Hogy én vagyok a szülinapos!

2010/10/29. - írta: Modor Tibi

 

Figyelem! Öncélú, öntömjénező, egyáltalán nem szórakoztató vagy akár vicces sorok következnek.

Az Ez a nap más, mint a többivel meg a kellemetlen munkahelyi álmeglepetés-köszöntésekkel szemben az Alma együttes produkciója (még) egyáltalán nem unalmas vagy modoros - simán kurva jó.

 

Mi történt tavaly óta? Elképesztő dolgok (modor). Egy éve mennyire lelkendeztünk, hogy elértük a havi 182 ezer oldalletöltést - ami az akkori rekord volt. Ezzel szemben a Modoros terjedése immáron megállíthatatlannak tűnik: az utóbbi két hónapban mindkétszer bőven 400 ezer fölötti kattintást kapott a blog 100 ezer egyéni látogatóval, ami megint csak az olvasók hűségét jelzi. Ha nincs címlap, de van jó poszt: akkor meg napi 8-10 ezer PI. Brutális.

Persze lehetne sajnálkozni, hogy de jól indult ez a blog, és de kár érte - pedig mi mindent lehetett volna kihozni belőle; ez egy be nem váltott ígéret; a Modorossal az Index egy szörnyet nevelt fel a címlapon (kár, hogy már nincs online). Természetesen nem muszáj minket szeretni (bár tapasztalataim szerint a Modorosblog-gyűlölők tényleg köcsögök), de kár szomorkodni, hiszen annyi jó blog és tartalom van még - lehet biztos jobban csinálni, nem szabadalmaztattunk semmit. A tréfát félretéve - összesen talán öt, olyan saját tartalomra épülő magyar blogot tudnék összeszámolni (tehát nem elsősorban hír-, vélemény-, rajongó-, panasz-, tanácsadós- beküldősblog), aminek ilyen bázisa lenne. A bázis meg ugye mindenki, aki olvas, hozzászól, reklámoz vagy ír.

Szóval elindultunk a farmermellényes, "őt és őt kérem"-es alapkoncepciótól, amitől azóta igazából legfeljebb stílusban tértünk el. Már az első hetekben ott voltak a tipizálások, külső jellemzők, kifejezések, nyelvészkedés. Persze most már nem szedünk mindent bulletpointokba, és ráéreztünk a kamucikkek okozta felháborodás mulattató erejére is - de a szigorúan vett modorosság is ott van a mai napig. Természetesen komolyabb korlátok nélkül, ilyen az internet. Arról írunk, amiről éppen jólesik.

A blog.hu szerkesztőinek jóindulata mellett mitől pöröghet a blog még mindig így? Változatlanul hiszek az internetes anarchiában, még ha néha tényleg megnyugtató megoldás lenne egy-egy kényelmetlen kommentárt inkább törölni vagy kérdéses posztot módosítani, levenni. Az olvasói írások nagy értéket és/vagy látogatottságot hoznak - ezzel párhuzamosan a szerzők pedig nyugodtan alkothatnak a heti 1-2 saját cikkel.

Na de akkor nézzük a tavalyi Top 10 után az újat (43 és 22 ezer PI között):

 

1. Lakótelepi MILF-vadászok (Styxx, te vadállat - grat. Mi tehát a magyar net alap keresőszava, kedves marketingesek..?)

2. Orálmodor (Nathanp, ez igen. Ez volt az áttörés - köszönjük.)

3. Az expasim 

4. A budai újgazdag család

5. Arcok a konditeremből

6. Szárnyakat ad?

7. A modoros Playmate (Hácsé, toljad neki)

8. Aki hülye, haljon meg

9. Top 50 Facebook-mondat

10. A sértődött vidéki

 

Más, mi? Még több szex, még több bulvár - de erre jön a nép. Jellemző, hogy a tavalyiak közül egy se került be a leglátogatottabb 10 közé. De aki meg húzná a száját, hogy de hát ilyenek nem valók ide - annak csak annyit, hogy a törzsolvasók nagy része is így csapódik hozzánk.

No de tavaly volt egy olyan is, hogy szerintem mi volt az a tíz legjobb, ami címlapot érdemelt volna - most inkább egy Tibi Top 10-et állítottam össze a kevésbé látogatottabbak közül (sorrend nélkül - nesztek, felsorolás):

 

Idénre ennyi. Most már biztatóbban látom a helyzetünket, miszerint a csúcsot még mindig nem értük el - de ha mégis? Akkor jön a merchandising. 3D, Collectors' Edition, bakelit, Director's Cut, Remake, HD, Tribute Band, emlékkoncert, összeállás, öregfiúk, valóságshow...

111 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doszy 2010.10.29. 08:18:59

GraNulálok! (egyszer poénkodott ezzel a L'art pour l'art társulat, azóta minden második hülye elsüti :))

Mitya Ivanov 2010.10.29. 08:29:01

gratulálok, szép számok, de azért hagy kérdezek rá ennek az anyagi vonzataira is. Mert ne mond nekem Tibi, hogy mindezt két pusziért csinálod, ne röhögtess már. Tényleg remek amit csinálsz, de magunk közt szólva kezdesz elkurvulni, már ne haragudj meg, de ez az igazság. Multkor beszéltük a haverokkal, hogy megváltoztál, nem vagy a régi. Goldenblog, meg a faszom, télleg, a Borsodit megiszod még, vagy csak a ginessz jöhet, kérj nyugodtan, fizetem.

Patrick Bateman 2010.10.29. 08:30:08

Szóval mán megin büdös posztolni, mi? Szolgálati közlemény meg szülcsinapcsi meg kisfaszom, miközben meg államosítják az Alkotmánybíróságot és az alamíniumbárók meg ellopják a nyugdíjunkat?!

Egyébiránt meg Allah növessze hosszúra hónaljszőrzeted, Tibi!

az én szívem kis óra
szeretet a rugója
ami csak azt ketyegi
hogy a Modorosblogot szereti

Balance Of Power 2010.10.29. 09:28:38

John Cleese szamara megtisztelo lehet, hogy a Modorossal egyszerre van szul.napja.

@Richard Lenoir: En gyakorlo szuloktol hallottam az Almarol hideget is, meleget is. Az mindenesetre biztos, hogy a Torpoknel es Rita Pop-nal felvallalhatobb.

totyizselé 2010.10.29. 09:32:10

Isten éltessen sokáig,
Füled érjen bokáig!

Vagy ezt névnapkor kell mondani?

raoul_duke 2010.10.29. 09:41:57

Éljen a Modorosblog!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 09:44:53

Bezzeg nalunk nemetbe mindenkinek otszor van egy evben Geburtstagja! Luzer csoro senki vagy, Tibi!

Csirke72

noirp 2010.10.29. 09:49:42

ISTEN ÉLTESSEN TITEKET BOKÁIG, TIBI!!!!

Igen. Direkt ordítottam. :-)

noirp 2010.10.29. 09:51:23

És ki nem öhm...le Tallián Miklóst :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 09:53:06

@Bachterman: @vincere: @nyomasek_bobo: @esomedve: @Richard Lenoir: @nadivereb: @Blassius: @bekbórd: @Styxx: @Frengi: @Szocio Pata (kikvogymukblog): @doszy: @Mitya Ivanov: @Patrick Bateman: @Balance Of Power: @totyizselé: @raoul_duke: @altoid:

Basszatok meg, ez nem lehet igaz!!! Kikerul a poszt a cimlapra, es rogton megjelenik egy rakas hulye, aki komolyan veszi :(

Ez itt a MODOROSBLOG, hulyegyerekek! Tibi csak _ironikusan_ erti ezt a "szuletesnapot", erted??? Nem kell mindent szo szerint venni!!!

Müszijő Csirke 2010.10.29. 10:10:18

Hebibörzé cuju, modoroschblokk!

Mitya Ivanov 2010.10.29. 10:11:07

@altoid: feed the troll, mert úgy izgalmasabb az élet.

egyébként szépen látszik a leépülés, mert az elején a posztok,
majd a kommentek, ma viszont már csak a címlapról idetévedő trollok tartják életben ezt a blogot.
Tibi kapd össze magad, mert a múltból nem lehet megélni.

Zerstörer 2010.10.29. 10:17:47

Bis Hundert und Zwanzig!

Gournoddam 2010.10.29. 10:28:36

Szerintem mára már az alma együttessel köszönteni jófejségből, meg hogy direkt ne az "ez a nap más, mint a többi" legyen is modoros. Pedig kurva jó szám!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.29. 10:31:05

Na, ma nem fikázunk, ma ünnepelünk.

niyabinghi 2010.10.29. 10:37:26

Mazl tov! :)
Még nagyon sok modort kívánok magunknak!

"...ami megint csak az olvasók hűségét jelzi." Ja. Elsőre hülyeségének olvastam a hűségét. :D

Magyarnaba 2010.10.29. 10:42:56

"Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél."

Paulo Coelhonál szebben én sem tudnék túláradó boldogságot kívánni...

noirp 2010.10.29. 11:10:28

@niyabinghi:
'"...ami megint csak az olvasók hűségét jelzi." Ja. Elsőre hülyeségének olvastam a hűségét. :D'

Ha ezt Öröm Zsigmond professzor úr megtudná, összecsapná a kezit :D

noirp 2010.10.29. 11:11:33

@Mitya Ivanov: Most mit mondjak? :I Nem muszáj ahhoz a poszthoz hozzászólni, ami nem tetszik.

Mitya Ivanov 2010.10.29. 11:26:44

@noirp:

üjleegyes
blogolvasó állampolgárként ahhoz szólok hozzá amihez akarok

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.10.29. 11:30:49

Kedves Modor Tibi,

seasonal greetings.

noirp 2010.10.29. 11:49:31

@Mitya Ivanov: jó, de akkor konkrét kritikát, ne általánosságokat mondj...
Mindegy, nem akarok veszekedni.

totyizselé 2010.10.29. 11:59:18

Én vagyok a modoros balfasz internethasználó.
Áruljátok már el, hol a rákban van az a címlap, ahonnan idetévedtem!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.29. 12:01:13

ez az alma romlott baszki.

De azért tengermély hódolattal graduálok magam is:)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.10.29. 12:04:10

Azért örülök, hogy Arany János is bekerült a Tibi Top 10-be, mert nekem az a kedvencem.

migueldiez 2010.10.29. 12:24:00

...szod érjen bokáig,
ööö balesetmentes közlekedést,
meg Kárpát medencényit,
meg minden,
Tiszteletem.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.29. 12:41:48

basszus Tibi ez most nagyon jó lett egyszerűen zseniális órák óta röhögök a gép előtt a kollégák csak néznek, hogy mi van sőt a teát is a monitorra köptem
mindig nagyott tudsz alkotni egyszerüen nem tudom, hogy lehet-e ezt még fokozni?
ez egyszerűen fenomenális és a zene választás rakja rá erre az egészre a koronát :)

bajor gizella 2010.10.29. 12:42:38

Ezzel a dallal szeretné felköszönteni 79. születésnapja alkalmából Özv. Radó Mihányné Etelka nénit Péter, felesége Vera, lányaik Zsuzsa és Éva.
Ugyanezt a dalt, küldi Pessuth Ferenc családja (Felesége Judit, lánaik Gigi, Jenny, Lisa és fiúk Chris) az ohioi Colombusból Marikának Felsőnémedibe, kívánva neki sok erőt egészséget.
Isten áldását kéri Gyuri bácsira Köröstőn az egész Martonyi család. (Gábor, Éva, Sanyi, és a kis Marcellka.)
Kovács Árpádné Editkének kíván sok boldog Névnapot fia, Árpád Sidneyből.
Nos nem maradt más hátra kezdődjön a muzsika, beszéljenek helyettünk a piros rózsák. Igaz Zoli?
www.youtube.com/watch?v=MOpk6Hbv2cU&feature=related

rdi 2010.10.29. 12:59:24

Tibi, a Fábry-showba meg a Vacsoracsatába még nem hívtak?
Mert a világhír Mo-on ott kezdődik... :D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:00:09

@bajor gizella:
Balu bácsi, Töki és a kiskrapekok Budapestről küldik Tibinek születésnapja alkalmából a következő számot, és üzenik, hogy "Soha se add fel az álmaidat, Tibor!"
www.youtube.com/watch?v=19lnzQ82JuY

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 13:04:53

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Ha mar Korea, akkor en ezzel a dallal unnepelnem dicso Vezerunket, Mo Dor Ti Bor-t:
www.youtube.com/watch?v=6MUoxmwBqi4

Mitya Ivanov 2010.10.29. 13:12:33

@noirp:
nem akarom ezt a vitát folytatni, de nézz már körül a saját blogodon! Az egész egy nagy szar. Nekem egy ilyen ne mondja meg, mi az ábra, különben is alapból leszarom mit gondolsz, úgysincs igazad, engem csak a tények és az adatok érdekelnek. Szóval valami forrást adj meg legalább, ha már hülyeségeket beszélsz.

bajor gizella 2010.10.29. 13:14:13

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Ki gondolta volna hogy Pataky Attus magyar nótájánál van övön alulibb.
talán még ez.
-Szevasz Jáksó Lacikaaaa
-Sziamia Baba. Mit tehetek érted?
-Az van hogy haveromnak szülinapja van, és számot szeretnék küldeni.
-Sajnos nálam nem lehet. Hívd a kivánságműsort. okéska?
-Laciiiii naaaa. Lécci.
-de hát mondom hogy nem megy. Mit kérnél ha kérhetné?
-www.youtube.com/watch?v=OUsx7MwiGL4
-Hú bevaállalósnak tűnsz. na meglátom mit tehetek. oksa?
-Kösziii. de télleg jáccátok le. mások mondták hogy bunkó vagy. szerintem édi. hihi.
-Sajnos csak én tudom neked elénekelni. vulévukusé...
-úúúú laci oan vaty...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:23:00

@altoid: Hát ja, ez legalább szellemes. De nálam ez mindent visz:
www.youtube.com/watch?v=Ts4EXoMkJFA

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.10.29. 13:24:05

@bajor gizella:

küldöm a dalt öcsémnek, petikének, 10. születésnapjára, anyukámnak, apukámnak, feri bácsinak, anyu barátjának, ildi néninek, apu élettársának, a bivalybasznádi weöres sándor általános iskola 6/c osztályában dzsenniferkének és récsölkének, a kedves műsorkészítőknek és mindenkinek, aki szereti...

@Modor Tibi:
heppi borzdéj...
www.youtube.com/watch?v=Qwscb3QIVSg&feature=related

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:26:44

Na és ez, Csan Kaj Sek elvtá...bocsánat Úr, tajvan ModorTibora tiszteletére:
www.youtube.com/watch?v=WYh9v2AO3d8&feature=related

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 13:33:10

@Szocio Pata (kikvogymukblog): "Na és ez, Csan Kaj Sek elvtá...bocsánat Úr, tajvan ModorTibora tiszteletére:" - hu, ez mega-sulyos... Es egyaltalan, ezek milyen nyelven enekelnek??? Nem kinai, az hetszentseg, nekem inkabb valami szlavnak tunt.

niyabinghi 2010.10.29. 13:36:29

@noirp:
:)
@bajor gizella:
Először én is majdnem beírtam ezt:
Boldog születésnapot kívánunk! Joli néni, Pali és Palika, Kálmánék, Sanya, Petya, a kis Imruska, Géza papus, Ernő, Magdus és az onokák, Johannék Ausztriából, Csabika, Terus néni (már nem vizesedik a lába, köszöni a papucsot) és Pötyiék. :)
Nem bölcs dolog ám belepiszkálni a hatvanon túliak fájlcserélő programjába, kéremszépen... :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:38:53

@altoid: basszus, az eredetit levették. Azt akartam feltenni. Ez csak a kép!

Fapuma (törölt) 2010.10.29. 13:40:59

Először érzem úgy, hogy én szeretnék lenni Baszod Tibi és azt mondhassam: Baszod!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:42:29

@altoid: Kezdjük pedofil idézeteinkkel telemocskolni ezt a jeles napot! De a J-Pop az büfé!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 13:46:22

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Na meg egy utolsot: Honey Flash!!!
www.youtube.com/watch?v=wtULToZW95Y

U.i. Ez szerintem tenyleg kurva jo szam!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:49:10

@altoid: Ja, lájk. Nekem is utolsó, ez a terített betlim: www.youtube.com/watch?v=cfE0jgMUQrc
Ez nemcsak szar, de még beteg is. De kurva jó a film!

-er- 2010.10.29. 13:50:23

"Heppi börzdéj tú júú,
az apád egy borjúúú,
az anyád egy marhaaa,
te meg menj a francbaaa!"

nekem csak azok a postok tetszenek, amikbe beleírok

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 13:53:29

Nnnnna, megvan az eredeti:
www.youtube.com/watch?v=C20u6waRVEw
Nálam ez mindent visz. Kicsi tájváni szirének.

Prophet 2010.10.29. 13:58:22

Ha lenne valami pornó változata a blognak, vagyis.. feldolgozása, akkor szívesen szerepelnék benn! Persze semmi buzulás, vagy borotválatlan láb.. csak ilyen csúnya csaj átalakul. Le sem kell tenni a tarisznyát, csak kezdjen borotválkozni. A rendezői változat mellé befér, talán lefed egy területet. Bár. ha belegondolok pl. hogyan tenné a Jutka féltékennyé a szomorkodó fiúka barátnőjét, még ingadozok.

Na, mindegy, én már pörögtem arcon a héten, engedjen mindenki a kísértésnek.

2010.10.29. 14:06:41

@altoid: bejelentei, hogy cimlapos, és fikázni a trollokat über modoros.
Megy egyébkét is: Indexet olvasni ősi román szokás.

totyizselé 2010.10.29. 14:08:22

Azért szeretem ezt a blogot, mert ha a poszt nem vicces, a kommenteken akkor is nagyon jól lehet szórakozni.
Lásd még: blogmotoros poszt.
A japán Smoke on the Water szerintem zseniális.
Honnan a faszból szeditek ezeket... :)

2010.10.29. 14:08:53

Direkt végig néztem a kommenteket. A flatulálok még nem volt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.29. 14:24:12

Na ez már igen! Örülünk, Vincent! :D

Prophet 2010.10.29. 15:03:58

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Milyen huncut a mosolya a tábornok úrnak:) Vén kecske is? Vagy a holtak is...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.29. 15:23:36

@Prophet: Nekem is mindig huncut mosolyom lenne, ha négy kis kínai tündér kényeztetne, és a prűd komenisták csak irigykedve néznének a tengerszoroson át. Ők max csak az interkontinentális rakétáikat meredeztetik az ég felé.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.29. 15:24:47

És így válik modorossá a boldogszülinapozás az évfordulót ünneplő blogposzt alatt.

Idén már vagy leírtam 3x. Minimum. Azért gratulálok ModorTibó!

Fapuma (törölt) 2010.10.29. 15:30:45

Engem már csak az éltet, hogy várom mit szól ehhez csirke(agy)72, nem gondolnám, hogy levágták NémetHországot az internetről, vagy ilyen sokáig tart megkeresni azt a szaros 8000 EUR-t?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.29. 15:31:06

@neccharisnyás útonálló: jogos, csak évközben kaptunk egy Goldenblogot, aztán gondoltam, szólok :)

Prophet 2010.10.29. 15:41:48

Nem tudom, van-e túlvilág, vagy hogy a komcsik hová jutnak, de biztos az aktus után átugrott az öreg "harcostárshoz", Maohoz, lehúzta egy cigivel, aztán lefelé, vagy felfelé nézve megmutatta minek is örül ennyire.. persze lehet, oda is be van kötve a net, végül is a Sátán műve

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.29. 15:48:42

@Modor Tibi: Ja, nem ide. A blog.hu-ba általában. Mert fenemód mindegyik blog ünnepel. Így aztán egyre elcsépeltebb az n+1 évesek lettünk poszt, illetve alatta a sok "füled-érjen-bokáig" kívánkozó hadsereg. Szal modoroskodás bigtime!

Patrick Bateman 2010.10.29. 16:38:42

@noirp: Te, most lehet, hogy tévedek, de szerintem Mitya csak egy modoros(nak bélyegzett) típuskommentert akart parodizálni, aki beesik egy blogba, félkezével már a bloggazda zsebében túr, a másikkal bizalmaskodik, megjegyzi, hogy szar a poszt, a blog különben is hanyatlik, aztán vakon nekiesik az első kis sportértékű szembejövőnek.
Nomármost nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de az eddigi munkássága alapján inkább ezt valószínűsíteném, mint egy derült égből elbunkósodást...

Hal Stanton 2010.10.29. 16:40:08

Országos cimborablogom a Modoros, hat raklap gratulésön ehhez a szép korhoz édsapa! Remélem, tíz éven belül rájövök, mit jelent az, hogy modoros, mert még mindég nem értem.

bajor gizella 2010.10.29. 16:53:42

Na de skacok. Tiszta NLC:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 17:07:15

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Te nyertel. Megneztem a WC-s klipet, most rosszat fogok almodni... :(

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 17:08:33

@Fapuma: Nem onreklamkent mondom, de ha megnezed a kommenteket az elejetol, Csirke72 elvtars mar tiszteletet tette ;)

Troecsvoek 2010.10.29. 17:10:33

@Modor Tibi: maximális szülinapot kívánok.
older Z.O.C.H.

noirp 2010.10.29. 17:24:41

@Patrick Bateman: Neked legyen igazad, mert én is ezen gondolkodtam (utólag persze, ahogy kell :P :) és nem tudtam dönteni. Az első kommentje mellbevágott. De hátha télleg csak ironizált! Reméljük.

szép napot
n.

(amúgy modorossan, aláírva a kommentet, hehe :)

noirp 2010.10.29. 17:26:43

@Patrick Bateman: amúgy meg most meg nem tudnám mondani, de szerintem a fanyalgó "kurvul a blog" típusról még nem volt poszt. De lehetne. Mondjuk. Összevonva a trollokkal stb
:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 17:33:57

@noirp: a blog szinvonala igenis egyre csak romlik! Kb. a masodik poszttol kezdve...

noirp 2010.10.29. 17:38:24

@altoid: Ah, igen. A boldog emlékezetű Kretény magaziny 1994-ben indult; a Szeretetkesztőség visszaemlékezései szerint már '95-ben volt, aki ugyanezt mondta...:)) [Én nem tom, mert amilyen lassúeszű vagyok, csak '99-ben fedeztem föl őket]

Prophet 2010.10.29. 18:33:30

@altoid: A dallamvilága az körülbelül olyan, mint amikor az Irigy Hónaljmirigy "parodizálja" a Zalatnay Cinit, vagy a Csepregi Évát.. vagy valami hasonlót. De letekerve a volumét máris élvezhetőbbé válik. A közönség meg láthatóan kulturáltan szórakozik

Mitya Ivanov 2010.10.29. 18:41:34

@Patrick Bateman: @noirp:
valóban vékony a határvonal a paródia és az igazi fikázás között, de olyan jó volt eljátszani. Azt hittem noirp-nak is egyértelmű, mi a helyzet.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.29. 18:56:40

@Prophet:"A közönség meg láthatóan kulturáltan szórakozik" - a Japanok a focimeccseken is kb ilyen vadul orjongenek...

chilis csokoládé 2010.10.29. 18:57:10

@doszy:

Akkor én a minden harmadik hülyék táborába tartozom, mert még soha nem sütöttem el :)

chilis csokoládé 2010.10.29. 19:12:27

Ezeket eddig nem ismertem:granulálok, graduálok, drakulálok

janomano 2010.10.29. 19:24:01

Mi az a szülinap?
Nekem nincs tévém.

Egyébként meg, ahogyan a For Fairlane-ben is vala:
"Kapd be a faszóóóóóm!"

Der Beste 2010.10.29. 21:42:18

Gratulálok a Modorosblognak!

Viszont az Alma együttesnél modorosabb (idegesítőbb) dolog nincs a világon.

janomano 2010.10.29. 22:12:31

Szülinap: Egy szargolyó kering egy
gázgolyó körül és amikor egy bizonyos
pozicíóba kerül, akkor örülni kell.

A mellékelt videóbejátszásról:
Ha geciségből van, akkor oké.

Ha komolyan gondolták az ezzel történő
médiabeférgeskedést, akkor 3 év szigorított
karóbahúzás.

Der Beste 2010.10.29. 22:40:58

@Der Beste: Meghallgattam ezt az Alma dalt:
hallgathatatlan, a Modorosblog történetének mélypontja.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.10.29. 23:20:12

Hmm, ha ilyen népszerű ez a Modoros, akkor talán én is beleolvasok. Majd egyszer, de még várom, hogy tovább essen a színvonal.

Celtic 2010.10.30. 21:20:48

Hat akkor, a Timur Lenk egyuttes vilaghiru "Szuksegem van rad" c. szamaval kivanok Boldog szulinapot :)
Vigyazat, csak 18 even felul:
www.timurlenk.hu/egymuv/diszkografia/Vinterhicc_mp3ogg/Timur%20Lenk%20M.%20G.%20-%20Vinterhicc%20-%20Szuksegem%20van%20rad.MP3

Celtic 2010.10.30. 21:23:53

@Patrick Bateman: Erdekes, nekem is teljesen igy tunt. Konkretan jot rohogtem a commenten :)

Toeck Filkow 2010.10.31. 01:41:19

A Modoros és Dr. Göbbels egyaránt büszkék lehetnek rá, hogy ugyanakkor van a születésnapjuk.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.10.31. 19:30:03

+1 BSZ! Ezek szerint a Modorosblog skorpió. Megeszi az ikreket reggelire, bármit is jelentsen ez.

Celtic 2010.11.01. 08:41:04

@nosferato: Naja, nekem meg Torgyan-napkor (durvan ket het mulva) lesz, anyam mikor meghallotta, felsohajtott: "Ha ezt akkoriban tudom, valahogy varok meg egy napot"...

noirp 2010.11.03. 11:51:28

@Mitya Ivanov: Fáradt voltam, meg hülye. Na. Hát.

Celtic 2010.11.03. 21:27:01

@noirp: Szivesen. Egyebkent neha en is tok uj temakat talalok a Modoroson - amik mar tobb honaposak/evesek. Csak akkor nem vettem eszre/nem volt idom elolvasni. Meg amugyis, Alzheimer eseten mindig uj lakok vannak a hazban...
süti beállítások módosítása