek, hogy a varsóiakat hihetetlenül utálják mindenhol.
A bécsiek is egy külön állatfaj, azt hiszik, hogy azért, mert oda születtek, ők valakik. Még a legtaplóbb proli bécsi is lenézi a legműveltebb bevándorlót is.
Valahogy ezt érzem Pesten is, pedig én is pesti vagyok, de látom, hogy a pesti az önmagában nem az emberi minőség fokmérője.
A kulturális fölényt sem érzem Pest-vidék viszonylatában, esetleg azt, hogy több mindenre lehet költeni a pénzünket, több szarból lehet választani, de hogy ez maga lenne a magas kultúra, azt nem gondolom. Meg az is gáz szerintem, hogy egy buta pesti mondja meg, hogy mi a kultúra.
Egyszerűen nekünk pestieknek helyzeti előnyünk van, amiért semmit nem tettünk személyesen.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.10.01. 12:59:27

@Frengi: Az szép. A róla készült szobrot láttad már a háza előtt? Szerintem nagyon szép és kifejező -->
goo.gl/rl6G8

Szamiz67 2011.10.01. 13:09:52

@@ndtomas: Pedig Párizsban többen élnek, Franciaország nagyobb és Thaiföldön kb. ugyanannyi ember él, mint Franciaországban, és ezen kívül él még kb. 450 milliárd ember csak az EU tagországaiban.

Szamiz67 2011.10.01. 13:29:09

25 éve Budapesten, 0-3 év albérletek srácokkal külső kerületben, heti hazautazás, első két évben nagyrészt stoppal. 3-6 év albérletek barátnővel, egy picit beljebb költözve, főleg Budán, Óbudán, vidékre hazautazás 2 hetente, majd havonta. 6-9 év első önálló garzon ifjúsági hitel 50% önrész, 9-12 év fiktív cserével önkormányzati lakás, átsorolás után eladás, Sas hegyre költözés, 12-16 év Sas-hegy 2 szobás társasházi, nősülés Rákospalota Zuglóval határos részén családi ház, válás, devizahitel törlesztés emelkedő árfolyamon, most Budakeszi. Budapest sok részét ismertem meg, sok rétege van a vidékről származók beilleszkedésének, és Budapestnek is, a külső pesti kerületek egyik-másik részén nagyon menő részek vannak, pl. Mátyásföld dupla-tripla telkeken lévő 100 éves villái, vagy a Szlovák úti 'Rózsadomb' , Csepel a soroksári Duna-ág mentén. Mostanra nagyon belaktam Budapestet, a vidéki alapok örökre megmaradnak, de 10-15 év után nagyon otthonos lett a város, most pedig már állandósult egy nagy otthonos Faluban vagyok érzés. Budakeszin lakom jelenleg, de ez nem oszt, nem szoroz, ugyanolyan szerves kapcsolatom van Budapesttel. Fantasztikus város különben érdemes a Vidék-Budapest utálkozást minél gyorsabban félretenni és tudatosan megkeresni azokat a kulturális szegmenseket, helyeket, társaságokat, embereket, akik, ami hozzád közel állhatnak, és élvezni a város kiismerhetetlen élő szövetét, a történelem, az építészet sok évszázados lenyomatát.

hegyilány 2011.10.01. 13:39:23

Persze évközben is itt vannak:"
Hm. De még milyen jó hogy ott vannak, meg odajárnak (többek között) tanulni.
Legalább megmutatják némely pestinek, milyen az a fiatal, vagy idősebb aki elegáns és művelt.
:))

2011.10.01. 13:45:54

@moszkvicsszlusszkulcs: bécsieket azért is utálják, mert régen a monarchia minden részéből áramlottak oda emberek, nagy magyar-cseh-lengyel-déli szláv-német-osztrák keveredés van. Járta egy mondás, miszerint nem igazi bécsi akinek nincs egy cseh nagymamája, most már inkább déd- vagy ük-.

@ndtomas 2011.10.01. 14:53:13

@Dzsoni Kráncs: inkább, mint a dunyha alatt a meghűléstől - persze kinek mi jön be

@Szamiz67: ki hitte volna? XD amúgy nem tévedtél pár nullát?

különben nem arról szól a történet, hogy kinek van nagyobb kamionja. ez csak egy példa volt arra, hogy minden relatív, és aki lesajnálva sztereotipizál a gurulós bőrönd láttán, vagy húzza a száját 15 percnél nagyobb távolság miatt, az csak azt árulja el ezzel, hogy nem járt még Nagy városban. ergo: pestiként is tanyasi, hiába high-oltathatja magát falun, a glóbuszon elérhető településekhez viszonyítva egy közepes városban lakik, ami a repülőről nézve egy átlagos folyó két partján fekszik, enyhén dombos helyen. vagyis még ha az rózsás is, nem egy nagy szám. tehát nem ok arra, hogy verje a mellét a vidékiek előtt.

Bangkokból nézve - de mondhatnék Mumbai-t, Kairót, Torontót is, hogy ne a legnagyobbakat említsem - Budapest is csak Európa egyik földrajzi régiójának reprezentánsa. de más földlakók, akik jártak már pár metropoliszban, nem látnak akkora különbséget a Pesten lakók és az ország más területein élők között, ami okot adhatna ekkora önbizalomra. nincs akkora kontraszt mint mondjuk Dubai és a környékbeli beduin-telepek között.

vagyis: pestiként tessék nagyobb tisztelettel a vidéki sorstársak iránt, és a nem belvárosi se érezze magát a világ végén. mert az nem 300 km-re kezdődik Budapesttől. a Szaharában simán találni messzebb is egymástól a legközelebbi benzinkutat. akkor meg miről beszélünk? vidék-pest ellentét? piha! csak a fejekben!

arról nem tehet senki hol született . . . de arról igen, hol él

Szamiz67 2011.10.01. 16:24:18

@@ndtomas: Nem valószínű, az EU hivatalos népességszáma 500 mrd. és pont az arányosság miatt raktam ide adatokat, bocs ha ezek téged zavarnak... A világ 21. legnépesebb országából nézve a 3. legnépesebb nem tűnhet 'egy közepes méretű országnak', ahogy Te jellemezted, ez is az arányos megközelítés része. A többivel egyetértek, bár szerintem túl sarkos, különösen, hogy túl vagyunk egy nagy Budapestről kitelepülési hullámon és az Internet is átalakította a távolság érzetünket, hogy mást ne mondjak naponta úgy sakkozom (és közben társalgok) mexikói,iraki, afganisztáni, brazil emberekkel, mintha a szomszédban lennének.

2011.10.01. 17:14:24

@bikmakk: nem láttam eddig de most megnéztem, jaj, nagyon fucsa így látni valakit szoborban. Ugye a legtöbb szobornak nem ismeri az ember az eredetijét, nem tudod milyen amikor beszél, sört iszik, az mindig csak egy szobor.
Istenem mi lesz akkor ha az ifjukori kalandokból szobrok leszenek, és erre azért jó esély van, ahogy elnézem.
Szerintem Orszánszky Jacki lesz a következő.

english grandma in use 2011.10.01. 19:21:33

@Szamiz67: tehat a fold 7 mrd lakosabol 500 mrd europaban el...lol

Szamiz67 2011.10.01. 19:35:22

@english grandma in use: Segítek, alap kontextus, Thaiföld (Bangkok) vs. Europa , ha ennyi sem jött le, akkor minek okoskodsz bele, ha meg lejött, de unatkozol és ezért szórakoztatod magad ilyen értelmetlen kötözködéssel, akkor az a Te bajod, oldd meg máshogy a szórakozást...

@ndtomas 2011.10.02. 03:29:19

@Szamiz67: nem. az alapkontextus pest vs. vidék. bangkokot csak példának hoztam fel, hogy mekkora tévedés különbséget kreálni pest-vidék közt, amikor pl. az ittenieknek még az EU is egy szűk közösségnek tűnik, nemhogy még egyazon ország különböző városai. te vagy aki kötözködsz, miközben a nyilvánvaló tényekkel is hadilábon állsz - ahogy már más is megjegyezte. de folytasd nyugodtan, mi jól szórakozunk

A Tyne folyó déli partja 2011.10.02. 12:44:31

@Itas Lapitos: "Csodálkozunk ezek után, hogy a szülei által kínált élet-vagy kulturális színvonalnál többre igényt tartók miért pont Budapestet választják"
na, ez szokott az agyamra menni. egy csomó hülye pesti azt hiszi, hogy máshol nincs színház, mozi, étterem, állatkert, programok, kizárólag Pesten. jó, nyilván nincs annyi, mint a legnagyobb városban, de az nem jelenti azt,, hogy van a főváros, ahol minden van, meg a zsákfalu, ahol az égvilágon semmi...van még közte pár lépcsőfok.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.02. 12:45:32

@JuhászP: "mert vannak sokan, akiknek az agya meglenne hozzá, mégsem tehetik meg, hogy a fővárosba jöjjenek"
esetleg nem is akarnak? olyan is van ám, nem mindenki vágyik a koszos, büdös, zajos nagyvárosba.

Szamiz67 2011.10.02. 12:47:22

@@ndtomas: Az, hogy millió helyett mrd-ot írtam az elütés, figyelmetlenség kérdése, ezen érdemi párbeszéd esetén az ember átugrik, illetve javítja, de nem ragad el ennél, hiszen a kontextusból 3.,21. Thaiföld, EU, illetve az 500-ból nem lehet kérdéses, hogy millió lett volna helyes. A kötözködésről annyit, hogy "A többivel egyetértek, bár szerintem túl sarkos," akár érdekes párbeszéd is kialakulhatott volna erről a témáról, ha ezen a vonalon haladunk tovább, és nem egy figyelmetlenségre építve próbálsz hitelteleníteni. Ez egy érdekes téma lehetne amúgy, nemrég olvastam egy tanulmányt arról, hogy milyen kulturális, gazdasági, információtechnológiai távolságra esik egymástól egy New-York szintű város, Budapest és egy vidéki kisváros.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.02. 12:51:03

@pruntyike: ezek közül egy csomó olyan, ami a hátam közepére se kell. ki akarna várni arra, hogy végre jöjjön a kedvenc száma? vagy folyton megállni útközben, térképet böngészni? biciklitúrákon ezt csinálom, gps hasznosabb lenne. ezek közül egy csomó megkönnyíti az életet, a francnak se hiányzik a régi.
meg ezt akármeddig vissza lehet játszani, te pl. szoktál teknőben mosni, vagy pottyantós vécét használni? lavórban mosakodni? nem kell minden régire úgy tekinteni, hogy az jobb.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.02. 13:00:30

@Bandibacsi34: na, ez is egy jó nagy marhaság. mi a fészkes fenétől lenne stresszmentes az élet "vidéken"? akár egy "nem Pest" várost értesz rajta, akár egy falut? szerinted ha valaki nem nagyvárosi, akkor ki van zárva, hogy stresszes legyen? attól még lehetnek gondjai, bármilyen hihetetlen...és "jó levegő": igen, egy iparvárosban pont jellemző.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.02. 13:02:06

@moszkvicsszlusszkulcs: a kollégáim szerint a londoniak is így gondolkodnak. hogy ők a jobbak, és mindenki, aki nem ott lakik, oda vágyik. és természetesen rendszeresen jár le oda, mert máshol nyilván nincs semmi...

english grandma in use 2011.10.02. 14:12:05

Szamiz67 2011.10.02. 12:47:22
@@ndtomas: Az, hogy millió helyett mrd-ot írtam az elütés, figyelmetlenség kérdése, ezen érdemi párbeszéd esetén az ember átugrik, illetve javítja, de nem ragad el ennél...

khm...elutes

Szamiz67 2011.10.01. 13:09:52
@@ndtomas: Pedig Párizsban többen élnek, Franciaország nagyobb és Thaiföldön kb. ugyanannyi ember él, mint Franciaországban, és ezen kívül él még kb. 450 milliárd ember csak az EU tagországaiban.

Szamiz67 2011.10.01. 16:24:18
@@ndtomas: Nem valószínű, az EU hivatalos népességszáma 500 mrd. és pont az arányosság miatt raktam ide adatokat, bocs ha ezek téged zavarnak

@ndtomas 2011.10.02. 14:16:44

@Szamiz67: 2x is milliárdoztál, pedig lett szólva, és 3x-ra se javítottad ki magad, hanem nekiestél a jogos kritikának. ezzel magad hiteltelenítetted, nem kellett hozzá senki.

de nem is a számok az érdekesek, nyilván mindannyian tudjuk, hogy kb. mennyien laknak az EU-ban, és azt is, hogy túlzás egyetlen országnak tekinteni a Közösséget. de nem véletlen, hogy az ázsiaiak legtöbbje, és pl. az átlag-amerikai fejében ez így van. és itt nem a lakosság száma a lényeg. hanem a távolságok, a kulturális, társadalmi, vallási, stb. különbségek. az ő szemszögükből ezek a különbségek nem akkorák, ami indokolna egy ilyen kreált pesti-vidék ellentétet.

én erről beszélek, hogy ez egy olyan gondolkodásmód, ami oda helyezi a prioritásokat, ahol nincsenek. így csak azt érik el az érintettek, hogy olyan viszonylatokban gondolkoznak, amikben folyamatos visszajelzést kapnak, hogy jól csinálják a dolgaikat, miközben valódi eredményt nem tudnak felmutatni. egy példával szemléltetve: olyan, mintha egy focista 10-20 év játék után is mb3-ban ünnepelteti magát, miközben ha valóban akkora játékos lenne, akkor nemhogy m1-ben, de már nemzetközi csapatban illene játszania. de ez a könnyebbik út, mert így minden meccsről úgy mehet haza, hogy jól játszott. a pesti is ezért trenírozza magát a vidékin, és a vidéki is ezért kapaszkodik pestre, nem pl. párizsba. az ő szemükben a két főváros kb. egyazon kategória. pedig ez a nagy tévedés! nagyobb a szakadék párizs és bp. közt, mint pest és magyar megyeszékhely közt.

a vidéki nem tehet arról, hogy nem pestre született, és le kell dolgoznia egy ilyen hátrányt, ha be akar kapcsolódni a "nagyok játékába". ezért éppen hogy tiszteletet érdemelne, amiért nem ragad a sárba, hanem bőröndön gurulva is igyekszik, nem lesajnálás jár neki. a pestinek meg közben már nyugaton kéne lennie, nem azon izmoznia, hogy a felköltözött vidékieken szerezzen önbecsülést a tehetetlensége kompenzálására. de a vidékinek se kéne megállnia pesten, hanem azt is csak egy szükséges lépcsőnek kellene tekintenie a saját fejlődési folyamatában. de nem! mind ugyanazért a látszat privilégiumért birkóznak, és nem veszik észre, hogy ezzel tulajdonképpen egymást akadályozzák, és senki nem halad előre nemzetközi szinten. de nem veszik észre, mert lefoglalja őket az, hogy egymáshoz, és korábbi viszonyítási pontjaikhoz viszonyítsák az előrehaladásukat, és abban elégedettek lehetnek, miközben abszolút értelemben nem haladtak sehova, csak ugyanabban a langyos levesben a bogrács egyik oldaláról a másikra igyekeztek.

nem tudom milyen tanulmányra gondolsz, de nem lepődnék meg, ha kiderülne belőle, hogy Bp. nincs benne abban a véráramban csak periférikusan, amiben a világ nagyvárosai haladnak. a vidéki városainknak még esélyük sincs erre, akármennyire tartják magukat más európai országok nem-fővárosaival egy szinten - sajnos ez az igazság. és ez pontosan azért van így, mert egy zárt közösségként fejlődnek mai napig, ami furcsamód elégedett önmagával, így akadálya minden fejlődésnek.

dzzzzz 2011.10.02. 18:09:31

Elég jól stimmel rám. De nem értem, hogy mi vele a probléma.

Bandibacsi34 2011.10.16. 02:30:13

@moszkvicsszlusszkulcs: Ez azert nem igaz. Inkabb a fovarosba jovo, foleg ertelmisegi videkieknek vannak kisebbrendusegi komplexusai, mert nem kepesek elviselni egy nagyvaros szabad hangulatat(egy kistelepulesen-minel kisebb annal inkabb ez jellemzo-szigoru hiearchia van, ahol mindenki tudja, hogy hol a helye, a nagyvaros szemelytelenebb, de tobb az alternativa es nagyobb a szabadsag pl. nehezebben nyulhat utanad a fonokod, ha kileptel a cegtol ki akar veled baszni). Nekem is vannak videki rokonaim, akik felnek is Pestre jonni, mert nem latjak at. Ez szinte az osszes nagyvarossal igy van. Most neztem a Frei Tomit, aki egy orosz krimiiroval interjuzott 8 eve es a bortonviszonyokrol irt. Irta, hogy bortonben is volt es ott a moszkvaiakat mindenki irigyelte es utalta. Ez olyasmi, mint az antiszemitizmus egy lagyabb formaja.Sok az eloitelet. pl. Pesten mar joval kevesebb az igazi proli(akik mellesleg videkiek tobbnyire ) es tobb a kispolgar.

sorica123 (törölt) 2011.10.16. 14:08:58

@Bandibacsi34: pestizés-mucsaizás nekem is kedvelt témám, főleg, hogy pesti vagyok és Nyíregyen tanulok (és rendszeresen megkapom, hogy micsoda egy buflák helyen lakom - olyanoktól, akik sose jártak itt, csak hát Szábócs meg tirpákok, hűha).
Ami ebben a kapaszkodásban zavar, az az, hogy elszaródnak a megyeszékhelyek is (mert átjáróház lesz belőlük) és Pest is (mert éhező csirketelep lesz belőle).
Vicces amúgy, egy nyíregyi sznobgyereknek mondtam még a tavaly, hogy öregem, Pest, möhö, az is valami? Akkó má Nyújork, mit pestezel itt... mert folyamatosan nyígott, mint egy egyszemélyes három nővér, hogy Pest ígyamúgy, ott van élet stb
A másik meg, t. i. hogy kevesebb a szó szerint veendő proli: mert annak az egyik ismérve, hogy melózik. Azaz van munkahelye (gyár, bánya, bármi, ahol valamit feldolgoznak vagy termelnek). Tehát az igazi proli egyáltalán nem valami gáz dolog, sőt.

egyáltalán 2011.10.20. 10:23:25

Ez a "Budai-zás" mikor terjedt el?
Én Budán nőttem fel,(érstd; ez a hazám, gyerekkorom, nem pedig a címkém, amit viselek) és éhbéres pesti hármasmetrózgatóként nagyon távol állok azoktól, akiket így hívnak manapság.
Én akkor köcsög Budai vagyok?
Vagy netán ezt a kategóriát is csak az irigység kreálta..?!
süti beállítások módosítása