tibi!

küldöm az írást a modoros utazóról. használd egészséggel:-D! 

epresh

/a szerző külön kérésére nem nyúltam a formabontó és merész kisbetűkhöz, meg úgy semmihez se - M. Tibi/

a modoros üzleti utazó repcsivel

ferihegy kettőn, hétköznap reggel 7 óra körül száz százalékos biztossággal találkozhatunk e modoros alfaj egyedeivel. az átlag magyar polgár metamorfózisa üzleti utazóvá a ferihegyi mosdóban kezdődik, ahova még a biztonsági ellenőrzés előtt ellátogat, hogy könnyítsen magán a fél óra alatt elfogyasztott tetemes folyadékmennyiségtől, amit ugye „nem lehet felvinni”.

„tudod, most elbukott ferihegy ezen a biztonsági izén, azért vannak ennyien.” – mondják egymásnak kioktatólag a kizárólag csapatban vonuló fiatal it-s figurák. ők a kitűnően azonosítható „első utazó rutinos kollégákkal” nevű horda tagjai. viseletük végletes, vagy a szétnyűtt piacos farmer-edző cipő-kopott pulóver kombót sportolják, vagy az öltöny-nyakkendős, elegánsabb biznisz look felé tendálnak. „nem kell csinálni semmit, csak kipakolsz mindent a szalagra, majd mikor csattan a gumikesztyű, tessék mosolyogni!” – bíztatják az újoncot, aki kelet-európaiságának súlya alatt pillanatra megszédülve röhögést erőltet magára.

ritkán lány is vegyül közéjük, aki elaludt séróval, farmerban, széldzsekiben, vállán laptop-hátizsákkal utazik, évszaktól függetlenül. fentiek jelenlétében különösen, de amúgy is extrovertált, a melón kívül úgysincs sok közös témájuk, inkább meghúzza magát.

ugyanitt szpottolható a „női üzleti utazó” is: alapfelszerelés a drága kézitáska (utánzat), benne utazós céges laptop, másik kezében nejlonszatyor vagy papírtáska, preferáltan intimissimi vagy clinique felirattal. kényelmes és elegáns, de semmiképp nem hivalkodó magassarkú, kikosztüm, alatta selyemblúz. ezeréves kék szemceruza, szolid ciklámenes rúzsozás és persze az összes ékszer, ami otthon volt. a séró minimum frissen mosva, elszántabbaknál előző este berakatva, száríttatva. hr-es, vagy más szorgos hangya valami multinál, igazi nélkülözhetetlen bútordarab, ezért időnként megutaztatják erre-arra, tréningek, ilyesmik, hogy „menjen kicsit világot látni”.

elveszve, magában tipródik az előbbieknél kevésbé szerencsés „magányos első utazó”, aki azért laptop táskájába kapaszkodva próbál nagyon bátran viselkedni. amint beér a fotocellás ajtón túlra, tehát a váró részbe, azonnal hívja az asszonyt otthon, hogy sikerült, mintha épp 4 kiló kokaint csempészne végbélben!

a kasztrendszer tetején a „first class traveller” helyezkedik el. ő bizniszen utazik. mozgása ruganyos és végtelenül magabiztos. gyakran pozíciójánál lazábban öltözik, krémszínű vászonnadrágot visel ingnyakú pólóval, arra dob egy zakót esetleg. ha tárgyalni indul, visszafogottan elegáns öltönyt húz. mindenhol előremegy, mert megteheti. kevés cuccal utazik, kínosan ügyelve, hogy semmi se „csipogjon” rajta, így szinte átsiklik a biztonsági ellenőrzésen, ahonnan azonnal a business lounge felé veszi az irányt, és elő se jön csak a beszállítás előtt, amikor nevét a hangosbemondóba lihegi a kisasszony, hogy fáradjon a beszállításhoz, mert az ő fajtája ide is elsőnek szállhat fel.

a business lounge, azaz az üzleti váróterem igazi tejjel-mézzel folyó kánaán, oda bebocsáttatást csak a fejesek, vagy a tényleg sokat utazók nyernek. legnagyobb előnye, hogy az újságoktól a svédasztalon keresztül a fagyis pultig minden, de minden ingyen van. ott aztán megy a habzsidőzsi!

újoncként becsekkolás után vagy átszállásnál 3 percekre ide beszaladgálni, kinn arany kártyát villantani, a másik utazói státuszát (sima turistán megy) megmosolyogni, ezek mind a magyar first class utazó természetes megnyilvánulásai.

a pórnép, aki kiszorul az üzleti váróból, az indulási kapu előtt helyet foglalva, otthon készült rántotthúsos/vagdaltas/paprikás szalámis szendviccsel bünteti a gyanútlanul mellé telepedett japán turistákat. az étkezés befejezése után a morzsát magáról leseperve, az üléstől a fenekébe igazodott fehérneműt kihúzva még dob egy sárgát beszállás előtt, mert ugye, sok volt az a másfél liter víz idefelé..

amennyiben buszozni kell a repülőgéphez, a modoros üzleti utazó a magyar tömegközlekedési eszközökön eltanult viselkedési formákat hibátlanul hozza.

ez az alfaj rendszerint 1-2 órás repülőutakra megy, esetleg átszállással, ami miatt már jó előre panaszkodik.

a repülőn gátlás nélkül kér meg bárkit, hogy vele helyet cserélve üljön arrébb, mert ő a kollégájával szeretne beszélgetni. ha a másik személy kérésüknek nem tesz eleget, képesek akár 1-2 órán keresztül is átbeszélgetni rajta, méghozzá jó hangosan, hogy a másik szélen ülő munkatárssal folytatott beszélgetés minden pillanata élmény legyen a szomszéd számára is.

ha a fedélzeten szendvicset, kávét kap, azt elfogyasztás közben hangosan becsmérli: „ezt a kis szart ennyi pénzért? az xy járatán bezzeg menüt adnak!” a szolidabb munkatárs talán még próbálkozik „a fapadoson ezért is fizetni kell” érveléssel, de mint a szélvész, úgy lehurrogják: „ott nem is ennyi egy jegy”, mintha egy fillért is fizetnének a repjegyért és nem a cégük állna mindent.

az adott légitársaságnál a mérföldöket szigorúan gyűjtik, bár a first class travellert kivéve a többségnek csak évek múlva gyűlik össze egy törölközőre vagy esernyőre való.

a célállomásra megérkezve a bőröndökre várva jön a szokásos „te melyikben szállsz meg?” körkérdés, majd a drágább szállodába foglalót nem burkolt irigységgel „te szerencsés, azt a 120 eurósat hogy buliztad ki?!” számonkéréssel, kisebb körvicc és „akkor csütörtök este” felkiáltás után mindenki taxiba vágja magát és irány az iroda vagy a meeting helyszín az adott városban.

a „majdnem lekéstem a csatlakozást”, „majdnem ott ragadtam a reptéren”, „majdnem elhagyták a bőröndömet”, valamint a harmadvonalbeli celebekkel összefutásos sztorikat már az érkezési reptérről telefonban, de otthon is feltűnően barokkos részletességgel újramesélik a következő utazásig.