Olvasói rovat - A modoros hastáncos

2011/07/04. - írta: Modor Tibi

 

Kedves Tibi,

kérlek nézd meg ezt az írást, hogy elég modoros-e :-).

Ha megjelentetnéd, kérlek, hogy mailcím nélkül tedd, szeretnék még továbbra is hastáncra járni.

Köszi és üdv,

BlueCat


 

A modoros hastáncos

Hastáncra járni egyesek szerint már önmagában modoros - vö. női erő, önkifejezés. A magam részéről szerény hozzájárulásként csak néhány jellegzetes típust szeretnék felvillantani, a nagy előd Modoros néptáncostól eltérően inkább a csoporton belüli interperszonális kapcsolatokra koncentrálva.

Alap modoros kellék: a rázókendő. Ez az a darab, amit a kezdő hastáncos azonnal beszerez, mintegy identitása bizonyításául. Az identitásképzésen túl a darabnak praktikus haszna is van: a Tanárnő (ld. később) a csoportnak háttal is meg tudja állapítani, eléggé erősen és ütemre ráznak-e a tanítványok, sőt, maguk a tanítványok is ebből tudják, a megfelelő ritmusban mozognak-e (már aki, van, akin ez se segít). Egy bizonyos szinten felül talán éppen emiatt eltűnik, helyét átadva a csípőre kötött színes sálkendőnek.

Szerencsére ma már az erre szakosodott butikokon és az arab vízipipaboltokon túl már a józsefvárosi piacon is hozzáférhető. Tunéziában shakira néven próbálják az érdeklődő turistákra rásózni. Persze mindenki tudja, hogy hastánckelléket Tunéziában nem érdemes vásárolni - a legjobb Egyiptomból, de minimum Törökországból hozatni a cuccot.

A hastáncos identitás kialakulásában a rázókendő beszerzése mellett két fontos folyamatot írnánk még le: a színeváltást és a szarkásodást.

Színeváltás: az addig általában visszafogottan öltözködő alany egyszer csak vidáman nekiáll variálni a pinket a narancsszínnel, zöldet a violával. Az ezzel párhuzamosan végbemenő szarkásodás során erős preferencia fejlődik ki minden csillogó tárgy iránt (extra méretű papagájhinta-fülbevalók, strassz, flitter, gyöngy, üvegkő, rojt-bojt-szalag...). Bármilyen, a fenti kritériumoknak megfelelő ruhadarab vagy ékszer, kiegészítő bemutatását a csoportban rituálisan össznépi Jujj, de cuki! Hol vetted? felkiáltások kísérik. A felkiáltás elmaradása súlyos modortalanságnak számít, jó mutatója lehet a csoporttag marginalizálódásának.

Alapvető, szinte minden hastáncsoportban (de talán más tánccsoportban is) megtalálható típusok:

Bálnácska. Bálnácska súlya általában nyolcvan kiló felett van, de ennek ellenére meglepően jól mozog (mármint csak őt lepi meg, külső szemlélő számára a teljesítmény kevésbé magával ragadó - főleg, hogy nem tudhatja, Bálnácska a mozgáskoordináció milyen mélységéből vergődött fel a mostani szintjére). Bálnácskát csoporttársai általában kedvelik, mert ideális ellenpont, azonban van egy közutálatnak örvendő altípusa, a Tükör előtt álló.

A Tükör előtt álló az átlagos Bálnácska mintegy kétszeresét teszi ki széltében. Kivívott kedvező pozícióját senki kedvéért nem hajlandó feladni, óra közben folyamatosan gyönyörködik önmagában, társai permanens utálatát irigységként fogva fel.

A Lelkes. Ő az, aki tánctudásától függetlenül minden létező és nem létező fellépési alkalmat megragad (családi születésnapozás, csajbuli, jógatábor, farsang az idősek otthonában, stb.). Lelkesedése általában minden keletire vagy transzcendentálisra (a legjobb, ha a kettő együtt) kiterjed, a koreográfiák gyakorlásárára már annál kevésbé. A csoport többi tagját állandó hurráoptimizmusával kissé idegesíti: ilyen eset például, amikor Bálnácskának előadást tart arról, hogy ha megtalálja magában az igazi női erőt és sugárzik belőle az önbizalom, egggész biztos fog magának pasit találni (Bálnácska alapvetően szeretne Lelkesnek hinni, hisz ezért is kezdte el a hastáncot, de sokéves keserű tapasztalatai miatt inkább csak hümmögve igyekszik menekülni a szóáradat elől). Lelkes nagyon szeretné rávenni Bálnácskát egy közös fellépésre duóban, Bálnácska ettől mereven elzárkózik, mivel jól tudja, hogy egymás mellett úgy festenének, mint Stan és Pan. Igen kevéssé szimpatikus alfaja a Nyalizós - ő az, aki csoportbulira aranymasé koronát készít a Tanárnőnek, flitterekkel és műanyag gyöngyökkel.

A Szégyenlős. Bár tánctudása semmivel sem rosszabb Lelkesénél, alakja pedig messze veri Bálnácskáét, soha nem hajlandó fellépni, mert csak. Ennek ellenére minden órán ott van, sőt, néha pont ő a Tanárnő Bizalmasa.

A Társasági. Alapvetően nem a tánc, hanem az ismerősei-barátai miatt jár az órákra. Jó humora miatt társai kedvelik, azt sem bánják, hogy az egyes koreográfiáknál a jobbal vagy ballal lépek alapvetést sem tudja megjegyezni (igaz, ez őt magát zavarja legkevésbé). Óra előtt vagy esetleges szünetben a többi Társaságival kimegy cigizni, óra után pedig maga köré minél nagyobb társaságot gyűjtve beül valahová sörözni.

A Reménytelen. Ő az, aki az első tíz óra után lelkileg összetörve hagyja ott a csoportot. Csüggedése egyáltalán nem mozgáskoordinációjából adódik (Bálnácskáé, Lelkesé, Szégyenlősé vagy Társaságié se jobb, sőt utóbbié inkább rosszabb), inkább az élethez mint olyanhoz való általános hozzáállása rovására írható. Róla szokták utólag értetlenkedve megkérdezni, miért hagyta abba, hiszen a hastánc éppen az ilyeneknek lenne jó, ld. női erő, önbizalom.

A Tehetség. Már az első órákon látszik, hogy ő valami más. A mozdulatokat már azelőtt tudja, hogy tanítanák. Általában már valamilyen hastáncmúlttal (flamenco, dzsesszbalett) rendelkezik, Lelkes és Bálnácska kizárólag ezzel igyekszik magyarázni, hogy egy év alatt olyan szintre jut, mint ők öt év alatt sem. Az, hogy kedvelik-e, attól függ, hogy bánik velük - irigyelni mindenképpen irigyelni fogják. Külön alfaja a Profi karriert célzó. Ő minden létező órán ott van, még a kezdőkén is, csodálatra és egyben heveny kétségbeesésre késztetve őket.

A Tanárnő Bizalmasa. Sülve-főve együtt van a Tanárnővel, segít neki a fellépések-workshopok szervezésében, az órai pénz beszedésében, a fellépőruhák kiválasztásában és megtervezésében - fellépések után biztosítja róla, hogy csodálatos volt. Ha a Szégyenlős típusba tartozik, örökre ott maradhat a Tanárnő árnyékában, ha kicsit is úgy érzi magáról, hogy ő Tehetség, fennáll a veszélye, hogy lelépve más hastáncsoportot alapít, magával vive a pénzes bulik kontaktjait.

Végül - bár nem egy szereptípust jelent - de mindenképp ki kell térnünk a Fellépőcsoportra, mely minden magára valamit is adó hastánccsoport színe-java. Ők azok, akik felléphetnek a pénzes bulikon, a többiek ezekhez inkább csak színfoltnak kellenek (értsd: ott állnak a háttérben és ráznak). Örök vita tárgya, hogy ki lehet a fellépőcsoport tagja, ezen belül is főleg az, hogy ki táncolhat szólót. Azonnal egységes platformra jutnak viszont, amikor a Másik Tanárnő konkurens csoportjáról van szó. Az állandó féltékenykedések-viták (X járt-e eleget próbákra, Y-nak valóban egyáltalán nincs ritmusérzéke, X tényleg azt mondta Z-ről, hogy) miatt azonban előbb-utóbb minden fellépőcsoport szétesik, a volt tagok egy része Másik Tanárnőhöz távozik, s lehet elölről kezdeni a csapat felépítését.

 

A csoport szíve-lelke: a Tanárnő

Személyisége alapvetően meghatározza a csoport hangulatát. A legkülönbözőbb változatokban fordulhat elő, de általában elmondható róla, hogy volt legalább egy arab pasija. Jelenlegi pasija viszont érdekes módon nem az, úgy látszik, ennyi elég volt az autentikusságból. A Tanárnők egymással - mint szuverén birodalmak vezetői - állandó rivalizálásban állnak a fellépési lehetőségekért (sok az eszkimó, kevés a fóka) és a tanítványokért, alkalmi szövetségeket alkotva. Testalkatuk igen változó, a piszkafától egészen a Bálnácska típusig terjed. Gyakran valamilyen arab/török nevet vesznek fel, ld. http://www.bellydancingsecrets.com/choose-your-belly-dancing-name.html Valamilyen extrém ruhadarab, kiegészítő (túlméretes ékszerek), erős smink jellemzi őket órán kívül is. Néhány típus, a teljesség igénye nélkül:

A Természeti jelenség. Megfoghatatlan mint a szél vagy a felhők. Bár az ezotéria egyik válfajával sem foglalkozott soha, mégis azok tanításai szerint él, ösztönösen. Ő az, aki hastáncóra után 20 kilométert gyalogol a holdfényben, hogy hazaéve a tanyájára megetethesse a kecskéket.

A Dáma. Nem megy, hanem vonul. Minden órát teljes harci díszben: fellépőruha, színpadi smink tart. Bár a látvány esztétikus, praktikusnak nem mondható: főleg kezdőszinten az a jó, ha az ember látja a Tanárnő lábát, amire - bármilyen illúzióromboló is - a latex biciklisnadrág a legmegfelelőbb.

A Cégéres. Nem megerősített, félhalkan elsuttogott pletykák szerint a Tanárnő fellépéseit csak bizonyos, hm, ősibb mestersége reklámozására folytatja.

A Franchise-os. Iskolát alapít hastánctanárnők képzésére. Igyekszik minél több településen hastánccsoportot létrehozni, egykori tanítványai vezetésével, megelőzendő a konkurenciát.

Rázzátok! Minden instrukciója kimerül ebben az egy szóban: a tanítványok rázzák csak minél jobban, amijük csak van. A piac láthatatlan keze ezt a típust már jórészt kiszelektálta, inkább csak kisebb helyeken kapaszkodhatott meg, ahova Franchise keze még nem ért el.

A Nagy koreográfus. Egyre csak készíti a koreográfiákat, jóval gyorsabban annál, semmint a Tehetség kivételével bárki meg tudná tanulni a csoportból.  

84 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Styxx 2011.07.04. 17:33:02

Hát ez remek poszt! Mikor léptek fel legközelebb idősek otthonában? Szívesen megnézném. A Cégéresről "olyan" link nincs?

Kicsi Kacsa 2011.07.04. 17:35:56

Húúú, én egyet ismertem, ő a Bálnácska, a Lelkes és a Reménytelen egyvelege :)

Kicsi Kacsa 2011.07.04. 18:10:31

Ja és a Bálnácskák arra hivatkoznak, hogy jó az a rengő háj a hasukon, mert akkor látszik jól a táncmozgásuk. A piszkafáknak ezért nem is megy olyan jól ez a hastánc. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.07.04. 18:11:01

nyilvánvalóan a hastáncot nem választja senki, aki még akar valamit az élettől.

Kicsi Kacsa 2011.07.04. 18:23:40

A dagadt nők, bocsánat, Bálnácskák kedvenc sportja, nyilván kompenzálnak vele.

Érdekelne, hogy a poszt írója melyik kategóriába sorolja magát?

vitaygeorgina 2011.07.04. 18:31:57

@Kicsi Kacsa: nem biztos, hogy csak kompenzálni akarnak.Ez egy olyan mozgásforma, ami elsőre nem tűnik túl megerőltetőnek, tehát egy túlsúlyos nő is bátran belevág, ha fogyni akar, nem kell attól tartania, hogy öt perc után nem kap majd levegőt, ami egy aerobik órán könnyen megtörténhet.
A másik, hogy a hastáncról elterjedt, hogy nem baj, ha a hastáncos nem csontsovány, és innen egyenes úton jön a következtetés, hogy a kövérek sportja.
A posztírónak is ez a típus jutott elsőre eszébe, nem véletlen.

A poszt viszont jó, és nagyon vicces. Én soha nem voltam még hastáncórán, de most jókat röhögtem.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2011.07.04. 18:32:26

Hastáncot nézni nagyon furcsa érzés.
Van pár erotikus mozdulat, de javarészt borzasztó idétlen.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.04. 19:18:26

Az utóbbi idők legkirályabb posztja! (igaz, én elfogult vagyok)

A hastáncoslány a salsásfiú női megfelelője. Mindkettő alapvetően azért kezdi el, mert hátha ettől szexuálisan vonzóbb lesz a másik nem számára. Ezekután két lehetőség van:

1- Rájön, hogy nem lesz vonzóbb, és csalódottan abbahagyja.
2- Rájön, hogy nem lesz vonzóbb, de közben rákapott a dolog ízére és önmagáért folytatja.

Minden más csak modoroskodás.

nemértekhozzá(m) 2011.07.04. 20:29:25

kérem csak olyan válaszoljon aki valaha is járt hastáncra! Mi az a bejárandó út, ami ahhoz vezet, hogy a hastánctól megnő valaki önbizalma?

én pedig minden bizonnyal a bálna kategóriába tartozom, hiszen jóval 80 kiló fölött vagyok. vagy ez csak nőkre érvényes?

minkamunka 2011.07.04. 20:30:32

Minden szava arany.:)
Jómagam hetven kiló körüli Bálnácskaként járok heti egyszer immár két éve egy Természeti Jelenséghez. Pénzes fellépés és ellenség savazása nincs, évente egyszeri gála a rokonságnak.

lárvalányhaj 2011.07.04. 20:45:11

@altoid:

A másik lehetőség az, hogy a papucs pasit a domináns-modoros barátnő beszéli rá a társastáncra. A múltkor épp nézegettem a fácsét, és látom ám, hogy az egyik ismerősöm egy tánciskolát lájkol. Ismerem a srácot, nagyon visszahúzódó, félénk geekről van szó, gondoltam, tuti nem magától jutott az eszébe, hanem a sárkány beszélte rá erre is... megnézem a profilját, és, mit ad Isten, tényleg az asszonykával ropják a tánciskola közös fellépésén. Íjjj.

suzy q 2011.07.04. 20:46:08

háháháá naggyon jó írás:)) a holdfényben gyalogló kecskeetető ha jól sejtem tia:) az arab pasis is meeeennyire igaz! nem találkoztam még olyan tanárnővel akinek ne lett volna egy- de a rivalizálókról is lehetne egy külön posztot írni. aki elkezd táncolni, az valahogy 2 hónap után birtokában lesz az egyetemes tudásnak, hogy csak az ő tanára az egyetlen jó az egész országban, és a többi csak gyenge utánzat. mondjuk a nagy öregek, seres zoli, anna, tia, dina "leszármazottai" is már karriert futottak be, és azt hiszik túlszárnyalják őket. persze nem. legkevésbé sem...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.04. 21:09:58

suzy q: a saját tánciskola és tánctanár istenítése a többivel szemben alap. Lásd még: az én kung-fum erősebb, mint a te kung-fud!

lárvalányhaj: na azért ennek is lehet egy olyan kimenetele, hogy a srácról kiderül, hogy istenáldotta tehetség, na meg a tánciskolában is sokkal jobb nők vannak a "párjánál", és hirtelen visszanyal a fagyi a kis dominának! :)

Erzsebet 2011.07.04. 21:28:04

Én olyan lányokról tudok, hogy hastáncolnak, akiknek török, vagy arab pasijuk van és szerelmesek a keleti kultúrában. Bulgáriában pasikat is láttam hastáncolni. Vannak olyan szórakozóhelyek és népünnepélyek, ahova kizárólag férfiak járnak, egymás között szórakoznak. A nők addig otthon ülnek.

irdesmond 2011.07.04. 21:37:02

Nagyon jól összeszedett, nem túl rövd, nem tu hosszú poszt, élvezettel olvastam.

A hastánchoz nem értek, de ezek a nők ott vannak mindenhol, aerobikon, calanetiks pilates, etkajoga, meg amit akarsz.

lárvalányhaj 2011.07.04. 21:50:36

"Hastáncra járni egyesek szerint már önmagában modoros - vö. női erő, önkifejezés."

Aaaaargh.... engem világéletemben az riasztott vissza az olyan hobbiktól / foglalatosságoktól, ahol túl sok nő található, hogy mindenhol ezek a nőierő-mániás, olcsó ezotériára izguló, modoroskodó hülyepicsák vannak többségben...

suzy q 2011.07.04. 22:15:31

ja-nem tudom honnan szedték télleg, hogy kövér nő egyenlő jó hastáncos. dehát könyörgöm! ki akarja kövér nők hájrezegtetését nézni? most nem azért, de az elmúlt 10 év hastáncos versenyeit kivétel nélkül vékony csajok nyerték. szőke mirjam pl. 40 kg vasággyal együtt, és iszonyat jól nyomja. a talajról nem is beszélve, ha 50 kg felett valaki elkezd vonaglani a talajon, akkor egy partra vetett bálnára hasonlít. nevetséges télleg.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.04. 22:23:24

@altoid: északkeleti halványzöld bólogató imádkozó sáska technika vs. délnyugati 8 tiszta sárkány shaolin irányzat?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.07.04. 22:39:23

www.youtube.com/watch?v=H9TRLyKaGFc

ráadásul földim, minden városi rendezvényen fellépett régebben. talán már betöltötte a 18-at azóta.

suzy q 2011.07.04. 22:42:00

úgy érzem az előző kommentem átment modoros hastáncosba. de mindegy, akkor is megmondom, a kövér nők hastáncoljanak, de ne a színpadon. főleg ne mezitláb, kivéve ha valami nagyon fundamentalista tribal vagy egyiptomi raks shargi

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.07.04. 23:40:46

le merném fogadni, hogy kékmacska nem a bálna kategória, inkább a reményvesztett.

Fearzone 2011.07.05. 08:38:46

@lárvalányhaj: Ugye-ugye és akkor még ted hozzá a csodás női "versenyszellemet"
...csak egy huszas volt a plüsmacinacim, szerintem tök megérte, flitterekkel rá van nyomva a popsimra hogy SEXY... Cosmoban olvastam, hogy ez bejön a pasiknak..nézd már az a dagadt csaj hogy erőlködik, és mekkora lenövése van...wáááá ott az Ödön. Jól áll a hajam? Nem kenődött el a sminkem? Olyan cuki ott a fekpadon...láttad az új kocsiját?...Nem iszunk még egy diétás ücsit?.......

lárvalányhaj 2011.07.05. 09:01:48

@Fearzone:

Ugyanez a nőtípus szemben mindig dicséri a hajadat, a ruhádat, nagyon-nagyon kedves veled, sőt, ha csak ketten vagytok valahol, keresi a társaságodat. Csak később hallod vissza az egy fokkal normálisabb csoporttársadról, hogy miket hordott össze rólad a hátad mögött.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2011.07.05. 09:12:24

Hiánypótló poszt. A női modorosság talán legnagyobb csúcsa a hastánc. És szerintem rettenetesen idétlenül néz ki.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.07.05. 09:45:25

egyszer voltam egyiptomban és ott láttam hastáncot, nekem akkor fölállt a faszom az asztal alatt

Zorita 2011.07.05. 10:35:17

ahelyett, hogy csárdásoznának a magyar lányok! itt majomkodnak, majd csak tudják meg, milyen az egy arab mellett hastáncolni, majd akkor magyarázza meg, hogy "de édesem, a bioritmus"

Brother Love 2011.07.05. 10:36:29

@Blassius: Nekem épp az előbb állt fel az asztal alatt, pedig csak a monitorra bambultam... MOst nem tudom, örüljek, hogy csak úgy spontán is megtörténik, vagy meg kellene ijednem, mert ez valami különös perverzió kialakulásának első jele (Excel-fetisizmus, pl.).

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.05. 10:40:38

@Brother Love: Én szívesen lennék Excel-fetisisza. Legalább minden nap örömmel mennék be dolgozni!

Brother Love 2011.07.05. 10:49:02

@vészmadár (pica pica): KOnstatálom, hogy ez egy kedvenc fordulatod, ha valami általad kevésre tartott jelenséget, tevékenységet értékelsz röviden.

mrbateman 2011.07.05. 11:03:19

@Blassius:
Ez most úgy hangzott, mintha valami egyszeri, meg nem ismétlődő dolog lenne!:-)
@Brother Love: Csodálom az önuralmad! én egy faszább excel-re kénytelen vagyok kiverni...egyszerúen nincs más megoldás na!:-)

Styxx 2011.07.05. 11:03:30

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
Megnyitottam és villámgyorsan becsuktam. Még tart a sokk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.05. 11:22:25

Nekem a kedvenc hastáncos sztorim a következő:

Egyszer voltam Pesten egy iráni kulturális rendezvényen, az iráni nagykövetség és valami magyar gittegylet közös szervezésében. Ott volt gyakorlatilag a teljes iráni diplomáciai gárda, a nők természetesen a fejük búbjáig csadorba bugyolálva. A műsor iráni része rendben le is ment, viszont a magyar fél azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy egy hastánc-iskola bemutatója fogja méltóan képviselni kis hazánkat (há mer' hastánc egyenlő Közel-Kelet, éééérted!).

Arról azért gondolom mindenki hallott (a nagyokos szervezőkön kívül), hogy a fundamentalista siita Irán mennyire tolerálja a nőknél a ledér öltözködést (náluk már a haj szabadon hagyása is annak számít). Arról nem is beszélve, hogy náluk a tánc mint olyan is tilos.

Erre belibben egy csokor tizenéves fruska egy szál flitteres selyemzsebkendőben, és rázni kezdi a ráznivalót... Na a követségi díszvendégek először falfehérre sápadtak, majd testületileg kivonultak a rendezvényről. Nesze neked kapcsolatok erősítése!

Azért nekem tetszettek a csajok. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.05. 11:24:21

@Styxx:
Baszki, ez Peter Griffin volt, női ruhában.:D

Brother Love 2011.07.05. 11:24:34

@mrbateman: Szóval az Exceltől volt... Ez megnyugtató. Végülis az Excelezésre még a 'zasszon' sem szólhat egy szót se! Az nem megcsalás!

Hadrian77 2011.07.05. 11:29:52

@Brother Love: magától a programtól vagy attól ami a fájlban volt?

Ernoke 2011.07.05. 11:37:27

@Brother Love: pedig a majomkodás szó el se hangzott...:)

amúgy a hastánc egy nagyon jó női sport, csak nehéz. nekem a legalapabb mozdulatai sem mennek pl.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.05. 11:48:07

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem meg Leila, az arab démon az egyik Rejtő-féle légiósregényből...

Brother Love 2011.07.05. 11:52:55

@Hadrian77: Egy jó szaftos kis függvény már elégnek tűnik.

Hadrian77 2011.07.05. 11:54:45

@Brother Love: az ejaculatio preacox ha már az asztalon lévő ikon látványa is kiváltja?

mrbateman 2011.07.05. 11:56:52

@Brother Love:
Nem az!
De azért vigyázz, h. ne menjen a munka rovására!

Kiváncsi lennék egyébként a kat. egyház állásfoglalására ecxel ügyben, bár amilyen maradiak fogadni mernék még a problémát sem sikerült azonosítaniuk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.05. 11:57:27

@mrbateman: A katolikus egyház egyetlen kikötése a dologgal kapcsolatban, hogy nem használhatsz óvszert.

bagolybagoly 2011.07.05. 12:07:33

Szép modoros mellékvágány még a hastáncos csajokat 'elvből' megvető omegahímek csoportja.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.05. 12:13:25

@bagolybagoly: Szerintem ők modorban sehol sincsenek a férfi hastáncosokhoz képest.

BlueCat 2011.07.05. 12:16:50

@Styxx: Sajna csak évente egyszer szoktunk fellépni az idősek otthonában, februárban. Egyébként ők a legnagyobb rajongóink :-)
A Cégéresről pedig nem adok ki infót!

BlueCat 2011.07.05. 12:32:53

@Kicsi Kacsa: Az előző válaszaim eltűntek valahol, ezért újra írok. Tehát én egy meglepően jól mozgó Bálnácska vagyok, és nem kompenzálok, mert már annyira megnőtt az önbizalmam.

Brother Love 2011.07.05. 12:35:59

@altoid: Előbb eldől a kérdés, mert szex csak házasságban, az meg ugyebár férfi és nő között köttetik, Excel szóba sem jöhet. - mondom ezt én, a jó katolikus. :)

BlueCat 2011.07.05. 12:43:53

@Valaki Innen: Szerintem sokkal jobb csinálni, mint nézni. Igaz, ez más dolgokra is igaz.

Brother Love 2011.07.05. 12:57:50

@bagolybagoly: Valakit a hobbija miatt "elvből" megvetni eleve gáz.

BlueCat 2011.07.05. 12:59:25

@vészmadár (pica pica): Dehogynem. Meglepődnél, hány másod-/harmad-/negyed? virágzását élő hastáncos van.

Fearzone 2011.07.05. 13:08:51

@Brother Love: Akkor a "tegyél be egy left függvényt, majd vlookup-old össze a kettőt, ha kész nyomass rá egy jó kis concatenate-t, hogy megfelelő barcode-ot kapj...." erotikus mondat? :)

BlueCat 2011.07.05. 13:15:41

@altoid: Ó, a legkirályabb komment! Nem, nem vagyok elfogult :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.05. 13:30:44

@altoid: illetve vedd feleségül a Solvert vagy a szegmentálót.

BlueCat 2011.07.05. 13:37:52

@nemértekhozzá(m): Az önbizalomhoz vezető út: lehet, hogy kövér vagyok, de mások tudnak ilyen tevehullámot, mint én???
Férfiaknál nem tudom, mi segít. De a férfi 100 kg alatt csak karácsonyfadísz!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.05. 13:53:09

@Fearzone: parancsolj, első lecke.
modoros.blog.hu/2009/12/08/az_excelguru

Az offset - rugalmas területek - és a conditional sumproduct a következő óra anyaga.

BlueCat 2011.07.05. 13:53:28

@lárvalányhaj: Igen, ezek engem is zavarnak. De ilyenkor csak gondolj arra, milyen jó anyag lesz ebből a Modoroson. Nekem néha segített...

BlueCat 2011.07.05. 14:03:59

@suzy q: Teljesen igazad van. Azért elnézed nekem, ugye, ha néha fellépek (szigorúan a leghátsó sorban)?
Amúgy a fellépések is megérnének egy külön posztot. Sokan olyan komolyan veszik, hogy azt nehéz rezzenéstelen arccal tűrni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.05. 14:10:02

Ecsém, most derül ki, hogy hastánc-tanárnak kéne mennem???? Kiválóan hoznám a zen-életmódú szabadlelket, aki minden "kis" tanítványának segítene kapcsolatba kerülni és felszínre hozni a mélyen bennük lakozó NŐt! ---hű, ez ölég Somás lett!:))))

Eddig azt hittem végtelenül Modoros ezoterikus hippi vagyok, de kiderült, nem! Modoros Hastánc Tanár vagyok. Köszi néked posztíró!

Mellesleg, most én tudom rosszul, vagy az arabok nem hogy épp a husibb hastáncosokért vannak oda meg vissza?

BlueCat 2011.07.05. 14:17:05

@Bachterman: Vesztettél, de mibe fogadtunk?

BlueCat 2011.07.05. 14:35:41

@Ernoke: Ernőke, csak tán nem Reménytelen vagy? Több önbizalom!

irdesmond 2011.07.05. 14:37:25

@altoid: ezt nem hiszem el, ennyire hülyék nincsenek.

Ernoke 2011.07.05. 14:48:23

@BlueCat: az önbizalom nem segít azon, h kötött a csípőm, ezért fizikailag lehetetlen mozgatnom.:D

BlueCat 2011.07.05. 14:49:44

@neccharisnyás útonálló: Nagyon szívesen! Amúgy az arabok tényleg a húsosabb táncosnőket kedvelik, de messze nem a Bálnácskákat. Bár valaki már itt kikelt a teltkarcsú kifejezés ellen, rájuk inkább ez illene.

szellőláb 2011.07.05. 15:16:14

@mrbateman: Zsebszámológépre már szabad, előbb-utóbb lehet az excelre is.

Fearzone 2011.07.05. 15:16:42

@Modor Tibi: Máris boldogan megyek haza, de előtte bezárom mind a 12 jelenleg nyitott exceltáblát :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.05. 16:41:37

@BlueCat: Olyan sok hastáncost még nem láttam, hogy tisztában legyek a paramétereikkel. Alapvetően azért az urak a célközönség.

@Professor Pizka: :))) De te férfiból vagy.
Egyébként nem vicc. Barátnéból a salsa hozta elő. Bár az is megér egy misét, hol is tart a mai világ, hogy ilyenek kellenek ahhoz, hogy az emberek a nemi jellegük szerint természetesen tudjanak viselkedni.

irdesmond 2011.07.05. 18:43:21

@neccharisnyás útonálló: ez azért van, mert a nők (többsége) nem egyszerűen csak dugni akarnak (bár ezt mondják, de ez nem igaz)hanem férjhez akarnak menni, és ennek érdekében kezdenek el szerepet játszani: nőiesen viselkedni, nos ez nem mindig szokott sikerőlni, ilyenkor jönnek a hastánc, a salsa, az istennő torna meg ilyenek.

tff 2011.07.05. 18:57:33

Van férfi hastáncos is Magyarországon:

www.youtube.com/watch?v=krbZ5V9Z-Bs

BlueCat 2011.07.05. 20:49:31

@Ernoke: Ó, sajnálom. Ha egyébként is gondot okoz, érdemes jógával próbálkoznod.

Plumper_ 2011.07.06. 08:47:14

Hmm, fincsi, sunáznám a legtöbb hastáncos husi muffot! :-D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.07.06. 08:58:11

Tényleg, Soma hastáncol?

Mert ha igen, akkor olyan mértékű modorosság kulminálódik a téridőkontinuum oly kis szegletében, hogy ott rögtön fekete lyuk keletkezik, ami magába nyeli az univerzumot.

Bár Somának bizonyára lenne néhány asszociációja ezek után a fekete lyukak ősanyai attribútumairól...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.06. 13:37:07

@Frengi: Istennő torna? Miről maradtam le...!
Wicca-kultusz ismerős?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.06. 13:41:22

@Modor Tibi: Miért lett letiltva a kommentelés a körülmetéléses posztnál?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.06. 13:55:39

@altoid: ideszólt az előbb a Sallay Mariann, hogy Tibikém, sok az off, jobb lenne a szaktopikban folytatni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.06. 14:01:45

@Modor Tibi: Szerintem az infibulációval kapcsolatban a vallás(ok) viszonya a szexhez egyáltalán nem off, de te tudod...

hasszeda88 2011.07.06. 18:25:43

Én már egy éve járok hastáncra. Az első tanárunkkal megszívtuk. Egyik kategóriába sem tartozott. Ő az a fajta ember volt, aki azzal az elvvel élt, hogy fizettek nekem, mert hülyék vagytok, ezért én táncolok nektek, hogy leessen az állatok, majd mutatok egy-két mozdulatot, hogy valamit azért kapjatok, tanítok, egy két koreográfiát félig, hogy azt higgyétek, milyen ügyesek vagytok, fellépés, csak a bátorítás kedvéért, majd lelépés.

hasszeda88 2011.07.06. 18:45:10

Ezután egy új tanárt kerestünk, aki a pénzünkért tényleg tanít is valamit, és nem csak mutogat. Már az első órán kiderült, hogy rossz az alaptartásunk, és minden mozdulatot újra meg kellett tanulni, mert egyik sem ment. A baj csak az, hogy megszoktuk a régi mozgást, és nagyon nehéz a szokottat felváltani a helyesre!

Aki szerint meg a hastánc az gáz és hülyeség, annak ajánlom a Magyar retró egyik részletét: A riporter megkérdezte a gyári munkást, hogy miért nem a téeszben dolgozik a gyár helyett. Erre a munkás visszakérdezett: - Kapált már az elvtárs?
Válasz: Nem
Munkás: Akkor próbálja ki! Vagy menjen kaszálni!
Na ugyanilyen a hastánc is! Azt hiszi az ember, hogy milyen könnyű! Csak rázok egy kicsit jobbra, rázok egy kicsit balra, rohangálok fel- alá, mozgatom a kezeimet mint egy idióta, és közben vigyorgok mint egy tök! Pedig ez nem így van! Nagyon nehéz a mozdulatokat megtanulni, a lépéseket összekoordinálni a test többi részével. Úgy mozgatni a mellkast, hogy a fej ne mozogjon, és úgy rázni a csípőt, hogy a mell ne rázódjon vele! Több hónapos munka van egy-egy két-három perces koreográfiával! Szép és jó nézegetni a videókat és közben fikázni,de ha egyszer oda kellene állni és csinálni, akkor megállna a tudomány.
A másik pedig az, hogy mindegy, hogy kövér vagy, esetleg Bálnácska, vagy nádszál vékony, ha jól táncolsz akkor szép.

never again 2011.07.08. 08:11:59

A Szex és New Yorkban is volt hastánc óra:

Tanárnő: -Risza risza risza
Vörös: - Nem megy a risza, férfi vagyok!

:D

Shelby_Cobra 2011.07.08. 23:50:41

Az "alapvetés" szótól kinyílik a bicska a zsebemben.

nandras01 2011.07.11. 23:56:58

hogy miért jó annak, aki táncol, még csak- csak megértem.
de aki nézi???

ph34rb0t 2011.07.18. 20:00:07

mivel hatalmas lemaradasom van a blogolvasasban, ezert csak most ajanlom az osszes kommentelo szives figyelmebe az alabbi honlapot: www.gothichastanc.hu/
van itt minden, amit kommentelok kipellengereztek, kolteszettel sulyosbitva. kivalo alapanyag a posztot folytatni.

gotikus hastancmuveszet:

"(...) Aki nem vonzódik a mitológia teremtményeihez vagy a cyberborg létformához, meg sem értheti. Aki üresnek tartja az éjszakát, sosem fog hitelesen gótikus hastáncot előadni."

termeszetesen oktatas is van :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.18. 20:48:13

@ph34rb0t: Nem azért mondom, de ez kurva jó! Gótikus hastáncolni akarok!

Priceless idézet:

"Egyszer beszélgettem egy lánnyal, aki pár hónapja kezdett hastáncot tanulni. Nevetve mesélte, hogy élete párja "kis terminátoromnak" szólítja, ha otthon brillírozni próbál."