Olvasói rovat - A mai magyar művészek 4 típusa

2011/01/11. - írta: Modor Tibi

Szia Tibi!

Sokat olvasom a blogotokat és nagyon tetszik. Jómagam is szoktam néha írni. Ezt a munkámat csak azért küldöm el, mert egy csomó ismerősöm mondta, hogy ezeket a gondolatokat nektek kéne publikálni. Úgyhogy teszek egy próbát.

Olvassátok el, és ha gondoljátok, tegyétek fel. Előre is köszi.

Üdv.

Frankiboy_80


 

Pszeudoművész:

Az a fajta „költő”, „író” vagy „rendező”, aki egész nap Baudlaire-t, Rimbaud-t, Ohran Pamukot olvas. Tudja, hogy mikor és milyen körülmények között vesztette el a szüzességét Ady, hogy a Nyugat nemzedékének mi volt az átlagéletkora, vagy Balzac mely napon és napszakban tudott tökéleteset alkotni mind művészeti, mind szexuális téren. A filmszemlére bérletet szereznek, ahol képesek az összes magyar filmet megnézni, csak hogy teljen az idő. Napjukat a Pázmányon, az ELTE-n vagy a SZFE-n kezdik, de csak azért, hogy jelezzék, oda járnak. Utána hamar (ez kb. az első előadás felénél előfordul, pázmányosoknál el is kell érni a sárga buszt ám) átnyergelnek a Gödörbe, vagy egyéb VI-VII- VIII. kerületi kult helyre, ahol a pultosok már megjelenésükkor tudják, hogy bizony nem belőlük fognak Maserati quattroportét venni, mivel az ott eltöltött 5 óra során sikerül majd egy csésze zöld teát, ne adj Isten egy kisfröccsöt, (ha megjött a diákhitel néha van az nagyfröccs is) meginniuk, természetesen jattot akkor sem hagyva ott, ha erre egy 38-assal kényszerítenék őket.

Este átmennek a Puskin vagy a Művész moziba többedmagukkal, ahol a társasághoz csatlakozik egy átvert szerelmes bohóc, aki, jelezvén a bölcsészekhez való viszonyulását és imádatát, egy Coelho- vagy Marquez-regénnyel a kezében várja őket a bejáratnál, ahova két órás késéssel érkeznek, direkt persze, hogy csórikánk megtapasztaljon, ha nem is 100 év, de 120 perc magányt legalább. A kialakulóban lévő feszkót egy „Bocsi Zoli, de idáig elemeztük Baumgarten elmélkedéseit az esztétikáról” mondattal oldják fel, majd a kis csapat megnéz egy kelet-európai vagy ázsiai filmet (ezek most a trendek bölcsész körökben), ne aggódjon senki, ők se tudják, miért. Semmiképpen sem amerikai alkotást, mert az amcsik a filmművészet legnagyobb trágyáit csinálják, ha megkérdezik, miért, arra is van egy szerintük tökéletes válaszuk. Ezen felbátorodva úgy érzik, hogy mivel elméleti tudásuk olyannyira átfogó és mély, (ez a valóságban rendszerint kimerül abban, hogy tudják a film vagy a regény címét), hogy képesek lesznek majd hasonlóakat alkotni, mint akiktől majmolnak. Eredménye azonban az, hogy amit csinálnak, az egy nagyon ócska replikája a nagyok verseinek, regényeinek, filmjeinek. Olyan, mintha Dennis Rodmant kérnék fel, hogy játssza el Malcolm X-et, Denzelt pedig beraknák centernek a 98-as Bullsba. Nélkülözik az eredetiséget, a különlegességet, nélkülöznek mindent, ami kihúzná őket abból az értéktelenségből és szürkeségből, amiből már gimis koruk óta próbálnak kimászni, azonban a nagy küzdelemnek épp az lesz az eredménye, hogy még inkább benne maradnak az ürességben. Erre a típusra jellemző, hogy képes úgy leélni az életét, hogy végig azt hiszi, tevékeny szereplője, sőt, alakítója volt a művészetnek.

 

Félig-meddig művész:

Ugyanazt csinálja, mint az egyes, azzal a különbséggel, hogy minimális érzéke azért van a dologhoz. Az is jellemző rá, hogy a filozófia-esztétika szakot nem 10 év alatt végzi el, megvan vele már 8 év alatt is. Íróknál maradva, ennél a fajtánál megfigyelhető, hogy úgymond befut. Meglehet, hogy egy-egy kortárs magyar író műveinek felolvasása után bemutatják verseit valamelyik, a már említett kult helyek egyikében két fosás vagy hányás között, "rá még érdemes odafigyelni" művész címszó alatt, alkotásai azonban nem számíthatnak igazán széles publicitásra, egyrészt mert gagyi, másrészt, mert csak azért olvassák fel, mert valamelyik üzletvezetőt, szervezőt (nem ritkán mindkettőt) ilyen vagy olyan módon, de egyszer-kétszer már kielégítette, vagy még fogja. Pszeudoművész-körökben ismert lesz, de a magyar „artvilág” krémje sose tekinti sajátjának. Mivel azonban magasabb szintet ért el, mint az egyes, ezért jó esélye van arra, hogy a művészetben keresse meg mindennapi kenyérrevalóját.

Míg az egyes típus mindig kívülálló marad, akárhány színházi-, filmes rendező, vagy író kegyeiben járt is, ennél a fajtánál meglehet, hogy a szexuális együttléteknek, vagy szimpla nyalásnak pozitív hatásai lehetnek. Ebből a fajtából könnyen lehet az ÉS segédszerkesztőjének kávéfőzője, a MÜPA mellékállású tárlatvezető helyettesének iktatója, a Magvető kiadó ügyfélkapcsolati menedzserasszisztensének kézbesítője, a Bárka színház beugrós világosítójának szintén kávéfőzője, vagy valamelyik Mundruczó Kornél-film kábelpakolója. Jelen munkaköröket úgy tálalja a nagyérdeműnek, mintha Woody Allennel dolgozna együtt, vagy, mint aki a Szépművészeti múzeum „Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei” kiállításának fő konstruktőre lenne.

 

A "befutott művész"

Az első két fajta művész pásztorórájának zabigyerekeként születik meg, de ez a típus tényleg "befut", persze csak magyar szinten. Verseit ténylegesen kiadja a Magvető kiadó, amelyek sorait úgy idézik, mintha Kurt Vonnegut írta volna, a valóságban azonban annyit se érnek, hogy felírják valamelyik kőbányai talponálló toalettjének falára, közvetlenül egy „Hívd fel ezt a számot, ha duggni akarssz” és „Míndíg ímádní foglak te kúrva” mondatközé. Gyakorlatilag saját szórakoztatásukra készített „filmjeiket” ténylegesen bemutatják a filmszemlén (100-200 millióból forgatják állami támogatásból, és rendre 3-4 vagy akár 5 nullával kevesebbet hoznak majd a konyhára), ahol a pszeudóművészek fognak rá extázisos állapotba kerülni, mind a 10 ember, aki ilyenkor ott van. Regényeik szinte csak és kizárólag az Ulpius ház gondozásában jelenhetnek meg, mert ez az a kiadó, aki annyira, de annyira keményen odacsap a magyar irodalmi élet lecsójába, hogy minden és mindenki a kortárs literatúra kolbász, paradicsom, és paprika keserédes maradványait nyaldossa majd le magáról. Ez a fajta alkotó hazánk összes, művészetet pártoló dimenziójában ismertségre és megbecsülésre tehet szert, ha fifikás. Rendszerint akkor számíthat komoly anyagi elismerésre is (pályázatok elnyerése, csurranó-cseppenő támogatások, stb.) ha közvetlenül pitizik valamelyik igazi művész lábánál.

Filmesek esetében Miki bácsi (Jancsó), Mundruczó Kornél, Fliegauf Benedek, íróknál Eszterházy Péter, Spiró György, Závada Pál holdudvarában tartózkodni a legkifizetődőbb. Ez a típus később közkedvelt vendége lesz a kávéházi, Alexandra kiadó által támogatott beszélgetéseknek, ahol Tisza Kata vagy Vámos Miklós cseveg velük látszólag a legnagyobb érdeklődéssel, a valóságban azonban arra se lenne kedvük, hogy a kérdéseket feltegyék. Szintén szerves részét képezik a késő esti beszélgetős M1, M2-es műsoroknak, ahol a menthetetlenül erotikus kisugárzású Winkler Nóra vendégeiként társalognak. Eme hölgyemény mentségére szóljon, hogy őt tényleg érdekli, amit mondanak, bár valószínűleg attól is elalélna, ha versbe ágyazva szavalnák el neki, hogyan kell egy 93-as Ford Sierra kardántengelyének profilvilláját beállítani. (Az ugyanilyen évjáratú Volkswagen Passaté szerintem nem érdekelné.)

 

Az igazi tehetség

Ez a típus onnan ismerszik meg leginkább, hogy nem is tudjuk róla, hogy egyáltalán létezik, pedig igenis létezik. Az igazi tehetséget véletlenül találják meg, lelik fel, mint afféle egyiptomi kincset, mivel nagyon rejtőzködő alkat. Munkája köszönő viszonyban sincs a művészetekkel. Rendszerint vendéglátós, operátori, sofőri állásokat tölt be.

Döntését azonban befolyásolhatja józan esze is, mely során realizálja, hogy lehet, hogy jobban meg tud élni a kereskedelem vagy a gasztronómia területén, mint sem, hogy minimálbérért gürcöljön valamelyik kiadónak. Ő az igazi őstehetség. Erre a fajtára lennének leginkább irigyek az 1-3 típus emberei, ha révbe érne. A konvenciókra nagy ívben tesznek és arra is, hogy mit gondolnak róluk. A legnagyobb lelki nyugalommal és kecsességgel alkotnak, trehány munkát ritkán adnak ki kezeik közül (hiszen majdhogynem képtelenek rosszat teremteni.)

Erről a példányról kell a legkevesebbet írni, mert tudása és tehetsége, munkája során nyilvánul meg leginkább. Sajnálatos, de ez a művész örvend a legkisebb megbecsülésnek szinte minden téren. Rá lehetne mondani azt, hogyha Detroitban, Queensben, vagy Los Angelesben születik, mára már Rolls Rollys Phantommal járna (havi szponzortermékünkkel, a Samsung Galaxy Tabbel olvasná a kicsit visszamaradt, de kedves és hazai Modorost... - a szerk.), Crystal pezsgőt inna reggelire, ebédre és vacsorára, esténként pedig csodaszép Puerto ricó-i lányok al- vagy „felfeléről” (has, cici, stb) szívná a különböző tudatmódosító szereket valamelyik londoni bárban.

310 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.01.12. 10:29:35

@Markgraf: minden kornak meg van a maga jókaija, és talán minden nyelven, jol megírt, szórakoztató darabok.
Olyan az irodalomban mint Ande Rieu a zenében.
Daniel Defoe, vagy Ken Folett, az unalomtól meg ment, nagyon jól meg csinált darabok, de a mondanivalóján nem kell túl soka filózni.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 10:31:08

@bajor gizella: (pszt... ne zsidózz, mert jön altoid és kioszt minket :-) )

2011.01.12. 10:32:07

@Modor Tibi: Mond, a Galaxyra elég ha rákanttintok, vagy meg is kell venni, hogy jól járjál?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 10:35:34

@bajor gizella: Erdekes modon azert van egy-ket nagyon jo noi sci-fi iro is. Nekem a kedvencem Anne McCaffrey (Pern-sorozat)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 10:37:27

Én igazán nem tudom mitől, de a "jiddis kávéházi értelmiség fülledt intellektuális maszturbálása" kifejezés ugrott be. Az hiszem meg kell kérdeznem valamelyikőtök analitikusát, hogy miért :-)

bajor gizella 2011.01.12. 10:41:09

@Frengi:
hogy ha túllépünk azon hogy mégegyszer meg lett csinálva a solaris, és hogy az most vajon kell-e vagy se, akkor a soedebergh féle filmet még élvezni is lehet szerintem.
érdekes volt 21. századi szexikon clooneyval megnézni. sőt az eredeti solaris csak a stalkerrel értelmezhető. mármint a solaris a stalker kezdete, és persze fasza, de ha pisztolyt tartanának a fejemhez se tudnék többet mondani a nagy autózós jeleneten kívül amire emlékszem belőle. csak lepergett.
az új persze nagyon amerikai szájbarágós, de tempójában szerintem élvezhetőbb.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 10:41:47

@Professor Pizka: Szerintem azert, mert te tudat alatt amolyan Woody Allen-féle zsido entellektuel vagy. Csak veletlenul rossz csaladba szulettel... :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 10:44:04

@altoid: 1. jó családból való entellektüel vagyok :-) 2. annyi anyagból, amennyiből én vagyok, kijön öt-hat woody allen :-)

bajor gizella 2011.01.12. 10:52:54

@altoid: szép volt, de mondjuk tényleg azt modnani hogy kedvenc női sci-fi íróm Anne McCraffey egyenértékű azzal ha azt mondod, kedvenc költőm meg petőfi.
inkább mondd ki bátran hogy asimov egy nagy kilincsorrú bipsi söpredék volt, mindenki tudja, és hogy próbáljuk meg ezen túllépni, mert amúgy elég jó, de mindig jönnek ilyen díszizraelita álértelmiségi szadeszosok akik benyomják a jiddisezést, ahelyett hogy mélyen kussolnának, és próbálnánk össztársadalmilag is elfelejteni végre hogy volt olyan korszaka az amerikai történelemnek, mikor még a pajeszos kis szánalmas torzszülöttek elég lazán leélhették életük első hat-hét évét angoltudás nélkül, a söpredéknek kijelölt gettók okozta akolmelegében.
köszi:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 10:56:18

@bajor gizella: Hubazdmeg... Ez most mi volt? (pislog)

bajor gizella 2011.01.12. 11:07:16

@altoid: Megspóroltam neked egy zsidógyűlölő kört jiddis és asimov kapcsán,amit persze megértek. néha belőlem is feltör, és mocskos mód szeretnék zsidózni egy jót. kismamafórumokon már több konfliktusom is volt ebből kifolyólag.
na de tényleg akkor ha már alapokról van szó, és nem frankeinsteintől indul a dolog, akkor le guintól a sötétség balkeze az amit mondani illik a szeretem a női sci-fi írókat részhez, esetleg még cherryh, spekulatív fikcióra ott van atwood, ilyesmi. ők a női sci-fi jókai-petőfi-arany hárömszöge.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 11:22:59

@bajor gizella: megsporoltal nekem egy zsidogyulolo kort?! Kismamaforumon zsidozas?! (meg jobban pislog)

Le Guint nem szeretem (A szigetvilag varazsloja elijesztett), a tobbit nem ismerem (de utana fogok nezni). Anne McCaffrey-t is veletlenul fedeztem fel, utana behabzsoltam az osszes Pern-konyvet. Mary Shelley az elso volt, nem a legjobb.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 11:30:04

mondjuk hogy nő írta a szigetvilágot, azt most hallom, én olyanokat nem szoktam elolvasni, hogy ki írta..de ráírva is csak annyi van, U.K. Le Guin, hát ez nem annyira csajos név:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 11:32:26

@altoid: amúgy mivel sokadszorra előkerül a dolog, hadd kérdezzem már meg, mert 30+ évem alatt sem állt össze:

most akkor a zsidó az ki? a vallást értem alatta? vagy valami népet? és ha utóbbi, akkor ők nem keveredtek el éppúgy, mint bármelyik másik? ha meg zsidó vallásút jelent, akkor mi az a nem vallásos zsidó? annyit jelent, mint hogy "nagyanyám református volt".

tessék kérem definiálni, mer' ez nekem így katyvaszos

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 11:34:10

@vészmadár (pica pica): "most akkor a zsidó az ki?" az attol fugg kit kerdezel...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 11:39:13

@altoid: Ursula?:) hát igen. Ettől még jókat írt, sztem.

Szval ha téged kérdezlek, akkor melyik a zsidó?

a) izraeli állampolgár
b) zsidó vallású fekete szudáni
c) zsidó származású lengyel keresztény

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 11:48:02

@vészmadár (pica pica):

a) igen, kiveve ha nem (pl. izraeli arab)
b) igen
c) naciknak igen (kikeresztelkedetteket anno siman vittek Auschwitzba), rabbiknak nem. Szerinem attol fugg, hogy o magat annak tartja-e

Patrick Bateman 2011.01.12. 12:04:21

@altoid: Modoros körökben a posztókabátjuk bal zsebében gyűrött paperback Ringworld-kötetet hordó Philip Russel-pólós informatikusok ilyenkor szoktak felsóhajtani, hogy a sci-fi műfaji határai mostanában sajnálatosan tágan értelmezettek (ezen a ponton általában a "speculative fiction" neológ feloldás is felbukkan), és ebben az értelemben sci-fi írónak kell tekintenünk Leigh Brackettet is. Mindezekután, miközben a társaság egyik fele az első kör jéger fölött ordítozza végig Gibson munkásságát ("akkor bazmeg a sziberpunk micsoda? szakadjunk már el ettől a kurva műfaji gettótól, a szkifi kurvára nem halott, csak épp paradigmaváltás volt, jó reggelt! Ötven éve mindenki hitt a jövőben és abban, hogy a technika hozza el a zemberiség megváltását, a mai írók viszont már egyfajta posztmodern kiábrándultságot fogalmaznak meg, héló"), csöndben meg lehet jegyezni, hogy érdemes különbséget tenni a női témákat feldolgozó nőírók és a gendersemleges férfiálnevűek között (Andre Norton), de ekkor már úgyis a Star Wars a téma ("én, a magam részéről egyszerűen nem létezőnek tekintem ezt utózmányelőzménytrilógiát. De az eredetiek... hát most néztem hatodjára újra a csajommal, mióta kijött HD Ripben az enkóron, az aláhegesztett eredeti szinkronnal, és én még ma is találok benne újat. Na, ilyen filmek nincsenek ma").

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 12:11:47

@Patrick Bateman: Eretnek vélemény következik: az utózmányelőzmény trilógia nézhető, harcolós, kardos-kalandos film, egy nagyon helyre zsidónővel (így egybe, hagyományosan, New York-i rokonokkal bíróknak: rifkah). Míg a hetvenes évekbelielőutózmány az ilyen hippi bölcselkedés, Miami Vice szintű akciójelenetekkel.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 12:12:49

@medvedr: úgy érted a neológok, az ortodoxok, a státuszquók, a hászidok vagy kik? :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 12:18:13

@altoid: te ilyen intoleráns, antiliberál vagy? :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 12:21:24

@Professor Pizka: az eredeti star wars ellen, amellett, hogy kisiskolás szintű erkölcsi agymenéseket tartalmazott (nem ölhetem meg a gonosz uralkodót MERT akkor beszippantott a sötét oldal) leginkább az volt zavaró, hogy a Hut Jabba várában például konkrétan szezámmaggal töltött akrilzoknik játszották az idegen lényeket, csak varrtak rájuk egy szemet.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 12:22:57

@altoid: ha jól értem, kicsit olyan a dolog, hogy ha épp vértolulást akarok okozni vérmagyarokon, akkor elméletileg állíthatom, hogy Mátyás király román?:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 12:39:19

@vészmadár (pica pica): Ahogy Josef Goebbels oly frappansan megfogalmazta: "azt hogy ki a zsido, azt en mondom meg!"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 12:43:04

@Professor Pizka: Az eredeti trilogia a maga idejeben egy korszakalkoto, ujszeru, a korszellemet megragado mu volt. Az elozmenytrilogia meg egyik sem. Ez kb olyan, hogy 1925-ben mar kicsit ciki volt impresszionista kepet festeni.

medvedr 2011.01.12. 12:45:25

@Professor Pizka: Szerintem legnagyobb katyvasz a neológoknáál és egyes ortodoxoknál van, a többiek egyértelműen fel se teszik a kérdéseket:)

bajor gizella 2011.01.12. 12:47:40

@Professor Pizka: Hagyd már szegény altoidot, ma ő a nap antiszemitája, mindenki luftwaffés hűtőmágneseket meg valkűrös csengőhangot képzel, ő meg nem érti miért van megszólítva, értelmetlenül neki címzett kommentek egész során át.
ha nem tudnám hogy tényleg utálja a zsidókat, már-már sajnálnám is:)

medvedr 2011.01.12. 12:49:42

@altoid: Majdnem pontos: A kikeresztelekedett lengyel katolikus, ha az anyja zsidó, halachikus értelemben zsidó, ezt nem tudja elveszíteni, ezért nem kell betérnie, ha zsidó vallást akar gyakorolni. Nácik akkor is vitték, ha csak a nagyapja zsidó volt!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 12:54:47

@medvedr: no de ebben a halachikus értelemben akár antiszemita zsidó is lehet, ugye anyai ágon elidegeníthetetlenül és ha akarja, ha nem, zsidó, neveltetése okán meg mondjuk antiszemita, szval...

hát ez katyvaszos

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 12:56:33

@bajor gizella: Anyam ne sirass, ezt is megértem... En mint a nap antiszemitaja! :))))

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 12:59:00

@vészmadár (pica pica): "hát ez katyvaszos" - latom jo uton jarsz a melyebb megertes fele!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.12. 13:03:22

hallottam én már olyan elméletet is, hogy hitler is túlkompenzáló zsidó volt...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 13:09:02

@vészmadár (pica pica): Ez amolyan szalon-antiszemita konteo. Ugye az a lenyege, hogy meg a holokausztot is a zsidrakok csinaltak, csak hogy mi szaz ev multan is fizethessunk!

2011.01.12. 13:20:49

@vészmadár (pica pica): bevallom, akkor is, ha vidéki bugris repedtsarkúnak fogtok tartani: én nem láttam a csilagok háborúját, egyiket sem, ja, egyszer madjnem, eluntam.
Nem érdekel és nem is hoz lázba, bár csukott szemmel kellene ahhoz járnom a világban, hogy ne tudnám miről van szó, de nagyon nagyon kevés filmenek kell ahhoz a táskámba lenni, hogy erre fanyalodjak.

Tudom, hogy filmtörténet, meg minden, meg hogy hány iszonyat szar filmet megnéztem már az életemben,igen igazatok van.

... hát most kimondtam, bevallottam, vessetek meg érte.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 13:31:32

@Frengi: kíván-e valamit szólni az ítélet végrehajtása előtt?

medvedr 2011.01.12. 13:55:52

@vészmadár (pica pica): Ez sokkal gyakoribb volt/van mint hinnéd! Igazából nem katyvaszos ez persze, hanem az számít ki mit tart a saját identitásába tartozónak. Az igazi katyvasz ott kezdődik, hogy mások mit kezdenek ezzel. Vö.: Nem jámbor, adakozó keresztény ez a Wojczek, jó ember ez nem lehet, az anyja zsidó, ő is az volt, csak áttért, szar alak! Radislaw, holnap verjük pofán ! Vagy a másik oldal, az ugyanilyen tud lenni: Te Mojsele habst du ez a Woisel Grün egy szar goj, csak a nagyapja zsidó, átver mindenkit. Pénze mint a rohadalom- nekem legyen mondva,- aztán a múltkor is hol vásárpolt! A gyülekezetbe/ meg a temetésekre is eljár, hogy állást kapjon a könyvelő Weiszéknél. Az árváknak is csak azért adott egy vagyont mert palástolni akarja... stb

aribeth 2011.01.12. 14:03:11

@altoid:
Gizella most vagy a kifinomult poénkodás olyan magaslataiba lépett, ahová én már nem tudom követni, vagy lemaradt a pszichológiazsargonos poszt utolsó nyolcvan kommentjéről. :)

Sci-fi rulz. Sci-fi fórumok már kevésbé.

Ernoke 2011.01.12. 14:08:40

@vészmadár (pica pica): szerintem ez a legfőbb előnye a star wars-nak, hát ki az, aki nem röhögi szét magát a bárban xilofonon játszó cuki kék elefánton?:D

@Patrick Bateman: a műfajok felhígulásán vitatkozók mindig röhejesek, akármiről is legyen szó. igen, én is az vagyok zenében. szerintem egyébként sci-fi minden olyasmi is, ami a Gulliver-témán alapul (gyökeresen új környezetbe került ember tapasztalatai), pl. Karinthy is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 14:27:13

@medvedr: no igen a zsidók közmondásos összetartása :-)

GERI87 2011.01.12. 14:32:45

A Star Wars-ban azt is bírom hogy a gyerek képes 10(?) évesen mesterséges inteligenciával rendelkező buzi robotot csinálni de egy vályog(?) kunyhóban élnek az anyjával rabszolgaként:)
Ja és tud sugárhajtómüvet csinálni amiket dróttal összeköt...

Meg a lézerkardos buddhista szerzetesek is kemények...

Csuvakka meg telekomunikál?
mert azt hogy vőáááááá ember fia meg nem érti...

A harmadik birodalomra való enyhe utalás az enyhén nácis egyenruhájú tisztekkel meg már hatalmas lefáradás-könnycsepp legördülését eredményezi nálam...
George Lucas se tudott elvonatkoztatni a "nácifrásztól"

escargot 2011.01.12. 14:34:22

@noirp: Baráti körömben erős meggyőződés, hogy Jókai egy kiváló ponyvaszerző, átlagon felüli szókinccsel. (Az Aranyembert viszont kiváló motivációs irodalomnak tartom...)

Patrick Bateman 2011.01.12. 14:58:03

@Ernoke: Bármiféle felhígulásvita modoros, lettlégyen szó a műfajokról, évszakokról vagy épp a férfi-nő szerepekről. Valami nagyon mély, egyetemes félelem húzódhat meg ezek mögött attól, hogy a világ ismert határai szétfolynak, míg nem nézünk oda.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 15:03:36

@Patrick Bateman: A felelem jogos. Entropia, a vilagegyetem tagulasa, semmi sem olyan, mint régen...

noirp 2011.01.12. 15:20:55

@escargot: Motivációs irodalom? Az mi? (most komolyan)Példakép-irodalom?
Ha igen: te komolyan elhiszed, h egy Tímár Mihály-vagy nagyobbat mondok-Berend Iván létezik valahol?? Berend Ivánt azért hozom elő, mert szvsz nem kicsit lélektani képtelenség, ahogy össze van rakva: szobatudós, menedzser, "jóságos tőkés", gyár-patriarcha, továbbá társasági ember és párbajhős; am meg se kutya, se macska, se feleség; hogy is van ez most??
Ponyvának viszont hellyel-közzel tényleg ponyva.
[Mire megvénülünk pl.]

Pizka profnak, picának üzenem: LEM A KIRÁLY! Igen!!!

Női scifi: ajánlom becses figyelmetekbe V. Zsuravljova: Hóhíd a szakadék fölött c. könyvecskéjét. Pszichológiai mese arról, hogy születhet a tudományos alkotás képessége. Nekem tetszett.

escargot 2011.01.12. 15:47:00

@noirp: Komolyan? Kortárs modor a "példakép-irodalomra", illetve a "merj vállalkozni sé csináld jól"-irodalomra, hozzávetőleg. De nekem tényleg tetszett annak idején, a nyilvánvaló képtelenségek ellenére. (Lehet, hogy akkor jobban érdekelt a vagyon mint a nők?) Bár én az egyéb földbirtokos-főhősös művekben is az intézőt sztároltam, feltéve, hogy tisztességes.

2011.01.12. 15:49:40

@Patrick Bateman: már megint akkorát szóltál. Itt görcsölünk te meg két mondatban összefoglalod az egészet.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 15:54:59

@noirp: A motiváció az külön tudomány. Nyugati kultúrákban ismert a motivational speaker. Ő pár éve elért valami nagy eredményt. Egy muraközivel megnyerte az ascot-i derbit, átúszta az óceánt, feltalálta a meleg vizet. Másik fajtája semmi ilyet nem tett, ellenben megírta a Sikeres reggeli szarás-sikeres ember c. könyvet, amely huszonhét újságtól kapott elismerő kritikát (Nelly néni almáspite receptjeivel együtt), és százhetvenezer milliárd példányban kelt el.
Akármit is tett, megél mára belőle úgy, ahogy, de a fizetését azzal egészíti ki, hogy 3000-300.000 dollár közötti összegért elmegy a Bitumexhez és elmondja az ott tespedő vállalati rabszolgáknak hogy hogyan lehet a vállalat sikeréért eredményesebben szebben, jobban, self-motivatedly stb. stb dolgzozni. Ekkor zajlik az IBM reklámból ismert buzzword bingo, mert mind ugyanazt szajkózza.
A motivációs irodalom annak a története, hogy milyen nehézségek árán küzdöttem le az akadályokat és miként nemesbedtem meg a muraközi ló derbigyőztes favorittá faragása alatt/illetve hogyan lettem öt egyszerű szabály betartásával reggelente bőségeset székelő, kiegyensúlyozott férfi.

escargot 2011.01.12. 15:58:44

@Professor Pizka: De szigorúan viccel/aktuális poénnal felvezetve a témát, vö. captatio benevolentiae, vagy icebreaker, ki hogy szereti.

noirp 2011.01.12. 16:09:49

@escargot: Á! esment tanultam vmit.
Ki mit sztárolt: fenetudja, Jókait régóta olyan "csinált"-nak érzem, sok az aranyozás, a stukkó; a jellemek baltávalfaragottak, ej, na, ízlések és pofonok, nem pufogok tovább. Azért 39 °C fölöttre belázasodva vagy vizsgaidőszak utolsó vizsgája után jó volt olvasni: nem igényelt nagy energiát, viszont színesnek baromi színes volt.
@Professor Pizka: "Másik fajtája semmi ilyet nem tett, ellenben megírta a Sikeres reggeli szarás-sikeres ember c. könyvet, amely huszonhét újságtól kapott elismerő kritikát (Nelly néni almáspite receptjeivel együtt), és százhetvenezer milliárd példányban kelt el."
ez már ismerős, ajjaj mennyire :DD

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 16:11:11

@Professor Pizka: Motivational speaker temaban alap a "Little Miss Sunshine" c. opusz.

noirp 2011.01.12. 16:12:34

@Disznó Úr: Ha lenne túlvilági igazságszolgáltatás, az összes _barátja_ el kéne számoljon József Attilával...Hol volt és mit csinált ő akkor, azon kívül, h le se szarta azt a "sötét tekintetű" alakot. Meg különbenis miért olyan morcos az a gyerek, nem bír magával.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 16:19:41

@altoid: aztat én nem ismerem. Én csak végigültem pár motivational speakert. És még a laptopod sem lehet előtted, de még a Kőszívű ember fiai sem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 16:21:45

@Professor Pizka: Nezd meg, jo film. En vinnyogtam rajta a rohogestol.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 16:26:34

@Professor Pizka: Azt hiszem, a magyar cime "A csalad kicsi kincse", vagy valami ilyesmi.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 16:32:16

@noirp: Ugyanmár. Minden memphis-i nyugdíjas együtt kezdett Elvis-szel...

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.12. 16:54:54

Én se rajongók az előtrilógiáért. Natalie jól néz ki, a ruhái még jobban, de Jar-jart ütném.

Az eredetit a maga naiv, békebeli technikájával, terepasztalon makettezett birodalmi lépegetőivel és Muppet-Yodájával viszont belengi valami nosztalgikus báj. Az előzményből nekem hiányzik Vader apánk (mert a hisztis Anakint nem tudom vele azonosítani), a Birodalom, a szürkség, a kopott űrhajók. A sok csilivili CGI idegesít. Meg Han Solóhoz fogható csibész sincs benne.
Darth Krampusz meg gáááz. Szegény Dooku még jó lenne, de nem hagyják kibontakozni.

A Timosenko meg simán lenyúlta Leia EP6-os haját.

Dettó a Star Trek TOS. Betegre röhögöm magam a technikán, a pizsamaszerű egyenruhákon, a hullajelölt zászlósokon és a stúdióban felvett bolygókon, de Kirk/Spock mindenért kárpótol. A múltkor megnéztem az Amok Time-ot youtube-on, amikor Spockra először jön rá a pon farr. Fetrengős.

Kurt S. Earp 2011.01.12. 17:22:31

Már @bajor gizella: ennél a hozzászólásánál olyan brutális szinten elvesztettem a fonalat, hogy azóta abban reménykedem valamelyik felhasználó elböfögi a megfejtést de azóta eltelt 6 óra, született 100 komment és én még mindig sikoltozva bolyongok az útvesztőben, segítsen már valaki, eddig azt hittem ez az altoid gyerek egy olyan enyhén depressziós, na, tudod ki, erre most kiderült, hogy ő a modoroson a legnagyobb náci antiszemita, vagy mifaszvan má, komolyan nem értem, tudom én, hogy az én szintemen ez nem meglepő, de akkor valami toleráns liberális gyerek mondja már meg miről folyt a párbeszéd, persze a zseniális Lem mesteren és a scifin kívül mert azt értem.
Vagy ez valami bemelegítés a modoros antiszemita poszthoz?

@Patrick Bateman: XD
@altoid: Dehogy, impresszionista képet soha nem volt ciki festeni. Csak nagyon nehéz. :-)

bajor gizella 2011.01.12. 17:54:23

@Kurt S. Earp: altoid a pszichológia szakzsargonjánál olyan érzékenységgel coming outolt arról hogy milyen érzés ha éreztetik veled hogy zsidó vagy- még a szappanfőzést is említette- hogy amellett hogy legördült egy könnycsepp orcámon magamfajta honfitársam kínjait olvasva, úgy éreztem hogy nem hagyhatom annyiban ezt az ősmodorosságot:) de nagyjából ennyi. minden napra kell egy antiszemita a környezetemben. ha nem találok, gyártok egyet. így érzem jól magam, meg ha fákláyval felvonulhatok a kirekesztés ellen.
hogy a pizka miért oltogatja, azt nem tudom, tőle kérdezd. gondolom neki is jólesik:)

szellőláb 2011.01.12. 18:33:32

@Frengi: Mivel téged sem bántott senki érte, hát bevallom neked így négy szem közt,hogy én sem. Igaz, hogy van egy 10-15 perces rész, amit meg vagy 4-szer. A mai napig nem tudom, hogy ki kivel van, illetve kik benne a jók és rosszak. Akkora baromságnak tartottam, hogy soha nem éreztem vágyat, hogy egyszer végig nézzem. Ahhoz képes, hogy nem láttam, gond nélkül megöregedtem...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 18:53:02

@bajor gizella: a stilusodat imadom, de a mondando meg igy is kicsit lebeg a dadaista kodben...

Mondjuk odaig vilagos, hogy a nyavajgo zsido (en) ugyanolyan modoros mint a frocsogo antiszemita (szinten en), es ezert joggal viccelodik rajta a valamivel kevesbe modoros zsido (te?) es nem zsido (Pizka) amugy viszonylag tolerans kozonseg, akinek mar kurvara elege van az egeszbol.

Vegul is csak egyeterteni tudok a vegkovetkeztetessel. Akar le is szallhatnank a temarol, de hat mindenki olyan jol szorakozik! :)

Kurt S. Earp 2011.01.12. 19:03:41

@bajor gizella: Persze, olvastam szikológiai argót, éppen ezért nem értettem a dolgot, de így már világos, lehet tovább ütni a sztárvorszt, köszönöm.
@altoid: "Akar le is szallhatnank a temarol, de hat mindenki olyan jol szorakozik! :)" Én nem. Igazából én nem. ITT, nem.
Bár azért az fura, hogy itt mindenki tudja a másikról, hogy zsidó-e. :-)
A zsidók, mint téma feszegetése a művészet, művészetpártolás a sztárolt és elutasított művészek kapcsán egyáltalán nem elhanyagolható és mellékes szál de, hogy én nem bocsátkoznék egy ilyen vitába senkivel, az tuti.
ITT nem. Ide röhögni járok. Ha őrjöngeni támad kedvem, kiélem a Vastagbőrön.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 19:13:52

@Kurt S. Earp: Az a baj, hogy a zsidok, mint tema, szinte barmilyen kicsit is intellektualis topic kapcsan felmerulhet. A pszichologia posztnal sem off-topic indult a dolog, bar bevallom, a vegere kicsit tenyleg elszalltam, GERI87 jol idozitett (bar felreertett) patkanyozasa utan.

Ma pedig meg veletlenul sem en hoztam elo a temat, de hat vsz. ezek utan mar amolyan allando viccforras maradok a modoroson, mint Csirke72.

Amugy szerintem jo dolog, hogy legalabb itt rohogve es nem orjongve lehet vitatkozni ezen. De most mar beszeljunk inkabb a huvelygombarol!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.12. 20:29:32

@vészmadár (pica pica): Yoda? Na ne bassz ki! Mindenki tudja, hogy Darth Vader az!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.12. 23:56:51

@Kurt S. Earp: az a helyzet, hogy én vidéki értelmiségi szülők szemefénye fiacskája státuszból kerültem Pestre tíz éve. Az otthon (mármint a családban) megszokott intellektuális színvonalat ütő baráti köröm alakult ki, kb. három-öt ember terjedelemben, illetve ha ennél több emberrel kommunikálok a nyűgös fizikai világban (úgy értem nem pénzért, a meló az más) akkor ezek is valamelyik barátom barátai. Egy-két ilyen sörözésen bújt ki az, hogy egyes egyedül én vagyok gój az asztalnál, és kialakult az a _kedves szokás_ hogy nekem szabad olyanokat mondani, hogy "ti pesti zsidók" meg hogy "szombat van, úgyhogy töltök neked egy pohárral a sörödből" meg hasonlók.
Q.E.D. megfigyelhetted, hogy a legtöbb zsidó amúgy humorosan viseli a dolgot, és lehet is vele marhulni bizonyos határokig, ugyanúgy nem veszi fel, mint én nyakas kálvinistázást a nehezen gombolódó 44-es ingméretemmel. Ebből adott esetben tudnak vidám dolgok kisülni, amúgy meg egy társaság lapos modorosságai és kész.
Szerencsére itt küldetéstudatos zsidó nincsen, mert az nem jobb a küldetéstudatos krisnásnál, sporthorgásznál, fitnessgurunál.

2011.01.13. 06:56:42

@Professor Pizka: Hát ez az, ha azt mondod, rá, hogy hülye, akkor azonnal kontra, hogy igen, mert ő zsidó, cigány, kövér, alacsony, férfi , nő, öreg, fiatal, de ő maga soha, még véltelenül sem hibás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 07:17:10

@Frengi: a biokémiai értelemben vett hülye nem is tehet róla, így született. Lehetne hosszan boncolni, és azt hiszem érdekes lenne azt is megnézni, aki neveltetése, környezete, tapasztalatai okán hülye, az tehet-e róla, hogy így nevelték, ilyen környezetbe került és ezt tapasztalta?

kicsiben ugye a nagy, ez is végső soron az a kérdés csupán, van-e szabad akaratod, bármiben is. avagy saját genetikád és környezted foglya vagy?:)

Zagson 2011.01.13. 10:05:52

Jesszusom, van aki már 7 elött képes bekapcsolni a gépet:).

Zsidó nem zsidó kérdés: Unalom a köbön, magyar blogvilág legnagyobb kritikája, hogy ezt minden témánál előerőszakolja valamelyik oldal (vagy a Magyar vízkészletet meg Ős sumér kultúránkat(sicc.) féltő szlovákrendszámos-nagyMagyarországosmatricás Kawasakiján hátrafele nyilazó tulok, vagy a saját maga által gyűlölt átlagosságát csak a vélt vagy valós zsidóságával feltúrbózni képes, ezért minden témában az amiatti álítólagos mártírságában giccselgő félművelt bölcsész. Ez az egész nacionalizmus meg szemitizmus-antiszemitizmus már rég water under the bridge. Lépjünk tovább.

Star Wars. Réegebbi részei:
Első rész: maga korában látványos volt, mára nevetséges, de elfogadható, hogy sok emberben ugyanúgy nosztalgikus élmény mint a rém szar Illés apáméknak. Amúgy az első órája dög unalom, amíg bemutatnak mindenkit, de utána egész jó.
Birodalom visszavág. Messze a legjobb rész a 6 ból. Sok helyszín, lépegetők, Boba ect. Hans Solo is több szerepet kap így végre filmé válik, mert az első rész egy kicsit olyan mint mikor egy kisfiú kap egy valag bábut meg lego űrhajót és azzal repked a nappaliban miköztben "űrhangokat" fröcsög a szájában.
Jedi visszatér: Return of somebody egy triológia harmadik részének erősen Gyűrűk úra lopás. A film maga: Mikor Vader a képernyőn van (bántóan kevésszer) akkor jó, különben meg egy szülők gyerekek délután a Hármashatár hegyen egy Mc Donald's os szülinapi zsúron. Papa mama beöltözik klónkatonának a gyerkök meg felveszik a macijelmezt és tréfásan megviccelve elgáncsolják papamamát a végén mindenki kuncog------jó muri ha együtt a család

első rész: szerintem az egyetlen nézhető az új részek közül. Az egyetlen sith akiről elhiszem, hogy legalább engem meg tudna verni vívásban ha kapnék egy partnist. Sok helyszín, érdekes , ingergazdag környezetek, a 2 színész a vásznon van. Az hogy a Nielsen meghal azt a másik két részben erősen megérezzük majd.

epizód II: tiniszenvedés a képzelt űrben. nem is írok róla többet.

Epizód III. a legócskább: A 30 éve rettegett Uralkodóról kiderűl, hogy úgy vív, hogy Hókuszpók vagy a vizipók is agybafőbe verné, de ez méhg mindíg elég leverni 4 agyonképzett elitt jedit egy szobában.
Tömérdek összekötő szar utalás a "legendás" első részekhez modoros szakavatottaknak (össze lehet nézni, félmosolyokkal konstatálni, hogy: igen és is tudom ennek mi lesz a folytatása az epizód IV be. kurva jó vagyok mi??)

Star Wars nem sci fi hanem mese, vagy a Fehérló fia is Sci fi(rugalmas vagyok vállasszatok, annak nem rossz, de a köré épült erőltetett kultusz rém modoros. Nem is a film a lényege, hanem hogy magamat valami beavatott tudósnak lássam ás láttassam, és ugyan 4 nap alatt telepítek egy windowst(persze órákat tudok azzal tölteni, hogy általam csak felszínesen ismert tech kulcsszavakkal dobálózom) meg az összeadással is bajaim vannak nemhogy a deriválással, de ha treckiskedem meg jediskedem akkor rögtön geek szerepben tetszeleghetek és így már nem olyan ciki, hogy nincs csajom, hanem olyan szeretni való lúzer lettem akinek azért nincs nője mert túl okos hozzá.
amúgy meg mi a francnak szenvedtek ezzel a klónhadsereggel. 1000 percen keresztül nem találtak el senkit pedig folyton lézerlövöldöznek, nem igaz senkit nem vontak felelőségre a Birodalomban a szoftvereik miatt. A nagy kutya aki beszélni sem tud az meg megszerel bármilyen űrhajót 2 perc alatt és a legjobb, hogy fénysebességgel utazó technikát két öklömnyi vastagságú kábel összehegesztése megjavít (amit egy kutya heggeszt persze össze, miközben vonyít). Ford nélkül az a film nézhetetlen.

Kin 2011.01.13. 11:10:45

Szívemből szólt a cikkíró, annyira találó, baromira ráérzett és vicces, hogy mindegy típusra kapásból fel tudok idézni nem egy példát.
A "félig-meddig művész" kategóriájában felsorolt állásfajtáknál már hangosan röhögtem:)

Ami viszont a szomorú, hogy ez mind igaz. A magyar filmesek nagy része nem kéne, hogy szabadlábon legyen (magam vinném be nekik a coeljókat a cellájukba, az A4-es üres laptól mindegyikem megkímélném, hiszen egy önálló gondolatot sem tudnának papírra vetni) hajmeresztő, hogy mennyi pénzt zsebelnek be művészet címen (idén 5 milliárdot akart kicsikarni az MMK az eddigi 3 milliárd helyett, végül csak 1 milliárdot kapott, de ha ennek az összegnek a végéből még két nullát elvennének, nekem még akkor sem lennének álmatlan éjszakáim).
Minden kedves érdeklődőnek szeretettel ajánlom az imdb-t, forgassa alaposan és nézegesse meg a filmeknél a box office/buisness-t elég tanulságos.
Amíg a rossz és gonosz amerikaiak olyan filmeket csinálnak és annyiból(és olyan színészekkel!)mint a No Country for Old Men, a még gonoszabb és rosszabb románok pedig mint olyat, az Ünnepek után (és olyan színészekkel!), addig nekünk nincs miről beszélni.
Na de mit elégedetlenkedek, egy pár évtizedig azért még mi is elvegetálhatunk az Üvegtigris aktuális folytatásain...

Zagson 2011.01.13. 11:23:28

Románoknak szerbeknek cseheknek jobb filmjeik vannak. De ott nem is veszik ennyire komolyan magukat a"művészel" szerintem, hanem olyan kelet európai sármmal alkotnak. Tényleg elég Hrabal olvasni vagy az abból készített J.M filmeket nézni, hogy lássuk, hogy nem kell beleizzadni a mondanivalót, hanem ha a valóságról írsz meséket, akkor abban úgyis lesz mögöttes tartalom magától is. Csak mi mindíg ki akarjuk találni a spanyol viaszt, és nálunk elöbb leírják maguknak mi a titkos üzenet és arra szerkesztenek egy béne, átlátszó gagyi szimbólum rendszert. Üvegtigris 2-3 borzalom. De pl Trörknek a Moszkva tere az parádés volt de a Szezon már egy affektált szar neki is. Amúgy az elsőben szerepló Royal:) (Simon), amúgy az igazi tehetséges magyar "művész"(utálom ezt a szót), ő bármit csinál az hiteles és szerethető legyen az filmszerep, filmrendezés vagy akár a rekléámok is. A reklámjai nagyobb "művészi" értékkel bírnak mint 10-15 elismert zenész filmes , költő(ezek variációi is mertr mindegyik ért mindenhez) összes műve itthon.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 12:28:51

@Zagson: medveanyám, idepöttyentettél 500+ szóban egy értekezést, csak éppen a lényeg felett elsiklik a tekintet, pedig beleírtad: ez mese (sci-fi, mindegy).

Mivel mese, ezért 2 dolog számít:

- mennyit kardoznak benne a lovagok
- mennyire jó a jelmez

nah, az újakban sokat kardoznak és jó a jelmez, a régiekben meg keveset kardoznak és a szar a jelmez.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 12:36:08

@Kin: "No Country for Old Men, a még gonoszabb és rosszabb románok pedig mint olyat, az Ünnepek után "

tényleg pusztán rosszindulatú kötözködésből kérdem, ha az amerikai film címét amerikaiul írtad (nyilván mert a szinkron a sátán öreganyja, vagy ki tudja miért), akkor a román film címét miért nem románul?

Zagson 2011.01.13. 12:52:45

@vészmadár (pica pica):
azért sci fi meg mese nem mindegy. Pl abból a korból a Szárnyxas fejvadász komolyabb film.
Az új részekben mint mondtam egyetlen egy elfogadható kardozás van (az első részben, mert ott harcművész volt a sith), a többiben a vívás (kardozás) fájdalmasan gyengébb mint mikor a Süsüben a bábok vívnak (kardoznak), vagy Vitéz László palacsintasütős harcművészete is hitelesebb (egyébbként Vitéz László amúgy is jobb mese meg látványosabb mint a SW).
De említettem azt s, hogy nem eleve a mese mivoltával van bajom (amúgy egy mesében sem értem miért a kutya javítja a hajót, de legyen), hanem azzal ami körülveszi (bár az hogy bajom van vele az túlzás, inkább cikinek tartom), meg ez az erőltetett jófej vagyok geek hozzáállás, de ide sorolhatod még a Gyalog-galopp idézgetőket, meg akik Citroen kacsával járnak, Nem utálom vagy megvetem ezeket az embereket, csak kínosnak tartom mikor ilyen előadásaikba keveredem.
Jelmezek jósága nagyon szubjektív. Nekem egyik sem tetszik,(de persze pont ezen az alapon tetszhetne is, emiatt ezt nem is akarom kritizálni), DV fekete jelmeze azzal a rádióval a közepén rém béna, Fekete hurkás síruha plussz köpeny meg egy ciki sisak. Meg minek villognak azok a szarok a mellén? Mutatják hány fokos vagy mi? vagy milyen a kedve?
Ha nagyon bepirosodik, akkor odafut egy cseléd és jegeli a búráját?
A klónhadsereg impotenciája meg csak azért zavaró mert ha ennyire nem találnak el senkit, meg képtelenek egészségesen futni, akkor minek fejlesztették ki őket, meg hogyan alázták le az univerzumot? Meg ha nem találnak soha el senkit, akkor jobb lett volna ha valami izgalmas párbeszédet tettek voln azokba a részekbe amikor ők fény-nyaláb piszolyoznak a levegőbe, vagy meséltek volna arról, hogy kihalhat egy ritka állat a galaxisban és izgulhattunk volna, hogy végül megmenti-e őket a greenpeace. ehelyett ott füstöltek el a fehér ruhás nyápicok. A legjobb, hogy Lucas 4 évente kiad egy új dvd-t 40 dollárárt amin van még plussz 10 másodperc és a sok ember megveszi nem azért mert érdekli, csak, hogy el tudja mondani a haveroknak, hogy ő akkora expert, hogy neki megvan ez a verzió is és így sokkal "komplexebb" az élmény.

2011.01.13. 12:58:33

@vészmadár (pica pica): láttam, nem tetszett, a pasi olyan volt mint a terminátor, abból meg már volt elég.
Tomy Lee Jons, meg az ő aggódó, bűbáj felesége... hát persze.

ha hülye, de nem rossz indulatból, csak mert hülye, az nem baj, de ha a hülyeség rosszindulattal párosul, na attól menekülni kell...

...ilyenkor eszembe jut, hogy már Hamlet sem tudott ezzel mit kezdeni, hagyni a picsába az az egészet, vagy szétverni a pofáját mindegyiknek.

Kin 2011.01.13. 12:59:08

Gondoltam a román cím nem hangzik senkinek sem ismerősen, de akkor a rend kedvéért:
Ünnepek után: Marti, dupa craciun/Tuesday After Christmas
Nem vénnek való vidék: No Country for Old Men

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 13:27:26

@Kin: és a no country for old man-t nem kérhetném románul is? (ha már a román szerepelt angolul):)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 13:33:33

@Zagson: az uralkodó azért gagyin vív, mert egy kb. 80 éves színész játsza, ennyi telt tőle. Gagyi, nah, jogos a dolog, de nem annyira, mint a zabkorpával kitömött pamutzoknik mint idegen lények.

Kin 2011.01.13. 14:58:06

@vészmadár (pica pica):
Kikereshetném neked valahonnan (biztos van valami jó kis román mozioldal), vagy beírhatnám a gugli fordítóba de nem teszem, macerás:)

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2011.01.14. 08:51:14

Ezen embertipusnak általában egy merő retek és kosz a lakásuk és náluk legtöbbször szaros csík díszeleg a WC kagylóban.

kinoxalin 2011.01.14. 09:02:21

A post fasza, de azt nem értem, mér' kell az Izomtibit fikázni, szerintem ő pont nem tartozik ezek közé, és igen jó post-ok vannak a blogján!
Ettől függetlenül jókat röhögtem a bejegyzésen... :-)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.15. 09:40:47

Jól eljutottatok a művészpalántákon keresztül a zsidókon át a a fantasy/sci-fi témaköréig (kiemelve: star wars), majd a filmfinanszírozáson keresztül visszakanyarodott a téma a az eredetihez. Én arra lennék kiváncsi, hogy kinek van olyan közvetlen ismerőse akire ráillik a poszt valamelyik leírása?
A fantasy-n meg sci-fin felesleges vitatkozni. Volt erről egy téma a szakblogon. Most itt konkrétan sci-fi-re gondolok, mert fantasy-nál nem lehet erről beszélni. Az egyes példányok realitását vizsgálta egy csóka táblázatba szedve. Hang az űrben, szaporodás az idegenekkel, fény feletti sebesség. stb. Gyakorlatilag a hozzászólók többsége arra jutott, hogy nem lehet objektíven mérni a kitalációkat.

pruntyike 2011.01.15. 16:28:15

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Én pontosan ismerek egy ilyet, száz százalék telitalálat, csak nem az USA-ben, hanem Kanadában, Torontóban él. Minden stimmel, csak a kezdet más: gazdag szülők egyetlen lányát vette el, "értelmes" házasság volt.

pruntyike 2011.01.15. 16:35:00

@Zagson: Esterházynak vannak olyan mondatai, és idézetei, amikre évek múlva is emlékszel. Cvetajeva valóban nagyon nagy, honnan tudta? Egynémely írása olyan, hogy szeretnéd hangosan felolvasni, némelyik (pl. a focis könyv) viszont bántóan gyenge. Egyébként az egész Esterházy mű fenn van az interneten.

pruntyike 2011.01.15. 16:41:28

@buta_lúd: A nagyon rossz költőkből pl. néha éles szemű kritikusok lesznek, mert azonnal megéreznek mnden olyan tehetségtelenségre utaló nüanszot, amiből ők enciklopédiára valót elkövettek.
Rossz ünneplővers az 50 évek elejéről egy facér költőnőtől (lásd: freudi elszólás):
"Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,
Számba veszem a legények elejét"
Nem viss, leírta!

[c] 2011.01.15. 16:46:59

@bajor gizella: Az értelmesebbje viszont nagyívben leszarja, hogy neki mi "áll jól", csak csinálja, ha jólesik.

pruntyike 2011.01.15. 17:01:19

@Szocio Pata (kikvogymukblog): A FIATAL MŰVÉSZ lehet nem mindig vegytiszta jelenség is, ismerek olyant ebből a kategóriából, akinek "fiatal" művészete (költő a szerencsétlen)abban áll, hogy 10-15 évente kivonul, új alapokra helyezi az életét, hátrahagyva egy (később elvált) feleséget és 1-2 darab gyereket, de hát a művészet megér ilyen áldozatot (na ki hozza az áldozatot?). A "fiatal" művész úr csak azért nem válik hajléktalanná, mert eléggé praktikus módon akkor vonul ki, ha már van hová. Így felesége mindig 20 és 35 között van, és ha sétálni, fagyizni visz egy "imádott" kisgyermeket (lásd fent), most már 60-egynéhány évesen, az nem a dédunokája vagy unkokája, hanem saját s.k. gyermeke. Új élet, új fiatalság, hajrá a megújulás felé. Ezt tudja. Tud mást is? "Neszkázes" (Who knows), ahogy az orosz mondja.

pruntyike 2011.01.15. 17:07:06

@Zagson: A csehek titka a filmeket, regényeket illetően, hogy ők a valoságban is gyakran olyanok, mint egy Hrabal (Páral, Menzel, Chytilová stb. vagy a régiek közül: Hašek, Čapek, Vlasta Burian stb.) figura. Tudom, mit beszélek, éltem és dolgoztam Prágában. Ennyi.

RÁMBÓGECI 2011.01.18. 23:58:03

ha módunkban állna, h meghallgathassuk leonardo motettáit, megtekinthessük bach piétáját, vagy elmélyülhessünk wagner grafikáiban és nietzsche aquarelljeiben... nos akk lehet, h megtudhatnánk vmit a "művészről", a "művészetről"

élvezetes a poszt, a kommentek pedig árnyalják az 1. típust...

továbbá minden felmerült kérdésre választ ad csontváry élete és munkássága
süti beállítások módosítása