Olvasói rovat - Az alternatív magyartanár

2011/02/18. - írta: Modor Tibi

Szevasz Tibi!

Küldök egy írást az alternatív magyartanárról.

Üdv,
HP



Az alternatív magyartanár

Talán csak keveseknek ismerős az alternatív, liberális magyartanár figurája, mégis úgy gondolom, megér egy posztot. Jelen esetben a liberális jelző kevésbé a politikai nézetekre, mint az oktatási módszerekre vonatkozik, ettől függetlenül természetesen egyik nem zárja ki a másikat, sőt. A liberális magyartanár elsődleges előfordulási helye a gimnázium, de általános iskolában is fellelhető. Női és férfi változata egyaránt ismert; közös bennük azonban, hogy mindketten 35 (de inkább 30) alattiak. Mi most a férfit vesszük górcső alá.


Külső jellemzőiben is találunk már valami átlagostól eltérőt. Emberünknek hosszú (vagy éppen nagyon rövid) haja van, szakadt Converse-cipőt vagy szandált visel farmerral, esetleg sokzsebes rövidgatyával; kötelező viselet még valamilyen vicces feliratú, esetleg alterbandás póló. Esetenként előforduló kiegészítő az extrém(ebb) szemüveg – dzsonlenonos vagy vastag cellkeretes fazon a legjellemzőbb. Kezében mindig egyetlen könyv figyel, az éppen aktuális kötelező. Meg a napló. A hiányzókat néha befirkantja, a lógást megérti (hiszen ő is csinálta), de nem szereti. Azért a következő órán, amikor a lógó betámolyog, szellemes-cinikus megjegyzéssel kérdőre vonj: „Na mi az, Tibi, nem vonzott be múltkor mágnesként a terembe Dosztojevszkij csodálatos világa? Pedig volt bőven kaland, izgalom, humor, akció! Na, jól van, ülj csak le, szóval ott tartottunk, hogy…”

A külcsín leírása után térjünk át a lényegre, az oktatási módszerekre. Mivel emberünk fiatal, ráadásul éppen elég rossz tapasztalatot gyűjtött be gimnáziumi és egyetemi évei alatt, elhatározta, hogy márpedig ezt ő nem hajlandó csinálni. Ő újít. Nála más lesz a légkör. Ő nem híve a hagyományos, tanárközpontú módszereknek. Ő együtt akar dolgozni a diákokkal. A katedráról leül az első padra, törökülésben, szemben az osztállyal, ezzel is megbontva a bírósági tárgyalóterem-feelinget.

Ennek megfelelően egy külső szemlélő nehezen fedezhetne fel akár csak nyomokban is magyarórát egy ilyen foglalkozáson: tanárunk órája jobban hasonlít egy füstös alternatív kávézó enyhén borgőzös, kiégett, hetedéves BTK-sokkal zsúfolt felolvasóestjére, mint magyar nyelv- és irodalomórára. A látszólagos anarchia mögött azonban precíz gépezet bújik meg. A szabadság nem szabadosság. Mert ugye tanárunknak pontos elképzelése van a témáról. Ő nem kikérdezi a könyvet, ő beszélget róla. A feladott kötelező könyv tartalmát, mondanivalóját, szimbolikáját, keletkezésének körülményeit úgy elemzik ki, hogy a negyvenfős osztály valamennyi, erre affinitást érző tagja random mód beböfögött gondolatfoszlányait tanárunk vezényletével gyúrják valami épeszűvé. Tankönyv nincs, azt csupa maradi, ókonzervatív, lexikamániás magoltató írta. Ennek megfelelően legfeljebb a Himnuszt és a Szózatot tanultatja meg kívülről, ezeken kívül „versfelelés” nincs. Ezek helyett viszont van végeláthatatlan lista kötelező és ajánlott könyvekről, sőt, igazán jófej tanár esetén filmekről is. A repertoár széles: a tantervben megjelölt, egyébként gyorsan és hatékonyan lezavarva elemzett kőszívű-típusú könyvektől a francia szimbolizmuson át a kortárs orosz irodalomig bármi szóba kerülhet.

Érdekes, hogy az órák mindezek ellenére nem fulladnak káoszba, sőt, követelmény az van. Kőkeményen. Akit nem érdekel, azt nem szívatja, viszont ha valakiről kiderül, hogy „humán szak” felé kacsingat, annak nincs kegyelem. Brutális, keményen húzott ponthatárú témazárók, tele esszékérdésekkel, részletekbe menően. Helyesírás, stílus, tárgyi tudás külön osztályozva. Minden óra elején felelés a tanár által stand-up comedy stílusban előadott életrajzokból, korszak-leírásokból, műelemzésekből.

Viszonya embertársaihoz ambivalens. A tanári kar természetesen ki akarja fúrni, mivel nehezen tolerálják alternatív módszereit és relatív népszerűségét. Fentebb említett, kemény számonkérési módszerei lelkiismeretessége és hivatástudata mellett ennek tudhatók be – nevesen, hogy meg akarja mutatni: nála azért színvonal van. Talán korábban már ki is csinálták egy másik gimiben, ezután finomított módszerein. Egyébként ha módszere megfelelő emberanyaggal társul, imponáló felvételi eredményeket produkálhat az osztály: ebben mindenképp igazolva látja tanítási metódusa helyességét.

Diákjai általában bírják – az érdeklődők a háta mögött egyszer-egyszer anyázzák, amiért túl keményen pontoz, de akit hidegen hagy a tárgy, az békében megvan, ennek megfelelően a tanárt is leszarja. Hamarosan úgyis átsunnyoghat az „alapmagyaros” csoportba, a tanár úgyis a „faktosokat” viszi tovább. Van viszont egy kaszt, akivel kölcsönösen háborúban állnak.

A széljobber diák. Amint egy ilyen gyerek szóba hozza Wass Albertet, zúdul a szitokáradat:

-Hagyjuk már azt a gagyit, amúgy is egy náci háborús bűnös volt, és teljesen alja, amit írt, tipikus árvalányhajas giccsmagyar!

-De tanár úr, én olvastam és nekem tetszett, mert olyan szépen írja le a tájakat meg minden…

-Lehet, de ha már ez tetszik, akkor inkább olvass Jókait, a tájleírásnak úgyis ő a mestere!

Kettőjük között a fentihez hasonló, a többi diákot halálra fárasztó, kultúrharc-párbeszédek tucatjai alakulhatnak ki az évek során. A tanát ezen vitáknál megpróbál eltekinteni ellenfele politikai nézeteitől (nem tud), a gyerek pedig meg van győződve róla, hogy a tanár büdöszsidókomcsi, és ettől kezdve szemét módon már csak azért is opponál, provokálja a tanárt.

A felvételi ponthatárok meghirdetése után az ő az első (és egyetlen) tanár, aki iwiw/facebook üzenőfalra, vagy a diákok előzetesen begyűjtött e-mailjeire kiküldi a kérdést, hogy: „Na nyomassátok, mi lett?”

Ugyanígy szinte csak vele történhet meg, hogy diákjaival egy koncerten/szórakozóhelyen/Szigeten összefutva iszik egy sört. Szerenádkor természetesen nála van a legnagyobb buli, jó előre bevásárol piából, kedvenc zenéin és könyvein végigkalauzolja erre fogékony diákjait a plakátokkal, biciklivel és vízipipával gazdagon díszített garzonban. Jó esetben évekkel érettségi után is emlegetni fogják.

 

/A Jóisten mentsen meg minden dacos tizenévest a politikailag elfogult, magukat minden órán térítő üzemmódba kapcsoló alternatív tanároktól - a Szerk :) /

319 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:09:34

@El Topo (Sgt. Elias): akkor a hegesztőimet küldöm, nem gond:) de azok még hülyébbek:) forgácsolónak legalább a már érettségizetteket iskolázom be:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:10:20

@Frengi: a jackie brown sztem állat, főleg a fonda-kislány karaktere.:)

Ernoke 2011.02.18. 14:17:52

@Frengi: én is ezekre bukom, jó képek, jó vágás, jó zene, jó atmoszféra. a történet nekem is másodlagos.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:20:49

@Ernoke: ebből a szempontból például szinte tökéletes alkotás a "sexy_brunette_secretary_take_a_huge_black_cock_in_her_ass.avi" c. film is

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.18. 14:22:25

@vészmadár (pica pica):
Nabazmeg, egyszer láttam egy csókát a Váci úton a helyi szakiskolában, aki az öltözőben kereste a Norton szekrényt.

szellőláb 2011.02.18. 14:22:47

@lárvalányhaj: Elég lett volna feltenni magadról egy képet :-)))

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.18. 14:23:14

@El Topo (Sgt. Elias): A feleségemmel jól megértenétek egymást. Amikor elkeztdtünk járni, jól megsértődött azon, hogy rögtön beüvegesedett a szemem, amint a különféle lézeres hegesztési technológiákról kezdett mesélni (épp a szakdolgozatát írta...).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:24:53

@El Topo (Sgt. Elias): mit nem lehet ezen érteni? hát hogy a faszér' ilyenekkel köcsögölni, nem mindegy, forraszt vagy hegeszt, felni vagy dísztárcsa, tüske vagy tövis, kollaborál vagy konfabulál, esperes vagy eszperantó, elektromos vagy elektonikus, pina vagy lina...

hehe

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.18. 14:32:19

@altoid: Még nem volt szerencsém a nagyságos asszonyhoz, de részemről a legnagyobb megtiszteltetés lenne.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.18. 14:33:34

@vészmadár (pica pica):

Na jó, minap valamelyik kereszténydemokrata országnagyja panaszkodott, hogy Alföldi tönkretette a Nemzeti Színház _rezüméjét_.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:37:49

@El Topo (Sgt. Elias): persze, mer' az is zsidó. Meglásd, 1-2 hét, és a fővilágosító preambulmát is tönkreteszi, ha hagyják:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.18. 14:38:23

@vészmadár (pica pica): @El Topo (Sgt. Elias): összekeverik ezek keszont a faszommal, gizikét a gőzekével. Pedig nem mindegy, hogy a teniszpályán, vagy a pénisz táján, illetve hogy tanya a bakonyban, vagy banya a takonyban!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.18. 14:40:52

@vészmadár (pica pica):

Ezeknek se az országot kéne vezetni, hanem ipari áramot, bazmeg!
Na mindegy, a francos tévében is mindig forrasztásnak mondják a hegesztést, és fordítva.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.18. 14:41:16

@Professor Pizka:
Had pontosítsak. Aszpázia és György nem testvérek. Aszpázia György mostohaapjának az előző házasságából született gyereke, főhősünket pedig egy huszáros rohammal (hogy still szerű legyek) nemzé Hozsváth Károly huszárkapitány 48' forradalmi mámorában.
Ami az 50 romános témát illeti, a regény hangulati felütése még egy gyakorlott Wass Albert olvasó idegeit is megviselné. ez igaz. Amúgy a sztoriban tényleg van annyi csöcs, mint a tegnap linkelt weboldalon, de ez így is van rendjén.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 14:46:39

@El Topo (Sgt. Elias): én mit szóljak, az átlagembernek minden horgas csőrű madár bazdmeg sas. Érted, nincsenek ölyvek, kányák, héják, karvalyok, sólymok, nem baszod, mindenki sas, kuviktól barátkeselyűig bezárólag:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.18. 15:02:51

@El Topo (Sgt. Elias): az egyikben taknyolunk a lemezel közé, a másik olyan forró, hogy a lemezből lesz takony, és mire kihűl már össze is van ragadva. egyszerű ez :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.18. 15:03:53

@Nadiposzi: ettől még Cseres egy perverz. Én azt a könyvet hatodikban kaptam jutalomkönyvként :-)

szellőláb 2011.02.18. 15:08:24

@lárvalányhaj: Bocs. Felejtsd el, kínos a humorom :-(

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.18. 15:11:53

Ilyenből láttam már párat. Egy az egyben megfelelnek a leírásnak. És rendesen élvezetesebb órákat tartottak, mint a vaskalapos társaik.

Daenerys 2011.02.18. 15:59:01

Nekem is jófej magyartanárom volt, bár negyven feletti.

Mondjuk én eleve imádtam az irodalmat, de ő jó, izgalmas órákat tartott és humora is volt.

Amúgy meg kötelezővé kéne tenni a Holt Költők Társaságát minden magyartanárnak. :D

Wass Albertet meg soha nem fogom kézbe venni, valósínűleg a vámpíros szemetet is előbb olvasnám el, pedig azt is látatlanban zsigerből gyűlölöm. Ez a fickó az egyetlen, akit a jobberek össze bírtak kaparni mint írót. Köszöntem, maradok Thomas Mann-nál.

2011.02.18. 16:06:28

@vészmadár (pica pica): ja, igen, aki a magyar szöveg szerint olyan vidéki mint egy gémes kút.

De egyébként jó ott mindenki, csupa csupa nagyszerű színész, akire egyedül is lehetne építeni, de így együtt nagyon meg van.

2011.02.18. 16:24:08

@altoid: minden elismerésem a nagysasszonyé, én a gépelemek tantárgyból épp hogy átcsúsztam egy kettessel, talán mert a tanszék vezető kedvence voltam ( nem kell rosszra gondolni: a felesége is kedvelt, de az textiltechnológiát tanított, abból nem voltam rossz)

2011.02.18. 16:34:24

@altoid: egyébként annyira gáz, hogy a nőket alapból nézik techniakai anapfabétának.

Egyszer az ex lakását felügyeltem, két ipari alpinista garázdálkodott nála (valami munkadij fejében) ott akarták hagyni a melót, hogy majd jönnek, mert el kell menni a tokmánykulcsért.

- Ne menjetek sehova, odaadom az enyémet.

Na azt a pofát amit ezek vágtak.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.18. 16:43:54

@Frengi: Ó, nálunk sok szempotból teljesen fel vannak cserélődve a nemi szerepek. Az egy dolog, hogy én nagyjából műszaki analfabéta vagyok, az asszony meg épp ellenkezőleg. De ráadásul kettőnk között ő az, aki nem hagy engem vezetni, mert hogy szerinte életveszélyes kocaautós vagyok (ezt természetesen kikérem magamnak!). Viszont a lakberendezéshez én értek jobban, az ő izlését inkább hagyjuk... :)

ratatüj - az édes vadállat 2011.02.18. 16:52:19

@vészmadár (pica pica): én a baglyokat felismerem, kapok egy kettes alát?

Nadiposzi (törölt) 2011.02.18. 18:33:52

@Milky-chan:
De Thomas Mann meg buzi volt, nem?
Képtelen lennék elolvasni egy ilyen análisan fixált szerencsétlentől bármit is. @Professor Pizka:
Hatodikban? Jótékony hatással lehetett a szexuálpszichológiai fejlődésedre.:D Én ennyi idősen Benjamin Rochefort (ha jól írom) Tulipános Fanfan, az ördöngős francia c. munkája kapcsán szembesültem a felnőttek cselekedeteinek igazi mozgatórugójával.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.18. 18:50:22

Egy haverom általános iskolában tanít, tőle kaptam egy vaskos könyvet (...összes versei), valami évvégi jó tanuló-jó sportoló jutalomosztásból maradt rá.
Ebből idéznék két szösszenetet:

"Ki egykor sok meleg combbal összeütközött:
te legszebbik kincsem ott a két combom között:
miért pihensz mondd miért lógsz oly árván,
mint alvó öreg bölcs feje a párnán?"

Vagy:

"Bocsáson meg neked
az irgalmas ég:
pöcsömből kirázott
meleg váladék!
Jobb sorsod helyett a
bús semmibe hulltál,
mint korán-halt gyermek,
ki semmit sem tud már."

Ki a költő?
A posztban megénekelt tanár biztos tudná, sőt neki valószínűleg megvan a kötet, a fakultáción még fel is olvasnak belőle.
P.S.
Azért a kötetben többségben vannak a klasszikus vers versek, amik szokásos témák körül forognak.

2011.02.18. 18:54:57

@ratatüj - az édes vadállat: a baglyokat könnyű, mert azok elül mind laposak, egyébként meg hol látsz te baglyot?

Keselyűk meg azok a kopasznyakúak, de azt is csak filmen láttam még.

A többivel meg nem nagyon lehet ismerkedni, mert védettek, és el vannak dugva.

2011.02.18. 19:00:57

@altoid: hát erre van kitalálva a házasság.

Én sokat éltem egyedül, nekem mindenhez érteni kellett.

Ha hirdetésben keresnék párt magamnak csak is "Humán értelmiségiek kíméljenek" jeligére hirdetnék.

finomanarancs 2011.02.18. 19:45:02

Mi a fasz van már? A modorosblog se vicces?

A Tyne folyó déli partja 2011.02.18. 20:00:22

@Nadiposzi: a stílusból, és ha külföldi, akkor John Donne-ra tippelek, annak voltak ilyen extra ötletei.

Aradebil 2011.02.18. 20:18:30

nekem volt igazi alter/kortárs költő magyartanárnőm,de rá nagyon nem illene ez a leírás -.-

Nadiposzi (törölt) 2011.02.18. 20:20:38

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Nem, magyar a költő. Angyalföldi proligyerek volt.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.18. 20:21:28

Catullustól egyszer egy ilyet olvastam:
"Szátokba majd seggetekbe fúrom..."
Ezután letettem.

ősbölény 2011.02.18. 20:50:07

Kedves Modor Tibi!
Több mint negyven éve vagyok magyartanár, ismertem néhány liberális kartársamat, de a lényegi vonásokban egyik sem hasonlítitt az általad leírt típushoz. Sem erényeiben, sem hibáiban. Nem feltétlenül része a liberális felfogásnak és magatartásnak a különcködés, feltűnéskeltés, mások provokálása. EWlárulom, hogy magamat ízig-vérig liberálisnak tartom, s ismerőseim is annak tartanak, de nálam egészen másképp néz ki egy magyaróra. Csak egy példát mondok. Nálam bizony van kötelező verstanulás, a 9. évfolyamban mindenkinek el kell mondania néhány műveltségi alapverset, pl. a Himnuszt, a Szzatot és a Nemzeti dalt, de azután már csak a lehetséges szerzőket határozom meg (vagy körüket határolom körül), a diák maga választ, hogy mit akar tőlük megtanulni. Merthogy én azt szeretném, ha a maguk műveltségét maguk alakítanák ki, hajlamaik szerint, én csak segítek a tájékozódásban (hogy ti. hol érdemes keresni). Ezen a téren szerintem ez a liberalizmus. Egyébként az óráim nyilvánosak, bármikor bárki beülhet oda, szoktak is gyakran, a tanárjelölteken kívül, akiknek ez persze kötelező, más egyetemisták, kollégák, mág másik osztályba járó és éppen lukas órás diákok is. Te is jöhetsz bármikor, hogy megnézd, milyen egy liberális tanár magyarórája, írj, az e-mail-címemre, s megadom az iskola címét és elküldöm az órarendemet. Csak azért, hogy legyen tapasztalati anyagod is arról, amiről írtál, ne csak előítéleteid és fantáziaképeid.

Gugyerák Lalyos 2011.02.18. 21:06:32

Mindegy, nyilván úgyse olvassa el senki. Az én legjobb tanárom ilyen alternatív volt. Magyart és történelmet is tanított, de a végén mindig a II. világháborúnál kötött ki. Amikor elment a filmgyárba dramaturgnak, ránk köszöntött az unalom.

Miatta szerettem meg a magyart, a történelmet.

A szerk.-nek nincs igaza.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.18. 21:35:35

nem kell túlérzékenykedni, senki nem bántott senkit, vannak ilyen tanárok aztán annyi

bozót lajos (törölt) · http://bozotorszag.blog.hu/ 2011.02.18. 21:53:26

hasonló tanártípus létezik ám szolidan jobbos kivitelben is!

Nadiposzi (törölt) 2011.02.18. 21:57:43

@Blassius:
Na, ja, őt a pajzán Toldival hozták hírbe. Amúgy majd minden egészséges lelkületű költőnk írt ilyen pajzán trágár szösszenetet.
Hősünket a Nyugat fedezte fel, amúgy 4 elemit végzett összesen.

Intizar 2011.02.18. 22:14:39

@Hadrian77: Épp ez a baj vele. Apám, a büdzsid hozta nagy lelkesedéssel a Funtineli boszorkányt, hogy hű de jó. Oké, apámnak volt ízlése, hát nekiálltam. Tetszett is, csak nem nagyon. Utóbb próbálkoztam még ezzel-azzal (ez még mind a szenttéavatása előtt volt, amikor még nem vele volt tele minden könyvesbolt), és kiderült, hogy a Funtineli volt a legjobb. Nahát.
Ami engem keserít az éppen az, hogy egy ilyen gyöngécske íróból kellett bálványt csinálni, amikor vannak szép számmal vérmagyarok, akik mellesleg jó írók. Hörögnek, vicsorognak, mint a parancsolat, de írni is tudnak mellé.
Amit én nem szeretnék elhinni, az az, hogy a jobbos író, az Wass, a jobbos építész, az Siklósi, a jobbos történész, az Schmidt. Nem hiszem el, hogy ne bírnának színvonalat teljesíteni.

halar 2011.02.18. 22:18:56

óóhhh, bárcsak..

Intizar 2011.02.18. 22:22:34

Hm, és szerintem a memoritert vissza kellene hozni régi dicsőségébe. Csak úgy lehet beletanulni egy nyelvnek a lényegébe, ha a legjobbakat ismerjük, mint a tenyerünket. Egyszerűen folytatni kéne a mama-nagymama-óvoda által elkezdett mondókázási gyakorlatot. Pillanatnyi szünet nélkül.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.18. 22:47:47

@Nadiposzi: pássz. 4 elemit végzett angyalföldi proli?
Almost impossible. Egy Caravaggio képet még talán felismerek, és Hamvas Bélát is kedvelem és Hrabaltól is szívesen olvasok, vagy épp Lord Dunsanyt, Mándy Ivántól a Csutak regényeket vagy Fabulya feleségeit.
Ki tudja. Mennyi arc, emlék, wadevör.

dtk74 2011.02.18. 22:53:42

A posztoló kevés élettapasztalatot akart hosszúévakalattmegéltemnek eladni, de sajnos mindössze pár álomképpel, és filmélménnyel összekavart sztereotípiára futotta a lendületből.
"Tankönyv nincs, azt csupa maradi, ókonzervatív, lexikamániás magoltató írta."
Talán majd ha eljut egy felsőoktatási intézménybe, eltölt ott pár évet, lát közelről humán szakot, és ott tanulókat.. Na, talán akkor képes lesz összerittyenteni egy életszagúbb szösszenetet a liberális ungarise ucsityelről.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.18. 23:54:17

@ősbölény: kösz, de ez egy olvasói poszt, HP a szerző.
@Gugyerák Lalyos: már hogy is lenne.

Daenerys 2011.02.19. 00:34:25

@Nadiposzi: Az volt, de én szeretem a yaoit, úgyhogy nem zavar. A kedvenc zeneszerzőm is az volt, na és.

billy reed 2011.02.19. 01:18:07

"Talán csak keveseknek ismerős az alternatív, liberális magyartanár figurája, mégis úgy gondolom, megér egy posztot."

Nem, nem ért meg egy posztot.

Csak a legjellemzőbb hülye megjegyzésről:
Egy tanár soha nem megy órára rövidnadrágban, sem szakadt Coverse cipőben.
Van Házirend, és viselkedéskultúra!

Szomszéd Tibi 2011.02.19. 01:35:42

@billy reed: Ez amúgy igaz. Férfitanárt nem látni rövidnadrágban, de a tanárnők simán megjelennek a mindenféle egyetemek bölcsészkarain jellemző zsákruha + tarisznya kombót magukra öltve. Meg hónaljkutyával, ujjatlan felsőben.

lárvalányhaj 2011.02.19. 01:57:43

Azért imponáló az a magabiztosság, amivel egyesek kétségbe vonják a posztíró szavait. Miért ne lehetnének neki pont ezek a tapasztalatai? Vagy netán az urak a világ összes magyartanárával találkoztak már? :P

fotelagy 2011.02.19. 07:38:38

Diplomáját visszavonni, bevágni a dutyiba, ott legyen jófej! Mire neveli az ilyen a magyar fiatalságot?

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 08:20:17

@purga: Nos, én megpróbáltam. Dicsérték. Mondom, ez csak jó lehet. Vettem három könyvet.
Hó. Hegyek. Magányos fiú. Medve. Szegénység. Heroikus küzdelem. Hó. Szegénység. Hegyek. Hideg. Heroizmus.
Nagyjából 3 novella után feladtam...

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 08:23:39

És akkor itt szeretnék megemlékezni Ibi néniről és Emi néniről, két magyartanáromról, akiknél jobbakat magyartanár témában nem teremtett a jóisten a földre.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 08:31:07

@El Topo (Sgt. Elias): tanultuk énekórán, onnan. nyilván nem kötelező anyagban.
marseilles is meg franciául?

Nadiposzi (törölt) 2011.02.19. 09:20:25

@Blassius:
Na jó, a megfejtés Berda József.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 09:22:55

@Frengi: :) nálam egyszer jártak a vízóraszerelők, a lakástulajdonos felügyelte őket, és akkor kérték a csőkulcsot. mondom nincs.
erre mindketten: DE HÁT MAGÁNAK SZOKOTT LENNI!

nos, azt sem tudom, hogyan néz ki egy csőkulcs.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.19. 09:23:58

@Milky-chan:
Az asszony elkezdte felolvasni nekem a József és testvéreit. A 4. alkalom után közöltem vele, hogy ha nem hagyja abba, elválok. Szörnyű volt. A kötelezőként abszolvált művei meg nem hagytak mély nyomot bennem.
Egyetlen pozitív irodalmi élményem vele kapcsolatban József Attila verse.
Dehát ízlések és...

OFarkas 2011.02.19. 09:28:45

Az utóbbi néhány évben több iskolát végigjártam, órákat látogattam. A poszt véleményem szerint nem életszerű, soha nem találkoztam még ilyen magyartanárral. Wass Albertről vitatkozó, vagy egyáltalán szépirodalmat olvasó, erről komolyabb véleményt alkotó diákot se láttam mostanában.

A Converse cipőt nem értem. Ez most jó vagy rossz? Nem kurva mindegy milyen cipő van rajta? Azért szakadt, mert havi 85-ből ritkán tudja kicserélni. Rövidgatyás tanárt se láttam még.

A szerkesztőnek szerintem sincs igaza, a poszt pedig rosszindulatú.

kirbor 2011.02.19. 10:41:15

Hát, ez akkora jó írás, HP!!!
Nagyon tetszett! Sikerült "megfogni" a figurát.
(Különben én is magyartanár vagyok, így talán még jobban élveztem.)

A kommentelőknek: Ne becsüljétek le se Wass Albertet, se mást, nem szabad bedőlni semmiféle véleménydiktatúrának! Aki A funtineli boszorkány elolvasása után azt mondja, hogy W.A. nem tud írni, abból már csak a politikai előítélet beszél.
Minden írás megtanít valamire, még a rossz is, és egyiket nem a másik kárára kell értékelni, megítélni.

lárvalányhaj 2011.02.19. 10:48:57

@Nadiposzi:

Ő sok szempontból hasonlított Thomas Mannra, ha érted, hogy mondom. :)

2011.02.19. 10:55:31

@Nadiposzi: mi vagy te? Dislexiás, hogy nem tudsz egyedül olvasni?
Én a diskos gyerekemnek olvastam fel a kötelezőket, na csak az Édes Annát meg ilyen rövideket, na és persze a tankönyvet, de hát mit tudhatom én azt miért büntet engemet az Isten?

2011.02.19. 11:11:20

@kirbor: hát ebben igazad van, hány szar könyvet kell ahhoz végig olvasni az embernek, hogy rájöjön, hogy nem stimmel valami.

Wass Albertnél elég volt kettő, Daniel Steelnél is, de már Nora robertsből egy is.

Máriai megfogott, mert majdnem az egész életművet elolvastam,hogy rájöjjek, hogy kókler.

Na meg aztán a zsenik sem irnak mindig jókat, Marqeznek is vannak gyengécskéi, A Kolera egész jó, de már a Száz év sem az igazi, hogy a többiről ne is szóljak.

Na ott van Mikszát, hát ő egy témáról több bőrt is lenyúzott, mert szerencsére az olvasók ritkán olvassák az egész életművet, nem igen jönnek rá. Na hogy Jókait már mint a Mórt ne is említsem, mert az Anna keveset irt, de az ütés, Móricz bátyónál érezni a forint illatot.
Németh Lászlónak az esszéin már nem tudtam átrágni magam, de még a Medve utcai polgári is tetszet, bár ez talán szakmai ártalalom.

Én mindenkinek adok egy esélyt, néha ketőtt is.
Ha találok egy jó írót, akkor addig nem hagyom abba amíg végig nem olvastam a repertoárt, mert úgy érdekes.

kirbor 2011.02.19. 11:35:50

@Frengi:
Köszi a hozzászólást, élveztem. Helyenként a szívemből (fejemből) beszéltél.
Én azért tudnék olyan írót mondani, akinek (eddig) minden írását élveztem, pedig nem sok lehet, amit kihagytam, ő pedig nem más, mint Kurt Vonnegut. Ismered? Róla mi a határozott véleményed? :-))

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 11:37:18

@Frengi: nana. én a Száz év magány miatt Márquez kedvelő, és ez azóta sem változott. és 17 évesen olvastam először.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 11:38:44

@kirbor: Vonnegut megosztó író. vannak akik szeretik, vannak, akik nem. utóbbiak nem értik.
(nálam number1)

kirbor 2011.02.19. 11:42:39

@Babette_:
Ez érdekes. Én 21 évesen kijelentettem a Száz év... után, hogy ez a kedvenc könyvem és örök időkre ez marad, ámen. 24 éven át így is volt, a Mi a kedvenc könyved?-re mindig ezt válaszoltam, mígnem akkor újraolvastam, pontosabban akartam.. és nem ment... láttál már ilyet?

2011.02.19. 11:47:28

@Babette_: lehet hogy bunkó vagyok, de mond már meg nekem hogy az 5-ös számú (ha jól emlékszem) vágóhidban mi a poén, mert engem most is kiráz a hideg ha csak rágondolok.

2011.02.19. 12:02:32

@kirbor: Kimaradt az életemből, és Kundera is kimaradt, de majd még egyszer neki veselkedem. Őt kaptam a nagyfiamtól, mert neki ő a kedvenc, a kicsi meg kiadta nekem kötelező olvasmányként a Félelem és rettegés Las Vegasban, hát a felénél feladtam, pedig a szerző a gyermekem példaképe. (a hülye gyerek ezt még Győrfy tanár úrnak is előadta, na lett is UV rendesen.)

Jó hogy ajánlgattok itt könyveket, mert most megyek haza és majd feltöltöm a készletet.

Ismeritek a régi vicce?

Egy nő zokog a vonaton.
- Mi történt? - kérdi egy férfi tőle.
- Aférjem leszállt az állomáson, hogy ujságot vegyen, a vonat meg közbn tovább ment. -
Megértem önt, rossz is amikor az embernek nincs olvasni valója.

kirbor 2011.02.19. 12:07:31

@Frengi: Hát, ez a könyve cseppet sem poénos... Sok önéletrajzi elem van benne. Amerikai katonaként átélte Derezda bombázását (ő német fogságban volt, és a szövetségesek porig rombolták a várost, V. fogolyként valahol egy vágóhíd pincéjében élte ezt át). Sokkolta a dolog, ki kellet írnia magából sokmindent... ezzel a regénnyel próbálta meg.

kirbor 2011.02.19. 12:18:27

@Frengi:
:-)))
Ha Vonnegutot akarsz olvasni, szerintem kezdd a Kékszakáll-lal!
Sajnos (vagy nem), Kunderával én sem vagyok barátságban, biztos nagyon gáz bevallani, de szörnyen untam...
Az én fiam most Bret Easton Ellis-t olvas, az amerikai új nemzedék írója. Nagy botránykönyve volt az Amerikai pszicho, de ettől még jó. Inkább a fiaidnak ajánlanám (Nullánál is kevesebb, Királyi hálószobák - ezek koraiak)

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 12:31:55

@kirbor: az Amerikai tragédiával voltam hasonlóan. lenyűgözött. aztán felnőtt fejjel még végigolvasni sem tudtam már, és nem értettem, 16 évesen mi tetszett benne.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.19. 13:02:23

Csak most nézem, mekkora agysebészek kommentelgettek ide, amíg aludtam :))a gasztroblogger után a magyartanárok a legérzékenyebb lelkületűek..?

A szerkesztőnek meg hogy lenne igaza, a tanárnak az a dolga, hogy politikai agitációt folytasson magyarórán, az majd nagyon hasznos lesz - biztos meggyőzi a tanácstalan, megtévesztett gyerekeket! :D na áve.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.19. 13:13:09

@Frengi:
Nem, én diszgráfiás vagyok. Nem tudok írni. Kihagyok betűket, meg ilyenek. Ha nem volna ez a vörös vonallal aláhúzogatós segédlet, kommentelni se mernék mer rám szállnának a nyelvtannácik.
Amúgy egymásnak felolvasni igen is jó dolog. Napi fél, egy óra. Persze akinek a rádiószínház a kedvenc műsora, attól ez érthető.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.19. 13:14:56

@Frengi:
Ja még egyet kell értsek veled, Márai nem jó író. Méltánytalanul sztárolják, olyan mint Wass, csak másoknak. Tömény modor.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.19. 13:25:43

Megmagyarázhatatlan, hogy milyen indulatokat tud elszabadítani két írónk neve. Akiket aztán 1-2 elolvasott könyv alapján rögtön el/meg is ítélünk.

(természetesen Fekete és Csukás Istvánokról beszélek)

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 13:26:40

@Nadiposzi: felolvasva minden dögunalom...olvasni kell azt, nem hallgatni.@Frengi: nem poén...viszont nagyon is jó könyv. A száz év magány szintén.

Stronci 2011.02.19. 13:27:34

ha már ez a háborús téma, akkor a nagy kérdés számomra hogyan lehet egy katonából ismét civilt nevelni? szvsz a gyilkolás lélekhatárát lebontani könnyebb mint visszaépíteni, de persze lehet megint én tévedek.ave

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 14:25:27

@Frengi: nincs benne poén. egyik művében sincs poén.
inkább valami különleges-abszurd-keserű humor és hihetetlen fantázia.
szerintem kell, hogy valaki több művét is elolvassa ahhoz, hogy megértse, mi a nagyszerű benne. az áthallások, a rendületlen stílus.
hogy le mer írni olyanokat, amit mi magunknak sem merünk kimondani (nyilván erre jó egy regény), hogy tele van apró betoldásokkal, amelyek (véleményem szerint) regényötletek, de nem kerültek/kerülhettek kibontásra(lásd a fingással kommunikálók jelenetét), hogy a kegyetlen élet néha csak ilyen abszurd teóriákkal lesz elviselhető (lásd a keserűségekben, bánatokban születnek a viccek is); és az alap, a dolgok olyan látásmódja, amely nem vesz alapértelmezettnek bizonyos dolgokat, és úgy írja le őket (kiváló példája ennek a Bajnokok reggelije).

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.19. 16:34:29

@Babette_: Vonnegut pont kimaradt. Oscar Wilde-rajongóként érdemes nekiállnom?

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 16:55:12

@neccharisnyás útonálló: ezt nem tudhatom. mármint OW vonatkozásban.
próbáld meg. de ne az 5. számú vágóhíddal kezdd.
talán kezdeni a Bajnokok reggelijével és a Macskabölcsővel érdemes, folytatni a többivel, és utánuk jöhet az Időomlás, az 5. számú vágóhíd, a Titán szirénjei, Éjanyánk.
Az utolsó lehet A hazátlan ember, az már a lecsengés....

Nyilván ez csak az én véleményem:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.19. 17:21:38

@Babette_:
Csak abból kiindulva kérdeztem, amiként jellemezted Vonnegut stílusát. Mert több kapcsolódási pontot vélek felfedezni Wilde-dal.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.19. 17:28:49

@purga: Nyírő se rossz, de én Kós Károly-fan vagyok. Hiába, no. Csípem a polihisztorokat.

Daenerys 2011.02.19. 18:22:12

@Nadiposzi: én is csak a novelláit szeretem. Azoknak van hangulata. Persze, egy homofób sose fogja értékelni.

Intizar 2011.02.19. 20:59:10

@neccharisnyás útonálló: Tökmindegy, melyikkel kezded. Mindegyik műve zseniális, de tök egyformák. Legjobb egyet elolvasni, mindegy, melyiket.

Gerardus A. Lodewijk 2011.02.19. 23:42:02

@Milky-chan: "kötelezővé kéne tenni a Holt Költők Társaságát minden magyartanárnak"

Nem tudtam annak idején, miért emlegetik az osztálytársaim ezt a filmet, amikor a magyartanárunkról volt szó. Aztán egyszer, már jócskán érettségi (sőt talán diploma) után megnéztem a filmet, és akkor értettem meg az osztálytársaim megjegyzéseit.

Szóval ilyen, ízig-vérig liberális (kizárólag pozitív értelemben!) magyartanárunk volt gimnáziumban. Néhány éve már az örök osztályteremben tanít.

Sand Lover 2011.02.21. 10:47:23

@Nadiposzi: Asszem, Berda sosem volt igazán „divatos” mert bevallottan meleg volt. Szerintem van egy-két jó verse.

Intizar: Vonneguttól a Macskabölcsőt és a Kékszakállt olvastam, de egyikben sem érzékeltem az ún. „fekete humort”, ami állítólag jellemzi. Wilde-dal össze sem lehet hasonlítani.

Frengi: Nekem a Száz év magány nagyon tetszett, de mindig az az ismerősöm jut róla eszembe, aki fejébe vette: márpedig ő művelt és olvasott lesz. Kitalálta, hogy először az irodalmi Nobel-díjasokat fogja elolvasni (mintha az garancia lenne a minőségre…) Végigrágta magát a Sorstalanságon de a Száz évnél feladta. :)

Nadiposzi (törölt) 2011.02.21. 12:04:11

@Morgan LeFay:
Ez érdekes. Az Erotika-ciklus, és a pajzán gyerekrímek alapján nem gondoltam volna. Persze lehet hogy kompenzálni akarta a másságát.
Én még kimondottan jó verset a disznóságain kívül nem olvastam tőle, persze lehet hogy előbb vagy utóbb találok abban a vaskos kötetben egyet.
Ja, mit is beszélek, hiszen ha tényleg buzzancs volt az öreg, akkor indexre kell tegyem, ugye.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.21. 12:09:27

Vonneguttól a Macskabölcső nekem nem tetszik, a szerintem a legjobb könyve az Éjanyánk és az 5-ös számú vágóhíd. Egyébként idegesítő újra meg újra elolvasni a magyar kiadásainak a hátulján, hogy:
- a legfeketébb fekete humor - Guardian. (vagy Times, mindegy).
Az irodalmi Nobel-díj meg nem garancia semmire, legfeljebb arra, hogy, aki kapja az többnyire könyvek írásával múlatja idejét.

Ernoke 2011.02.21. 15:11:54

@Nadiposzi: Vonnegutban az a poén, h kb. pont csak a Vágóhidat nem olvastam tőle, mert sose volt bent a könyvtárban... amúgy az Éjanyánk nekem is az egyik kedvencem, a másik viszont a Mesterlövész - ezt nem is tudom megindokolni, nem tudom, jó-e hozzá képest az a könyv egyáltalán, de az volt az első, amit tőle olvastam, és megmaradt szerelemnek.

Intizar 2011.02.21. 20:49:48

@Morgan LeFay: Igazán szíven üt, hogy rajtam kívül is vannak élőlények (mondjuk azért, a Coelho-zabáló szint fölött), akik nincsenek könnyhullatásig oda Vonnegutért. Bajom nincs vele a mondotton kívül (hogy mindegyik könyve szinte ugyanaz), de ha szabad beismernem, én is szellemesebbnek tartom Wilde-ot.

Intizar 2011.02.21. 20:54:30

@Intizar: A Sorstalanságot viszont lélegzet nélkül olvastam végig (nem úgy, mint Kertész úr egyéb dolgait, jegyezzem meg - vannak egykönyves emberek, és ez nem attól függ, hányat írnak), és innen származik a legnagyszerűbb idézet, amit pillanatnyilag raktáron tartok. Én minden lehetséges és lehetetlen helyzetet ki szoktam használni idézésre, de ez olyan, hogy nemigen elhelyezhető. Így hangzik: Szeretnék élni még egy kicsit ebben a szép koncentrációs táborban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 06:47:45

@Intizar: Szerintem egyszerűen nem összehasonlítható a kettő.Alma-körte.

Amúgy meg Harukit is kedvelik némelyek, pedig az sem egyszerű.

lárvalányhaj 2011.02.22. 14:06:07

@Nadiposzi:

Erre céloztam én is fentebb a magam szofisztikált módján, de ezek szerint nem jött át.

Intizar 2011.02.22. 14:47:20

@Babette_: Hasonlítottam volna valamit valamihez?
Isten őrizz.
Ugyanaz a személy, akinek Vonnegut tárgyában válaszoltam, említette a Sorstlanságot is. Emiatt említettem meg én is.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.22. 20:16:24

@lárvalányhaj:
Hu, tényleg nem esett le, azt inkább okosan kussoltam, minthogy hülyének nézzél, hogy nem értem.
Azóta kissé lapozgattam az ominózus Berda kötetet, hát mit mondjak, nem tűnik egy bonyolult léleknek.
süti beállítások módosítása