Olvasói rovat - Elvált férfi partnert keres

2010/11/14. - írta: Modor Tibi

 

Patrick Bateman mellett másik miniposzt-bajnokunk - bajor gizella - csinált egy ilyet nekünk. Csökken a színvonal, mi? Hát ezt kapjátok ki.

Ez pontosan az a fajta írás, ami - bár férfiaknak állít görbe tükröt - a sziszegő düh és sértődöttség helyett (jujj, bántottak) a stílusos, elegánsan lehengerlő gúnyt alkalmazza kiválóan. Mintha nem is nő írta volna! Nem lehet rá haragudni.  


 

Mikor egy házasság tönkremegy, kialszik a láng, a tűz, vagy netántán a szikra, avagy elpattan a közös mozgatórugó. A kapcsolat zátonyra fut, nincs többé közös nevező. A felek természetesen kultúrember módjára igyekeznek egymásnak búcsút inteni - és ha végre pont van az i-n, beköszönt valami teljesen új kezdet, azaz az önálló élet.

Avagy az elvált férfi társat keres. Részlet. 


Az eszményi második férj kisgyerekes elvált anyák számára onnan ismerhető fel, hogy pont olyan, mintha még mindig házas lenne. Számára fontos a család, ami a kapcsolat elején mindent meghatároz. Az első közös állatkerti program alkalmával, mikor a férfi hivatalos láthatási idejét tölti a 4-6 év körüli kiskrapekokkal, és a nő is magával hozza a maga 3-8 éves sarjait, eldől minden. De addig is elég rögös az út odáig, hiszen: 

Szia Móni, köszi az SMSt, meg hogy gondoltál rám. Sajnos nem jó a péntek délután, mert a nagynak fogszabályzásra kell mennie, az anyukája pedig nem ér rá. Legközelebb feltétlenül bepótoljuk. Üdv.

Szia Móni, sajnos kicsit kések, fel kell ugranom az exemhez, mert gyorsan ki kell cserélnem a hűtőlámpa égőjét. pár perc az egész. Üdv.


Őt követi tisztesség rangsorában a társkereső. Válása után nem sokkal ráeszmél, hogy egyedül lenni mondhatni kibírhatatlanul rossz. Gyorsan regisztrál a randigurura, feltesz magáról egy három évvel ezelőtti fényképet, melyen kockás ingben van a húga yorkshire terrierjével - és ügyefogyott módszerekkel, ámbár tisztességes szándékkal rástartol Beára a gazdaságiról. És el nem ereszti. Szinte pánikrohamot kap minden randevú elött, betegesen retteg a felsüléstől, a visszautasítástól - csajozási technikái elavultak, és fogalma sincs hogy újítsa meg őket. Társkereső profiljában nem győzi hangsúlyozni, hogy ő komoly kapcsolatot keres - válaszol a fotó nélküli hölgyeknek is, és tulajdonképpen annyira feszült és zárkózott minden találkozón, hogy ha azt ki is sikerül húzni belőle, hogy elvált-legalább volt már párkapcsolata - hogy maga a tény azért következett-e be, mert az illető késes darabolós gyilkos, vagy mert csak simán ráuntak egymásra - talán évekbe is telhet megfejteni.

Szia Kedves Nyuszilány79!

Szóval nagyon megkapó volt a bemutatkozód, nagyon tetszett amit a szerelemről írtál, és ha valóban így is gondolod, akkor ne tétovázz nosza rajta!

ami engem illet, 39 éves vagyok, képet a profilomban találsz, egy számítástechnikai cégnél dolgozom fejlesztőtechnikusként, és minden vágyam hogy megtaláljam azt a lányt, akiben az igazira lelhetek.

Rájöttem hogy nekem nincs időm játszadozásokra. Komoly érzelmekkel, nyitottsággal fordulok minden megnyíló esély felé, és ezt partneremtől is elvárom. Ez a minimum nem?

Szia Bea. Szuper volt a tegnapi mozi, köszi szépen, nagyon várom az ismétlést.Nagyon tetszett ez az új Julia Roberts film, kellemeset csalódtam a játékában, noha egész végig rád gondoltam.:). Remélem nem gondolod túl gyorsnak a tempómat, csak tudod, én nem szeretnék zsákbamacskát árulni.

holnap rádcsörgök, addig szerezz be egy pestiestet valami jó kis program végett. jó éjt. puszi. vigyázz magadra.

 

Az indulatossal jó esetben akkor találkozol, ha beugrós pincérnő vagy a törzskocsmájában. Rossz esetben nem ismered fel időben, hogy az alany még nem tette túl magát a tárgyon - és előre megbeszélt helyen és időben ér a felismerés, hogy képtelen leállni a témáról. Általában szánalomkeltő rémtörténetekkel traktál, természetesen gondosan elhallgatva a ránézve terhelő, a hallgatóságnak azonban evidensnek tűnő részleteket.

-Egy szál papucsban, kisbőrönddel dobott ki, azt se mondta miért. Érted ezt? (nem kell válaszolni, folytatja anélkül is.) Elszakított a gyerekektől, ellenem neveli őket,anyám se áll már szóba velem.

Bezzeg a gyerektartás egynapos késése miatt már szaladt a bíróságra. Múltkor mikor elmentem, az utolsó zacskó - kukászacskó, érted? - kukászsacskókba tette a holmimat 15 év házasság után. Szóval, mikor a haver kocsijával érte mentem - mert a kocsi kell neki persze. Én odaadtam első kérésre. Vigye. - szóval a gyerek állt az ajtóban, és könyörgött, hogy ne menjek el. Azt mondta apa, maradj kérlek. Te vagy a legjobb apa a világon, jó leszek, megígérem, csak ne hagyj itt. Érted ezt?

-Hogyne, persze.

 

Ha a villával határozottan a franciakrémes közepébe vágó hallgatóság jelentőségteljes kávékorty után érez némi hajlandóságot, hamar kézbe veheti az irányítást. Hívd fel-mondd meg-én üzenem hogy-ha mégegyszer-ez így nem mehet-te is ember vagy, neked is vannak érzéseid-micsoda egy szemét kurva kikaparom a szemét- vonalon. A férfi összetört szívét hamar begyógyítja ez az igazán önzetlen reakció, és máris a tettek mezejére lép. Amennyiben ez a biztatás elmarad, vagy esetleg a totális érdeklődés hiányában esetleg előtör belőlünk a harcos feminista a volt feleség védelmében, hát akkor menthetetlenül belendül. Hallgatóságát figyelmen kívül hagyva őrjöngésbe kezd. Ilyenkor amellett, hogy meg kell küzdenünk a hirtelen ráeszmélés okozta sokkal  - miszerint a gondosan fésült intelligens passzív-agresszív hangulat egy másodperc alatt omlik darabjaira, még el kell viselnünk a nyilvános hely - ó ne add ég 3 asztalos kiskávézó - további látogatóinak élénk érdeklődését is. 

A Kriszti? Nem hiszed el, de az egy szuka. A büdös kurvája. A belemet kidolgoztam érte. Bukszának kellettem mindig. Arra bezzeg volt esze, hogy a telefonomról levágjon. Mi? Bíróságon elrebegni, hogy így meg úgy. Azt állította, molesztáltam. Most nézd meg. Itt a telefonomban véletlenül még rólunk egy kép. Má mindet törültem, meg a számát is, de ez Majorkán készült. Így néz ki egy asszony, akit molesztálnak? Hát menjen a jólelkű kurva anyjába. Minden nő egy számító rohadt kurva. 

Jobb lett volna eszpresszót kérni a félliteres tejeskávé helyett.

 

A kiégett már olyan rég elvált, hogy az egész házasság, számára a válás és egyáltalán úgy az emberi kapcsolatok bonyolult szövevényessége teljesen érdektelen. Talán alkohol hatására fokozott nőgyűlölete az egyetlen olyan, amit még meg tudott tartani azokból a régi időkből, mikor még volt lelke. Egyébként ha összejön neki valami - úgy is jó, ha nem: egy gonddal kevesebb.

-Rá kellett jönnöm, hogy semmi se történhetett volna jobban anno. Nézd meg a szegény Palikát is, bazd. Elvette azt a nagypicsájú Verát, aztán mire megy vele? Dolgozhat, mint a barom, akkora kofferra minden szezonban nadrágot venni külön felár. Íjjj. Én már megvagyok így egyedül. Láttad azt a csajt, akivel egy ideig elvoltam, nem? Jaja, aki mindig a szigetkörökről dumált. Na tök flott kis nő volt, önálló cége minden, erre benyögött egy fél év után egy olyat, hogy akkor döntsek, mert ő komoly kapcsolatot akar. Bazd, én köszi, de nem. Mondtam is neki, siessen, mielőtt túl öreg lesz a váláshoz. Ekhehee.

-Áh nem tudom, bazzeg. Az a Jutka is mit akart. Mondom neki, menjünk el wellnesszelni kicsit. Húzza a száját. Nem fogom többször mondani. Menstruált biztos. Mi vagyok én, grállovag? Faszom. Csak a gondom van velük. Most már eljutottam odáig, hogy nem is tudok más mellett elaludni. Múltkor is felhoztam azt a csajt a bérelszámolásról, hát izgett-mozgott egész éjjel, meg szuszogott. Mondtam is neki reggel, hogy elkezdhetne fogyózni lassan, mert kezd elursulásodni.

És persze meg kell emlékeznünk a teniszpólós, felhajtottgalléros, csokibarnára szolizott topmanagerről is. Ő feltehetőleg azért vált el, mert hűtlen aljas szemét volt. Nem is titkolja, sőt kérkedni is szokott vele. Az ingó és ingatlan vagyon bonyolult elosztása miatt húzódó pereskedés hivatalos napjának végén változtat a facebook státuszán. Alapjaiban semmi sem változik, talán megveszi azt a ciklámenszínű Benetton-pulcsit, amiről az asszony lebeszélte - mondván, az olyan digós. És persze Tom Jones - I'm alive

-Hellószia Bandibácsi, na szombat magasságában áll még az az orbitális, bebaszós kanbuli? Elnézhetnénk a School Clubba vagy a Dokkba, aranyapám. Ott valami főiskolás buláj van előkszületben. Mit szólsz?

-Mi az hogy, Istipapa. Nyomuljunk. Van az adminisztráción öcsém, egy olyan kis csaj, ledermedek, ha meglátom. Fűzögetem-fűzögetem, most nemrég elhívtam Varsányba a víkkendházba egy gulyáspörire. Nem mondta, hogy nem. De hát addig, míg kötélnek áll a kicsike, azért még tekingethetek másfelé. Nem tudod - az a múltkori kis vörös -, a Brigike őnagycsád ott lesz? Fizetnék neki egy jó nagy mojitót, hogy aztán utána az én szívószálammal is játszadozzon kicsit. Hehehehe, na pályázok sziklamászóedzésre, majd még csörgök csütörtöktájt.

-Na welcome beck to dö márket, Bandibácsi. Csácsá.

-Szia Baba! Meghívhatlak egy frissítőre? Nézd a pincérFIÚT, milyen ügyesen csinálja a Martinit. Szóljak neki, hogy kérsz egyet? Na ugye, milyen finom? Hú - szemtelenül fiatal vagy. Még csak 21? Hú, nem is emlékszem, mit csináltam 21 évesen. Khekhe. Na azééért nem volt ám olyan rég. Csak sajnos akkor sehol nem voltak ilyen igézőszemű, gyönyörű lányok. Te szereted az idősebb pasikat? Naaaa, ilyet ne mondj aztán, hogy mindegyik csak le akar fektetni. Én például meg szeretnélek ismerni. Szerintem fantasztikus csajszi lehetsz. Igyunk még egy finom molyirtót, és táncoljunk egyet. Hú, de csini kebleid vannak. Tudnék velük mit kezdeni. Heheh. Tessék, drága? Becsiccsentettél, látom. Na hívok egy taxit, aztán felmegyünk hozzám, jó édeske? Hahó!

 

250 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mazs_ 2010.11.14. 23:19:42

@kzolika: Nem, nem, mindenki spórolgat :)

lárvalányhaj 2010.11.15. 00:32:50

@lacivagyok:

Miért, mit kellene tennie? Keresni valami szükségmegoldást, és leélni az életét egy rossz kapcsolatban, ahogy az emberek többsége teszi?

Blogger Géza 2010.11.15. 01:36:45

@hagymásbab: Jelentem, én is csatlakozom a klubhoz, nem értem, mi a problémád. Név nélkül miért ne mesélhetne el ilyen régmúltból származó sztorikat?

leginkább tejből 2010.11.15. 01:49:25

a posztoló egy savanyú uborka, gondolom öreg pina, legalább 26 éves, tehát öreg, buta és ronda is!

nem is csoda , hogy nem kellett senkinek, és ilyen szar posztot írogat kúrás helyett!

Motorpenis 2010.11.15. 06:16:52

@lacivagyok: Lacikám, pedig ez a világ rendje. Hozzá kell szoknod a "nem"-hez; ennek ellenére értem, mire gondolsz, mert én is ilyen voltam.

Ne legyél "nyomulós", se ilyen, se olyan, kizárólag saját magad.

Ha nem kellesz neki, minek bánkódnál? Minek ríni olyan nő után, akit nem érdekelsz? És különben is:lehet, hogy megúszol valakit; lehet, hogy a következő jobb lesz.

Motorpenis 2010.11.15. 06:18:58

@mazs_: "igen, benne van a pakliban, hogy elszalasztanak valamit. "

És mekkora elégtétel tud ez lenni, amikor a libuska lepattint, de "szikra", meg "kémia" alapján beválaszt valaki mást magának, majd rájön hogy ismét ostoba volt, aztán közeledne újból, az ember meg fapofával közli a hideg tényeket, mely szerint ő már semmi esetre sem kíváncsi rá.

Motorpenis 2010.11.15. 06:23:34

@antiszociális exlúzer: "Talán az van bennük, hogy most már komoly partnert kell választaniuk (családalapítás, miegymás), és nem tévedhetnek; ezért nagyon óvatosak, túlságosan is."

Lópikulát! Képtelenek racionálisan gondolkodni, képtelen felelősséget vállalni döntéseikért. Megható ez a bullshit, amit írsz, jó kifogás nekik, de később ugyanolyan hülyén választanak, és természetesen a felelősség a "szemét pasiké".

"Ha pedig kisgyerekes, elvált nőkről van szó, még óvatosabbak, hiszen egy anya nem "ugrálhat" kapcsolatból kapcsolatba. "

Ja, dehogynem! Nézz körül a társkeresőkön, szégyellném magam, ha ilyen anyám lenne. Fehérneműben pózoló (szottyadt/szottyadó) anyukák keersnek "komoly kapcsolatot", "keresik az igazit", Müller és Coelho idézetekkel feltöltött adatlapjukkal, rossz helyesírással. Szánalmas, nevetséges.

2010.11.15. 06:42:43

@hagymásbab: A férjemnek teljesen mindegy volt, hogy miből tartom el, nem volt annyira finnyás.

Igaz, hogy már elváltunk, de mivel abból a kb 30 ezerből amit kap, nem élne meg, és mivel még mindig az én lakásomban lakik, kénytelen vagyok fizetni a viz-villany - gáz számlákat. A pénznek nincs szaga.

lacivagyok 2010.11.15. 08:46:54

Nahát, milyen szép beszólásokat kaptam :-)

Tudja az ember, hogy nagy az isten állatkertje, alacsony a kerítés és sok veszélyes példány pont a neten osztja az észt, de mindig érdekes szembesülni vele :-)

Volt már nekem barátnőm, nem egy, nem kettő, egyik sem úgy indult, hogy leszoptak az első randin. Abból egy nagy semmi lesz, nem párkapcsolat. És ha az ember úgy áll hozzá, hogy a legkisebb jelre is visszakozik, akkor elég sokáig fog keresgélni, mert olyan csak a mesében van, hogy minden tökéletesen alakul rögtön elsőre.

Abban persze igazatok van, hogy nem szerencsés olyanra nyomulni, akinek nem kellek, úgyhogy azt hiszem, megyek lépek szépen tovább.

De még mindig úgy gondolom, hogy az én hozzáállásom közelebb áll ahhoz, amit általában emberinek szoktak nevezni, mint az, hogy 'szopassad meg az első randin', 'menjé dugd meg' és ha nem megy, 'akkor hagyd a picsába'

2010.11.15. 09:07:38

A poszt jó, és szokás szerint jók a hsz-ek is. Ha ki kellene emelni valakit, akkor kzolika überokos észrevételeiről szólnék (kicsit csirke72-ős), mindig jól mulattam azokon, akik általánosságban, önmaguk kiválóságának tudatában osztják az észt...
Ha egyetlen, rövid idézet, akkor viszont MOtorpenis észrevétele gyönyörű: "Fehérneműben pózoló (szottyadt/szottyadó) anyukák keersnek "komoly kapcsolatot", "keresik az igazit", Müller és Coelho idézetekkel feltöltött adatlapjukkal, rossz helyesírással. Szánalmas, nevetséges."

Egyébként szerintem nem is házasság/"csak" együttélés kérdése ez - egyszerűen az emberek jelentős része odáig jutott ma az egyénieskedő, "önmegvalósító" önzésben, hogy képtelen _bármiféle_ normális emberi kapcsolatra.

Az elvált férfiakból a környezetembe is jut elég, én magam leginkább azt kedvelem bennük, amikor előadják, hogy a volt asszon' a gyerektartást "nem is a gyerekre költi". MIntha a leadott 40-50E Ft-al (igen jó esetben ennyi), kompenzálni lehetne azt, amit egy normális együttélés jelent. (Itt csak anyagi kompenzációra gondolok.) Kivált szép, amikor olyanokat reklamálnak, hogy "fodrászhoz jár", stb.

cd-r 2010.11.15. 09:30:07

@kzolika: mindíg is sejtettem, hogy az élet igazi császárai a modorosra kommentelnek szabadidejükben.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.11.15. 09:47:21

Lassan én is valamelyik fenti (az biztos, hogy nem az utolsó) kategóriába kerülök, nekem ez a poszt inkább szomorú volt mint vidám.

[c] 2010.11.15. 09:55:55

@lacivagyok: Én sokra tartom a hozzáállásodat, még ha nem is értünk mindenben egyet. Ilyen egy normális férfi.

[c] 2010.11.15. 09:56:57

@Motorpenis: "Szerencsére" a társkereső férfiak többsége pontosan ugyanilyen gügye, úgyhogy zsák a foltját.

[c] 2010.11.15. 09:58:01

@leginkább tejből: "legalább 26 éves, tehát öreg, buta és ronda is!"

Ez a nap vicce :)

2010.11.15. 10:07:49

@vitaygeorgina: és az a szopás, amikor TÉNYLEG odaköltözik.

Sand Lover 2010.11.15. 10:24:47

@antiszociális exlúzer: Nem, csak provokálni akar, és azt is bénán.

Nem szeretek ekézni senkit, se nőket, se férfiakat, de azt vettem észre, hogy a férfiak sokkal rosszabbul bírják a kritikát, a nők próbálnak jó pofát vágni és röhögni, a férfiak meg hisztériás rohamot kapnak, amik vitriolos kommentekben öltenek testet (már amikor)
Azt is észrevettem, hogy itt a modoroson ha megnézzük a címkéket, több szól nőkről mint férfiakról (nő 56, ffi 46). Ez nyilván annak tudható be, hogy az írók általában fiúk/férfiak, ezért könnyebb nőkről írni mint a saját házuk táján söprögetni, de azért a csajok elég jól viselik.

noirp 2010.11.15. 10:44:53

Én kettőt ismerek. Az egyik a kocsmafilozófus. Mégpedig sztoikus filozófus.Elvált, negyvenes (a részleteket nem tudjuk), már akkor is elég masszívan ivott ( nagyon könnyen lehet, h. ez is benne volt a pakliban). Nem pufog, nem vádol, hanem délutáni összeröffenéseken/munkatársi bográcsoláson a megcsúszott házasságú kollégák lelkét ápolja. Mindkét nembeliekét persze. Ilyenkor már ő is be van csiccsentve, meg a páciens is. Meglepően hatékony és (szintén meglepő) tartja a száját. Szerintem többet és zaftosabbat hall, mint egy közepes árfekvésű pszicológus.

Nappal viszont, józanon, próbál befűzni egy-egy 25-30 éves nőfélét, no nem hosszútávra, csak úgy egészségügyi okokból..
Alapjában szeretjük, bár az emberben ott motoszkál a kisördög, h exfeleségét meg kéne kérdezni: hányszor kapott monoklit. De lehet, hogy a kisördög is téved. Nem tudjuk, mert a részleteket sosem meséli, és kész.
A másik talán "kulturált dühöngő". Bazdmegelés nélkül, kulturáltan adja elő, hogy mindenért az exnej és konkrétan az ő génjei hibásak. Nem akarja evvel őt szekálni, de...és itt következik a fejtegetés.

bajor gizella 2010.11.15. 11:19:50

@Morgan LeFay: Hát gondoltam is hogy inkább elsőre a másik oldalával, az elvált asszonyokkal kellene kezdeni, akkor már biztos jöttek volna a kommentek hogy max riszpekt meg ilyenek. meg lehet nézni, a másikon a céges bulinál mennyien bólogattak, pedig el nem hiszem hogy mindenkinek ennyi tapasztalata lenne a céges bulik díszkurváival kapcsolatban:)
szóval nem igaz hogy nem lehet rám haragudni, lehet is meg kell is, de ettől még egyik alak sem kitalált.

lárvalányhaj 2010.11.15. 11:31:11

@Motorpenis:

Azt vettem észre, hogy nagyon keserű vagy az ilyen csajozós-társkeresős témákkal kapcsolatban.. Biztosan sok rossz tapasztalatod lehetett :S

kzolika 2010.11.15. 11:32:55

@cd-r: Ja, látod, albérletben laknak, de arra persze van pénz, hogy utazás, meg koncert, meg olvasás. Ja, ha így álltam volna hozzá, akkor 32 évesen még én is albérletben laknék. Jobb ez így, hogy van hol lakni és igazán kibírtam, hogy csak 30 évesen tettem ki a lábam Európából. Hát nem? Hát de.

cd-r 2010.11.15. 12:04:54

@kzolika: ööö, szerintem rád értettem és ironikusan. követelem az iróniaszmájlit! _btw_ óriási tapasztalatod lehet a nőkkel, ha az elsőrandinszopok típust tartod ideálisnak.

lárvalányhaj 2010.11.15. 12:06:11

@kzolika:

Nem vagy te egy kicsit obszesszív a pénztémával kapcsolatban? Más blogokon is folyton azt ecseteled, hogy hány lakásod meg kocsid van. Miért van erre szükséged?

cd-r 2010.11.15. 12:14:26

@lárvalányhaj: ja, de ne tagadd, hogy egész jól el lehet szórakozni ezeken a melldöngetőkön. szerintem nagy részük vagy aprajafalván borjakat hízlal és az álmait vetíti ide, vagy szimplán ekkora niemand, hogy fontosnak tartja, hogy egy blog tök ismeretlen kommentelői előtt fitogtassa, hogy ő mennyire kivakarózott a szarból.

Ernoke 2010.11.15. 13:04:47

@lárvalányhaj: kcsirke72:D

@cd-r: ismertem pár pénzes hajszálcsíkos öltönyös hülyét régebben, azok voltak hasonlóak, azzal büszkélkedtek, h sok a pénzük meg ipari mennyiségű nőt kúrnak a feleségük meg az állandó szeretőjük mellett (ez tényleg így volt, sok nő rohadt igénytelenné válik, ha pénz is társul a szex mellé). amúgy csúnyák voltak, hízásnak indult testalkattal, szexen kívül nulla érdeklődéssel, és ilyen hamis, gátlástalan önbizalommal, amit ha megkapargattál, kibukott a hiszti meg az önigazolás. szinte sajnáltam őket.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.11.15. 13:55:50

A "teniszpólós, felhajtottgalléros, csokibarnára szolizott topmanager" óriási! :DD

@vitaygeorgina: Egy kis szpem:
tevhit.blog.hu/2010/01/30/tevhit_50_a_valofelben_levo_apak_oszinten_kuzdenek_a_gyerekelhelyezesert

2010.11.15. 14:01:39

@kzolika: szerintem nem egészen erre vágytak

Saci Pererê 2010.11.15. 14:04:31

"Nagyon tetszett ez az új Julia Roberts film"

Wáááá, ez milyen őszinte! :D

lárvalányhaj 2010.11.15. 14:14:39

@Ernoke:

Én meg egy kicsit megütközve nézem, hogy milyen sok ember van, akinek az anyagi javak hajszolása körül forog az élete. Az egész életük arra megy el, hogy széthajtják magukat azért, hogy legyen egy nagyobb családi házuk, vagy valami raj kocsijuk, és amikor megvan, akkor őszinte örömmel nézik le azokat, aki nem jutottak el idáig. És persze azt gondolják, hogy mi azért irkálunk ilyeneket, mert irigykedünk rájuk, hiszen el se tudják képzelni, hogy más szemüvegen át is lehet nézni a világot.

bajor gizella 2010.11.15. 14:19:29

Anyagi javak:
www.youtube.com/watch?v=Eukde24XNEo

Ne a minőséget nézzétek, elég gyengus.

-er- 2010.11.15. 14:41:28

Nagyon tetszett ez a téma, a hozzászólásokat nem olvastam el. max riszpekt az írójának.
ha tudtok segítsetek, mert már nagyon kéne valaki, aki simogatja a hátamat és egyébként is. Ha van Szilvia nevű ismerősötök, szóljatok neki, hogy vegye fel velem a kapcsolatot. Röviden bemutatkozom és elmondom a történetemet
Adjon az isten szebb jövőt. Kedves hölgyem, keresztneved Szilvia legyen. Rendelkezzél saját autóval, szeress viselni magas sarkút. Nem lehet macskád, sem Bence, sem Petra nevű, mert már van .
Volt nejemnek - mikor még nem volt a nejem - lett egy macskája. Akkoriban 24/48-as beosztásban dolgozott, ergo a macska elég sokat volt egyedül. Mivel az ex szívén viselte a macska sorsát, kitalálta, hogy valamit tenni kell, Bence cica nem unatkozhat otthon egyedül! Nosza, került is hamar egy másik macska Bence mellé. Ez volt Petra cica. Petra cica ugyan fekete volt, de valószínűleg a macskáknál ez pont fordítva van, mert ha ez a kis dög ember lett volna, tutira szőke, tünci-bünci, cuki-muki, szép és buta egyed lett volna. De ez lett volna a legkevesebb ... 2 macska 35m2-en. Ráadásul viselkedni azt nem tudtak, ezért az egyetlen szobából ki lettek zárva, ha nem voltunk otthon ... és mivel Petra annyira hülye volt, hogy a cipők alá pisilt, az előszobából is ki lettek zárva. Pontosabban be lettek zárva a konyhába. Éjszakára dettó.
Ezen kívül volt egy patkánya is. Ez később elhalálozott; rágcsálóknál előfordul az ilyesmi. Bár halottam, hogy embereknél is, csak később a kívánatosnál.
elvaltapuka2.blog.hu/

Ernoke 2010.11.15. 14:45:08

@lárvalányhaj: szerintem ezek az emberek (abnormális szex- ésvagy pénzgyűjtögetők) félelemben élnek. hihetetlen volt pl. az öltönyös fasz hang- és arckifejezésváltozása, amikor azt mondtam neki, h a felesége nem szereti őt és nyilvánvalóan csak a zsé miatt van vele. szinte remegni kezdett. ezek tudják, h semmi értékeset nem tudnak létrehozni és megtartani, és folyton attól rettegnek, h ez "kiderül". közben meg mindenkinek nyilvánvaló, de ugye ellenük ott van az irigységgel meg "lúzerséggel" való visszavágás, önigazolásnak. kicsiben átéltem ilyesmit, tudom, miről beszélek, szerencsére volt annyi eszem, h magamtól kimásszak belőle.

2010.11.15. 14:57:56

Én azt tapasztaltam, hogy a társkereső nagy része - és a netes oldalakon is ilyen van sok - nem is igazán társat keres, csupán önmagát akarja beárazni a piacon. Felméri a lehetőségeket, mennyit ér, mennyire kapós (a nők nem annyira, bár akad ott is).
Végül is belekapnak abba, aki ott van kéznél, vagy visszakönyörgik magukat az ex-hez (ez sem ritka)

Szerintem ha nem néznének az emberek egyfolytában amerikai romantikus komédiákat, és tisztában lennének azzal, hogy a romantikus szerelem a házasságban nem olyan régi találmány, valamit elfogadnák a régi törvényt, a suba subához, guba a gubához, akkor kevesebb félre siklott kapcsolat lenne.

De amíg a filmeken azt látni, hogy házasság révén esély van a státus megváltoztatására, addig ott motoszkál mind két nemben, hogy talán egy jó partival ő is megcsinálhatja a szerencséjét.

Egy válás nemzedékekre veti vissza egy család fejlődését. Én csak tudom, nekem a nagyszüleim kezdték 1946-ban, olyan klasszikus módon ahogy az meg van írva: 18 éves csábító vitte a 36 éves nagypapát, a nagymama meg szívott otthon a 3 gyerekkel. Minden nagynéném, nagybátyám, szüleim, testvérem, én magam is beleestünk ebbe az örökletes betegségbe, mindenki elvált. Ez nem lehet véletlen, a modell követés erős.

Motorpenis 2010.11.15. 15:40:50

@lárvalányhaj: Hűha, engem figyelnek...Már itt is...Szemek...

Na, de, igazad van, és mégsem. Más posztok kapcsán írtam, hogy én volnék az aranyosfiú/szárazbarát, és ezt még csak most kezdem kinőni.

Nem hiszem, hogy a tapasztalataim "keserűek". Egyszerűen csak tapasztalatok. Ettől függetlenül igyekszem nem egy kalap alá venni a nőket (nagyon nehéz ám) és viszek virágot randevúra. Ugyanakkor már nem reménykedem semmiben, így a legjobb.

Nagyon fáraszt a nők állandó picsogása a férfiakról, főleg, hogy magukra nem néznek, de ebbe is beletörődtem-a nőnek picsognia kell, soha semmi nem jó neki.

Nem biztos, hogy rosszul jártam azzal, hogy évekig voltam a periférián, ha érted, mire gondolok.

Sand Lover 2010.11.15. 15:51:20

@Motorpenis: „Nagyon fáraszt a nők állandó picsogása a férfiakról, főleg, hogy magukra nem néznek, de ebbe is beletörődtem-a nőnek picsognia kell, soha semmi nem jó neki.”

Ecettel nem lehet legyet fogni, már ha érted, hogy mondom.

lacivagyok 2010.11.15. 16:04:33

@Frengi:

Egy csomó dologról írtál ebben a hozzászólásban, ami egyébként tartalmaz sok igazságot, de nekem egy picit kusza.

Miért vannak az emberek a társkeresőn - önmagában óriás téma. Nem hinném, hogy a férfiak beárazni akarnák magukat. Ha már nem társat keres - mert olyan is van - akkor puncit (elnézést, de ez a helyzet). Akar egy jót dugni. Nekem sokkal érdekesebb egyébként az, amikor fiatal, elvileg norális, csinos, okos csajokat látok hónapokig, meg évekig ilyen keresőkön. Gondolom, hogy picit torzít az önképen, ha valaki kap napi 5-10 levelet, elég könnyen elkezdi királylánynak érezni magát és várja a herceget. Azt hiszem, hercegek nem járnak társkeresőre, szóltam előre.

Egyetértek azzal, hogy sokna a nagy átütő szerelmet várják, mert azt látta a moziban, meg 'az neki jár'. Igen, ebből nem ártana kinőni egy bizonyos kor után... de ma is ez van. Ma ezt kémiának szokás hívni és azt hiszik, ez mindenkinek jön majd egyszer. YAz is külön megér egy misét, mi váltja ki a kémiát.

Ettől teljesen független viszont a pénz. Jellemzően a kémia simán eltűnik, ha pénzszag van a dologban. De ez működik, amióta világ a világ. Nem mindig sikerül ám. Találkoztam én már szoliban dolgozó portásszerű lánnyal, aki valaha szép volt, de 35 felett már nem annyira, aki elmesélte, hogy régen egy nap költött annyit a bankár szeretője pénzéből, mint amennyit most havonta keres. Elért egy bizonyos kort és repült. És most kezdhet neki az életnek, amiről semmit nem tudott eddig...

Az embereknek ma azt mesélik, hogy nekik jár az örök boldogság és azt nyomják a fejükbe, hogy inkább legyél egyedül, mint a nem tökéletessel. Volt az a mondás, hogy akkor válj el, ha egy lakatlan szigeten is jobb lenne, mint a pároddal. Ma ez így szól: ha létezik bármilyen szitu, ahol Te jobban érzed magad, mint a pároddal, akkor hagyd ott. Mert neked a tökéletes jár. Sőt, azt is bemesélik, hogy egyedül lenni jó. (és majd figyeld, mit kapok erre, hogy 'miért ne lehetne jó egyedül...' :-)

Sand Lover 2010.11.15. 16:54:59

@lacivagyok: “Sőt, azt is bemesélik, hogy egyedül lenni jó.”
Kinek mi jó. Azért egy kis tapasztalattal a hátam mögött azt mondanám, hogy inkább vagyok egyedül, mint egy nem funkcionális, kilátástalan kapcsolatban.

Az egyedüllét nem stigma, nem gáz (bármennyire is próbálják ezt sulykolni egyesek), nem érdem és nem büntetés - csak egy állapot.
Az ember nyilván mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen párja – de nem mindenáron és nem elkeseredetten, fogcsikorgatva és kényszeresen. :)

Ernoke 2010.11.15. 16:57:05

@lacivagyok: harmonikus párkapcsolat márpedig mindenkinek jár, de nem mindenkinek jut. a társra találás pedig puszta szerencse dolga: találok-e pl. olyan embert, aki hozzám hasonlóan rendszerető, hasonló a temperamentuma és az érzékenysége, és fizikailag is vonzó (=kémia). ehhez nyilván ismerni kell magadat, de nem igaz az, h akinek nincs szerencséje, azzal kapásból valami "baj" lenne. egyébként a hercegek is járnak társkeresőre, csak szólok...

arról, h az embereknek nagyok az igényeik: régebben muszáj volt házasodni, és a házasságnak semmi köze nem volt az érzelmekhez. nagymamám azt tanította nekem, h a szerelem csak egy ostobaság, amit a férfiak találnak ki, h könnyebben kielégítsék a mocskos vágyaikat. a szüleim is egymás idegeire mentek kezdettől fogva, gyerekként rettegtem a családi nyaralásoktól, bármiféle együttléttől, pedig mindig nagy szeretettel, gondosan neveltek. ezek után azt hiszem, nyilvánvaló, h erősen váláspárti vagyok, és azt gondolom, mindenki jól járna, ha csak azzal lenne együtt, akivel tényleg szeretne. szerintem ostobaság lenne pont ebben a tekintetben visszasüllyedni a régi kor rossz erkölcsi szintjére, amikor most már az emberek megtehetik, h gondosan, értelmesen választanak párt.

lárvalányhaj 2010.11.15. 17:23:59

@lacivagyok:

" Sőt, azt is bemesélik, hogy egyedül lenni jó. (és majd figyeld, mit kapok erre, hogy 'miért ne lehetne jó egyedül...' :-)"

De tényleg, miért olyan fontos, hogy az emberek mindenáron kapcsolatban legyenek?

"Az embereknek ma azt mesélik, hogy nekik jár az örök boldogság és azt nyomják a fejükbe, hogy inkább legyél egyedül, mint a nem tökéletessel."

Szerintem annál rosszabb nincs is, mintha valaki kompromisszumként megy bele a kapcsolatba, de közben úgy érzi, hogy a másik nem elég jó hozzá. Így általában tisztelni se tudja a másik embert, és ha van valami, ami garantálja a rossz kapcsolatot, akkor ez az.

lárvalányhaj 2010.11.15. 19:10:35

@lacivagyok:

Az igazi baj szerintem nem az ábrándokkal van, hanem az emberek felületességével, ami szinte mindenkire jellemző, nemtől függetlenül. Az ismerkedésben azok sikeresek, akik jól el tudják adni magukat, például az olyan férfiak, akik sima dumával elvarázsolják a nőket, vagy például az olyan nők, akik mellett a férfiak erősnek és dominánsnak érezhetik magukat (legalábbis az ismerkedési szakaszban).
A legtöbb ember rokonszenvének a megnyeréséhez elég az ügyes, a befogadó igényeire kihegyezett kommunikáció, többre nincs is igény. A megismerkedéskor elsöprő hatást várnak, ami nagyrészt jó kommunikációval idézhető elő. Tulajdonképpen egy homlokzatot keresnek, és ha a homlokzat festése nem felel meg az elvárásaiknak, akkor a ház belseje már nem is érdekli őket. Így aztán egy csomó ember, akivel akár boldogok is lehetnének együtt, egyszerűen nem kap esélyt. Azt hiszem, hogy ez az alapvető probléma, hogy az emberek nem nyitottak egymásra, nem akarják megismerni a másikat, hanem az első néhány jellemző alapján skatulyáznak, dobozolnak.
(Ha meg a homlokzat netán megfelelő lenne, akkor meg egy idő után jön a csodálkozás, hogy nem pont az van mögötte, mint amire számítottak.)

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.11.15. 19:38:17

Nem fontos kapcsolatban élni.Sőt,utódokat nemzeni és felnevelni sem fontos.Néhányatokat elnézve abszolút felesleges volt...

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.11.15. 19:43:07

Felelősség,szolidaritás,empátia,szeretet,önfeláldozás,megbecsülés.
Miféle szavak ezek?
Hiszen csak az ego számít.Az önzés,a pénz.
Remek törzsnézői az RTL-nek és TV2-nek,olvasói a Kozmopolitannak.
Nem is baj ha kihaltok,ez a természetes kiválasztódás!

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 20:01:09

@lárvalányhaj: teljesen egyetértek. ezt magyarázom neki én is.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 20:04:27

@lacivagyok: ez a véleménye csak egy idióta kommentelőnek volt, ne vedd általános véleménynek:)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 20:11:09

@lacivagyok: szerintem te totál társfüggő vagy. miért akarod annyira bizonygatni, hogy ha van az ember mellett valaki -bárki - akkor az csakis jobb lehet, mint ha nincs (=egyedül van?) hidd már el, hogy nem a világvége, és bizony érezheti jól magát az ember egyedül is (sőt, jobban, mint egy rossz kapcsolatban, pl.). sőt, még akár boldog is lehet. attól még lehet élete, barátai, stb.
Morgan lefaynek, meg árvalányhajnak tökéletesen igaza van.

lárvalányhaj 2010.11.15. 20:14:41

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

A társadalom _részirül_ is teljesen idióta dolog ez a nyomásgyakorlás, hogy "kapcsolatba, de mindenáron". Velem egykorú nőnemű rokon már 5-6 éve ugyanazzal a sráccal csapatja, persze lenézi, csalja is össze-vissza, de nem hagyja ott, mert akkor egyedül lenne, és juj. Nekem senki se mondja, hogy pl. ez jobb annál, mintha egyedül van az ember.

lárvalányhaj 2010.11.15. 20:15:34

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Lehet, hogy becsajoznia is ezért nem sikerül, mert a csajok megérzik rajta a görcsös kaparást.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 20:21:24

@lárvalányhaj: lehet. visszatérve még egy régebbi hozzászólására, hogy nem dönt a lány, vagy valami ilyesmi, jutott eszembe, hogy na de miért is kéne most rögtön döntenie? hiszen -gondolom - alig ismeri. miért ne lehetne barátkozni?
ezért hányok a társkeresőktől, megismerkedik az ember valakivel, és lehet, hogy barátként tök jól ellennének, de mindkettő csak arra koncentrál, hogy társnak. totál görcsös az egész.

pause 2010.11.15. 20:35:58

@antiszociális exlúzer: minden nap ajandek mar nekem tudom

lárvalányhaj 2010.11.15. 20:49:19

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

És valaki mindenképpen csúnyán megsérül, mert az esetek többségében visszautasítással végződik a dolog. Szerintem a netes társkereső egyébként is szarság. A nem kifejezetten társkeresésre épülő netes közösségek viszont bejöhetnek, több férfit is ismertem már meg így, többek közt a férjemet is.

lárvalányhaj 2010.11.15. 20:50:22

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Az emberek jelentős százaléka egyébként így gondolkozik. Ők azok is, akik csak akkor lépnek ki a kapcsolatból, ha már találtak valaki mást. Fő az, hogy a saját kényelmüket ne kelljen holmi etikai szempontok miatt feladni.

vincere 2010.11.15. 21:16:51

régen olvastam már el egy poszt többszáz kommentjét.
tiszta self-help goup, komolyan :)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 21:17:51

@lárvalányhaj: az rendben van, mert ott nem azt nézi az összes szereplő, hogy na, lesz valami? esetleg azoknak lehet sikerük még, akik úgy gondolják, (mindketten), hogy ha két különböző nemű ember beszélget egymással, az csakis kapcsolat lehet.

forumuser 2010.11.15. 21:44:19

@Cuppanj a végére!: Marhaság. Kábé mintha én meg kijelenteném, hogy minden nőt csalnak, vernek, és nyomorúságukban a szingliket mocskolják.

Der Beste 2010.11.15. 22:18:35

@Brother Love: Basszus Brother, most kellemesen csalódtam benned!
Nagyon igaz komment!

lárvalányhaj 2010.11.15. 22:31:34

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nekem az a bajom minden ismerkedős célzatú rendezvénnyel, hogy a pasik felteszik a csajozós álarcot. Vagyis elkezdenek nyomulni, és azt várják, hogy azonnal fölvegyem a ritmust, és hagyjam magam táncba vinni. Engem az ilyesmi mindig megrémiszt, korábban többször volt olyan, hogy a srác szimpatikus lett volna, de már az elején azonnali választ várt a hogyantovábbra nézvést, én meg inkább kiszálltam emiatt. A 3 másodperces szabály élő cáfolata vagyok :)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.15. 23:03:31

@lárvalányhaj: hát én is, bennem még soha nem merült fel senkiről az első három másodpercben, hogy bármi szóba jöhetne köztünk. de még az első három órában se. sőt, három hónapban se...előbb csak ismerősnek hívom, aztán esetleg havernak. onnan esetleg tovább alakulhat.

lárvalányhaj 2010.11.15. 23:12:22

@Brother Love:

"Egyébként szerintem nem is házasság/"csak" együttélés kérdése ez - egyszerűen az emberek jelentős része odáig jutott ma az egyénieskedő, "önmegvalósító" önzésben, hogy képtelen _bármiféle_ normális emberi kapcsolatra."

Az a baj, hogy a kapcsolat fenntartásának megvannak a maga szabályai, amik tanulhatók. Ideális esetben minden új kapcsolattal okosabb lesz az ember. A tapasztalatlan emberek viszont sokszor már a kapcsolat elején olyan hibákat követnek el, amik aláássák a kapcsolatot.
A régi időkben viszont a házasság a legtöbb embernél a legelső komoly kapcsolat is volt egyben. Az előbb írottakat figyelembe véve nem csoda, hogy szarul végződtek.

Joe69 2010.11.16. 01:08:58

Egy szempontból irigylem ezeket a zavaros elvált gyerekes kolléga urakat: nyilván a legalább egyszer véletlenül elsült farkuk miatt érdekesebbek a nőknek, mint egy gyermektelen pasi, aki netán még gyereket is akarna..ha még nősek is lennének, méginkább, és senkit sem éedekelne a koruk. Bezzek gyermektelen-nőtlen pasik nem kellenek úgy 40 körül már senkinek, nyilván azt hiszik róluk, valami bajuk van. Bezzeg a 35 év körüli, huszonéves pasikért rinyáló szinglicsajok normálisak..

lacivagyok 2010.11.16. 08:16:03

@lárvalányhaj:

Jaja, biztos ez a baj :-)
Írhattok egy posztot a modoros görcsös társfüggőről ;-)

Most épp tényleg nincs csajom, de ez az állapot nem tart évek óta ;-)
Most kaptam egy nemet, picit szarul esett, majd szépen továbblépek.
Nekem sem kell mindenáron társ, ha jobban belegondolok, volt már pár szákítás, amit én léptem meg, mert nem volt jó a kapcsolat.

Picit hamar minősítettetek ismeretlenül ;-)

lárvalányhaj 2010.11.16. 08:35:08

@lacivagyok:

Persze, de külső szemlélőként nézve kicsit ellentmondásos, hogy egyrészt arról osztod az észt, hogy akinek hosszabb ideje nincs pasija, azzal valami baj van, másrészt ezzel párhuzamosan a saját társkeresős kudarcaidat taglalod. Ha belegondolsz, az ember joggal juthat arra a következtetésre, hogy azért ekézed a szingliket, mert a saját pillanatnyi egyedülléteddel nem tudsz megbékélni. De persze lehet, hogy tévedek.

lacivagyok 2010.11.16. 09:18:27

@lárvalányhaj:

Elsimerem, hogy van a gondolatmenetedben valami igazság :-)
Konkrétan azért ekéztem a szingliket, mert épp egy ilyen szingli mondott nemet nekem. Hát ilyen gyarló vagyok, látod? ;-)
Ha szőke plázacica lett volna, akkor az ekézném :)

jadviga79 2010.11.16. 15:20:20

@lacivagyok:

Valószínűleg igazad lehet. Egy új kapcsolat lehetősége kicsit ijesztő lehet egy olyannak, aki még az előzőt is megsiratja néha. Egy komolyabb próbálkozás, mely esetleg kudarccal végződhet akár, túl nagy rizikó (még).

Az egyedüllét nem okoz csalódást. Találkozgat ezzel - azzal, szórakozik, nem vár semmit, könnyedén veszi az életet, majd alakul.
A reménytelen férfiakkal, családos, gyerekes, bonyolult helyzetben lévők épp ezért lehetnek vonzóak, a komoly kapcsolat velük eleve kizárt, szórakozásra viszont kiválóak!

lacivagyok 2010.11.16. 16:17:45

@jadviga79:

Ez szerintem is így van, a komoly jelöltnek sokkal kisebb esélye van sokszor. Hát mindegy, ilyen a világ, miattam nem fog senki megváltozni ;-)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.11.16. 16:43:17

ez a kzolika, egy sötét egy barom
csak a kezével volt kapcsolata :D

jadviga79 2010.11.16. 17:03:47

@lacivagyok:

az se jó, ha nagyon rágörcsöl az ember, az is ijesztő tud lenni.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.16. 20:04:34

@lárvalányhaj: másrészt, folyamatosan beleszövi a mondanivalójába, hogy "az egyedülállók el akarják hitetni a világgal, hogy társ nélkül is lehetnek boldogok.", meg, hogy velük el akarják hitetni. egyértelmű belőle, hogy ő ezt képtelen elhinni. hogy szerinte aki mellett nincs társ, az kizárólag boldogtalan lehet.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.16. 20:11:04

@lacivagyok: és? tán nincs hozzá joga????? erre nagyon allergiás vagyok (visszacseng egy régi emlék), kb. azt mondtad vele, hogy "de hát ha neki nincs párja, akkor örüljön, hogy nekem ő kéne". köteles elfogadni bárkit, csak, hogy ne legyen egyedül, vagy mi????

lárvalányhaj 2010.11.16. 21:30:08

@lacivagyok:

Minden bántó szándék nélkül kérdezem: nem lehet, hogy a lány nem azért utasított vissza, mert "divatszingli", hanem egyszerűen azért, mert valamiért mégsem jöttél be neki? Nekem ez a fejtegetés a divatszinglikről kicsit úgy hangzik, hogy nehezen tudod elfogadni, hogy visszautasítottak, és a szembenézés helyett inkább racionalizálni próbálsz.

Egyébként tényleg nem tipikus, de van az úgy, hogy valaki menet közben meggondolja magát, és visszafordul. Vlszg. külsőre is bejöttél a csajnak, meg máshogy is, csak arra a következtetésre jutott, hogy nincs perspektívája a kettőtök kapcsolatának. Lehet, hogy mondtál neki valamit, amiből lejött, hogy más az értékrendetek, vagy nem lennél jó apuka, vagy mittudomén.

lacivagyok 2010.11.16. 21:59:28

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Picit felkaptad a vizet... miért?
Egy szóval nem mondtam, hogy köteles lenne bárkit is elfogadni, pláne nem azt, hogy engem köteles lenne.
Most csak így nézek ki a fejemből, hogy azt olvasod-e
a hozzászólásaimban, ami oda van írva, vagy azt, amit te csak hiszel, hogy oda van...
Amúgy is, ilyen hülyeséget, hogy 'nincs hozzá joga'... szó sem volt ilyesmiről, honnan jött ez elő?

lacivagyok 2010.11.16. 22:06:14

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nyugodtan írd nekem legközelebb :-)
Mit tudom én, mások mitől boldogok. Ez aztán tényleg egyénfüggő. Annyi önjelölt igazságmegmondó van a neten meg a médiában, majd ők megmondják :-)

lacivagyok 2010.11.16. 22:09:53

@lárvalányhaj:

Már hogy a viharba ne lehetne? :-)

Én már lassan túl vagyok az egészen, titeket kezd jobban izgatni a dolog, mint engem...

A Tyne folyó déli partja 2010.11.16. 22:18:15

@lacivagyok: mert erre allergiás vagyok, hogy egyesek azt hiszik, ha egy lány egyedül van, és megtetszik egy férfinak (bárkinek), akkor köteles elfogadni, mert örüljön, hogy elkel.

hogy oda van-e írva a hozzászólásaidba: lásd pl. ezt.lacivagyok 2010.11.15. 16:04:33
és ebből az, amire lárvalányhaj reagált (és teljesen igaza volt) itt: lárvalányhaj 2010.11.15. 17:23:59
aztán meg azt írod (és én eléggé azt érzem, hogy megbántódtál miatta), hogy "mert téged épp egy ilyen utasított vissza". ebből bizony pont az jön ki, hogy te is úgy gondolod, mint írtam fent, hogy örüljön neki, hogy te lennél neki, és nem kell egyedül lennie, mert az csakis rosszabb lehet.

lárvalányhaj 2010.11.16. 23:12:51

@lacivagyok:

Ahhoz képest, hogy nem izgat, elég jelentős karakterszámot összehoztál a témában :P

Intizar 2010.11.17. 00:46:13

@repecs: Ilyen tanmesét akármilyen embertípussal, akármilyen emberi szükséglettel kapcsolatban lehetne írni. Hú de be lett bizonyítva, milyen szarok a nők.

lacivagyok 2010.11.17. 05:42:41

@lárvalányhaj:

Mostanában unalmas a melóhely :-)

lacivagyok 2010.11.17. 05:48:57

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Az elég egy középkori felfogás, hogy ha egy férfinek tetszik egy nő, akkor azt az köteles elfogadni, meg örülni neki.
Ennyire nem vagyok konzervatív :-)

a 'pont egy ilyen utasított vissza' dolgot arra írtam, hogy azért a karrierista szinglikre morogtam, mert pont egy ilyen mondott nemet - nyilván azért, mert valamiért nem jöttem be. Van ilyen, ma nehéz megfelelni, kemények a feltételek, pláne 30 felett :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.17. 07:33:50

@lacivagyok: anno egyszer elmentem regisztralni tarskereso irodaba. Azt hittem jo parti vagyok (diplomas, jol kereso, sportolni szereto, akkor 28 eves), de amikor vegiglapoztam a _holgyek_ reglapjait a "kivansaglistaval", rajottem, hogy keves vagyok, mint macisajtban a brummogas... Eppenhogy atlagos kulseju, borzalmas helyesirassal rendelkezo nocskek olyanokat irtak, hogy "csak havi 500K netto jovedelem felett", "sajat hazzal, kocsival rendelkezzen", es a kedvencem: "ne legyen zsido" - na ez a kitetel nem csak par kurucnal szerepelt, hanem az egyik leggyakoribb kitetel volt! (Pedig aki gazdag pasira hajt, annak nem tul elonyos igy lekorlatoznia magat)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.17. 07:54:30

@altoid:

Lehet hogy nem az Emese Álma Társközvetítőhöz kellett volna fordulnod.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.17. 08:04:29

@El Topo (Sgt. Elias): Hat eppen ez az... Egy teljesen atlagos, nem deklaraltan "kereszteny szellemisegu" tarskereso volt. Ezert is lepodtem meg annyira; nem gondoltam volna, hogy manapsag ez ennyire mainstream dolog. :(

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.17. 08:17:35

@altoid:

Nem tudom, merrefelé mozogsz, édes csillagom, de ez teljesen mainstream dolog.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.17. 08:23:10

@El Topo (Sgt. Elias): Egy ideje mar nem Magyarorszagon. Utalom a "modoros emigrans" pozt, de be kell vallanom, hogy egyre jobban orulok neki.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.17. 08:28:16

@altoid:

Hja, úgy könnyű tájékozatlannak lenni. Elárulom neked, hogy egy-két éve olyan természetes dologgá vált a legkülönfélébb szituációkban egymás származását firtatni, hogy megmozdul az ember zsebében a Glock.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.17. 08:40:06

@El Topo (Sgt. Elias): Neha beleolvasok a Mandinerbe, es latom :(. Azt viszont mindig is meg akartam kerdezni, hogy te mi a feszkes fenenek folytatsz ott szelmalomharcot a keretlegenyekkel?

lacivagyok 2010.11.17. 08:47:13

@altoid:

Nagyszerű egy iroda lehetett.
És amikor beléptél, akkor nyilatkozni is kellett a származásról?

Az 500k netto is szép kitétel.
Kéne az adatlapra egy ilyen státuszsor, hogy:
- társkereső
- szerető kereső
- kurva
- luxuskurva
- keresztény szellemiségű luxuskurva

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.17. 08:52:02

@lacivagyok: Maga az iroda teljesen normalis volt, az alkalmazottak is. Arrol nemigen tehetnek, hogy kik jelentkeznek be naluk... A "kereszteny szellemisegu luxuskurva" viszont nyagyjabol lefedte a klientura 50%-at. Persze lehet, hogy a ferfi adatlapok sem voltak jobbak, de mondjuk azokat nem lattam.

lacivagyok 2010.11.17. 08:55:42

@altoid:

Azért szerintem lehetne szűrni, ha nagyon akarnának. Csak szerintem nem nagyon akarnak, ők is pénzből élnek.
És végül is, a luxuskurváknak nagyon is szépen fizető piacuk van :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.17. 09:10:50

@altoid:

Nincs különösebb célja. Csak magamat szórakoztatom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.17. 09:37:35

@altoid: a legtöbb ember valamivel vagy valakivel szemben határozza meg az identitását. Kell egy csoport, amelyikhez képest okosabbnak, műveltebbnek, jobban tájékozottnak, jobb fejnek vagy szebbnek érezhetjük magunkat. A kör ott zárul be, hogy aki a legalján van, az nullázza mindazt, ami a többiekben jobb, mint benne, és leteszi, semmibe veszi vagy lefitymálja. Így születik a "puccos kurva", a "sznob" és a "gida kis geek" kifejezések.

Vagy az, hogy én hülyének tartom azokat, akik gyúrnak...

cd-r 2010.11.17. 10:09:18

@vészmadár (pica pica): így van. ez szimpla hiúság, nincs köze társadalmi kasztokhoz, iskolázottsághoz, semmihez. ha jól belegondolunk mondjuk egy 1000 éves távlatból mindannyiunk élete tökéletesen jelentéktelen, semmi vizet nem zavar, kivétel ez alól talán a történelmet jelentősen befolyásoló politikusok és feltalálók. mindenki más jön, megy, pótolható, semmi különösebb jelentősége nincs a létezésének. viszont ez egy roppant frusztráló érzés, amit kellemesen elfed a tudat, hogy vannak még jelentéktelenebb, rosszabb, tudatlanabb emberek is. legalábbis jól esik ezt gondolni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.17. 12:36:57

@cd-r: ahogy Tyler Durden (vagy hogy kell írni, nah) megmondta a Harcosok Klubjában: bohóckodó ganajkupacok vagyunk:)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.17. 14:16:25

@lacivagyok: pedig elegge ez a hozzaallas jon le a hozzaszolasaidbol. te akarod mindenaron bizonygatni, hogy nem letezik, hogy jol erezheti magat egyedul.

babsz 2010.11.19. 13:39:45

@Viverra: na ez az. Legfőbb ismérv a társkeresőn 18-28-at beállító (szíve szerint 16-22-őt tenne), szigorúan gyermektelent kereső késői harmincas vagy negyvenes apuka, akár több gyerekkel. Ehhez párosul, hogy még mindig úgy öltözik, mintha nyolcvanhatot írnánk, főzni akar az első randin, a lakásban persze iszonyat kupleráj és szétdobált gyerekholmik. Lamentálás az exnejről, keserűség, mindenit meg akar dugni, de azt hiszi, jól palástolja. A válás oka a saját hűtlensége, ám még ő a vérig sértett, a sebzett szívű. Levakarhatatlan egy darabig, utána megint sunyiba társkeresőre regisztrál, és/vagy csajozni kezd.
süti beállítások módosítása