Olvasói rovat - A kutyás II. rész

2011/03/05. - írta: Modor Tibi

Az I. rész után Brother Love folytatja. Nagyon-nagyon jó írás.


A modoros ebtartó meghatározásánál – figyelembe véve a modoros hívőről szóló dolgozatot ért kritikákat – ezúttal pontosabb elhatárolásokra, az alfajok precízebb körülírására törekedtünk. /Kezdő bloggerek gyakori megbocsátható hibája hallgatni a kritikus hangokra - _a Szerk_./  A kutatás módszere egyfelől a mindennapi megfigyelés volt, elsősorban a legjellemzőbb tevékenység az ún. sétáltatás, illetve szúrópróbaszerű ellenőrzések az ebek utaztatása, orvosi kezelése, kozmetikai ellátása, stb. közben, továbbá figyelembe vettük a médiában megjelenő cikkeket, riportokat és egyéb publikációkat is. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy az egyes alfajok – ellentétben az ebekkel – teljesen tiszta előfordulása viszonylag ritka, a jellegzetes és kevésbé jellemző jegyek keveredése, annak aránya, mértéke nagy szórást mutat, így a leírásunkban közzétett alfajok ideáltipikus megjelenési formát, egyfajta genis proximumot mutatnak be.

Mindenekelőtt tisztázandó, hogy az ebtartók jelentős hányada nem modoros ebtartó. A vidéken, falvakban kertes házaknál tartott ebek gazdái nem, vagy alig vonultatják fel a modoros ebtartókra jellemző jegyeket, jelen munka így csupán a pontosabb elhatárolás kedvéért szán ezen csoportnak némi figyelmet.

A vidéki házak udvarán – fittyet hányva az állatvédelmi törvény előírásainak – gyakran láncon tartott, Cézár, Néró, Rex, Roki, Lédi, avagy nemzetibb érzelmű, konzervatívabb gazdáknál Bogáncs, Füles, Bogár, Bodri, Fickó nevű, keverék avagy már meghatározhatatlan fajú korcsok tulajdonosai valójában azért tartanak ebet, mert az a családban emberemlékezet óta szokásban volt, esetleg ún. házőrzőként funkcionál az állat. A gazdák modoroskodása általában kimerül abban, hogy némi büszkeséggel megemlítik: „Nagyon jó házőrző, mindenkit megugat!”. Ezen állításuk természetesen igaz, amelyről bárki meggyőződhet, aki csak egyetlen csendes falusi éjszakán órákon át hallgatta az egymásnak felváltva csaholó-acsarkodó-kaffogó ebek keltette elviselhetetlen ricsajt. Mélyebb érzelmi kötődésről a gazdák esetében ritkán beszélhetünk, a megöregedett, megunt és már csak gondot jelentő házőrzőt gyakran a falu vadásza intézi el némi házibor vagy párszáz forint fejében, a nem kívánt terhességből származó utódok – hacsak nem sikerül elajándékozni őket – a vizesvödörben, fűtési szezonban a vegyestüzelésű kazánban végzik, felvilágosultabb, érzőbb szívű gazdik lapáttal csapják agyon a kölyköket. Feljegyeztünk egy esetet, ahol a kreatív gazda a járó motorú autó mellé, a garázsba zárta a halálra szánt ebeket, azzal indokolva módszerét, hogy „így legalább szépen elalszanak…”. Az állatorvos általi, humánus, ám költséges elpusztítást (köznyelvben: kiinekcijózás), költséges volta miatt ritkán alkalmazzák.

Kutatásaink alapján a modoros ebtartók közül a következőket tartottuk említésre méltónak.

 

A Mammer

Városi, szerény körülmények között élő kisnyugdíjas, akinek igazi társa/társai az általa tartott eb/ebek. Az ebek jellemzően állatmenhelyről mentett, hányatott sorsú keverékek vagy korcsok, kis és nagytestű, de szinte minden esetben erősen elhízott példányok lehetnek. A gazda – tekintve, hogy gyermekei nem törődnek vele, külföldön élnek, stb. – minden gondoskodását, szeretetét az ebekre pazarolja, amely folyamat egy idő után azok idealizáláshoz vezet. (Igaz, ami igaz: az állatok etetésére, gondozására, gyógyítására nem sajnál időt és költséget, inkább maga mond le a vasárnapi parizerről, de a kutyuskái megkapják a farhát-adagjukat.) Két vagy több Mammer kedvenc témája az ebek kiváló jellemének, ember felett álló erkölcsiségének boncolgatása.

-Én többre tartom őket, mint a legtöbb embert! Ők sohasem árulnak el, nem támadnak hátba!

-Igen, az igazi hűséget csak a kutya ismeri! Olvastam valahol, hogy Amerikában meghalt egy labrador gazdája, a rokonok meg elvitték a kutyát a temetésre. Attól a naptól a fogva a kutya minden áldott nap kiszökött a kerítésen és órákig távol volt, nem tudták, hogy mi lehet vele, merre járhat. Azután egyszer meglesték és felfedezték, hogy kimegy a temetőbe, a gazdája sírjához és ott fekszik. És ez így volt 13 éven át, minden áldott nap, hóban, fagyban, esőben, hőségben!

-Hát igen, igen. Nézze csak, Marika, hogy néz, milyen ez a tekintet! Mindjárt megszólal, csak úgy sugárzik belőle a szeretet!

 


Fifi – túlméretes kályhacső formájú, bizonytalan eredetű, tacskó jellegű korcs - eközben csorgó nyállal, megemelt fülekkel és állhatatos tekintettel bűvöli a gazdi kezében lévő Fornettis zacskót…

-Na, gyere, itt egy falatka mamától! Nem szabad! Fujj!

 


Fifi eközben ugyanis egy szélsodorta, használt papírzsebkendővel egybegyűrt óvszert kezd el kóstolgatni, majd ráunva, inkább Lédi genitáliáit kezdi el nyalogatni. A park sétányán feltűnik egy kismama, totyogó gyerekkel, mire Lédi, Fifi és társaik vad vágtában közelítik meg őket. Az anya felkapja a gyereket és haragos tekintetet villant.

-Nem bánt, nem bánt! Csak játszani akar!

-Akkor is, kösse meg a kutyát!

-Jöjjön Marika, menjünk innen, ez sem tudja a játszótérre vinni a gyerekét, pont itt kell sétáltatnia!

Lédi eközben lecövekel a járdán, majd hamarosan C betű alakba görnyedve, remegő inakkal, kidülledt szemmel üríteni kezd. Egy járókelő rosszalló tekintetére Mammerék elvonulnak, de közben még megvitatják, hogy a hajléktalanok sokkal jobban összepiszkítják a várost…

 

Az Idősebb Úriember

Általában tanult, kulturált viselkedésű, igazi öregúr. A sétáltatáskor is elegáns, de legalábbis „illő” ruházatban mutatkozik – suhogós joggingban, pecsétes pólóban nem fogjuk látni. Általában intelligens, esztétikus ebet tart, vizsla, pointer és más vadászkutyák jöhetnek szóba, esetleg család- és gyermekbarát fajták, mint pl. egy golden retriever (ha magyar vizsla, a Botond, Hunor, stb. nevek esélyesek). Az ebet pórázon vezeti, járműveken szállítva szájkosarat tesz rá, az eb nyakában ízléses, gravírozott rézbilétán az állat neve, illetve a gazda címe, telefonszáma olvasható. Az ürüléket az erre a célra mindig magánál tartott zacskókkal gyűjti össze. Az eb betanított, fegyelmezett, hiszen ebben is gazdájára üt, aki - mint említettük - pedáns, rendszerető típus. Mondanunk sem kell, hogy az állat oltása, stb. teljesen rendben van, táplálására odafigyel, nem ritka a heti egy nap koplaltatás – az Idősebb Úriember kutyájának a megjelenése is kifogástalan, Zeppelin-testű vizslát nála nem láthatunk. Az ebet rendszeresen viszi hosszú sétákra, kirándulásokra, vagy úszatni. A kutyával szoros, baráti viszonyt tart fenn, de a külvilág számára is elfogadható módon kezeli a kapcsolatot – ha az eb elpusztul, nincs hónapokig tartó gyász, nem készül kis házioltár. A túláradó szeretet megnyilvánulásai (az állat csókolgatása, ölelgetése, stb.) nem jellemzőek.

Az Idősebb Úriemberek között gyakori kutyás téma a kedvencekkel megélt túra-, esetleg vadászkalandok, a szakszerű tartás-gondozás témái, érdekes, megható, meghökkentő sztorik az ebekkel kapcsolatban, amelyek hangsúlyozzák azok különleges képességeit.

-Tudja uram, nekem mindig vizslám volt, ez a világ legokosabb kutyája. Vagy három éve az unokákkal együtt kirándultunk, labdázás közben valahogy elhagytam a gyűrűmet. Megmutattam Mirkónak a kezem és mondtam, hogy keresd!

-Megértette?

-Mi az, hogy? Elkezdett szimatolva rohangálni, le sem lehetett volna állítani. Vagy egy fél óra múlva hozzám rohant – szájában a gyűrűvel, amit letett a lában elé.

-Hihetetlen! Mondjuk igaz, a vérükben van minden. Sohasem tanítottam, de az előző dalmatám nem szaladt át az úttesten, a labdát is csak úgy magától hozta vissza kéthetes korától… Megtanulta az ajtót kinyitni, focizott az unokákkal…

 

A Nejlonkurva

Kivétel nélkül kiemelkedő anyagi körülmények között élő, általában tehetős vállalkozó által eltartott 25-35 közötti nőszemély. Élete a kondi-szoli-körmözés-fodrász-party körben mozog, megjelenése extrém módon kihívó és divatos. Az eb tulajdonképpen elsődleges funkciójában a fenti külsőségek egyfajta kiegészítője, az erre a célra készült, drága táskában hordott kellék. Az esetek 99%-ban apró termetű, nagyobb patkány méretű ebek jönnek szóba, praktikus okokból. Ezen állatok mozgásigénye fárasztó sétáltatás nélkül is biztosítható – elég, ha a 90 nm-es nappalit körbefutja - és könnyen hurcolászható akárhova. Nem elhanyagolandó szempont, hogy a sétáltatás mellőzésével elkerülhető a leereszkedés a prolik közé. Az állat táskakompatibilitása miatt akár étterembe, plázába is bevihető, különösebb betanítást, iskolázást nem igényel, hiszen vezényszavak helyett egyszerűbb felnyalábolni és a retikülbe süllyeszteni, ha útban van. Az állat egyfajta 1.0-ás gyermekpótlékként is funkcionál, így gyakori a közvetlen testi kontaktus gazda és az eb között. Az állat csókolgatása, saját fagylaltból megkínálása egyáltalán nem kirívó, gyakran kap az eb ruhát, a nyakába kendőt, fejére maslit, lehet öltöztetgetni, fésülgetni, természetesen rendszeresen hordja kutyakozmetikába. A Nejlonkurvák főbb kutyás témája a kedvenc ápolása, esetleges gyógykezelése, néha előforduló károkozásai – ez utóbbi jó lehetőség az átlagon felüli anyagi helyzetre történő, nem is olyan finom utalásokra.

 

-Most nézd meg, mit csinált ez a hülye picsa! Azt mondtam neki, hogy egy kicsit igazítsa meg a szőrét, erre kopaszra nyírja! Olyan a feje, mint a szopott gombóc! (Csók az eb fejére.)

-Jaja! És volt pofája pénzt kérni ezért? Én egy fillért sem fizettem volna!

-Persze, de semmi kedvem nem volt 8 rugón összeveszni, végül is jól érzi így magát, ebben a hőségben.

-Nem bízhatsz már meg senkiben, ráadásul mindeki csak le akar húzni. A múlt héten is, az a hülye állatorvos, azt mondta, hogy lehet, hogy műteni kell, de nem biztos, hogy túlélné…

-Atyaisten, mi történt vele?

-Ááá semmi, szétrágta a csizmámat, amit tavaly vettem a Zarába’ 180 ezerért és lenyelte az egyik csatot. Nem érdekelt volna az egész, már úgyis ki akartam dobni, tavalyi modell, érted… de teljesen kivoltam, amikor azt mondta az a barom állatorvos, hogy esetleg műteni kell.

-Nem értenek ezek semmihez, én már nem is ide hordom, hanem Bécsbe, 500 Euró volt múltkor a fogkő-leszedés Princinek, de legalább rendesen megcsinálták.

 

A Tibi

30-40-es éveiben járó, kigyúrt-kopasz-aranyláncos típus. Jellemzően erőt sugárzó megjelenésű, agresszív küllemű ebet tart – még ha adott esetben a fajta nem is agresszív természetű. Az ebnek már a felszerszámozása is erőt, veszélyességet sugalló: erős, fonott, vastag bőrpóráz, esetleg lánc, széles, gyakran szegecselt nyakörv. Mint afféle kemény ember, a kutyával is keményen (de nem hozzáértően) bánik. Ez leginkább erélyes, drillszerű fegyelmezésben, dresszírozásban nyilvánul meg. Mivel sem ideje, sem türelme, sem pedig intelligenciája nincs meg ahhoz, hogy valódi falkavezérként uralja az ebet, képességeinek hiányát nyers fizikai erőszakkal igyekszik pótolni. A kutya mulasztása, tévedése azonnali megtorlást von maga után, ez – az elkövetett fegyelemsértés függvényében - lehet a póráz ingerült, erőteljes rángatása, pórázzal történő megcsapás, súlyosabbnak ítélt esetekben ütlegek vagy rúgás alkalmazása. (Felhívjuk a figyelmet, hogy ilyen esetek szemtanújaként nem tanácsos az állat védelmében a magatartás hibás voltára rámutatni - ekkor az eb engedetlensége folytán kialakult frusztráció könnyen a kívülállók felé irányuló haraggá, sőt tettlegességé fajulhat.) Gyengédebb pillanataiban A Tibi kedveskedik az ebbel – ez erőteljes veregetést-paskolást, a nyak bőrénél fogva való rángatást, megfejelést jelent, játékként felmerülhet egy, az eb fogai közé szorított ág rángatása, huzavonája. A Tibi ürüléket csak a legritkább esetben szedi össze az eb után, ugyanakkor szemrebbenés nélkül beviszi orvosi rendelőbe, üzletbe, játszótérre – igaz, nem is nagyon szól rá senki. A Tibik kedvenc kutyás témája az állatuk keménysége, harciassága, fegyelmezése, edzése.

-Szevassz, bazz! Hát a blökivel mi a fasz van? Szájbakúrtad, hahahaha…

-Lófaszt. Összehoztam neki egy edzőgépet, egy 600-as Gixer blokkja forgatott egy függőleges tengelyt, erre láncon kötöttem egy 16”-os, rossz gumit, erre kellett ráharapnia, miközben forgattam, de 9000-nél leszakadt az alsó állkapcsa, begörcsölt, nem tudta elengedni, érted…

-Nebassz! Én mondjuk csak az asszony futógépén futtatam, két 20 kilós tárcsával az oldalán, attól nem volt baja. Persze az elején nem akarta, a kezemhez kapott, de olyat rábasztam egy csákánnyéllel a fejére, hogy elharapta a nyelvét, azóta tudja, mi merre, mennyi!

-Jaja, kell nekik a keménység. Mindegy, most felépül, azután tolok neki egy Boldenon kúrát, nekem maradt még tavalyról, már lejárt, de jó lesz, megmaradt még 5-6 Sustanon, azt is beküldöm neki.

-Persze, persze. Te figyelj, ha rendbe jött, hozd el a muterékhoz macskázni, a múltkor is voltunk, király volt, a Lacika rotija az egyiknek egy az egyben letépte a fejét!

-Hát nem tudom… Múltkor szétkapott egy spánielt, az a hülye picsa gazdája arcoskodott, ráadásul kiderült, hogy rendőr a férje, most egyelőre garázdaság van miatta…

-Szar ügy, de azért szólok, ha megyünk legközelebb…



Az Öntudatos Állatvédő

Fiatal, egyetemi tanulmányait folytató, általában nőnemű, humán beállítottságú-érdeklődésű, az ebek/ebtartás problémáit jól ismerő, a jogszabályi háttérrel is tisztában lévő, tájékozott személy. Széleskörű, olykor nemzetközi kapcsolatokkal bír, aktív állatvédő tevékenységet folytat, amely menhelyek munkájának segítésében, honlapszerkesztésben, önkormányzatokkal, állami szervekkel történő levelezésben, stb. nyilvánul meg. Természetesen az ebekkel kapcsolatos szakirodalom avatott ismerője, nemcsak az ebek élettanával, de jellemükkel, viselkedésükkel – úgy általában mindennel, ami ebbel kapcsolatba hozható – tisztában van. Általában egy szép, okos fajtiszta eb mellett tart még egy-két menhelyről kimentett példányt is. Az ebeket ölelgeti-csókolgatja, gyakran egy ágyban alszanak – ugyanakkor megfelelően táplálja, nem hízlalja el őket, sétáltatásukról gondoskodik. Természetesen a „Többre tartom őket, mint a legtöbb embert!” fordulat nála is gyakran ismétlődik. A felelős ebtartás szószólója, az ürüléket már-már demonstratív módon szedi fel – kár, hogy az épületek lábazatát szétmaró ebvizeletre még nem talált ki megfelelő módszert. Kedvenc idézete Ghanditól az unalomig ismert fordulat (amelytől most megkíméljük az olvasót), fő témája természetesen az állatvédelem, szívesen hivatkozik a külföldi, pozitív példákra. Állatkínzásról, bántalmazásról szóló hírek a végletekig felbőszítik, ilyenkor vérszomjas bosszúállóként szeretne elégtételt venni.

-Már megint egy ilyen rohadt állatkínzó! Az ilyeneket agyon kéne lőni, de legalábbis életfogytiglanra ítélni! Ezt a szemetet kellene az autó után kötni, de szögesdróttal!

-Igazad van, nem szép dolog egy kutyát bántalmazni, de végül is a kutya itt életben maradt, felépült, jó helyre került, talán túlzás lenne agyonlőni vagy megkínozni érte egy embert!

-Nem tudod mit beszélsz! Az állatok semmiről sem tehetnek, ők a legvédtelenebbek, mert feltétel nélkül bíznak az emberben! Tudod hány sorozatgyilkos kezdte állatkínzóként?

-Nem tudom.

-Hát jó sok, majdnem mindegyik, nézd meg a Wikin! Ráadásul nálunk olyan enyhe ítéleteket szabnak ki, felfüggesztett, no persze! Mehet haza állatot kínozni!

-Épp legutóbb ténylegesen letöltendőt kaptak…

-Na és, másfél év, mi az? A németeknél ezért legutóbb 15 évet kapott egy hülyegyerek!

-Ezt azért nehezen hiszem el.

-Pedig hidd el! Hiába, ott máshogy van! Ott, ha kutyád van, igaz, hogy ebadó van, de cserébe ott a légkondicionált kutyafuttató, az utcákon bidével felszerelt kutya-WC, metrón-buszon kutyaülőhely és párzási időszakban pedig kutyaguminő jár a kanoknak! Ingyen!

-Hát nem tudom… Szerencsére viszonylag ritka az ilyen állatkínzás nálunk. Szerintem az is kínzás, ha egy tacskót 20 kilósra hízlalnak, nem tud járni…

-Hát ebben igazad van, de lásd be: annak a szegény öregasszonynak ez az egyetlen, akit szerethet… Most vegyék el tőle?


Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a fenti alfaj-felsorolás nem tekinthető teljesnek, továbbá – természetesen – egyes jellemző jegyek az egyes példányoknál alfajttól függetlenül előfordulhatnak, illetve elmaradhatnak. Így pl. az Idősebb Úriember alfaja előfordul fiatalemberként is, az állatkínzásról szóló hírekre szinte minden modoros ebtartó legalábbis dühödten, ingerülten reagál, Nejlonkurvák adott esetben nagytestű, divatos kutyát is tarthatnak, vidéken, kertes házban is előfordul modoros ebtartó (helyi menő fodrászcsaj mint Nejlonkurva vagy a helyi Tibi), stb.

Címkék: állatos olvasói
79 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hal Stanton 2011.03.05. 08:12:28

Djönyörű, kutyajó.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.05. 09:41:28

egy hete van kutyánk, majd kialakul, melyik csoportba fogunk tartozni, sztem a modoros idegbeteg kutyáséba:)

Még annyit, egy vizsla számára az egyetlen legális és elképzelhető név a Prézli.

mzperx 2011.03.05. 10:05:28

Nekem mellékszálként az ugrott be, hogy Nejlonkurva és Tibi simán lehet egy pár :) csak hogy békítik össze az ebeket?

totyizselé 2011.03.05. 10:06:44

Fasza!
Bár az "Idősebb Úriember" sztem nem modoros, de mindegy.

thomasmakmusz 2011.03.05. 10:16:08

Az "Idősebb Úriember" Szacsvay László színművész, akit gyakran látok a Pozsonyi úton (régebben a Váci utcában) a vizslájával (stimmel a fajta) sétálni. Nyakában mindig elegáns kis kendő - mármint a kutyáéban.

medvedr 2011.03.05. 11:02:19

Az Idősebb Úriember a kutyás. Sajnos ritka példány.

2011.03.05. 11:48:30

az Öntudatos Állatvédő hölgy fontos jellemzője még, hogy a közösségi oldalon napi szintű körlevelekben tartja fontosnak tájékoztatni még a Budapesten, Sopronban, Szegeden stb. élő ismerőseit is arról, hogy a taktaharkányi állatmenhelyen milyen kutyusok várnak szerető gazdira.

Én egyébként a túlhizlalt mammer-tacsikat bojlernak vagy szafaládének hívtam eddig, de a kályhacső meg a zeppelin sem rossz. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.05. 12:04:05

Ez fasza lett Brada! A klasszikus modoros legszebb posztjainak egyike.

lárvalányhaj 2011.03.05. 12:18:30

Én egy újabb típussal szeretném gazdagítani a fenti posztot:

Az aszociális kutyatartó

Az aszociális kutyatartó azért tart állatot, mert az emberekkel képtelen a fejlettségi szintjének megfelelő kapcsolatot létesíteni. Ennek sokféle oka lehet, vagy az, hogy az aszociális kutyatartó hisztis és beszámíthatatlan, vagy az, hogy kb. annyi érzelmi intelligencia szorult belé, mint egy pléhcsésze fülébe, vagy a személyi higiénia hiánya és az extrémmód fura viselkedés. Vagy csak simán szar arc. Az aszociális kutyatartónak nincsenek barátai, a többi ember tart tőle, vagy nevet rajta a háta mögött, ezért az aszociális kutyatartó minden fölös szeretetét négylábú barátaira árasztja. Gyakran egynél több négylábúval veszi körül magát, akik bent laknak a lakásban, és büdösek. Az természetesen alap, hogy a közösségi oldalakon látható profilján is főként négylábúak figyelnek, gyakran profilképként is beállítva.
Az aszociális kutyatartó kutya iránti szeretetmegnyilvánulásai mind intenzitásukban, mind zavarbaejtőségben meghaladják az összes többi típusét. A kutyát puszilgatja, ölelgeti, órákig gügyörészik neki fennhangon, mindenki füle hallatára, hagyja, hogy a kutya megnyalja a száját (fujbazmeg), egy ágyban alszanak stb. Mindezt még inkább alátámasztja az, hogy az aszociális kutyatartó a kétlábúakkal gyakran arrogáns és kioktató módon viselkedik, indokolatlanul beszól mindenféle geciséget. Természetesen mindemellett isteníti a kutyát, a már említetett "Én többre tartom őket, mint a legtöbb embert!" ill. "Ők sohasem árulnak el, nem támadnak hátba!" szövegek mellett. (Persze, hogy ne támadnak hátba, vaze, amikor tőled kapják a kutyatápot.)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.05. 12:32:55

@El Topo (Sgt. Elias): Csatlakozom az előttem szólóhoz!

Nekünk kutyánk-macskánk soha nem volt, de a feleségem és az anyósom remekül hozzák az "öntudatos állatvédő" típust - papagájjal.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.05. 13:05:25

Van a jócsaj a nagydarab fajkutyával. Az obligát kérdést fel sem teszem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.05. 13:12:04

@Professor Pizka: Az öleb szexuális segédeszközként való alkalmazására gondolsz?

2011.03.05. 13:21:21

@altoid:

A nutellás megoldás, _mint olyan_...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.05. 13:26:24

@tff: nekem ilyesmi eszembe se jutott, te perverz állat! :))

Styxx 2011.03.05. 13:30:37

"a vizesvödörben, fűtési szezonban a vegyestüzelésű kazánban végzik, felvilágosultabb, érzőbb szívű gazdik lapáttal csapják agyon a kölyköket." Meg aztán Tibiék kutyuliainak macskafejletépései, korábban kommentben a vágóhidas hentesek öncélú állatkínzása.
Bradánk a naturális kegyetlenség ábrázolásban a Mel Gibsonunk. Imádlak, mindent leírsz, amit én nem merek.
Nekem intelligens öregúrról Károly bácsi és Frakk ugrott be.

necroticism 2011.03.05. 13:39:24

Mi nem tudom, melyik kategóriába tartozunk, talán a kertes házas verzió a legpontosabb kifejezés arra, amit művelünk, de a kutya nálunk az udvar ékessége és nem házőrző, embert még nem ugatott meg.

Sokáig gondolkoztunk, mi legyen a neve (dalmata), több verziót kipróbáltunk: Banán, Mussolini, Csirke, majd végül kikötöttünk a Pipi-nél. Erre hallgat leginkább.

kőleves 2011.03.05. 13:40:22

Nagyon jó írás, több ízben felsírtam. :)

A szerző előrelátóan jelezte, hogy az "alfaj-felsorolás nem tekinthető teljesnek" és ez így van. Ugyanis kimaradt egy nagyon fontos csoport: a telepi kutyás(ok).

Ők - mint nevük is mutatja - lakótelepen élnek és ott hódolnak a kutyatartás örömeinek. Valamiért azt hiszik, hogy egy 48 négyzetméteres panel az ideális élettér mondjuk két vizslának és egy törpe schnauzernek. Bátrabbak még egy-két macskát is bevállalnak mellé.

A telepi kutyások nagyon összetartó közösséget alkotnak. Hordákban sétáltatják kutyafalkáikat és már messziről észrevehető ha közelednek. Egyrészt kutyáik kellemes zűrzavarban hancúroznak egymással, másrészt gazdáik erejüket megfeszítve, egymást túlüvöltve próbálják rendszabályozni a panel élettől ideggyengévé vált dögeiket. (Persze teljesen esélytelen a próbálkozás.)

A telepi kutyások jól megértik egymást, hiszen rengeteg közös témájuk van. Úgymint állatorvosi kalandok, a kis kedvencek aktuális csínytevései és persze egyéb kutyás sztorik. (Mindeközben ebeik össze-vissza szarják a parkot/játszóteret, de hát az ugye ki f*szt érdekel...)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.05. 13:56:37

Egyszer egy tizenhárom éves kislány áradozott nekem Lajosról, a kis kedvencéről. Elmondta, hogy Lajos milyen ragaszkodó, milyen puha a szőre, és milyen jópofa, amikor a szobában futkározik. Megkérdeztem, milyen állat a Lajos - kutya, macska, hörcsög?

"Madárpók"

Kurt S. Earp 2011.03.05. 14:39:37

Most jöttünk vissza a kutyasétáltatásból.
Megkönnyeztem a posztot.
Azt hiszem ki is printelem és megmutatom a szüleimnek, hogy büszkélkedhessek. Soha nem hittem volna, hogy egyszer posztot írnak rólam, ráadásul ilyen tökéletesre csiszolt irodalmi stílusban, amelyet csk Mr. Bateman budai anyukákban írt mikroposztjához tudok hasonlítani.
Én vagyok a megtestesült-úri-állatvédő-antiszociális-embergyűlölő kutyabuzi mintapéldánya.
A kutyakínzókat talán még a muszlimoknál is jobban gyűlölöm, ami nálam már perverzió.

gyugyó 2011.03.05. 14:42:54

Kutyás vagyok, de nem illek egyikbe se. Valami baj van velem?

2011.03.05. 14:43:46

Nagyszüleimnél megellett egyszer a kutya, meg volt beszélve, hogy elajándékozzák a kölyköket. De azok addig tébláboltak az udvaron, amíg nagyapám mindet kivasalta munkából jövet menet a dobozos Moszkviccsal:)
Öreg, bolond kutyák mentek a vadászhoz, kismacskák meg már önjáró korukban a mezőre.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.03.05. 15:04:55

akutyafáját! az idős papa károlybácsi, a mammer meg vilma néni, csak itt bojlerkutyája van, nem két pákosztos macskája.

migueldiez 2011.03.05. 16:34:48

Jó a poszt,
és mindennek tetejébe, ma minden Idősebb Úriember Idősebb Úriemberét, a hivatásos szinten is "Idősebb Úriember" Csányi Vilmost láttam kutyáját sétáltatni a tavaszi napsütésben(azt azért nem kérdeztem meg, hogy ő most Bukfenc, vagy Jeromos).

Dr Milton 2011.03.05. 17:16:32

Kutyaadó jó ötlet. Mentesülni lehetne alóla, ha kiműtik a kutyák hangszálát.

0erika0 2011.03.05. 17:56:14

Jellemző fajta még az 'Alternatítv Tibi'.

Alternatív Tibi külsejét meghazudtoló módon aprócska ebet választ maga mellé, akit végtelem türelemmel tanít jómodorra egész kölyök korától kezdvel.

Ha a kutya rosszalkodik, akkor tanító, szigorú atyai hangnemben utasítja rendre kisméretű ebét, aminek meg is van a foganatja, az eb az idős úréhoz hasonló fegyelmezettséget mutat.

Párosuk komikus volta letagadhatatlan,főleg amikor alkalomadtán A. Tibi egy négyunokás nagymamát megszégyenítő módon szeretgeti-becézgeti ebét, de ezt soha, senki, semmilyen körülmények között nem említi meg senki, mert ebben az esetben A. Tibi haragjával nézne szembe.

A típus képviselője: Növényi Norbert

2011.03.05. 19:42:49

Egy éve, hogy meghalt a Rozi, egy újfundlandi keverék, még a miskolci években hoztam ki az menhelyről, jó kutya volt, teljesen ártalmatlan, de a nagysága tekintélyt parancsolt. Nem tudott kunsztokat, csak el volt velem, én meg vele. Már akkor is öreg volt amikor kihoztam, de azért választottam, mert átéreztem a helyzetét: tudom mit jelent öregen egy állásinterjún felvenni a versenyt a hosszú combú szilikonos macákkal, ahol senkit nem érdekel, mit tudsz, csak hogy öreg vagy, nem kellesz.

Jól meg voltunk együtt, nem mentünk egymás idegeire, ő adta a tekintélyt, én meg a kaját, meg a szállást. Ez egy nagyon korrekt üzlet volt, de e mellett kedveltük is egymást.

Akkor a Rozival egyidősek voltunk.
Tudtam, hogy vége lesz, de hát azért csak fájt, amikor elment.

Most az exnek van egy hányatott sorsú pulija, úgy mond házőrző. Nem foglalkozom vele, de azt azért parancsba adtam, hogy a kutya a téli hidegben bent aludjon, fizetem a forgalmiját, meg kajára küldök pénzt, néha megsimogatom, de melegebb barátságot nem akarok vele kötni.

Nem hiszem, hogy lesz még egyszer kutyám, mert egy kölyök kutyához már öreg vagyok (a mostani korom+15 év), esetleg egy másik öreg kutya, ha úgy adódik.

Roziért azonban hálás vagyok a sorsnak, életem egyik legjobb döntése volt.

szellőláb 2011.03.05. 20:17:48

Vannak érdekes helyzetek:
"A feleségem a kutyát simán megcsókolja, de a poharamból nem iszik."
Van kutyám, de inkább elnézném neki, ha a cipőmre brunyálna, minthogy pofán nyaljon.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.05. 20:31:09

az intelligens öregúron és az állatvédő csajon kívül mindegyiktől elvenném a kutyáját. rángassanak egy turmixgépet pórázon, és ne egy élőlényt.

a kutyát fegyverként tartóként pedig szívem szerint agyonlőném.

azt hiszem, ez az egyetlen téma, ami még durvább érzelmeket tud belőlem kiváltani, mint a gyerek- vagy nőbántalmazás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.05. 21:33:25

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: látod, ezt nem értem a feminizmusban: miért nem úgy általában az bánt, ha egy embert fizikailag vagy lelkileg megaláznak, függetlenül a nemétől?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.05. 21:53:26

@Frengi: eddig is tudtam, hogy jó ember vagy, de most már biztos:)

Alcanis Ivennil 2011.03.05. 22:27:10

Nálunk kertes házban van, de nem igazán őrzi, mindenkit körbeimád, a betörőt is farkcsóválva körberohanná ötször (ha mész, mindig körben rohangál körülötted).

Az öregúr a legaranyosabb, a szerencsétlen túltenyésztett zsebpatkányokat viszont sajnálom. (Modoros az, ha mindig, amikor ilyet látok, jó hangosan beszólok annak, akivel vagyok (de úgy, hogy Nejlonkurva is hallja): "Ez meg MIASZŰZMÁRIA? Ez nem kutya, ez patkány, egy nagyobb kandúr megkergetné! És még helókittis masnija is van!")

bozót lajos (törölt) · http://bozotorszag.blog.hu/ 2011.03.05. 23:12:29

modor tibi nem srác, hanem csaj, a nick a megtévesztést szolgálja!

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.06. 02:29:11

@bozót lajos:
Ezt csak megerősíthetem, tényleg csaj, én is ismerem. Meg hát az összes érdekes, izgalmas, vicces, szórakoztató, minőségi blogot csajok írják, úgyhogy ebből is könnyű kikövetkeztetni.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.06. 08:46:55

Nagyon jó poszt volt, klasszik modoros.
Aki már trancsírozott szét recés talpú munkavédelmi bakancsával egy jól fejlett kutyaszart (tudományos nevén: canis merda), az tudja igazán értékelni az öntudatost, és az öregurat, akik legalább összeszedik a dög után.
Én a múltkor egy ilyen baleset miatt majdnem szétborítottam a budit, azt hittem a szervíz aknát takaró gipszkarton mögött szivárog a szennyvízcső, attól van ilyen kurva büdös a lakásban.
Pedig csak a bakancstalpa párolgott az előszobában.

2011.03.06. 08:57:00

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: @szellőláb: @vészmadár (pica pica): Etológusok szerint a kutya már nem számít a szó rendes értelmében állatnak. Olyan régóta él az emberrel szimbiózisban, hogy valahol a kettő között van fél úton.

Ezért van az, hogy a kutyások és nem kutyások között dúl a harc, pedig az igazság félúton van: már nem állat, még nem ember, és mivel ebből a típusból kevés van (a macska, a majom, és ló csak közelít) nehéz eltalálni a velük való helyes bánásmódot, és ez hozza aztán a konfliktusokat.

Ha az állatvédők, az ismeret terjesztő média így közelítenék meg a dolgot akkor közeledhetnének egymáshoz az álláspontok.

De ez csak az én véleményem.

lárvalányhaj 2011.03.06. 09:03:41

@Gudea enszi:

Nem mondod, hogy ti is lányok vagytok :)

bozót lajos (törölt) · http://bozotorszag.blog.hu/ 2011.03.06. 09:23:17

@bikmakk: igen, és tökéletes rajz!

@Gudea enszi: megeszem a kalapom, ha kiderül, hogy az ásést is csajok írják:)

Kockás Zebra 2011.03.06. 10:06:20

@vészmadár (pica pica):

Minél védtelenebb egy Lény, annál nagyobb az iránta érzett empátia. :)Én 90 kg-os férfit még ritkán sajnáltam, ha testileg, ha lelkileg bántalmazták...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.06. 10:14:47

@Kockás Zebra: Van benne valami, bát szerintem egy igazi feminista "úgy általában" a gyengébbek bántalmazása ellen van, így adott esetben a 90 kilós férfi is lehet az empátiájuk tárgya (pl. ha éppen 4 db 120 kilós férfi rugdossa a földön).

Vérnyúl, javíts ki, ha tévedek!

Kockás Zebra 2011.03.06. 10:17:12

Én az állatvédő vagyok, csak nem zaklatok senkit körlevelekkel vagy harci gondolatokkal.:)

Fentiek közül Tibitől és a láncontartóstól vonnám meg a jogot, hogy állatokat tartsanak. Többi szerintem még a jobbik kategória, állattartási kultúránkat ismerve.

Szalacsi_Dezső 2011.03.06. 10:29:45

@0erika0: alternatív Tibi az a Nick Árpi neki van is egy szép kis p..anyaló mopszlija.

Styxx 2011.03.06. 10:44:35

@bozót lajos:
sőt, a Varánuszt meg még az Érett nőket is:-)

mbv2 2011.03.06. 10:51:59

A mammer meg az idős úr kedves jelenség, az állatvédőnek igaza van, kutyám nincs, de lesz.

haruka 2011.03.06. 10:53:23

Én meg az a típus vagyok, aki nem bírja megállni, hogy ne mondja el, hogy a faj meg a fajta nem ugyanaz, tehát nincsenek olyanok, hogy "már meghatározhatatlan fajú korcsok". :)

A Tibiknek van egy olyan alfaja is, amelyik alacsony, nem kigyúrt, sokszor szemüveges is, és muszáj mellé egy staffordshire, mert azt hiszi, attól magas, izmos és jóképű is lesz.

AnarchoAteista 2011.03.06. 10:55:05

Kerüljétek el a fiatal kutyás lányokat, mert annyira bele vannak buzulva a jellemzően göndör szőrű padlócrkálóikba, hogy képtelenek a normális szexre. Tapasztalat.

2011.03.06. 11:03:46

@Kockás Zebra: Én itthon falun lakom, és biztosan állítom a falusiak a legtöbb "házőrzőt" kutyába sem veszik.

Volt itt egy állatorvos, a kötelező eb oltásnál ő az egyszer használatos tűt úgy értelmezte, hogy 1 tűt használ mint a 300 kutya oltásához.

A szomszédom a vizsláját tartotta másfél méteres láncon, a másik egy pitbull terriert tartott jól elzárva az én udvarom felé néző un."csurgás"-on, de őt bepereltem, így már nincs ott a kutya, a vizsla meg megszökött, láss csodát!

Egy kis kutyát adott ajándékba az egyik szomszéd a másiknak, a néni fogta az ebet, berakta egy zsákba és vitte. Hát olyan jó sorsot ezek után nem jósolok a kutyának.

Nekünk nagy kertünk van, és megmondom az őszintét nem mindennap sétálok a kutyával, de szerencsére ez itt Magyarország, mert Németországban a kertes ház sem ad felmentést a kutyasétáltatás alól, ott ez akkor is előírás.

bungics (törölt) 2011.03.06. 11:22:33

Normális kutyatartó akkor nincs is? Szomorú vagyok, mert azt hittem, én az vagyok és nem vagyok sem antiszociális sem elvakult a kutyámmal szemben.
Mellesleg kutya a faj (nem macska és nem zsiráf), a fajta meg pl. szetter, snautzer, stb.

Chessterfield 2011.03.06. 11:33:48

Nejlonkurvánál kimaradt, hogy mivel a kutya nála gyerekpótlóként is működik, ezért gyakran hívja az aktuális barátját "apának" a kutya jelenlétében.

"Jujj, azt nem szabad! Engedd el! Mit fog szólni apa???"

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.06. 11:58:17

És a blog szerzői mely csoportba sorolják magukat?

Almaspite 2011.03.06. 12:25:52

Elhízott tacsira megvan a "töltött zokni" kifejezés?

:-)

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2011.03.06. 12:48:56

"A vidéken, falvakban kertes házaknál tartott ebek gazdái nem, vagy alig vonultatják fel a modoros ebtartókra jellemző jegyeket"

persze, mert nagy reszuk ostoba jobbagy, aki lancon tartja a kutyajat, vagy bezarva 3 negyzetmeterre

easternsugar 2011.03.06. 12:52:14

És a megélhetési kutyás, akiből ma Magyarosrzágon több ezer van?Otthon tart 50-100 kutyát, elleti őket nyakra-főre és természetesen adózás nélkül továbbad a kiskutyákon piacon,külföldre stb.Legfőbb ismérvei:rozoga autókkal jár, csóró, büdös, retkes, a kutyákat különféle moslékokkal eteti, de rém büszke, hogy ő mekkora állatbarát.Súlyosabb esetben tenyésztőnek tartja magát és minimum egy egyetemi prof.magabiztosságával beszél a kutyázásról.Sokszor külföldre, olaszba', németbe' jár fedeztetni, ezáltal a kiskutyákért még több pénz kérhető.Amúgy szarik a kutyákra, ha rájuk néz dollárjelek lebegnek a szeme előtt.Az emberekkel tapló módon viselkedik, felsőbbrendűnek tartja magát, annak ellenére, hogy tevékenysége többet árt, mint használ.Tipikus munkakerülő, a társadalom nyakán élősködő személy.
Ennél egy fokkal rosszabb,aki még kutyakiállításra is jár.Kiváló leképezése ez a mai társadalomnak.Olyan egymásra köpködést, sértegetést, irigykedést,rosszindulatot(nem ritka a verekedés,esetleg késelés)még életedben nem láttál.Ha a te kutyád nyer, tuti lefizetted a bírót.A kutya nem számít, akármilyen fajta is, csak a profit és a cím.Teleokádja a közösségi oldalakat a kutyái fényképével, mellé szigorúan feltüntetve az elért címeket.A kutyáit általában kilométer hosszú, angol nevekkel látja el, mert az menő.pl.Shining White Diamond Waterfall Angelina Jolie,mindeközben lehet, hogy egy mezei bullterrierről van szó.Nem ritka a 60xCAC, 54xCACIB,35xBOB, BOG,BIS címek felsorolása, de csak azért, hogy a konkurencia irigykedjen. Töménytelen mennyiségű pénzt öl az őszerinte "hobbiba", de önmagának sem meri bevallani, hogy igenis ebből él.Általában jobb módú a szaporítóknál, de a normális társadalomban képtelen megállni a helyét. Életében nem dolgozott 1 évet sem, a kutyákból él.Szarik az állatvédelemre, ha lakótelepen lakik, akkor átvágatja a kutyák hangszálait, hogy ne legyen hangos ugatás.A kiskutyákat euróért árulja, csak külföldre ad el kutyát.
Az ember barátját tárgyként kezeli, nem látja a csillogó szemeket és a kócos buksikat:(

petrice 2011.03.06. 13:47:41

@bozót lajos: Jóhogynemmá' a Tarda-t is :)

Érzelmi kvalitásait tavalyelőtt elpusztult kutyája feletti permanens gyászával fitogtató huszonéves jócsaj megvan? 'XY új képet töltött fel [Cézár, aki már az örök vadászmezőkön üldözi a nyulakat, soha nem feledlek el] albumába' Természetesen 100+ kutyamenhely klubtag és körlevélfanatikus, de neki nem lesz többé, mert ilyen csak egyetlenegyszer lehet egy életben

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.06. 14:48:01

@necroticism: Mussolini!!!! Ti se vagytok egyszerűek. :))

Egyszer láttam egy patkányszerű "valamit" egy nejlonkurva kezében. Csivava mínusz 50%. Asszem kopasz csincsilla volt. Nem lehetett más.

Azt szeretném még kérdezni -kutya hiányában tájékozatlan vagyok- hogy az a női kutyatulaj, aki rászoktatja az ebet, hogy vele aludjon az ágyban, mit csinál, mikor sikerül állandóra beszereznie egy férfit. Létezik erről tapasztalat? Urak?

bungics (törölt) 2011.03.06. 16:38:20

Megpróbáltam összeszedni a lakótelepeken fellelhető kutyatartó típusokat.

Telepi kutyások

Egyedülálló nyugdíjas
Özvegy tanárnő vagy köztisztviselő. Gyepmesteri telepről mentett elhízott tacskója van,
vagy a távol élő unokák megunt kutyáját kapja örökül. Az egész élete a kutya körül forog,
percre pontosan jön a kutyával, zsebében apró kockára vágott parizerrel. Mindig jólértesült,
tőle lehet megtudni, mikor kivel mi történik a lakótelepen.

Lúzer huszonéves
Évek óta nem volt párkapcsolata, ezért beújít egy kutyát. Eleinte sokat foglalkozik
vele, még kutyasiskolába is eljár. Aztán nagynehezen sikerül bepasiznia (vagy felszedni
egy lányt), onnantól kezdve hanyagolva van a kutya. Van, hogy egész napra magára
hagyja, egy héten egyszer-kétszer jelenik meg csak vele a futtatóban és előadja, mennyire
elfoglalt volt az utóbbi időben. A kutya persze újra bepisil, apatikussá válik és ötévesen
rákot kap.

Középkorú házaspár
Kutyájukat még a kiskamaszuk sírta ki annó. Azóta a gyerek kirepült és nyakukon maradt
a korosodó, elhízott eb. Utálják nagyon, de becsületesen megsétáltatják reggel, délben és este.
A kötelező oltásokon kívül mást nem kap meg a kutya, kullancsriasztót sem használnak, mert
titkon abban reménykednek, hátha elviszi egy babesia az ebet.

Kisgyerekes nagycsalád
A negyedik gyerek után már egy kutya is dukál. Mivel a családban amúgy is igen nagy
a fegyelem, a napirendet mindenki betartja, mindig van, aki megsétáltassa a kutyát. Rendszerint
boldog, játékos kutyák, akik bár kicsit neveletlenek, de mindig jó a kedvük, mivel soha nincsenek
egyedül.

Újgazdag család a szomszéd lakóparkból
Ők nem is igazi lakótelep lakók, csak átjárnak a futtatóba a közeli lakóparkból. Második házasságukban
élő patchwork család. Új élet, új ház, trendi autó, trendi kutya. Rendszerint valamilyen ideggyenge,
bőrbeteg bull típusú kutyájuk van. Eleinte rendszeresen jönnek, aztán valahogy ritkulnak a sétáltatások.
Az eb marad kertidísznek, aki szétpisili a zöld gyepet. De sebaj, ma már gyeptéglával egy nap alatt
újra lehet füvesíteni.

Fehér kutyások
Ők nem vegyülnek senki mással, maximum a palotapincsisekkel. Ők külön sétálnak egymás közt,
tesznek egy lakótelepkört koraeste. Kutyáikat (fehér törpeuszkár, bichonok és máltai selyemkutyák)
nem szocializálják semmilyen más kutyával. Ezért aztán ha közelükbe jön egy épkézláb eb, fülsiketítő
ugatással leplezik iszonyú félelmüket. Ilyenkor a gazdi a hóna alá csapja őket, amíg elmúlik a veszély. Otthon
séta után samponos lábmosás, kutyaparfüm és szunyálás a friss ropogós ágyneműben a következő
sétáig.

666E 2011.03.06. 17:30:19

@lárvalányhaj:
erre a typusra még jellemző az is, hogy nem képes megtanítani a kutyáit semmire, még arra se, hogy ki az úr a házban. a kutya felmászik az ágyra, beleeszik a gazádjának kajájába ha tud, stb. a gazdi nem képes megtanítani kutyáját évek múlva se, hogy menjen ki a szobából vagy szálljon le a kanapéról, engedje el a vasalt ruháját és így tovább.
ezek a kutyájuknak kiszolgáltatva élnek és ahogyan az életben (mivel emberekkel se túl kompatibilisek) úgy az állatok közt se tudják érvényre juttatni akaratukat.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.03.06. 17:38:20

@easternsugar:
Igen, ők kimaradtak. Sajnos nálunk is egyre jellemzőbbek. Bár nem kutyatartók, hanem inkább kutyagyárosok. (Amerikában van egy ilyen kifejezés, hogy "puppy mill", azt pont erre használják.) Ezt a képet csak akkor nyisd meg, ha erős idegzetű vagy: goo.gl/MKooi (az USA-ban készült.)
:(

2011.03.06. 19:39:48

Egy példa a kutyák tanulékonyságáról:

Volt egy barátunk, amíg a mama a törött lábát ápolta otthon ő járt a 2 kövér kutyával reggel-este sétálni szorgalmasan.

Igen ám, de a mama meggyógyult és visszavette a kutyákat. Meglepve tapasztalta, hogy a kutyák boldogan futnak lefelé a lépcsőn, és tétovázás nélkül nyílegyenesen a földszinti söröző felé veszik az irányt. A mama utánuk már épp elnézést akart kérni a kocsmában, de kiderült, hogy kutyákat ott már jól ismerték, és kisasszony a sört már kezdte is csapolni, csak hogy most a pórázt nem az Imruska fogta.

totyizselé 2011.03.06. 19:51:55

@easternsugar: pfejj, ez a legundorítóbb. és mennyi ilyen van... nekik köszönhetjük a genetikailag full selejt fajkutyákat, mi konkrétan egy 30 féle dologra allergiás francia bulldogot. már nem él :(((
divatba jön egy fajta és annyi neki, a sok megélhetési tenyésztő pár éven belül sikeresen elbassza sok-sok évtized tenyésztőmunkáját.

mocsok gecik!

lárvalányhaj 2011.03.06. 21:10:59

@666E:

Ha látogató jön, az alap, hogy a kutya ugrál rá, összesározva a ruháját, vagy bedugja az orrát a látogató seggébe. A gazdi persze nem fékezi meg az ebet, még akkor se, ha a látogató szemlátomást fél tőle. "Nem bánt a Buksi", "Csak játszani akar", "Azért ugrál rád, mert azt akarja, hogy foglalkozz vele".

A kutyával való foglalkozásban egyábként nincs hiány, mert jellemzően az egész háztartás élete a kutya körül forog. Ha a kutya ki akar menni, a gazdi azonnal ugrik, hogy kiengedje; ha harminc másodperc múlva kaparja az ajtót, hogy be akar jönni, a gazdi úgy tűz az ajtóhoz, mint a villám, hogy beengedje.

Az alap, hogy a kutya a lakásban bárhova bemehet; ameddig felér a kutya, a falon sár-, mancs- és karmolásnyomok láthatók. A lakásban járva a legváratlanabb helyekről kutyaszőr-csomók kerülhetnek elő, és természetesen alap, hogy mindenhol átható kutyaszag (ázottszőr- és szájszag keveréke) van.

Presszós Laci 2011.03.06. 23:30:41

Én szeretem a kutyákat, ezért nem tartottam még sose.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.07. 15:35:25

@vészmadár (pica pica):

engem minden fajta bántás bánt, függetlenül nemtől, fajtától, egyébtől.

de azt meg tudomásul kell venni, hogy vannak hatalmi egyenlőtlenségek, és a feminizmus a "ne bánts" ideológiának az az ága, amely azt mondja, hogy a hatalomból nagyobb mértékben részesülő ne tudja bántani a hatalomból kevésbé részesülőt.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.07. 16:00:26

@altoid:

hát nem tudom, hogy négy 120 kilós ellenében mit tehetnék egy 90 kilós megsegítésére, azon kívül, hogy hívom a rendőröket, meg mondjuk nekiállnék üvölteni, hogy tűzvantűzvan...

nem tartom valószínűnek, hogy lenne merszem felvenni a harcot, vagy hogy lenne bármi esélyem akár egy 120 kilóssal szemben, nem hogy néggyel.

mondjuk az is tény, hogy ha nagyon bedühödök, akkor képes vagyok leszedni nálam nagyobb és izmosabb férfiakat másokról, de az már régen volt, és az illető részeg volt, és utána már nem volt agresszív. (nagy szerencsémre)

Fapuma (törölt) 2011.03.07. 19:29:30

@bozót lajos: Tanusíthatom, hogy nő. Sőt, nekem már meg is volt.

xboxer 2011.03.08. 13:19:55

Mifelénk (kertváros) az a módi, hogy az öntudatos ebtulajdonos reggel mikor kiáll a kocsival kiereszti szaladgálni a kutyát/kutyákat. A kutya meg arra a járdára odaszarik/hugyozik ahol mi közlekedünk. Ez nyáron különösen jó, mert akkor a legyek rászállnak a kutyaszarra, majd onnan be a nyitott konyhaablakon keresztül a konyhába, ahol rátelepszenek azokra az ételekre és konyhai eszközökre amelyekkel a kisgyerekeimet táplálom. Többszöri figyelmeztetés után is így járt el,ezért a kutyaszart visszadobáltam az illető kertjébe, majd bevertem az arcát. Azóta nem arra "sétáltatja" a kutyusokat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.08. 17:32:50

Parkolóban egymás mellett a kocsik, előtte vékony fűsáv, utána járda. Kutya sétál, és szépen rásprickol a kocsikra, szerencsétlenebbeknek be a hűtőrácson keresztül a motortérbe. Bár volt már mázlink, mikor tipegő barbie "Ne pisilj arra a szép autóra!" felkiáltással elrángatta fifikutyát a hófehér tízéves rönyó elől a metalszürke, korban hasonló, punto elé.

Arkalina 2011.03.08. 19:03:44

Valaki kérdezte, mi van akkor, ha bepasizik egy olyan csaj, aki a kutyájával alszik. Hát, amit én láttam, az az, hogy olyan pasit szerez, aki szintén a kutyáival alszik. A barátnőm és a barátja két hatalmas, 90 kilós kutyával, és a lány terrierjével éltek, ettek, aludtak együtt, olyan szag volt a lakásban, hogy először majdnem vissza is fordultam az ajtóból. Plusz nekik is állandó kutyaszaguk volt. Amikor szakítottak, mondtam a lánynak, költözzön hozzám, jöhet a terrierje is, amivel egyébként jó haverok vagyunk, csak sajnos rengeteg pofont kellett neki kiosztanom, míg megértette, hogy engem nem szabad arcon nyalni, rám nem szabad felugrálni, és az én ágyam nem az övé. Az első héten, amikor a "kié az ágyam?" konfliktus felmerült és egyre éleződött, a kutya úgy adta tudtomra, hogy márpedig az ágyam az övé is, hogy egyszerűen belehugyozott. Maradandó sérülése nem keletkezett, de iszonyúan elvertem, azóta értjük egymást. Szerencsére akkor még nagyon csóró voltam, és csak ilyen légágyat használtam matrac helyett, de ha most tenné ugyanezt a dög, megetetném vele hugyostól.

GERI87 2011.03.08. 22:46:42

"-Nem bánt, nem bánt! Csak játszani akar!"

Ó hát persze, mind ezt mondja...

Miért hiszik azt egyesek hogy a sáros koszos végtaggal és nyáladzó büdös pofával rendelkező állat felugrálása, nyalása, "játékos" harapdálása természetesen eltűrendő dolog amit mindenkinek meg kell érteni és tolerálni????

kedvencem:
"Buksikám jajj gyere ide...(képen nyalja..bele a szájába!!!!)..jajj"

10 percel késöbb
"A ***** anyádathát te rohadt *** aztat"

(az ilyennek csak nyűg a bodri, akkor meg minek?
Ők se tudják...talán a tulajdonlás, a más felett érzett hatalom részegítő érzése...)

Mindig arra jutok kutyások és kutyák általi tapasztalataim során hogy normális ember macskát tart:)

"Az állatorvos általi, humánus, ám költséges elpusztítást (köznyelvben: kiinekcijózás), költséges volta miatt ritkán alkalmazzák."

Nos, a kutya egy állat nem humán.
És nem, én sem fizetek érte soha...(mármint kismacska esetén)
főleg nem nem fajtiszta állat esetében..ami ugye bármikor pótolható, beszerezhető, elkóborolhat stb.

A gerincvelő megszakítása, a fej leválasztása a testről gyors és fájdalommentes megoldás.

Kurt S. Earp 2011.03.09. 06:59:08

@GERI87:"... A gerincvelő megszakítása, a fej leválasztása a testről gyors és fájdalommentes megoldás." A tálibok szerint is.
"Mindig arra jutok kutyások és kutyák általi tapasztalataim során hogy normális ember macskát tart:)" Ön a cáfolata ennek.

Mondjuk én a macskákat is imádom. Zavarban vagyok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.09. 07:13:19

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: a hatalomnak - mivel ennyire jól ismered, nyilván tudod - sok formája létezik. Vannak nyíltan megmutatkozók és vannak rejtőzködők. A nyílt és közepesen erős hatalom az, hogy plö az iskolaigazgatók háromnegyede még egy nőies szakmában is, mint a tanár, férfi. ennek egyébként full egyszerűen az az oka, hogy mi nem basszuk ki a férfikollégát az első napon, amikor igazgatók leszünk, csak mert fiatalabb és jobb a segge. De nem is ez a lényeg.

Van a másik hatalom, és én ezt látom erősebbnek: én megfeszülhetek a 60 éves, nyugdíj előtt álló főnökömnél munkával, soha negyed annyit el nem érhetek (szabadság, munka rugalmassága, megértés), mint bárki alkalmatlan, akinek legalább 85B-s a kosármérete.

Szval a női picsogás felesleges, sokkal könnyebben juttok bármiben előre, mint egy férfi.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.09. 08:05:16

@vészmadár (pica pica): @vészmadár (pica pica): "én megfeszülhetek a 60 éves, nyugdíj előtt álló főnökömnél munkával, soha negyed annyit el nem érhetek (szabadság, munka rugalmassága, megértés), mint bárki alkalmatlan, akinek legalább 85B-s a kosármérete" - Viszont jó eséllyel te leszel az utódja, és nem a 85B-s. Ennyit a férfiúi picsogásról... :)

GERI87 2011.03.09. 12:30:42

@Kurt S. Earp:

Én is szeretem a macskákat de ha minden megszülető apróságot elaltattatnák meg minden aktuális házikedvencet meddővé tétetnék arra rámenne a gatyám is...aztán lehet holnap elcsapja egy autó.

Egy egérnagyságú ösztönlény számára ez a leggyorsabb és legfájdalommentesebb megoldás...nem érez semmit.
Annyit érez mint egy injekciónál!
Vagy még annyit se..

Hogy jönnek ide a tálibok?
Ne akarjuk már az állatokat emberi magasságokba emelni...

Miben különbözik ez attól ahogy levágják a disznót vagy a tyúkot?
Annak is elvágják a gerincét...

A falusi mammer is biztos tálib, meg ősrégi alkaida tag...

A menhelyeket se értettem soha.
Mármint minek minden kóbor korcsot megmenteni?
Mivel nem fajtiszták ezért taníthatatlan ugatós harapos egyedek...

Rá kéne szoktatni az embereket hogyha már kutyát tart akkor adjon a minőségre is...
Aztán meg sírnak hogy a bodri megette a szomszéd gyereket meg annyi a kóbor állat...

Kurt S. Earp 2011.03.09. 14:44:29

@GERI87: Geri úr, kérem tisztelettel, ön most csak basztat engem és szénné röhögi magát a kínlódásomon vagy maga tényleg ennyire hülye?
Ez eddig nem tűnt föl.

"...ha minden megszülető apróságot elaltattatnák meg minden aktuális házikedvencet meddővé tétetnék arra rámenne a gatyám is"
Elajándékozás. Szép civilizált szokás.

"..aztán lehet holnap elcsapja egy autó." Az lehet. Ez a baj pl. a gyerekekkel is. 9 hónapig pocaklakó, aztán üngyülübüngyülü másnap meg az a hülye gyerek kifut a kocsi elé. Meló az élet. Esetleg: Hajtóvadászat öregekre. Sok vén szarházi, azokkal is csak gond van.

"Ne akarjuk már az állatokat emberi magasságokba emelni..."
Soha nem próbálkoznék meg ilyen lehetetlen feladattal, de egyszer ismertem egy embert aki már majdnem olyan jó fej volt mint a kutyám.

"Miben különbözik ez attól ahogy levágják a disznót vagy a tyúkot?"
A macskát nem eszem meg de egyébként fogalmam sincs, én soha meg nem tudnám tenni, szerintem a világ legkáprázatosabb emberei a mészárosok.

"A falusi mammer is biztos tálib, meg ősrégi alkaida tag..." Az tuti. Az összes. Egyik szomszéd néni nálunk a faluban pont úgy néz ki mint Bin Laden.

"A menhelyeket se értettem soha.
Mármint minek minden kóbor korcsot megmenteni?"
Na elmegy maga azannya picsájába. :-)) De tényleg, ezt most valami poénnak szánta? A világ legragaszkodóbb, legcsodálatosabb élőlényeit kapja kézhez ha befogad egyet. Meghalnak egy csöpp szeretetért, egy simogatásért. Mi maga ,muszlim, bassza meg? Kínai? Megrögzött kutyakínzó?

"Mivel nem fajtiszták ezért taníthatatlan ugatós harapos egyedek..."
Ehhez a szellemi színvonalhoz már nem tudok felkapaszkodni, pedig már az összes körmöm letörött a nagy igyekezetben. Mi köze lenne az ugatós-harapós jellemnek a fajtisztasághoz? Ne basszon má' ki velem, Geri úr, csak így kettőnk között: ön látott már kutyát? Az egy ilyen szőrös izé, lábakkal, vauvau aszongya.

"Rá kéne szoktatni az embereket hogyha már kutyát tart akkor adjon a minőségre is..." Ez a tanács olykor a gyerekvállaló szülőknek sem lenne kárára.
"... meg annyi a kóbor állat..." tizedannyi kóbor állat sincs, mint a neten.

Kockás Zebra 2011.03.09. 16:42:02

@GERI87:

"Én is szeretem a macskákat de ha minden megszülető apróságot elaltattatnák meg minden aktuális házikedvencet meddővé tétetnék arra rámenne a gatyám is...aztán lehet holnap elcsapja egy autó."

Hát nem tudom, nálatok hány macska lehet (50?), mert egy átlag halandónak van 1 db kedvence, azt egyszer kell meddővé tetetni, kb. 8000 Ft, és akkor nem kell több száz kölyöknek letépdesni a fejét. Persze ahogy gondolod... Az autós elcsapásról nem tudok nyilatkozni, normális ember vigyáz a kedvencére.

"Mivel nem fajtiszták ezért taníthatatlan ugatós harapos egyedek..."

Ehhez két dolgot fűznék hozzá (azon kívül persze, hogy hülyeséget beszélsz...):

1. A keverék kutya is fajtiszta. Ez elsőre bonyolultnak hangozhat számodra, de érdemes utánanézni.

2. Egy kutya viselkedése (kiképzett, ugat-e, harap-e) a gazdán múlik. Teljesen független a fajtájától, az eb azt csinálja, amit megtanítanak neki, ha keverék, ha nem.

Norv 2011.03.30. 10:36:09

Képdokumentáció a 'Nejlonkurva' variációhoz:

cukisag.blog.hu/2011/03/23/roxy_a_divatbolond

És még egy megjegyzés ehhez a kategóriához: ha bármilyen kutya 5 méterre megközelíti a kiskutyáját, azonnal ölbeveszi. Olyat is láttam, aki fél órát 'sétáltatta' a kutyust a ligetben - végig ölben.

Kutyásként remek jót szórakoztam, séta közben összefutok a poszt mindenféle szereplőjével.

kundl 2014.03.02. 10:46:43

Javasolnám az írás kiterjesztését a kutyá(ka)t tartó párokra, mivel a kutyatartás nem csak egyéni tevékenség. Például: mi történik, ha Tibi összejön a Nejlonkurvával? Vagy ha valakivel két kutya van az utcán, de valahogy nem illenek a képbe (elhízott tacskóféle plusz fajtatiszta szetter)?

Örömmel olvasnám a folytatást.

:)
süti beállítások módosítása