Olvasói rovat - Ügyvédek

2011/05/03. - írta: Modor Tibi

Szervusz Tibi!

Ügyvédekről még nem volt szó, írtam egyet róluk, sorsát szíves belátásodra bízom.

Üdv.

Bódog


 

Az öreg

Már a rendszerváltás előtt is ügyvéd volt, akkor, amikor még korlátozott volt az ügyvédek száma. Identitásának alapját ez adja. Hasonszőrű kollégák között nyájas akolmeleg árad belőle, másokkal szemben elutasító.

Szakmai és műveltségbeli hiányosságait agresszivitással igyekszik leplezni, gyakran inkorrekt. Az ügyfelekkel lekezelő és parancsoló, megszokta még azokból az időkből, amikor a zárt szám miatt az ügyfelek kifolytak a munkaközösségek ajtaján és még a leghülyébb ügyvéd is milliomos lett. A bírókkal alázatos hangot üt meg, ezt szintén így szokta meg.

Ügyeiben jogi érvek helyett sokszor inkább csak frázisokat használ, éppen ezért jobban szereti a hagyományos pereket (válóper, telekviták, büntetőügy) és gyakran használ avítt jogi kifejezéseket. Kollégáit csak kartársnak hajlandó szólítani. A modern technikától irtózik, e-mailt nem használ, egyes esetekben beadványait még mindig az írógép + indigó segítségével állítja elő. A régi időkből verbuválódott ügyfélkör és irodájának (a régi ügyvédi munkaközösségnek) központi fekvése miatt tűrhető üzletmenettel rendelkezik, gyakran visel tisztséget az ügyvédi kamarában is. A többi ügyvéd nem nagyon kedveli, de erős beágyazódottsága miatt tart is tőle.


A büntetős

A bíróság folyosóján, 20-25 hangos rokon gyűrűjében fedezhető fel leggyakrabban. Szerencséje, hogy senki sem vár sokat tőle (ügyfele is tudja, hogy bűnös, a rokonok is), így remekül elboldogul a bevált szakmai klisék alkalmazásával. Ügyfélkörének jellege miatt gyakran használ trágár és tolvajnyelvi kifejezéseket, rendkívül szabadszájú.

Ha elég dörzsölt gazdasági téren, akkor kiemelkedő jövedelemhez juthat, persze megtanulta, hogy a pénzt addig kell bevasalni, amíg az ügyfél előzetesben van.

Mivel a büntetőeljárásban a védő szerepe érdemben még mindig marginális, ezért szellemileg erősen lecsúszó ágban van. Sokszor igazi arany pofa, de trágársága miatt a kollégák menekülnek előle.


Az Ügyvédnő

Így nagybetűvel és ezt minden szóba jöhető helyen tudatja is. Már akkor megtett minden szívességet a világnak, amikor elvégezte az egyetemet, efelett máig nem tud napirendre térni. Identitásának alfája és omegája az „ügyvédnőség”. Vélt hátrányát a férfiakra egyáltalán nem jellemző agresszív fellépéssel kompenzálja, esetenként súlyosan modortalan.

Jobb esetben megőrizte a magolós kislány attitűdjét és elég alapos, mindennek utánanéz, talán csak a kombinációs képessége gyengébb.

Ha elvált és férfigyűlölő, helyét a családjogi perek világában találja meg, itt jogi felkészültségre nem is nagyon van szükség, elég az „üldözött feleség és a brutális férj” kliséit alkalmazva a bírónővel és az ülnöknőkkel együtt inkvizíciót ülni a férfiak felett.


A lúzer

Kevésbé „látható” ügyvéd, belesimul az átlagemberek világába. Valamiért nem úgy jött össze a dolog, mint eleinte remélte, ezért kicsit megkeseredett. Jobb esetben lelkiismeretesen képviseli kevés ügyfelét, akik főként volt osztálytársai.

Még mindig nem tanult meg pénzt kérni az emberektől, ezért ügyeit fillérekért vállalja, ha nem lelkiismeretes típus, akkor ez a munkájára is rányomja bélyegét. Ha ismert ügyvédekről esik szó a társaságban, csak megvetően mosolyog, ő tudja, hogy a nevezett személynek ténylegesen mennyi esze és milyen morális beállítottsága van. Sokszor tényleg tudja.


A titán

Akár ifjú, akár már középkorú, neki jól alakultak a dolgai. Magán viseli a sikeres ember minden külső jegyét és kiegészítőjét. Mivel sok megbízója van, ezért felkészültnek és magabiztosnak lehet nevezni. Éjszakába nyúlóan dolgozik, ha fiatal, akkor hétvégéken erősen iszik, sőt nem kizárt, hogy drogozik is.

A többi ügyvédet lenézi (topis, szerencsétlen, öreg, buta), leginkább gazdag ügyfeleivel bulizik és nyaral. A modern technikát jól használja, státuszszimbólum-telefonja, notebookja és kocsija van - drágán, ám sokszor ízléstelenül öltözik. 

Címkék: jogász olvasói
118 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.05.03. 10:05:08

@vészmadár (pica pica): Szerintem ez nem klasszikus nyelvészkedés, hanem bicskanyitogató szemantika, nem a forma érdekli őket, hanem a jelentés, illetve a jelentés tökéletes pontosítása.
Hú bazmeg, lehet, hogy én is ügyvéd vagyok?

EzVan:) 2011.05.03. 10:05:46

@Mitya Ivanov: sztem mind vitorlázik :) és általában a 30 körül friss ügyészpipiket kezelgeti titokban, több-kevesebb sikerrel.

Mitya Ivanov 2011.05.03. 10:21:30

@vészmadár (pica pica):
ez azért van, mert a magyar nyelvben nincs passzív beszéd, vagy nem annyira elterjedt, és a jogi nyelvben így érik el a személytelen megfogalmazást. Szerintem is gáz, de ez van

@EzVan:):
arra gondosan ügyel, hogy az otthon unatkozó feleségét még véletlenül sem engedje az iroda közelébe, illetve ha nagyon unatkozik, és képes lenne a titkárnői feladatokat ellátni, még akkor sem ajánlja fel, hogy lecseréli titkárnőjét és nem esik le a feleségnek, hogy miért.

Petta 2011.05.03. 10:22:12

Koszonet Pizkanak a kommentert, tokeletes. :))

Nemelyik kovulet meg oda is szol a masik felet kepviselo jeloltnek, h ugye akkor "tudja, mi a dolga"... es akkor "minden rendben lesz". Kulonos eloszeretettel vallalnak olyan ugyeket, ahol az elveszett alperest ugygondnok (nem) kepviseli.

Az ugyvednos megoldas meg vagy csilivili meregdraga kosztumben/tusarkuban nyomja, vagy kiralykek pluss macskanadrag- feher akrilzokni - mubor koromcipo, esetleg piros szoknya-fekete neccharisnya-feher cipo kombinacioban...

2011.05.03. 10:31:21

@vészmadár (pica pica): elvileg pontos, félreérthetelen megfogalmazás lenne a cél, az eredmény azonban a jogi bikkfanyelv.

Annyit tehet az ember, hogy tudatosan kerüli a felesleges, hülye fordulatokat. Sohasem volt probléma, ha azt írtam, hogy "felperest a rendőrök előállították" ahelyett, hogy "a felperes előállításra került a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök által"...

Sajnos a jogászok 99%-a ragaszkodik a magyartalan, felesleges, idétlen nyelvhasználathoz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.03. 10:47:07

@Szocio Pata (kikvogymukblog): egy jogi szövegnek pontosan annyi jelentése kell hogy legyen, ahányat szánnak neki. Se több, se kevesebb. Az esetleges eltérő értelmezések lehetőségét csökkentheti, ha nem utóbb matekolunk, hogy a "felek valószínűleg úgy gondolták, hogy" hanem oda van írva hogy a felek szándéka ez és ez, ezért állapodnak meg így. A bokfanyelvre meg a dagályosságra nincs mentség, ezek szakmai betegségek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.03. 11:18:43

@Mitya Ivanov: a passzív beszéd létezik a magyarban, és használjuk is. Ez viszont nem passzív, hanem terpeszkedő. Ahogy az index olvasószerkesztője mondta egyszer, ide tartozik minden, amire Uj Péter öreg újságíró megkérdezné, hogy "Fiam! Te baszol vagy baszást folytatsz?"

Mitya Ivanov 2011.05.03. 11:22:57

@vészmadár (pica pica): passzív beszéd létezik, és használjuk is, de valami miatt nem annyira elterjedt mint a nyugati nyelvekben. Az általános iskolai magyartanárom germanizmusnak nevezte ezt és tűzzel vassal irtotta a beszédünkből.
Szóval a "macska fel van mászva a fára" csúnyán és helytelenül hangzik a magyarban. A jogi nyelv ezt a hangzást akarta kikerülni, és ennek eredménye lett az, ami lett.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.03. 11:31:29

@Mitya Ivanov: nah, olvasgass sok igazi nyelvészt, mer' akkor ezek a beidegződések nem jönnek ki a szádon meggondolatlanul. A macska fel van mászva direkte erőltetett kifejezés, de annyira, hogy még a passzívat jobban kedvelő nyelvek sem passzívval fejezik ki. Amit a drága nyelvvédő magyartanárod irtott, az a germanizmus, nah az a legősibb finnugor szerkezet (létige + -va, -ve), 150 éve az idióta nyelvvédők latinizmusnak bélyegezték ugyanezt. Ha a magyartanárodhoz hasonló barmok nem basztatnák a hozzád hasonló gyerekeket, akkor még többen használnák, teljes természetességgel, hogy:

Szét volt az már kúrva azelőtt is
Meg lesz baszva a kislány
Be lettél oltva szerelem ellen (Ákos)
El van sikálva
Nyitva vagyunk

millió példa van. Mondom, ez az egyik legősibb, leginkább finnugor szerkezetünk.

Mitya Ivanov 2011.05.03. 11:46:01

@vészmadár (pica pica): bazmeg, le vagy te szarva:) általam:)

neked van egy olyan különleges tulajdonságod, amit félre akarsz érteni azt félre érted, még akkor is ha nem lehet félreérteni:)

egy szóval sem mondtam, hogy számomra idegen, csak valahogy úgy alakult, hogy a passzív szerkezetnek más az helyzete a magyarban, mint a németben vagy más nyelvekben.

Az a magyartanár pedig kitelepített svábok gyermeke volt, kommunista agymosáson is keresztül ment, hogy jó káder váljon belőle. Ez csak azért fontos, mert saját gyökereit tagadta meg azzal, hogy germanizmusnak nevezte azt ami nem az.

2011.05.03. 11:56:43

vészmadár, Mitya, szájba lesztek baszba, ha abba nem hagyjátok! :)

mrbateman 2011.05.03. 12:00:51

@vészmadár (pica pica):
Gyönyörű és tartalmas példamondatok,...szinte látom magam előtt az utolsó falusi döngöltpadlójú iskolák falán is kifüggesztve a tanszerellátó vállalat által legyártott tacepao-ként.

Érdemes lenne belevenni a felsorolásba - megelőlegezve a bizalmat - a modoros ügyvédbojtárt, aki 8-16-ig fénymásol, iratot rendez, adatot rögzít, majd 2 év-re felküzdi magát oda, h. szerződésmintákat testreszab (értsd: felülírja a vevő/eladó neveit és adatait), órákon át sorbanáll a földhivatalban, beadványt ír a gyámhivatalhoz nagyszülői kapcsolattartás felülvizsgálata ügyéban. Ezzel szemben baráti társaságban előadja,h. kurva nagy a hajtás, rögtön bedobták a mélyvízba, mert a főnök éppen...(szeretőjét kúrja/válik/külföldön van/üzletel/stb) ezért most nem tudja mi lesz, itt van a nyakán a TASNÁDI-nak az ÜGYE (hallottál róla? nem? mindegy jobb is, majd az újságból megtudod), meg ez a bonyolult Ciprusi ofsóros informatikai import, ami sanszos, h. átfordul 2 milliárdos áfacsalássá 15 terhelttel. Egyelőre nyomozati szakban van, de fingatom ám rendesen a rendőröket érteeeeed!
Ja meg még van két gyilkossági ügye, ahol az iroda a kirendelt, de az "öreg" (tulajdonos) lepasszolta.

Meg ilyenek.

Na eztet tunnám szívlapáttal,...mert az ilyet ütni KELL!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.03. 12:25:22

@Mitya Ivanov: főleg, hogy a közkedvelt "a macska fel van mászva" nem is jó példa, mert nem tárgyas.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.03. 12:46:12

@Modor Tibi: mondom én, el van ez a magyarnyelv-oktatás baszva:)

Rowar Atkinson 2011.05.03. 12:55:40

Jó kis poszt, a kollégák kommentjei is találóak.

Az öreg ügyvéd jellemzése frappáns, valóban csak a régiek közt érzi magát jól,az újonnan jötteket lenézi.

Megemlékezést érdemelnek a más jogi területekről (bíróság, ügyészség, rendőrök, közigazgatás) ügyvéddé lettek szerepzavarai, pl. a volt bírók lekezelő, fennsőbbséges stílusa, amit sikeresen átmentett az ügyvédségbe. A volt rendőrök külön világ, folamatosan bratyiznak a kirendeléskért a volt nyomozó kollégáknál, a régi ismeretség miatt csomó belső info-t kapnak, stb.

A 90-es években még jogtanácsosként dolgozók külön megvetés tárgyai az öregek részéről, amire valóban sok ok van, nevezetesen szakmai dilettantizmus, a perektől való rettegés, etikátlanságok, egyebek.

A büntetősök között külön világ a "cigányok ügyvédje". Ezek gyakorlatilag vajdaként élnek, nagy a tekintélyük, összejárnak a (nagy) családdal, bratyiznak, puszi, ölelkezés velük-elég gyomorforgató...Akkor van probléma, ha a Petrovics Gusztit nem tudják kihozni az előzetesből, volt olyan is, hogy az ügyvéd házának bejárati ajtajára a família odazögezett egy gyászkoszorút-volt para utána.

A büntetősök egyébként aránylag jól keresnek, ugyanez igaz a főleg pesti (és néhány nagyvárosi) cég-képvislettel foglalkozó ügyvédekre. De a válság ugye, majdnem mindenkit sujt-de nem sajnáltatom magam...

Státusz jelképek: ha valaki hányni szeretne nézze meg az Ügyvédvilág című újságot, mindenki Rolex-ben, kedvenc autó: BMW/Merci/Audi, hobbi a vitorlázás.

Egyéb ügyvéd modorosságok: bekeretezett (de csak a viaszpecsétes, latin nyelvű) diploma az íróasztal mögötti falrészen, "koloniál", vagy annak tűnő ülőgarnitúra, közepes, vagy annál rosszabb festmények. Bizonyos ügyvédek kedvelik a trónushoz hasonló karosszéket, ahonnan kellően lehet az észt osztani a jogkereső közönsgenek.
Elrettentő példa: az irodavezető ügyvédről készült portréfestmény...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.03. 13:05:32

portréfestmény??? bronz mellszobor kedves kollega, bronzszobor :-) Meg a félig kilógó csöcsű Iustitia.
A cigányügyvédkedéssel annyi a gond, hogy aki egyszer bevállalja az már mindig a cigányok ügyvédje marad. A ksztrendszer az kérem kasztrendszer.

Petta 2011.05.03. 13:11:20

@Rowar Atkinson: szegeny arvanak csak latin nyelvu diplomat adtak, hat mit rakjon a falra?

Ismeros ugyved a tengerparton rola keszult karikaturat tette ki a falra. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.03. 13:15:49

@Professor Pizka: vállalja azt a túró. Ugyan ügyvédben nem ismerem a módszert, de orvosban vagy tanárban elmondom: a jólelkű Aldzsi bátyám felkínál a tekintetes doktor úrnak okosba egy kis ájrót, alufelnit, bontott téglát, bármit. Ha nem kéri is, kisegíti valami kisebb bajból (okosabbnál már a bajt is aldzsi küldte, valami randalírozó cigánycsalád nembüntethető ifjúsarja, akit aztán a jólelkű segítő lekap a tíz körméről és elmagyarázza, hogy a doktor úr lába nyomát is csókolni tessék). Aztán mire észbekap a doktorúr, már csicska paraszt.:)

hehe

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.03. 13:18:02

@vészmadár (pica pica): csicska paraszt, ungyanmár, van annak szép olasz neve: consigliere :-)

Amnchara 2011.05.03. 13:21:00

@Rowar Atkinson: májer irodavezető ügyvédnek íróasztal. Biedermeier, kábelkivezetővel.

2011.05.03. 13:26:34

@Szocio Pata (kikvogymukblog): van benne valami, én is hatályon kívül helyeztem ezt a foglalkozást űző házastársamat.

2011.05.03. 13:48:30

@mrbateman: Az ilyenek szoktak még egy péntek esti sörözésre is a háromrészes öltönyükben beesni: annyi meló van, most szabadultam el!

Annyi igaz belőle, hogy szopatják őket keményen, reggeltől estig, esetleg hétvégén még fordítgathat az ügyvéd úr PhD-jéhez...

mrbateman 2011.05.03. 14:06:23

@Brother Love:

Azaz a számból vetted ki a szót! Háromrészes öltöny, bőrtáska, abundzu "úriember-esernyő", elvetemült pernahajderek akár cigarettatárcáig is eljuthatnak.

Ügyvéd úr+PHD, szerintem ez igen ritka párosítás, minek is hiszen megvan már a doktorátus államvizsga után is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.03. 14:13:54

@mrbateman: egy ilyen kollegám még "szervusz kérlek"-ezni is szokott...

mrbateman 2011.05.03. 14:29:25

@Professor Pizka:

Maximális tiszteletem! Van szerencsém üdvözölni a kedves nejét.

Közben persze az ügyvéd úr lányát szeretné előrekitervelten, különöskegyetlenséggel lekúrni, de a leányt már nem meri üdvözölni apuka előtt (illetve által). Így lassú víz partot mos alapon bátorkodik remélni, hogy majd előszőr elnyeri a szülők bizalmát, hogy: milyen rendes, tisztelettudó, igyekvő gyerek ez a Richárd, de szívesen látnám....

Jellemző egyébként a kezdő ügyvédekre/ügyvédbojtárokra, hogy - lévén nagy múltú és magaspresztizsű a szakma - kórosan manírosak, viselkedésük, szókészletük dualizmus korabeli, de minimum a két háború közötti. (na inkább úgy mondanám, h. olyan hallgatni őket, mintha Rejtő-t olvasnék)

Bizony sokszor magam is kacagok, ha ilyet tapasztalok!:-)

2011.05.03. 14:33:55

@mrbateman: Az ügyvéd+PhD párosítást (pontosabban az ügyvédúr által hétvégére kiadott fordítási munkát a PhD-hoz)egy ügyvédjelölttől halottam...

A cigarettárcát talán már csak az (ezüst) névjegytartóval lehet alulmúlni...

mrbateman 2011.05.03. 14:40:43

@Brother Love:

Csak jelzem, hogy pár lépésre/hsz-ra vagyunk a szipkától, a cvikkertől és a könyökvédőtől!:-))))

lárvalányhaj 2011.05.03. 15:04:35

Én egy low-end kategóriás öreg ügyvédet ismerek, aki alagsorbeli, vizesedő falú, oldszkúl ügyvédi irodában csapatja. A falakat olcsó falambéria borítja (az oviban volt ilyen, ahova gyerekkoromban járta). Szigorúan tigrisszofit szív, az irodájában késsel lehet vágni a dohányfüstöt. Az asztalán két-három hamutartó is van, csurig tele tigrisszofival, amik feszt füstölögnek. Az irodában mindenütt papírok vannak szanaszét, amik a levegőben szállingózó nikotin- és kátrányszemcséktől teljesen megsárgultak.
Ez az ügyvéd úr egyébként arról nevezetes, hogy egy büntetőjogi tárgyaláson a "jól" felépített védekezési stratégiának köszönhetően az ügyfele a maximálisan kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta meg, szóval biztosan nagyon ért hozzá. :P

2011.05.03. 15:12:32

Egyébként diplomaajándékként (már maga ez merő modor!) szegény keresztanyámtól kaptam egy ilyen ezüst névjegytartót, monogrammal gravírozva... Múltkor került a kezembe, megfeketedve, az egyik "mindenhaszontalanszarság" funkciójú dobozból, a szekrény legaljáról, néhány "műsoros" Judas Priest kazetta és Rotring ceruzabetét-szet társaságában.

Hogy miért érezte a család, hogy a diploma alkalmából valami szép ajándékkal kell kedveskedniük (szép, bőr aktatáska, töltőtoll, apámfasza, stb.), meg nem értem. Ha már ajándékozási kényszer tört rájuk, miért nem vettek pl. a bringámhoz egy rendes rugóstagot, esetleg néhány komolyabb 1:35-ös harcjármű makettet, szóval valami értelmes dolgot, aminek örülni is lehetett volna...

Szerencsére azóta belátták: nem lettem tekintélyes, komoly ember, nem erőltetik tovább ezt a "Pedig olyan csinos vagy öltönyben, főleg ha van egy kis hajad..." nótát.:)

Amnchara 2011.05.03. 15:15:47

@lárvalányhaj: a nikotin jó, ha nagyon gyorsan van szükség 20 évvel ezelőtt kelt, azóta már sajnálatos módon elhalálozott nagynéni/keresztanya által ajándékozott pénzösszeg eredetének alátámasztásához a sárga papír miatt.

2011.05.03. 15:34:23

@mrbateman: borostyán szipka! Az a legjobb! Esetleg a különféle szivarok, természetesen minden drága kiegészítővel együtt!

mrbateman 2011.05.03. 15:38:11

@Brother Love:

"Pedig olyan csinos vagy öltönyben, főleg ha van egy kis hajad..." nótát.:)

Ezt én is csak megerősíteni tudom, bár az a piros ing nem illik jogvégzett emberhez!:-)

Anyám ezzel a mérvágattadle, nevágasdle olyanjólállhakicsithosszabb tematikával a sírba visz. Súlyosbító tényező, h. akkor is képes lenne előhozakodni vele ha teszem azt ügyféllel/üzletféllel tárgyalnék és ő egyszercsak megjelenne.
A helyzet az, hogy egyszer már álmodtam is ilyet, hogy színházban voltam (ilyen baromságot, mondom hogy csak álom) éppen szünet volt emberek bokrokbarendeződve beszélgettek, a jó akusztika miatt erős alapzaj, majd megjelenik anyám és belekezd, persze abban a pillanatban mindenki bekussolt csak mutert lehetett hallani és a Tamáskámkisfiammiértvágattadle, eznagyonrövidsokkaljobbanállhakicsithosszabb!
Égtem, mint a Reichstag.

Rowar Atkinson 2011.05.03. 15:48:28

@Brother Love: Szűkebb pátriámban (hehe, de modoros így) van kolléga, aki a helyi jogi karon oktat, és mellette büntetőzik ügyvédként. No, az ő névjegye két oldalas, a különböző egyetemi rangjai, társadalmi szervezeti tisztségei is ott vannak, az ügyvéd megjelölés szinte elbújik az adathalmazban.

Egyébként igazad van, tudományos fokozatú ügyvédről (az egyetemieken kívül) nem tudok; hiába, a gyakorlat harcmezején történő napi helytállás nem engedi a tudományos búvárkodást.

mrbateman 2011.05.03. 15:52:57

@Rowar Atkinson:

Ha leírtad volna, hogy Pécs, akkor már kiírhattad volna, hogy Fenyvesi.

Ha nem Pécs, akkor sorry!

2011.05.03. 16:03:24

@mrbateman: Nyehehe, még Tamás is vagyok ráadásul...

2011.05.03. 18:10:56

@Brother Love: Ilyen van? Te hol láttál?

Szalacsi_Dezső 2011.05.03. 18:35:58

Kedves szerző!
Zseniális, zseniális. Látszik a szakmai tapasztalat.
ki lehetne egészíteni a nyugdíjas rendőrből lett ügyvéddel.
Hatalmas riszpekt. :-))

2011.05.03. 18:46:41

Az ügyvéd uraknak kisasszonya van, gépíró kisasszony, akkor is ha 60 éves nagymama.

A kisasszony fontos atributuma az irodának. Ha azt látod, hogy valami hosszú combú, kikent maca van, már fordulj is vissza.

A kisasszony legalább az országgyűlési gépírók szintjén tudjon gépelni, és fejben tartsa az irodát. Ha be jön az ügyfél már az ajtóban nevén szólitsa: Jónapot Kovács Úr, tegnak érkezett a szakvélemény (akkor is tegnap érkezett, ha 2 hete érkezett), mire az akta a főnök asztálhoz ér, menetközben körvonalazza, hogy mi van az üggyel, milyen irat érkezett, mi vele a teendő. A fellebbezési határidőket 2 nappal korábbra írja be, sosem lehet tudni, ha az ügyvéd urat elöti a helikopter még mindig legyen idő fellebbezést előterjeszteni, melynek indoklására 8 napot kér.

Minél jobban el van maradva az ügyvéd, annál kedvesebben kell bánni az ügyféllel.

A kereset leveleket írja meg a tényvázlat alapján, ha leül az iroda mozgassa át az ügyfeleket. Legyen barátnője a polgári valamint a büntető irodán, és a földhivatalban.

Egy jó ügyvéd tudja, hogy drága olajfesmények nélkül meg van az iroda, de kisasszony nélkül soha.

Iustizmord 2011.05.03. 18:50:36

Pizka meg B.Love után már nincs is mit hozzátenni, ahigy Sz.Dezső is írja, ott van szakmailag. pláne hogy mindegyik kategóriához tudok ügyvédet társítani :o)

2011.05.03. 18:58:40

@Amnchara: napoztatni is lehet, bár ezek már olyan átlátszó trükkök.

Tipikusan vagyon megosztásnál fordul elő, az Apeh már nem veszi be.

Iustizmord 2011.05.03. 19:02:02

és van még az ügyvéd(jelöl) picsa, huszoniksz éves, sötét kiskosztümös, magassarkús, fényes kis bőrtáska-irattáska kombós csaj, tökéletes smink, haj, egyhén felszegett állal, lebiggyedt szájszéllel, és nagy öntudatosan adja elő a semmit. amíg meg nem szólal csak röhögsz rajta, ha tudálékosan megszólal és marhaságokat mond nagyon határozottan, büntetésből meg is krnád.de lehet h ezért is tartja a főnöke.

Szalacsi_Dezső 2011.05.03. 19:12:24

@Iustizmord: (ügyvéd(jelölt) picsa)
Ezekre szoktam mondani, hogy a faszt is csipesszel fogják meg. :-)

bigthereal 2011.05.03. 19:24:20

gyerekek, és azokkal az ügyvédekkel mi van, aki pro bono vállalnak ügyeket szegényeknek?
az lúzer kategória?

ismerek vagy 10 PhD-s ügyvédet, legalább, de pár habilt is

egyébként belőletek is süt az arrogancia és a lenézés, elég csak kicsit végigolvasni a kommenteket

sorica123 (törölt) 2011.05.03. 20:07:07

@Iustizmord: 'büntetésből meg is krnád.' - de legalább ömkritikus vagy. Ugye nem vetted észre, hogy ez rád nézve elég ciki (t. i. hogy max büntetésként vagy alkalmazható, mint férfi).
@bigthereal: fene tudja. Ennek a blognak a sajátja a tipizálás, ha arra gondolsz, hogy nagy arccal küldik a típusokat, hogy 'mind ilyen'. Ezen nem kell megakadni, ha nem tipizálna a blog, nem a Modoros lenne. Viszont mondjuk azon a ponton, hogy a geocaching valami jachtos vizisíelés szintű modoros sznobhobbi, kicsit elharaptam a nyelvem. Ha van egy GPS-ed és szoktál túrázni, lehet is csinálni. Attól, hogy külföldi neve van...

szaGértő 2011.05.03. 20:14:26

Az milyen kategória, akit egy számítógépes bűnözés konferencián megettem reggelire, mert butaságokat beszélt? :D

bigthereal 2011.05.03. 20:28:29

és az az ügyvéd milyen kategória, aki ellen pert nyert a saját korábbi jelöltje?

ilyet ismertek? én igen:)

A Tyne folyó déli partja 2011.05.03. 20:31:27

@Brother Love: biztos azért, hogy a pórnép azt higgye, hogy valami bonyolult, csak általuk érthető dolgot mondtak:P

A Tyne folyó déli partja 2011.05.03. 20:41:07

@Modor Tibi: na, és most ezt lefordítottam angolra. akartam. és rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem is lehet...illetve, pont annyira lenne értelmes, mint ez a fel van mászva. németül meg nem tudok olyan jól, hogy feltűnjön, hogy némettelen-e, de nem hangzik túl jól.

A Tyne folyó déli partja 2011.05.03. 20:51:15

@Brother Love: ugyan már, értelmes dolgot? a nagymamáméknak csak 25 éves koromra (a diplomaosztómra) sikerült addig eljutniuk, hogy nem, nem érdekel az aranynyaklánc, se az aranygyűrű, se semmi arany akármi. egész addig azt hitték, majd kinövöm, és majd felnőve érdekelni fog. így fontosabb eseményeknél mindig ilyesmit kaptam (na jó, egy aranygyűrűt a nyolcadikos ballagásra -azóta is nagy, meg egy szintén arany nyakláncot bérmálkozásra, vagy mire. )

skizopepike 2011.05.03. 21:07:59

"az <<üldözött feleség és a brutális férj>> kliséit alkalmazva a bírónővel és az ülnöknőkkel együtt inkvizíciót ülni a férfiak felett."
Polgári-, így bontóperekben sincs ülnök, így ülnöknő sem, de ez is csak afféle "tizenegyes - büntetőrúgás" színvonalú okoskodás egy olyasvalakitől, aki az egyik leírásban magára ismert és most dacosan szurkálódik egy kicsit ;-)

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.05.03. 21:10:55

@Brother Love: Volt egy izraeli főnököm, az nem volt hajlandó aláírni egy, maximum másfél oldalnál hosszabb szerződést. Azt kérdezte, az, hogy megállapodtunk, hogy bizományba szállítok árut, havonta elszámolunk, az eladottat nyolc napon belül fizeted, a végén a hibátlant visszaveszem, a sérültet kifizeted, ez másfél sor leírva. Akkor hogy lesz ebből 15 oldalas szerződés?

És tényleg sokan ilyen 10-20 oldalas szerződésekkel jött.

Na, erre jók a jogászok :)

kamuszutra 2011.05.03. 21:31:54

egy biztos: ezt a posztot egy ügyfél írta.

2011.05.03. 21:51:41

@mrbateman:
...és az ilyen ügyvédbojtár az ideális _parti_ a késő huszonéves, közig-jogász csajsziknak. (Legalábbis a csajok szerint, mert ő többnyire csak dákóápolásra használja őket.)

@Professor Pizka:
Öreg:
"- Majd' fél évszázados ügyvédi pályafutással a hátam mögött azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy..."
"- Nálam már az is rögtön százezer forint plusz áfánál kezdődik, hogy fölemelem a telefont..."

+ a kartárs mellett még a "koLEga úr" (NB. rövid l-lel és e-vel) is alapvető, ha egyenrangú partnerként tárgyalsz velük szakmai ügyben, még akkor is, ha nem vagy a kollégájuk.

alien 2011.05.03. 22:08:14

@Brother Love: ja de mennyire így van ez elvállalta rosszul építette meg, direkte megtévesztett ezzel és így okozott kárt, nem is ám a hibás teljesítéssel :)))

alien 2011.05.03. 22:18:56

@Brother Love: neked nem lila a gallérod? :)

Sörhastáncos 2011.05.03. 22:20:32

Az alap-jogász harcos (egybe kellene írni, de "Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! ")

Momina 2011.05.03. 22:20:44

Az 50 feletti, minden reggel újrafésültetett kontyú, súlyos fülklipszet viselő, nyolcvanas évek elején divatos, nagykockás, aranygombos kosztümös ügyvédkartársnők (!) odabent bájolognak az ellenfél akár csak egy tízessel fiatalabb ügyvédjével, így ifjú kartársnőm, úgy ifjú kartársnőm, majd kifelé menet rámcsapják az ajtót és elrobognak sértődötten köszönés nélkül :)

Sörhastáncos 2011.05.03. 22:33:29

@Sörhastáncos:

Már hallgatóként küzdelmes volt az élete, de nagy nehezen elvégezte. A legtöbbjüknél már időközben kifejlődött, hogy merre szeretnének indulni, pontosabban, hogy merre nem. A legtöbb jogterülethez hiányzik az érzéke, ráadásul a szorgalma sem teszi lehetővé, hogy a mindent bemagoló (általában bírának készülő) társait utánozza.

Felfedezi viszont, hogy az alkotmányjogi részek minden tárgy elején hajlamosak feltűnni. Erre alapozza túlélését a vizsgákon, ugyanis egy-két - szerinte a tételéhez kötődő - alkotmányos rész beugrik neki, és azokat bontogatja, amíg az oktató át nem engedi. (Mivel az alkotmánymániásoknak minden tanszéken akad egy-két példánya, azok kedvelik. Ilyenek esetében könnyű dolga van.)

Értelemszerűen emelt szinten űzik a mellébeszélést.
Orientációját is ez befolyásolja, hogy melyik területeken mennyire utasítják el a szövegelését. Általában igaz, hogy a jogterület kezdőbetűjének az ABC-ben elfoglalt helyével egyenesen arányos az elutasítottsága (alkotmányjognál kedvelik, nemzetközi jogoknál alig, a P betűvel kezdődőeknél még kevésbé) szövegelésének, így viszonylag gyorsan kirajzolódik számára, hogy mivel nem óhajt később találkozni.

Mivel az alkotmányjog önmagában elég szűk terület, amit az esetek jelentős részében korán kisajátítanak azok, akik - a típussal ellentétben - hajlandóak magolni és emellé még komoly energiákat fordítani oktatói ülepek fényesítésére, a határterületeken néz körül.
Ekkor fedezi fel a jogvédők szubkultúráját. Ide villámgyorsan integrálódik, és hamar a külvilág felé ismert alakká válik. Ennek oka ott keresendő, hogy - a szubkultúra többségét alkotó büfészakos elvont bőccsészekkel ellentétben - képes a külvilág felé viszonylag értelmesnek látszó módon kommunikálni. Számára ideális a terület, ki tudja bontakoztatni a mellébeszélési tehetségét, ráadásul - köszönhetően a média- és egyéb háttérnek - baromi eredményesnek is érzi tevékenységét. A ténybeli tévedéseket, valóságtól elrugaszkodást, objektivitás hiányát nehéz rajta számonkérni, úgyhogy pályája szépen ível felfelé. Legtöbbjük ügyvédnek hívja magát, bár a tituluson kívül kevés köze van ehhez a szakmához.

(Neveket nem írok, aki eddig elolvasta, néhányat fel tud sorolni.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.04. 00:03:30

@sorica123: a modoros ügyvéd-geocaching nem a bozótosban bujkálásról szól, hanem arról, hogy van egy hatszázezres GPS kütyü, ami annak a kütyünek a polgári változata, amelyikkel az afgán hegyekben szokták a kommandósok célra vezetni. Van hozzá egy pár gore-tex, titánium-karbonbetétes bakancs, műholdas telefon és általában minden, ami egy könnyed Jekatyerinburg-Szurgut sétához elegendő, térkép nélkül.
Ha a hobbi a golf, akkor egy egyeneset nem bír beleütni a labdába, de elmélyülten tud értékelni a négyed wedge és hatos drájver kiegyensúlyozottságáról illetve a legújabb Titleist labda kedvezőbb repülési tulajdonságairól.
@skizopepike: a válóperes ügyvédnő alapeleme amúgy sokszor valóban a fejhangon hisztizés. Amikor válóperes férfi ügyvéd csinálja, az még rosszabb. A válóper különben is a leginkább gyomorforgató az összes közül.
@tff: a kolega egy öregtől százezerszer elviselhetőbb, mint egy huszonéves öltönyöstől. Az öreg akkor néz nagyot, ha az ember visszategezi. Egyszer faxot küldtem egy ilyennek. Nem ment át a huszonöt oldalból a tizenhetedik. Csörög a telefon ügyvédúr az, bemutatkozok. Én vagyok a jelölt. Jelöltúr igazán észrevehetné hogy, és alapvető szakmai igényesség, majd átcsúszott tegezésbe, hogy kollega így, kollega úgy. Hát kollega elnézést kérek, mindjárt átfaxolom NEKED újra hiányzó oldalt... hogy mióta tegeződünk. Hát letegeztél kollega én meg a kollegialitás jegyében visszategeztelek...
@Momina: és holmi alapvető etikai szabályokat emlegetnek :-DDD
@Sörhastáncos: faszán nyilatkozik a tévében és a tárgyaláson ezerrel puskázik a jegyzeteidből, hogy miket is kéne kérdezni...

lárvalányhaj 2011.05.04. 00:51:00

@Professor Pizka:

Ez tényleg fura, mert az én fejemben eddig nem úgy élt a geocaching, mint valami költséges hobbi, inkább a Schönherz Qpák hagyományos közönsége ugrik be róla, ha érted, hogy mondom. A férjemnek is van egy régebbi típusú GPS-vevője, mi azzal szoktunk _kesselni_ járni.

A nagyzolás és az arcoskodás ezek szerint határtalan. Majd holnap én is körbemutogatom a titániumszálas bakancsomat, amit kifejezetten BKV-turizmus céljából vettem (fő érdeklődési terület a hármas metró Köki és Deák tér közé eső része). Persze a prémium kategóriás éves bérletről sem fogok ám megfeledkezni.

SuperShift 2011.05.04. 00:53:12

Érdekes, hogy a jogászoknál mennyi modorosság található, például a címek halmozása; hallottam olyan oktatóról, aki még kb azt is feltüntette a névjegykártyájában, hogy a valamilyen kistelepülésnek valamilyen kult. funkcióját ellátja. Persze az egészet a "jogi kultúra" szent nevében próbálják megetetni mindenkivel.

Viszont ezt a bejegyzést lehet, hogy pont nem a vizsgaidőszak közeledtével kellett volna elolvasni. :)

Intizar 2011.05.04. 00:57:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Magyarul "be van fejezve" (már hogy a nagy mű, igen), németül meg "es ist vollbracht". Annyi a különbség, hogy magyarul (igazi és helyes magyarul) határozói igenevet rakunk a szerkezetbe, németül viszont befejezett melléknévi igenevet. Már csak ezért sem lehet a magyar passzív szerkezetet germanizmusnak nevezni.
Germanizmus viszont a gyakran föllelhető förtelem: az üzlet kamerával védett. Magyarul úgy volna, hogy kamerával van védve. Akármit pampogott is a tökfej magyartanár, biztosan nem tud jobban magyarul, mint Madách vagy Arany - aki utóbbi még nem tárgyas igével is végrehajtotta ezt a "germanista" manipulációt (Ad analogiam föl van mászva).

Iustizmord 2011.05.04. 01:07:47

@sorica123: ica, nekem nem köll bizonyítani, itt rohangál mind :o))) de a kis picsa ügyvédecske csajokat bezony análisan megkorrepetálnám. tanításilag

lárvalányhaj 2011.05.04. 07:22:08

@vészmadár (pica pica): @Mitya Ivanov:

A nyelvi puristák igazán inget válthatnának. A germanizmusok irtásának utoljára az I. világháború előtt volt értelme, amikor a magyar nyelv nagyfokú német hatásnak volt kitéve. Ma már a német hatás egyenlő a nullával. Oké, hogy óvjuk-védjük édes anyanyelvünket, de azért nem ártana némiképp racionálisabb szempontokat érvényesíteni, nem?

korrektormalac 2011.05.04. 08:16:25

@bigthereal: sima lenézés, ne ragozd túl. Vagy inkább undor. Amit a csótány láttán is érzel.

szaGértő 2011.05.04. 08:22:48

@Iustizmord: Nem.
A csávó felállt a konferencián és kifejtette, hogy ki van a töke a szakértőkkel, mert kopipésztelnek ezerrel, és elkérnek egy taliga zsét.

Erre én elkértem a mikrofont, és elmondtam neki, hogy egyrészt a szakértőt órára fizetik, nem oldalra, másrészt, amikor céget alapítottam, az ügyvéd kopipésztelt egy kicsit, majd elkért 70 rongyot.

A hallgatóság röhögött, csávó meg vörösödött.

vadibandi 2011.05.04. 09:07:38

@Rowar Atkinson:
Tökéletes kiegészítés az újabb altípusokról!

ili810 2011.05.04. 09:20:34

Én nem vagyok ügyvéd! De ennyi dillentáns sületlenséget már rég olvastam, mint ezekben a kommentekben. Ezek az emberek minimum 8 évet tanulnak kemény megfeszített munkával,mire kiléphetnek a nagybetüs életbe. Persze mint minden szakmában itt is előfordul különböző jellemű tuddásu ember.De igen is büszkék lehetnek magukra.Egész tanulmányaik alatt arra tanítják Őket beszéd, stilus amit e szakmában használniuk kell.Mert a jog már csak ilyen.Még is füled farkad, szád befogod mikor rájuk szorulsz.Mész melletük mint a pulikutya Ügyvéd Úr igen, Ügyvédnő igen.Igen is értékes emberek, családanyák, kik a hétköznapi prblémáik mellett a Te, Ti problémáitokat szeretnék a jog betartása mellett maximálisan ellátni. Nem igy kellene fikázni Őket.A lehetőség meg van a Te kezedben is hogy mutasd meg milyen ügyvéd lennél.

mlaslo 2011.05.04. 09:41:25

Az alapírás és a hozzászólások is komoly ügyvéd-ismeretről tanúskodnak. A tényálladék helyes, így folyamodvánnyal fordulok a szerzőhöz, hogy pontosítson azonban egy ponton. Vannak korrekt, jól felkészült ügyvédek, akik nem variálják túl a dolgot. Végzik a munkájukat, megélnek belőle és tisztességesen képzik a jelölteket. Nem tudom, hogy mennyien vannak ebben a körben, azonban ez is egy jellemző társaság.

Ugyanis semmilyen tipikus öltözködési formájuk nincsen. Átlagos autóval járnak, átlagos órákat hordanak, irodájuk funkcionális. Talán semmi más nem tartja el ezt a kör, mint az, hogy azért az ügyfelek nem hülyék, és rájönnek maguktól is, hogy a kikarikírozott ügyvédek nem feltétlenül szolgálják az ügyfelek érdekeit, ugyanis saját személyiségük előrébb való, mint maga az ügy és a megbízó.

A típusok között azért magamra ismertem egy-két vonásban. Igaz, innen is, onnan is. :) Jó a tükör, amit megmutattatok. :DDD

teremtett lélek 2011.05.04. 09:44:23

@szellőláb: Az én polgári ügyvédnőm története tipikus. Apu, nagyapu, dédapu ügyvéd/volt, nemrég meg kapott ajándékba egy praxist. Ez 1/1, nem reprezentatív, szerintem akkor is tipikus. A család még nevet is változtatott a 20. század legelején, egy jogi terminusra. A három dörzsölt generációt követi ma az igen eccerű hölgyike.

totyizselé 2011.05.04. 09:44:34

@ili810: húbazmeg, ez az év kommentje, kb. :DDD

lárvalányhaj 2011.05.04. 10:09:27

@teremtett lélek:

Csak nem a nagyhírű Kötelmi dinasztiáról van szó?

blog_pont_hu 2011.05.04. 12:36:28

ne hagyjuk ki az a modorosságot, amikor a peres beadványokat egyes szám első személyben írja - vitatom a hibás teljesítést, műszaki szempontból kifogástalanul végeztem el a beredezések átmosását dr. xy ügyvéd

ili810 2011.05.04. 14:17:24

@totyizselé: Ez meg egy értelmes hozzászólás.Csak egy kódfejtő és egy értelmező kéziszótár kell csak hozzá.

theo 2011.05.04. 14:22:08

@ili810: Bánt valami, akarsz róla beszélni?
Jobb felül a modorosblog definícióját olvasd el! Segít.

Iustizmord 2011.05.04. 15:04:13

megjegyzem, szakértőből láttam olyat h: "az ország egész területére kirendelt, aranykoszorús, gyémántdiplomás dr Phd XY írásszakértő".

orvosból is van olyan, hogy "prof. dr. Mészáros Jenő tanszékvezető egyetemi tanár, Phd, " meg "címzetes legfelsőbb bírósági tanácselnök, csoportvezető" stb.

ehhez képest az ügyvéd akkor is "csak" ügyvéd ha 40 év gyakorlat és sikeres praxis áll mögötte.

helyesebben ismerek olyat aki "az ország egész területére kirendelt fővárosi támadó- és védőügyvéd" néven fut, ha vicceskedik

teremtett lélek 2011.05.04. 16:35:23

@lárvalányhaj: Illetve nemis, most néztem meg, mit is jelent, Doktor Törvényék. Lehet, hogy ugyanazokról beszélünk, nemtom. :)

cziczmiczpindur 2011.05.04. 16:51:43

Alkalmasint javasolnék egy posztot az ügyfelekről is, pl.
a hányaveti: fél órával korábban vagy később érkezik a megbeszéltnél, de egyik esetben sem telefonál, a "hozzon el minden iratot" figyelmeztetés ellenére egy szál gyűrött idézéssel jelenik meg, ami lehetőleg másnap reggelre szól, súlyosabb esetben és nyáron izompólóban és rövid nadrágban pompázik....
a tudálékos: neki tulajdonképpen csak kontrollnak kell az ügyvéd, mert ő ismeri a jogot, sőt, a jogszabályt is elhozta, hogy segítse az ügyvéd munkáját (ez utóbbi általában egy rég hatályát vesztett, és az ügyben amúgy is abszolut irreleváns kivonat valamiből)....
a takarékos: most sajnos egyáltalán nincs pénze, de nagyon fontos az ügy, és csak benned bízik meg, aztán másnap összefuttok az ikeában, ahol alig bírja tolni a telepakolt kocsit, és ahová te egy teatojásért ugrottál be...
a szónok: alig várja, hogy a tárgyaláson szót kapjon, és az előzetes felkészítés ellenére felszólalásában részletes szellemtörténei fejtegetést ad elő, és amikor próbálod diszkréten
visszafogni, lepisszeg....

és igen, létezik még..
a tökéletes: ismeri a saját ügyét, tiszteli a munkádat, időre és pontosan szállítja, amit kértél (adatok, okiratok, stb.), nem felejti el a tárgyalás időpontját, ahol rendesen felöltözve jelenik meg, a megbeszélt összeget a megbeszélt időben fizeti ki, és hozzáteszi: köszönöm a fáradozását....

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.04. 17:03:21

@szaGértő: a rossz szakértő a legrosszabb üvvédnél is nagyobb kárt tud csinálni. Pizka már erről is írt

raerunk.blog.hu/2011/01/05/az_orvosszakertok_13_1_pontja

PS:

Helló fater! :-)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.05.04. 17:52:54

Ügyvédek között sok írással kacérkodó műkedvelő szépíró van, bloggerek, meg kezdő novellisták, ilyesmik. Akiket ismerek, azok nem is rosszak, persze nem olyan jók, mint a levértárosok de érdekes, és nem tudom, mi a magyarázat. Ügyvédek, válaszoljatok.

mlaslo 2011.05.04. 18:05:54

@Levéltáros: aki hosszú évek alatt tonnányi jogi beadványt, szerződést készít el, az bizonyos fokig feladni kényszerül a szépirodalmi stílust, mivel erre sem idő, sem lehetőség, sem fogadókészség nincsen. A jogi bükkfanyelvet természetesen lehet értelmesen, a magyar helyesírás szabályai szerint is művelni, ám akkor is rombolja az ember fogalmazási stílusát. Azaz lehet jó egy beadvány, ám annak szépirodalmi értéke közelíthet a nullához. Sok jogász talán ezt észlelve próbál meg lazítani, és értékesebbet alkotni. Másfelől a sok írás valahogy adja magát, a gyakorlat hozza magával az igényt is. Kellene valami mást is csinálni, valami jót, amit nem csak néhány ember olvas el, vagy azok sem, mert ugye a bíróságok nem feltétlenül olvassák el a beadványokat...

2011.05.04. 19:10:37

@cziczmiczpindur: Erre mondaná az ex, hogy csak az ügyfelek ne lennének, sokkal könnyebben lenne elintézni az ügyet.

Volt olyan ügyfél, akinek kerek perec megmondta, hogy ez el fogják bukni, és nem válalja el, mert pénzkidobás.
Találkozunk az ügyféllél, örömmel újságolta, hogy a kolléga elválalta.
2 évig pereskedtek, és szépen elbukták.

Erre mondtam én - a feleség - hogy te hülye vagy, ezért nem viszed te semmire, minek megmondani az igazat, ha pereskedni akar, akkor hagy peresekedjen, ha ez a vágya, nekünk meg hagy csörögjön a kassza. Mi lenne, ha senki nem vállalna el bukott ügyeket, éhen halna az ógyvédi kar,
de neked elveid vannak, hogy legalább 40% esély estén vállalsz ügyet. Jó hogy nem te magad osztod az igazságot mindjárt.

Celtic 2011.05.04. 20:42:11

@ili810: Gyonyoru :)) Szep volt! Hurra!

Celtic 2011.05.04. 20:55:15

@Celtic: huba...erdemes elolvasni a srac/csaj mind a kilenc kommentjet. Ugyanilyen elannal eloadott semmi az is :) Tetszik, na :)

2011.05.06. 12:23:26

@ili810: ááá ez durva büntetőkomment volt. Erre simán megkapod a modoroskommentelő címet. gratula :)

noirp 2011.05.09. 17:35:05

dillentáns...ezt csak most vettem észre...

Kelletteznekem? 2011.05.10. 10:58:49

Ez a topic nagyon >> életszerűen van előadva<<...

az ügyvéd ismerőseim kb minden harmadik mondatban elmondják... bár ez náluk nem is modoros, inkább elétszerű, hogy tényleg így gondolkodnak... :)

GoodGolly 2011.12.03. 22:13:25

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Szerintem nyugodtan lehetne néhány <<ügyvédet>> retardáltnak is nevezni,(már ha úri módon akarok fogalmazni), elemi hibákat vétenek, kenetteljes mesterkélt mozdulataik, szokásaik vannak, túltelített a piacuk, és nem érnek egy rakás szart sem.

Anyám nyugdíjas tanárnő, és nagyon jól emlékszem egy tanítványára...kis félkalap, mindig tántorgott, épp csak ketteskékkel bukdácsolt.Ma Ő a NAGY ÜGYVÉD.

Amúgy annyi ilyen doktori címet koronaként viselő kurvulásra nagyon hajlamos bulát, meg kisvárosi nagyon nagyot akarok dobni <<jurátus>> urat ismerek, mint a szemét.

Egyik-másik olyan vastag falusi akcentussal beszél, hogy fülelni kell, hogy érts valamit.Szakmaiatlanságukat félelmetes nagy pofával akarják pótolni,úgy vonulnak végig a körúton ócska szar kis műanyag kosztümjeikben, mintha legalábbis Napóleon gránátosezredesei lennének.

Egyszer egy B Csaba nevű idősebb ügyvéd <<urat>> úgy homlokon basztam, hogy még most is háromfelé szalad.
Szeretem a tiszteletet ugyanis.

GoodGolly 2011.12.03. 22:21:30

@mlaslo: Papa, nézd meg a kommentemet, kicsit lejjebb megtalálod.
Ostoba pózőrök , és olcsó szélhámosok kb 95%-ban az ügyvédek.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.04. 12:47:27

@vészmadár (pica pica):

-Miért van az, hogy Arizonában rengeteg a keselyű, Washingtonban viszont rengeteg az ügyvéd?
-?
-Mikor választani lehetett Arizonát kérdezték először.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.04. 13:05:57

@El Topo (Sgt. Elias):

- Mi a különbség a sánta rühes kutya és az ügyvéd között?
- A sánta rühes kutya előtt van féknyom.

Principálisom téli szavajárása: Olyan hideg van, hogy még az ügyvéd keze is a saját zsebében van!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.04. 14:55:41

@Professor Pizka: Hehe, én ezt Bernie Madoff-al ismertem.
süti beállítások módosítása